Észak-Magyarország, 1992. szeptember (48. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-08 / 212. szám
14 ESZAK-Magyarcrszág Mindenes 1992. SZEPTEMBER 8., KEDD 9 a Otven éve <ÉM — H. J.) — Ötven évvel ezelőtt, 1942. szeptember 4-ről 5-re virradó éjjel. szörnyű bombatámadás érte Budapestet. Azcin a pokoli éjszakán hunyt el 63 éves 'korában — néhány órás szenvedés után, agyvérzés következtében. — a huszadik századi magyar irodalom egyik legnagyobb regényírója, Móricz Zsigmond. Az írót az egész ország vallja ma.gáénatfc, a diáik Móricz Zsigmond'Ot pedig hárem város sorolja büszkeségei közé: Debrecen. Sárospatak és Kisújszállás. A gimnázium első három osztályát a Debreceni Református Koffilégi urn- ban végezte, majd amikor szülei aták- taközi Priigy községből Sárospatakra költöztek, hogy 'könnyebb Hegyen a hét Móricz-fiú taníttatása, Zsigmond a negyedik, ötödik osztályt és a hatodik osztály első félévét a pataki gimnáziumban folytatta. Mivel azonban Patakon három tantárgyból megbukott, anyai nagybátyja, Bal laghy Gyula, aki a kisújszállási gimnáziumnak volt a tanára, 'később igazgatója, 1897. január 2- á.n magává! vitte Kisújszállásra, s így ott fejezte be a gimnázium hatodik, hetedik, nyolcadik osztályát, :s ugyanott tett érettségi vizsgát is. Patakon saját házukban laktak a Héce nevű városnegyed elején, amelyet édesapjuk, Móricz Bálint épített. Pataki diák .korában kezdett verset, színdarabot írni. Ezenkívül: — miivel ábrázoló geometriát is tanult — ügyes, vállalkozó szellemű ácsmester apjának építési rajzóikat, árajánlatokat, költségvetési számításokat is készített. „Édesapánknak Patákon volt először és utoljára ácsinasa” — írja kitűnő család- történeti művében a fiatalabb testvér, Móricz Miklós. „Ott (kosztolt nálunk, ott is lakott... A Zsigmond írásos munkájára ezt mondta egyszer az inas, aki nagyobb fiú volt nála: Ez iis valami ? Forgatná csak a baltát egy fél óráig! Amire Zsigmond válaszként azt mondta a fiúnak, tartsa csak a levegőben öt percig a tdllat, mintha írna. A fiú tartotta, tartotta egy darabig, aztán -kétségbeesve eresztette He a karját ....” A pataki tragédia történetét egy 1930. május 11-án a fcorwifctusban rendezett irodalmi esten az akkor már ötvenkö- tetes híres író maga mondta el, amit mi, reményteljes, maturandusok több száz diáktársunkkal együtt igencsak lelkesen megtapsoltunk. „Bizony megesett — kezdte a történetet Móricz Zsigmond —, hogy 1896 karácsonykor három öreg szekundát vittem haza szegény szüleimnek az első dnligencia remekléséül: latin, görög, német. Kutya nehéz iskola volt abban az időiben a pataiki kollégium. Jó idkola volt, szép iskola volt, nagy tekintélyű iskola volt, de. nehéz egy iskola volt. Itt ugyanis a .tanárak azt akarták, hogy a diáik tudjon. Nem voltam én ehhez szokva. Nem így neveltek engem Debrecenben. Debreceni! Az volt a jó iskola. Nem tanultam én. ott tizedrészét se annak, amit Patakon, mégis második voltam az osztályban. Első azért ott se. Mert ahhoz, hogy első legyek, ott is kellett volna egy kicsit tanulni is... Az én tanulási módszerem nem vált he Patakon. Nekem ugyanis egyéni módszerem volt. Én szeptemberben egyszerre végigolvastam az egész tananyagot, az összes tankönyvet, amit a Trócsónyi- féle könyvkereskedésben meg kellett venni, s azzal tudottnak vettem az egészet, és külön forrástanulmányokba merültem ...” A diák Móricz Zsigmond — miint említettem — a kisújszállási református gimnáziumban érettségizett 1899-ben. Amikor azonban a volt pataki osztálytársai 1939. június 27-én, a 40 éves érettségi találkozójukat tartották, Móricz Zsigmond is részt vett a találkozóin. Azon a szép nyári vasárnapon a bankettjüket a barakk református templom szomszédságában levő étteremben tartották. A templom tornyának, tetőzetének a felújítását 1896-ban a református egyházközség presbitériumának megbízásából az író édesapja, Móricz Bálint végezte. Az ebédet az étterem teraszán fogyasztották el. S miközben az öregdiákok életükről, családjukról, munkájukról beszélgettek egymással, Móricz Zsig- rnond gondolataiba merülve nézte-méz- te az égbe nyúló, hatalmas templom- tornyot. Érthető módon feltűnt ez a barátainak, is egyikőjük meg is kérdezte: Min töprengsz úgy, Zsiga? Az író nagyot sóhajtva csak ennyit mondott: Hej, ha én ilyen nagyot tudnék alkotni, mint az apám ... Országháztól a dombóvári Szigeterdőbe (ÉM — I. Gy.) — Kossuth Lajos halálát követő napon a fővárosi közgyűlés több határozatot hozott emlékének megörökítésére. Akkor határozták el, hogy Budapesten, közadakozásból, egy nagyszabású emlékművet emelnek. Az első pályázatot 1903-ban írták ki és 1.905-ben, a legsikerültebb öt pályaművet meg is vásárolta a bíráló bizottság, ám ezek egyikét sem tartották megvalósításra alkalmasnak. Az 1906-ban kiírt pályázatot 1908- ban bírálták el. Az elbírálásnál, háromszori szavazás után, Hor- vay János szobrász tervét fogadták el és egyben megbízást adtak a művésznek a kivitelezésre. A szobor befejezését 1914- re tervezték, ám addigra kitört az I. világháború. A főaliak kivételével, melyhez a szükséges márvány beszerzését ,a háború megakadályozta, a többi szoborrész 1914-re azért elkészült. A Kossuth-szobor ügye, 11 évi szüneteltetés után, osaik 1925-ben került a fővárosban ismét napirendre.) A miskolci Kossuth- szobrot 1898-ban avatták fel.) A főalak kőbefiaragásia 1926-ban kezdődött meg és a Kossuth-szo- borépítő Bizottság 1927-ben hozott határozatával az emlékmű felállítását, a korábbi számos helyet mellőzve, az Országház előtti téren jelölte meg. A főpolgármester az 1927. október 26-i közgyűlésen jelentette be, hogy a szobor készen van, melynek leleplezését 1927. november 6-ára tűzték ki. A szoboravató beszédet gróf Apponyi Albert tartotta százezrekre menő Kos- suth-najongó jelenlétében. Kossuth és nyolc minisztertársa szoboralakját ruskicai márványból készítették. A szoborcsoport széles és magas mészkőből épített talpazaton állt. A szobrok hátterét egy oltárszerűen kiemelt magas kőfal képezte, melynek hátlapján egy dombormű a haza iránti odaadást jelképezte. A dombormű alatt Petőfi „Élet és halál” c. költeményének első versszaka olvasható: „A Kárpátoktól le az Aldunáigi/ Egy bősz üvöltés, egy v,ad zivatar, / Szétszórt hajával, véres homlokával / Áll a viharban maga a magyar.” Középen volt, a többitől magasabb és előrelépő, Kossuth hosz- szú tógában ábrázolt alakja. A főalalktól balra állt gróf Batthyány Lajos miniszterelnök és Szemere Bertalan belügyminiszter. Mellettük Deák Ferenc igazságügyi miniszter, ki bal kezével Mészáros Lázár honvédelmi, miniszter karját érintette. Kossuth- tól jobbra is 2—2 alakból komponált szoboregyüttes volt. A főalakhoz legközelebbi csoportot gróf Széchenyi István közműn- * ka- és kereskedelmi és báró Eötvös József vallás- és nevelésügyi miniszter szobrai alkották. Mellettük volt Klauzál Gábor iparés földművelésügyi és herceg Eszterházy Pál a király személye körüli miniszter szoborpárosa'. A második világháború utáni politikai vezetés túlságosan pesszimistának ítélte meg a historizá- ló ábrázolást, a letargikus művészi megformálást. Rákosi Mátyás kezdeményezésére az akkori minisztertanács elrendelte a szoborcsoport Parlament előli eltávolítását. Az elbontott emlékművet a főváros a Kerepasi-teme- tőbe vitette, ahol gondozás nélkül csaknem 10 évig hevert. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa a Horvay-szobor „pótlására” 1951-ben egy új emlékműre írt ki pályázatot. A nagyszámú pályamű közül a zsűri Kisfalud! Stróbl Zsigmond, Kocsis András ás Ungvári Lajos pályaművek választotta ki. A l'őaiakot Kisfaludi Stróbl Alajos, a ikét mellékalakot pedig Kocsis és Ungvári szobrászok készítették el. Az új emlékművet 1952. szeptember 16-án leplezték le. Történt, ahogy a helybeliek visz- szaemlékeznek, hogy Dombóvár község tanácselnökének az 1958 —60-as években Budapesten akadt dolga. Akkor olvasta az egyik napilapban a hirdetést, miszerint a főváros, egy arra méltó vidéki településnek ingyen, a szállítási! költségeiket is vállalva, elajándékozná a Kerepesi temetőben heverő Horvay- féle Kossuth-szoborcsoportot. Antal István nem sokat teketóriázott, s dolga végeztével beállított a fővárosi tanácselnökhöz: jelentkezett az ajándékért. Meg is állapodtak, majd hetek múlva több utánfutós teherautón megérkezett a szoborcsoport Dombóvárra, a piactéren rakták le. Akkor derült ki, hogy a fuvarért a főváros 200 ezer forintot számolt fel, amire a község nem volt felkészülve a hirdetmény alapján, Az „ajándékozás” ilyen fordulatáért csaknem fegyelmit kapott a községi tanácselnök. További bonyodalmat laz okozta, hogy a monumentális szoborcsoport méreteihez a piactérnél nagyobb hely kellett volna. A szobrokat, köveket ismét járművekre rakták és a Dombóvár-alsó vasútállomás közelében lévő Szigeterdőbe szállították. Dombóvári 1970. április 1-jével nyilvánították várossá, s ezzel kedvezőbb anyagi helyzetbe is került. A város új vezetése elhatározta, hogy véget vet az egykori budapesti Kossuth-szo- bor hányattatásának. Az eredeti kompozíciót megbontatták: három egyedi és három két alakos részre osztották. Egyedi szoborként alakították ki Kossuth, Batthyány és Szemere figuráit. A szoborkettősök megmaradtak és önállóan helyezték el a szobormű relief tartozékát. Az ősvadonban iá szobrok elhelyezésére szolgáló részt parkosították, meghagyva a mintegy 200 méter hosszú, széles sétaút melletti faállomány egy-egy ősi törzsét. A szép sétaút tengelyébe Kossuth alakját helyezték. Az ötletes elhelyezés az eredeti kompozíció pesszimista hangulatát is feloldotta. A zöld lombkoszorúból előbukkanó fehér márványszobraik látványa a parkba belépő látogatót lenyűgözi. Arra, hogy nemcsak a könyveknek, hanem a szobroknak is megvan a miaguk sorsa, a reliefre elhelyezett emléktábla is figyelmeztet: „A Kossuthot és az első magyar kormányt ábrázoló szoborcsoport 1952-iig ,a Parlament előtt állt. Alkotója Horvay János. Újra felállításában közreműködött a Művelődési Minisztérium, Dombóvár város tanácsa és ia megyei Urbanisztikai Bizottság 1972— 73-ban.” Aki Dombóvárra eljut, látogassa meg Kossuth szoborparkját, érdemes. A fákkal övezett szobrokat a Parlament előtt; 65 éve avatták fel, 40 éve bontották le és 20 éve állították fel a Szigeterdőben. Rómeó és Júlia Rt. Budapest (MTI) — Rómeó és Júlia szerelme és halála', mint tudjuk, közüggyé vált, kiváltképpen azzal, hogy Shakespeare halhatatlanná tette magánügyüket. Erről bárki meggyőződhetett személyesen is, ha Veronában felkereste a Júlia-házat, s felnézett a híres erkélyre, vagy éppen lenézett onnan, a szűk udvarra. Csupán a nézőpont változhatott, a mögöttes tartalom nem. Aztán döbbenten tapasztalhatta a nosztalgiázó turista, hogy Júlia olykor nem fogad... A házat bezárták. Nem' a szellemet, az anyagot kezdte ki az idő, az erkély veszélyes, >a falakat is rendbe kellene hozni. De ki fizesse a kőművest? Jóllehet Verona sokat köszönhet Júlia és Rómeó beteljesületlen szerelmének, s kiváltképpen iá nagy angol drámaírónak, de manapság sem a Capulet, sem a Montagu család nem hajlandó fizetni, eltűnvén az időben. Vagyis a ház a városra szállt. És most, mintegy a kor szavára figyelve, a közigazgatás műemlékfelügyelője, Alfredo Meocci űr, úgy tűnik, megtalálta a megoldást: privatizálni kell Júlia házát! A terv egyszerű, mint minden nagy ötlet: részvényeket bocsátanak ki, ebből 51 százalék a városi közigazgatás kezébe mariad, 49 százalékon pedig osztozzanak a gazdag magánosok. „Ezzel két legyet ütünk egy csapásra — nyilatkozta a tisztviselő —, megoldódik a város számára oly fontos turistacsalogató menedzselése, és ugyanakkor megszűnik az a gond, hogy ki fizesse a fenntartás költségeit.” Júlia tehát a jövőben nem lesz állami gondozott. Édes anyanyelvűnk nyelvújításunk dicsérete (ÉM — K. J.) — A nagyhatalmaik árnyékában a kis népek félszeggé váltak, maguk sem hitték, mire képesek. Tankönyveink elhallgatták, hogy József Attila ia világirodalom legnagyobb proletárköltője, Arany ia legkiválóbb balladaírójia, s Madách Tragédiája is a legértékesebb alkotások közé tartozik. Londonban ismerték fel, hogy Kodály a huszadik század legnagyobb kó- rusműszerzője. Nyelvújításunk tanítása ás elsiatnyult tankönyveikben, pedig nincs rá példa, hogy egy nyelv saját belső erejéből ennyire megújult volna. Az angol nyelv a latin, a román a francia szavak tömeges átvételével lett sokkal gazdagabbá. Rendkívüli nemzettudat és akaraterő kellett hozzá, hogy több, mint húszezer új szót hozzunk létre, s ennek a fele használatban maradhasson. Barczafalvi Szabó Dávid ezernél több szavából csak mintegy féliszáz maradt meg, de olyan nélkülözhetetlenek, mint a: cikk, cím, mondat, naptár, szerkezet, . tanulmány, társadalom, zongora stb. Számos szóajánlatáin ma már csak mosolyogni tudunk. Ilyenek: popont (kettőspont), mindenényde- lem (egyetem), fagyláros' (december), zöldönös (május). A latin philomelából keletkezett „fülemüle” szót csak ideiig-óráig szorította háttérbe a „bájdalú zenér”, közben megszületett Kazinczy szava is, a „csalogány”. A vezér- ás óriási harcot vívott a szókísérteteivel, sőt mondataival is, például a. németből fordított Hamletben a „hány óra?” helyett ezt írta szó szerinti alkalmazkodásában: „hány a harang?” Az újítás legérdekesebb eljárása a szavak összerántása volt, két szó elemeinek összekapcsolása, így lett a „levegő” és az „ég” ösiszerántásából a „lég”' szavunk. Egyéb esetek: könnyelmű (köny- nyű + elméjű), csőr (cső + orr), talaj (talp + alja), zongpra (zengő + tambura), rovar (rovátkolt + barom). Nyelvújításunk nélkül ma „levegő égi” kisasszonyok ügyeskednének a repüilőutakon, Kocsis Zoltán „zengő tamburázna” nekünk, a rovargyűjtő kisdiák pedig így dicsekednék egy-egy példányával: Van egy szép „rovátkolt barmon.” Szövegelés Felismerés „Szégyellem, hogy olyan pártnak a titkára vagyok, amelyik az országot kormányozza.” C. V.izzini, az Olasz Szociáldemokrata Párt titkára Lépésváltás „Elnézést kérek, de a továbbiakban dolgoznom kell, mert tudják, ki kell fizetni a számláimat ...” Ross Perot, volt amerikai elnökjelölt, a visszalépéskor Oknyomozás „Hát az nem úgy volt, hogy egyik este ortodox kommunistaként aludtam el, hogy aztán reggel felvilágosult szocialistaként ébredjek fel.” Mihail Gorbacsov, a peresztrojka elejéről Részletkérdés „Szőkék, vagy barnák, ez nekem mindegy. A lényeg a részletekben van. A keblek alkossanak harmóniát a testtel... Továbbá, iaiz illatra esküszöm. Ha kellemetlen, az engem taszít, a szerelemmel az orrnak is egyet kell értenie. Egyébként teljes kivilágításban szeretkezem, mert a szemem is megköveteli a magáét.” Antoine Waechter, a francia zöldek köztársasági elnökjelöltje
