Észak-Magyarország, 1992. július (48. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-02 / 155. szám

1992. július 2., csütörtök Egy-egy helység. város vagy iközség nagyjairól va­ló megemlékezés újabban gyakori jele a lakosság tisz­teletadásának. Ilyen ese­ménynek voltunk tanúi jú­nius 27-én Abaújdevecser- ben, ahol emlékünnepség keretében tisztelegtek ra- gyolczi Csorna József címer­tani és családtörténeti író, történész, a Magyar Tudo­mányos Akadémia levelező tagja, a Magyar Heraldika és Genealógiai Társaság másodelnöke halálának 75. évfordulója alkalmából. A felső Csoma-fcastély kultúr­termét zsúfolásig megtöltő közösség előtt köszöntőt mondott Krózser János, Encs polgármestere, aki hitet tett arról, hogy a város köteles­ségének érzi a nagymúltú személyiségek emlékének megbecsülését. A polgármester köszönté­se után Szalipszki Péter, az Abaúji Múzeum igazgatója vezette be dr. Kubinyi And­rás, az BLTE tanszékveze­tője előadását, aki ismertet­te a XIX. század nemessé­gének családkutató tudomá­nyos munkásságát. A köz­felfogás szerint, aki nem is­merte családja múltját — méltatlan neve viselésére. Így alakultak ki a családi ■levéltárak. Nem egy nemes megvált egy-egy birtokré­szétől, hogy családi könyv­tárát gyarapítsa. Nagyon sok folyóirat adta tudtul a század elején a családtör­téneti ismereteket. A pro­fesszor családjában négy történész volt. Csorna József sokoldalú történész volt, mert foglal­kozott a címertannal, csa­ládtörténetekkel, de művel­te az általános történeti írást is, éppen úgy, mint a genealógiát, a származás­tant. Régészeti érdeklődése a középkori templomokra is kiterjedt. Lényeges követ­keztetéseket vont le (család- történeti adatok, címerek vizsgálatánál (a sírkövek feliratainak vallatásával. Csorna József új utakon járt ezen a területen, s ezt egész Európában elismerték, s magyar gondolatnak tekin­tették. Szinte betetőzte mun­kásságát a Milleniumi Kiál­lítás alkalmából közreadott tudományos címertani szem­léltetéseivel, kiállításával, Az a típus volt, aki rendkí­vüli szorgalommal és mun­kával ránevelte magát a szakterület tökéletes műve­lésére. Hat önálló könyve jelent meg, értekezéseinek száma: 71. A nagy tetszéssel fogadott Kubinyi előadás után az emlékülés végétért, a hall­gatóság, s a teremből künn- . rekedtek átmentek a felső kastélyhoz, ahol szabadté- ■ ren, a Csoma-parkban folyt tovább a program. Az Abaúji Pedagógus Ve­gyeskar himnusza után ifj. Tarczy Gyula Kazinczy- érmes versmondó szavalatá­ban gyönyörködtünk. Eztán következett Gulyás János emléktábla avató beszéde, majd koszorúzás a meghí­vott szervezetek és a csa­lád részéről. Itt kell szól­nom Gulyás János személyi­ségéről, aki helyi patrióta­ként kezdeményezője, mo­torja és első számú kivite­lezője volt az ünnepségnek a város vezetősége mellett, Korábban járási népműve­lési felügyelőként és könyv­tárigazgatóként sokat tett az új, nagy járás születése után a kulturális és művé­szeti munka kibontakozta­tásáért. A közelmúltban pe­dig, most már nyugdíjasként tanulmányt írt „ragyolczi Csorna József élete és mun­kássága” címmel. Emléktábla avató beszé­dében elemezte a nagy múl­tú tudós életét, drámai hangon szólt arról, hogy a tudós családi sírját a hábo­rú után feldúlták, kifosztot­ták. Szavait idézve: ...... Az e lkövetők helyett a szégyen­kező ember érzésével ké­rünk bocsánatot a Csorna unokától és szépunokától”. Az avató beszéd és koszo­rúzás után Baksy Mária re­formátus lelkész méltatta Csorna József egyházi mun­kásságát. Egész életében gondnoka volt ,a gyüleke­zetnek. Harangot öntetett, egyházi . kegyszereket ado­mányozott. Kedves jelenet zárta a hi­vatalos műsort. Evva Mar­git, a tudós ükunokája kö­szönetét fejezte ki mind­azoknak, akiknek részük volt az emlékünnepség meg­rendezésében, s Gulyás Já­nosnak egy értékes könyvet — Abaúji nemesi családok családtörténelme adott át. íBefejezésképpen a híres Abaúji Pedagógus Vegyes­kar zárta a műsort, Sotkó József karnagy vezetésével. A legnagyobb hatása talán a „ Játszik a szél” című Pet- rovics műnek volt. Zenéje, szövege magáért beszélt. Akik ott voltak, tanúsít­hatják: valóban játszott a szél. A szél játéka, s az em­beri hang, az áldott „vox humana” tolmácsolásából az is kitűnt, amit az elhunyt nagy tudós az utókornak üzent: „. .. A tudomány és művészet váljanak édes test­vérekké, hogy szebb legyen az emberiség élete”. Bakonyi Béla mm Ökumenikus tábor Tiszadobon Harmadik alkalommal rendezik meg Tiszadobon a különböző felekezetű, a szomszéd országokban és Nyugat-Európában élő fia­talok találkozóját augusztus 3—9. között. Mint Laborczi Géza evangélikus .lelkésztől, országgyűlési képviselőtől megtudtuk, 130 fiatalt vár­nak a táborba: a Cseh és Szlovák Köztársaságból 10, Kárpátaljáról, Ukrajnából 25, Romániából, Erdélyből 60, déli szomszédainktól 15, Nyugat-Európából és .Ma­gyarországról 10-10 fiatalt. A szervezők a hazai és a nyugat-európai résztvevők kivételével szeretnék a tá­borozást ingyenessé tenni. A találkozó költsége 480 ezer forint lesz. Különböző alapítványok és egyházak eddig 320 ezer forinttal tá­mogatták a rendezvényt. