Észak-Magyarország, 1992. augusztus (48. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-29 / 204. szám
1992. Augusztus 29., Szombat ÉM Hétvége/Falujárás ÉSZAK-Magyarország 7 V asárnap Derenken jártam. Pontosabban szólva egy korábban Derenknek nevezett kisközség helyén. Északon, a szlovák-magyar határ közelében. Sajószentpéter, Edclény után, Szendrőt elhagyva - az Aggteleki Természetvédelmi Körzet területén. Szögliget után már csak nagyon keskeny, szűk kanyarokkal nehezített erdei úton haladhattunk. Ködös volt a hajnal. Reggelre kis eső is esett. Szögligcten, az út melletti presszóban még az elmúlt nap megkezdődött, de mára sem befejeződött lakodalomról beszélgetek, s aztán arról, mikorra jöjjön vissza az autóbusz, amelyik majd a pávakör tagjait Dcrenkre viszi. Aztán sofőrpróbáló terep következeit. A tömegközlekedési eszközöket ritkán látott úton mégis örömmel ,.vették be” az autóbuszok, a mikrobuszok, a motorkerékpárok a „hajtűkanyarokat”, kanyarokat. Oldalukat, tetejüket megpaskolták, de nem dobogtatták meg az útmenti fák. Inkább az utasok szívét. A deren - ki fák kedvesen, a hazaérkezőknek kijáró szeretettel, simogatással, dédelgetéssel fogadták az érkezőket. Derenk község neve már csak a régebbi térképeken található. Lakosságát a negyvenes évek elején kiköltöztették. Ahogy a volt falu volt lakói gyermekeikbe karolva, unokáik kezét fogva nézelődtek, mutogattak, meséltek, Ady: Séta bölcső-helyem körül című versének sorai jutó tűik e- szembe: „Ez itt a Bence, látod-e?: (Szelíd, széles domb s méla lanka,)...Ez itt a Kóló. volt falu/...Csupa legendák és jelek...” Ady elvihette kedvesét szülőfalujába. Nemcsak az ....elsüllyedt v agy turk horda dúlta...’’jeleket mutathatta meg, hanem létező faluját is. Ady hazamehetett a falujába! A valamikori derenkiek csak a bölcső-hely helyét kereshették meg vasárnap. A több települést érintő eseményt az emődi polgármesteri hivatal és az istvánmajori falugondnok szervezte meg. Még nedves volt a már régen nem kaszált fű az éjjeli kevéske esőtől, amikor az első „hazalátoga- tók"megérkeztek. A rétet kör- beölelő erdei fák közül szilva- és diófák is integettek nekik. Onnan, ahol valamikor lakásuk, udvaruk, kertjük volt, ahol a bölcsőjük ringott. Árnyas helyet kerestek maguknak. Kiszálltak a buszból, a személygépkocsiból és legelőször is jóízűt szippantottak abból az emlékezetes levegőből. Abból, amit valamikor naponta Minek a szakáll? Hernádi Jánosné mondja: - Itt álmodozók én most is. Álmomban mindig idejárok. Egy diófa - az talán olt(!) - én ültettem, de még nem is ettem belőle. Rémiás Miklós 16 éves volt annak idején: - 1941-42- ben Horthy itt volt. És volt rengeteg vad. Hiába ültettünk, vetettünk, felbecsülhetetlen volt a vadkár. Alig adtak érte valamit .Olyan 350-en éltek itt. Szénégetők, erdei munkások, földművelők. Öt família élt Derenken: Gogolyák. Rémiások, Iludik, Kusztvánok, Bubcnkók. Az erdőt kiirtották, termőre fordították. Építettek zsindelyes templomot, iskolát. Fakitermeléssel foglalkoztunk, kepére jártunk. Itt lakott legelőbb Bubcnkó László...Verébék meg itt... Aztán kiköltöztettek bennünket. Idegenben telket kaptunk. „Séta bölcső-helyem körül” A derenkiek ünnepén talékvize. Aztán tovább mesél: - Ez a vízzel borított rész télen befagyott. Csak a tanító úrnak volt korcsolyája...Jó tanító volt...Sok helyre elvitt bennünket...Egyszer odakoppinlotta a térképhez a fejemet.Nem szerettem a földrajzot. A nevére már nem emlékszem, de jó tanító volt. Egy idős asszony is mellénk áll és folytatja: - Az üres gyufásdobozt itt beledobtuk a vízbe. Az meg vitte magával a hegy alatt a túlsó oldalra. A fiúk meg ott várták, mikor viszi a víz a gyufásdobozunkat. A kiköltöztetéskor a lakások minden 5 méter hosszúságáért 1 katesztrális hold földel kaptunk - folytatja Kovács István. Elkerültünk innen Istvánmajorba, Sajószentpéterre. Ládbesenyőre A keresztre feszített Krisztust és a templomi lobogókat kővetve elindultak az egykori derenkiek és családtagjaik a valamikori templom helyére. Emlékezni, tisztelegni és erőt meríten házainkat a munkaszolgálatosokkal építették meg...Ha elmegyünk a kocsmába, magyarul nem beszélünk. Az iskolában csúfoltak is, hogy ilyen ruszin...Pedig aki a más nyelvén tud, értékesebb... Van, aki beszélgetésünkbe közbeszól: - Horthy vadászvendégei lelőtték a vadakat, az itteniek meg összeszedték. - Csencseltek ezek... - Olyan fegyvertartók voltak, olyan orvvadászok, akiktől Horthyék is féltek...-Jött Horthy!... Megállt minden kapunál. Emlékszel? Ott volt a házunk! Ott volt a „zárgát"! Istenem! De jó volt a forrás vize. Eljövünk még jövőre is...? belélegeztek. Aztán - mint a temetőben halottak napján az egymást régen látott falubeliek - elkezdték tétován megszólítani egymást: - Pista! Szervusz! Őt megismered-e? - Te is itt vagy! Juliska néném hogy van? - Az Isten se bocsáson meg annak, aki bennünket kiköltöztetett. -Emlékszel! Tizenegy évesek voltunk akkor! - Emlékszel? A határ túloldalára, Jabloncára jártunk templomba. Barátok voltunk. - Meg tetszett találni a sírokat? Itt ki fekszik? - Hát itt van Mariska néni? - Itt vagyok gyerekem. Még élek. Ha bottal is. Maga kicsoda?...Régen nem ilyen volt maga? Elbeszélgetett. Bement a Liptay kocsmájába is...Node csendőrök kísérték... El kellett járni idegenbe dolgozni innen, mégis kitartottunk. Őseink mellett. Hagyományainkat megtartottuk - Tótok vagytok! - így hívtak minket, [icdig magyarok vagyunk! Mások ponlosítanak: - A vadak tönkretették földjeinket, vadász- fegyvereinket mégis begyűjtötték. Voltak jószágaink. Baromfi is. Öt csirkét átvittünk Szlovákiába és vettünk érte egy öltözet ruhát. Hát bűn volt ez abban a szegénységben? Kovács István bácsi azt mulatja meg, hol volt a „zárgát”. Mármint az, ahol a forrás vizét elzárták. Kelleti ez, hogy legyen a településnek, a jószágoknak tarújraéledt emlékek szépsége. Higgye cl! - mondta - ilyen jó, ilyen hideg, ilyen tiszta víz nincs sehol a világon. Tizenkét órakor a kereszttel és az egyházi zászlókkal megindultak énekelve a hazalátogató egykori derenkiek a misére. A kereszthez, amelyen ez olvasható: „Az áttelepített Derenk község római katolikus templomának emlékére, 1943.” A falu volt lakói és családtagjaik körbeállták az erre az alkalomra felállított oltárt, majd meghallgatták Tőke István es- peres-plábános úrtól az ünnepség programját. Özvegy Stefán Jánosné - Emma néni beszélt - először: - Azt írják az újságok, hogy Horthy azért telepítette ki a derenk icket. mert élmény, hogy tapasztalom: a volt derenkiek tudják, őseik sírjai nemcsak itt, hanem a Kárpátokon túl is domborulnak. A másféle kultúra csak gazdagíthatja életünket, lelkünket, öntudatunkat. Megkezdődött a mise. A kereszt mellett és a közeli fák alatt többszázan imádkoznak. „Uram. irgalmazz! Krisztus kegyelmezz!" Aztán énekelik: „Boldogasszony anyánk...Ne feledkezzél meg Magyarorszá- gról.édes hazánkról, ne feledkezzél meg szegény magyarokról..." Majd a temető felé fordulnak és imádkoznak a fával, a bokrokkal benőtt, a csak ritkán látogatott sírokban pihenők lelki üdvéért: „Örök nyugodalmat adj óh Uram nekik..." Végül a Lengyelországból idehívott, a Dcrenkről kiköltöztetettek szívbemarkolőan énekelik „Balsors akit régen tép, hozz reá víg esztendőt...", s aztán Hóf Julis néném hogy van? Veletek azóta mi történt? Jövőre is eljövünk? - beszélgettek a régi szomszédok, barátok, a szülőfalu egykori lakói. Andrástnajorba, Martonyiba Köbölkútra. Cselédházat is kaptunk. Egy szoba- konyhát. Fa- templom volt itt, előtte harangláb, három haranggal. A legnagyobbat Istvánmajorba vitték, a középsőt Ládbesenyőre, a kicsit Szögligetié. A templomban orgona volt. lábbal fújtatható. Ketten is ráálltunk,mert nehéz volt. Az Aggteleki Tájvédelmi Körzet dolgozói által elhelyezett táblán ez áll: „Derenk romközség, később elnéptelenedett település. Az 1700- as években ...az Eszterházyak lengyel parasztokat telepítettek ide. 1943-ban az "összefüggő vadászterület kialakítása érdekében a 110 házból álló kis községet lerombolták és lakóit más tájakra telepítették... Időközben egyre többen érkeznek a rétre, szaporodnak a hazatérők...Aztán elővették a csomagtartóból a kapát, kicsomagolták a kiskertben hajnalban megszedett virágokból összeállított csokrokat és megindulnak az erdő által már majdnem „elfoglalt" temető (elé. Megkeresni elődeik sírjál. Vékonyka, eres kezek és fiatal erős karok vágták lel a gazzal benőit sírokat. Volt. aki „X szóba is elegyedett" elhunytjával. Elpanaszolta. milyen nehéz ma, elmondta, mi történt tavaly óta a családban, ki halt. meg a rokonságból...Aztán elővette és meggyújtotta a gyertyát. Bubcnkó Józsefné is megigazította a nővére, a nagyapja, a nagyanyja és a dédananyja sírját. Dolga végeztével megállt fölöttük, kicsit emlékezett rájuk és elmondott egy imát. Aztán fóliába csavarta a kapa fokát és a már évtizedek alatt a tenyeréhez simult kapanyélre támaszkodva elindult lefelé. A forráshoz! Nem tudta, hol találja meg, csak azt tudta, mit keres. Ölt, ahol mostanra hosszúra megnőtt a csáté, valamikor a forrás volt. Nem látja hol, de érzi, ott volt. Idős asszony ő. Dolgozik otthon, de ez a hosszú út, a sok izgalom és az igyekezet már kicsit megfárasztotta. A kapanyelére támaszkodva mégis tovább siet, hogy megtalálja a fonást... Rálelt! Jóízűen és hosszan ivott belőle. Arcáról sugárzott a valamikorból kilőtték a szarvast és a medvét. Kérdem én, volt-e olyan iigyefo- gyott ember, aki ezt meg merte volna tenni, mikor minden 100 méterre megtöltött fegyverrel csendőrök álltak. Őseink Lengyelországból jöttek. Kitartottunk. Anyanyelvűnket, hagyományainkat megtartottuk, pedig itt is sokat megbántottak bennünket. Dercnktől Pestig mindenhová szétszóródtunk. Fiaink, lányaink, unokáink most is rendes, dolgos, becsületes emberek. A magyar nép is tanulhatna erről a kis hogy: ,.A' nagy világon e kívül nincsen számodra hely..." A mise végeztével a csapásokon elindul a tömeg lefelé. Sokan betérnek az ajtó-, ablaknélküli, de még magát tartó iskolaépületbe. Olvassák a fehér falra felírtakat: „Briger Margit itt járt iskolába 1934-től 40-ig.” Teli vannak a falak az emlékekre figyelmeztető írásokkal és most megtelnek a máskor ürességtől kongó termek a volt kisiskolásokkal. Finom ebéd várta a mise után a résztvevőket. A lengyel büszke várát, majd egy számomra ismeretlen dal csendült fel. Refrénjét az ismétlések után többen velük énekelték: „Magyarul dobban ez a szív ./Magyarul szól ez a száj./Pajtás, de ha kell, a barátom a világ". Amikor közelgett az este, s harmat is készült leszállói, ismét egymásba kapaszkodtak az öregedő karok. Magukhoz ölelték a sok idő után reggel viszontlátott szomszédokat, pajtásokat, a volt falubelieket, s aztán elindultak haza. A derenki fák kedvesen és fájó szívvel integettek utánuk. Várják őket jövőre is. Beszélgetés a lengyel nagykövettel Dr. Maciej Kozminski a történelemtudományok doktora (egyetemi magántanár) Lemberg- ben született. Minden akcentus nélkül szépen, választékosait beszél magyarul. Korábban munkája mellett úszott is. most nincs rá fdeje. 1990. októberétől a Lengyel Köztársaság magyarországi nagykövete:- Történésznek készülve a XVII. századdal foglalkoztam. Doktori disszertációm témája az akkori Lengyelország és Erdély kapcsolata volt. Később a századforduló és a II. világháború közötti időszak történéseit kutattam. Nagyon nagy élmény volt ez a nap itt Derenken. Mint nagykövetnek, mint történésznek. Az a szépség, hogy ezek az emberek több mint 200 éven át megtartották magát az emléket. Átköltöztek, átköltöztették őket - és mégis! Tény, hogy Dél-Lengyelországból, Podhalc- ból jöttek ide a derenkiek ősei. Mária Terézia idején. Megtartották hagyományaikat. Az ember lelkileg, tudatilag gazdagodik, ha minél több emlékkel rendelkezik, ha minél több kultúrában gyökerezik s ha mindezeket vállalja! 1 la minél többet tud a nyelvből, az irodalomból. így lehet jobb magyar. így lehetnek komolyabb emberi értékei. Szó van arról, hogy létesítünk egy lengyel konzulátust vidéken. Időpontjáról nem tudok. Az anyagi okok miatt. Ehhez házat, helységeket kell bérelni ..Tehát nem lesz meg egyhamar. Miskolc igen komoly jelölt a számbavehető helyek között. Azért, mert nagyváros, mert közelebb van Lengyel- országhoz, az észak-déli útvonalon fekszik, sok lengyel jár erre... És azért is mert itt, Istvánmajor- ban él Magyarországon egyedül egy csoportban egy valamikor Lengyelországból áttelepült lakosság. Persze a konzulátus helyének megválasztásában veié lytársak is vannak: Szeged. Pécs és Debrecen is. Hasznos és faluról. Soha többé ne történjen meg, hogy valakiknek a szülőföldet cl kelljen hagyniuk, hogy valakiket mostohagyerekként kezeljenek. Vigyük el magunkkal ennek _ a sorsüldözölt falunak a jó levegőjét, a régi fáknak a suttogását, gyermekkorunk emlékeit és a szeretet, az. összetartozás érzését és a becsületet. Aztán elhangzik az emődi iskolában már lengyel nyelvet tanuló gyerekek ajkáról lengyelül a Miatyánk. Az. istvánmajori falugondnok, majd Ernőd polgármestere köszönti a megjelenteket és szót kér dr.Maciej Kozminski. a Lengyel Köztársaság magyarországi nagykövete (magyarul beszélve): - Nagy élmény számomra, hogy e fontos eseményen részt vehetek. Nagy nagykövetet többen megkeresték. Csak azért, hogy megismerjék, s azért is, hogy beszélgessenek vele. A finom ebédet készítő, felszolgáló fiatalasszony - Bubcnkó Istvánná a konzul urat kérte, jöjjenek Ernődre, Istvánmajorba Lengyelországból is gyerekek. Szeretnék viszonozni azt a szívélyességet. kedvességet, emberséget, melyben ott két nyáron is már a magyarokat részesítették... Fogyott a finom ebéd, egymás mellé ültek az egymást régen látott ismerősök, tovább idézgették a régi emlékeket. Eközben műsort adott az Izsó Vil- rnosné pedagógus által vezetett, 13 éve alakult, megérdemelten sok szép elismerésben részesült szögligeti pávakör. Népdalokat énekeltek, aztán a Krasznahorka nagyon értékes, hogy már második nyáron, nyaranta 15-15 emődi, istvánmajori gyerek Lengyel-országban, Rybníkben üdülhet, gyakorolhatja a nyelvet. Meghívjuk, továbbképezzük a külföldön anynyelvünket oktató pedagógusokat. Istvánmajorból is részt vesz ezen éppen most Greskó Józsefné Bubcnkó Valéria.Könyvekkel is segítjük a lengyel nyelvet oktató iskolákat. M indezek mellett úgy látjuk, nem a statisztikai számok a fontosak. Az a fontos, az a legfontosabb, hogy gazdagítsuk magunkat és gazdagítsuk egymást. Az összeállítást készítetle:Faragó Lajos A lengyel nagykövetnek és feleségének is Ízlett a gulyásleves. Nagyon szívesen fogadták és visszavárják. A Lengyelországból idetelepült lengyelek is...
