Észak-Magyarország, 1992. július (48. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-29 / 178. szám

XLVIIi. évfolyam, 178. szám 1992. július 29. Szerda Ára: 9,60 Ft BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN FÜGGETLEN NAPILAPJA Jó üzlet' a fagylalt­Az ellenőrök sok hibát találtak Több óikra vezethető .vissza, .hogy manap­ság nagyon sokain foglalkoznak fagylatt- értéteesítéssel, sokunk örömére. Az ökok közé sorolllható, hogy teret hódított a por- fagylaillt, sőt több hélyen lehet beszerezni kész fagylaltot is — .kereskedellmi mennyi­ségben.. A Jlagytalt- (és a jégkrém-) eladás látványos fejlődését elősegítette a korszerű import technikai háttér megjelenése is. És tenmószetesen az okok közé sorolandó az is, ihogy a fagyi nagyon jó üzlet. No, de ennyire? A Borsod-Abaúj-Zemp- lén Megyéi Fogyasztó véd dlimi Felügyelő­ség júniusban az egész .megyére kiterjedő vizsgálatot végzett, hogy megállapítsa: a faigylaltgyár.tdk és -értékesítők betartják-e a szabványban foglaltaikat, vagyis hogy a fogyasztók aat kapják-e a pénzükért, amit elvárhatnak. Nos, mint azt Stefán Mihály, a felügyöJőiség vezetője tömören megfogal­mazta, inam azt (kapjuk, amit ellvárhatun'k. (Tisztelet az igen csekély kivételnek.) Rendkívüli gazdag .a válaszáéit, vannak cukrászdák, alhoL 24-, sőt 27-íéle fagylalt­ból lléhet választani. Köszönhető ez ,a kül­földi — főleg olasz — adalék- és ízanya­goknak. Sajnos azonibain nem csak aromát impontáliumlt, hanem adagolókanalat is, amelybe már nem 5, hanem csak 4 delta fagyi fér. A vevő örül, mert azt. tapasztal­ja, hogy nem emelkedett a gombóc ára, azt az egy dekát meg észre se veszi. Azt .az egy dekát nem. Nem i-s egy-egy dekával csalják meg vásárlóikat a fagy- laltárusok, 'hanem sokkal többel. Volt. ahol két .gombócnál az előírásos 8 deka helyett mindössze 4,3 dekáit .kapott a próbavásárló. És nem csalit egy-egy ilyen esettel találkoz­tak az .ellenőrök, hanem nagyon sokkal. Negyvenhat próba vásárlásnál 16 esetben volt átlagosan 40 .százáléklka.l könnyebb az adag, Egy-egy vásárlóit átlagosan !) forint 30 fillérrel .károsítottak meg. Egy márkás­nak mondható miskolci cukrászdában pél­dául egy pohár fagylalttal — súlyhiány miatt — 22 forint 90 .fillérrel csapták be a .vevőt. A fogyasztóvédelmi felügyelőség munka­társait elkísérték a fagylalt körüli vizsgá­lódásra az ÁiUamii Népegészségügyi és Tisz­tiorvost Szolgálat megyei és miskolci inté­zetének szakemberei is. (Folytatás a 2. oldalon) XXV. nyári olimpia Repka és Egerszegi gyarapította az aranytermést A diósgyőri Repka Attila történelmet irt: Borsod-Abaúj-Zemplén megye első olimpiai aranyér­mét nyerte! A képen: Repka balró, jobbról Komáromi gratulál. Fantasztikus napot zár­hattunk... A kedd két aranyérmet és egy ezüs­töt hozott a magyar olimpiai együttesnek. Rep­ka Attila, a Diósgyőri Birkózó Club 24 esztendős sportolója hatalmas aka­raterőről tanúságot téve, a hosszabbítás elején csi- nálta meg azt az akciót, amelyet követően ölelhet­ték, csókolhatták. Sikeré- lez Csoba Tamás, Miskolc polgármestere táviratban gratulált: „Gratulálok vá­rosunk történetének első olimpiai bajnokságához, amelyre büszkék Miskolc polgárai. Örömmel várom a mielőbbi hazai találko­zást I” Az uszodában Egersze­gi Krisztina csodálatos stílusban úszva ismételte meg vasárnapi sikerét, s mögötte Szabó Tünde ér­kezett a második helyen a célba. Sok-sok ilyen na- sot, magunknak, mások­nak, mindenkinek! Egerszegi Krisztina tegnap megismételte vasárnapi sikerét, magabiztosan nyert 100 háton. Csökkenti a kamatot az OTP Az OTP augusztus 1-től — a (korábban bejelentettnek .megfelelően — jelentősen csökkenti .a lakossági, a vállalkozói és az önkormányzati üzletág betét- és hitelka- matait. Ezt indokolja az infláció ütemének lassulása, a jegybanki kamatcsökkentések és az állampapírok kisebb hozama. A változtatás mértéke a lakossági beté­teknél és értékpapíroknál átlagosan bruttó 4 százalékos. Az intézkedés augusztus 1-től lép érvénybe, kivéve a letéti jegy eseté­ben, aminél már július 1-vel csökken a kamat. A jlátra szóló kamatozású .könyves betétek kamatai nem változnak, míg a le­kötött befektetések bruttó (kamata 25 .szá­zalékos (lesz. (Folytatás a 3. oldalon) Leánykereskndö Bátaszéken A szülök (beleegyezésével 13 és 14 éves kislányokat vitt Németországba Bátaszék- ről S. S. 26 éves bátaszé'ki lakos néhány héttel ezelőtt. Az ígért es remélt busás jö­vedelem elmaradt, az egy hét próbaidőből 3 hét lett, a könnyű pincérmunka helyett a kislányokat a legdurvább módon kény­szerítették prostitúcióra. Ezt követően (kö­vette a lányok szökése, hazatérése, majd a rendőrségi vizsgálat. ,Az utóbbi alapján jú­lius 27-én S. S.-t előzetes letartóztatásba helyezte a Szekszárdi Városi Bíróság Minderről sajtótájékoztatón számoltak be kedden a Szekszárdi Városi Rendőrkapi­tányságon. Szíjjártó István, a bűnmegelőzési alosz­tály vezetője elmondta, hogy a két kislány szülei dolgozó, de kispénzű, többgyerme­kes eníberek, akik ismerték a jólöltözött. jómodorú, velük egy községben lakó S. S.-t. Aggály nélkül elengedték külföldre gyermekkorú lányaikat, mert csak rövid próbaidőről volt szó és ha beválik a mun­ka, havonta 30—40 ezer forinthoz jutott voílina egy-egy család — az ígéret szerint. Jó egy hét után a szülök bejelentést tet­ték a rendőrségen, .gyermekeik eltűnése miatt. S. S. bűntársa Németországban tevé­kenykedett. a kislányokat 200, illetve 500 márkás tarifáért kényszerítette prostitúció­ra. Űik egy fillért sem kaptak, mindössze fanmeröltözék jutott egyiküknek. Itthon a rendőrségi kihallgatáson az derült ki. hogy idegileg nagyon megviselte őket, ami tör­tént: velük, és visszatérő rémálmaik van­nak. Soczó László. Szelkszárd város rendőrika­pitánya kéri mindazok jelentkezését, akik­nek gyermekei hasonló körülményeik kö­zött tűntek el. Szelkszárd térségében az idén már 7.1 eltűnést jelentettek be. „nincsenek közlink peütlkai természeti problémák Első ülését tartotta magyar—ukrán vegyes bizottság Budapest (ISB) — 1991­ben fogadták el a magyar— ukrán kisebbségi nyilatko­zatot, melynek szellemiségé­hez később Horvátország is csatlakozott. A két külügy­minisztérium kifejezésre jut­tatta, hogy magyar—ukrán kisebbségi vegyes bizottságot hoz létre. E bizottság hét­főn és kedden. Budapesten tartotta első ülését, melyet sajtótájékoztató követett. A két küldöttség tagjai sorá­ban ott voltak az érintett nemzeti kisebbségek képvi­selői is. Entz Géza, a Határon Tú­li Magyarok Hivatalának elnöke hangsúlyozta, hogy közös politikai akarat érvé­nyesült szinte minden kér­désben. A problémák nem politikai természetűek vol­tak, hanem az élet által felvetett gyakorlati kérdé­sek megoldásáról, főként sú­lyos pénzügyi, gazdasági szempontokról volt szó. Mindkét fél eltökélte: to­vábbra is érzékeny lesz a nemzeti kisebbségek ügyei­nek intézésében. A címze­tes államtitkár kifejtette, hogy továbbra is megvan a szándék arra, hogy fokozzuk a kulturális és tudományos együttműködést, bevonva eb­be a Kárpátalján élő ma­gyarságot, illetve a Magyar- ország területén élő Ukraj­nából származó ukránokat, ruszinokat, zsidókat. Az ukrán küldöttséget ve­zető helyettes külügyminisz­ter teljes mértékben egyet­értett Entz Géza értékelésé­vel. Petrovics Makarevics véleménye szerint magas színvonalú államközi kap­csolataink tovább erősödnek azáltal, hogy rövidesen ki­nevezik Ukrajna budapesti nagykövetét. Hangsúlyozta: e két ország, volt az első, amelyik a nemzetiségek ér­dekében, egy ilyen együtt­működési nyilatkozatot fo­galmazott meg és írt alá. (Folytatás a 2. oldalon) HMH Szombathelyen elsőként a magyarországi, volt szovjet laktanyákban megkezdték a kivonult csapatok után maradt környezeti károk fel­számolását. Elsősorban a talaj szénhidrogén­szennyezettsége jelentette a legnagyobb gon­dot, melynek megoldására pályázatot irt ki a ...............................................................amu« h elyi önkormányzat. A pályázat győztese a Földmérő és Talajvizsgáló Vállalat lett, és e hónapban megkezdték a szennyeződött talaj szellőztetését a beivódott benzintől. A szén- hidrogénnel szennyezett földet előbb kiemelik, és elkülönített helyen tisztítják, a kezelés után a tiszta föld visszakerül eredeti helyére. Újra gyilkolt a maffia Az olasz igazságszolgálta­tás fenyegetéseit semmibe véve újra gyilkolt a maffia: Cataniában, Szicília máso­dik legnagyobb városában hétfő este fegyveresek le­lőtték Giovanni Lizzio 40 éves rendőrfelügyelőt, aki a maffia ügyeiben nvomozott — jelentették a világhirügy- nökségek. A felügyelő éppen hazafe­lé tartott gépkocsiján, ami­kor egy piros lámpánál két motorkerékpár húzott mel­léje, amelyen két-.két ember ült, s azok tüzet nyitottak Lizzióra: a lövések a fején és a hátán érték a rendőrt, aki kórházba szállítás köz­ben meghalt. Az egyértelműen a maffia módszereire utalt gyilkosság mindössze nyolc nappal az­után történt, (hogy egy au­tóba rejtett pokolgéppel meggyilkolták Paolo Borsel- fláno bírót és öt testőrét Pa- lermóban. A római kor­mány egyébként több ezer katonát küldött a szicíliai fővárosba, a maffia elleni küzdelem segítésére és a maffia ügyeit vizsgáló bí­rók, ügyészek és nyomozók védelmére. (MTI) Környezetvédelmi károk elhíritása

Next

/
Oldalképek
Tartalom