Észak-Magyarország, 1992. október (48. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-13 / 242. szám

Munkalehetőségek 1992. Október 13-, Kedd 6 ÉSZAK-Magyarország ---- — Á LLÁSKERESŐK, FIGYELEM! Listánk állandó és gyors változásánál nem kell jobb bizonyíték arra, hogy olvasóink figyelemmel kísérik a lapunkban rendszeresen megjelenő munkahely kínálatot és adott esetben élnek is a számukra legmegfelelőbb lehetőséggel. Mint ismeretes, ezzel a szolgáltatással - az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. a Megyei Munkaügyi Központtal közösen - a munkanélküliek újra elhelyezkedését igyekszik meggyorsítani, segíteni. Több munkanélküli olvasónk kereste fel a lapkiadó Kft-t az előfizetési díj visszatérítéssel kapcsolatosan. Az érintettek már valamennyien kézhez vehették a visszatérítést. Szeretnénk azonban felhívni a figyelmüket, arra hogy az elő­fizetési díjból visszajáró összeg mindaddig igényelhető amíg olvasónk munkanélküli járadékban részesül. Az érintettek tehát az októberi 70 forintokat is átvehetik az előfizetési szelvény és a járadék folyósítását igazoló postai utalvány ellenében. Munkalehetőségek Borsod-Abaúj-Zemplénben Gazdára talált 14 álláshely. * Szakma/állás Létszám Település Érd. (tel.) Szakma/állás Létszám Település Érd. (tel.) Szakma/állás Létszám Település Érd. (tel.) MMK kirendeltsége Miskolc, Rákóczi u. 12. 46/345-928 Autóbuszvezető 5 Miskolc 343-065 Ács-állványozó 2 Miskolc 369-121 Ács tetőfedő 1 Miskolc 342-372 Állatkozmetikus 1 Miskolc 348-109 Ált isk.tanár (német óraadó 2 Sajók eresztúr 321-262 tech. rajz) Ált isk. tan. (napk. csop.-vez.) 1 Miskolc 371-415 Ált. isk. tan. (testnev.) 1 Alsózsolca 380-805 Bádogos 2 Gyömrőpuszta 393-022 Burkoló 4 Mályi 391-123 Dializálő nővér 10 Miskolc 325-211/269 Csőszerelő 2 Felsőzsolca 383-381 Eladó 1 Miskolc 347-246 Eladó (élelmiszer) 3 Miskolc 327-504 Eladó (élelmiszer) 5 Miskolc 369-411 Értékesítési 10 változó 346-209 menedzser Értékesítési menedzser 20 változó 347-821 Ért. menedzser 40 Miskolc 335-221 Építőmérnök 1 Miskolc 355-211 Építőipari techn. 1 Miskolc 342-372 Festő-mázoló 2 Miskolc 389-160 Fodrász 1 Miskolc 373-276 Fodrász 3 Miskolc 377-523 Felvonó-szerelő 4 Miskolc 323-817 Fodrász 1 Kazincbarcika 48/31-803 Gázvez. szer. 3 Miskolc 363-627 Igazgatási ea. 1 Harsány 392-106 Hegesztő (min.) 1 Miskolc 364-811 Hegesztő (min.) 6 Miskolc 357-836 Hentes 1 Mályi 391-780 Hidegburk. 1 Miskolc 324-591 Hidegburk. 2 Miskolc 342-372 Hidegburk. (német nyelv.) 5 Németország 362-500 Hirdetésszervezeő 20 Miskolc 344-711 Hűtőgépszerelő 2 Tengiz 326-811 Jogász 1 . Miskolc 355-211 Jogász 1 Miskolc 350-611 Kazánfűtő 4 Tengiz 326-811 Kontírozó könyv. 1 Miskolc 369-822/22 Konyhalány 5 Miskolc 369-411 Kőműves 10 Miskolc 320-811 Kőműves 6 Miskolc 355-245 Kőműves 4 Miskolc 342-372 Kőműves 3 Miskolc 356-665 Kőműves 6 Mályi 391-123 Kőműves 3 Miskolc 322-819 Kőműves 2 Miskolc 324-591 Könyvelő I Miskolc 370-110 Kozmetikus 1 Miskolc 373-276 Kovács 32 Miskolc 351-955/14-64 Középisk.tanár (magyar-törtr) 1 Miskolc 379-488 Középisk.tanár (mat-Fiz.) Középisk. tanár 1 Miskolc 379-488 (mat, számtechn.) 1 Miskolc 370-110 Közp.fűt.-szer. 3 Miskolc 363-627 Lakatos (hegesztő) Lakatos 6 Miskolc 357-836 (német nyelvism.) 3 változó 352-454 Műszerész 3 Miskolc 366-666 Manikűr-pedikürös 2 Miskolc 377-523 Nevelőtanár 1 Alsózsolca 380-805 Ofset gépmester 1 Miskolc 345-840 Pénzügyi előadó 1 Miskolc 362-370 Pultos 2 Miskolc 327-504 Reklámmenedzser 10 Miskolc 340-660 Rendész-kazánfűtő 3 Miskolc 348-651 Segédfogtechnikus 10 Miskolc 345-816 Segédmunkás 10 Miskolc 357-814 Színész gyak. 2 Miskolc 359-900 Szakács 1 Tengíz 326-811 Szakács 3 Miskolc 369-411 Szalagfűrészkez. 2 Szirmabesenyő 321-287 Számviteli vez. Titkárnő 1 Miskolc 325-411 (német nyelvt.) 1 Miskolc 348-006 Tolmács (német) 1 Miskolc 352-454 Toronydaruvez. 1 Németország 326-525 Utazásszervező 15 Miskolc 363-013 Üzletkötő 10 Miskolc 370-297 Üzletkötő (bizt.) 5 változó 325-345 Üzletkötő 15 Változó 361-053 Üzletkötő 10 Felsőzsolca 367-321 Üzleti munkatárs 10 Miskolc 359-811 Varrónő 5 Miskolc 342-727 Varrónő 20 Miskolc- 370-048 Varrónő 10 Bőcs-Sajólád 394-211 Víz-, gáz-, és fűtésszer. 2 Miskolc 349-659 MMK kirendeltsége Edelény, István király u. 52.48/41-211 Csőszerelő i Edelény 48/41-962 Fejőnő 2 Hídvégardó 48/41-211/37 Hegesztó(CO) 2 Borsodszirák 48/41-444 Kőműves 5 változó 48/41-733 Kőműves 1 Edelény 48/41-962 Pék 1 Hídvégardó Hídvégardó-11 Pénzügyi vezető 1 Edelény 48/41-645 Üzletkötő 4 változó 48/41-844 (bizt. férfi) Üzletkötő 15 változó 346-209 Üzletkötő (férfi) 1 változó 48/41-244 Varrónő 20 Szuhogy 48/41-211/37 Takarító 1 Edelény 48/42-433 Varrónő 8 Rakacaszend 342-728 MMK kirendeltsége Kazincbarcika, Rákóczi tér 6. 48/10-414 Autószerelő 3 Kazincbarcika 48/10-122/101 Autószerelő 3 Kazincbarcika 48/11-622 Adatbanki ügynök 30 Budapest 1/1417-796 Ált isk. tanár (orosz, angol, német, rajz, földrajz, kémia) 6 Zádorfalva Zádorfalva Bútorasztalos 2 Sajószentpéter 48/45-411 Buszvezető 5 változó 48/11-622 Bolti eladó 2 Kazincbarcika 48/14-755 Dísznöv. kert. (virágbolti eladó) 2 Kazincbarcika 48/16-745 Ért. menedzser 15 változó 46/346-209 Fakitermelő 5 változó 48/12-509 Fűrészgépkezelő 6 Kazincbarcika 48/11-352 Gépkocsi vez. (E, ADR-vizsg.) 2 Kazincbarcika 48/10-122/101 Hirdetésszervező 10 Kazincbarcika 46/344-715 Közi. mérnök \ Kazincbarcika 48/11-622 Óvónő 1 Mályinka Mályinka-8 Kötöttáru-összeáll. 4 Sajószentpéter 48/45-328 Szerkezetlakatos 2 Sajószentpéter 48/45-411 Portás (középf. német) 1 Kazincbarcika 48/12-509 Pénzügyi és számviteli oszt.-vez. 1 Kazincbarcika 48/10-133 Pénzügyi előadó 1 Izsófalva 48/51-110 Reklámmenedzser 5 Kazincbarcika 46/340-660 Varrónő 5 Sajószentpéter 48/45-411 Varrpnő 20 Kazincbarcika, 48/10-789 Varrónő 50 Kazincbarcika 48/11-122 Varrónő (óvodai) 1 Kazincbarcika 48/10-211/18-56 VasbeL szer. 20 Budapest 1/16-13-840 Üzletkötő (bizt.) 10 változó 48/12-386 Ügyfélszolg. Írod.-vez. 1 Rudabánya 48/53-067 Üzletkötő (bizt.) 10 változó 46/327-481 Üzletkötő (bizt.) 10 változó 46/341-086 MMK kirendeltsége Sátoraljaújhely, Kossuth tér 5. 41/21-432 Autószerelő (C, E, kát. jog.) 1 Sátoraljaújhely 41/22-019 Ált. isk. tanár (magyar) 1 Nagyrozvágy Ricse-55 Bet. női munkás 115 Sátoraljaújhely 41/22-122 Ért. menedzser 5 változó 46/346-209 Géplakatos 35 Sátoraljaújhely 41/22-122 Hirdetésszervező 10 Sátoraljaújhely 344-715 Kazánfűtő 4 Sátoraljaújhely 41/21-849 Kontírozó könyvelő 1 Karcsa 41/21-755 Női ruh.kész. 32 Pálháza 41/22-343 Női ruh.kész. 10 Pácin 41/22-720 Orvos (ált) 1 Sátoraljaújhely 41/21-849 Reklámmenedzser 10 Sátoraljaújhely 46/340-660 Ruhakészítő 25 Sátoraljaújhely 41/22-343 Ruhakészítő 15 Sátoraljaújhely 41/22-211 Ügynök bizt. 2 Változó 41/22-120 Üzletkötő 5 változó 46/348-417 Üzletkötő 4 változó 41/61-815 Vasaló 5 Sátoraljaújhely 41/21-755 Vasaló 5 Karcsa 41/21-755 Védőnő 1 Bodroghalom 41/11-927 Védőnő 1 Tiszakarád Tiszákarád-1 MMK kirendeltsége Tiszaújváros, Munkácsy u. 20. 48/11-357 Ált isk. tanár (angol, német) Ált isk. név. 4 Tiszaújváros 49/41-732 (napközis) 1 Tiszaújváros 49/41-732 Ált isk. tan. (német) 1 Hejőpapi 49/41-732 Ált. isk. tanító 1 Hejőpapi 49/41-732 Burkoló 3 Változó 49/41-732 Cipőfelsőrész-készítő 40 Tiszakeszi 49/41-732 Ért. menedzser 15 változó 46/346-209 Hirdetésszervező 10 Tiszaújváros 46/344-715 Kőműves Min. hegesztő 3 Tiszaújváros 49/41-732 (argon gázas) 10 Tiszaújváros 49/41-732 Lakatos-hegesztő 1 Tiszaújváros 49/41-732 Ped. asszisztens) 1 Tiszaújváros 49/41-732 Reklámmenedzser 5 Tiszaújváros 46/340-660 Szakács 1 Tiszaújváros 49/41-732 Szakácsnő (betanított) 1 Tiszaújváros 49/41-732 Ügyintéző 1 Tiszaújváros 49/41-732 Üzletkötő 10 Tiszaújváros 49/41-049 Üzemgazdász 5 Tiszaújváros 49/41-732 Varrónő 10 Sajószöged 49/41-732 MMK kirendeltsége Sárospatak, Rákóczi u. 78. 41/23-124 Asztalos 3 Sárospatak 41/23-124 Ács-ál Ív. 3 Sárospatak 41/24-558 Ápolónő 2 Sárospatak 41/23-651 Ért. menedzser 15 változó 46/346-209 Felszolgáló 1 Sárospatak 41/24-558 Hirdetésszervező 10 Sárospatak 46/344-715 Kőműves 3 Kenézló 41/23-738 Kőműves 4 Sárospatak 41/24-558 Reklámmenedzser 5 Sárospatak 46/340-660 Szakácsnő 1 Aárospatak 41/23-124 Szakácsnő 1 Sárospatak 41/24-558 Takarítónő (részm.) 1 Sárospatak 41/23-405 Ügynök 5 Változó 41/23-124 Varrónő 5 Sárospatak 41/23-771 Varrónő 5 Sárospatak 41/23-124 MMK kirendeltsége, Szikszó, Szent Anna u. 33. 46/396-848 Autóvill. szer. 1 Alsóvadász 46/396-455 Főkönyvelő 1 Selyeb Sclyeb-6 Hirdetrésszervező 5 Szikszó 46/344-715 Kőműves 3 Miskolc 46/357-403 Reklámmenedzser 3 Szikszó 467340-660 Varrónő (betanított) 10 Szikszó 396-260 Segédmunkás 3 Miskolc 46/357-403 Üzletkötó(bizt) 3 változó 41/61-815 V arrógépműsz. 2 Alsózsolca 46/383-027 Vasalónő 2 Alsózsolca 46/383-027 Varrónő 10 Alsózsolca 46/383-027 MMK kirendeltsége, Ózd, Vasvári u. 56. 47/12-546 Asztalos 5 Ózd 47/73-241 Bőrdíszműves 20 Ózd 47/73-241 Cukrász 3 Ózd 47/73-241 Elektronikai 20 Ózd 47/73-241 alk.szerelés (női m.) Értékesítési menedzser 15 * változó 46/346-209 Főkönyvelő 1 Ózd 47/73-241 Hentes-mészáros 4 Putnok Putnok-237 Hirdetésszervező 10 Ózd 46/344-715 Reklámmemendzser 5 Ózd 46/340-660 Szakács 2 Ózd 47/73-241 Számviteli szakember 1 Putnok Putnok-237 Varrónő 15 Hangony 47/71-400 Varrónő 20 Ózd 47/71-032 Varrónő 10 Csemely 47/73-241 Varrónő 60 Csemely 47/71-797 Varrónő 60 Putnok Putnok-313 Varrónő 30 Ózd-Somsál y 47/73-241 Varrónő 80 Ózd 47/73-434 Üzletkötő 3 változó 47/73-241 Ügynök (bizt.) 8 Ózd 47/73-241 MMK kirendeltsége, Tokaj, Bajcsy-Zs. 16. 41/52-042 Ált. isk. tanító 2 Cső baj C sóhaj-5 Ált. isk. tanár (német, kémia) 1 Cső baj Csobaj-5 Faluház-vez. 1 Bodrogkeresztúr B.keresztúr 1 Hajó-gépész 2 változó 62/24-949 U szál y -kormányos 1 változó 62/24-949 Hajó vezető 1 változó 62-24-949 Kosárfonó 5 Tokaj 41/52-120 Varrónó 15 Tokaj 41/52-522 Üzletkötő 5 T okaj 41/52-042 Ü zletkötő 10 Változó 46/361 -853 Üzletkötő (bizt.) 5 Változó 41/62-633 MMK kirendeltsége, Mezőkövesd, Dózsa Gy. u. 2. 40/13-854 Ács-állványozó 2 Mezőkövesd 40/12-011 Cukrász 2 Mezőkeresztes M.-kcresztes-52 Kőműves 4 Mezőkövesd 40/12-011 Reklámmenedzser 5 Mezőkövesd 46/340-660 Ruhakészítő 3 Mezőkövesd 40/11 -244 (férfi, női) Gázszerelő 1 Mezőkövesd 40/13-854 Gépifejő 2 Mezőnagymihály M.-kcrcsztcs-60 Hirdetésszervező 10 Mezőkövesd 46/344-715 Üzletkötő 10 Mezőkövesd 40/11-717 Varrónő 4 Mezőkövesd 40/12-276 Varrónő 4 Tibolddaróc 40/11-244 Varrónő (közös műhelyi) 63 Mezőköve sd 40/11-611 Varrónő( bet.) 5 Szomolya 1/122-3407 Varrónő gépi 5 Szomolya 1/112-3604 Varrónő 5 Mezőkövesd 40/13-835 Varrónő 5 Mezőkeresztes M.-keresztes-34 MMK kirendeltsége, Szerencs Kossuth L. u. 3.41/61-1909 m Ért. menedzser 15 változó 46/346-209 Hirdetésszervező 10 Szerencs 46/344-715 Könyvelő 1 Szerencs 41/61-301 Méhésztárs (v. alkalmazott) 1 Abaúj szántó 41/61-107 Programozó 1 Szerencs 41/61-909 Pénzügyi előadó (felsőfokú) 1 Szerencs 41/62-222/165 Reklámmenedzser 5 Szerencs 46/340-660 Segédmunkás (faip.) 3 Abaújszánló 41/61-107 Vájár 3 Szegi Szegi-1 Védőnő 1 Taktaharkány T.-harkány-l MM kirendeltsége, Encs, Vörös Hadsereg u. 2. 41/86-055 Asztalos 4 Encs 41/85-344 Ált. isk. tanító 1 Vilmány 41/87-507 Ált isk. tanító (napk.) 1 Csenyéte 41/86-055 Ált. isk. tanító Ált. isk. tan. 1 Boldogkőváralja 41/87-737 (ének, testnev.) 1 Boldogkőváralja 41/87-737 Állattenyésztő 3 Telkibánya 41/88-544 Ért. menedzser 15 változó 46/346-209 Gépi könyvelő 1 Encs 41/85-344 Hirdetésszervező 5 Encs 46/340-715 Igazg. előadó 1 Hejce-Vilmány 41/87-515 Kárpitos 4 Encs 41/85-344 Készáruraktáros 5 Encs 41/85-344 Óvodavez. 1 Abaújvár 41/88-082 Pénztáros 1 Encs 41/85-344 Reklámmenedzser 3 Encs 46/340-660 Varrónó 20 Gönc 41/88-054 Varrónő 4 Encs 41/85-344 Védőnő (körz.) 1 Abaújvár 41/88-082 Üzletkötő (bizt.) 4 Encs 41/85-144 Üzletkötő (bizt.) 10 változó 46/348-417 Üzletkötő 2 Miskolc 41/88-014 Üzletkötő 3 változó 41/61-815

Next

/
Oldalképek
Tartalom