Észak-Magyarország, 1992. október (48. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-01 / 232. szám

ÁLLÁSKERESŐK, FIGYELEM! Listánk állandó és gyors változásánál nem kell jobb bizonyítók arra, hogy olvasóink figyelemmel kísérik a lapunkban rendszeresen megjelenő munkahely kínálatot és adott esetben élnek Is a számukra legmegfelelőbb lehetőséggel. Mint ismeretes, ezzel a szolgáltatással - az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. a Megyei Munkaügyi Központtal közösen - a munkanélküliek újra elhelyezkedését igyekszik meggyorsítani, segíteni. Több munkanélküli olvasónk kereste fel a lapkiadó Kft-t az előfizetési díj visszatérítéssel kapcsolatosan. Az érintettek már valamennyien kézhez vehették a visszatérítést. Szeretnénk azonban felhívni a figyelmüket, arra hogy az elő­fizetési díjból visszajáró összeg mindaddig igényelhető amíg olvasónk munkanélküli járadékban részesül. Az érintettek tehát az szeptemberi 70 forintokat is átvehetik az előfizetési szelvény és a járadékfolyósítását igazoló postai utalvány ellenében. 6 ÉSZAK-Magyarország - — Munkalehetőségek 1992. Október 1., Csütörtök Munkalehetőségek Borsod-Abaúj-Zemplénben Gazdára talált 7 álláshely. Szakma/állás Létszám Település Érd. (tel.) Szakma/állás Létszám Település Érd. (tel.) Szakma/állás Létszám Település Érd. (tel.) MMK kirendeltsége Miskolc, Rákóczi u. 12. 46/345-928 Autóbuszvezető 5 Miskolc 343-065 Asztalos 4 Miskolc 346-811 Asztalos 3 Mályi 391-123 Ács-állványozó 2 Miskolc 369-121 Állatkozmetikus 1 Miskolc 348-109 Ált. isk. tanító (napk.) 1 Ernőd 392-290 Ált.isk.tanár 1 Sajókeresztúr 321-262 (német óraadó) Burkoló 4 Mályi 391-123 Dializálő nővér 10 Miskolc 325-211/269 Eladó (kér.) 1 Mályi 391-780 Eladó 4 Miskolc 360-326 Eladó (utcai árus) 3 Miskolc 343-471 Eladó 3 Miskolc 327-504 Épületasztalos 2 Miskolc 383-652 Értékesítési 40 változó 346-209 menedzser Ért. menedzser 40 Miskolc 335-221 Építőmérnök 1 Miskolc 355-211 Felszolgáló 1 Miskolc 345-550 Felszolgáló 1 Bükkszentkereszt 390-163 Felstő-mázoló 2 Miskolc 389-160 Festő 3 Mályi 391-123 Fodrász 1 Miskolc 373-276 Fűtő-segédmunkás 1 Bükkszentkereszt 390-163 Felvonó-szerelő 4 Miskolc 323-817 Fodrász 1 Kazincbarcika 48/31-803 Gázvez. szer. 3 Miskolc 363-627 Gépjármű szer. 2 Miskolc 360-941 Igazgatási ea. 1 Harsány 392-106 Hegesztő (min.) 1 Miskolc 364-811 Hegesztő (min.) 6 Miskolc 357-836 Hegesztő 2 Miskolc 346-433 Hentes 1 Mályi 391-780 Hideg burk. 1 Miskolc 324-591 Hűtőgépszerelő 2 Tengiz 326-811 Jegyző 1 Sajópálfala 327-482 Jogász 1 Miskolc 355-211 Kazánfűtő 4 Tengiz 326-811 Kőműves 6 Miskolc 355-245 Kőműves 6 Mályi 391-123 Kőműves 3 Miskolc 322-819 Kőműves 2 Miskolc 324-591 Kőműves 5 Miskolc 340-243 Könyvelő 1 Miskolc 352-618 Könyvelő 1 Miskolc 370-110 Kozmetikus 1 Miskolc 373-276 Kozmetikus 2 Miskolc 377-523 Középisk.tanár 1 Miskolc 379-488 (magyar-tört.) Középisk.tanár 1 Miskolc 379-488 (mat.-fiz.) Középisk. tanár (mat., számtechn.) 1 Miskolc 370-110 Közp.fűt.-szer. 3 Miskolc 363-627 Lakatos (hegesztő ism.) 6 Miskolc 357-836 Műszerész 3 Miskolc 366-666 Mélyépítési művez. 1 Miskolc 322-819 Napk. vezető 1 Miskolc 370-687 Óvónő 1 Sajópálfala 327-482 Ofset gépmester 1 Miskolc 343-640 Pénzügyi előadó 1 Miskolc 362-370 Pultos 2 Miskolc 327-504 Segédfogtechnikus 10 Miskolc 345-816 Színész gyak. 2 Miskolc 359-900 Fő szakács 1 Miskolc 370-022 Szakács 1 Miskolc 368-047 Szakács 1 Tengíz 326-811 Segédmunkás 6 Miskolc 322-819 Szalagfűrészkez. 2 Szirmabesenyő 321-287 Számviteli vez. 1 Miskolc 325-411 Titkárnő (német nyelvt.) 1 Miskolc 348-006 Tomács (német) 1 Miskolc 352-454 Utazásszervező 15 Miskolc 363-013 Üzletkötő 10 Miskolc 370-297 Üzletkötő 15 Változó 361-853 Üzletkötő 10 Felsőzsolca 367-321 Üzleti munkatárs 10 Miskolc 359-811 Varrónő 5 Miskolc 342-727 Vasszerk. lak. 4 Miskolc • 346-433 Víz-, gáz-, és fűtésszer. 2 Miskolc 349-659 MMK kirendeltsége Edelény, István király u. 52. 48/41-211 Csőszerelő 1 Edelény 48/41-962 Fejőnő 2 Hídvégardó 48/41-211/37 Hegesztő(CO) 2 Borsodszirák 48/41-444 Kéményseprő 2 Edelény 48/41-336 Pék 1 Hídvégardó Hídvégardó-11 Pénzügyi vezető 1 Edelény 48/41-645 Üzletkötő 4 változó 48/41-844 (bizt.férfi) Üzletkötő 15 változó 346-209 Takarító 1 Edelény 48/41-211/37 Varrónő 8 Rakacaszend 342-728 Védőnő 1 Hídvégardó Polg. Hiv. MMK kirendeltsége Kazincbarcika, Rákóczi tér 6. 48/10-414 Ált. isk. tanár (mat., testnev, angol, német, orosz) 4 Kazincbarcika 48/11-509 Adatbanki ügynök Ált. isk. tanár 30 Budapest 1/1417-796 (orosz, angol, német, rajz, földrajz, kémia) 6 Zádorfalva Zádorfalva Bútorasztalos 2 Sajószentpéter 48/45-411 Buszvezető 5 változó 48/11-622 Bolti eladó 2 Kazincbarcika 48/14-755 Csőszerelő 20 Németország 48/12-509 Dísznöv. kert. 1 Kazincbarcika 48/16-745 Ért. menedzser 15 változó 46/346-209 Fakitermelő 5 Változó 48/12-509 Fűrészgépkezelő 6 Kazincbarcika 48/11-352 Min. hegesztő 20 Németország 48/12-509 Ruhaipari meós 1 K.-barcika 48/10-789 Szerkezetlakatos 2 Sajószentpéter 48/45-411 Tanító 1 Felsónyárád Felsónyárád 10 Vasbetonszerelő 20 Budapest 1/1613-840 Varrónő 5 Sajószentpéter 48/45-411 Varrónő 20 Kazincbarcika 48/10-789 Varrónő 50 Kazincbarcika 48/11-122 Vasbet. szer. 20 Németország 48/12-509 Zongoratanár 1 Dédes tapolcsány 48/10-273 Üzletkötő (bizt.) 10 változó 46/327-481 Üzletkötő (bizt.) 10 változó 46#41-086 Üzletkötő (bizt.) 10 változó 48/12-386 MMK kirendeltsége Sátoraljaújhely, Kossuth tér 5. 41/21-432 Anyagmozgató 2 Sátpraljaújhely 41/22-019 Bolti eladó 2 Széphalom 41/21-889 Bet. női munkás 115 Sátoraljaújhely 41/22-122 Esztergályos 15 Sátoraljaújhely 41/22-122 Ért. menedzser 5 változó 46/346-209 Géplakatos 20 Sátoraljaújhely 41/22-122 Kazánfűtő 4 Sátoraljaújhely 41/21-849 Kontírozó könyvelő 1 Karcsa 41/21-755 Könyvelő 1 Karcsa Karcsa-68 Női ruh.kész. 32 Pálháza .41/22-343 Női ruh.kész. 10 Pácin 41/22-720 Orvos (ált.) 1 Sátoraljaújhely 41/21-849 Óvónő 1 Kovácsvágás Pálháza-43 Ruhakészítő 25 Sátoraljaújhely 41/22-343 Ruhakészítő 15 Sátoraljaújhely 41/22-211 Ügynök bizt. 2 Változó 41/22-120 Üzletkötő 5 változó 46/348-417 Üzletkötő 4 változó 41/61-815 Vasaló 5 Sátoraljaújhely 41/21-755 Vasaló 5 Karcsa 41/21-755 Varrónő 6 Sátoraljaújhely 46/370-078 Védőnő 1 Tiszakarád Tiszakarád-1 MMK kirendeltsége Tiszaújváros, Munkácsy u. 20. 48/11-357 Ált.isk.tanár 1 Hejőpapi 49/41-732 Ált. isk. tanár (angol, német) Ált. isk. név. 4 Tiszaújváros 49/41-732 (napközis) 1 Tiszaújváros 49/41-732 Ált. isk. tanító 1 Helyőpapi 49/41-732 Burkoló 3 Változó 49/41-732 Cipőfelsőrész-készítő 40 Tiszakeszi 49/41-732 Eladó (húsbolti) 1 Tiszaújváros 49/41-732 Eladó (rnűsz. cikk) 1 Tiszaújváros • 49/41-732 Ért. menedzser 15 változó 46/346-209 Konyhalány 1 Tiszaújváros 49/41-732 Kéményseprő 1 Mezőcsát 49/52-320 Kőműves Min.hegesztő 8 változó 49/41-732 (argon gázas) 10 Tiszaújváros 49/41-732 Ped. asszisztens) 1 Tiszaújváros 49/41-732 Szakács(betanított) 1 Tiszaújváros 49/41-732 Ügyintéző 1 Tiszaújváros 49/41-732 Üzletkötő 10 Tiszaújváros 49/41-049 Üzemgazdász 5 Tiszaújváros 49/41-732 Vagyonvéd. őr 11 Tiszaújváros 49/41-732 Varrónő 10 Sajószöged 49/41-732 MMK kirendeltsége Sárospatak, Rákóczi u. 78.41/23-124 Asztalos 3 Sárospatak 41/23-124 Ács-állv. 6 Sárospatak 41/23-133 Ács-állv. 3 Sárospatak 41/23-588 Ápolónő 2 Sárospatak 41/23-651 Ért. menedzser 15 változó 46/346-209 Felszolgálónő 1 Sárospatak 41/23-370 Kerámia festő 2 Sárospatak 41/23-633 Kőműves 3 Kenézlő 41/23-738 Mozigépész (részm.) 1 Sárospatak 41/23-160 Szakácsnő­1 Sárospatak 41/23-370 Takarítónő (részm.) 1 Sárospatak 41/23-405 Ügynök 5 Változó 41/23-124 Varrónő 5 Sárospatak 41/23-771 Varrónő 5 * Sárospatak 41/23-124 MMK kirendeltsége, Szikszó, Szent Anna u. 33. 46/396-848 Autóvill. szer. 1 Alsóvadász 46/396-455 Ált. isk. nanító (napk.) 1 Aszaló 396-704 Főkönyvelő 1 Selyeb Selyeb-6 Kőműves 3 Miskolc • 46/357-403 Karbantartó asztalos Varrónő 1 Léh Halmaj 247 (betanított) 10 Szikszó 396-260 Segédmunkás 3 Miskolc 46/357-403 Üzletkötő(bizt.) 10 változó 348-417 Üzletkötő(bizt) 3 változó 41/61-815 Varrónő 10 Alsózsolca 46/383-027 MMK kirendeltsége, Ózd, Vasvári u. 56. 47/12-546 Asztalos 5 Ózd 47/73-241 Elektronikai alk.szerelés (női m.) 20 Ózd 47/73-241 Főkönyvelő 1 Ózd 47/73-241 Keresk. ügynök 1 Ózd 47/73-241 Raktáros 1 Ózd 47/73-241 Szakács 2 Ózd 47/73-241 Varrógép műszerész 1 Ózd 47/73-241 Varrónő 15 Hangony 47/71-400 Varrónő 20 Ózd 47/71-032 Varrónő 10 Csemely 47/73-241 Varrónő 60 Csemely 47/71-797 Varrónő 60 Putnok Putnok-313 Varrónő 30 Ózd-Somsály 47/73-241 Varrónő 80 Ózd 47/73-434 Üzletkötő 3 változó 47/73-241 Ügynök (bizt.) 8 Ózd 47/73-241 MMK kirendeltsége, Tokaj, Bajcsy-Zs. 16. 41/52-042 Ált. isk. tanító Ált. isk. tanár 2 . Csobaj Csobaj-5 (német, kémia) 1 Csobaj Csobaj-5 Faluház-vez. 1 Bodrogkcresztúr B.keresztúr 1 Hajó-gépész 2 változó 62/24-949 Uszály-kormányos 1 változó 62/24-949 Hajó vezető 1 változó 62-24-949 Kosárfonó 5 Tokaj 41/52-120 Varrónó 15 Tokaj 41/52-522 Üzletkötő 5 Tokaj 41/52-042 Ü zletkötő 10 Változó 46/361-853 Üzletkötő (bizt.) 5 Változó 41/62-633 MMK kirendeltsége, Mezőkövesd, Dózsa Gy. u. 2.40/13-854 Ért. menedszer 15 változó 46/346-209 Ruhakészítő (férfi,'női) 3 Mezőkövesd 40/11-244 4 rí Könyvelő-pénzt. 1 Mezőkövesd 40/13-233 Gázszerelő 1 Mezőkövesd 40/13-854 Gépifejő 2 Mczőnagymihály M.-keresztes-60 Üzletkötő 10 Mezőkövesd 40/11-717 Varrónő 6 Mezőkövesd 40/12-276 Varrónő Varrónő 4 Ti holddá róc 40/11-244 (közös műhelyi) 65 Mezőkövesd 40/11-611 Varrónő(bet.) 5 Szomolya 1/122-3407 Varrógép műsz. 1 Mezőkövesd 40/11-244 Varrónó gépi 5 Szomolya 1/112-3604 Varrónő 15 Mezőkeresztes M.-keresztes-34 MMK kirendeltsége, Szerencs Kossuth L. u. 3. 41/61-1909 Betanított műnk. 20 Szerencs 41/62-222 Eladó 2 Szerencs 41/61-107 Ért. menedzser 15 változó 46/346-209 Hentes 3 Prügy Prügy-12 Méhésztárs (v. alkalmazott) 1 Abaújszántó 41/61-107 Programozó 1 Szerencs 41/62-222/152 Segédmunkás (faip.) 3 Abaújszántó 41/61-107 Takarítónő 1 Szerencs 41/61-159 Takarítónő 1 Szerencs 41/61-490 Vájár 3 Szegi Szegi-1 Védőnő 1 Taktaharkány T.-harkány-l MM kirendeltsége, Ei ncs, Vörös Hadsereg u. 2. 41/86-055 Ált. isk. tanító 1 Vilmány Vilmány-7 Ált. isk. tanító (napk.) 1 Csenyéte 41/86-055 Állattenyésztő 3 Telkibánya Telkibánya-4 Ért. menedzser 15 változó 46/346-209 Igazg. előadó 1 Hejcé-Vilmány Polg. Hiv. Könyvelő 1 Vizsoly 41/85-741 Óvodavez. 1 Abaújvár Gönc-82 Varrónő 20 Gönc Gönc-54 Varrónő 2 Encs 41/85-344 Védőnő (körz.) 1 Abaújvár Gönc-82 Üzletkötő (bizt.) 4 Encs 41/85-144 Üzletkötő (bizt.) 10 változó 46/348-417 Üzletkötő 2 Gönc Gönc-14 Üzletkötő 3 változó 41/61-815

Next

/
Oldalképek
Tartalom