Észak-Magyarország, 1992. december (48. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-12 / 293. szám

Megyei Körkép 1992. December 12., Szombat 4 ÉSZAK-Magyarország---------------JEGYZET--------------­£ (6ea&tedé& — Faragó Lajos De jó, hogy hívsz! Éppen én is tele­fonálni akartam. Nem első felhábo­rodásomban, hanem számoltam tízig, aludtam rá kettőt, de mégis el kell mondanom - mondta a telefonba egy ismerősöm. Áz eset, amit elmesélt hatodikos kis­lányával történt meg december 4-én a Miskolc Városi Sportcsarnokban. Itt rendeztek szép, hangulatos, nagy Mikulás-ünnepséget. A kislány - barát­nőivel, osztálytársával, és bizonyára korosztályának minden tagjával együtt - nagy izgalommal készült az eseményre. Bízott benne, hogy kellemes, szép estén vesz részt, jól érzi magát. A szülők is ezt remélték és azt, hogy kislányuk az otthoni ajándékozás előtt még jobban megismeri, milyen nagy­szerű érzés ajándékozni, másoknak örömet szerezni... A műsor alatt a sportcsarnoki Mi­kulás ajándékot is osztogatott. Kis ba­rátnőnknek szerencséje volt. A Mikulás őt is kiszemelte és megajándékozta egy Walt Disney- könyvvel. Még fel sem ocsúdott első meglepetésétől, még fel sem fogta, hogy ő itt egy nem várt ajándékot kapott, amikor mellette ter­mett egy ismeretlen hölgy. Kikapta kezéből a frissen kapott ajándékot, ki­jelentette, hogy az az övé - és hogy szavainak nagyobb nyomatékot adjon, lábon rúgta a gyereket. A kislány elkeseredetten ment haza, pityeregve elmesélte, mi történt vele és megkérdezte szüleitől: hogyan lehetnek ilyenek a felnőttek'? Tényleg, ilyenek a felnőttek? Mi, mindannyian ilyenek vagyunk? Vehetjük, ehetjük a szerencsi szalont Szerencs (ÉM-MSzZs) - Felröppent a hír, hogy a Nestlé Hungária Kft. szerencsi gyárából 50 tonna penészes szaloncukor került forgalomba. Ez ügyben nyilatkozott a TV csütörtöki Híradójában a kft. vezér- igazgatója, aki elmondta: a hír igaz, de a csokoládéval bevont konzum szalonon ta­lálható penész egészségre ártalmatlan. A károsodás akkor érhette az édességet, amikor rakodás közben a szabad levegő és a hűtókocsi hőmérsékletének különbsége miatt pára csapódott a csokoládé bevonat­ra. ígérte Kovács úr azt is, aki ilyen cukrot talál, annak kicserélik úgy, hogy fizetik a reklamálónak a postaköltséget és egy kis ajándékkal is kedveskednek neki. Tegnap arról érdeklődtünk a Nestlé Hungária Kft. vezérigazgatójától, hány doboz cukrot kaptak eddig vissza, milyen a reklamációk aránya? Kérésünkre Kovács úr elmondta, több sajtót kapott az egész ügy mint amit meg­érdemelt. Mert a valóban penészes ter­mékek nagy részét már a nagykereske­delmi raktárakból visszavitték, illetve: saját utólagos ellenőrzésük után forgalom­ba sem hozták. (Ezt igazolta a Pátria ABC vezetője Fükó Dezső, aki erősen elcsodál­kozott a penészes szalon hírén.) Az idei karácsonyra készült szaloncukrok fino­mak, puhák, egyetlen hibájuk, hogy a cso­koládébevonaton buborékok keletkeztek, s ez adott lehetőséget a páralecsapódásra, a penész megtelepedésére. A vezérigazgató ezt a nem károsodott cukroknál is komoly kifogásnak tartotta, jövőre javítanak a technológián, hogy ne forduljon hasonló elő. Hiszen - mint mon­dotta - „Egyetlen úr van, a vevő!”