Észak-Magyarország, 1992. szeptember (48. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-21 / 223. szám

Mindenes ESZAK-Magyarország 9 21992. Szeptember 21.,Hétfő A városban 30 kilométeres sebességgel... Jönnek a környezetvédelmi buszok Gerlesírás Miskolc ( ÉM-GyG) - Valamikor a hatvanas évek elején, közepén jelen­tek meg - itt mifelénk is - a balkáni gerlék. Tapasztalt vadászok állítják, hogy nemcsak húsuk ízletes, - ál­lítólag a szalonkáéhoz hasonló módon lehet elkészíteni,- de gyors repülése, szinte a szarkáéhoz mérhető veszély­érzékelő képessége, s az, hogy ilyen­tájt csapatostól lepik el a határt, fokozatosan az egyik legszívesebben vadászott madarunkká tette. . Különösen az olaszok vadásznak rá szívesen, akik tudvalévőén kitűnő sportvadászok, s állítólag otthon jó­formán mindent kipusztítottak már ami repül. Mondják, hogy ilyenkor, az őszi idény kezdetén nem kímélik a gó­lyát, a fecskét, de még az énekes madarakat sem. Hogy mi igaz ebből az egészből azt persze pontosan nem lehet tudni, de azt hihetné az ember, hogy a mi ger­léink egyelőre megmenekültek tőlük. Holott, nem kell ahhoz olasz, hogy az ember megtapasztalhassa, mennyire igaz az a mondás, hogy a galamb a búzát szereti, a gelice pedig a párját. A minap egy jól megtermett suhanc egyik Bulgárföldi utcában légpuská­val lelőtt egy gerlét. Párja, szinte zokogva, kétségbeesett vergődéssel követte alázuhanó párját, majd egy ágra szállva, még sokáig sírva hívta a mozdulatlan gerletetemet, s csak akkor húzott el sebes szárnycsapá­sokkal, amikor a suhanc rá is puskát emelt. Fenyegetettségében - mondom, - a gerlének is megnő a veszélyérzete. Hazatért a Szent Gellért-ereklye Szeged (MTI) - Zsúfolásig meglelt szegedi Dómban vasárnap, a délelőtt ünnepi szentmise keretében helyezték el az új Szent Gellért-oltáron az ősi Csanád megye első püspökének erek­lyéjét. Szent Gellert muranói kristályhenger­ben lévő lábszárcsontját pénteken hozta haza, a Velence melleti Murano- szigetről Marco Ce bíboros, Velence pátriárkája, Don Camilotto muranói plébános, és Kállay Kristóf, a máltai lovagrend nagykövete és magyar egyesületének elnöke. A Dómban a pátriárka az ereklye átadásakor mondott beszédében szólt arról, hogy a velencei egyház öröm­mel elismeri, hogy Szent Gellért a magyarokhoz tartozik. A pátriárkának Gyulay Endre Szeged-csanádi megyéspüspök mondott köszönetét az ereklye átadásáért. A Magyar Püspöki Kar tagjai csókkal illették az ereklyét, majd elhelyezték immár végleges oltárára. Az ünnepi misét többen koncelebrálták, így Paskai László bíboros, esztergomi érsek. A mintegy két óra hosszáig tartó egyházi ünnepség a Himnusz hangjaival ért véget. Miskolc (ÉM-BSZL) - Váltani kell! Mindenütt, és minden mennyiségben! Az élet minden területén. Még az olyan prózai dologban is, mint a köz­lekedés. Mert nem tartható már sem a közlekedés jelenlegi morálja, sem a közlekedés környezetet, embert próbáló gondja sem. Ezt ismerte fel megyénkben a Borsod Volán, a Miskolci Közlekedési Vállalat, és a helyi önkormányzatok. Ezt az új szemléletet kívánja segíteni a Köz­lekedéstudományi Egyesület Borsod Volán-nál működő szervezete, amely szeptember 15'. és 16-ára kétnapos tanulmányutat szervezett Győrbe a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár Rt- be, és egy Miskolchoz hasonló osztrák városba, Grazba. A tanulmányúton néhány borsodi város önkormányzatának pol­gármestere a Borsod Volán és az MKV szakemberei vettek részt. Győrbe, a nagyhírű gépgyárba pedig azért utaztak, hogy ott a környezetvédelmi előírásoknak is megfelelő autóbusz főegységek gyártását tanulmányozzák, Grazba pedig azért mentek, mert leginkább ennek az osztrák városnak hasonlít a közlekedése Miskolcéhoz. Ott a közhasználatú autóbusz közlekedést, valamint a tarifa rendszert vizsgálták, hátha valami újat hasznosíthatnának a megye és Miskolc közlekedésében. A kifejezetten szakmai program keretében a Rába Rt. motorgyárának igazgatója, Finta Csaba elmondta, hogy javában folyik annak a motortí­pusnak a gyártása (D-10-es), mely Gyöngyösi Gábor Galvaczky Lajos bácsi Sajószent- péterről régóta gondolkodik már azon, hogy bizony be kellene jönnie a szer­kesztőségbe, s elmondania azt, amit a kassai bombzásról tud. Gondolkodott, de nem jöhetett, mert ebben meg­akadályozta elhúzódó betegsége. A minap aztán beballagott, és elmondta amit annak idején látott és tapasztalt, mint a diósgyőri tüzér félszakasz tag­ja, amelynek annak idején éppen Kovács Ferenc volt a parancsnoka. Őt, mint akkor katonaköteles ifjú legényt a 104-esekhez vonultatták be, s mint a 23. Önálló félszakasz tüzérét Eszterházán tanították meg arra, hogyan kell a Simens távmérővel megcélozni a 25 szőrösen közeleb­binek látszó ellenséges gépeket. Esz- terháza után - ahol 6 hétig lőtte a célzsákokat és különleges célzó- képessége folytán többnyire el is talál­ta,- Rahóra vitték őket, amely abban az időben Magyarországhoz tartozott, de itt gyakorlásképpen is alig sütötték cl ágyúikat, mert szinte szakadatlanul már az európai környezetvédelmi kívánalmaknak is megfelel. Ez a típus a füstgáz kibocsátás terén látványos csökkentést ért el: a nitrogénoxid ki­bocsátást kilowattóránként 13 gramm alá sikerült szorítani más típusú égéstér kialakításával (közvetlen be­fecskendezés, vagy befecskendező nyomás, a porlasztás javításával). Ezek a motorok a régi Ikarusz-mo- torokból átalakíthatok, így a költség mintegy 500-550 ezer forint, míg ugyanezek a műszaki paraméterek új motorral mintegy másfél millió forint lenne. A szériagyártás jövőre indul, az első három motor igen jó műszaki paramétereket produkált már eddig is a BKV legterheltebb járatain. (Csökkent füstgáz mennyiséggel, 25 százalék üzemanyagmegtakarítással). A borsodiak érdeklődése, vételi szándéka még korai, hiszen csak akkor elégíthető ki, ha az első 150 mo­tor jól vizsgázik, és a PHARE-prog- ram keretében újabb motorok gyártásának anyagi támogatását el­nyeri a cég. Az osztrákoknál egészen más jellegű támogatással, másféle szervezési gon­dokkal ismerkedhettek a szakemberek a Grazer Stadtwerke AG, vagyis a Graz város energiaszolgáltató és kö­zlekedési részvénytársasága üze­meinek igazgatósági tagja és a kö­zlekedési üzemek vezetője, Dr. Antony Scholz szinte ugyanazon ba­jokra panaszkodott, amelyek itt, Bor­sodban is előfordulnak: egyes idősza­kokban a zsúfoltság, a városi köz­lekedési morál gyengéi, a műszaki ál­ködben tanyáztak aTisza forrásvidéke közelében.Az ominózus időpontban Kassán viszont a Hernád-parton helyezték el őket és ütegeiket, - ahogy Lajos bácsi mondja,- a lehető legrosszabb helyre, hiszen egy völgy­ben voltak, ahová a dombok nyílásán szembesütött a nap. Meg aztán sza­botázs miatt, vagy miért, az ütegek sem voltak rendben. Erre bizonyíték, hogy amikor ott az egyik 5/8-as löve- get elsütötték, leszakadt a csöve. Különben Galvaczky Lajos bácsi sze­rint a bombázás napján úgy délelőtt 10 óra tájban, nagy magasságban már feltűnt egy felderítő gép,de mivel semmiféle figyelmeztetés, parancs nem érkezett, senki se nagyon törődött vele. A hegyek takarása miatt amúgy sem sokáig látták. Aztán jött délben az a bizonyos három bombázó, amelyek közül az egyik a kassai fóposta épületét is eltalálta bombájával, s amelyeket a Hernád-pati magyar tüzérek célbavettek ugyan, de tűz- parancsot akkor sem kaptak. Hogy miért, Lajos bácsi azóta se tudja megérteni. Szerinte különben, a lapot, az állandóan szűkös anyagi helyzet - ott is hívatlan vendég. De mint elmondta, a város vezetésével és a kormány támogatásával, valamint saját erőből igyekeznek úrrá lenni az anyagi és morális gondokon. A fejlesztésre ők is keveset kapnak: az államtól 24 millió schillinget, a várostól 50 milliót, de a többit nekik, maguknak kell - a jegyekből - előteremteni. Ez utóbbira egy 1990-es példa: az éves mérlegben a fő összeg 4,4 milliárd schilling volt, s a nyereség 2,3 millió. Mindezt 1546 fővel érték el, de a köz­lekedésben mindössze 700 fő dolgo­zott. Ha lehet, javítást, de még szál­lítást is külső cégekkel végeztetnek, nekik a Miskolchoz hasonló nagyságú városban 75 villamosuk és 120 autóbuszuk vesz részt. Nem szégyel­lik a húszéves járműveket sem, sőt Németországból használtakat is vásárolnak. A városban egyébként olyan csendben járnak a mindenféle színű villamosok, hogy szinte hihetetlen. A főútvon­alakon, a városon belül csak 30 kilo- méter/óra sebességgel közlekedhet minden jármű. A graziak tarifa rend­szere erősen szociális jellegű, melyet nekünk is figyelmünkbe ajánlottak: gyerekek, tanulók, hallgatók ingyen utaznak. A nyugdíjasok pedig jövedelmeik arányában válthatnak jegyet. Arat pe­dig utoljára 1988-ban emeltek a köz­lekedésben! Már csak ilyen tapasztalatokért is megéri egy tanulmányutat szervezni. Simens távmérővel világosan lehetett látni, hogy mindegyik gépen volt piros ötágú csillag, de se a miskolci vadá­szok nem szálltak,fel, se tűzparancsot nem kaptak, így nem is lőttek rájuk, még az alatt a rövid idő alatt sem, amikor ezt megtehették volna. A Dél- Kclet felől érkező gépeket ugyanis a hegyek hosszan takarták. De Lajos bá­csi úgy emlékszik, hogy a sértetlenül távozó három bombázó után, úgy dé­lután 3 óra felé - jó nagy, több órás ké­séssel megjelentek az égen a miskolci vadászgépek is, amelyeket viszont már majdnem leszedték az égről. Szóval jó nagy fejetlenség volt ott Kassa körül a bombázás napján. Lajos bácsi csak azt sajnálja, hogy nem a hegygerincen volt elhelyezve az ütegjük, mert akkor bizony most nem lenne olyan megfejthetetlen titok, hogy kik is bombázták Kassát. Ha nem a völgyben vannak, s a hegyek nyílásán nem süt szemükbe a nap, akkor bizony a Simens távmérő segít­ségével legalább egy géproncsot szol­gáltatni tudott volna bizonyítéknak a sötét titok fellebbentéséhez. Célzott, de nem lőtt Megöltek egy rendőrt Priska Tibor Pontosabban: ismét megöltek egy rendőrt. Egy fiatal, 29 éves zászlóst, Vácon, aki autólopást akart meg­akadályozni. A tolvajt utolérte, aki viszont háromszor vágta bele a kést. A hírek szerint a fiatal rendőr csupán ezután próbálta elővenni fegyverét. De már csak összeesett és meghalt. Miért nem lőtt? Miért nem vette előbb a fegyverét? Kérdik most ugye. Velem együtt. Tényleg, vajon miért? Ha most megkérdeznénk egy rendőrt, aki ha­sonló helyzetben már elővette a fegy­verét, használta is, nem agyonlőtte, hanem megsebesítette támadóját, aki életére tört, vagy a menekülő bűnözőt - hát akkor ő el tudná mondani, meg tudná indokolni a miértet. De, aki hall­gatott már rádióriportot a fegyverét használó - akár riasztó lövésként használó - rendőr kihallgatásáról, mármint, ahogyan a rádióriporter hall­gatta ki, meg aki olvasta már az ilyen fegyverhasználattal kapcsolatos újságcikkeket, annak még csak nem is szükséges mondani semmit.Ter- ínészetes, hogy rendőreink nem kap­kodhatják “csak úgy” elő pisz­tolyaikat. Ez rendjén való. De az nem rendjén való, ha: félnek. Nem attól fél­nek, aki ott áll velük szemben, hanem a fegyverhasználattól. Mert jól tudják mi következik. Milyen vizsgálatok sokasága, miféle tortúra. Nem csupán a hivatalos szervek részéről - ez magától értetődő-, hanem... az úgy­nevezett nyilvánosság részéről. Ez is jogos persze. De: hol? Meddig? Miképpen? A belügyminiszter az Országgyűlésen az esetről szólva egy kis biztatást, bá­torítást is adott a rendőröknek. Jól tette. És jól tennék a rendőrök, ha ezt a bátorítást meghallanák. A bátorítást ahhoz - nem csupán a belügymi­nisztertől -, hogy amikor szükséges, nyúljanak a fegyverért. /Tudom, tu­dom: ki állapítja majd meg, hogy mikor szükséges? Vállalni kell! Így is vállalni kell!/ Ma már nincs ugye az a bizonyos „ref”. Valamicske visszatartó hatása azért ennek is volt, tessenek elhinni. Megszűnt a közveszélyes munka­kerülés is, ami mostanra már sajna nagyon is világossá vált miért az, de azt is tessenek elhinni, hogy ma is vannak, akik nem akarnak dolgozni. Akkor sem, ha tálcán viszik elébük a munkahelyet. Nem fűllik hozzá a foguk, sokkal inkább a betöréshez, rabláshoz, lejmoláshoz, lopáshoz. Azért ezeket valahogy csak-csak meg kellene különböztetni a munkát hiába keresőktől, azoktól, akik szégyellik állástalanságukat. Nincs már halál­büntetés sem. Tényleg nem volt a halálbüntetésnek semmi visszatartó ereje? Nálunk? Itt, ahol már sokan az elszabadult pokolról beszélnek? A jó hírt nemrég illetékesek közölték: megyénkben a tavalyi számokhoz képest valamelyest csökkent a bűnözés. így szokás ezt mondani: a felderített bűnesetek száma csökkent. Jó hír bizony, de azért ne áltassuk ma­gunkat. Az „ahhoz képest”, még a mostani is döbbenetesen magas. Akár naponta úgy hallgathatjuk, olvas­hatjuk a betörésekről, rablásokról, agyonverésekről szóló híreket, akár­csak az időjárásjelentést. Ma már csupán amiatt is leütnek, méginkább agyonütnek embereket, hogy egyál­talán megnézzék, mi is van náluk. Elképesztő! És ugyanakkor régóta je­len van a szervezett bűnözés, melynek képviselői nagyon is jól meghatáro­zott helyre, nagyon is jól kifigyelt időpontban mennek, vagy küldik cinkosaikat. Tudják miért, hová, mikor. És itt vannak már - nemrég hangzott el a megyei főkapitányság tájékoztatóján - a lengyel, az ukrán, a román szervezett bűnözők... Jól állunk hát. ...De nézzünk szembe a tényekkel. Rendőreinktől követeljük a bátor, erélyes fellépést, megkívánjuk tőlük, hogy szerezzenek maguknak tekintélyt, de ha valamelyikük tényleg erélyesen lép fel, ha mégis előveszi a fegyvert, hát megnézheti magát. On­nantól kezdve: mintha csak ő lenne a bűnöző! Jó, jó, sokat lehetne ezen vi­tatkozni. Mi a helyes, mi a helytelen, mikor, hogyan stb. Maradjunk csak annyiban, hogy ismét meggyilkoltak egy rendőrt. Ennek kapcsán legalább arra gondoljunk, hogy aki rendőr most szolgálatba in­dul, felcsatolja a derékszíját, fejébe nyomja a sapkáját, megcsókolja a gye­rekét, az anyját, akárkijét és indul - ezt vajon milyen érzéssel teszi? gyarmati Béla REFORMÁTUS TEMPLOMBAN tartotta a Miskolci Bölcsész Egyesület tanévnyitóját. Részese vagyok az eseménynek, mint beavatott, mint érdekelt, de legfőkép­pen mint jóakaratú ember, a jóakaratú emberek között. Talán nem is kellene többet mondani, mert minden más - ami a szívben meg a lélekben zajlik - magánügy. De elvonulhatok-e csendes áhítatommal, mikor a világban? Jó volna most kizárni a világot, innen a fehér falak békéjéből, ahol - különbözőségünk ellenére is - egyek vagyunk. MINT A SZÉP HÍVES PATAKRA / A SZARVAS KÍVÁNKOZIK, / LELKEM ÚGY ÓHAJT URAMRA, / ÉS HOZZÁ FOHÁSZKODIK... Hanggal, hangos szóval nem énekli mindenki a zsoltárt, még a je­lenlevő énekkar tagjai közül sem mindenki tudja /beval­lom, hogy én is . Tótfalusi Kis Miklós Aranyas Bib­liájából másoltam ki a fenti sorokat/, de a buzgóság, az odaadás közös. Men EGY KÖZÖS ÖRÖKSÉGET HORDOZUNK! Az örökhagyók között Szent Ágoston éppen úgy ott van. mint Kálvin János... Mennyi mindennek kellett történ­nie. hogy erre ráébredjünk, s milyen nagy az a szabadság, melyben ezt immár ki is lehet mondani! Nos, a temp­lomban kimondatott, s bízom benne, hogy nyitott fülekre talált. Ami azt jelenti, hogy köszönettel és alázattal fogadjuk ezt az örökséget, s megőrizzük. Kötelességünk meg­őrizni. Nem, nemcsak az örökhagyók iránti tiszteletből, hanem elsősorban önmagunk miatt, - hogy emberibb mó­don élhessünk: tisztábban, szabadabban, boldogabban. Milyen egyszerűnek látszik mindez, itt a fehér falak védettségében. Dehát elfelejtheti-e az ember, hogy - nem is olyan nagyon messzire tőlünk - egy másik templom­ban. éhségsztrájkkal tiltakozik egy püspök a kegyetlen­ség, az embertelenség ellen. Azokra a vértanúkra em­lékeztet, akik - akár románok, akár magyarok, akár a görögkeleti egyház hívei, akár római katolikusok, akár reformátusok, vagy netán ateisták voltak - áldozatul es­tek, s akikre /bár még szinte friss a sírjuk/ nem akar em­lékezni a hatalom, mert akkor a bűnösökre, a gyilkosokra is rá kellene mutatnia. vS mi van nálunk? Politikai hisztéria. Eldurvult közélet. Immár nemcsak a hang goromba, nyers, modortalan - kíméletlenek a tettek is. Ama - sokat emlegetett - politikai kútmérgezésnek beláthatatlan következményei lehetnek. „Mi Budapesten élünk, s nem San Franciscóban, Chicagóban, Harlemben. Bár a jelek szerint kezdünk felzárkózni: balhé, verekedés, lövések, vér" - olvasom a Nemzeti Sportban. /Szeptember 4./ A tudósítás így fejeződik be: ,,...Az erőszak legújabb bástyáját Budapestnek hívják". Zsur- nalisztikus túlzás? Nem tehetek róla, az az időszak jut eszembe, mikor „hazánk nem rés, hanem erős bástya volt a béke frontján". Akkor a hatalom emberei vallatták és verték honfitársainkat - a béke védelmében. Most a rend őreit veri a csőcselék. S persze verik a színes bőrüeket; általában a külföldieket, és zsidóznak. Egy karikatúra a Kurír szeptember 5-i számában, a következő aláírással: „Azért nagy író ez a Csurka, legalább húsz szinonimát tud a zsidó szóra". Nem tartom annyira viccesnek. „Magyarországon újból megjelent egy politikai hang, amely a hatalmi politika szolgálatába kívánja állítani az antiszemitizmust..." olvasom a Beszélő szeptember 5-i számában. De mást is olvasok. 1989 decemberében Bertha Bulcsú ezt kérdezi Csurkától: Az író most mit csinál a politikus Csurkában?" A válasz: Még az a sze­rencse, hogy itt áll készenlétben az író és figyelmeztet. Ha... Kivetkőzik magából az ember, elveszti önmagát, sihányódik, jó, ha ott áll készenlétben egy valamikori író... így még meg tudom kérdőjelezi magamat egy-egy nyilatkozat után...” /írók, színészek, börtönök - Új Idő Kft. 1990./ Ó add Uram, hogy teremtményedben - akit nem minden­napi tehetséggel áldottál meg - szóhoz jusson végre az író, s minden politikusban - akiket saját képedre és ha­sonlatosságodra teremtettél - megszólaljon a jóakaratú ember. Mert ezek a gyerekek - itt a református templom falai között - tanulni akarnak. Követendő példára akar­nak lelni, utat akarnak találni, hogy szolgálhassanak, hogy használhassanak a hazájuknak. Mindannyiunkban él a tisztességes és békés élet igénye, akik átéltük az elmúlt évtizedeket, s azokban is, akik csak most eszmélnek. Mert emberek vagyunk. De éppen azért, mert emberek vagyunk, szükségünk van lelki, szellemi, erkölcsi támaszra. Enélkül - mint a szomorú példák mutatják - aligha következnek be a belső változá­sok. Modus vivendi! Nincs más lehetőség. Megkell találni az egymás mellett élés módját. Volt idő, mikor az egyházak sem tudták áthidalni a különbségeket. Milyen jó, hogy ez már a múlté. Nem vagyok járatos az egyháztörténetben, egyházjog­ban, de talán a Pacem in terris-szel kezdődött. XXIII. János - forradalmi programja - 1963-ban kiadott béke- enciklikája volt az első olyan pápai körlevél, amely min­den jóakaratú emberhez szól. Nem véletlenül aposztrofáltam forradalminak. íme: „Minden embernek megvan a természetes joga arra, hogy személyiségét tiszteletben tartsák, jó hímevét megőrizhesse és legyen szabadsága az igazság keresésére és - az erkölcsi rend határain belül és a közjót nem sértve - kifejezni és megvédeni saját elveit... Az ember jogai között el kell is­mernünk azt is, hogy Istent saját helyes lelkiismerete sze­rint tisztelhesse... Minden embernek megvan a joga kiválasztani saját vallását, vagy egyáltalán semmi vallást nem választani..." Naponta kapunk hírt ökumenikus istentiszteletekről, vagy akár részesei is lehetünk ezeknek. A keresztény egység jegyében - EGY KÖZÖS ÖRÖKSÉGET HOR­DOZUNK! - szólaltak meg a Miskolci Bölcsész Egyesület évnyitóján is a tudósok, teológusok, pro­fesszorok. Közben éhségsztrájkkal állt ki az egyetemes szabad­ságjogokért egy püspök Temesváron, házakat lobbantott t lángra a gyűlölet a magyar vidéken, voltak, akik a pogromoktól félve összecsomagoltak, hogy elhagyják hazájukat, s a parlamentből tudósítva valaki úgy vélekedett, hogy némelyek - a nomád népek történetéből ismert - FEJEDELEMGYILKOSSÁG - modernizált változatára készülnek. Ki és mi él most az ifjú szívekben? Az új tanévet min­denesetre megnyitottuk...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom