Észak-Magyarország, 1992. december (48. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-10 / 291. szám
4 ÉSZAK-Magyarország Levelezés 1992. December 10., Csütörtök Olaj a tűzre Miskolc (ÉM - Bodnár Ildikó) - Remélhetőleg most már folyamatosan beszerezhetik mindennapi tüzelőjüket azok a martintelepi kisnyugdíjasok, akik a Kisfaludy Károly utcai HTO - kút bezárása miatt távolabbról voltak kénytelenek cipelni kannáikban a fűtőolajat. A panasszal november 26-i rovatösszeállításunkban foglalkoztunk először, amikor is egy olvasói levél kapcsán megírtuk, hogy az AVÜ az Afor-kutat privatizálta, s az jelenleg magánkézben van. Megjegyeztük még, hogy a vállalkozónak vélhetően - miután nem alapellátásról van szó - nincs ellátási kötelezettsége, így a HTO-kiszolgálás egyedül tőle függ. Csakhogy a tulajdonos, Nyiri Szabolcs szívesen tesz eleget ennek az elvárásnak, s hogy szeptembertől mégis zárva kellett tartania annak más oka volt. Tevékenységét ugyanis a közelben lakók közül többen nem nézték jó szemmel, s volt aki feljelentéssel is élt a különböző hatóságoknál. Végül is a tűzoltóság szakvéleményére alapozva, amely kisebb hiányosságokat állapított meg, a polgármesteri hivatal hatósági osztálya határozatban kötelezte a tulajdonost a kiméróhely bezárására. Nyiri Szabolcs egykettőre megszüntette a hiányosságokat - például beszerezte az előírás szerinti második lapátot -, s majd megfellebbezte a határozatot. Tette ez kialakult vevőköre biztatására is, hiszen még nagyon sok martintelepi lakosnak nem adatott meg, hogy gázzal fűtsön. Nos, a köztársasági megbízotti hivatal november 19-i keltezéssel megsemmisítette a korábbi határozatot, s így elhárult minden „akadály”. Azaz van még valami, pontosabban valaki, aki telefonon zaklatja őt és a töltőállomás volt tulajdonosát (Afor), akinek ezúton a következőket üzeni: „Ne erőlködjön, minden engedélyünk rendben .van, az előírások betartása a mi érdekünk is. Az illetékesek is mi vagyunk ezen a néhány négyzetméteren, s talán jobb lenne a békesség, a békés egymás mellett élés. Ne költsön telefonbeszélgetésekre.” A HTO-kút december 7-én, hétfőn újra kinyitott. A város fényei Tetszetős köntösben szórják ezentúl a fényt a Városház tér közvilágítási lámpái. Miskolc esti fényeihez most már ugyanúgy hozzátartoznak, mint a belvárosi kirakatok, üzletek neonreklámjai, díszkivilágításai. Fotók: Fojtán László Köszönet a támogatásért A nemesbikki polgármesteri hivatal és a tagiskola nevében köszönetét szeretnék mondani Balogh Barnabás, Balogh Dezsőné, Vetési Dezsóné, Molnár János, Sánta Ferenc vállalkozóknak és a helyi Mezőgazdasági-Ipari Termelő Szolgáltató és Értékesítő Szövetkezetnek azért, hogy községünkben november 25-én 58 alsótagozatos tanuló részére vetélkedővel egybekötött Egészség- nevelési és fogászati napot rendezhettünk. Nagy öröm számunkra, hogy anyagi támogatásuk, együttműködésük révén megszervezhettük a programokat, s hogy a gyerekeket ajándékokkal jutalmazhattuk. Mikita Éva jegyző, Nemesbikk Bodnár Ildikó rovata „Még a folyosóra sem kellünk”... Tisztelt Zsűri! Tisztelt Amatőr Gála! 1992. november 21-én nemes küzdelemnek voltunk részesei. Vagyis mi úgy gondoltuk, megmérettetik a jó, a szép, az igazán tiszta hangzás, a régi és új stílusú dallam, az ének párosítása a hangszeres zenével, a színpadi kép és nem utolsósorban a műsoridő. Nem vagyunk elbizakodottak, mert eleget szerepeltünk már szigorúbbnál szigorúbb zsűri előtt, de azért reméltük, hogy ha már a négy továbbjutó népdalkor közé nem is sorolnak minket - akik a Miskolci Nemzeti Színház színpadán fognak fellépni -, legalább a folyosón szerepelhetünk és a szünetben szórakoztathatjuk a közönséget - de nem! Tisztelt Zsűri! Mi nem akarjuk bírálni az Önök döntését, de szabad legyen megkérdeznünk:- a szakági találkozó házigazdája előnyben van?- az a baj talán, hogy az Önök által nyomatékosan kért hat perces műsoridőt a továbbjutókkal ellentétben mi betartottuk?- vagy túl szerény a ruhánk, ami a matyó hímzést öregbíti?- vagy mert nem vagyunk hagyományőrző pávakör?- lehet, hogy nem jó helyre születtünk?- vagy a négy népdalkörből, akik továbbjutottak, kettő az egyik zsűritag volt két csoportja (Mezőkövesd és Szentistván) olyan kiváló, hogy mellettük senkinek sem terem babér? Tisztelt Zsűri! Egy város környéki nagyközségben, ahol nincs fennmaradt népi hagyomány, nincs ránk maradt népviselet, ott sokkal nehezebb rávenni az embereket, hogy őrizzék-énekeljék, vigyék tovább a környék népdalait, s mentsék meg az utókornak. A mi ezüstkoszorú népdalkörünk 20 éve ezt teszi. Nem is vagyunk mindig így elkeseredve, hiszen a nyáron Mezőkeresztesen országos zsűri (Olsvai Imre, Alföldi Boruss István és Csapó Károly népzenekutatók) így értékelte csoportunkat: Ezt a népdalcsokrot (most is ezt énekeltük) még a bugaci ember sem tudja nagyobb átéléssel előadni, nehéz régi stílusát tolmácsolni. Higy- gyék el, ilyenkor megkérdezzük magunktól: hagyjuk abba? Ne csináljuk? Hiszen nem érdemes. Az, hogy még a folyosóra sem kellünk, ez a tudat egyhamar nem visz minket zsűri elé, de énekelni továbbra is fogunk. Számunkra az ének megnyugvás, örömet jelent, ami szívből jön. Kodály Zoltán szavait hisszük: „Ahol dal terem, nincs mitől félned. Gonosz ember ajkán nem terem az ének.” Tisztelettel a Szirmabesenyői Népdalkor tagja Hornyok Bálintiul Újra szólt a csengő Sály (ÉM - Fekete Jánosné) - Igaz, csak jelképesen. Mert valójában 30 évvel ezelőtt szólt utoljára a sályi Gárdonyi Géza Általános Iskola akkori 8. osztálya 24 tanulójának. ,Ám e három évtized sem tudta kitörölni emlékezetükből mindazt, ami iskolás éveik alatt történt, s a hívó szóra az azóta szétszóródott osztály éleiben maradt 23 tagja közül november 28-án 14-en jöttek össze családtagjaikkal együtt, hogy egykori igazgatójuk, és a megjelent 4 tanáruk előtt adjanak számot most már nem a feladott leckékből, hanem az azóta megtett életútjuk három évtizedéről. Ami itt elhangzott, az valóságos regény. Szinte hajnali 1/2 4-ig sem lehetett elmondani. De egykori tanáraik is boldogan vették tudomásul, hogy az életben is kitűnőre vizsgázott az osztály, melynek tagjai ma az élet legkülönbözőbb helyein szolgálják népüket, munkapadtól hivatalokon át vezető állásig, főorvosi meg vezérigazgatói székig. De összetartásuk, az évtizedek múlásával sem fogyatkozó szeretetiik egymás iránt, példaértékű e széthúzó, szeretetlen világban. Ez a szeretet helyezett el most is koszorút meghalt osztálytársuk sírjára és fogalmazódott meg a találkozón is legfőbb óhajtásukban, hogy 5 év múlva ismét meghallhassák a csengőt szavát! E közös vágyat a találkozón az osztály egyik tagja, Gazdig István versbe is öntötte. Álljon itt tanulságul, követendő például. Műló ifjúság Ifjú voltam egykor, s gondtalan, vidám, Anyám mint egy angyal, vigyázott rám. Kék égből a napfény, csak rám ragyogott, Az éj is nekem szült millió csillagot. Álom volt, vagy tréfa, vagy lidércnyomás? Ily könnyen nem válhat semmivé e varázs. Maradj még ifjúság, ne hagyj még itt anyám, Félek a sötétben, mibe kapaszkodnám. Választ már nem kapok, mindkettő itt hagyott, De a sötétségben maradni nem tudok. Vissza, újra vissza, a napfényre vágyom, Átérezni újra letűnt ifjúságom. Kedves osztálytársak, hű tanúim vagytok, Hogy ezt a szerepet mind együtt játszottuk. Megvagytok mindnyájan? - jelentés nem hangzik, És csengő hangja messzire nem hallik. Késik a diák, tanár, de talán még jönnek, Hogy együtt lehessünk, mert nekünk ez ünnep. És ha Isten nékünk még öt évet ád, Meghallgatjuk ismét a csengő szavát. Vége a latyaknak Régóta halogatom, hogy köszöne- temet fejezzem ki a miskolci polgár- mesteri hivatalnak utcánk (Andor, volt Oprendek utca) aszfaltozásáért. Régóta húzódó problémát oldottak meg, amit korábban nemegyszer jómagam is szóvá tettem. Csodálkozom, hogy a szégyenletes makadám utat éppen most számolták fel, s nem a gazdaságilag kedvezőbb években. Ez szerintem a helyi önkormányzat nagyfokú problémaérzékenységéről tanúskodik, s arról, hogy törődnek a peremkerületekkel is. Köszönet és hála érte. Nehezen hihető, hogy városunkban volt olyan utca, ami csapadékos, sáros időben csak cipőváltással volt járható. A feleségem például ilyen időben úgy ment munkába, hogy útközben cipőt cserélt. Ezért is háborított fel - és az eset végtelenül sérti igazságérzetemet -, hogy az utcában lakó kisnyugdíjas K.A.-nét 1600 forintra azért büntették meg, mert a gödrös-latyakos makadám utat otthona előtt hamuval feltöltötte, hogy az egyáltalán járható legyen. Varga Károly Miskolc A bosszúság terecskéje Mióta megvásárolták lakásaikat, jobban törődnek a környékükkel is az emberek. A miskolci Testvérvárosok útja 12. alól lakótársai nevében Földesi Tiborné panaszolja, hogv a lépcsőház előtt nemrég kialakítottak egy kis teret, ahová asztalokat tettek és kijelölték a fák helyeit is, ám a placc azóta szemetes zsibvásárra emlékeztet. Az ide települt árusok nem a konténerbe rakják a dobozokat, a zöldségmaradványokat, hanem „ottfelejtik". Ha erősebb szél támad, a szemetet felfújja az arra járó autók szélvédőire, csúnya, piszkos az egész környék. Többször is panaszt tettek már emiatt, de senki sem intézkedett. Félnek, hogy a szemetelők megszokják ezt az állapotot és ők, a lakók sohasem Kapják vissza a teret, ahol pedig pihenni szeretnének. Biztosítási talány Van egy 9 éves, 120-as Skodánk, amit három éve vettünk és amire rögtön megkötöttük a cascót az Állami Biztosítónál. A havi díjbefizetéseket rátettük az átutalási betétszámlánkra. Szeptemberben autónk összetört, s ekkor tudtuk meg, hogy pénzünk a Hungária Biztosítóhoz folyt be. Az ÁB-től elutasító levelet kaptunk, amelyben az állt, hogy volt ugyan szerződésünk, de befizetések híján azt felmondták. A HB-nál viszont ott a pénzünk, de velük nem kötöttünk szerződést. S erre három év alatt senki nem jött rá! Minderről nekem sem volt tudomásom, mert a számláról vonták le a havi térítést. Szeptembertől küldözgetnek egyik helyről a másikra, de fizetni egyik biztosító sem akar. Miskolcon és Szerencsen is többször jártunk már ez ügyben, de semmi előrelépés nincs. A pontatlan munkát nem mi végeztük, de mégis mi vagyunk a szenvedő alanyok. Hogy is van ez? Tóth Jánosné Abaújszántó Szobor és megálló Nem tartom szerencsésnek azt a javaslatot (ÉM november 12-i szám), hogy egy új belvárosi térre kerüljön a 10-es honvédszobor. Szerintem a Tizeshonvéd utca két házsora által határolt széles park keleti végén lenne a legjobb helyen, méghozzá délkeleti irányban, hogy a felkelő nap sugara elsőként a katona alakján pihenjen meg. A honvéd a Szent István térre, azon túl pedig az Avasi templomra és a kilátóra tekintene, keresve a néhai hősöket. Ettől szebb és méltóbb helyet Miskolcon találni nem lehet. A nemrég Vörösmartyról elnevezett belvárosi térre pedig a költő szobra kerüljön. (Ha nincs, hát legyen.) Nem hiszem, hogy a régi honvédszobor jól érezné magát az új városrészben. Úgy vélem, ennek a javaslatnak is jócskán lennének támogatói, miként annak a felvetésnek is, hogy a volt Kellner Sándor utcai villamosmegálló neve Tizeshonvéd utcai megálló legyen, hiszen végeredményben a villamos itt közlekedik. Ruszkai István Miskolc A mi érdekünk is Olvasom, hogy az ősi közép-oroszországi Tver város lakói már másfél hónapja teljesen ingyen és korlátlan ideig beszélhetnek az utcai telefonokról. A hír senkit ne tévesszen meg. Ez nem valamiféle nagylelkű gesztus akar lenni a városka elöljárói részéről az ott élők számára. Itt egy üzletileg nagyon is megfontolt lépésről van szó. A helyi távközlési vállalat ily módon próbálja elejét venni annak, hogy a pénzéhes vandálok ne érez- zenck kísértést a telefonperselyek láttán. Az ellopott, megrongált készülékek szüntelen javítása, cseréje ugyanis többe kerülne a jelenlegi megoldásnál. Arról nem szól a fáma, hogy milyen nagyságrendű a más okból tönkretett utcai telefonok száma. Hiszen mindannyian tudjuk, a vandalizmust nemcsak anyagi érdekek motiválják. Sokunk számára felfoghatatlan az az értelmetlen pusztítás, amely a parkok feldúlásában, a kerti bútorok össze- zúzásában, a tömegközlekedési járművek illéseinek felhasogatásában, a közvilágítási lámpák tönkretételében, a kirakatok bezúzásában vagy akár az erdők magasleseinek megrongálásában nyilvánul meg. Ezek után badarság lenne azt gondolni, hogy nálunk az ilyen készülékek kikerülnének a vandálok látóköréből. Az azonban már nem elképzelhetetlen, hogy jobban elejéi vehetnénk a rongálásoknak, ha legalább szemmel tetten érnénk azokat és időben leadott értesítéssel segítenénk a rendőrség munkáját. Ez a mi érdekünk is. Pásztor György Miskolc
