Észak-Magyarország, 1992. december (48. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-16 / 296. szám

1992. December 16., Szerda Szólástér ESZAK-Magyarország 13 Minden áron? A Charta nyilatkozata A Demokratikus Charta föllépé­se olyankor válik szükségessé, amikor sérelem éri a demokrá­ciát. Ilyen sérelem a közszolgá­lati televízió függetlenségének nyílt veszélyeztetése. Először politikai indítékból zárolták a televízió költségveté­sének egy részét; majd közpén­zekből felállították a Hungária Televíziót, amelynek pártatlan­sága nincs biztosítva; ezután az 1993. évi költségvetésben a tévét és a rádiót pénzügyileg a miniszterelnökség közvetlen fel­ügyelete alá helyezték. Leg­utóbb pedig - visszaélve azzal a helyzettel, hogy a médiatörvény hiányában hatályban maradt a rádió és a televízió felügyele­téről szóló, alkotmányellenesnek nyilvánított 1974. évi kormány- határozat - a kormány sorozatos intézkedéseket hoz a televízió vezetéséről. Bevallottan politi­kai indítékból, jogilag is kétsé­ges módon felfüggesztették a televízió elnökét. Színjátékra színjáték követke­zik. A kormány hatalmi céljai­nak szolgálatába igyekszik állí­tani a köztársaság olyan alapin­tézményeit, mint az Ország­gyűlés, a bűnüldözés és az igaz­ságszolgáltatás, lejáratva olyan demokratikus eljárásokat, mint a parlamenti bizottsági meghall­gatás, az igazságügy-miniszteri vizsgálat vagy a fegyelmi el­járás. Politikai kérdéseket munkajogi és bűnügyi síkra áthelyezve a kormány olyan útra lép, ame­lyen a második világháború után a magyar demokrácia egy­szer már elbukott. Ezen az úton veszélybe kerülne minden állampolgár szabadsága, bizton­sága és nyugalma. Meggyőződésünk, hogy a magyar társadalom demokrati­kus többsége egy ilyen fordula­tot ellenez, és meg is tud akadá­lyozni. A Demokratikus Charta szóvivői Megdöbbentő a hír: a TV elnökét állásából felfüggesztették... Sót azóta a rendőrség is „bevonult”, majdnem úgy, ahogy Csurka úr javasolta. Ha nem ment alkotmányosan, törvényesen, hát addig ügyes­kedtek, hogy csak sikerült. Siker? Ezt annak nem nevezném! Pyrr- husi (kétes értékű) győzelem ez. Nem sokáig fogják dicsőség táblákon őrizni a „diadal” része­seinek a nevét. A vak is látja a költségvetési, politikai prakti­kák fonákját is. Ez már messze van a tisztességes politikától. Nagyon messze. A módszert nem fogják tanítani a politikában, de az etikai kóde­xek lapjain sem, legfeljebb em­legetni. Ezért nem siker ez, még csak nem is pyrrhusi győzelem. Szé­gyen. Ebben a köztársaság elnökének lejáratása, a TV előtti tüntetés, az október 23-i események, stb. csak epizódok. Szégyenteljes epizódok. Demokráciánk „mű­ködésének díszei” Európában. Ezekkel a jobb reményű kor­mány lejáratja önmagát és ezek emelik erkölcsi győztessé Han- kiss urat még azok szemben is, akik eddig ezzel az üggyel nem is foglalkoztak. Bírái és az ítélet végrehajtói fölé emeli, ahogy mindvégig állta a próbát, érte­lemmel, érvekkel, erkölcsi fö­lénnyel, de alulmaradt, mert az ő oldalán „csak” az érvek és az igazság állt, az őt támadókén pedig a hatalom. Ezért a kormány veresége ez, sőt bukásának felgyorsítója is. KÁR, NAGY KÁR. A célt elérték, de súlyos áron, sokak bizalmának elvesztése árán, és azt sejtetve, hogy a nyugodt erő nem is olyan nyu­godt és nem is