Észak-Magyarország, 1992. szeptember (48. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-21 / 223. szám

ÁLLÁSKERESŐK, FIGYELEM! Listánk állandó és gyors változásánál nem kell jobb bizonyíték arra, hogy olvasóink figyelemmel kísérik a lapunkban rendszeresen megjelenő munkahely kínálatot ás adott esetben élnek is a számukra legmegfelelőbb lehetőséggel. Mint ismeretes, ezzel a szolgáltatással - az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. a Megyei Munkaügyi Központtal közösen - a munkanélküliek ú jra elhelyezkedését igyekszik meggyorsítani, segíteni. Tegnapi listánkból 8 álláshely talált gazdára, ma 31 új bejelentést teszünk közzé. Több munkanélküli olvasónk kereste fel a lapkiadó Kft-t az előfizetési díj visszatérítéssel kapcsolatosan. Az érintetlek már valamennyien kézhez vehették a visszatérítést. Szeretnénk azonban felhívni a figyelmüket, arra hogy az elő­fizetési díjból visszajáró összeg mindaddig igényelhető amíg olvasónk munkanélküli járadékban részesül. Az érintettek tehát az szeptemberi 70 forintokat is átvehetik az előfizetési szelvény és a járadék folyósítását igazoló postai utalvány ellenében. Munkalehetőségek Borsod-Abaúj-Zemplénben 12 ÉSZAK-Magyarország-------------------------------Munkalehetőségek----------------------------- 1992. Szeptember 21., Hétfő S zakma/állás Létszám Település Érd. (telj Szakma/állás Létszám Település Érd. (tel.) MMK kirendeltsége Miskolc, Rákóczi u. 12. 46/345-928 Tanár (részm. koll.) 1 Edelény 48/41-336 Pénzügyi vezető 1 Edelény 48/41-645 Autószerelő 1 Miskolc 322-480 Üzletkötő 4 változó 48/41-844 Asztalos .4 Miskolc 346-811 (bizt.férfi) Ács-állványozó 2 Miskolc 369-121 Üzletkötő 15 változó 346-209 Ács (zsaluzó) 7 Németország 49/52-733 V arrónő . 8 Rakacaszend 342-728 Állatkozmetikus 1 Miskolc 348-109 Védőnő 1 Hídvégardó Polg.Iliv. Ált. isk. tanító 1 Igrici 49/52-928 Ált. isk. tanító 1 Ernőd 392-290 MMK kirendeltsége Kazincbarcika, Rákóczi tér 6. 48/10-414 Ált. isk. tanár (mat, fizika) 1 Sajókeresztúr 321-262 Ált. isk. tanár Ált.isk.tanár 1 Sajókeresztúr 321-262 (mat., testnev, angol. (német óraadó) német, orosz) 4 Kazincbarcika 48/11-509 Ált.isk.tanár 1 M iskolc 362-562 Adatbanki ügynök 30 Budapest 1/1417-796 Ált.isk.tanár 1 Miskolc 346-494 Bet. inunk. 6 Kazincbarcika 48/12-747 (testnevelés) Bútorasztalos 2 Sajószentpéter 48/45-411 Ács-állványozó 10 Miskolc 348-018 Buszvezető 5 változó 48/11-622 Ált.isk.tanár 1 Miskolc 335-872 Éleim. bolt. vez. 1 Sajószentpéter 48/45-843 (számtech.) Fakitermelő 5 Változó 48/12-509 Bet. munkás Fűrészgépkezelő 6 Kazincbarcika 48/11-352 (címkéző) 5 Miskolc 344-633 Pék 1 Sajószentpéter 48/45-843 Bet. munkás Piac felügyelő 1 ' Kazincbarcika 48/12-747 (gépsoros) 5 Miskolc 344-633 Pultos 2 Sajószentpéter 48/45-843 Belsőellenőr (férfi) 2 Miskolc 329-611/22-18 Ruhaipari meós 1 K.-barcika 48/10-789 Bet.munkás *. 