Észak-Magyarország, 1992. december (48. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-12 / 293. szám

1992. December 12., Szombat Munkalehetőségek/Hirdetés ÉSZAK-Magyarország 11 // ÁLLÁSKERESŐK, FIGYELEM! Listánk állandó és gyors változásánál nem kell jobb bizonyíték arra, hogy olvasóink figyelemmel kisérik a lapunkban rendszeresen megjelenő munkahely kínálatot és adott esetben élnek is a számukra legmegfelelőbb lehetőséggel. Mint ismeretes, ezzel a szolgáltatással - az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. a Megyei Munkaügyi Központtal közösen - a munkanélküliek újra elhe­lyezkedését igyekszik meggyorsítani, segíteni. Több munkanélküli olvasónk kereste fel a lapkiadó Kft-t az előfizetési díj visszatérítéssel kapcsolatosan. Az érintettek már valamennyien kézhez vehették a visszatérítést. Szeretnénk azonban felhívni a figyelmüket, arra hogy az előfizetési díjból visszajáró összeg mindaddig igényelhető amíg olvasónk munkanélküli járadékban részesül. Az érintettek tehát a decemberi 100 forintokat is átvehetik az előfizetési szelvény és a járadék folyósítását igazoló postai utalvány ellenében. Munkalehetőségek Borsod-Abaúj -Zemplénben Gazdára talált 97 álláshely. Szakma/állás Létszám Település Érd. (tel.) MMK kirendeltsége Miskolc, Rákóczi u. 12. 46/345-928 Autószerelő 4 Autóbuszvezető 5 Autófényező 1 Autószerelő 2 Ács-állványozó 6 Ált. isk. tanár (angol, bármely) 1 Ápolónő 6 Biztosítási üzletkötő 5 Biztonsági őr 5 Burkoló (hideg) 4 Dekoratőr 1 Ellenőr 1 Értékesítési 10 menedzser Értékesítési menedzser 20 Ért. menedzser 40 Építőmérnök 1 Fordító (német) 1 Felvonó-szerelő 1 Felvonó­üzemmérnök 1 Gázszer. (min. hegesztő) 5 Gázvez. szer. 3 Gyors-gépíró 1 Igazgatási ea. 1 Hútógépszereló 1 Jogász 1 Kapus 1 Karosszérialakatos 4 Kontírozó-könyvelő 1 Kozmetikus 1 Könyvelő 1 Könyvelő adm. 1 Könyvelő 4 órás 1 Kőműves 6 Kőműves 5 Kőműves 4 Lakatos (német nyelviem.) 3 Manikür-pedikürös 1 Masszőr 1 Óvónő 1 Óvónő 2 Pénzügyi ea. 1 Rendórjárőr 30 Rendőr-rendőrtiszt 30 Raktárvezető 1 Számvit. oszt.-vez. 1 Tanár (német, magyar) 1 Tanár (latin, magyar) 1 Tanár (francia, bármi) 1 Tanár (tesnevelő) 1 Takarító 4 Üzletkötő 4 Utcai elárusító 5 Üzletkötő 10 Üzletkötő menedzser 10 Üzletkötő 5 Üzletkötő 20 Üzletkötő 10 Üzletkötő 15 Üzleti munkatárs 10 Varrónő 5 Varrónő 20 Volvo-gépkezelő 2 Vegyészmérnök (pályakezdő) 1 Miskolc Miskolc Miskolc Szirmabesenyő Miskolc Miskolc Miskolc változó változó Mályi Miskolc Miskolc változó változó Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Mályi Miskolc Miskolc Harsány Tengiz Miskolc Miskolc Szirmabesenyő Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Mályi Miskolc Miskolc változó Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Budapest Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc változó változó Felsözsolca Miskolc változó változó Miskolc Változó Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc 341-092/162 343-065 325-003 351-469 345-913 369-913 363-317 325-345 331-632 391-123 345- 705 320-411/39 346- 209 347-821 341-364 355-211 352-454 323-817 Szakma/állás Létszám Település Érd. (tel.) Védőnő 1 Hidvégardó (szóig, lak) Hidvégardó-1 Víz és csőszer, (külföld) 2 változó 48/41-733 Varrónő 15 Szuhogy 48/41-211/37 Varrónő 8 Rakacaszend 342-728 Szakma/állás Létszám MMK kirendeltsége Kazincbarcika, Rákóczi tér 6. 48/10-414 Buszvezető 5 Felszolgáló 1 Fatelepi üz.-vez. 1 Szakács 1 Tanító (napk.) 1 Varrónő 20 Varrónő (bet. is) 20 Varrónő 50 Vendéglátó eladó 1 Vegyészmérnök 1 Vegyipari szakm. (férfi) 10 Üzletkötő (bizt.) 10 változó Sajóivánka Kazincbarcika Sajóivánka Sajószentpéter Kazincbarcika Szuhogy Kazincbarcika Kazincbarcika Sajószentpéter Sajóbábony változó 48/11-622 48/13-200 48/11-172 48/13-200 48/45-439 48/13-170 48/12-509 48/11-122 48/15-389 48/45-211/161 46/328-211/459 48/12-386 323-817 MMK kirendeltsége Sátoraljaújhely, Kossuth tér 5.41/21-432 391-123 Cipész 1 Sátoraljaújhely 41/21-477 363-627 Hűtógépész 1 Sátoraljaújhely 41/22-745 352-454 Kazánfűtő 1 Sátoraljaújhely 41/22-745 392-106 Nőiruha-készítő 10 Pácin 41/22-720 326-811 Ruhakészítő 15 Cigánd 41/21-015 350-611 Raktáros 2 Sátoraljaújhely 41/21-553 370-110 Ruhakészítő 25 Sátoraljaújhely 41/22-343 351-469 Ruhakészítő 15 Sátoraljaújhely 41/22-211 320-411/64 Term, oszt.-vez. 1 Sátoraljaújhely 41/21-133 351-304 379-444/139 OOE onro Üzletkötő 4 Hegyköz­Bodrogköz 46/326-725 355-258 391-123 355-245 342-372 C:r yifj 352-454 351-304 351-304 368-047 361-300 320-411/14 325-622/145 326-725 367-133/133 346-811 346-099 346-099 346-099 346-099 363-317 358-088 341- 245 367-321 ( 349-370 326-725 363-086 370-297 361-853 383-521 342- 727 370-048 345-099 MMK kirendeltsége Tiszaűjváros, Munkácsy u. 20. 48/11-357 Adminisztrátor 1 ... £% __......*_ T iszaújváros 49/41-732 49/41-732 Asztalos Ált. isk. tanár z Tiszaújváros (angol, német) Ált. isk. tanító 4 Tiszaújváros 49/41-732 (német) 1 Hejőpapi 49/41-732 Ért. menedzser 15 Miskolc 46/341-364 Jogász 1 Tiszaújváros 49/41-732 Szakács Szakácsnő 1 Tiszaújváros 49/41-732 (betanított) 1 Tiszaújváros 49/41-732 Tanító Tanár 1 Tiszaújváros 49/41-732 (fizika, techn.) 1 Tiszaújváros 49/41-732 Üzletkötő 10 Tiszaújváros 49/41-049 Üzemgazdász Vegyianyaggyártó 5 Tiszaújváros 49/41-732 szakm.(férfi) 10 Sajóbábony 49/41-732 MMK kirendeltsége Sárospatak, Rákóczi u. 78.41/23-124 Miskolc H.-csaba 367-133/133 Elektroműszerész 1 Sárospatak 41/23-356 Felszolgáló 1 Sárospatak 41/24-370 Kerámiafestó 1 Sárospatak 41/24-633 Képviselő 1 Sárospatak 41/24-710 Kazánfűtő Gépi 1 Sárospatak 41/24-710 szerez, köszörűs 1 Sárospatak 41/24-710 Irodavezető 1 Sárospatak 41/24-710 Pénzügyi menedzser 1 Sárospatak 41/24-710 Vagyon bizt. ügyint. 1 Sárospatak 41/24-710 MMK kirendeltsége, Szikszó, Szent Anna u. 33. 46/396-848 MMK kirendeltsége Edelény, István király u. 52.48/41-211 Autóbuszvezető 7 Értékesítési menedzser 15 Kőműves (külföld) 3 Tanár (ének) 1 Tanár (angol, német)l Üzletkötő 2 (bizt.férfi) Vegyip. szakm. 25 Asztalos 2 Autóvill. műszerész 1 Szikszó Alsóvadász 46/396-719 46/396-455 változó 48/41-211/37 Ért. menedzser 15 változó 46/341-364 Fogorvos 1 Halmaj Halmaj-103 Edelény 46/341-364 Lakatos 2 Szikszó 46/396-719 változó 48/41-733 Üzletkötő 2 Encs 41/86-144 Edelény 48/41-336 Varrónő 10 Alsózsolca 46/383-027 Bódvaszilas Ált. isk.-13 Varrógép-músz. 1 Alsózsolca 46/383-027 változó 48/41-844 Védőnő 1 Szikszó 46/496-033 Varrónő Sajóbábony 328-211/459 (betanított) 10 Szikszó 46/396-260 A TREND Kft. felvételt hirdet külföldi munkavégzés céljából festő, ács, épületasztalos szakmában. Jelentkezés: munkanapokon szakmunkás-bizonyítvánnyal együtt 8-13 óráig. Cím: TREND Kft. Miskolc, Győri kapu 23. H/24. . *15279/IH* MMK kirendeltsége, Ózd, Vasvári u. 56. 47/12-546 Értékesítési menedzser 15 változó • 46/346-209 Hentes 4 Putnok Putnok-237 Jegyző 1 Sajónemeti Sajónémeti-1 Orvos 3 Ózd 47/73-241 Pék 4 Borsodnádasd 47/71-348/106 Varrónő-oktató 1 Ozd-Somsály 47/71-015 Varrónő 15 Hangony 47/71-400 Varrónő 20 Ózd 47/71-032 Varrónő 10 Csemely 47/73-241 Varrónő 20 Csernely 47/71-797 Varrónő 80 Ózd 47/73-434 Üzletkötő 5 változó 46/326-725 Ügynök (bizt.) 8 Ózd 47/73-241 Település Érd. (tel.) MMK kirendeltsége, Tokaj, Bajcsy-Zs. 16. 41/52-042 Ált. isk. tanár (német, kémia) 1 Csobaj Csobaj-5 5 Tokaj Kosárfonó 41/52-120 41/52-042 Uszómunkagép-kez. 2 változó MMK kirendeltsége, Mezőkövesd, Dózsa Gy. u. 2. 40/13-854 Autószerelő 1 Autóvill. műsz. 1 Cukrász 2 Felszolgáló 1 Felszolgáló 2 Márkakereskedő 1 Mezógazd. traktoros 1 Ruhakészítő 3 (férfi, női) Gépjárművez. E-kat. 1 Pék, cukrász 4 Szabó-varrónő 1 Üzletkötő 5 Varrónő (betanított) 15 Varrónő 4 Varrónő 4 Varrónő 63 Varrónőíbet.) 5 Varrónő gépi 5 Villanyszerelő 1 Vend. ip. eladó 1 Varrónő 5 Varrónő 5 Bükkábrány Bükkbrány Mezőkeresztes Mezőkövesd Mezőkövesd Mezőkövesd Szomolya Mezőkövesd Szomolya Bükkábrány Szomolya Mezőkövesd Mezőkövesd Mezőkövesd Tibolddaróc Mezőkövesd Szomolya Szomolya Bükkábrány Szentisván Mezőkövesd Mezőkeresztes 40/35-067 40/35-067 M.-keresztes-52 40/13-854 40/17-552 66/341-735 40/13-854 40/11-244 40/13-854 40/35-050 40/13-854 36/317-400 40/11-611 40/12-276 40/11-244 40/11-611 1/122-3407 1/112-3604 . 40/35-031 40/38-554 40/13-854 M.-keresztes-34 MMK kirendeltsége, Szerencs Kossuth L. u. 3. 41/61-1909 Ép. műsz. rajzoló, szerk. 1 Ért. menedzser 15 Hirdetésszervező 10 Könyvelő 1 Pénzügyi előadó (felsőfokú) 1 Védőnő 1 Ügyintéző (francia nyelv előny) 1 Szerencs változó Szerencs Szerencs Szerencs Taktaharkány 41/62-287 46/346-209 46/344-715 41/61-301 41/62-222/165 T.-harkány-l Bodrogkeresztúr 41/61-453 MM kirendeltsége, Encs, Vörös Hadsereg u. 2.41/86-055 Asztalos 2 Asztalos 1 Ált. isk. tanító (napk.) 1 Ált. isk. tanár 1 Ált. isk. tan. (ének, testnev.) 1 Bet. varró. műnk. 4 Bet. műnk. (asztalos) 7 Bór­és szövetszabász 2 Ért. menedzser 15 Kárpitos bet. 10 Műszakvezető asztalos 1 Gyárt, előkészítő 1 Óvónő 1 Védőnő (körz.) 1 Üzletkötő (bizt.) 2 Üzletkötő (bizt.) 10 Üzletkötő 2 Üzletkötő 3 Üzletkötő 5 Encs Encs-Fügöd Csenyéte Boldogkőváralja Boldogkóváralja Encs Encs Encs változó Encs Encs Encs-Fügöd Encs Abafijvár Encs változó Miskolc változó Miskolc 41/85-344 41/86-088 41/86-055 41/87-737 41/87-737 41/85-344 41/85-344 41/85-344 46/346-209 41/85-344 41/85-344 41/86-088 41/87-737 41/88-082 41/85-144 46/348-417 41/88-014 41/61-815 46/326-725 A SZERENCSI ÁLLAMI GAZDASÁG 1992. december 17-én (csütörtökön) 10 órától gépárverést rendez. Az árverés helye: G É P Ü Z E M Szerencs-Malomtanya Árverésre az alábbi eszközök kerülnek: Iránvár Ft/db. Küllőskapa 3 tagú 1 db. 15 ezer ! Kombinátor 6 m-es Hesston 4000-es silózó 3 adapterrel 2 db. 20 “ i í (alkatrészként is) 1 db. 150 « Szállítókocsi ASZK-1 2 db. 30" Rendfelszedő pótkocsi 4 db. 20 - 60 “ Pótkocsi MBP-9 1 db. 60“ Pótkocsi A-12 1 db. 40“ Tapos tartály 3 m\ 1 db. 10“ Autóbusz IK-256 F 1 db. 1.200“ | CP-3 típusú motor (Herriau-hoz) 1 db. 100" MBP-6,5 pótkocsi alváz (új) 2 db. 25 “ Bálabontó BBA 1 db. 3“ Adagoló beállító próbapad 2 db. 10-25 “ Mikrobusz NYSA 522 1 db. 30“ Vegyszeres tartály 10001-es (Rau) 1 db. 4“ Az árak az ÁFA-t nem tartalmazzák! *14820/1H*

Next

/
Oldalképek
Tartalom