olyan erős, mert akkor MÉDIA törvényt készíte­ne. Mától zengheti a TV a kor­mány dicső tetteit. Boldog lehet­ne a néző, de nem az, mert a na­pi gondjai megmaradtak. Remélem nem gondolták komo­lyan, hogy a dicshimnusszal elégedettek leszünk akkor, amikor a lakosság nagyobb része inkább sírni kényszerül­ne? Nem lehet olyan rövidlátó sem a kormány, sem a koalíció, hogy ezzel elodázhatónak véli a súlyos gazdasági gondokat. Ha ezekkel foglalkoznának ilyen buzgalommal és ennyit, ha ilyen odaadással az ország jövőjét szolgálnák, nem kellene félni a holnaptól, de ehelyett az ország kiárusítása folyik, nem fellendí­tése. Az új választásokra nemcsak eladósodott, de el is adott ország leszünk. Szolgák a saját ha­zánkban. Lehet itt bárki a TV elnöke, a rosszról nem közvetíthet jót, sokáig úgy sem hiszik el, de azt talán még sem várják, hogy az ország lakásépítésének vissza­esése helyett új lakótelepek áta- dásáról, virágzó vidéki kis­városok, falvak építéséről, a gyárak, üzemek bezárása helyett új ipari létesítmények átadásáról tudósítson. Ha az igazat, az élet valóságát mutat­ja, akkor meg mindegy, ki a TV elnöke! Mindennapos tapasztalat, hogy az átlagembert nem a média vita, a TV elnök személye ér­dekli, hanem az, hogyan él és mi lesz holnap? Éppen az a szomorú, sajnálatos, eléggé el nem ítélhető, hogy ez a kormány a média és egyéb med­dő vitákra több energiát, időt, pénzt pazarolt, mint amennyit a munkanélküliség kezelésére, a munkások, parasztok, alkalma­zottak helyzetének javítására, a gazdasági válság kezelésére együttvéve sem. Ez a baj, ez a megbocsáthatat­lan, valóban népellenes, tör­ténelmi mulasztás! A média vita csak arra jó, hogy ezen rágódjon a közvélemény, elterelje a figyel­met a súlyos gondokról, a kor­mány tehetetlenségéről, de ez nem segít, sót a társadalmi fe­szültség fokozása miatt talán már a következő választási cik­lus idejére is lehetetlenné teszi a megoldást. Félő, hogy ez a feszültség civilizáltan már fel sem oldható, pláne, ha a szélsőséges hanga­dók, a gyűlöletkeltők egyre na­gyobb szerepet és - új tv elnök­kel - talán még nagyobb nyilvá­nosságot is kapnak, ezzel a következő nagy évet is elveszít­hetjük. Ez már nemcsak baj, katasztró­fa! A kibontakozás lehetőségétől is megfosztja a társadalmat, ugyanakkor vészjósló jel a ripor­tereknek, újságíróknak is, ha ilyen módszerekhez folyamod­hat egy demokratikus kormány. Senki sem lehet többé bizton­ságban! Mindenki felmenthető, ha nem arról és úgy tudósít, ahogy szeretnék. A hír szent, a vélemény szabad, de meddig? Sajtószabadság? Élt, két évet?... Talán mégse! Azért mégis remélhető, hogy a „minden áron” és „csak azért is” felmentést az illetékesek vissza­vonják, vagy a független bíróság hatályon kívül helyezi. És én remélem, hogy a bíróság függet­len is marad! Legyen azonban bármi, kérem a korábban többre becsült Kor­mányt, az ország gazdaságával is törődjön egy picit. Legyen már nyugalom és munka, mert lehet, hogy lesz kormány-tv, de nehogy utcai háborgásokról kelljen tudósítani, mert abba nemcsak a kormány bukna bele... Ettől a Mindenható Isten óvja és őrizze meg sokat szenvedett, de jobb sorsra érdemes országun­kat, ha már Önök nem igyekez­nek attól megkímélni és a még rosszabbat megelőzni. Szilágyi Adolf Édelény Kirekesztők és kirekesztettek Bölcs diákok, diákbölcsességek A miniszterelnök Úr a hatalom- váltás után kijelentette, hogy 15 millió magyar miniszterelnöké­nek tekinti magát. A határain­kon kívül élő magyarok közül politikai állásfoglalása, pártállá­sa, múltja vagy jelene miatt nem zárt ki senkit sem. Igaza van, szükségünk van mindenki­re, aki magyarnak vallja magát, mert kevesen vagyunk és szét­szórtak. Sajnos e nagyvonalú, egységre törekvő magatartást vezető politikusaink nagyrésze nem követi. Él, terjed és erősödik a megbélyegzés, a kirekesztés politikája. Megjegyzem, hogy én egyetértek a tényleges bűnelkö­vetők törvényes felelősségre vonásával, legyen az politikai, élet elleni vagy vagyoni termé­szetű, de csak akkor, ha az etni­kai hovatartozástól, pártállástól és vagyoni helyzettől függetle­nül történik. A kollektív kire­kesztés, megbélyegzés politiká­ját elítélem és akad elítélni való! Az első támadás a hatalomvál­tás után azonnal megindult a „vörös bárók” ellen, azon indok alapján, hogy a kommunisták juttatták ide az országot. Be­sorolták még e kategóriába a volt karhatalomban szolgáltakat és a munkásóröket is. Az átfedé­seket is figyelembe véve a meg­bélyegzés érint 800-900 ezer em­bert, a közvetlen családtagokkal együtt vagy 3 millió magyar állampolgárt, a lakosságnak közel egyharmadát. A kommu- nistázás, pufajkázás még ma is tart, elsősorban az új elit körei­ben, például a Parlamentben. E sorokat olvasva sokan meg­jegyezhetik, hogy a fentiek voltak a Kádár-rendszer bázisa. Ám legyen, de mivel magyaráz­hatók a továbbiak? A kommunisták után sor került „zöld bárók” címke alatt az mentette őket az a tény, hogy a magyar mezőgazdaság az ő vezetésükkel a világ élvonalába került. De az sem, hogy segítsé­gükkel a magyar parasztság egy példaértékű, egyedülálló mo­dellt hozott létre, mely a nagy­üzem és a hozzá kapcsolódó kisvállalkozások együttese. A megbélyegzés odáig fajult, hogy egyes képviselők a Parlament­ben rablóknak, jobb esetben or­gazdáknak nevezték a termelő- szövetkezetek tagjait. A kire- kesztési kísérletek közbeeső szinteken is előfordulnak. Pél­dául a Keresztény Értelmiségi­ek múlt évi konferenciáján a ta­nítókat és tanárokat vádolták. Két idézet: „az iskolákban vér­zett el a nemzet”, vagy „európai és egyben nemzeti nevelésre csupán a keresztény pedagógu­sok képesek.” Ilyen vélemények után a következtetésen sem le­het csodálkozni: „két nemzedék erkölcsi-szellemi tönkretételé­nek végrehajtóit nem lehet fel­ruházni az igazgatóválasztás jo­gával.” Nem is ruházták rájuk e jogot az illetékes fórumon. Azt hiszem felesleges tovább so­rolni a Csurka István által kire­kesztésre ajánlottakat, a szélső­séges fiatalok által bántalmazot­takat, a létminimum alá szorult százezreket. Két következtetés már az eddigiekből is bizton le­vonható! Először az, hogy ahány embert nyert a miniszterelnök Úr a határainkon kívülről, a koalíciós pártok hibás politikája miatt legalább annyit vesztett itt belül. Másodszor az, hogy ma már töb­ben vannak a megbélyegzettek, a kirekesztettek, mint a kire­kesztők. Vajon kinek jó ez az állapot? Ben ke Mátyás Ilyen búval-bélelt csatakos idő­ben, mit lehet tenni? Bogarász­ni, a rég elfelejtett írások között, így akadtam rá a fél évszázad­dal ezelőtt írt diák-naplómra. Akkor 12 éves voltam. (Most valamivel több.) Mivel közeleg a karácsony, szíves engedelmük- kel közreadnék néhány, ötven­éves diákbölcsesség-gyöngy- szemet: hátha kapok érte egy Nobel-díjat! (Vagy legalábbis egy... ötöst!) I. / Matematika óra, karácsony előtti hangulat, már a táblára, - a diák festőművészek által - fel van pingálva: ...káció! Azaz: már csak kettőt alszunk, ami maxi­mum csak két „szekundát” je­lent! Mert akkoriban az egyes volt a jeles, és a négyes, azaz „kisszék”, vagy „csikó” volt a „szekunda!” Kedves matek-tanárunk rágja a lelkünket: idefigyeljetek szama­rak! Azt hiszitek, hogy vaká­cióban nem kell tanulnotok? Jön a félévi vizsga, nagyon közétek fogok cserdíteni! Mert aki ökör, azt le sem fogom vizsgáztatni! De: aki jól átvette az anyagot, ám egyszer is hibázik, az csak „szekundát” kaphat! Aki annyit tud, mint én, és szerencséje van, az még elégséges osztályzatot is nyerhet! Aki annyit tud, mint Einstein, az talán megkaphatja a , jó” osztályzatot is! - De tanár Úr! - szólt az osztály legjobb ta­nulója: akkor jelest nem kaphat senki? - Dehogy nem, édes fiam, dehogy nem! Jelest pedig csak az kaphat, aki a karácsonyi szünetben, esténként... sétálni viszi a ....kutyámat! II. / Latin óra. - Édes fiam! Miért nem tanulsz egy kicsit jobban, hiszen jó felfogású, értelmes gyermek vagy! - szólítja meg félelmetes hírű latin tanárunk az egyik, bukás szélén libikó- kázó tanulót. Jaj, tanár Úr, értelme lenne! - felelte a diák. Mert, ha többet tanulnék, többet is tudnék! - Hát persze! - szólt a tanár Úr. - De már, ha többet tudok, abból többet is felejtek! - Hát ez igaz! - Na már most, ha többet felejtek, akkor már rög­tön kevesebbet tudok! - Ebben van valami! - mondta a tanár Úr. - Ha kevesebbet tudok, ab­ból kevesebbet is felejtek! Ebből következik: ha kevesebbet fe­lejtek, akkor többet tudok, hát akkor, minek rongáljam a közér­zetemet a túlzásba vitt tanulás­sal!? III./ A következő történet még patinásabb, régebbi keletű. Az elemi (általános) iskolában a tanulók és tanítók szorongva várják a tanfelügyelő látogatá­sát. A tanító Úr százszor is elis- métli: ha esetleg a tanfelügyelő Úr megkérdezi, ki segíti a ta­nulásunkat, kinek köszön­hetjük, hogy iskolába járhatunk, ezt kell válaszolni: Hóman Bálint kultuszminiszter Úrnak! Hát, eljő végre a nagy nap! A tanfelügyelő Úrnak az az első kérdése: „Na, te kerekarcú, mo- kány kis magyar, meg tudnád-é mondani, ki az a nagy ember, akinek ezt a szép iskolát, a ta­nulást, a sok tudást köszönhe­ted?” Meg, hát! - vágja fel daco­san a fejét a kis hajdu-ivadék! „Nos hát, hogy hívják azt a nagy embert?” - Nem tóm miien Bálint, hókuszminiszter Úrnak - vágja rá büszkén a kis vitéz! Ilyen okos diákok voltunk mi! Mégsem lett mindnyájunkból tanfelügyelő! Sem hókusz-mi- niszter! Minden diáknak kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog, bukás nélküli Újévet kíván: Csörnök Jenő öregdiák--------JEGYZET--------­“ TttezUMt HtitL Horpácsi Sándor Azzal kezdem, hogy (tudom még több millióan) rettenetesen unom a témát. A minap leégett az egyik gyárunk (százmilliós kár), botrány pattant ki, mert a másik gyárunkban kábítószert gyártottak (kié a szégyen), fillérekért kótyavetyélik el a nemzeti vagyont (lásd Tapolca), leáll a vasút, mert bérsztrájk van, szántatlan a határ fele, mert nincs traktor, üzemanyag, tulajdonos, sok iskolában gond a fűtés, a világítás, a kréta, takarítatla- nok a kórházi fürdők - reggelig so­rolhatnám, s akkor a politikai elitünk (mi választottuk!), a sajtó egy év óta két vezető alkalmasságán vitatkozik, hümmög, károg, óg-móg, tökéletlenke - dik. Az egyik fél a demokráciát félti, a másik az alkotmányosságra hivatko­zik, de mint a süketek csak fújják-fúj­ják a magukét, oda se figyelve a má­sikra. Félreértés ne essék, nem tudom eldönteni, hogy Hankiss és Gombár alkalmas-e a betöltött posztokra. El­végre nem én neveztem ki, nem is a tö­meg emelte a vállán oda, ahol van­nak. Szemem se rebben, ha leváltják őket. Majd lesz más, s akkor azt szid­juk. Illetve a kutyát se érdekel, hogy ki a tévé, a rádió elnöke. Az emberek nem róluk beszél(né)nek a piacon, villamoson, a kisfröccs mellett, hanem pl. arról, hogy itt a tél, s megint drá­gább a szén! 1973. óta írok tévé- és rádiókritikát. Sok rosszat - ritkán jót - írtam a mű­sorokról, de soha eszembe nem jutott, hogy az elnököket szidjam. Ki emlék­szik már, hogy ki volt Hankiss és Gombár elődje? Az újságolvasót se az érdekli, hogy ki a főszerkesztő, hanem, hogy ki halt meg, kit vágtak fejbe, hol, mi történt. Ekkora reklámja soha nem volt a médiáknak! Ami ellen azért til­takozom, mert messze nem érdemlik meg! Ha valami enynyire rossz, a- hogy a kormánypárti honatyák mennydörgik, arról le kell venni a reflektort (mint ahogyan pl. a magyar futballról is), vagy kemény, elemző kritikát kell írni róla. Konkrétumokat. De ezzel hadilábon áll az egész ma­gyar sajtó - még a kormánypárti lapok is! Nagyon szeretnék egyetérteni a kor­mánnyal, a kormánypártokkal. Ma este, amikor ezeket a sorokat írom négy amerikai filmet kínál a tévé. Gazdagék rég levetett, eldobott göncét. Mert, ha legalább jó krimik lennének! De ahogy nyugdíjas ismerősöm mond­ja csak lőnek, hogy szóljon, mindegy is kire. Szívesen elbeszélgetnék erről Hankiss-sal, vagy az utódjával, de máris hallom az ellenérvet, védeke­zést: hiányzik az a milliárd, amit nem adott oda a kormány. Ezeket a vacak piff-puff filmeket meg bagóért adjak, csak a dobozt kell megfizetni, az amerikai örül, ha rásózhatja valakire. Nesze neked nemzeti kultúra. Nem értem persze Hankiss Elemért se. Illetve nagyon is értem. Munkanél­küli biztos nem lesz (professzori szék várja Amerikában). Persze, hogy nem alkalmas tévéelnöknek. Túl jó annak, elvégre tudós ember, aki épp a pártál­lam idején bizonyította (lásd „társa­dalmi csapdák”), hogy élesszemű-eszű szociológus. A tévé is szakma, s a Sza­badság tér 17, 3500 ember! Olyan mint egy zsák bolha, hogy ne mondjak durvább hasonlatot. Ráadásul (lásd a vitát az Élet és Irodalomban) ez egy erkölcsileg elkopott, lejáratódott társaság Chrudinákostól, Pálfy G. Ist- vánostól, Sugár Andrásostól, stb. stb. együtt. Nem is biztos, hogy az elnököt kell ott kicserélni, de a sok önjelölt, köpönyegforgató zsenit. De minden el­hanyagolható, bagatell, részletkérdés az egész ország helyzetéhez, gondjához képest! Nem ezzel kellene foglalkozni inkább? Kedves honatyák, ilyen-olyan pártok apparatcsikjai? Nyakunkon a tél, s a nép unja már az ingyencir­kuszt! Ez itt most, így egyszerűen íz­léstelen!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom