Észak-Magyarország, 1992. augusztus (48. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-26 / 201. szám
8 ESZAK-Magyarország Kultúra 1992. Augusztus 26., Szerda Apropó Filip Gabriella Tombolhat a nyár, ahogy csak bír, és ameddig akar, akkor is ősz lesz. Mégpedig néhány napon belül. Már láthatóak, sőt hallhatóak az évszakváltás biztos jelei. Sírdogálnak a nagymamák, mert hazavitték az unokákat. (Nyáron persze azért panaszkodtak, hogy mennyi baj van velük!) Ugyancsak az őszt jelzi, hogy kígyózó sorok jelennek meg a papírboltok előtt. Amíg egyik lábáról a másikra lép a nép, aprókat sóhajt, a pénztárnál pedig hangosan morog: még- hogy ingyenes oktatás... Szerencsére arról is hallunk, hogy nagyon sok önkormányzat megveszi a diákoknak a fiizeteket, a könyveket, a bejáróknak a bérletet. Az évszakváltás perdöntő bizonyítéka, hogy nyilatkoznak az illetékesek, nem lesz tankönyvhiány, majd valamivel később: néhány tankönyv, munkafüzet, feladatlap megjelenése késhet... Aztán késik. A naptárnál is biztosabb mutatja az iskolakezdést a Pedágógusbérek című dolgozatok megjelenése az újságokban. A bűvös szó után mi következhetne más, mint az ,,emelkedése" elvont főnév, esetleg még egy kérdőjel. Az utóbbi finoman utal arra, hogy szó sincs bér- fejlesztésről. Egyébként a kérdőjel nélküli változat sem azt jelenti. Az esetek többségében csak hosszas elmélkedéseket olvashatunk az oktatás fontosságáról, a pedagógus pálya presztízséről valamint az ezzel szoros összefüggést mutató rendkívül alacsony bérekről. Alaposabb elemzők ennél is tovább mennek. Miniszterünk, Andrásfalvy Bertalan a következő magyarázatot adta: „Ha növelem az államadósságot azzal, hogy fedezet nélkül emelem például a pedagógusok fizetését, akkor azzal inflációt gerjesztek. Ki fog az inflációtól legjobban szenvedni? A bérből és fizetésből élők! Köztük a pedagógusok is! Talán a bércsökkenlentés enyhíthetne, valamicskét a szenvedéseken?!-----------Tárlat M akoldi család Kazincbarcika (ÉM-DK) - A családfő, Makoldi Sándor festőművész, a Debreceni Tanítóképző Főiskola docense. De nem ő az első festő a családban. Nagybátyja, Makoldy József a századfordulón Budapest főépítésze volt, s nemcsak új terveket készített, de fontosnak tartotta a régi épületek, hagyományok megőrzését is. Ezért látogatott gyakran Erdélybe, s hazatérve papíron magával hozta a vidéket. Makoldi Sándor érdeklődése is nemzeti kultúránk felé fordult, ő nemcsak fest, de etnográfusi oklevelet szerzett, s gyakorta írásai is jelennek meg a magyar népművészetről. Makoldi Sándorné Pap Gizella etnográfus, a Tokaji Múzeumban dolgozik. Saját kedvtelésére fest. Az élet apró villanásainak megfestésével harmonikusan egészíti ki férje dinamikus képeit. A három gyermek közül a legidősebb, Makoldi Gizella a budapesti képzőművészeti gimnáziumban végzett textil szakon. Textiljei, grafikái mívesen rajzosak, de festőiek is egyben. Ruhaterveivel is ért már el sikereket. Most a Képzőművészeti Főiskola képrestaurátor szakos hallgatója. A nagyobbik fiú a nyíregyházi Képzőművészeti Gimnázium szobrász-bronzöntő szakára jár. Egyelőre plakettjeire lehet büszke. Diplomamunkáját, Kálvin bronz mellszobrát Csenger főterére szánják. A legifjabb fiatalemberről még nem szól a fáma, de biztosan nincs „menekvés” számára sem a művészet elől. Ha a pénteken, Kazincbarcikán a városi kiállítóteremben nyíló tárlaton még nem is szerepelnek az alkotásai, talán a legközelebbi francia, olasz vagy éppen német családi kiállításon már igen... Nyitott kapuk és névváltoztatás Lányok jönnek az otthonba A felújított főépületben már kialakították a vendégfolyosót is. Fotó: Fojtán László Megyaszó (ÉM-CsM) - A tűző napsugár már nem számít különleges nyári élvezetnek, inkább árnyékba hajszoló nyűg. A fiúk végeztek minden szóba jöhető munkával, hát csoportba verődve kucorognak a korláton a fák lombjai alatt. Csöndes semmittevés lustálkodik a kastély környékén, nem izzik a levegőben a változás, még a nagy csemege, a lányok érkezése sem. Pedig előbb-utóbb bekövetkezik az is, ha a megyaszói Nevelőotthon és Általános Iskola minden terve sikerül. A változás itt is kényszerű és törvényszerű, mondta Kardos Gyula, az otthon igazgatóhelyettese. A szülők már alanyi jogon kapják a családi pótlékot, egyre kevesebben válnak meg csemetéiktől. És egyre kevesebb a „beutalt" gyerek is - innen nehéz megítélni, miért. De az ok végülis majdnem mindegy. A rohamos gyermeklétszám-csökkenés- sel, az épületek, a hatalmas terület kihasználatlanságával, a lassan fölöslegessé váló munkatár sakkal kell szembenézni. És megoldást találni. A régi kastély puszpángsövény övezte, mindig nyitott kapuját most még szélesebbre tárják. Ha úgy tetszik, átvitt értelemben is. Az első lépéseket már megtették. A legtöbb gyereket nyárra hazaviszik szüleik. Így, ahol hajdan 275-en aludtak a zsúfoltság miatti „kéLszintes franciágyakon”, most évközben pedig 107- en éltek, ott nyárra nem maradtak csak 30-35-en. Feltéve, hogy nem éppen a nyíregyházi vagy a balatonmelléki (egész pontosan a szőlősgyöröki) cseretáborban töltötték napjaikat. Még ha az ideálisnak kikiáltott 150-es létszámot vesszük is alapul, akkor is • Miskolc (ÉM) - Az Ifjúsági és Szabadidőház ősztől újraindítja képzőművészeti műhelyeit, kreativitásfejlesztő tanfolyamait. További információt az Ifjúsági és Szabadidőházban (Miskolc, Győri kapu 27.) vagy a 340-657-es és a 342-740-es telefonszámon kérhetnek az érdeklődők. van mit tenni. Ezért fogadnak táborozókat. Ha egyszerűan akarjuk a feltételeket közreadni, akkor estik annyit mondunk: a szállást, az étkezést az Otthon biztosítja, a táborozok egyébként azt csinálnak, amit akarnak. Nincs túl sok idejük arra, hogy szokják a házigazda szerepét, hogy együtt tudjanak élni másfajta napirendekkel. A „próba-nyál” után ezentúl évközben is várják az üdülőket. Es szeretnének áttérni a kollégiumi rendszerre. Napi és hetes ellátást biztosítanának a környék gyerekeinek. így.kerülnek ide a lányok is, hiszen az új „külsősökkel” koedukált lenne az edNagyváradi Padlás Diósgyőr (ÉM) - A Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata mutatja be Heltai Jenő A néma levente című vígjátékát a Diósgyőri vár szabadtéri színpadán augusztus 29-én (szombaton) este hét órától. Másnap is lesz előadásuk a várban. dig csak fiúknak otthont adó intézmény. Egy baj van. Hogy alsó tagozatban már csak negyedik osztályuk indul. A többiből kinőttek gyerekeik. így ha kevés kisdiák jelentkezik az újdonsült „kollégiumba”, akkor vagy vissza kell őket utasítani, vagy kooperálniuk kell a „benti", a megyaszói iskolával. Ők inkább ez utóbbit szeretnék. A falu és az otthon javára, hogy minél kevesebb támogatással, minél több bevétellel élhessenek. És hogy ne csak cégtáblacsere legyen, ha szeptembertől Diákotthonnak vagy Gyermekotthonnak hívják az eddigi megyaszói Nevelőotthont. akkor délelőtt tíz órára várják a közönséget. Presser Gábor és Sztevanovity Dusán félig meséjét felig musiceljét, a Padlást láthatják akkor az érdeklődők. Rossz idő esetén az előadásokat az Ady Endre Művelődési Házban tartják meg. Barokk est Miskolc (ÉM) - A Miskolci Nyár kulturális rendezvénysorozat keretében barokk zenei est lesz a Deák téri ortodox templomban augusztus 27-én este hét órától. A Miskolci Szimfonikus Zenekar Kamarazenekara barokk műveket ad elő, a műsorban közreműködik a Fazekas Úti Általános Iskola énekkara. Zsolcai táncok Felsőzsolca (ÉM - FG) - A ruhákat kölcsönkapják. Kísérőzenekart sem könnyű találni. A fellépések alkalmával vendégként harmadmagával Csiszár István húzza a talpalávalót. Az együttes vezetője. Mátyás Béláné Czurkó Katalin is Miskolcról jár ki péntek délutánonként, hogy dunántúli, sárközi, zempléni, galgamenti. somogyi táncokra tanítsa a fiatalokat, akik kivétel nélkül felsőzsolcaiak. Papp Ferenc, a művelődési ház vezetője visszaemlékezve a kezdetekre elmondta, hogy négy évvel ezelőtt még nem volt együttesük, s szép lassan sikerült megszerettetni a fiatalokkal a néptáncot. A község lakói előtt már többször szerepeltek, és eljutottak a kárpátaljai Viskre. Legutóbb a Harangodi napok rendezvénysorozat keretében Sóstó- falván aduik önálló műsort a felső- zsolcai néptáncosok. Ha megnövök, megforgatom a lányokat! Fotó: F.G. Műsorok Sárospatak, Várudvar: A Szlovák Kamarazenekarhangversenye. Este 6 órától. Sátoraljaújhely, Kossuth Művelődési Központ: AzTirkcl Kamarazenekar hnagversenye. Este 8 órakor. MOZI BÉKE KAMARA: A HOLD HANGJA színes olasz film. Kezdés: 2 órakor. CADILLAC MAN mb. színes amerikai vígjáték. Kezdés: 4, 6 órakor. MISKOLC KOSSUTH: TIGRISKARMOK mb. színes hongkongi film. Kezdés: f.3, f.5 órakor. DUPLA DINAMIT (DOUBLE IMPACT) színes amerikai akciófilm. Kezdés: de. 9, 11 este f.7 órakor. GET BACK- PAUL McCARTNEY színes angol koncertfilm. Kezdés: este f.9 órakor. HEVESY IVÁN FILMKLUB: SEGÍTSÉG, FELNŐTTEM! színes amerikai vígjáték. Kezdés: de. f. 10, és 3 órakor. ŰR KALÓZOK színes amerikai sci- fi. Kezdés: f. 12 és este hn.9 órakor. A HOLD HANGJA színes olasz film. Kezdés: 5 órakor. OPERAHÁZ FANTOMJA színes amerikai horror 18 év! Kezdés: 7 órakor. ADY MŰVELŐDÉSI HÁZ: BATMAN VISSZATÉR színes amerikai fantasztikus film. Kiemelt helyár! Kezdés: 6 és 7 órakor. MEZŐKÖVESD: FARKANGYAL színes amerikai vígjáték. Kiemelt helyár! Kezdés: 6 és 8 órakor. A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk! RÁDIÓ KOSSUTH: 8.20: Törvénykönyv. - 8.30: Hangszemle - 9.00: Hűek, időjárás. - 9.05: Napközben. - 11.00: Hírek, időjárás. - 11.05: Válogatott perceink. - 11.35: Tar Sándor írásaiból. Örökké - Mosás hetenként egyszer. - 12.00: Déli krónika. - 12.30: Vendég a háznál. - 12.45: Füleljen! - 12.50: Külpolitikai figyelő. - 13.00: Hírek, időjárás. - 13.05: Ki nyer ma? - 13.15: Falurádió. - 13.27: Közönségszolgálat. - 13.30: Dicsérjétek az Urat! - 14.00: Hírek, időjárás. - 14.05: Klasszikusok mindenkinek. - 14.55: Cégér - Danubius. - 15.00: Hírek, időjárás. - 15.05: A Határok nélkül naplója. - 15.55: Cégér - Iposz-híradó. - 16.00: Délutáni krónika. - 16.15: Mindennapi gazdaság. - 16.25: Műsorismertetés. - 16.30: Zenefórum. - 17.00: Hírek, időjárás. - 17.05: Magyarországról jövök... - 18.00: Esti krónika. - 18.30: Ráadás. - 19.00: Hírek, időjárás. - 19.05: Sportvilág. - 19.25: Műsorismertetés. - 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! - 19.35: Bertha Bulcsu válogat. - 20.00: Hírek, időjárás. - 20.05: Emlékezetes népdalok és táncdallamok. - 20.30: Határok nélkül. - 21.00: Hírek, időjárás. - 21.05: Kossuth-klub. - 21.55: Ajánlott levél. - 22.00: Késő esti krónika. - 22.30: Fórum. - 23.00: Hírek, időjárás. - 23.05: Kis éji zene. URH-n: 11.00: Derűre is derű. - 11.25: Muzsikáló természet. - 11.30: Fórum. - 14.(X): Kettős kötődés. - 14.30: Látatlanul. - 15.00: Hírek, időjárás. - 15.05: Társalgó. - 16.00: Az Amerika Hangja magyar műsora. - 19.00: Szlovák nyelvű műsor. - 19.30: Román nyelvű műsor. - 20.00: Német nyelvű műsor. - 20.30: Horvát és szerb nyelvű műsor. - 23.00: A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI: 8.05: Sportreggel. - 8.20: Rivaldafényben. - 8.50: Apró- cseprő - gyerekekről. - 9.00: Hírek, időjárás. - 9.05: Zene-szó. - 10.55: Gordiusz plusz. - 11.00: Hírek, időjárás. - 11.05: Napóra. - 12.00: Válogatás magyarnóta-lcmczekről.- 13.05: Derűre is derű. - 13.30: Idősebbek hullámhosszán. - 14.00: Sötét az utca, kihalt a város... - 15.05: Rockszerda. : 17.00: Hírek, időjárás. - 17.05: Napóra. - 17.30: Sport. - 18.20: Rádiót nyerhet, ha Petőfit hallgat. - 18.30: A Drogambulancia különkiadása. - 19.05: Kö- lyökrádió. - 19.35: Népdalkörök és citerazenekarok felvételeiből. 20.00: Sokféle. - 20.40: Visszaszámlálás. - 21.05: Más-világ. - 22,00: Filmzenei újdonságainkból. -.22.30: Jazz. - 23.00: Hírek, időjárás. - 23.10: Napforduló. BARTÓK: 6.00: Muzsikáló reggel.- 9.00: Műsorajánlat. - 9.05: Pódium. - 10.05: Füstök. Székely János novellája. - 10.32: Operaslágerek. - 11.05: Barokk zene. - 11.40: Magyar zeneszerzők népzenei feldolgozásaiból. - 12.05: Hangverseny délidőben. - 13.32: A kórusirodalom mesterműveiből. - 14.05: Hangdokumentumok, 1956. 14.50: A Bostoni Szimfonikus Zenekar játszik. - 15.45: A Magyar Rádió gyermekkórusa énekel. - 16.05: Gesta Romanorum. -'16.35: XX. századi kamarazene. - 17.00: Metronóm. - 17.50: Újraolvasva. - 18.05: A magyar zene évszázadai. - 19.37: Operaáriák. - 20.05: Halhatatlan magyar vers. A klasszicista költők. - 20.20: Montreux-Vevey. Fesztivál 1991. - 21.31: Zenekari részletek. - 22.05: Hallgassuk együtt! - 23.00: Az aula: Szilágyi Andor hangjátéka. - 23.33: Jazz. A Miskolci Rádió műsora 5.55-7.00 az 1.116 KHz-es középhullámon. 5.55 Műsorismertetés - 6.10 Eseményösszefoglaló. 7.00-9.00 a 71,3 tokaji, a 71,2 kékesi a 66,8 Mllz-es URH és az 1.116 KHz-es középhullámon. Eseményösszefoglaló - Aktualitások - Reklám. Szerkesztő: Tolnai Attila. 16.00-18.0Ó a Miskolci Rádió kereskedelmi-információs-zenés műsora a Rádemis Kft. menedzselésében. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 5.45: Jő reggelt, Magyarország! Falutévé. - 6.00: A Reggel. - 8.30: Közjáték. - 8.35: Gyereksarok. A puma. Amerikai filmsorozat. - 9.00: Szezárn utca. - 10.00: Marc és Sophie. Francia filmsorozat. - 10.25: Évgyűrűk. - 10.55: Képújság. - 17.(K): Délutáni egyenleg. - 17.10: Megveszem ezt a nőt. Mexikói filmsorozat. - 17.35: Képújság. - 17.40: A szabadság lelkének szobra. - 17.50: Átmenet. Érdekvédelmi magazin. - 18.30: Pénzvilág. - 18.40; Földindulás. Dokumentum fi hit. - 19.15: Esti mese. - 19.25: A kamaszodé kamaszadó. - 19.50: Erzsébct-díj. - 20.00: Híradó. - 20.30: Telesport. - 20.40: Zürichi páncélterem. NSZK bűnügyi filmsorozat. - 21.30: Közjáték. - 21.40: Új Világ. - 22.25: A Niels Pedersen trio. - 23.10: Késő esti híradó. - 23.15: ZDF-híradó. 2. MŰSOR: 15.10: Hírek, időjárás. - 15.20: Gyerekeknek. KatLs és kutyája. Amerikai tévéfilmsorozat. - 15.48: Dominó. - 16.08: Regionális híradó. - 16.20: Magyarországuk raj na, Válogatott labdarúgómérkőzés. - 18.20: Híradó. - 18.42: Zöldpont. - 19.06: Körözőlevelek. Német tévéfilmsorozat. - 20.11: David Copperfield bűvészcsodái Kínában. Amerikai film. - 21.05: Új Hullám. - 22.00: Esti egyenleg. - 22.25: Napzárta előtt. - 22.50: Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét? Magyar film.