2 Miskolc 344-633 Ruhaip. tech. 1 Kazincbarcika 48/10-789 (sütőipari) Sörfőző mester 1 Sajószentpéter 48/45-843 Burkoló 5 Németország 352-454 Szerkezetlakatos 2 Sajószentpéter 48/45-411 Dializálő nővér 10‘ Miskolc 325-211/269 Vasbetonszerelő 20 Budapest 1/1613-840 Eladó 3 Miskolc 327-504 Varrónő 5 Sajószentpéter 48/45-411 Eladó 4 Miskolc 360-326 Varrónő 20 Kazincbarcika 48/10-789 Ellenőrzési ov. jogász 1 Miskolc 321-689 Zongoratanár 1 Dédestapolcsány 48/10-273 Épületasztalos 2 Miskolc 383-652 Üzletkötő (bizt.) 10 változó 46/327-481 Értékesítési 40 változó 346-209 Üzletkötő (bizt.) 10 változó 46/341-086 menedzser Üzletkötő (bizt.) 10 változó 48/12-386 Ép. techn. 1 Miskolc 322-819 Fűtő-éjjeliőr 2 Miskolc 379-655 MMK kirendeltsége Sátoraljaújhely, Kossuth tér 5. 41/21-432 Ért. menedzser 40 Miskolc 335-221 Festő 10 Németország 352-454 Anyagmozgató 2 Sátoraljaújhely 41/22-116 Felvonó-szerelő 4 Miskolc 323-817 Anyagmozgató 2 Sátpraljaújhely 41/22-019 Fodrász 1 Kazincbarcika 48/31-803 Autószerelő Fodrász 3 Miskolc 377-523 (C, E. kát. jog.) 1 Sátoraljaújhely 41/22-019 Gépjárműszerelő 2 Miskolc 360-941 Bolti eladó 2 Széphalom 41/21-889 Gépíró 1 Miskolc 352-454 Fűtésszerelő 2 Sátoraljaújhely 41/22-331 Gépjárműlakatos 1 Miskolc 360-941 Géplakatos 1 Sátoraljaújhely 41/22-116 Gondozási közp.vez. 2 Miskolc 343-803 Géptermi munkás 4 Sátoraljaújhely 41/22-116 Igazgatási ea. 1 Harsány 392-106 Kazánfűtő 5 Sátoraljaújhely 41/22-331 Hűtőgépszerelő 2 Tengiz 326-811 Kontírozó könyvelő 1 Karcsa 41/21-755 Kazánfűtő 4. Tengiz 326-811 Könyvelő 1 Karcsa Karcsa-68 Konyhalány 4 Miskolc 368-622 Női nih.kész. 32 Pálháza 41/22-343 Kőműves 6 Miskolc 355-245 Női nih.kész. 10 Pácin 41/22-720 Kőműves 3 Miskolc 322-819 Óvónő 1 Kovácsvágás Pálháza-43 Külkereskedő 1 Miksolc 349-111 Ruhakészítő 25 Sátoraljaújhely 41/22-343 Konyhalány 1 Miskolc 370-110 Ruhakészítő 15 Sátoraljaújhely 41/22-211 Kozmetikus 2 Miskolc 377-523 Ügynök bizt. 2 Változó 41/22-120 Középisk.tanár 1 Miskolc 370-110 Üzletkötő 5 változó 46/348-417 (mat. - szám ítá stechn ik a) Üzletkötő 4 változó 41/61-815 Kőműves 10 Németország 352-454 Vasaló 5 Sátoraljaújhely 41/21-755 Középisk.tanár 1 Miskolc 379-488 Vasaló 5 Karcsa 41/21-755 (magyar-tört) V arrónő 6 Sátoraljaújhely 46/370-078 Középisk.tanár 1 Miskolc 379-488 Védőnő 1 Tiszakarád Tiszakarád-1 (mat.-fiz.) Művezető 1 Miskolc 352-454 MMK kirendeltsége Tiszaújváros, Munkácsy u. 20. 48/11-357 Nyomdaipari munkás 1 Miskolc 370-154 Operátor 2 Miskolc 329-611/22-18 Ált. isk.tan ár * 1 Hejőpapi 49/41-732 Programozó (német) (férfi NOVELL ism.) 1 Miskolc 329-611/22-18 Ált. isk. tanár Pék(szakm.) 1 Miskolc 328-612 (angol, német) 4 Tiszaújváros 49/41-732 Pénzügyi előadó 1 Miskolc 362-370 Ács(zsaluzó) 7 Németország 49/52-733 Rendszergazda Burkoló 3 Változó 49/41-732 (férfi NÖVELI, ism.) 1 Miskolc 329-611/22-18 Cipőfelsőrész-készítő 40 Tiszakeszi 49/41-732 Rendszerszerv. 