Észak-Magyarország, 1992. október (48. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-19 / 247. szám

1992. Október 19-, Hétfő Sport ÉSZAK- Magyarország 15 Döntetlen nélkül Miskolc (ÉM) - Lejátszották a 10. fordulót az NB I-es utánpótlás lab­darúgó bajnokságokban. A diósgyőri fiataloknak ezúttal sem termett sok babér, hiszen az újpestiekkel vívott háromfrontos csatából mindössze egyet sikerült megnyerni. Igtiz, az ifik idegenben diadalmaskodtak. A tar­talékok, valamint a serdülők vereséget szenvedtek, a piros-fehérek láthatóan nem kedvelik a pontosztozkodást. Eredmények: NB I-cs tartalék: UTE - DEC 3-0 (1-0). Diósgyőr, 500 néző. Jók: Földeák, Gál. NB I-es ifjúsági: DEC - UTE 1-0 (1-0). Újpest, Megyeri úti pálya. G.: Brinszky. Jók: Ripszky, Birke, Brinszky. NB I-es ifjúsági: UTE - DEC 7-2 (5-0). Újpest, Megyeri úti pálya. G.: Tóth D., Kőműves. Jók: Harsányi, Gávcl. Kikapott a Benfica Lisszabon (AP) - Fővárosi rangadót játszottak szombaton késő este a por­tugál labdarúgó-bajnokság élvona­lában. A Sporting fogadta a Benficát, a Vác FC-Samsung következő UEFA Kupa-ellenfelét. A 90 perc a Sporting­nak sikerült jobban, hiszen két bolgár idegenlégiós, Balakov és Jordanov találatával 2:0-ra győzött szintén lisszaxboni riválisa ellen. A Benfica eddig hét mérkőzést ját­szott, mérlege: 4 győzelem, 1 dön­tetlen, 2 vereség, 8 rúgott és 5 kapott gól. A 9 pont pillanatnyilag a második helyhez elegendő, az. éllovas FC Porto ugyancsak 7 találkozón 11 pontot gyűjtött. Győzelem Egyiptomban Kairó (MTI-tud) - A Ferencváros nyerte a szombaton véget ért he- liopolisi nemzetközi vízilabda tornát. A több külföldi csapat részvételével megtartott viadal döntőjében az FTC - hét győzelemmel a tarsolyában - 6:6- os döntetlent ért el az orosz Dinamó Moszkva ellen, s pontszám előnye alapján szerezte meg az első helyet. Egy győzelem, egy vereség Budapest (MTI) - Vasárnap két újabb magyar résztvevő, a Tungsram SC női és a Kaposvári Somogy SC fér­fi csapata is pályára lépett a röplabda Szuper Liga hétvégi fordulójában. Csehszlovák ellenfelét a lámpagyári gárda legyőzte, a kaposváriak azon­ban ötjátszmás csatában alulmaradtak, mivel az utolsó szettet vetélytársuk bírta jobban idegekkel. Eredmények, nők: Tungsram SC - Banska Bystrica (csehszlovák) 3:0 (8, 9, 13). Férfiak: Kaposvári Somogy SC - SKP Bratislava (csehszlovák) 2:3 (11, -8, - 10, 10, -19). Kiütéssel nyertek a patakiak Miskolc (ÉM) - Borsodi rangadót vív­tak az OB Ii-es sakk csapatbajnokság­ban. A hazaiak meglepő arányú sikert aratlak. SÁROSPATAKI ELEKTROMOS - MISKOLCI KÖZÚTI IGAZ­GATÓSÁG 10.5-1.5. Sárospatak. Győztek: Kólán, Tengely, Isépy, Havasi, Danes, Sütő, Királyházi, Magyar, Nemesvölgyi. Döntetlenül mérkőztek: Husek, Ebert, Szigeti, il­letve Bagoly, Szabó J., Szádeczki K. Torna Budapest (ÉM) - A Tornacsarnokban rendezték meg az országos ifjúsági II. osztályú tornász bajnokság döntőjét. A bajnokság