Észak-Magyarország, 1992. november (48. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-24 / 277. szám
4 ÉSZAK-Magyarország Jelenidőben 1992. November 24., Kedd Aki legyőzte a filoxérát Miklós Gyula Fotók: EM archív Edelény (ÉM — Slezsák Imre) — Miklós Gyula, a neves szőlész-borász Finke községben (ma Edelény része) 160 évvel ezelőtt 1832. november 26- án született. Még nem volt 16 éves, amikor beállt Kossuth seregébe. Kitűnő lovas hírében állott, s igen rövid idő alatt hadnagyi rangot kapott. Ezredével együtt Világosnál ő is letette a fegyvert. Büntetésből besorozták a császári hadseregbe, mint szekerész közlegényt. Később a huszárokhoz került, ahol kitűnt rátermettségével. 1855-ben főhadnagyként szerelt le, majd megnősült. Finkei birtokán gazdálkodott és aktívan bekapcsolódott a politikai életbe. Az 1860-as években járási főszolgabíró volt, majd 1871-1881 között az edelényi választókerületet képviselte az országgyűlésen. Az 1879. évi székesfehérvári terménykiállítás keretében tartott gazdakongresszuson figyeltek fel rá, magasszintű tájékozottságot, hozzáértést árult el szőlészeti és borászati kérdésekben. Még ebben az esztendőben borászati kormánybiztosnak nevezték ki. Az ezt követő munkás másfél évtized alatt örökre beírta nevét az ország szőlő- és bortermelésének történetébe. A múlt század utolsó évtizedei a magyarországi szőlőkultúra legtragikusabb időszakát jelentették, ekkor pusztította az ország szőlőkultúráját a fi- loxéra. Mint kormánybiztosnak a filoxéra elleni harc szervezése volt elsődleges feladata. Sokat dolgozott. Létrehozta a központi mintapincét a szakszerű borkezelés oktatására, bemutatására. Fellendítette a konyakipart a rossz minőségű borok felhasználására. O kezdeményezte a felsőbb szőlészeti és borászati tanfolyamot hazánkban. Rendszeresen ellenőrizte és szaktanáccsal látta el az alsófokú szőlészeti, borászati szakemberképzést is. Szerkesztője volt Magyarország első borászati törzskönyvének. Számos amerikai vesszőszaporító telepet létesített, többek között a szomszédos Sajószentpéteren, Szendrőn és Tarcalon is. Nagy súlyt helyezett az immunis homokterületek szőlővel való beültetésére. Nagy szakértelemmel népszerűsítette az amerikai alanyok beoltásának módszereit, a szőlők felújításának egyik legbiztosabb módját ebben látta. Kísérleti telepeket hozott létre, amelyek között kiemelkedik az 1884-ben felavatott és azóta is a nevét viselő kecskeméti „Miklós - telep”. Működési ideje alatt lendült fel a „Borászati Lapok” c. folyóirat, amelynek éveken át szerkesztője és számtalan szakmai és mezőgazdaságpolitikai cikk írója volt. 1885-ben kiváló szakmai tevékenységéért a császártól megkapta a „Vaskoronarend”-et és a királyi tanácsosi rangot. Magas nemzetközi elismerésként 1890-ben megkapta a francia „Pour le Mérité Agricole” érdemrendet is. Feladatai végzése közben rengeteget utazott, ellenőrzött, tanácsokat adott, tanfolyamokat, kísérleteket szervezett, gyakorlati bemutatókat tartott.' A sok munka egészségi állapotának romlásához vezetett. 1894. május 2-ra virradó éjszaka 62 évében szívszélhűdés következtében meghalt. A finkei temetőben helyezték örök nyugalomra. A település szeretettel ápolja nagy fia emlékét. 1987-ben a városi könyvtárban működő s a híres szőlész-borász nevet viselő kertbarátkor a finkei temetőben elkészítette a névadója síremlékét. A múlt évben pedig a város önkormányzata utcát nevezett el róla. Most, 26-án (csütörtökön), a születésének 160. évfordulóján 15.30 órakor a neves szakember és politikus síremlékénél szervez a kertbarátkör és a hagyományőrző kör koszorúzással egybekötött emlékünnepséget. Erre szeretettel várják emlékének tisztelőit. A parlament jegyzőkönyvéből G. Nagyné dr. Maczó Ágnes november 16-i beszéde Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Két okom is van arra, hogy ebben a rendkívüli helyzetben a létminimum alatt élők érdekében szót emeljek. Pontosan egy évvel ezelőtt, 1991. november 14-én adtam át a Kormánynak azt a háromszáz oldalas szociográfiát, melyben Abaúj gondjain keresztül az ellehetetlenülő nép problémáira hívtam fel a dokumentumokkal a figyelmet. S jeleztem, hogy választókörzetem lakóinak több mint fele a létminimum határán él, pedig dolgoznak, dolgoznak, dolgoznak megszégyenítően az alacsony munkabérért. A másik okom a rendkívüli szólásra, hogy a létminimum alatt élők és Ilkei Csaba éhségsztrájkjához, a demonstráció céljaihoz Borsod-Abaúj-Zemp- lén megyéből tömegesen csatlakoztak polgárok számtalan településről, többek között a körzetemben lévő Szikszóról és Kupa Mihály körzetének központjából, Szerencsről is. (Szórványos taps.) A 25. napja tartó, pártoktól független s már tömeges támogatást élvező akcióval szemben többen megjegyezték, hogy a célokkal egyetértenek ugyan, de más eszközökkel kellene fellépni. Gyorsan leszögezem, megfordítva a kérdést, hogy ezt a helyzetet a hatalmi elit kérlelhetetlen és arrogáns politikája idézte elő, szinte nem is hagyott más lehetőséget a társadalom széles rétegei számára, mint ahogy az ellehetetlenedéssel szemben határozottan, demokratikus jogait védve fellépjen. Tehát nem az önszerveződő társadalmat kellene elmarasztalni határozott fellépése miatt. Becsületesen meg kell mondani, hogy a helyzet kialakulásáért nemcsak a kormányzó elit a felelős, hanem a nép feje fölötti paktumpolitizálás szövetségesei is. Figyelemre méltó Németh László 1956-ról írt megállapítása: „azok a vitorlás bűvészek, akik előbb a legsötétebb sztálinizmust csinálták, és most a legnagyobb csavarral mentek át és borították fel az országot.” A mostani helyzet pontosan megmutatja, hogy a valódi ellenzéket a független, önszerveződő társadalom jelenti már a pártelitekkel szemben. És a milliós támogatottságú önszerveződésre nem lehet Gerő Ernő-féle stílusban nemet mondani. Ha az isteni világegyetem úgy van berendezve, hogy a folyók lefelé folynak, akkor hiába minden ellenállás, a folyók lefelé fognak folyni. És ha a nép nem akarja, hogy akarata ellenére tovább nyúzzák, akkor a népet nem lehet tovább nyúzni, ha demokráciában élünk, és nem lehet arra kényszeríteni, hogy fentről kijelölt karámokban gyülekezzenek. Pláne akkor, mikor jól érzékelhető, hogy a liberalizmust a kormányzó és ellenzéki pártelitek amolyan jelszónak használják, mint a Timúr és csapatában. A társadalom önszerveződése, amiért az egész demokratikus átalakulás megindult, a Parlament ajtaján beköszönt. Én erre az adjonistenre fo- gadjistennel felelek, és óva intem a hatalmi elitet, hogy liberális maximum vagy minimum alapon fenyegetőzzön. Valamikor a törökkel szemben megfizettük a békét, de úgy, hogy Tündérország ne roppanjon bele. Ezekre az arányokra kellene figyelnünk, hogy a mostani béke árának megfizettetésébe ne roppanjon bele a .nemzet. Ha megjelenhet az újságokban, hogy milyen költségvetést engedélyez a valuta alap, itt az ideje, hogy megjelenjen az is, milyen költségvetést engedélyez a nemzet. És ha Isten országát nem lehet privatizálni az isteni akarat ellenére, egy nép hazáját sem lehet privatizálni a nép akarata ellenére. A hazaárulást - a haza árulását - nem lehet a nép elnyomorodása árán véghez vinni. Ehhez nem kapott felhatalmazást sem a tisztelt Kormány, sem a tisztelt Ház. Ezért az ellenállás, a tiltakozás, és semmi másért. A pénzügyminiszter úrnak és a Kormány tagjainak ebben a helyzetben nincs is más lehetőségük, mint hogy figyelembe vegyék milliók békés akaratát. Ne feledjék, hogy nem bársonyszékekkel együtt születtek, csak megbízatást teljesítenek, úgy, mint más nyugati demokráciákban, a társadalom ellenőrzése alatt. Ahhoz, hogy ez az ellenőrzés maradéktalanul érvényesülhessen, csak egyetlen megoldás létezik: olyan új képviseleti rendszerre lenne szükség, ahol a pártok demokráciájával szemben valódi parlamenti demokrácia alakul ki, vagyis csak egyénileg lehessen a Parlamentbe bekerülni és a képviselők visszahívhatók legyenek. De mielőtt még a miniszterelnök úr bolsevizmust kiáltana, ajánlom figyelmébe egykori pénzügyminiszterünk, Kossuth Lajos alkotmánytervezetét, melyben ő pontosan kifejti: ahhoz, hogy a demokrácia működhessen, ha a választók 50 %-a + 1 fő a képviselőjét visszahívhatja, akkor valódi demokrácia lesz. A jövőre nézve erre kell gondolni minden valódi demokratának, és nem az a cél, hogy a népi, katolikus, urbánus, liberális, hívő, ateista elválaszthatatlan legyen, hanem, hogy a társadalom akarata érdekvédelmi alapon érvényesüljön. Sajnos most nem így van. Amikor az éhségsztrájkokról itt, a parlamentben elsőként s először szót emeltem, álproblémák közepette, a Híradó nem tartotta fontosnak, hogy tájékoztassa erről a holtpontról elbillenő eseményről a nemzetet. Arra hivatkoztak, hogy épp megújulóban vannak. De észre kellene már venni, hogy ezt a független társadalmi önszerveződést nem tudják a pártok bekebelezni és felmorzsolni. Az éhségsztrájk 26. napján ebben a pillanatban 60 fő 16 helyszínen folytat éhségsztrájkot. Valencsik Ferenc, a Létminimum Alatt Élők Társaságának országos elnöke ma délelőtt felfüggesztette a sztrájkot bizonytalan időre. De továbbra is a bicskei központban marad, hogy koordináljon. Nem tudom, emlékeznek-e rá képviselőtársaim, hogy néhány hónappal ezelőtt egy alkalommal felszólaltam az ÉDOSZ országos sztrájkra készülte előtt néhány nappal. Tárgyalások útján sikerült megegyeznünk. Akkor, igaz, nem a pénzügy- miniszterrel kellett tárgyalni. Most nem egy szakszervezet támogatásáról van szó. Az országos méretű csoportos éhségsztrájk általános sztrájkká válhat, hiszen támogatják a bányászok, a vasasok, az egészség- ügyiek, a vasutasok és a pedagógusok is. Ez közel kétmilliós támogatottságot jelent. Azt hiszem, mindannyiunk számára elgondolkodtató. Ha jól emlékszem, a pénzügyminiszter úr kedvenc költője Ady Endre. Remélem, hogy jól érti ezeket a sorokat: „Megöl a disznófejű Nagyúr. Éreztem, megöl, de hagyom. Vigyorgott rám és ült meredten: Az aranyon ült, az aranyon, Éreztem, megöl, ha hagyom.” Cserépbe a csángókat! Keszeg Vilmos Érdekes sors a kisebbségi. Van, aki éli, van, aki megél belőle. Nem irigylem és nem sajnálom egyiket sem. A Természetes Szelekció ítélőszéke előtt minden túlélő egyenlő eséllyel áll meg. S ahhoz, hogy odaállhasson, élnie kell, ahogy lehet. Minden, ami üdvözítő, legyen az erkölcsi kényszer, szokás, tehetetlenségi erő, kompromisszum vagy akár csalás, azonos pontszámot ér. De sem az illúziók, a potenciális alternatívák, sem az erkölcsi erények nem részesülnek pluszpontban. Nem folytatom. lássuk inkább a példát. Vannak, még vannak csángók. Csángók, ahogyan imádkoznak, ahogy ünnepelnek, ahogy beszélnek. Vályogtól a házuk, a templomjuk viszont óriási. Reggel és estve ott imádkoznak kegyelemért. Megalázva, alázatosan élnek, nem egyezkednek senkivel semmiért. Csupán az üdvözülésben hisznek, istenükben bíznak. Zúgolódás nélkül kapálják meg jóltáplált papjuk földjét: hátha egy-két szót szól majd az érdekükben. S ha netalán a pap azt mondja, a csángó nyelv nem tetszetős az isteni füleknek, nem szólnak csángóul, vagy látni sem akarják a papot. Elhallgatnak, szétrebbennek, ha idegen megy végig az utcán. Ha vendég jön, a máiét az asztalra teszik, a földre húzódnak, az ágyat átengedik a vendégnek. A süllyesztő és a centrifugális erők ellen csak egyféleképpen tudnak védekezni: csángóságukkal. Olyan a sorsuk, mint a virágé. Szép kiszolgáltatottság. Aki nem érzi szépnek, elmehet. Vannak csángó-szakértők, akik hírnevet és/vagy pénzt szereznek azzal, hogy a csángókról, a csángók nevében beszélnek. A Moszkva-téren találkoztam andalgó párral, amely - de azóta sem hiszem róluk, bár tőlük hallottam - a csángók megsegítésére gyűjtött. Pénzt. Vannak alapítványok, amelyek pénzén lehet és érdemes úgymond csángó-kutatást szervezni. Van, aki segélyt szállít a csángók részére: nyugati használt cuccot. S hála fejében elfogadja és magával viszi az utolsó csángó inget. Van, aki nem érti-érzi a csángónyelv ízét-za- matát, de írni, olvasni, beszélni tanítja (önként, szabadidő-foglalkozásként) a csángókat. Valaki olvasás-szomjat támasztott egy csángó fiatalban. Örült a család, tisztelettel tekintett rája, nem engedték kapálással tölteni az idejét. A Pestről hozott könyv: Agatha Christie. Mondom, egyre többen, egyre vakmerőbben, egyre leleményesebben ostromolják megvál- tó/önmegváltó szándékkal a hátsó kapukat. Vajon ellent tudnak-e állni a csángók, s ha igen, meddig, a jószándékú agressziónak? Vagy elóbb- utóbb segélycserépben illatozik-pom- pázik minden csángó virág? Hogy ne szakadjon ketté az ország... Miskolc (ÉM - FL) - Az Ország- gyűlés Gazdasági Bizottsága november 11-12-én Miskolcon tartotta ülését. Tompa Sándort, az MSZP ország- gyűlési képviselőjét, a bizottság tagját kérdeztük:-Miért éppen Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe látogatlak?- Az elmúlt év november 9-én kormányfórumot tartottak Miskolcon. Ezen elhatározták, hogy a régió fejlesztésére kormányhatározat születik. Mi azzal a céllal jöttünk ide, hogy megismerkedjünk a készülő kormányhatározat tartalmával és - amennyiben erre még lehetőség van - megfogalmazzuk ezzel kapcsolatos észrevételeinket. Második célkitűzésünk az volt, hogy a bizottság tagjai közelebbről megismerkedjenek a válságos helyzetben lévő megye helyzetével és tapasztalatokat gyűjtsünk a további törvényalkotási munkához.- Milyen eszközei vannak az ország- gyűlés bizottságainak, konkrétan a gazdasági bizottságnak ilyen helyzetben?- A parlamenti bizottságoknak kettős szerepük van. Egyrészt a törvényhozó munkában a törvények, a törvény- javaslatok előkészítő fázisában van teendőjük. Véleményezik, pontosítják, megfogalmazzák, módosítják a már beérkezett javaslatokat. Másrészt feladatuk a kormány ellenőrzése. Elsősorban szakmai szempontoktól mondanak észrevételeket, tesznek fel kérdéseket és fogalmaznak meg elvárásokat a kormány munkájáról.- Milyen tapasztalatokat fogalmazhat meg a bizottság kétnapos kihelyezett ülését követően?- Először is nagyon érdekes volt az ülés abban a tekintetben, hogyan reagáltak a bizottság tagjai az itt hallottakra, az itt felvetettekre. Mivel mindannyian szakterületük révén is kapcsolódnak a gazdasághoz, a számok, a tények ismeretében sok újat nemigen tudtak számukra az előadók. Néhány kérdéskör megvilágítása révén azonban érthetőbbé váltak azok a folyamatok, amelyek megyénkben lezajlanak. Persze voltak olyan dolgok, amelyek komolyabb vitát váltottak ki. Elsősorban abból adódóan, hogy minden képviselő valamelyik régiótól, megyéből származik, esetleg egyéni választókerületi képviselő s értetlenkedve fogadja: mi az oka annak a megkülönböztetett figyelemnek, amelyben Borsod-Abaúj-Zemplén megye részesül. Több képviselő vetette fel például a Dimag Rt. számára a nyár folyamán juttatott komoly összegnek a létjogosultságát. Szintén többen foglalkoztak az Ózd számára több alkalommal juttatott rendkívüli támogatásokkal. Mindezek ellenére a bizottság tagjai - a megye általános jellemzőinek ismeretében, a termelési, foglalkoztatási adatok tükrében, a lakosság helyzetében bekövetkezett változásokról értesülve - a második nap végére egyöntetű véleményen voltak. Megállapították: szükséges definiálni azokat a jellemzőket, mulatókat, amelyek alapján összeállítható az országról egy térkép, mely bemutatja, hogy az egyes régiók, az egyes területek milyen fejlettségi állapotban vannak, hol, milyen válságjelenségek mutatkoznak, így talán a kormány és a parlament számára könnyebbé válnak az ilyen szituációkban hozott döntések s érthetőbbé válik - a mi esetünkben is kifogásolt - intézkedések jogossága. Mások - különösen az ország nyugati feléből származó képviselőtársaim - a tájékoztatók meghallgatása után meglepődve fogalmazták meg, hogy a szolgáltatási szféráról alig hallottak. Ez pedig azt jelenti, hogy bizony nálunk még a gazdaságon belül ez a terület nem meghatározó, ellentétben a követni kívánt piacgazdaságokéval. Többen rámutattak arra, hogy ilyen mértékű munkanélküliség esetében már nem biztos, hogy a foglalkoztatási törvény általános eszközei alkalmazhatók. Szükségesnek tartják a törvény módosítását, a regionális különbségek figyelembevételét. Szintén többen szorgalmazták a vállalkozások élénkítését, a vállalkozások fejlesztését. Mindenképpen külön figyelmet kell fordítani a vállalkozások szaporodására, fejlesztésére, bővítésére, az induló vállalkozások támogatására annál is inkább, mert ez egyúttal munkahelyteremtést is jelent. Mások az elhangzott ismertetők alapján azt kifogásolták, hogy igen lassú a privatizáció a térségünkben és ez a működő tőke ideáramlását is akadályozza. Az olyan térségekbe, amelyekben alacsony az infrastruktúra színvonala, oda nem fog működő tőke áramlani. Ott munkahelyeket, vállalkozásokat nem fog létrehozni. Nagyon fontosnak tartották, hogy az ilyen térségekkel úgy foglalkozzon a kormányzat, úgy foglalkozzanak a tárcák, hogy az infrastruktúra terén olyan mértékű előrelépés történjen, ami a vállalkozásokat segíti, a vállalkozókat idecsalogatja.