1 Miskolc 370-432/32 Eladó (vend. ip.) 1 Tiszaújváros 49/41-732 Rendőrjárőr 50 Miskolc 329-611/22-18 Eladó (húsbolti) 1 Tiszaújváros 49/41-732 Segédmunkás 2 Miskolc 324-591 Festő-mázoló 5 változó 49/41-732 Segédasszisztens 10 Miskolc 345-816 Kőműves 14 változó 49/41-732 Segédfogtechnikus 10 Miskolc 345-816 Lángossütő Színész gyak. 2 Miskolc 359-900 (nő, részmunkaidős) 2 Tiszaújváros 49/41-732 Fő szakács 1 Miskolc 370-022 Min.hegesztő Szakács 1 Miskolc 368-047 (argon gázas) 10 Tiszaújváros 49/41-732 Segédmunkás 6 Miskolc 322-819 Ped. asszisztens) 1 Tiszaújváros 49/41-732 Szalagfűrészkez. 2 Szirma besenyő 321-287 Segédmunkás (ép. ip.) 2 Tiszaújváros 49/41-732 Szoc.gondozónő 10 Miskolc 369-000 S zak ác s( he tan í tott) 1 Tiszaújváros 49/41-732 Számviteli vez. 1 Miskolc 325-411 Ügyintéző 5 Tiszaújváros 49/41-732 Takarítónő 2 Miskolc 370-110 Üzletkötő 10 Tiszaújváros 49/41-732 Takarító 3 Miskolc 344-633 Üzemgazdász 5 Tiszaújváros 49/41-732 Üzletkötő 10 Miskolc 370-297 Vasbetonszerelő 8 Németország 49/52-733 Üzleti munkatárs 50 Miskolc 359-811 Vegyip. gépkez/ 49 Tiszaújváros 49/41-732 Vasbetonszerelő 8 Németország 49/52-733 Villanyszerelő 5 Tiszaújváros • 49/41-732 Vegyésztechnikus 1 Miskolc 340-811 Víz-, gáz-, és fűtésszer. 2 Miskolc 349-659 MMK kirendeltsége Sárospatak, Rákóczi u. 78. 41/11-124 MMK kirendeltsége Edelény, István királyu. 52. 48/41-211 Asztalos Ács-állv. 3 6 Csőszerelő 2 Edelény 48/41-962 Ápolónő 2 Fejőnő 2 H íd végardó 48/41-211/37 Ért. menedzser 15 Hegesztő(CO) 2 Borsodszirák 48/41-444 Kerámia festő 2 Kéményseprő 2 Edelény 48/41-336 Mozigépész (részm.) 1 Kőműves 2 Edelény 48/41-962 Gyors- és gépíró 1 Gyors és gépíró 1 Edelény 48/41-645 Takarítónő (részm.) 1 Pék 1 Hídvégardó Hídvégardó-11 Ügynök 5 EZEN bírdetőszelvény átadóját kiszolgáljuk CEMENTRŐL 485.-Ft/q. OLTOTT MÉSZBŐL 340.-Ft/q ÁFÁ-s áron. Ezt a szelvényt ne felejtse hozni! Cím: Alsózsolca, TÜZFAÉKFT. tüzép telepe, MÁV állomás mellett. Telefon: 383-278 ÁLLATTARTÓK, TELEPEK FIGYELEM! 100 %- ban étkezési sóból készült préselt NYALÓSÓT és SZELÉNES SÓT a „Korrekt” Gmk-tól. Nagytételben árkedvezmény! Tel: 46/357-738, / reggel 9 h-ig, vagy este/ ' Önnek van már '' ' Segítőtárs a CASIO SF 9700-as manager kalkulátor. Hogy ml mindent tud! Reklámáron amíg a készlet tart. l6.700.-Ft + ÁFA. Cím: INFOSTAR KFT. Miskolc, József A. u. 25-27. Tel.: 326-211/110,112 ■8987/1H* Sárospatak Sárospatak Sárospatak változó Sárospatak Sárospatak Sárospatak Sárospatak Változó 41/23-124 41/23-133 41/23-651 46/346-209 41/23-633 41/23-160 41/23-744 41/23-405 41/23-124 BÉRBE ADJUK Miskolcon a Besenyői u. 14. sz­aluit 8 db bútorozott irodahelyiségünket kedvező áron (együtt vagy külön-külün). Érdeklődni: 46/.343-270. telefonszámon. Szakma/állás Létszám Település Érd. (tel.) Varrónő 5 változó 41/23-124 MMK kirendeltsége. Szikszó, Szén t Anna u. 33. 46/396-848 Kazánfűtő 2 Szikszó 46/396-193 Női fodrász 1 Szikszó 46/396-904 Varrónő (betanított) 10 Szikszó 396-260 Üzletkötő(bizt.) 10 változó 348-417 Üzletkötő(bizt) 3 változó 41/61-815 Varrónő 10 Alsózsolca 46/383-027 MMK kirendeltsége, Ózd, Vasvári u. 56. 47/12-546 Asztalos 5 Ózd 47/73-241 Elektronikai 20 Ózd 47/73-241 alk.szerelés (női m.) Főkönyvelő 1 Ózd 47/73-241 Keresk. ügynök 1 Ózd 47/73-241 Női munkaerő 30 Somsály 47/73-241 (varrónőnek betanítják) Raktáros l Ózd 47/73-241 Szakács 2 Ózd 47/73-241 Varrógép 1 Ózd 47/73-241 műszerész Vasbetonszerelő 5 Budapest 47/73-241 V arrónő 15 Hangony 47/71-400 Varrónő 20 Ózd 47/71-032 Varrónő 10 Csemely 47773-241 Varrónő 60 Csemely 47/71-797 Varrónő 30 Ózd-Somsály 47/73-241 V arrónő 80 Ózd 47/73-434 Üzletkötő 10 változó 348-417 Üzletkötő 3 változó 47/73-241 MMK kirendeltsége, Tokaj, Bajcsy-Zs. 16. 41/52-042 Faluház-vez. 1 Bodrogkeresztúr B.keresztúr 1 Hajó-gépész 2 változó 62/24-949 Uszály-kormány os 1 változó 62/24-949 Hajó vezető 1 változó 62-24-949 Kosárfonó 5 Tokaj 41/52-120 V arrónó 15 Tokaj 41/52-522 Üzletkötő 5 Tokaj 41/52-042 Ü zletkötő 10 Változó 46/361-853 Üzletkötő (bizt.) 5 Változó 41/62-633 MMK kirendeltsége, Mezőkövesd, Dózsa Gy. u. 2.40/13-854 Ért. menedszer 15 változó 46/346-209 Ruhakészítő 3 Mezőkövesd 40/11-244 (férfi, női) Gázszerelő 1 Mezőkövesd 40/13-854 Hegesztő 10 Mezőkövesd 40/11-211/40 Gépi fejő 2 Mezőnagymihály M.-keresztcs-60 Rádió, tv-műszerész 2 Mezőkövesd 40/11-909 Üzletkötő 10 Mezőkövesd 40/11-717 Varrónő 6 Mezőkövesd 40/12-276 Varrónő 4 Tibolddaróc 40/11-244 Varrónőibe t.) 5 Szomolya 1/122-3407 Varrógép műsz. 1 Mezőkövesd 40/11-244 Varrónő gépi 5 Szomolya 1/112-3604 Varrónő 15 Mezőkeresztes M.-kercsztcs-34 MMK kirendeltsége, Szerencs, Kossuth L. u. 3. 41/61-107 Autófényező 1 Mád Mád-188 Ált.isk.tanár 1 Priigy Priigy-8 (bioi. bármely) Ált.isk.tanító 1 Golop 41/61-857 (vagy tanár) Ért. menedzser 15 változó 46/346-209 Hentes 3 Priigy Priigy-12 Programozó 1 Szerencs 41/62-222/152 Vájár 3 Szegi Szegi-1 Védőnő 1 Taktaharkány T.Harkány-l. MMK kirendeltsége, E ncs, Vörös Hadsereg u. 2. 41/86-055 Ált.isk.tanító 1 Vilmány Vilmány-7 Ács, állványozó 6 változó 41/85-311 Állattenyésztő 3 Telkibánya T.Bánya 4 Fűtésszerelő 3 változó 41/85-311 Hideghurkoló 2 változó 41/85-311 Homlokrakodó 1 változó 41/85-311 Igazg.előadó 1 Hejce-Vilmány Polg.MvHiv. Kőműves 8 változó 41/85-311 Nehézgép.kéz. (EO 4324) 1 változó 41/85-311 Óvodavezető 1 Abaújvár Gönc-82 Segédmunkás 4 változó 41/85-311 Vízvez.szer. 3 változó 41/85-311 Varrónő 20 Gönc Gönc 54 Védőnő i Abaújvár Gönc-82 Varrógép műszerész 2 Encs 41/85-344 Varrónő 2 Encs 41/85-344 Varrónő(bet.) 6 Encs 41/86-055 Varrónő(bet.) 6 Méra 41/86-055 Üzletkötő(bizL) 4 Encs 41/85-144 Üzletkötő (bizt) 10 változó 46/348-417 Üzletkötő 3 Vállozó 41/61-815 fl(§) „tej a berendezésnél kezdődik. Ezéri kínáljuk Önnek azt a páratlan lehetőséget, hogy üzletét Béta-Modul rendezze be, közvetlenül a gyártótól. KING'S LURKÓ KFT. Budapest, XX., Marx Károly u. 44. Tel.: 76/41-331. Nyíregyháza, Kállól út 18/A. Tel.: 42/10-822 •8817/1H’ KEDVEZŐ feltételek, alacsony árak kamatmentes részlet ÁGNES BÚTOR BOLT szekrénysorok, ülőgarni­túrák, gyermekszoba- és konyhabútorok, világítótes­tek.Miskolc, Nagyváthy u. 7. Tel.: 46/320-294. Megrendelés esetén Igyenesj házhozszállítás. *7540/1H"? >i-------------------------------------------------p

Next

/
Oldalképek
Tartalom