Észak-Magyarország, 1992. július (48. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-27 / 176. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1992. július 27., hétfő Hűsölés a hőségben Illatos, forró kenyerek. A hőség együtt jár ezzel a szakmával. Meciar a magyar kisebbségről Magyarok a fesziiitségkeltők? (Folytatás az 1. oldalról) nem voltunk nyaralni, egy­szerűen nem jutott rá időnk. A vállalkozónak számolnia kell ezzel, ha komolyan el­döntötte, saját lábára áll. Vakáció, kirándulás csak ak­kor jöhet, ha ezek a lábak már nem remegnek. * Személyautók, kerékpárok állnak Diósgyőrben a iszi'k­vízüzem előtt. Benn végre kellemes hűvös fogad, és szomjúságunk csillapítására Igazán jól esiik a felkínált 'hideg szóda. — Az idei nyár eddigi csúcsfogyasztása július 23-án, csütörtökön volt, — mondja Bá'thori Ferenc, alkat most néhány percre feltartunk. Leginkább reggel, — ikis- ikerttoe, telekre menet —, il­letve este térnek be 'hoz­zánk az emberek — sorolja, ezért ehhez alkalmazkodik a nyitva tartásunk is. Kihaló- félben levő szakma a mi­enk, új gépeket se igen le­het kapni. Ez, amin dolgo­zunk, — mutat a 'háta mö- igött álló öreg masinára — már 80 éves. Folyton tálkol- gatjuik, javítgatjuk, de azért jói .szolgál. Bajban is len­nénk, ha cserben hagyna, hi­szen ilyenkor, nyárom sok a szomjas ember, most van ke­letje a szódavíznek. (m. e.—1. j.) Vladimir Meciar szlovák miimisztereilnök — péntek es­ti rádiónyilatkozatában — kemény hangon elítélte az „etnikai államhatárok” ki­tűzésére irányuló törekvé­seiket, és figyelmeztette Ma­gyarországot: ne alkarja el­lenőrizni a szlovák törvé­nyek szlovákiai betartását. Azzal kapcsolatban mondta mindezt, hogy Fóthy János, a Szlovák iában működő Magyar Kereszlténiydemoikra- ta Mozgalom alalnöke csü­törtökön az APA osztrák 'hírügynökséginek adott nyi­latkozatában kilátásba he­lyezte: mozgalma a magyar kormányhoz, valamint a nemzetközi szervezetekhez fordulna támogatásért, ha az önálló Szlovákiában nem tartanák tiszteletben, a ma­gyar kisebbség jogait. A kisebbségi kérdés nem szlovák'—magyar, hanem európai kérdés — mondta Meciar. A kormányfő sze­rint durván sérti Szlovákia szuverenitását, ha „néhány Szlovákiában élő magyar” azzal fenyegetőzik, hogy majd Magyarország fogja ellenőrizni a szlovák törvé­nyek betartását. A magyar kormány ehhez nem csatla­kozhat a kétoldalú viszony negatív kövétlcezményei nél­kül — figyelmeztetett Vla­dimír Meciar. Fóthy János arról is be­szélt, tfogy a szlovákiai ma­gyar kisebbség a magyar nemzet szerves részét alkot­ja nyelvi és kulturális szem­pontból. A szlovákiai ma­gyar keresztény demokrata politikus bírálta azt a tényt, hogy a szlovák—magyar ha­tár nem az etnikai határ mentén húzódik. Az etnikai 'határok kitűzésére irányuló törekvés Európábam. mindig konfliktushoz vezetett — mondta erre Meciar, és ar­ra emlékeztette Fóthy Já­nost, hogy ő a Szlovák Köz­társaság áiliampolgiára. Amikor a magyarok auto­nómiáról beszélnek, sakkor fel kell tenni a kérdést: mit akarnák csinálni azok­kal a szlovákokkal, akik a vegyes lakosságú területekein laknák? — hangzott el Me­ciar rádiónyilatkozatában. A szlovák miniszterelnök sze­rint a magyarokon kívül Európában' senki nem tö­rekszik a feszültség ilyen módon történő eszkalálódá­sára. Vladimir Meciar han­goztatta, hogy a Szlovák 'Köztársaságot az emberi és polgári jogok alapiam, va­lamennyi állampolgár jogai alapján építik, beleértve a nemzetiségek jogainak vé­delmét is. II. János Páll gyógyulná nyilvánították Gyógyulttá nyilvánították orvosai II. János Pál pápát, de közölték, hogy egy ideig még pihennie kell, és fizi­kailag regenerálódnia. Mint az UPI a sebészcso­port vezetőjére, Francesco Crucitti professzorra hivat­kozva jelentette, a pápának már nincs szüksége orvosi felügyeletre, hanem egysze­rűen pihennie kell és elő­segítenie testi felépülését. Mint ismeretes, a pápán július 15-én műtétet hajtot­tak végre, és vastagbeléből orvosai által jóindulatúnak ítélt daganatot távolítottak el. Hét napra rá a varrato­kat is kiszedték testéből, s sebe szépen gyógyul. Crucitti professzor nem közölte, mikor távozhat II. János Pál a Gemelli klini­káról, csupán azt jelezte, hogy megpróbálják rábírni páciensüket, legalább ked­dig maradjon még bent. Achille Silvestrini bíbo­ros, a rómaii kúria keleti egyházakkal foglalkozó kong­regációjának prefektusa szombaton felkereste beteg­ágyánál a pápát, utána pe­dig újságíróiknak úgy nyi­latkozott, hogy jó állapot­ban találta II. János Pált: teli életkedvvel, energiával, és jó humorral. Megkerült az emléktábla Felelősségre vonás A közeli múltban többen is jelezték olvasóink közül, hogy eltűnt az 1956-os for­radalom hőseinek emléket állító tábla ,a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Rendőr­főkapitányság miskolci, Zsol- cai kapui épületének falá­ról. A hír hihetetlennek tűnt, ezért nyomban uitána néztünk és meglepetten ta­pasztaltuk, hogy a tábla ott van, ahol volt. Ám közben valóban leszedtek, mint ahogy elvittek onnan az alatta lévő terjiedelmes vi­rágtartót is, ami az utóbbi időben már nem szolgálta eredeti célját. A történet hátterében az áll, hogy a nevezett táblát annak idején 1990-ben még az a pánt állíttatta (Magyar De-mókraita Keresztény Párt), amelyiknek a vezetője dics­telen, rövid szereplés után .külföldre távozott a párt kasszájával’. Az emléktábla kihelyezése .miatt annak ide­jén a Pofosz vezetői is til­takoztak, illetve szóvá tették, miért is engedett a város Vörös Pál kezdeményezésé­nek. Üigy találták, egyéb­ként nagyon is ésszerűen, hogy az utca másik oldalán lévő tábla legyen az egyet­len hely, ahol az ötvenha­tos hősökre miniden évben az évfordulón együttesen emlékezhet a város lakos­sága. A megyei rendőrkapitány­ság szóvá tette a városnak, vigyék el a nagyméretű, a foroalmat is zavaró, baleset- veszélyt jelentő virágtartót. Ez meg is történt, ,s miután a tábla kihelyezése is fele­más módon, engedély .nél­kül' történt, azt is leszerel­tek a helyéről. Ám érthetőemi sokam kifo­gásolták, hogyan .történhet meg ilyesmi egy emléktáb­lával, amelyik azóta visz- szaJkerült a helyére. A tör­ten tekről részletesebb ma­gyarázatot senki sem tud adni. A legfontosabb, hogy a tábl’a ismét a helyéin van és remélhetőleg az évfordu­lók alkalmával mindenki, aki fejet hajit az ’56-os hő­sök előtt, e.gy:a.rám>t megem­lékezik rólulk, tetteikről — immár újra mindkét táblá­nál. 1 yenkor, nyáron van igazán keletje a szódavíznek A Honvédelmi Minisztérium­ban és a Magyar Honvédség Parancsnokságán befejeződött az a vizsgálat, melyet a tárca vezetője az Állami Számvevő- szék által feltárt szabálytalan­ságok miatt indított — válaszol­ta az MTI munkatársának kér­désére Erdélyi Lajos alezredes, a HM szóvivője. Mint ismert, a számvevőszéki vizsgálatot követően — amely a Honvédelmi Minisztérium egyes gazdálkodási kérdéseit vizsgál­ta — Für Lajos miniszter in­tézkedett a feltárt szabályta­lanságok megszüntetésére, il­letve munkáltatói jogkörben fe­gyelmi vizsgálatot kezdeménye­zett a Honvédelmi Minisztéri­umban és a Magyar Honvéd­ség Parancsnokságán néhány NYULÁSZOKAT VÁRNAK Mintegy hatezer házinyulat, öt­ezer galambot és kilencezer baromfit állítanak -ki november 27. és 29. között a hollandiai Zuid'larenben. A Nyúltenyésztők ©szak-magyarországi Egyesülete szakmai kirándulást szervez a kiállítás megtekintésére. Ha jut rá idiő, az út isorán nagyobb középszintű vezetővel szemben. Az eljárást a számviteli előírá­sok, valamint a költségvetési szervek gazdálkodási előírásai­nak megsértése, a felügyeleti és ellenőrzési kötelmek elmulasz­tása miatt folytatták le és an­nak eredményeként három ve­zetőt vontak fegyelmileg fele­lősségre. A vizsgálatról és an­nak eredményéről a tárca tá­jékoztatta a legfőbb ügyészt, az Állami Számvevőszék, valamint az Országgyűlés Honvédelmi Bi­zottságának elnökét. Mások fe­lelőssége is felmerült, több az ügyben érintett, magas rangú vezető azonban már nem dol­gozik a tárcánál, így a mun­káltatói felelősségre vonásra nem volt lehetőség. (MTI) nyúltelepeket is megiliá tolatnak. Az utazás autóbusszal történik, szállás lesz Hollandiában; A részvételért 1(8 ezer forintot kell fizetni. Jelentkezni lehet a Nyúltenyésztők Észak-magyaror­szági Egyesületénél-, (Medve István, Miskolc, Vörösbérc u. 18.). A jelek szerint megindult a közeledés a Független Kisgaz­dapárton belüli politikai cso­portok között, hiszen a párt Németh Béla főtitkár vezette szárnyának szombati tanácsko­zásán — Torgyán József párt­elnök hívein kívül — jelen vol­tak a korábban egymással szem­ben álló platformok képviselői. A vezetőségi ülésen elfogadott határozatokban is a pártegység helyreállítására való törekvés tükröződik, hiszen a Németh Béla főtitkár vezette testület felhívja a Kisgazdapárt vala­mennyi tagját, hogy az ellenté­teket félretéve munkálkodjanak az egység megteremtése és a párt megújítása érdekében. Ezt mintegy kiegészíti az a határo­zat, amely megsemmisíti a Tor­gyán József elnöksége alatt ho­zott kizárásokat, és a kizárt párttagok tagsági jogait vissza­állítja. Mindezzel kapcsolatban Né­meth Béla főtitkár a vezetőségi ülést követő sajtótájékoztatón elmondta: egy pártban és egy képviselőcsoportban gondolkod­nak, és az egység érdekében mihamarabb megkezdődnek a tárgyalások a párton belüli cso­portok képviselői között. Az egységes Kisgazdapárt megte­remtésének fontossága mellett érvelve a főtitkár annak a vé­leményének is hangot adott, miszerint a párt megújulásához egyetlen ember — mégpedig Torgyán József — eltávolítása szükséges, s mindenki mással elképzelhető és megvalósítható az együttműködés. Németh Béla ugyanakkor nem tudott egyértelmű választ adni arra a kérdésre, hogy az egy­ségesülő Kisgazdapárt része lesz-c a koalíciónak. A főtitkár emlékeztetett arra, hogy a Füg­getlen Kisgazdapárt keresztény- demokrata szellemiséget képvi­sel, és mint ilyen alapvetően rokon politikai felfogású az MDF-fel és a KDNP-vel, ám egyelőre érvényes az FKGP nagyválasztmányának az a ha­tározata, amely felmondta a koalícióban való részvételt. A kisgazda politikus ugyanakkor utalt arra, hogy a koalíció ügyét tekintve is szeretnének tárgyalásokat folytatni. A párt országos vezetőségé­nek ülésén mindemellett sze­mélyi kérdésekben is születtek döntések. Ugrin Emesét, az FKGP megbízottt főtitkárhelyet­tesévé választották, míg a ko­rábban kizárt Balogh György alelnököt — a kizárásokat meg­semmisítő határozat értelmében — visszahelyezték funkciójába. (MTI) Szakmai út Hollandiába Kos Márc. 21— ápr. 20. Személyes ügyek: A könnyel­mű ígéretek hete. Ne vegye készpénznek sem a jó kereset­tel való kecsegtetést, sem a hű­ségre vonatkozó kijelentéseket. Érzelmek: Alkalma lesz annak a megmérettetésére, hogy meny­nyire képes önzetlen maradni. Egészség: Jó. Szerencsés napja: Hétfő. Bika Ápr. 21— máj. 20. Személyes ügyek: Régóta iz- ga.tó problémájára megoldást találhat, amennyiben nemcsak felületesen kezeli az ügyet. Na­gyobb figyelmet a pénzügyek­re. Érzelmek: Hagyja a túlér­zékenységet, a mindent mellre szívást, nehéz napok előtt áll. Egészség: Változatlan. Szeren­csés napja: Csütörtök. Ikrek Máj. 21— jún. 21. Személyes ügyek: Szerencsés hetet kezd, tekintse át a teen­dőit és haladék nélkül csele­kedjen a legfontosabb dolgá­ban. Játékban is a kegyeibe fogadja Fortuna. Érzelmek: Al­kalom vitára, tehát ne provo­káljon senkit. Egészség: A hét- elején levertség. Szerencsés nap­ja: Kedd. Rák Jún. 22— júl. 22. Személyes ügyek: Valószínű csalódni fog. Vonja le a követ­keztetést a baráti kört illetően. Mit ígérnek a csillagok a 31. hétre? Pénzügyekben másra ne számít­son. Érzelmek: Igyekezzék ol­dottabb, jobb légkörű kapcso­latot, hangulatot teremteni ma­ga körül. Természetesebb visel­kedést. Egészség: Feszült álla­pot, vélhetően fáradtság miatt. Szerencsés napja: Szerda. Oroszlán Júl. 23— aug. 23. Személyes ügyek: Ellentmon­dásos napok elé néz. Túlságo­san is leköti a nyár, emiatt gondjai lehetnek, bár nem va­lószínű, hogy azonnal érzi ezek súlyát. Érzelmek: Kapcsolatai a hét végén bővülhetnek. Sze­lektáljon köztük. Egészség: De- koncentráltságból eredő zava­rok. Szerencsés napja: Szerda. Szűz Aug. 24— szept. 22. Személyes ügyek: Ha nem ügyel, mások rendelkeznek a nyarával is.. Ne legyen engedé­keny, a tekintélye forog koc­kán. Érzelmek: Félelme, hogy nincs a helyzet magaslatán, jo­gosnak tűnik. Bátorítsa, hogy a Szűz jegyében született, vagy­is képes irányítani sorsának alakulását. Egészség: Túlzó na­pozás veszélye. Szerencsés nap­ja: Péntek. Mérleg Szept. 23— O'kt. 22. Személyes ügyek: Ne hagyja belerántani magát rokoni vi­tákba, ezek csak hátráltatják az életét. Ha mégsem marad­hat ki, csak közvetítő legyen. Érzelmek: Ne eressze el a füle mellett a partner óhaját, a kö­telék erősítését jelentheti. Egész­ség: Váltakozó hangulat, levert­ség. Szerencsés napja: Szerda. Skorpió Qkt. 23— nov. 22. Személyes ügyek: Lazítson. Módja Is lesz rá, de számítson arra, hogy a környezetében szemmel tartják. Érzelmek: Az idő elérkezettnek látszik a part­nerrel való kapcsolat részkér­déseinek tisztázásához. Jól ten­né, ha ön kezdeményezne. Egészség: Változatlan. Szeren­csés napja: Hétfő. Nyilas Nov. 23— dec. 21. Személyes ügyek: Ha nem akarja elveszíteni az illúzióját, ne bízzon meg feltétel nélkül még a barátaiban sem. A hét alkalmas nagyobb utazásra. Ér­zelmek: Választási lehetőség előtt áll: vagy az őszinteség, vagy az alibi. Az érzelmi tar­talék a partnernél kimerülöben lehet. Egészség: Szellemi pihe­nésre lenne szüksége. Szeren­csés napja: Csütörtök. Bak Dec. 22— jah. 20. Személyes ügyek: Az e jegy­ben születettek emlékezetes he­tet kezdenek. Használják ki te­hát a csillagkép- kedvező pozí­cióját. A hónap elején már csökken az esély. Érzelmek: Különösen a fiatalabbak élvez­hetik a könnyű sikereket. Egészség: Az esetleges fejgörcs inkább az idő változására utal. Szerencsés napja: Szombat. Vízöntő Jan. 21— febr. 19. Személyes ügyek: Szorongás, feszültségérzés, az okot talán nem is tudja pontosan. Ne hagy­ja, hogy elhatalmasodjon a pesszimista érzés. Érzelmek: Ha nagyobb biztonságban szeretné tudni magát, szakítson a fenn­tartásokkal. Talán egy őszinte párbeszéd lényegesen megvál­toztathatja a dolgokat. Egész­ség: A szervezete hálával fo­gadná a rendszeresebb mozgást. Szerencsés napja: Vasárnap. Halak Fehl'. 20— márc. 20. Személyes ügyek: Ha nem történt meg, vegye ki a szabad­ságát, mert a környezetében nyomasztóvá válik a hangulat. A távolságtartás a jövőjére néz­ve kívánatos. Érzelmek: Ne ha­nyagolja el a barátait, régi Is­merőseit olyasmiért, amiről' töb­bet sejt, mint amennyit a való­ságban is birtokol. Szabadulnia kellene a látszatmegoldásoktól. Egészség: Jó. Szerencsés napja: Kedd. Közeledés 9 kisgazda piaiínk között

Next

/
Oldalképek
Tartalom