során, szerenként válto­zott a cspalok közötti sorrend. A MEAFC a gyengébben sikerült korlát­gyakorlatok miatt szorult a jászberényi csapat után a második helyre. A gárda tagjai: Tóth Mónika, Kovács Éva, Bakóczt Adrienn, Lukács Mónika, Molnár Mercédesz, Oszlánszki Gabriella. A Elkészítő edzők: Batykó Gellértné, Tar Miklós, Antal Csaba. Hat gól, egy kiállítás, egy-egy pont Diósgyőri FC - Újpesti TE 3-3 (2-3) Demos László Miskolc (ÉM) - Diósgyőr, 9000 néző. Labdarúgás, NB I. Vezette: Varga S. DFC: Dohot - Szlifka, Csízi, Nagy A., Szabó - Danes, Molnár, Tóth M., Kiser - Szvisztun, Adzsojev. Edző: Sándor István. UTE: Gróf - Szőnyi, Aczél, Szlezák - Miovecz, Tomka, Bérczy, Véber, Kecskés - Zsinka, Miklya. Édző: Bene Ferenc. CSERE: Szőnyi helyett Tieffenbach, a 27., Nagy A. helyett Vitelki, a 46., Miovecz helyett Füzesi, a 75., Adzso­jev helyett Szilágyi, a 82. percben. Hazai mérkőzés jobban nem kezdőd­het! Már az 5. percben vezetett a DFC. Adzsojev az újpestiek térfelének közepén egy nagyszerű csellel be­csapta Tomkát, aztán Szőnyit is leráz­ta magáról, s művét befejezve 24 méterről hatalmas erejű félmagas lövést zúdított Gróf kapujának bal oldalába, 1-0. Ámult a publikum, de az öröm kihagyást idézett elő a vas­gyári védelemben is. Két perccel a vezetés után Véber adott jobbról középre, érkezett Zsinka, aki 6 méter­ről csúsztatott fejessel küldte a labdát a jobb sarokba, 1-1. Búsulásra - sze­rencsére - nem volt ok túlságosan sokáig, ugyanis a középkezdésből újabb gólt ért el a DFC. Molnár futott fel a jobb oldalon, beadását Szvisztun közelről fejelte a jobb sarokba, 2-1. Micsoda pengeváltás, három perc alatt három gól, tömény izgalom, a hangu­lat íziben felforrósodott, tomboltak a szurkolók. Molnár bombája zúgott el a felső léc fölött, aztán Molnár és Véber együttes erővel az újpesti vinklibe találták telibe. Ha ez bemegy!... Sajna, a 20. percben Kecskés viharzott el a bal oldalon, beadását Dohot csak kiüt­ni tudta és a befutó Miovecznck már igazán könnyű dolga volt, 6 méterről passzolt az üres kapuba, 2-2. Szvisz­tun lövését fogta repülve Gróf, majd a 34. percben először vezetlek a vendégek. Megint balról jött a beadás. Dohot árnyékra vetődött és Miklya 7 méterről továbbított a hálóba, 2-3. A szünet után gyors diósgyőri szögletek jelezték, hogy a hazaiak korántsem nyugszanak bele az eredmény szá­mukra kedvezőtlen alakulásába. Gróf kétszer is a léc alól tisztázott, az 56. percben viszont már neki is csak a fegyverletétel maradt. Adzsojev cse­lezgetett az újpesti öt és feles sarkánál. Tisztára játszotta magát, belül azon­ban égen-földön nem mutatkozott társ, így az ukrán csatár egy ügyes bokamozdulattal a hosszú sarokba kanyarította a labdát, 3-3. A hátralévő időben valamit csökkent az addigi hatalmas iram, de a felek láthatóan már vigyázták az egy-egy pontot. A 75. percben forrósodott fel a hangulat, amikor Kecskés lendült előre. Tal- palással vitte el a labdát két diósgyőri között, aztán Danes került elé, akivel ütközött. Varga játékvezető a szurkolók tüntetése közepette a piros lapot mutatta fel a diósgyőri középpá­lyásnak... Az őszi idény legjobb mérkőzését láthatták a szurkolók Diósgyőrött. A drukkerek aggodalommal várták a 90 percet, hiszen jól tudták, hogy ezúttal meglehetősen toldozott-foldozott lesz a hátsó alakzat. Bém, Leskó és Budai hiányát érezte is a társaság, amely azonban - legalábbis kezdetben - nem volt azt hajlandó tudomásul venni, hogy a lila-fehérek muzsikáljanak. El­szántan, nagy vehemenciával rontot­tak ellenfelükre, sikerült az újpestieket meglepni. A második vezetés után sem tudta azonban előnyét igazán megbecsülni a gárda, jöttek az újabb védelmi-, illetve ka­pusbakik, s a szünetben sokan aggód­va tekintettek a jövőbe. Nos, nem kel­lett sokat várni, a második játékrész kezdetén a DFC újólag nekiveselkedett a feladat megoldásá­nak, igyekezett javítani a bi­zonyítványt. Az addigi teljesítményért egyébként egyáltalán nem kellett szemlesütve közlekedniük a piros-fe­héreknek, hiszen pompás harci szellemről tettek tanúbizonyságot. Erőfeszítéseiket méltán koronázta si­ker, ugyanis a sors igazságtalansága lett volna, ha a gárda pont nélkül marad. Jók: Adzsojev (a mezőny legjobbja), Szvisztun, Kiser, Tóth M., Csízi, illetve Gróf, Aczél, Kecskés, Véber. SÁNDOR ISTVÁN: - Ragyogó mérkőzést láthattak szurkolóink. A három ember hiányát megéreztük, védelmünk ennyire volt képes. Három góllal mérkőzést kell nyerni! BENE FERENC: - Jó iramú mérkőzésen igazságos eredmény született. Kiemelést a DFC hallatlan lelkesedése, valamint saját csapatom kétszeri talpraállása érdemel. További NB I-cs eredmények VASAS SC - CSEPEL SC 1-0 (1-0). A vendégek játszottak tetszetősebben, de minek?... G.: Claude. VIDEOTON-WALTHAM - KIS­PEST HEC 0-0. A fehérváriak veszé­lyesebben támadtak. GY. RÁBA ETO - SIÓFOK 2-2 (1-0). A győriek csak négy perccel a lefújás előtt egyenlítettek. G.: Belans- ky, Szántó, illetve Kámán, Kirchmay- er. VESZPRÉM LC - PÉCSI MSC 1-1 (1-1). Az eredménynek csak a pécsiek tudtak örülni. G.: Csík, illetve Túri. BVSC-NOVÉP - FTC 0-1 (0-0). A vasutasok az első félidőben sok helyzetet hagytak ki. G.: Páling. VÁC EC-SAMSUNG - NYÍREGY­HÁZA 1-0 (0-0). Az utolsó perc ho­zott megváltást a hazaiaknak. G.: Répási. MTK - BÉKÉSCSABA 2-3 (0-1). A stílusosan futballozó vendégek győzelme megérdemelt. G.: Zsi- vótzky. Szabó, illetve Kasik (2), Vancea. Csipke gólja bravúrt eredményezett Kazincbarcikai Vegyész - Szeged SC 1-0 (0-0) Széli'ál László Szeged, 600 néző. Vezette: dr. Bozóky. KVSE: Fülöp - Szabó, Sztahon, Pribék - Kondás, Hauberger, Csipke, Körösi, Lukács - Ternován, Hanyecz. Edző: Kálmán Vilmos. Szeged SC: Nagy Zs. - Marta, Ott- lakán, Kovács T. - Újvári, Hegyeshal­mi, Puskás, Takó, Barna - Takács Z., Kiss F. Edző: Pataki Tamás. Csere: Csipke helyett Csillag, az 58., Hegyeshalmi helyett Bozó, az 58., Takó helyett Sallai, a 77., Hanyecz helyett Zsiga, a 85. percben. A 6. percben Ternován teljesen egyedül tört kapura, de a kifutó Nagy Zs. mellett olyan lassan húzta cl a lab­dát, hogy a visszafutó védők beérték és szerelték. A 13. percben Puskás jobboldali szögletét Barna Fülöp kezébe bólintotta. A 17. percben Újvári megmutatta, ő is képes gólhelyzetben hibázni, Fülöp lábát találta el. A következő percben egy tá­madás alatt kétszer is rezeghetett vol­na a barcikai háló, de előbb Takó lövését Fülöp, majd Puskás ismétlését Sztahon lábbal hárította. A 30. per­cben Kovács T. 24 méteres sz­abadrúgását védte könnyedén a bar­mai hálóőr. A következő pillanatban Hegyeshalmi húzott cl a jobbszélen. remek középre adását a berobbanó Kiss megelőzve védőjét öt méterről emelte fölé. Hét perccel a szünet előtt Ternován már másodszor nézett farkasszemet Nagy Zs.-vel, de ezúttal is a szegedi kapuvédő nyert. A másik oldalon Hegyeshalmi beadását I akó fejelte kapura, Fülöp bravúrral hárí­tott. A mérkőzés 47. percében megszerezte a vezetést a Barcika. Jobb oldalról szállt középre a labda, Csipke a 16-os vonaláról kapásból óriási gólt rúgott a bal alsó sarokba, 1 -0. Ezután hosszú percig semmi érdemleges nem történt a pályán. A hazaiak támadgattak, de tudásukból csak ívelgctésckre tellett, amit a vendégek védői könnyűszerrel hatástalanítottak. Aztán a 71. percben megcsillant a remény a Szeged SC számára, Lukács szándékosan belerú­gott Puskásba, a játékvezető jogosan emelte magasra a piros lapot. A tíz emberrel tovább játszó barcikaiak a 77. percben növelhették volna előnyüket, de Ternován elől Nagy Zs. merész kifutással tisztázott. Három perccel a találkozó lefújása előtt Ott- " lakán kezezéséért megítélt szabad­rúgást Hauberger 23 méterről a felső lécre lőtte. Akik nem látták a mérkőzést, arra gondolnak, hogy óriási meglepetés született Szegeden. Pedig erről szó nincs, a barcikaiak tudatos és lelkes játékukkal rászolgáltak a két bajnoki pontra. A vendégek szervezetten és fe­gyelmezetten védekeztek, a megszer­zett labdákat nem vágták el, hanem igyekeztek pontos összjátékkal megközelíteni ellenfelük kapuját. A szegediek tompának bizonyultak játékukból hiányzott az elképzelés és az ötlet. Jók: Fiilöp, Sztahon, Csipke, Pribék, illetve Nagy Zs. KÁLMÁN VILMOS: - Okos, tak­tikus játékkal a helyzetek alapján nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna. Gratulálok csapatomnak. PA I AKI TAMÁS: - Hiába tá- madgattunk, csatárjátékunkban nem volt átütő erő. Iovábbi NB II-es eredmények KELETI CSOPORT: III Kér. I VE- Hajdúnánás 0-0. Tiszavasvári - Eger SE 2-0. SBTC-Salgglas - FC Hatvan 1- 1. Debreceni VSC - Bajai FC 0-1. Gödöllő - Kaba 0-1. Szarvas - Bagi FC 2- 1. Kiskőrös - BMTE-Törley 0-1. NYUGATI CSOPORT: Paksi SE - Ajka 1-0. ESMTK-Bauinvest - Duna- ferr 2-1. Mohács - Sopron LC 0-5. Ha­ladás - Pénzügyőr 2-0. ZTE - Sabaria- Tipo 1-2. Tatabánya - BKV Előre 5-3. Nagykanizsa - Rákóczi FC 3-1. Dorog- Szekszárd 2-0. TÁBLÁZATOK Az NB I állása 1. FTC 7 2 1 16- 7 1 6 2. Vác FC-Samsung 7­3 20-12 1 4 3. Vasas 5 4 1 14- 8 1 4 4. Videoton-Waltham 5 2 3 18-12 1 2 5. Békéscsaba 4 3 3 16-13 1 1 6. Kispest HFC 4 3 3 14-12 1 1 7. Pécsi MSC 5 1 4 13-12 1 1 8. Diósgyőri FC 3 4 3 14-17 1 0 9. MTK 3 3 4 20-17 9 10. UTE 2 5 3 12-13 9 11. Csepel 3 3 4 11-12 9 12. Siófok 4 1 5 14-16 9 13. Nyíregyháza 2 4 4 8-13 8 14. Rába ETO 1 5 4 10-16 7 15. BVSC-Novép 2 2 6 8-14 6 16. Veszprém LC 1 2 7 10-24 4 NB II. Keleti csoport 1. Kaba 5 3 2 8-6 1 3 2. Tiszavasvári 5 2 3 20-11 1 2 3. Hajdúnánás 4 4 2 13-7 1 2 4. DVSC 4 3 3 12-7 1 1 5. Kazincbarcika 5 1 4 13-10 1 1 6. Szarvas 4 3 3 13-15 1 1 7. Baja 5­5 10-8 1 0 8. Kiskőrös 4 2 4 14-13 1 0 9. Gödöllő 3 4 3 11-12 1 0 10. Hatvan 2 6 2 8-9 1 0 11. SBTC-Salgglas 4 2 4 14-17 1 0 12. BMTE-Törley 3 4 3 8-11 1 0 13. III.kér. TVE 3 2 5 14-13 8 14. Eger 3 2 5 11-14 8 15. Bag 2 4 4 10-15 8 16. Szeged 2 2 6 7-18 6 NB II. Nyugati csoport 1. Haladás 6 3 1 18-6 1 5 2. Dorog 5 4 1 20-8 1 4 3. ZTE 6 2 2 14-7 1 4 4. Nagykanizsa 5 3 2 14-10 1 3 5. Paks 5 2 3 20-12 1 2 6. Sabaria 4 3 3 15-8 1 1 7. Tatabánya 3 5 2 18-14 1 1 8. Szekszárd 4 2 4 12-12 1 0 9. Dunaferr 4 1 5 10-15 9 10. BKV Előre 3 2 5 15-16 8 11. Sopron 2 4 4 14-17 8 12.Pénzügyőr 2 4 4 12-17 8 13. ESMTK-Bauinvest 4­6 9-18 8 14. Mohács 2 4 4 5-17 8 15. Kaposvár 3 1 6 10-15 7 16. Ajka NB III. Tisza csoport 2 8 6-20 4 1.B.-újváros 7 2 1 23-11 1 6 2. Rakamaz 5 3 2 15-10 1 3 3. MVSC 3 6 1 13-10 1 2 4. Nagykálló 3 6 1 9-6 1 2 5. Edelény 3 6 1 8- 5 1 2 6. Kisvárda 5 2 3 16-15 1 2 7. BÉVSC 5 1 4 13-12 1 1 8. Olefin SC 3 5 2 11-11 1 1 9. Derecske 4 2 4 18-14 1 0 10. M.-szalka 3 3 4 13-14 9 11. Ózd 2 5 3 12-15 9 H.-szoboszló 2 5 3 12-15 9 13. Szerencs 3 2 5 15-15 8 14. A.-szántó 3 2 5 13-18 8 15. S.-bábony 1 2 7 8-16 4 16. B.-falva Megyei I. osztály “ 4 6 7-19 4 1. Mezőcsát 9­1 25-6 1 8 2. Nagycsécs 7 1 2 24-12 1 5 3. M.-kövesd 7­3 20-12 1 4 4. Encs 7­3 20-16 1 4 5. S.-újhely 6 1 3 27-11 1 3 6. S.-patak 6 1 3 21-13 1 3 7. B.-nádasd 3 4 3 17-16 1 0 8. Putnok 3 4 3 15-16 1 0 9. Mád 3 3 4 18-18 9 10. Karcsa 3 3 4 15-15 9 11. Glas SVSE 2 3 5 13-18 7 12. Hejőcsaba 3 1 6 7-17 7 13. B.-szirák 2 2 6 13-22 6 14. Felsőzsolca 3­7 9-29 6 15. Gönc 2 1 7 11-23 5 16. B.-szentgyörgy 4 6 6-17 4 tatA 4'■» rrí"r 1 U1 U • 1 1. Rába ETO-Siófok 2-2 X 2. Videoton - Kispest 0-0 X 3. MTK - Békéscsaba 2-3 2 4. Nürnberg - Frankfurt 1-2 2 5. Saarbrücken - Bayern M 1-1 X 6. Düsseldorf - Hannover 0-1 2 7. St. Pauli - Mannheim 0-0 X 8. Atalanta - Torino 0-0 X 9. Roma - Internazlonale 4-1 1 10. Udinese - Napoli 2-0 1 11. Andria - Monza 1-1 X 12. Padova - Bologna 2-4 2 13. Taranto - Ascoli 1-4 2 +1. Meppen - Duisburg 1-0 1 Diósgyőri gólöröm... Adzsojev első találata megnyerte a társak tetszését is. Értnető, pompás alakítás volt. Fotó: Szabó István

Next

/
Oldalképek
Tartalom