Észak-Magyarország, 1992. augusztus (48. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-22 / 198. szám
14 ÉSZAK-Magyarország Mindenes 1992. Augusztus 22., Szombat „Vizespróba” a bősi erőműben A város „árnyékában" Pozsony (MTI) — A pénteki szlovák lapok közlése szerint szerda estétől folyik a bősi erőmű első turbinájának „vizespróbája”. A hirt Jozef Herman, a vízgazdálkodási körzet műszaki felügyelőségének vezetője közölte csütörtökön este a szlovák sajtóirodával. Elmondta, hogy a próbák előreláthatólag 3—4 napig tartanak majd. Ez alatt a legapróbb részletekig ellenőrzik a műszaki adatokat. Ha a várakozásoknak megfelelő eredményeket kapnak, az első turbina három hónap múlva teljes kapacitással megkezdheti a működését. Az erőmű így 90 megawatt energia megtermelésére lesz képes. A további három turbina üzembe helyezésére később, fokozatosan kerül sor. Magyar diákok balesete Walesben London (MTI) — Nagy-britanniai tanulmányi kiránduláson levő magyar diákok és tanáraik szenvedtek csütörtökön autóbalesetet, a tűzoltók kétórás munkával szabadították ki őket a roncsok közül. Az autóbuszon 39-en voltak és 19 személyt vittek a kórházba. Közülük 15-öt már elengedtek, ők folytatták az utat Caernarfon városába. Molnár Katalin és Mihályi Endre tanárokat és két diákot, Szoó Zitát és Várbíró Veronikát ápolják a kórházban. Az egyik sérült, Mihályi Endre elmondta az MTI-nek. hogy aggodalomra semmi ok, kisebb-nagyobb zúzódásokat szenvedtek csak, és a program szerint folytatják a tanulmányutat. Megérett a megújulásra! (ÉM — P. I.) — Miskolc valamennyi villamosmegállójában kulturált, sima, aszfaltozott várakozóhely áll az utasok rendelkezésére. Van azonban a város legforgalmasabb helyén egy kis „sziget”, ahol — talán hagyománytiszteletből — a régi, rossz emlékű nagy macskaköveken kell naponta botladozni, bukdácsolni sok ezer villamoson közlekedő utasnak. Ez pedig az Üj- győri főtéri (volt Marx téri) villamos- megálló, átszállóhely. Nem hiszem, hogy a városban van még egy hely, ahol ez a régifajta útburkolat lenne. Ha már új nevet kapott ez a tér, jó lenne, ha ez a változás külsőségében is megmutatkozna. Megérdemelne ez a néhány négyzetméternyi közterület egy aszfaltborítást, amely nemcsak az utasok érdekét szolgálná, de esztétikailag is mutatós lenne, szebbé tenné a városképet. A város költségvetését pedig biztosan nem borítaná fel. Az önkormányzatnak érdemes lenne elgondolkodni ezen (nem sokáig), és még az idei nyáron megvalósítani javaslatomat. Óvodát avatnak Kázsmárk (ÉM) — Üj óvodát avatnak augusztus 22-én délelőtt 11 órakor Kázs- márkon. Az ünnepségen G. Nagyné dr. Maczó Ágnes képviselőasszony mond ünnepi beszédet. Rövidebb úton a jovo fele Már nemcsak tábla jelzi a város közelségét Sajóörös (ÉM — F. B.) — Tizedmagával ontja melegét az augusztusi nap. Aki teheti, a hűvös falak közé húzódik. A Sa- jóörösi önkormányzati Hivatal csöndes, csak a titkárnő strá- zsál. A polgármester, Bikki Imre, szabadságon van. — Biztosan otthon találja, kertészkedik — szól utánam a hölgy. Takaros ház a Ságváiri utcában. A kerítésen belül hatalmas németjuhász kutya, enyhén fújtat a melegtől, ügyet sem vet rám. A polgármester felesége beinvitál, közben a kert felé kiált. — Gyere, Imre, vendéged érkezett! A fóliasátrak között feltűnik a keresett. Amúgy otthonosan, rövid nadrágban, kezében madzag, éppen a paradicsomot kötözte. Jól megtermett, ötvenes, őszbe csavarodó hajfürtökkel, mosolygó szemmel. Nem idegenként köszönt. Benn a hűvös szobában, a jó hideg tonik és kávé társaságában készségesen beszél Sajóörös múltjáról, jelenéről. Szinte alig kell kérdezni. Mindent és mindenkit ismer. A szomszéd községben, Saj ószögeden született, de már itt gyerekeskedett, itt nőtt fel. Feleségével, két fiával, menyével és hathónapos unokájával lakik a családi házban. Amióta betölti ezt a tisztet, fizetésnélküli szabadságon van, előző munkahelyéről a Villanyszerelőipari Vállalattól. — Nem könnyű ebben az átmeneti időben! Egy kőhajításnyira Tiszaújvárostól, mégis több mint nyolc kilométert kell megtenni, hogy bejusson az ember. De már megépült a közvetlen műút, ami felére csökkenti ezt a távolságot, s ebből italán a helyi Volánnak lesz a legnagyobb haszna, mert nem kell naponta többször irdatlan vargabetűt leírni a buszoknak. A telefon, a gáz odébb van, pedig mindkettőre nagy szükség lenne. A város egészen közel van, mégis félórákat kell várni, ha ügyet akarnak rendezni, mert a kurblistechnika már ilyen. Van orvos, templom, bolt és gyógyszertár, mégis sok az intézendő feladat. A művelődési házat ugyan ők tartják fenn, jóllehet, hogy a téesz mára különvált a tiszaszederkényi Szőke Tiszától. S egyre több a nyugdíjas, a magatehetetlen ember, akin segíteni kell. A kettősség megmutatkozik a település lakóinak számában, a befizetett adók összetételében. Sajóörös lakóinak száma 1953-ban 658 volt, s ahogy épültek a város üzemei, ez 1968-ra 583-ra csökkent. Ma 950-en vannak, s ez a szám folyamatosan nő. Megindult egy kiáramlás ide a városból. A legnagyobb foglalkoztató a Tiszai Vegyi Kombinát. A községből 160-an járnak oda dolgozni, de van, aki az erőműnél, vagy a kőolajfinomítóban keresi meg a mindennapira valót. A té- eszben tíz embert tartanák nyilván, de csak kettőről tud a polgármester, aki aktívan dolgozik. A település lakóinak 26 százaléka nyugdíjas, s ennek fele 70 éven felüli. Az egy főre jutó befizetett adó összege 10 800 Ft. Ez országosan is kiemelkedő, de csalóka. Jó néhány itt élő vezető éves személyi jövedelemadója eléri a félmilliót is. Jellemző, hogy a lakosság 23 százaléka óvodás- és iskoláskorú, de iskola nincs. A gyerekek a szomszédos Sajó- szögedre járnak be tanulni. A község egyetlen óvodájából 46 idős embernek is jut napi ebéd. Őrösén van egy szép nevelőotthon. Igaz, nem az övék, az állam tartja fenn, s nem is akárhogyan. Egy gyerekre évente 240 ezer forintot fordítanak, s ez irritálja az itt lakó családosokat, csakúgy, mint az otthonlakókat látogatók viselkedése . . . * Itt is éltek néhányan a kárpótlási igénnyel. S erre már kijelölték négy helyen a területet, ami négyezer aranykorona értéknek felel meg. De nincs benne az a terület, amin a téesz gazdálkodik, és dr. Kellemesi Melczer Béla egykori földbirtokos jussa, akinek felújított családi kriptája közvetlenül a főutca mellett áll. És ott van a települést karéjba ölelő legelő. Állami tulajdon, amit annak idején a téesznek adtak, s mintegy öt százalékát teszi ki Sajóörös területének. De hogy mi és mennyi, kié (lesz) csak a jó isten tudja. A törvényben sok a joghézag, így is, úgy is lehet értelmezni.. . Ebben az évben 22 millió forintból kell gazdálkodni.' Arra elég, hogy az intézmények működjenek, arra viszont kevés, hogy új utak épüljenek, telefont, gázt kapjon a község, pedig mindkettőre szép számú jelentkező van. Közös körjegyző intézi a település ügyét a jövő tavaszig, mert akkortól már az is lesz Sajóörösnek. Itt alig érezhető a munkanélküliség. Mindössze tízet tartanak nyilván, s közülük’ hatan közhasznú munkát is végeznek. Lehet, hogy többen lesznek, de az is, hogy ilyen rovatot a polgármesteri hivatalban nem kell majd strigulázni. * A város árnyékában élni kettősséget ró Sajószögedre, S az ön- kormányzaton és. a polgármesteren múlik, hogy ennek jobbik felét valósítsa meg. Jelenleg azon fáradoznak, hogy az újabb 64 házhelyet mielőbb átadják leendő tulajdonosaiknak, akik itt szeretnének önmaguknak megteremteni a jövőt. Családi kripta a község főutcáján Szép a nevelőotthon, de a látogatók... Fotó: Fekete Béla AJÁNLATA 1992. augusztus 24-tól, amíg a készlet tart- Német bútorok 20 % engedménnyel- Olasz padlóburkolók reklám áron- Holland tapéták és PVC szőnyegek Önt. <z nagy választékban vás árolhatók. Cím: AUGUSZTUS 24. 17.00 A műsorban fellépnek: Bak Szilvia, Shütz Ila, Stankay István. Manhattan együttes. Szűcs Judit, Nagy Ibolya, Várkonyi Szilvia. Dézsi Szabó Gábor, és a Szinvavölgyi Táncegyüttes SZÓRAKOZÁS- JÁTÉK RENDKÍVÜLI NYEREMÉNYEK! SZERENCSEJÁTÉK KT. Hangács és Nyomár községek Önkormányzatok Képviselőtestülete pályázatot hirdet körjegyzői állás betöltésére Feltételek:- állam- és jogtudományi egyetemi vagy államigazgatási főiskolai végzettség. Legalább kettő év szakmai gyakorlat. Pályázathoz kérjük csatolni:-részletes szakmai önéletrajzot,- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,- oklevélmásolatot Bérezés megegyezés szerint. A pályázat benyújtásának határideje: a megjelenéstől számított 15 nap. A pályázatot: Hangács község polgármesteréhez kell benyújtani. 3795 Hangács, Szabadság út 21. sz.