Észak-Magyarország, 1992. július (48. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-08 / 160. szám
1992. július 8., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 9 Nagy István szentté avatása A bukovinai Putna kolostorban az ortodox egyház szentjévé avatták a román történelem nagy tisztelettel övezett alakját. Nagy István moldvai vajdát, akinek kultusza a Moldovai Köztársaság függetlenségének kikiáltása óta még nagyobb hangsúlyt kapott. A Nagy mellett immár szent jelzőt is viselő István Vajda 1457-től 1504-ig uralkodott a Kárpátok gerincétől a Dnyesz- tcrig terjedő moldvai fejedelemség élén sikeresen őrizte meg a török birodalom, Lengyelország és Magyarország közé ékelődő ország függetlenségét. A lapok által a románok Mekkájának vagy Jeruzsálemé- nak nevezett pulnai kolostorban a szertartást Teoctist pátriárka celebrálta, és azon részt vettek a romániai és moldovai ortodox egyház legfőbb méltóságai. Az ünnepségen jelen volt Ion Iliescu államfő, Adrian Nastase külügyminiszter. Constantin Nico- lae Spiroiu védelmi miniszter, Ludovic Spiess román és Ion Ungureanu moldovai művelődési miniszter, a politikai pártok képviselői, köztük Petre Roman, a Nemzeti Mcgmentési Front vezetője, Emil Constanti- nescu. a Demokratikus Konvenció nevű ellenzéki szövetség közös elnökjelöltje, Domokos Géza, az RMDSZ elnöke és más vezető politikusok. A szentté avatásra több tízezres tömeg gyűlt össze Putnaban és szép számmal jöttek a moldovai köztársaságból és az Ukrajnához tartozó Észak-Bukovi- nából is. Nagy István szentté avatásának napján a moldovai köztársaságban is ünnepségeket tartottak. Kisinyovban a fő sugárút Lenin helyett Nagy István nevét viseli. (MTI) A fáraók söre Angol egyiptológusok nagy izgalommal várják, hogy kikeljenek azok a gabonamagvak, amelyeket az egyik ókori egyiptomi főváros, Teli cl Amarna közelében ásatások során találtak. Feltehetően ugyanilyen gabonából készüli Ekhnaton fáraó udvari sörfőzdéjében az emberi kultúrtörténet legrégebbi söre. A történészek szerint a sör nemcsak uralkodói ital volt. hanem a kenyér mellett fontos népclel- mezési cikknek is számított. Az ásatások során találtak 40-50 literes sörfőző edények maradványait, de élénk sörfőző tevékenységről tanúskodnak a Luxor és Théba templomfalain látható festmények is. A gyártás során a gabonát vízben áztatták, amíg el nem kezdett csírázni, azután megőrölték, majd élesztőt adtak hozzá. Az így kapott kovász egy részét kenyérsütéshez, a másikat - vízzel felhígítva - sörfőzéshez használták. Minden jel szerint a sört nem komlóval, hanem fahéjjal, különféle gyümölcsökkel ízesítették. Újra vásárhely Abaújszántó Ugye, a nem egészen fiatalok emlékeznek még rá, micsoda rangot jelentett a települések között valamikor (is) a vásárhely. Emlékeznek, mennyi ideig emlegettük egy-egy vásározás után a felhozatalt, a választási malac, a kisborjú, a tehén, a csikó meg a ló árát... Hogyan válogattunk az ajándéknak kiszemelt tárgyak között és miként ittak áldomást egy-egy engedményes alku után az eladók és a vevők. A régi időkben, egészen a hatvanas évekig nagyhírű vásárok színhelye volt Abaújszántó is. Nemcsak a helyi iparosok, termelők, hanem Abaúj kereskedői, sőt a messzebb lakók is felkeresték eladnivalóikkal, vagy vásárlási szándékkal ilyen alkalmakkor a nagyközönséget. Aztán „kaput” lett az abaúji vásárnak. A központosítási törekvések egyik áldozatává vált. Most, a nagyközség rangját visszahozni akarók erőfeszítései eredményeként az önkormányzat úgy döntött, ismét legyen országos állat- és kirakodóvásár Abaújszántón. Ez év júliusától minden hónap első keddjén Abaújszántó várja az eladni és vásárolni akarókat. A vásár helye a kisállo- más és a futballpálya között található.- faragó Módosított közlekedési szabályok Németországban Júliustól módosított közlekedési szabályok léptek életbe Németországban és néhány új közlekedési táblával is szembetalálja magát az autós. így például a vonatot jelző tábláról eltűnt a gőzmozdony, helyette az áramvonalas városközi expresszekről készült stilizált rajzot látni. A volt NDK-ból került át az össznémet gyakorlatba a visszafordulást tiltó tábla, s ugyancsak kelet-németországi tapasztalat alapján akarják országosan elterjeszteni a „zöld nyílás” rendszert: pirosnál is lehet kis ívben jobbra kanyarodni. A módosított szabályok értelmében útkereszteződésben két szembejövő, balra kanyarodó autó vagy autósor nem a jobbkéz- szabály alapján, hanem „amerikai módra” egymás előtt kanyarodik balra. Az autók nem parkolhatnak az úttestbe simuló járdaszélek előtt, hogy ne zárják el az utat a tolószékben közlekedők elől. Tizenkét éven aluli gyermeket az első ülésen csak akkor szabad beszíjazva szállítani, ha korának megfelelő háttámlát is szerelnek az ülésre. A rendőrség mostantól akkor is végezhet alkoholellenőrzést. ha a vezető stílusa és magatartása úgymond nem feltűnő. Nyugat-Németországban változatlanul az a szabály van érvényben. hogy 0.8 ezrelékes alkoholszintig tűrik meg az ittas vezetést, Kelet-Németországban ezzel szemben csak „szárazon” szabad volánhoz ülni. A terv az, hogy egész Németországban a 0.5 ezrelékes szintet fogadják el. (MTI) El kell mondanom egy hű barát, áldozatkész segítőpajtás szomorú, igaz történetét. Laci egy jó felépítésű, szép, erős ló volt. Az 1953-as évben az ónodi vár tövében, május hónapban, gyönyörű zöld pázsitfüvön látta meg a napvilágot. Csikókori boldogsága nagyon rövid ideig tartott, mert születése után egy hónap múlva anyja kimúlt ellés közben szerzett betegségben. Laci itt maradt anya nélkül. Éhesen, segélyt kérőén nézett ránk nagy barna szemeivel. Édesapám megoldotta az etetését, mivel volt két tehenünk. Édesapám 8 hold földön gazdálkodott, tehenekkel szán- tott-vetett. Friss tej jutott mindig Lacinak is. A friss tejet apám beleöntötte egy kisméretű vödörbe, kezét a tejbe tette, ujját a Laci szájába dugta, így szívta fel a tejet a kis árva jószág. Az etetést 3-4 óránként meg kellett ismételni, éjszaka is. Édesapám egy százéves, nádfedeles istállóban, a dikón aludt, Lacinak a dikó mellett volt a fekhelye, egy szalmacsomón. Éjszaka - ha Laci éhes volt - felkapaszkodott a dikóra, Édesapámról lehúzta a takarót, azzal jelezte, hogy éhes, enni kér. így cseperedett fel. Egyéves korában már ő volt az utca legelkényeztetettebb „pacija”. Volt neki egy hű barátja, (a ház őrzője) egy nagytestű kuvasz, fehér kutya, Hercegnek hívták. Reggeltől estig az udvaron kergetőztek, birkóztak. Ha Laci kiment az utcára, a Herceg elkísérte. Az utcában élő kiskutyák meg sem merték ugatni a kiscsikót. Talán érezték, hogy árva, vagy a barátja jelenléte óriási tekintélyt kölcsönzött neki. Egyéves kora után volt még egy boldog éve. Bekerült a ménes közé. Pajtásaival bebarangolta a Sajó-Hernád összefolyásánál elterülő gyepes legelőt: Szabacsot, Kakasvárt, Puhapartot. Kétéves kora után az élet törvénye szerint Lacinak is munkába kellett állni. Mintha minden gondoskodást vissza akart volna fizetni, úgy viselkedett. (Szinte családtag volt.) Egy kis kitérőt hadd tegyek Laci szeretetéről, hősiességéről.. . Több alkalommal 3 éves kislányom a ló hátára ült. Sörényébe kapaszkodva elsétáltak a Hősök teréig, majd visszajöttek. Tudtuk, Laci vigyáz a gyerekre. Visszaérve Laci az udvaron a két első lábával letérdelt, míg a kislányom lemászott a hátáról. 1956 telén nagy hó esett, Lacit szánkába fogtuk. Ónod és Nyék között a dűlőúton egy mentőautó elakadt a nagy hóban, két súlyos beteg volt a kocsiban. Lacit a mentő elébe fogtuk és 4 km-re kihúzta a mentőautót a 3-as útra. Aztán a kimerültségtől összeesett, de megmentette két ember életét. Más alkalommal apám enni vitt Lacinak, eközben rosszul lett, elvesztette az eszméletét, és a ló alá esett. Laci meg sem mozdult, hogy rá ne lépjen apámra, hanem kétségbeesetten nyihogott. Édesanyám meghallotta, hogy Laci valami bajt jelez, és így tudott segíteni apámon. Szintén más alkalommal Márta-bányából szállított haza apám 15 mázsa szenet. Miskolc és Mályi között elaludt a bakon, leesett a ló és a szekér közé. Laci észrevette és abban a pillanatban megállt. A sze- kérrúd eltörött, de a ló a két hátsó lábával tartotta vissza a szekeret, amíg jóapám kimászott a kerekek alól. Laci mindkét hátsó lábáról darabokban szakadt le a hús. Ezután a szekér a helyszínen maradt, Lacit pedig hazavitte apám, és hetekig ápolta a lábát, hiszen az életét mentette meg. A gondos ápolástól a ló lába meggyógyult. 1957-ben (önként) be kellett lépni a tsz-be. Apám bevitt 8 hold földet, gazdasági felszerelést és Lacit is bevitte, de volt egy kikötése, hogy Lacit ő gondozza és vele dolgozhasson, így apám tejeskocsis lett. A tanyáról hordta be a tejet Lacival a faluba, a tejcsarnokba. 6,- Ft-os munkaegységért dolgoztak ketten naponta. Megjegyezni kívánom, hogy abban az időben 1 kg kenyér 3,- Ft volt. tehát Ők ketten kerestek 1 napi munkával 2 kg kenyeret. Én a B. Sz. V.-nél dolgoztam mint gépkocsivezető. Megállapodtam az ónodi kocsma vezetőjével, - ha jóapám bemegy 1 deci borra, szolgálja ki, írja fel és én a hónap végén kifizetem. Ettől fogva a kocsma előtt Laci tudta a kötelességét. Megállt, jóapám pedig bement, meginni az 1 dl borát. Az alábbi esetet apám mesélte el: Laci megállt a kocsma előtt, szokásához híven. Apám rászólt: „Laci! - Férfiak vagyunk —. el tudunk menni a kocsma előtt, hogy nem isszuk meg a deci borunkat!” Apám büszkén felemelte a fejét, Laci pedig ügetésbe fogott. Elmentek vagy 300 méterre, amikor apám azt mondta: „Laci! - Férfi módra viselkedtünk. - Elmentünk a kocsma előtt, hogy nem ittuk meg a deci borunkat. Forduljunk vissza, megérdemlünk 3 dl bort!” ... Visszamentek. Jóapám 67 éves volt. Egy hónapig betegeskedett. Nem tudott bemenni a tsz-be dolgozni, így Laci magára maradt. Ödaadták egy szellemi fogyatékos fiatal gyereknek, kinek életében még egy macskája sem volt. Öt napig éhen-szom- jan zavarta a falu és István tanya között Lacit. A kimerült jószág éhségtől, szomjúságtól majdnem összeesett. Útközben megtagadta az engedelmességet. Odament ahhoz a kúthoz, ahol jóapám itatni szokta. Nem volt hajlandó szomjan tovább menni, keservesen nyerített, kérte a vizet. Hajtója leszállt a szekérről, az ostornyéllel ütötte-verte a Laci fejét. Laci szomjúságtól kábul- tan, fájdalmában védekezett. Beleharapott a fiú vállába. Az eset az elnök tudomására jutott. Kiadta a halálos ítéletet, Lacit vigyék a vágóhídra. A rokonság, sógorok meghallották az ítéletet, rohantak az elnökhöz, ne küldje Lacit a vágóhídra. Mi lesz, ha András bátyó visszajön! Kit érdekel egy 67 éves vénember véleménye. Itt mindennek úgy kell történni, ahogy „én" eldöntöttem. Laci halálos ítéletét a falu kiskirálya nem vonta vissza. Én abban az időben - mint gépkocsivezető - a miskolci vágóhídról szállítottam a húst. gépkocsival a húsboltokba. Egy ködös októberi reggelen a vágóhíd udvarán sétálgattam, amíg a kocsimat pakolták. Egyszer csak látom, hogy a kapun vagy 15-20 db gyönyörűszép lovat hajtanak be a hajcsárok. Gondoltam magamban: „Szerencsétlenek! - Nem is sejtitek, hogy ez az utolsó utatok!” ... Amint ezen gondolkodtam, egy ló elszakította a kötelét és rohant felém. Megdöbbentem. „Mit akarhat ez a szegény pára tőlem.” Megismertem, - Laci volt! Szokásához híven a vállam felett átnyúlt, hátbaveregetett és jólismert, becéző hangján nyihogott. Éreztem: boldog volt, hogy meglátott... Mint a villámütés, csapott belém a gondolat: „Lacit meg fogják ölni!” ...Egy pillanatig mintha lebénultam volna, de aztán rohantam a telepvezető irodájába. Közöltem vele, hogy itt van a családomnak egy kedves tagja, őt nem lehet ilyen fiatalon leölni! Úgy néztek rám, mint a „hülyegyerekre”, de aztán én elmondtam, hogy a mi lovunk - LACI -, megmentette apám életét, egy mentőautóban két ember életét, őt nem szabad ilyen fiatalon kivégezni! Erre kioktattak: „Elvtárskám! Nagyüzemi gazdálkodás van, jönnek a traktorok, ezekre már nincs szükség, csak zabáinak.” Közbevetettem: „Trágyára csak szüksége van a földnek?”'... de egy főokos újra kioktatott: „Épülnek a műtrágyagyárak, nincs már szükség lótrágyára!” Erre én azt mondtam: „Nem bírom elviselni, hogy a családom egyik tagját, öreg szüleim kenyérkeresőjét lemészárolják! En kifizetem az érte járó ösz- szeget.” A telepvezető közölte velem: „Rendben van, visszaadjuk a lovadat. Kérdezem tőled, hová viszed? Hiszen tudomásom szerint albérletben laksz egy szoba-konyhás lakásban. Ha odaviszed, ez nagyon érdekes lesz! Ha apádhoz viszed, egy villa szénája- szalmája nincsen. Holnap reggel visszaveszi tőle a tsz és másnap újból itt lesz...” Mint akit megvertek, leköptek, kigúnyoltak - kitámolyogtam az irodából. Laci az udvaron várt. Nem tudtam megszólalni. Átöleltem a nyakát és hosszú ideig zokogtam. Ő csak nézett rám, s én úgy éreztem, mindent megértett. Nem köszönt el tőlem, nem veregetett hátba, hanem csak „még egyszer rámnézett’’ fátyolos szemekkel. Aztán elfordult tőlem és lassú léptekkel visz- szament sorstársai közé a vágókarámba. ... Nem tudtam aznap dolgozni, váltást kértem. A következő vasárnap hazamentem a szüléimhez és édesapámnak elmeséltem a találkozásomat Lacival. Bár ne tettem volna!... Jóapám mély ráncokkal barázdált homlokán elindult ömle- ni a víz, kiverte a veríték, szemeiből folyt a könny. A legfájóbb az volt, hogy csak nézett maga elé és nem szólt semmit. Bement az öreg istállóba, felvett két cső kukoricát és bedobta abba a jászolba, ahol hajdan a Laci helye volt. Aztán lefeküdt a dikóra, befordult a fal felé és zokogott. Estefelé kissé megnyugodott. Behívott az istállóba és a következőket mondta: „Édes fiam! Én úgy látom, hogy itt mindennek és mindenkinek el kell pusztulnia.” Két hét múlva csendben eltemettük munkában, bánatban megfáradt, imádott jóapánkat. Ezzel a kis történettel szeretnék emléket állítani annak a sok száz elfelejtett, munkában, az élet súlya alatt összeroskadt névtelen parasztembernek Bat- tonyától Sopronig, akik kisem- mizve, családjukkal együtt nyomorba taszítva, lelki bánatukban haltak meg, s azoknak is, akik nem bírták elviselni családjuk szomorú sorsát és önkezükkel vetettek véget életüknek. Böszöri Lajos Szénagyűjtés