. Szerencsre mindössze két doboz penészes cukrot küldtek vissza, a Miskolci Városi TV-hez érkezett egy dobozzal. Annak köszönhetően, hogy nem került a termék a kiskereskedelembe. A penészes, ötven tonnányi cukrot feldol­gozzák, és valószínűleg állati eledelként hozzák forgalomba. A Nestlé olyan márkanév a világon, mely­nek viselői nem engedhetnek meg egy kis minőségromlást sem, nem adhatják alább a színvonalat. Nyugodtak lehetnek tehát a karácsonyra vásárlók, a boltokban árusított szalon­cukor jó és finom -vehetjük, ehetjük. Fortuna a Cirkuszhercegnő előadásán Vajon kinek hozott szerencsét, a Szerencsejáték Rt 5. Sz. Területi Igaz­gatóságának Mikulása?... Fotó: Laczó József Miskolc (ÉM) - Sokak számára emlékezetes marad a Miskolci Nemzeti Színház elmúlt csütörtök esti Cirkuszhercegnó előadása. Színházunkat erre az estére a Sze­rencsejáték Rt. Területi Igaz­gatósága bérelte ki, vendégeik töltötték meg zsúfolásig a termet. A meghívásnak eleget tett számos közéleti személyiség is, így például Kobold Tamás, a megyeszékhely alpolgármestere. Az első szünetben Pősze Lajos, a Szerencsejáték Rt. elnök-vezérigaz­gatója és dr. Nagy Bertalan, a területi igazgatóság vezetője jelen­tették be, mit hozott Fortuna isten- asszony és a Mikulás a terület (Borsod, Heves és Nógrád) azon in­tézményeinek és polgárainak, akik­nek kedvezett a szerencse, s 500 forint értékben vásároltak a totó- zókban-lottózókban. Kezdjük a végén. A Mikulás szerencsét hozhat ön­nek! elnevezést kapta a tombolás játék. A második szünetben, a szín­ház előcsarnokában megtartott húzáson a Peugeot személygép­kocsit a G 931 652 számú tombo­lajegy tulajdonosa nyerte. Hogy ki a boldog új autótulajdonos, azt még nem tudjuk... Ezen felül további 25 értékes nyeremény talált gazdára, köztük szilveszteri Kanári szigeti utak, értékes számítógépek, videokamerák és tartozékaik, 2 személyes Kanári szigeti nyaralá­sok, színes tévék és parabolaan­tennák, értékpapírok, képzőmű­vészeti alkotások és így tovább. A teljes nyereményjegyzéket keddi lapszámunkban közöljük. Mint fen­tebb már említettük, nyertek in­tézmények is. Pősze Lajos elnök­vezérigazgató jelentette be, hogy az idén a Szerencsejáték Alapba adott 750 millió forinton felül nyereségük terhére minden területi igaz­gatóságuk 2 millió forintot kapott, hogy a pénzt helyben osszák szét arra érdemes és rászoruló in­tézményeknek. Az 5. Sz. Területi Igazgatóság 2 milliójából 1,5 millió forint támo­gatást a miskolci Időskorúak Szo­ciális Otthona, 500 ezer forintot pedig a sajóörösi Speciális Szak­iskola és Nevelőotthon kapott. A pénzt Fodor Ottó és Bagó Lászlóné igazgatók vették át a színpadon. Röviden szóljunk a szerencse mel­lett a Cirkuszhercegnő bombasi­keréről is. Színészek és nézők egymástól fellelkesülve, egymást magukkal ragadva olyan előadás részesei lehettek, amely sokáig kedves emlékként marad meg színészek (vajon mikor kaptak utoljára ennyi vastapsot?!...) és nézők emlékezetében egyaránt, íme egyetlen vélemény a sok közül. Gáspár Tibomé, a miskolci Cent­rum Aruház kereskedelmi igaz­gatója: „Megnéztem a Cirkusz- hercegnőt a fővárosban is, neves színészekkel. Bátran mondhatom, hogy ez a mostani miskolci pro­dukció messze felülmúlta azt!”. intermotor - Mazda ankét Miskolcon Miskolc (ÉM) - Mazda-napot tart december 16-án 10 órától a miskol­ci Sárga Csikó Hotelnél a Mazda- Intermotor Kft. A szervizüket a Mátyás király utcában, irodájukat a Weidlich ud­varban működtető fiatal kft. nagy sikerrel forgalmazza területünkön ESZAK-magwország Fogászati A fogorvosnál Az eddig leírtak bizony nem vala­mi biztatóak, hiszen az olvasó, a leendő beteg számára úgy tűnik, hogy előbb vagy utóbb - bármit is tesz - rákényszerül, hogy fogorvos­hoz forduljon. Igen ám, de nem mindegy, hogy mikor. Részben azért nem mindegy, mert nem kell feltétlenül megvárni, hogy pana­szunk legyen. Hiszen maga az el­lenőrzés is fontos, időben figyel­meztet bizonyos problémákra. Ez az úgynevezett rutinszerű ellen­őrzés. Negyedévenként, de fél­évenként feltétlenül javasolt! Mit csinál ilyenkor az orvos? Amennyiben valóban csak ellen­őrzésről van szó és a betegnek nincs panasza, a fogorvos rövid kül­ső megtekintése, vizsgálata, tapin­tása után az arcnak és a nyaki nyi­rokcsomóknak a legegyszerűbb mű­szerekkel megvizsgálja belül is a szájüreget. Anélkül, hogy bárkit is ijesztgetni szeretnénk, nagyon fon­tos az ilyen vizsgálat, mert nagyon sok általános, belgyógyászati beteg­ségnek első tünetei a szájban je­lennek meg, mielőtt még egyéb panaszt okozna a kór. Ennyi azt hiszem elég erről a kérdésről, hiszen számtalan, a fogászattal kapcsolatos észrevételt lehet tenni egyszerű vizsgálattal. A jó szemű, alapos fogorvosnak észre kell ven­ni a szájnyálkahártya bizonyos elváltozásait, melyek néha kezelést igényelnek, sót - elhanyagolva - el is rákosodhatnak. Ezeknek az ál­a legkülönbözőbb Mazdákat, de jó hírnevet szerzett szervizük is. A Mazda-napra nemcsak üzleti part­nereiket, hanem barátaikat s a Mazda-kedvelőket is meghívták, hogy együtt beszéljék meg a mind nagyobb számban fiitó kiváló autók körüli tudnivalókat, a jövőbeni-úzdVz. . a-,vO-v■v'. '" :.£ ' elképzeléseket. Az ankét keretében bemutatják a hazánkban és Bor­sodban eddig még nem nagy szám­ban található korszerű típust, az új Mazda 626 Dieselt, amelyet a kft. meghívott vendégei ki is próbál­hatnak a helyszínen. DENTAL-SOFT rooAszATtKn. Mltkotc, Hunyadi w. t*. T«l*ton: 45418,47-$23 rejtvénypályázat (8.) lapotoknak a kellemetlen tulaj­donsága, hogy sokáig nem okoz­nak panaszt. De maradjunk a hétköznapi, leg­gyakoribb észrevételeknél. A fog­ágy gyulladása legtöbbször szinte észrevétlenül kezdődik a fogközök­ben, illetve különösen gyakran az alsófront fogainál. A vizsgálat gyak­ran állapítja meg, hogy az alsó frontfogak belső felszínén, még a gondos fogmosás ellenére is fogkő felrakódás található. Ugyancsak fogkövek képződnek, ha valamilyen ok miatt bizonyos fogcsoportok nem vesznek részt a rágásban. A rágás természetes öntisztító hatását még a legalaposabb fogmosás sem pó­tolja tökéletesen. A panaszmentes állapotban történő vizitnek van még egy előnye: a fog­szuvasodás leggyakrabban a rágó­fogak között kezdődik és sokáig rejtve marad a paciens elől. A gya­korlott orvos a fog elszíneződéséből nagy biztonsággal meg tudja ál­lapítani, hogy megkezdődött-e a szuvasodás. Szükség esetén rönt­genfelvétel alapján dönthet. Sajnos abban az esetben, amikor a beteg olyankor kerül orvoshoz, amikor már panaszai vannak, nem minden esetben tudjuk megmen­teni a fogat. Ennek elsősorban ana­tómiai okai vannak. Erről már az orvossal kell szót váltani... Kérdések: 1. Miért lényeges az időszakos fog­orvosi ellenőrzés? 2. Mit néz meg a fogorvos az idősza­kos ellenőrzéskor? 3. Mivel lehet biztosan eldönteni, hogy szuvas-e a fog? 4. Mától a miskolci Centrum Aru­ház illatszer osztályán az a két mondat olvasható, amelyek szó­csoportjait 8 hét alatt kellett beküldeni: Melyik ez a két mondat? A kérdésekre adott válaszokat személyesen, vagy levélben de­cember 18-án, pénteken 16 óráig kell eljuttatni a Dental-Soft Kft.- hez. Címük: 3530 Miskolc, Hu­nyadi út 14. A 8. heti helyes megfejtők között is a Centrum Aruház 1000 forint értékű ajándékcsomagját sorsoljuk ki. * Ezzel 8 hetes rejtvénypályázatunk befejeződött. A válaszokat a Den­tal Soft Fogászati Kft.-nél érté­kelték és értékelik. A helyes meg­fejtők között igen értékes nyere­ményeket sorsolunk ki. A sorsolás időpontjáról, helyéről rejtvény- megfejtőink lapunk hétfői számá­nak 16. oldalán olvashatnak hír­adást. Megfejtés: 1 .................. 2................... 3 .... 4 .... I tt levágandó A megfejtő neve:. Lakcíme:.............. A határőrség jelenti Miskolc (ÉM - I.S.) - A Határőrség Miskolci Igazgatóságának műkö­dési területén novemberben kilenc határsértőt fogtak el a határőrök, közülük öt cseh-szlovák állampol­gár befelé igyekezett országunk­ba, négy orosz állampolgár pedig az ország elhagyásának választot­ta ezt a módját. A Tomyosnémeti közúti határát­kelőhelyén fogták el azt a két ju­goszláv állampolgárt, akik egy közel 2 millió forint értékű lopott személygépkocsit akartak az or­szágból kicsempészni. A jugoszlávokat és a személygép­kocsit is átadták a Megyei Rendőr­kapitányság Bűnüldözési Osztá­lyának. Novemberben egyébként a megye határátkelőhelyein több, mint 270 ezer utas és csaknem 60 ezer gépjármű lépte át az államhatárt. November 1-én, Sátoraljaújhely belvárosában ideiglenesen megnyi­tott határátkelőhelyen 884 magyar, illetve cseh-szlovák állampolgár­ságú személy útlevelét kezelték a határőrök. A kiutazási feltételek hiánya miatt a határátkelő helyeken majd’ kétez­er utast utasítottak vissza, ezek döntő többsége román, cseh-szlovák és lengyel állampolgárságú volt. Akadtak olyan magyar, illetve cseh-szlovák állampolgárok, akik útlevelüket külföldön elvesztették és ezért csak külön engedéllyel léphették át a határt. A helyismeret hiánya és a ködös időjárás miatt egy magyar állam­polgár tévedt át gombászás közben Cseh-Szlovákia területére, de a helyismeret hiánya miatt szántott át magyar területre az a szlovák traktoros is, aki nem vette észre a két ország között húzódó határ­vonalat. Sikertelen postarablás Miskolc (ÉM) - A megyei rendőr- főkapitányság bűnüldözési osztálya eljárást indított fegyverrel elkö­vetett rablás bűntettének alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki december 10-én 13.05 órakor egy zöld színű sísapkát szemébe húzva bement a göröm- bölyi 16. számú postahivatalba és az ott egyedül tartózkodó B.I.né 62 éves postai alkalmazottat a pénz átadására szólította fel. A hölgy nem veszítette el lélekje­lenlétét és üzembe helyezte a riadó berendezést. Az elkövető az erős hangjelzést meghallván a postahivatal előtt parkoló Lada személygépkocsival elmenekült. A B. I.né által adott személyleírás alapján a rendőrség 15.40 órakor elfogta és őrizetbe vette Sz. Zs. 22 éves mályi lakost, aki a bűncse­lekmény elkövetésével gyanú­sítható. A ruházat átvizsgálás során meg­került egy kisméretű forgótáras ri­asztópisztoly és a bűncselekmény elkövetése során használt több ruhadarab. Sz. Zs. meghallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését. Két koncert Felsődobsza, Hal ni aj (ÉM) - A Záray-Vámosi házaspár december 13-án két koncertet ad Abaújban. Felsódobszán 16 órakor lépnek színpadra a Művelődési Házban, Halmajon az általános iskola tor­natermében 18 óra 30 perckor kezdődik a népszerű művészek előadása. / Évzáró a reumaklubban Miskolc (ÉM) - A Miskolcon, hosszabb ideje működő Reumaklub december 14-én, hétfőn 16 órától tartja évzáró összejövetelét. A találkozó ezúttal nem a meg­szokott helyen, hanem a megyei önkormányzat Szakkórházában lesz, a Csabai kapu 42.sz. alatt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom