Észak-Magyarország, 1992. szeptember (48. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-01 / 206. szám
1992. Szeptember 1., Kedd Megyti Körkép ÉSZAK-Magyarország 3 Megállapodás a választásokról A szakszervezetek álláspontja Budapest (ISB Sinka Zoltán) - A mintegy hétórai vita eredményeként részleges megállapodás született az Érdekegyeztető Tanács szombati ülésén a szakszervezeti választási törvény tervezetével kapcsolatban. A munkavállalói oldal kilenc pontból álló módosítójavaslat-csomagot terjesztett a plénum elé, amelyből hatot a Schamschula György munkaügyi államtitkár vezette kormányzati oldal elfogadott. Az államtitkár szavaiból az ülés közben kiderült, hogy a törvény- javaslat ezen a héten mindenképpen a kormány elé kerül. A kérdés csak az volt, sikerül-e a hétvégén megegyezésre jutni, s ezzel pontot tenni a közel egy évre húzódó ügy végére. Nehezítette a másik két oldal helyzetét, hogy a tervezetet csak előző napon vehették kézhez, így szombat reggelre nem sikerült egységes oldalálláspontot kialakítani. A szombat délelőtti oldalegyeztetés eredményeként született meg a kilenc pont, amely a részleges megegyezés alapjául szolgálhatott. A kormányoldal által elfogadott hat pontban - vélekedett Herczog László, helyettes munkaügyi államtitkár - olyan kéréseket fogalmazott meg a munkavállalói oldal, amelyek nem ellentétesek a törvényjavaslat koncepciójával, mindössze szövegbeli változtatásokat igényelnek. Ezeket a csütörtöki kormányülésig belefoglalják a tervezet szövegébe. A vitatott három ponttal kapcsolatban Schamschula György megígérte, hogy azokat is ismerteti a kormányülésen. Ezek: legalább tizenöt munkavállalót foglalkoztató munkáltatónál kötelező a munkahelyen szavazni. A szak- szervezeti választásokra egy alkalommal kerüljön sor, valamint a választás költségeit az állam viselje. „Ettől eltérő költségmegosztásra irányuló tárgyalások feltétele, ha az állami tulajdonban, de szakszervezeti kezelésben lévő ingatlanokat szakszervezeti tulajdonba adják” - fogalmaz a munkavállalók dokumentuma. A rendőrség és az önkormányzatok A Miskolci Rendőrfőkapitányság vezetője, tanácskozásra hívja a város és környéke polgármestereit szeptember 3-án 10 órára. Részt vesznek az értekezleten Alsózsolca, Bőcs, Ernőd, Felsőzsolca, I Icrnádnémeti, Mályi, Miskolc, Nyékládháza, Sajóbábony és Szirmabesenyő polgármesterei. MOZI MISKOLC BÉKE: VINNY, AZ 1 ÜGYÜ (MY COUSIN VINNY) színes amerikai vígjáték. Kezdés: f.4 órakor. NINJA KÜLDETÉS (THE NINJA MISSION) mb. színes angol-svéd akciófilm. Kezdés: hn.óés 8 órakor. BÉKE KAMARA: VÉRES JÁTÉK színes amerikai akciófilm. Kezdés: 4 és 6 órakor. BÉKE V1DEOTEREM CINEVISION KIVETÍTŐVEL: FRANCIÁS PEZSGŐ színes magyar erotikus film. Csak felnőtteknek! Kezdés: 2, 6 órakor. CSUPASZ NYUSZI 2 1/2 mb. színes amerikai erotikus film. Csak felnőtteknek! Kezdés: 4 és 8 órakor. MISKOLC KOSSUTH: 'ONLY YOU...TÉGED EGYEDÜL mb. színes amerikai filmvígjáték. Kezdés: f.3, f.5 órakor. NINJA KÜLDETÉS (THE NINJA MISSION) mb. színes angolsvéd akciófilm. Kezdés: de.9, 11 órakor. VINNY, AZ 1 ÜGYÜ (MY COUSIN VINNY) színes amerikai vígjáték. Kezdés: f.7 órakor. GET BACK-PAUL McCARTNEY színes angol koncertfilm. Kezdés: este f.9 órakor. HEVESY IVÁN FILMKLUB: AZ UTOLSÓ TÁNC mb. színes amerikai erotikus kri- nii 16év! Kezdés: de. f. 10, 3 és estelin.9 órakor. A HEGYLAKÓ VISSZATÉR színes amerikai sci-fi. Kezdés: f. 12 órakor. AZ UTOLSÓ CSERKÉSZ színes amerikai film. Kezdés: 5 és 7 órakor. MUZSIKÁLÓ UDVAR: DIR1Y DANCING színes amerikai zenés film. Kiemelt helyár! Kezdés: este f-9 órakor. KAZINCBARCIKA BÉKE: TIGRISKARMOK mb. színes hongkongi film. Kiemelt helyiír! Lőrinc után is drága Van bőven mindegyik fajtából simából is, csíkosból is. Fotó: Farkas Maya Miskolc (ÉM - N.J) - Két hónappal ezelőtt örömmel fedeztük fel az első kisebb dinnye szállítmányokat a miskolci Búza téri piacon. Volt dinnye előtte is a déli országok piacairól,de hol van, hol volt az a „mi” hevesi mézédesünktől? A különbség leírhatatlan. Ebből fakad aztán, hogy az igazi dinnye- szezon kezdete óta mázsaszám viszik a pirosbélű óriás gyümölcsöt. Vittük akkor is , amikor még drága volt is folyamatosan reménykedtünk a jelentős árzuhanásban, ami persze nem következett be igazán. Mert nagy volt a forróság. Más években, mert bőségesen hullott az égi áldás. Mikor miért. Ám Lőrinc napja után, akiről mindenki tudja, hogy csúffá teszi a dinnyét, erőteljes árváltozások voltak tapasztalhatók más években. Ám most amikor annyi változás van az életünkben,ez sem maradi a régi. A dinnyéért ma is 14-16 forintot fizetünk. Cserébe kapjuk a más országokban valóban nem szokásos lékelést, a kóstolás, a taksálás lehetőségét. Nem mindenki kéri, csak azok, akik miután kiválasztották a nekik legjobbal, hazáig azt is elviselik, hogy itt-ott nyomot hagyva maguk után, folyatják a dinnye mézédes levét cipőjükre, egyéb holmijukra. Szeptember ide, vagy oda, tart még a dinnyevásár a piacokon és nemcsak ott, hanem a határban is, az utak mentén. Ott valamivel olcsóbb, mert a termelőt nem sújtják a szállítás ma igencsak jelentős költségei. Meg aztán az úton lévőknek jobban is esik a nagy forróságban egy- egy nagy szelet, szomjúságot oltó finom dinnye. S ha igazán ízlik, akkor még betesznek hátra a csomagtatóba is egy terjedelmesebbet, súlyosabbat a sima, vagy a csíkos fajtából. Mert a minőségi vita csak otthon dől el, melyik is a jobb. Sokan a csíkost részesítik előnyben, mert tovább megőrzi kemény húsának ropogósságát. Míg a másikat kedvelők tábora esküszik rá: a csíkos sohasem lehet olyan mézédes. Nos, amíg az első kemény deresedések el nem érik a dinnyeföldeket, addig lehet vitatkozni... Negyven borsótolvaj díszkísérettel Nőtt a megélhetési bűnözés (is) (A Szerencsi Hírek című városi napilap augusztusi számából) Mészáros István Az mindenki előtt ismert, hogy az utóbbi időkben jelentősen megnövekedett a bűnözés. A rendőrök ennek következtében alig győzik a munkát. Hogyan, milyen körülmények között dolgoznak a szerencsi rendőrök? Mit tudnak tenni a helyzet javítása érdekében, s van-e ehhez megfelelő létszám, technika? Ezekről...a kérdésekről beszélgettünk Bodnár László őrnaggyal, a szerencsi kapitányság közrendvédelmi osztályának vezetőjével.- Egy rendőrre mennyi bűneset jut?- Jelenleg 32 ember dolgozik az őrjárőr alosztályon, míg 21 tartozik a körzeti megb ízo ttalosztály hoz... Sajnos, igen leterheltek, folyamatosan 70-80, sőt esetenként azt is meghaladó számú bűnüggyel kell foglalkozniuk a körzeti megbízottaknak. Ezért több helyen - a helyi önkormányzatokkal együttműködve bővítjük a létszámot, javítjuk a munkakörülményeket.- Országszerte emelkedett a vagyon elleni bűncselekmények száma. Itt mi a helyzet?- Területünkön is ez a tendencia a jellemző. Az elmúlt évihez viszonyítva mintegy 43 százalékkal emelkedett a számuk. Az utóbbi időkben -a munkanélküliség miatt- egyre több az úgynevezett megélhetési bűncselekmény. Egy jellemző példa erre: a má- di körzeti megbízott tyúklopáson tetten ért valakit, akit egyébként ismert már. Hát te mit kéréséi itt, kérdezte tőle, hiszen nem is itt laksz? A delikvens válasza: a mi falunkban már elfogytak a tyúkok... Ilyen esetekben, de máskor is elengedhetetlenül fontos a jó együttműködés a lakossággal, a polgármesteri hivatalokkal. A létszám, s ily módon a bűnüldöző munka jobbítása érdekében több településen ( Mádon, Tállyán, Monokon, Abaújszántón, Prügyön, Golopon ) a hivatalok rendőröket „vásárolnak" - egyet fizet. Műsorok Kezdés: 4 órakor. DUPLA DINAMIT (DAUMBLE IMPART) színes amerikai akciófilm. Kiemelt helyár! Kezdés: 6 órakor. SÁROSPATAK: BATMAN VISSZATÉR színes amerikai fan- taszlikus film. Kiemelt helyár! Kezdés: 6, 8 órakor. ÓZD BÉKE: A PHILADELPHIAI ZSARU mb.színes amerikai film. 16 év! Kiemeli helyár! Kezdés: 6 órakor és 8 órakor. SZERENCS: ICE BABY színes amerikai zenés film. Kiemeli helyár! Kezdés: 6 órakor. A műsorváltoztatás jogál fenntartjuk! RÁDIÓ KOSSUTH: 8.00 Krónika. 8.30 Hangszemle. 9.03 Napközben /ÉLŐ/ 11.05 Válogatt perceink. 11.35 Tar Sándor írásaiból. 12.00 Déli Krónika. 12.30 Vendég a háznál. 12.50 Külpolitikai figyelő. 13.05 Ki nyer ma? /ELŐ/ 13.15 Falurádió /isin./ 13.30 „Tanúim lesztek”. 14.05 Klasszikusok mindenkinek. 15.05 Kossutli-klub /ism./ 16.00 Délutáni Krónika. 16.15 Mindennapi gazdaság. 16.30Zenefórum. 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika. 18.30 Ráadás. 19.05 Sportvilág. 19.35 Látjátok feleim. 20.05 Népi tánc- muzsika. 20.30 Határok nélkül. 21.05 Kossutli-klub. 22.00 Késő esti Krónika. 22.30 Fómm.URH: 16,00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 19.00 V ma- terinskom jazyku. Szlovák nyelvű műsor. 19.30 In limba malerna. Román nyelvű műsor 20.00 In der Muttersprache. Német nyelvű műsor. 20.30 Na maternjem jeziku. Morvái és szerb nyelvű műsor.23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI: 8.05 Sportreggel. 8.20 Rivaldafényben. 8.50 Helykereső. 9.05 Zene-szó. 11.05 Napóra. 12.00 „Nótasó". 13.05 Nagy nevettetők /ism./ 13.30 Idősebbek hullámhosszán. 14.00 Mindenki másképp csinálja... 16.00 Csúcs- forgalom. 17.05 Napóra. 17.50 Rádiót nyerhet, ha PETŐFIT hallgat. SAMSUNG játék. 18.00 Rockhullám. 18.30 Helykereső. 19.05 Kamasz-panasz. 19.35 Magyar tájak dalaiból, táncaiból. 20.00 A karosszékben: Görgey Gábor. 20.40 Zenés játékokból. 21.05 Blues. 21.35 Mit üzen a rádió? 22.00 Rockpanoráma. 22.30 Jazz. BA1RTÓ1K: 9.05 Pódium. 10.05 Elfeledett irordalom? 10.20 A kamarazene kedvelőinek. 11.11 Tokody Ilona opera áriákat énekel. 12.05 Hangverseny délidőben. 13.22 A Magyar Rádió énekkara énekel. 14.05 Hangdokumentumok 1956. 14.50 Barokk muzsika. 16.05 Neked szól! 17.00 „Kiment a Ház az ablakon". 18.55 Korngold; Violanto. 19.35 Kapcsoljuk a Régi Zeneakadémia Liszt Ferenc kamaratermét! 21.12 Új kompakt-lemezeikből. A Miskolci Rádió műsora 5.55-7.00 az 1.116 Khz-cs középhullámon. 6.10 Eseményösszefoglaló - Hírek, időjárás. 7.00- 9.00 a 71,3 tokaji, a 71,2 kékesi a 66,8 MHz-es URH adókon, 7.10 Eseményösszefoglaló - Hírek - Kiss László jegyzete. Reklám. Szerkesztő: G. Tóth Ferenc. 16.00- 18.00 A Miskolci Stúdió kereskedelmi-információs-zenés műsora a Rádemis Kft. menedzselésében. kettőt kap alapon. Ilyen esetekben a Belügyminisztérium plusz egy főt ad a településnek...- Ahogyan hallottuk, nem túl jók a technikai feltételek.- Valóban, a technikai ellátottságunk nem a kor színvonalának megfelelő. A 31 fős járőr alosztályunk két személy- gépkocsival rendelkezik. Sokszor üzemanyaghiánnyal is küszködünk...- Bálhogyan is van, azért ilyen körülmények között is sikerült a lakosság szimpátiáját kivívni. Volt egy eset, mikor egy borsótáblán 40- 50-en lopták a borsót. A tolvajokat elfogtuk, s a lopott termékekkel együtt Bekecs főutcáján kísértük be őket a kapitányságra. A „díszkíséretes” felvonulást az ott élők megtapsolták. Hasonlóan megértőén fogadják a lakosok a közlekedési akcióinkat is, amikor - mint egy legutóbbi, átfogó ellenőrzés alkalmával - több ittas vezetőt, szabálytalanul, netán műszakilag kifogásolható gépjárművel közlekedőt bírságoltunk meg. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR:8 .00: Marc és Soplüe. Francia filmsorozat. - 8.25: Közjáték. - 8.30: Hollywood. - 9.20: Képújság. - 17.00: Délutáni egyenleg. - 17.10: Megveszem ezt a nőt. Mexikói filmsorozat. - 17.40: Képújság. - 17.50: Pénzvilág. - 18.00: Orosz ezredvég. Riport-dokurnennim- film. 18.50: Mini klip-mix. - 19.00: Sanyi, a költő. - 19.15: Cimbória. Telefonos vetélkedő. - 19.35: Esti mese. - 20.00: Híradó. - 20.30: Telesport. - 20.40: Az angol szépség. Francia filmsorozat. - 21.30: Közjáték. - 21.40: Aktuális. - 22.05: Tetüiely. NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat. - 23.40: Késő esti híradó. A külföldi és műholdas adások részletes műsorát a heti TV-Pluszlmn olvashatják. 2. MŰSOR: 10.00: Parlamenti napló. - Kapcsoljuk az Országházat. - 16.50: Emlékszel még? Rátonyi Róbert operettműsora. - 17.25: Kérdezz! Felelek. - 17.45: Regionális Híradó. - 18.00: Híradó. - 18.20: Gyerekeknek. - 18.40: Telesport. - 19.05: A boldog család. NSZK tévéfilmsorozat. - 20.0Ó: Helló, világ! - 20.45: Remekművek. Ravel: Bevezetés és allegro. - 21.00: Telexpó. - 21.25: „Gondoskodni kegyeskedjék" - 22.00: Esti egyenleg. - 22.25: 450 éve született Bethlen Miklós. - 22.45: Az amerikai nagynéni, avagy csacsacsa. Finn film.----INNEN SZÓLVA -----S Ca díi tlti H' Nagy József A míg sokan állandó és egyéb elfoglaltság Inján azon törik a fejüket, hogy minden mozgatható és bevethető, nélkülözhető anyagiak felhasználásával valamilyen kis üzletecskét nyitnak, addig akadnak már többször is meghirdetett boltok, melyek után senki sem kapkod, egyetlen árverésen, pályázaton sem keltek el.Minde.nnek az az oka, hogy az üzlet- alapítók jobbára abból indulnak ki: élelmiszert, napi cikkeket és italt még érdemes árusítani ma is, hiszen ez az, amit bármilyen szűkös a családi költségvetés, meg kell vennie mindenkinek. Hát még ahol gyerekek, kis gyerekek vannak. Tőlük nem lehet megtagadni a mindennapi betevő falatokat, hiszen nem kevesebb, mint fizikai, szellemi felnövekvésük a tét. Aztán ott van az italok, és nemcsak az üdítők gazdag családja, hiszen az alkoholos italokból valószínű ma sem fogy kevesebb, mint a kevésbé nyomorúságos években. Mindennek ellentmondani látszik a tény, a kis helységek apró boltjait senki sem kívánja birtokba venni. Ezért némi türelmi idő után az AVÜ által megadott dátum szerint hirdetik meg ismét a rudolftelepi, az áriái, a királdi, bánszállási, somsályi és hadd ne soroljam még melyik boltokat. Mint ezekből látható, egyáltalán nem mindegy, hogy az ember hol lakik, hol akar vállalkozóvá válni egyszerű munkanélküliből, mert az áthidalási esélyek az apró falvakban számottevően szerényebbek, mint a nagyközségekben városokban. Ugyanakkor boltra mindenütt szükség lenne, hogy a liter tejért, a pár szelet felvágottért, friss zsemléért, kenyérért, háztartási cikkekért ne kelljen buszra ülni, kimenni ci korai járathoz és hazatérni az egyetlen késeivel. Mert ettől nagyon drága Rudolftelepen, Adón, Királdon a vaj, a sajt,és a mind nehezebben megkereshető kenyér is.------------- Hír------------• Lapunk július 16-i számában a Ginzery Sándor és Petrássy Miklós posztumusz előléptetéséről szóló tudósításban sajnálatos elírás történt.A Ginzery Sándor előléptetését tartalmazó okmányt fia, ifj.Ginzery Sándor, Petrássy Miklósét pedig özvegye vette át.A hibáért szíves elnézést kérünk. ÉM-portré Fotó: Fojtán László Sóhaj da Péter Negyvenhét éves, nős, kél gyermek apja, közlekedési mérnök, aki mellesleg elvégezte a Vendéglátóipari Főiskolát is. Jelenleg a László tanyán lévő üdülő vezetője és munkája mellett számottevő közéleti tevékenységet végez. Észak- Kelet Magyarországon, a Hegyalján, a Bodrogközben, a Hegyközben nagyon sokan ismerik, pedig egyáltalán nem híve a látványos szereplésnek, mint mondja tisztában van azzal, hogy a jelenlegi történelmi szituációban senki sem képes az ország szekerét gyorsan kiragadni a kátyúból.Ám keresni a kiutat a válságból mindannyiunk kötelessége, Hisz a kollektív bölcsességben,az összefogás 'erejében, ennélfogva igen széles az a kör, amelynek tagjaival kapcsolatot tart szociálliberális elkötelezettségéből adódó terveinek megvalósítása érdekében. Sohajda Péter akcióit, rendezvényeit ha kell országos szaktekintélyek, vezetők segítségével viszi siketre. Az Egészséges Szívért alapítvány,a XV, Nyári egyetem és megszámlálhatatlan sok más közösségi célú akció, rendezvénysorozat dicséri áldozatvállalását, önzetlenségét és fáradhatatlanságát, amit például a határainkon túl élő magyarságért tesz. S ami egymagában is óriási erőlekötöttséget jelent, a volt SZOT-üdülők egyikét, az Isten háta mögött lévő, gyönyörű környezetben, ám az összes többihez hasonló módon folyamatosan nehéz helyzetben lévő László tanyai üdülőt „tartja fenn” látszólag erőlködés nélkül - igazán példásan.