Észak-Magyarország, 1992. november (48. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-28 / 281. szám
1992. November 28., Szombat Ém Héivége/Látókör ÉSZAK-Magyarország 9 HETSZINVILAG November, a sűrülőszámvetések és a növő áhítat hava. Ködében lassan már dereng az ünnepek fénye. A csend magházában rejtőző lélek, s a füvek, virágok, alvórügyek az eljövendő világosságért virrasztónak, mint a német Jochen Hörner versében. Az ember ilyenkor magába fordul, s a belső tájakon a rebbenésnyi dolgokat egyetemessé emeli a részvét; s lélekkel telnek meg a tárgyak: egy fekete hanglemez forgása a lét körforgásává magasztosul, és belevetíti a hiányt a lengyel Teresa Truszkowska. Mások, visszatekintve, elhalasztott, el nem végzett teendőiket veszik sorra, miképp szerelmesvcrsében az osztrák Erich Fried, vagy éppen „történelmi álmatlanság” kínozza őket, miként a román Marin Sorescu-t; s ájtatat helyett a tények szürkesége és a beletörődés szólal meg groteszkké kipörgetett soraikban. Holott a közelgő ádventi várakozásban már ott sejlik a kopárságot betakaró hó tisztasága - és hidege is. Szökőkutakat jégbe és fénybe fagyasztó időt jósol a svájci Urs Öberlin, és érzi az olasz Angelo Robert Campiselli is: nagy-nagy' türelem kell várni a mandulafákon szikrázó gyémántrügyek idejéig, s erős hit, hogy kiteleljen és megújhodva győzedelmeskedjen a lélek, ahogy acsuvas Gennadij Ajgi hófényű vallomásában. Másképp sosem találna ránk létezésünk magházsötétjében az eljövendő világosság.- cs.k. Jochen Börner November Gennadij Ajgi Dél van: havazik A fiivek, virágok, az alvók mind, a téli rügyek, a szunnyadó éjszakai állatok: őrizve jól a csend magházában. Ne fordulj vissza. Ujjadon ne forgasd a gyűrűt. Szempillád le ne hunyd, ha a köd mögött hangok hasogatják az éjszakai utat. . Várj, amíg világosodik. '' ■' f t (Juhász József fordítású) Erich Fried Télikert Virágcserépbe ültettem két sárga és piros bélyeggel ellátott borítékodat Najxmlo locsolgatom s kihajtanak belőle sorra szép szomorú s illatod árasztó leveleid Korábban is kezdhettem volna teendőm nem ilyen későn év vége felé Kislányomnak - harmadik születésnapjára „látom szeretem” - oly vakítón világon cs „szeretem” - emlékezve” - ha nem látom túl az ablakon s akkor is ha sejtéssé szürkül tíz özönlő lényben s ha ájtatos tisztasága - s lelkedé szertcárad bennem: újhodva és halk részvéttel telve clönt a boldog remegés (Cseh Károly fordítása) Urs Oberlin Téli dal Ezüst tájon léli szél-álom borul az észre és érzékekre álom-kapu tárul incselkedve: izzó csillag, dermedné válón. Az édes vágy hús és céltalan jelenlét-nélküli megízlelés, hangtalanul sugárzó jégbe és fénybe fagyaszt szökőkutakat. Teresa Truszkowska Nagy hanglemez Ugyan miért nincs ezen a lemezen - Születés kiáltása szél süvítése Csobogás a folyóban Az első szavak Lecke recitált szavai Szerelem szavai Nevetés Gonosz szavak Nevetés Fájó kiáltás sírása fi (Cseh Károly fordítása) A sóhajok egyre hosszabbak hallgatás szünetei - ritmikus légzés hátterében s szív dobbanásában (Kölnit Katalin fordítása) Angelo Robert Campiselli Tél van belül Jégfátyol ereszkedik le, s az őszi napnyugta gyenge fénye lassan homályba vész. Űrbe száll a nap enyhesége, és fagy kövül köréin. Sarki hidegtől fehércdik világom, és nincs szívemnek több heve. Messze a tavasz, és nincs gyémánt-rügy ti mandulafákon 1983. XII 10. ( I iisnády László fordítása) Azután szabálytalan hangok szaggatott légzés Es csend csend csend Valahol messze felzúg a tenger Es a haszontalan hanglemez csikorgása körben forog a fekete barázdán már csak megszokásból (nádassy józseffordítása) ?. -;í-Marin Sorescu Történelem-kúra Ha álmatlanság kínoz, este lefekvés előtt kevéske vízzel beveszek egy történelmi atlaszt. S amíg hatását várom: ujjammal követhetem a hettiták birodalmát. De alig perc múlva élűiről kell kezdenem, mert lényegében, a hettiták birodalma az egyiptomiaké, nem pedig az asszíroké, kaledoniaké vagy a perzsáké. 1 la ez így van - gondolom - én is nyugton alhatom. (J tiltás: József fordítása) Pető János: Fák Szerkeszti: Cseh Károly Hajdú Gábor Farkassá válni Előttem az utcán, olyan váratlanul, mint ahogy elesik az ember, egy fiatal nőnek elragadták a táskáját. A nő, mint akit letaglóztak, szélütötten bámult a tovarohanó alak után. Másodpercekig hang nem jött a torkán, csak tátongott és az ujjával tétován, bizonytalanul próbálta becélozni a biztonság felé menekülő alakot. Bár az utca telis-teli volt békés járókelőkkel, senki sem sietett a süvöl- vényforma, a kamaszkor! alig elhagyott támadó után. Hogyisne, épeszű ember manapság nem vállal feleslegesen semmiféle bonyodalmat egy idegen miatt. A nő közben hisztérikusan segítségért sikoltoz, néhányan már nem is értik mit akar, hiszen senki sincs körülötte, aki bántaná. A támadás, a tulajdonosa kezéből kiszakított divatos bőrtáska látványa csak néhányunkban maradt meg, éppúgy, mint egy korábban látott akciófilm jelenetei, vagy az újságok hasábjain olvasott hírek képpé dermedt epizódjai. Elrabolták a feltört autójából az értékeit. Csaknem kétmillió forintot zsákmányolt a támadó. Postát, benzinkutat rabollak... Egyhavi fizetésem volt benne, sírta a nő később, amikor valahonnan mégiscsak előkerült egy rendőr, aki kényelmes, ráérő mozdulatokkal jegyezte fel a noteszébe a kárvallott adatait. Lakhelyét, születési évét, foglalkozását és talán azt is, milyen gyermekkori betegségei voltak. A jogállamban törvények írnak elő mindent. Törvények vigyáznak az ember biztonságára. Netán arra is, hogyan kell rögzíteni egy ilyesféle, hivatalossá merevedett ügyet. Mit kell tenni a károsultnak és hogyan kell viselkedni, hogy a törvény őt támogassa egy jogállamban. Mit kell tenni a rend őrének is. hogy betartsa a jogállamban előírt utasításokat és talán még az is le van írva valahol, hogy a vétlen szemlélők mit cselekedjenek, mit mondjanak és mit gondoljanak. Tétlen szemlélők azonban ez esetben nincsenek, hiszen mindenki siet a dolgára, így nincs tanú, aki megerősíthetné a rend derék őrének, hogy a nőnek valóban volt táskája és ezt a tárgyat valóban elragadták tőle, és arra sincs semmiféle bizonyíték, hogy az elrabolt, divatosnak tekinthető, ámde valószínűleg külföldön gyártott és csempészet útján a hazánkba került táskában mennyi volt a pénz. Tehát úgy tűnik, mindezekre nincs bizonyíték és a hivatalos közeg vég nélkül gyanakodva hümmög. Hogyisne, hiszen mi van akkor, ha ez a zilált külsejű hölgyemény egészen más októl sétált az utcán és soha sem volt tórtáskája, és így a sohasem volt bőrláskút a legkevésbé sem rabolhatták el tőle. Majd tegyen feljelentést a kapitányságon, döntötte el az őrmester. Azzal tiszteleg és egy újabb gyanakodó pillantást vet a nőre. Es mint aki jól végezte a dolgát, odébbáll. A nő ekkor fakadt másodszor is sírásra. a vállát hosszan rázta a zokogás. De ezt követően is éppúgy közömbösen mentek el mellette a járókelők, mint korábban. Hiszen kit érdekel manapság egy zilált külsejű síró alak. Mégha fiatal nő is az illető. Talán és is elfelejtettem volna ezt az esetet, mint annyi minden mást, amit kívülállóként meglát az ember, és nem válik vérévé, mert nem vele történik, nem a hozzátartozójával történik. Elfelejtettem volna, ha nem hasít belém egy régi emlék. Harminc éve történt, vagy harmincöt. Akkor még másutt éltem, más városban. Azt mondják, egy bizonyos kor után az ember minden rosszat megél, amit korábban másokról hallott. De az az eset kísértetiesen hasonlított ehhez. Ha igaz a karmikus tanulás folyamata, miért kell nekem kétszer ugyanazt látnom, megélnem, megtapasztalnom? Mert a sikoly olt is felhangzott és felkavart, és a barátommal egyszerre kaptuk fel a fejünket, fordultunk hátra. A támadó a korosabb hölgy táskájával akkor ugrott át az út menti árkon.Furcsa, hogy ott, abban a városban a templom közelében néhány üres, beépítetlen telek volt s a felszántott földön sietett tovább az az alak, a megszerzett táskával a kezében. A segélykiállásra talán a barátom mozdult először. Törvénytisztelő állampolgárként a kárvallottnak segítve iramodott a támadó után. De rövidesen kiderült, én vagyok a gyorsabb és alig két-há- rom perc múlva már olt loholtam a rabló nyomában. Mi lesz, ha leteper, gondoltam megrettenve, s már lassítottam volna, amikor felmértem az előttem futó csenevész alakját. Ez engem nem teper le! És amikor néhány másodperc múlva megadóan tűrte, hogy elfogjuk, valamiféle diadalt éreztem, valami ostoba elégedettséget, győzelmet Talán az erősebb győzelmét, a vélt igazság diadalát. Lám, a gonosz, mint mindenkor elnyeri a méltó büntetését. Ma, több mint ötvenöt évesen ezt a képet hordozom magamban. Elnehezülve, telis-teli békétlenséggel, ahogy araszolok tovább az utcán. Nem tudom az okát, de valami keserűség gyötör percek óta. Talán azért, mert képtelen vagyok kitörölni az agyamból az előbbi képet és kételyeimet. A korábbit se és a most történtet se. A két képet és közte a harminc, vagy harmincöt évet. A tengernyi munkát, a csalódásokat, a gyötrelmeket. A harminc, vagy harmincöt év sikertelenségét, az elégedetlenséget. Több mint harminc év alatt vajon hány ízben cserélődnek ki az ember tagjaiban a sejtek? És milyen anyagok épülnek tó a régiek helyett a szervezetben? És az emlékekbe. Mi történt itt körülöttem az elmúlt időszak alatt? Milyen robbanások, egymásnak feszülések, legyűrések és felfalások. Milyen farkascsordák gázoltak át rajiunk, hogy valamennyiünknek elrabolták, elragadták a táskáját, a tudását, a vágyait, az álmait és az erejét. És a hitünket is. Igen. a hitünket Hogy érdemes úgy élni, a belső tartás szerint, hogy ne piruljon az ember önmaga előtt. Mert nem a társadalom, az adatokat felíró rendőr, hanem az ember saját magának a legszigorúbb bírája. S ha a karma valóban létezik, nem is kell ennél igazságosabb ítélet. ...És érzem, hogy újra ott futok a szántáson a madárcsontú alak után. Érzem, hogy rövidesen utolérem. S már nyújtanám is a kezem feléje, amikor mint az elektromos áramütés, lielémhasít a felismerés. Hol az igazság? Mi az igazság? Van-e jogom beavatkozni ebbe a történésbe? ...És nem közeledek, csak tartom a távolságot, hogy kerüljünk egyre messzebb a helytől, az időtől. Ki vagyok én, hogy újra élem ezt a tanulságot, amit már megéltem egyszer? Hogy loholok valaki után, tiki meg mert tenni valamit. Fussál haver, mondom neki, hogy csak ő hallja, mert látom, hogy fárad. Mintha új erőre kapna tőlem, csak lohol, lohol, a kezében a táska és lassan eltávolodik.S most egyszerre irigyelni kezdem ezt a futó alakot, a bátorságáért Hogy végig merte gondolni, meg merte csinálni azt, amit mi soha sem mertünk. Hogy elvegyük, kiragadjuk a másik kezéből azt, ami nekünk kijárt volna. Annyit legalább, de lehet, hogy többet is. Mi csak dolgoztunk és telt az életünk eseménytelenül, mások meg gyarapodtak, ügyeskedtek és elégedetten vigyorogtak. I-ehet, hogy semmi összefüggés sincs a két dolog között. De az is lehet, hogy van.Hagyom tehát, hogy olt loholjon előttem az a futó alak a megszerzett zsákmányával. Hagyom, hogy erősödjön, gyűjtse, a sikerélményt, a bátorságot. Hagyja felnőni, és talán maga is farkassá válik. ...Talán, ha akkor harminc, vagy harmincöt éve én is megpróbálom. Talán, ha tudnék, ha gyűjtenék annyi bátorságot és fiatal izmokat is nevelhetnék, akkor belevágnék én is a farkassorsba. Mert ma már tudom, amit akkor még nem is sejtettem, a farkassors az élet izgalmasabb, ámde mégis a könnyebbik fele.
