Észak-Magyarország, 1992. november (48. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-10 / 265. szám

1992. November 10., Kedd A Demokráciáról ÉSZAK-Magyarország 9 Csak a király meztelen... Latrán Béla Új szerepet osztott ki a Fidesz ren­dezője Csoba Tamásra, Miskolc pol­gármesterére. A következő felvonás­ban (avagy a szünetben) a bűnbak sze­repét kellene eljátszania. Szó se róla, éles a váltás. A Fidesz arra hivatkozik, hogy korábban nem ismerte eléggé Csoba Tamást. Úgy tűnik, ez most fordítva is igaz lett. Semmi laca-faca, semmi tiszteletkor, fiatalos lendülettel olyan hirtelen rúgták ki a frakcióból, hogy beletelt néhány hónapba, míg döntésüket rész­letesen megindokolták. Bár az ítélet után, de végül is megszületett a nyil­vános vádirat. A tapasztalt újság­olvasónak az is feltűnhetett, hogy mindjárt az első vádpontról eddig egyáltalán nem olvashatott. Kétszer leszavazni egy interpellációra adott polgármesteri választ, ez mindenképp hír értékű esemény lehetett volna. Hátha még hozzátesszük, hogy a versenytárgyalások nélküli városi megrendelések kedvezményezettje az a cég, amelyiknek a vezetője Karvaj- szky István, aki az SZDSZ jelöltjeként alulmaradt a polgármester-választá­son, és még jelenleg is a közgyűlés építési bizottságának elnöke. Az inter- pellációs kérdéseim tavalyi megren­delésekre vonatkoztak, ugyanennek az idei ismétlődésére napirend előtti hozzászólásomban hívtam fel a fi­gyelmet. Úgy tűnt, mindhiába. Mígnem a legutóbbi, október 26-i közgyűlésen a polgármester sürgős­séggel napirendre nem tűzött egy ha­sonló ügyet. A Miskolci Nemzeti Színház egymilliárd forintos rekonst­rukciójának tervezésében az előbb említett cég (micsoda véletlen) annyi­ra elmaradt a határidős kötelezett­ségeinek teljesítésével, hogy esetleg veszélybe kerül a céltámogatás elnye­rése. Az ügy nyilvánosságra került, de különösebb visszhangot nem váltott ki. Elhomályosította egy nagyobb botrány. A legnagyobb ellenzéki párt frakciójának vezetői pedig tisztál­dozat helyett hátradőlhetnek a fotel­ben, és kényelmesen nyilatkozathat­nak a koalíciós pártok felelőtlen poli­tizálásáról. Amikor ismerőseim a vádi­ratot olvasva azt kérdezik tőlem, hogy miért nem fél évvel korábban, vagy fél évvel később robbantott a Fidesz, és egyáltalán miért csinálták az egészet, egy történettel szoktam válaszolni. A harmincas évek sakkvilágbajnoka szi­multánt játszott Budapest hírességei­vel. A játékosok között volt Karinthy Frigyes is. A nagy humorista egy bi­zonyos idő elteltével zsebre vágta a tábláról a saját királyát és úgy folytat­ta a játékot... (A szerző független önkormányzati képviselő) A Független Ifjúság közleménye Budapest (OS) - A Független Ifjúság megdöbbenve értesült arról, hogy a Torgyán József nevével fémjelzett Kisgazdapártban uralkodó szélsősé­ges csoportok megpróbálják saját céljaikra felhasználni szervezetünk nevét. A Független Ifjúság mint de­mokratikus nemzeti és nemzetközi szervezet (MISZOT, NIK, DEMYC) tagja a leghatározottabban elutasít mindenféle szélsőséget, legyen bármi­lyen irányú is. A Független Ifjúság tagjai azok a magyar fiatalok, akik a demokratizálódó Magyarországon egy konzervatív alapelveket valló, ezen értékeket felvállaló és őrző prog­ramot fogadnak cl. A Független Ifjúság továbbra is azokat a célokat hirdeti, amelyek a magyar fiatalok legszélesebb rétegeinek az érdekeit testesíti meg, s munkáját mindig a demokratikus politizálás keretei kö­zött végzi. Szőke István urat, aki a Nap TV-bcn, illetve a nyomtatott sajtóban a Független Ifjúságról több­ször véleményt alkotott, nincs sze­rencsénk személyesen ismerni. Úgy gondoljuk, hogy nyilatkozataiban megfogalmazottak alapján Szőke úr - a jövőben - a magyar ifjúság érde­kében jobban tenné, ha kizárólag a lo­vaival foglalkozna. Garamszegi Mik­lósról és tevékenységéről a Független Ifjúságnak még csak véleménye sincs. Gábriel J. Gábor elnök A gyanú árnyékában Bánhegyi Gábor Előzmény Mint minden történet, ez is elkezdődött valahol. Jelen esetben ott, hogy szerkesztőségünk idén január­ban kapott egy szabadjegyet a MÁV- tól, amellyel a hírlapírók utazgathat­nak a Miskolc-Budapest vonalon. No mármost: ha éppen utazgatni valóm akadt, és senki más nem kérte el még a jegyet, akkor a titkárságon elkértem, zsebre tettem, kérésre jcgyellenőmek felmutattam, majd ismét zsebbe süllyesztettem. Remek kis találmány, sorbanállást, felesleges költségvissza­térítési nyomtatványtöltögetést lehet vele megtakarítani. Illetve csak lehetett, mert júniusban beütött a „ménkű”. Történt pedig, hogy felutaztam a Nap­nap fesztiválra Budapestre. Szabad- jeggyel. Úri kedvem lévén, az IntcrCi- tyn, azon is első osztályon. Ha már lehet. Odafelé jött a kalauz, odaadtam a jegyet, visszaadta, elraktam. Hazafelé ugyanúgy, csak kicsit másképp, mert jegy vizsgáló nem adta vissza, mondván, a nálam lévő jegy fénymásolt, következésképpen hami­sítvány. Rendkívül kedves volt, kerített nem fénymásolt szabadjegyet is, összehasonlítva tényleg hami­sítvány, ami nálam, illetőleg akkor már jegyvizsgálónál volt. Tiszai pályaudvaron jegyzőkönyv felvétetett, bár a forgalmi irodában je­len lévő három dolgozó közül kettő is azt mondta, ugyan már, ez valódi. Idebent megindult a találgatás, majd jött a büntetésre szóló felhívás, amely­nek nagy részét azok a kollégák dobták össze, akik szintén utaztak a szabadjeggycl abban a tudatban, hogy semmi törvénybe ütközőt nem követ­nek el, pedig a jeggyel - ha valóban ugyanez a jegy volt mindvégig a szer­kesztőségben - bárki lebukhatott vol­na. Fejlemény Már éppen elaludni látszott a történet, ugyanis feltételeztük, hogy aki fénymásolta a jegyet, az nem lesz olyan balga, hogy ezek után is használja. De nem, mert a minap ugyanannak a jegy vizsgálónak feltűnt egy szabadjegy, mintha már látott vol­na valahol egy hasonlót. A szintén fénymásolt szabadjegyet a MÁV le­foglalta, majd értesítették a szer­kesztőséget. Éppen öivendezni kezdtem, hogy hiá­ba halt meg Mátyás király, azért még nincs egészen oda az igazság, eljő a pillanat, amikor kiderül, ki miatt kel­lett cseppet mcghurcolódnoin. Rögvest fel is hívtam a városi rend­őrkapitányságot, jelezvén, ha úgy gondolják, szívesen teszek tanúval­lomást, mivel érzésem szerint ártat­lanul kellett néhány százasomtól megválnom. Ajánlkozásomat szíve­sen is vették, mondták, várjak, majd szólnak. Szóltak is. Derűs, szép, mondhatni harsogóan tiszta, napos novemberi reggelen léptem át idézésemmel a kapitányság küszöbét, gondolva arra, itt végzek egy óra alatt, de lehet, még hamarabb, és irány a meló. Következmény Kopogtattam, udvarias rendőrtiszt fo­gad, kéri, várjak a folyosó végén. Nemsokára behív, mosolyogva beszélgetünk, elmondom, hogy tör­tént, mi történt. így telik-múlik az idő, majd a derült égből aminek jönni kell, közli a rendőrtiszt, akkor most jegyzőkönyv­be kerül a dolog, és egyúttal fi­gyelmeztet a jogaimra, hívhatok ügyvédet is, mert én itten kérem tisztelettel, gyanúsítottként leszek ki­hallgatva. Kérdem, miért? Hát azért, mert beleütköztem a Btk 274. paragra­fusába, ami polgári nyelvre lefordítva közokirat hamisítását jelenti, az pediglen bűnös cselekedet. Próbálkozom azzal érvelni, nem tudtam, hogy hamis a jegy. Az lényegtelen, jön a válasz, meg külön­ben is miért nem néztem meg. Vála­szolom, egy, honnan tudjam, hogy hamis, amikor a jegy az én tuda­tomban valódiként szerepelt, hiszen mindannyian ezzel utaztunk, másrészt minek néztem volna meg minden al­kalommal, hogy ugyanaz a jegy van-e nálam, mert ugyanannyira csak tár­gyként tekintettem a jegyre, mint ahogy egy kulcsot sem nézek meg tüzetesebben, amíg nyitja a hozzá tar­tozó zárat, csak akkor, ha nem akarja nyitni. Elkezdünk spekulálni. Mondom én: ha csakugyan hamisítottam, vagy hamisítottam, akkor kellett, hogy legyen nálam valódi, mert anélkül ne­hezen megy. De ha már egyszer hami­sítottam vagy -tatom, akkor miért nem a valódi jeggyel utazgatok, miért azzal a francos hamisítvánnyal, amelyről ezek szerint tudom, hogy csak talmi, tehát az állandó lebukás veszélyével vonatozom, ami azért nonszensz, mert bármennyire zordnak tűnhet per pillanat szakállas külsőm, azért óvatos duhajnak ismerem ma­gam.Most tessenek jól figyelni! Teória szerint én direkt utaztam fénymásolt jeggyel, hogy szánt- szándékkal lebukjak, és éppen ettől tudjam elhitetni, hogy ártatlan vagyok, tehát elkövetem tudatosan a bűntényt, és olyan fifikás vagyok, hogy lebuktatom magam azzal a biz­tos tudattal, hogy ártatlanként kerülök ki, holott bűnös vagyok. Tetszenek érteni?! N irt én nem. Mondtam is, hogy ez abszolút nem logikus. Azt felelte, éppen azért kézenfekvő. Innentől kezdve nem vitatkoztam, jegyzőkönyvbe került, amit egyszer már elmondtam, miközben egyre ku­tyábbul éreztem magam, mert tudtam, csak akkor lesz sima az ügy, ha megkerül a valódi jegy, és annak a gazdája elmondja, miként készült róla hamisítvány, ennek azonban vajmi csekély az eshetősége. Vallomás a kiegészítésekkel elké­szült, megkértek, várjak kint a folyosón. Volt időm gondolkozni. Talán arra akart utalni a nyomozó, hogy direkt csinálom magamnak a sztorit? Azt bevallom, hogy imádok jegyzeteket, apróbb fricskákat ír- dogálni, de még soha nem teremtettem direkt szitut azért, hogy legyen mit megírnom. Szóval üldögéltem jódara­big, egyszer csak rendőr vissza, be az irodába. Mintha ott sem lennék. Egy idő után elindultam, már csak megkér­dem, mivégre melengetem a folyosó végi széket. Ajtóhoz érve látom, rend­őrön kabát. Hát ha menni készül, megérdeklődöm, velem mi légyen. Mondja, mehetünk. Nem értem a többes számot, felel is, házkutatást megyünk tartani. Egy kicsit lezsibbad­tam, sőt, nem is kicsit, szóval, kivert a verejték. Bár tisztában voltam vele, hogy egy tonnányi papíron, könyvön, lemezen, kazettán meg kottán kívül legfeljebb pár szalámivéget találhat­nak a lakásban, azért valahol már nemcsak kellemetlenül, de kissé megalázódnak éreztem magam. Házfelügyelő nénit megkértük hatósá­gi tanúnak, aki fel is jött, el is mondta a véleményét rólam, ami bármilyen hihetetlen, csupa pozitív meg­nyilvánulásból állt. Rendőrök meg­kérdezték, van-e kifogásom. Miért, akkor nincs házkutatás? De van. Akkor nincs. Körbevezettem őket a lakáson, megnéztek pár dossziét, egy­két könyvet, majd pár perc múlva el, velem együtt, mert szívességből visz- szavittek a kapitányságra a ko­csimhoz. Utóirat Kocsiba be. Indítanék, csak nem nagyon talál a kulcs a helyére, mert észreveszem, hogy nemcsak izzad a tenyerem, de igen reszket is. Többek között eszembe jut, hogy néhány napon belül az egész lakótelep tudni fogja, hogy annál a srácnál kint voltak a rendőrök, és már éleibe lép is az a bi­zonyos kabátlopási ügy-mechaniz­mus, ergo, lehetek én szép, okos, bár­mi, csak ártatlan nem, és ez ellen nem tehetek semmit. Ugyanolyan tehe­tetlen vagyok, mint három órán ke­resztül a rendőrségen, ahol tudtam, nem követtem cl semmit, mégis, ha egyre inkább csak ezt bizonygatom, csak még gyanúsabbá válók.Jelen pil­lanatban nem tudom, hogy alakul további sorsom, de melegség kezdi elönteni a szívemet most, amikor volt alkalmam testközelből figyelni, mi­lyen hatalmas energiákat mozgósítva igyekeznek tovább javítani a bűncse­lekmények felderítési statisztikáit. Az ATEV szikszói üzem kollektívája részére Bakos Imre Reflexió - néhány sorban - az Eszak- Magyarország 1992. november 05-én a 13. oldalon megjelent „Mi lett volna jobb” című, remélhetőleg a kollektíva nevében leközölt cikkükre. Tisztában vagyok azzal, hogy Önök valamennyien jelenlegi munkahe­lyükhöz foggal-körömmel ragaszkod­nak, valamint azzal is, hogy az elhul­lott állati tetemek, stb. feldolgozására szükség van. Kérem, tegyék szívükre kezüket! Biz­tos, hogy valamennyien mindent megtettek élve a szükségszerűen (sem) megfelelő technikai beren­dezések rendszeres üzemeltetésével, feltételek adta lehetőségekkel annak érdekében, hogy az emberi környezetet a lehető legkisebb mértékben sem szennyezzék? Hasz­nálták-e a feldolgozás során rendsze­resen a biofiltert? Azon az útvonalon, lefedett konténerekben történt-e az oda-, illetve elszállítás? Hogyan történt az úgynevezett „megsem­misítő telep” létesítése? Évek eltelté­vel nem okoz-e az is környezeti katasztrófát? Ismerik és betartják-e az Észak-magyarországi Környezetvé­delmi Felügyelőség az ÁTEV szikszói üzeme részére is október elején megküldött levelében megfogalma­zott határozatot, határidőket és indok­lást? Bízom benne, hogy igen, és nem túl későn értesültek róla az illetékes úri­emberektől. Említett - az Észak Magyarország november 12-ci száma 5. oldalán megjelent nyílt levelem 1992. október 21-én kelt, akkor adtam át az Észak Magyarország szerkesztő urának, kérve annak lcközlését, s aznap postáztam Miniszter Úrnak, tehát a nyílt levél és a november 3-ai szikszói képviselőtestületi ülés között sem­miféle összefüggés nincs. További - részben téves - megállapítá­saikat cáfolni most nem kívánom. Még annyit: nem csupán a szikszói Önkormányzat, egyes szélsőséges ele­mek és személyem, hanem Városunk lakosai többségének, környezetünk és egészségünk, gyermekeink, unokáink, az utókor érdeke, az emberi környezet és egészségvédelem. Bejelentem: '- nyílt levelemben foglaltak a valóság­nak megfelelnek, s abban - az Önök általival ellentétben - kerültem min­denféle gúnyolódást és szemé­lyeskedést,- a Miniszter Úr válaszáig, az általa esetlegesen elrendelésre kerülő vizs­gálat lezárásáig, a magam részéről a nyílt lcvclezgetéstől eltekintek. Kívánom, hogy az inkriminált ügy valamennyiünk részére megnyug­tatóan, s mielőbb lezáródjék. (A szerző szikszói lakos) A kutya halála (tanmese felnőtteknek) Kletz László Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csődbe jutott építőipari vállalat. Az egyszerű em­bereknek légvárakat, a vállalatot szakadék szélére juttatott vezetőinek pedig, kacsalábon forgó vil­lácskákat építettek. Volt nekik egy központi telep­helyük, amit egy csodaszép őrkutya védett. Ettől a jószágtól a kerítésen át nem jutott ki lopott anyag, csak a kapun, mert azt nem Ó védte. Igen ám, de „váratlanul” betört a nagy rendszerváltás, és vele együtt a sok szűk esztendő. Megkezdődtek az el­bocsátások. Természetesen a dolgozók közül. Még a szerencsétlen négylábú is célkeresztbe került.- Nem termel a nyomorult csak eszik! - hangzott az elítélő minősítés.- Dobjuk ki. A vizsgálóbizottság józanabb tagjai felkapták a fe­jüket. A kutyát? De hiszen arra szükség van - mondták és pillanatok alatt magyar vitakultúrának megfelelően az emberek igyekeztek egymás sza­vába vágni - néha ököllel -, hogy így-vagy úgy, de meggyőzzék a másikat. A gyár megbízott új vezetője - jószándékú demokrata lévén, hogy mentse ami még menthető, azonnal elrendelte a szavazást a kutyatartást il­letően, és ezzel egyidőben - az ellenzék sugallatára- felfüggesztette az eb étkeztetését is. Kezdetét vette a demokratikus szavazási ceremó­nia. Megalakultak - párthovatartozástól függetlenül - a szavazást levezető, egyeztető, számláló és végeredményt megállapító bizottságok, valamint kijelölték a szóvivő személyét is. A szavazás időpontját többször kellett módosítani, mert vagy hiányzott valaki, vagy a szavazatszedő urna nem volt meg, vagy bizalmatlansági nyi­latkozatot nyújtottak be a bizottságok bizottsága ellen. Végre felvirradt a várva-várt nap. A dolgozók - az a kevés ki az elbocsátások után megmaradt - izga­tottan várták azt a percet, amikor élhetnek jo­gaikkal. Jogállamban élvén megmondhatták őszintén, bátran véleményüket - a kutyáról.- Nem kell, ingyenélő, nem termel, amit termel az­zal pedig csak baj van, mert hát bűzlik, és bűzből van elég - kezdték újra véleményüket az újítók. Az ellentábor sem hagyta magát. De bezzeg dél­utánonként, még éjszakánként, amikor itt csak az éjjeliőr alussza igaz álmát, akkor jó ez a kutya? Ki fog vigyázni vállalatunk megmaradt vagyonára, amikor majd a „mozdony szőke” népcsoportok megjelennek a kerítés tetején, hogy „csak ezt meg azt” elvigyék? Ki mer majd velük szembeszállni? (Ohó, na-ná, hogy nem az őr, mondaná erre az eső ember!) Mély csend ülte meg a termet. Az emberek elmerengtek, de jött az ébredés és szavazni kellett. Megszületett az új, kollektív, most már minden­kinek tetsző döntés: a kutya marad! Győzött az emberség és a józan ész, valamint a demokratikus gondolkodás. Az emberek rend­kívül büszkék voltak magukra. Most már jöhetett az erkölcsileg győztesen kikerült szerencsétlen ál­lat kárpótlása, természetesen az érdemei elis­merése mellett. A kollektíva egyszerre vonult ki az udvarra megnézni, hogy az O demokratikus gon­dolkodásmódjuk következtében nyerő - most már- jóbarát - hogyan fog étkezni. A látvány azonban szomorú volt. A rehabilitált „munkatárs” a kapu mellett feküdt élettelenül. Az igazgató elfedvén kikérni a többség véleményét - gépkocsivezetőjét elküldte az állat­orvosért. Jött is ő azonnal, de a diagnózis megál­lapításához nem kellett nagy tudomány; Míg az emberek kiélték demokratikus hajlamaikat, addig a hűséges pára éhen halt. Tanuljatok végre belőle emberek! Bükkszentlászló tiltakozik Bükkszentlászló városrész közössége értetlenül fogadta a nyilvánosságra került Fidesz-frakció döntését. A lemondásra felszólított polgármester mint Bükkszentlászló képviselője az elmúlt két évben mind a munkájával, mind hozzáállásával a településen élők javát igyekezett szolgálni. A szeptember hónapban tartott képviselői fo­gadóórán is ez fogalmazódott meg, hogy az elmúlt két évben többet fejlődött Bükkszentlászló, mint ez idáig hosszú évek során. Javasoljuk a Fidesz-nek és a koalíciónak, hogy ál­láspontjukat vizsgálják felül, és a város mű­ködőképességének megőrzése érdekében ne esz­közöljenek változást a város vezetésében. 103 biikkszentlászlói állampolgár aláírása a szerkesztőségben

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom