Észak-Magyarország, 1992. november (48. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-06 / 262. szám

1992. November 6., Péntek Megyei Körkép ÉSZAK-Magyarország 3 Sütőtök és hónapos retek Vitamindús, egészséges - és ráadásul olcsó is a sütőtök Fotók: Fojtán László Elültetik a barátság fáját Sátoraljaújhely (FM) - Több éve kialakult, sokoldalú együttműködés, baráti kapcsolat létezik a hollandiai Franekcr város és Sátoraljaújhely önkormányzata, a különböző intézmé­nyek, valamint a polgárok között. Minden esztendőben cserelátogatáso­kon ismerkednek a két város képvi­selői egymás eredményeivel, s igyekeznek kölcsönösen hasznos ta­pasztalatokat szerezni. November 6- án ismét a holland vendégek fogadá­sára készül a zempléni város: Frane- ker önkormányzatának tizenkét tagú küldöttsége érkezik ötnapos látogatás­ra Sátoraljaújhelyre. A polgármester vezette delegációt a Városháza dísz­termében köszöntik péntek délután. Másnap, november 7-én a Franeker - Sátoraljaújhely Baráti Társaság szer­vezésében társasági est lesz a Piarista Kollégium melletti étteremben. Va­sárnap Sárospatakra és a Hegyközbe kísérik el vendégeiket az újhelyiek, s igyekeznek megismertetni velük a történelmi múltú város, valamint a táj nevezetességeit. Ugyanezen a napon, este 7 órakor holland-magyar est lesz Sátoraljaújhelyen. Ez alkalommal a Kossuth Fajos Gimnázium és az Egészségügyi Szakközépiskola ko­rábban franekeri tanulmányúton járt diákjai köszöntik műsorral a test­vérvárosi vendégeket. Természetesen a tapasztalatszerzésnek, a hivatalos megbeszéléseknek is megfelelő időt szentelnek. Hétfőn, november 9-én a vendéglátók először Sátoraljaújhely gazdasági helyzetéről adnak tájékoz­tatást a testvérvárosi küldöttség tagjai­nak. A munkanélküliségről lesz szó azon a megbeszélésen, melyen a Munkaügyi Szervező Iroda vezetője ismerteti a város ilyen jellegű gondjait. Lesznek úgynevezett fakultatív prog­ramok is hétfőn délután. A vendégek egy csoportja kisvállalkozásokat te­kint meg. A szakképzés feltételeiről érdeklődik a delegáció néhány tagja, akik felkere­sik a Mezőgazdasági Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola gyakorló területét, valamint a Közgazdasági Szakközépiskolát. A keddi, november 10-i programban az az ünnepség érdemel említést, amely délelőtt fél 11 órakor kezdődik a városháza és a városi bíróság épülete közötti téren. Itt ültetik el a két város képviselői azt a kis fát, amely a hol­land-magyar barátságot jelképezi. A testvérváros önkormányzati kül­döttségének látogatása szerdán, november 11-én fejeződik be, a déle­lőtti órákban utaznak el a városból a franekeriek. Az ősz végi piacon Miskolc (ÉM - GyK) - Hiába követte néhány enyhébb nap a korábbi fagyos hajnalokat, a novemberi piac kínálata jóval szerényebb a megszokottnál. Vannak üres kőasztalok és zárt pavilonok, az árak is ennek meg­felelően alakulnak - emelkednek. Most, hogy a friss gyümölcsnek elmúlt a szezonja, újra nagyobb a keletje a déligyümölcsöknck. Sokan vásárolják a 60-75 forintos banánt, s viszik a narancsot, a mandarint és a citromot is, igaz, nem kilószámra, hiszen az áruk 80-100 forint között mozog. A hazai jonatán és starking almából eléggé kicsi a felhozatal, ám az áruk egyelőre megfizethető, hiszen 20 forint az apróbbja, s a legszebbjét lát­tuk 50-ért. Megjelent a sütőtök, mely rendkívül vitamindús, és az ára a kispénzű családok számára is elérhető, 20-30 forint. Piaci kör­sétánkon több árusnál láttunk nagyon szép, külhoniról származó paradicso­mot.Bár 140 forint volt kilója, 10-20 dekányit többen vettek - uzsonnához a gyerekeknek. A hónapos retek is sok helyütt gazdára talált, főleg az olcsób- bja, melynek csomójáért 16-25 forin­tot kértek. Ha mutatóba is, de regge­lente van egy-két helyen zöldhagyma, négy-öt szálért 25 forintot szurkol le, Dr. Hatvani Zoltán országgyűlési képviselő (SZDSZ) november 6-án 15 órakor Szendrőbcn a polgármeste­ri hivatalban tartja fogadóórá­ját. Szakértőként elkíséri és nyugdíja­soknak tanácsadással szolgál Lukács János, a megyei TB Igazgatóság nyugdíj osztályának vezetőhe- lyettcsc. * Bárdos Balázs, Borsod-Abaúj-Zemp- lén megye 5. számú választókörze­tének országgyűlési képviselője 1992. november 6-án (pénteken) Ózdon a Polgármesteri Hivatalban 8.00-10.00 óráig fogadóórát tart. Miskolc (ÉM) - Az Ifjú Szocialisták Társasága értesíti a számítástechnikai tanfolyamra beirakozottakat, hogy 1992. november 6-án (pénteken) 16.00 órakor az MSZP miskolci po­aki megkívánja. A töltenivaló paprika kilója most már a 100 forintot is meghaladja, a hegyes kilójáért 70- 100, a szentesiért 80-100 forintot szá­molnak fel a csarnokban és a kinti standokon a magánárusok. A bur­gonya olcsóbb fajtája 16-18 forint, de láttunk 30 forintért is. A vörös­A Szocialista Párt Miskolci szer­vezete 1992. november 6-án 17.00 órától a Szegfű klubban (Miskolc, Corvin u. 9.sz.) lakossági fórumot rendez az 1993. évi költségvetésről és adótörvényről. Előadó: Tompa Sán­dor országgyűlési képviselő, az or­szággyűlés Gazdasági Bizottságának tagja­* November 6-án, pénteken délután öt órai kezdettel dr. Isépy Tamás, a Ke­reszténydemokrata Néppárt ország- gyűlési képviselője fogadóórát tart Miskolcon, a Dózsa Gy. u. 7. sz. alat­ti KDNP irodában, melyre ezúton is várja tisztelt választóit. Etikai centrumában (Miskolc, Corvin u. 9. sz.) megbeszélést tart. Az össze­jövetelen a tanfolyam programját, a csoportbeosztást és egyéb tudniva­lókat beszélnek meg. hagymát 15-20, a fokhagyma kilóját már 140-150 forintért kínálják. Érdemes fejeskáposztát venni, hiszen kiadós és az ára 25-30 forint. Jóval drágább a leveszöldség, meg a kelká­poszta, valamennyi kilója 40-60 forint közötti áron mozog, a petrezselyem­gyökérért 60-80 forintot is elkérnek. Kábeltévé Sárospatakon Sárospatak (ÉM) - Nagy nehéz­ségek után mégis megszületett a ká­beltévé Sárospatak városközpont­jában. Több mint 100 'Teásba „kö­szöntött” be a munkálatokat most is folytatják. Remélhetőleg hamarosan 160 lakást, illetve közintézményt kapcsolnak be a rendszerbe. A kábeltévé jelenlegi szolgáltatásait is bővíti, a Zempléni TV külön csatornájával helyi infor­mációkat szándékoznak továbbítani. A hálózat természetesen tovább bő­víthető, amennyiben ehhez az egyes utcák lakói csatlakoznak. Mindössze szervezők (utcabizalmiak) szükségel­tetnek, akik a csatlakozni szán­dékozókat összeírják. Egyébként, ha a családi házas utcák­ban a telekkel rendelkezők 70-80 százaléka igényli a kábelek bekötését, akkor a lakásonkénti költség 7000 forint. Fórum, képviselői fogadóórák Számítástechnika fiataloknak Műsorok Miskolc, Avasi Gimnázium: T-ÁRT Alapítvány kortárs képzőművészeti kiállításiínak megnyitója. Délután 3 órakor. Miskolc, Herman Ottó Gimnázium: Síbörze. Délután 3-tól este 7 óráig. Miskolc, Ifjúsági és Szabadidő Ház: Jazz-cafc. Este 7 órától. Miskolci Zeneművészeti Szakkö­zépiskola Díszterme: Fuvolagála. Este 7 órától. Ózd, Olvasó Egyesület: Zámbó Jimmy koncertje. Vendég: Varga Miklós. Este 6 órától. Szomolya, Iskolagaléria: Ilomyák Pál pedagógus-képzőművész tárlatának megnyitója. Délelőtt 10 órától. MOZI Miskolc Béke: Mindent bele mb. színes olasz vígjáték. Kezdés: f.4 órakor. Mint a tűz színes amerikai akciófilm. Kezdés: hn.ő és 8 órakor. Béke Kamara: Mozi­klip színes magyar film. Kezdés: 4 órakor. Video-blucs magyar film. Kezdés: 6 órakor. Béke Vidcomozi: A hatos szexcsomag mb. színes amerikai erotikus film. Csak felnőtteknek! Kezdés: 2,4,6és 8 órakor. Miskolc Kos­suth: Mint a tűz színes amerikai akció­film. Kezdés: dc.9, 11 órakor. Go 1 rabi Go 2. mb. színes német vígjáték. Kezdés: f.3 órakor. Video blues színes magyar film. Kezdés: f.5 órakor. Min­dent bele mb. színes olasz vígjáték. Kezdés: f.7, f.9 órakor. Ilcvesy Iván Film-klub: A Sólyom nyomában színes német indián történet. Kezdés: f.10 órakor. Kickboxcr színes amerikai ak­ciófilm. Kezdés: f. 12 órakor. A szakasz színes amerikai háborús film. Kezdés: du.3 és este hn.9 órakor. A bűnbánó színes olasz film. Kezdés: 5, 7 órakor. Kazincbarcika Béke: Veszeti a világ színes amerikai film. 16 év! Kiemelt helyár! Kezdés: 4 és 6 órakor. Sátoral­jaújhely: Végső megoldás: halál mb. színes amerikai sci-fi. Kiemelt helyár! Kezdés: 4, 6 és 8 órakor. Sárospatak: Férfias játékok színes amerikai film. Kiemelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. I iszaújváros: Embervadász mb. színes amerikai film. Kiemelt helyár! Kezdés: f.6 órakor. Mezőkövesd: Boys mb. színes belga film. 18 év! Felemelt helyár! Kezdés: 6 és 8 órakor. A músorváltoztatás jogát fenntartjuk! RÁDIÓ ___ KOSSlinnfiJ: 8.30 Hangszemle. 9.00 Hírek. 9.05-10.59 Napközben. (ÉLŐ) 11.(K) Hírek. 11.05 Válogatott perceink. 11.35 Szegény Sudár Anna. 3. rész. 12.00 Déli Krónika. 12.30 Vendég a háznál. 13.«) Hírek. 13.05 Ki nyer ma? (ELŐ) 13.30 Egy az Isten. Egyházi mű­sor. 14.«) Hírek. 14.05 Klasszikusok mindenkinek. 15.00 Hírek. 15 05 Parasztkaszinó, (ism.) I6.CX) Délutáni Krónika. 16.30 Zenefórum. 17.00 Hírek. 17.05 Magyarországról jövök... 18.ÍKI Esti Krónika. 18.30 Ráadás. 19.00 Hírek. 19.05 Sportvilág. 19.35 Illyés Gyuláról... 20.1K) Hírek. 20.05 Nép­dalok, népdalfeldolgozások. 20.30 Határok nélkül. 21.00 Hírek. 21.05 Kos- sulh-klub. 22.ÍX) Késő esti Krónika. 22.30 Fórum. 23.00 Hírek. URII-n: 11.(K) Irodalmi műsor. 11.30 Rockúj­donságok. 14.1X) Cigányfélóra, (ism.) 14.30 A magyar széppróza századai. 15.00 Hírek. 15.05 Hír-vidék. 16.00 Az. Amerika Hangja magyar műsora. 18.30 Szlovák nyelvű műsor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Német nyelvű mű­sor. 20.(XI 1 [orvát nyelvű műsor. 20.30 Szert) nyelvű műsor. 23.(X) A BBC késő esti magyar műsora. IPM-élFlI: 8.05 Sportreggel. 8.20 Ri­valdafényben. 9.00 Hírek. 9.05 Zene­szó. (ÉLŐ) 11.00 Hírek. 11.05 Napóra. (ÉLÓ) 12.00 Nóták. 13.00 Hírek. 13.05 Idősebbek hullámhosszán. 14.00-17.00 Péntektől péntekig. Ajánlóműsor sok muzsikával. (ÉI.Ó) 17.CK) Hírek. 17.05 Napóra. (ÉLŐ) 18.00 Rockhullám. 18.30 Szocio-krimi. 19.«) Hírek. 19.05 Kölyökrádió. 19.35 Magyar tájak dalaiból. 20.W) A Rock Gyermekei. 21.(X) Hírek. 21.05 Párkereső. Játék. 22.00 Filmpremier! 22.30 Debreceni Jazz Napok 1992. 23.«) Hírek. A Miskolci Rádió műsora 5.55-7.00 az 1.116 KHz-es középhullámon 5.55 Műsorismertetés, hírek, időjárás ­6.10 Eseményösszefoglaló (Miért hosszadalmas a külföldről Irchozotl gép­kocsik vámolása) - Van-e jövője R.-A.-Z. megye idegenforgalmának. 7.00-9.«) a 71,3 tokaji, a 71,2 kékesi és a 66,8 Mllz.-cs URH adókon 7.10 Eseményösszefoglaló (Európa Biz­tosító sajtótájékoztatója Egerben) - Az orvos válaszol. A mikrofonnál dr. Pénzes Géza főorvos - Válaszolunk hall­gatóink leveleire. Reklám. Szerkesztő: Mács Ildikó. 16.«)-18.«) A Miskolci Stúdió kereskedelmi-infomiációs-zenés műso­ra a Rádemis Kft. menedzselésében. televízió 11; 5.40 Faiutévé - profittal 6.00 A Reggel 8.05 A Financial Times kelet-eu­rópai gazdasági híradója 8.30 Napközi 9.«) Nyeregben vagyunk 9.45 Telis- televideo'92 9.50 Lottósorsolás 10.00 Dallas. Amerikai filmsorozat 10.50 Játék 11.05 Sorstársak 11.30 Fűben - fában van ötvösség 12.00 hírek 12.05 Képújság 17.00 Délutáni egyenleg 17.10 Az üzlet iskolája 17.40 Képújság 17.45 Pénzvilág 18.00 Ablak 18.55 „Maradjatok meg szeretetemben!..." 19.00 Traffic jam 19.25 Parnasszus 19.40 Esti mese 20.00 Híradó 20.30 Telesport 20.40 Dallas (ism.) 21.35 Hét este Illyés Gyulával 21.40 Panoráma 22.45 Játéktér 23.35 Tetthely. NSZK bűnügyi tévéfilm­sorozat 1.05 Híradó Ty 2: 14.55 Műsorismertetés 15.(X) Hírek, időjárás 15.05 A chateauvalloni polgárok 16.05 Torpedó 16.20 Film­múzeum. Válogatás Homoki Nagy István filmjeiből 16.55 Pop-reál 17.15 Civil kurázsi 17.45 Regionális híradó 18.00 Híradó 18.12 Időjárás 18.18 Gye­rekeknek 18.30 Falusi zeneiskolások találkozója 19.00 A Tisza 19.40 Az Éden másik arca. Angol tévéfilmsorozat 20.30 Úr ír? 21.20 Rockpódium 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás 22.25 Napzárta előtt... 22.50 A Ciénuai Fiesco összeesküvése. NSZK tévéfilm A külföldi és műholdas adások részletes műsorai a heti TV-Pluszban olvashatják.----INNEN SZÓLVA-----­* 7/cAetetíc*t Imrém József Az árak felfelé kúsznak, a bérek maradnak, vagy elmaradnak, a munkanélküliek száma állandóan gyarapszik és a leleményes embe­rek büntetlenül gazdagodnak. Borsodban történt, hogy egy végtelenül ötle­tes koponya a nyáron több százezer forintot rakott büntetlenül zsebre, mert hihetetlenül sok hiszékeny ember bedőlt hirdetéseinek. ,Akar spórolni? Napenergiával szárítót szállítok ötezer forintért, melynek sokszoro­sát megtakaríthatja" - a hirdető a címét is megírta. Dőlt a pénz! A megrendelők megdöbbenve fizettek, ami­kor a postai utánvéttel érkezett csomagban mindössze 10 folyóméter ruhaszárító kötél érkezett, ezzel a mellékelt szöveggel: ,A kötelet kösse két fa közé és a mosott ruhát tegye a napra száradni!" A becsapottak a bíróságokhoz keresetekkel fordultak, ahol a törvény értelmezése szerint nem történt csalás az illetőt nem marasztalták el, mert állítása megfelelt a valóságnak. Nevét nem írhatom ki, mert büntetlen előéletű és a személyi jogok védelmét élvezi.----------Hírkosár----------­• A Kereszténydemokrata Néppárt Miskolci Szervezete a tagok és szimpatizánsok részére klubfoglalkozást tart november 6-án 17 órakor a Városház tér 7. szám alatti helyiségében (az ud­varban). A klubfoglalkozást kéthetes időközön­ként rendszeressé kívánják tenni. A foglalkozás keretén belül a napi gazdasági és politikai kér­dések is szóba kerülnek. • T-ART Alapítvány kortársgyűjteményéből rendezett kiállítást ma délután 3 órakor a miskolci Avasi Gimnáziumban Kupa Mihály miniszter nyitja meg. A kiállítás védnökei: Csoba Tamás, Miskolc város polgármestere, és Szabó György B.-A.-Z. megye közgyűlésének elnöke. ÉM-portré Tolnai Gyuláné Miskolc (ÉM- UJ) - Tolnai Gyulánéról, a közis­mert pedagógusról már számos cikket közöttünk lapunk hasábjain. Olvasás- és írástanítási módsze­re alapján pedig sok kisiskolás lépett be könnyen és gyorsan a betűk birodalmába. Az 1956-os forra­dalom és szabadságharc évfordulójára rendezett ünnepségen átvehette a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés alkotói díját, amellyel pályájá­nak eddigi eredményeit ismerték el. Tolnai Gyuláné a „Heurisztikus programozású ol­vasás- és írástanítási” módszerének kidolgozásá­hoz a kezdő lépéseket még a boldvai általános is­kolában tette meg, ahol hosszú esztendőkön ke­resztül tanított. Számos pályamunkája és peda­gógiai újítása bizonyítja: sohasem elégedett meg a tananyag egyszerű reprodukálásával, mindig újabb és hatékonyabb eljárások kidolgozására törekedett. 1989-ben vonult nyugdíjba, de tovább­ra is nagy lelkesedéssel és vitalitással dolgozik módszere országos és határainkon túli ter­jesztésén. Elkészítette a tankönyv és munkafüzet családot, hozzá a hanganyagot is. Tankönyvei az elmúlt évben országos első díjat kaptak. Tolnai Gyuláné személyében olyan pedagógust ismerhet­tünk meg, aki azon fáradozik, hogy művelt, tájéko­zott, érdeklődő gondolkozású nemzedék vegye át a maiaktól a stafétabotot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom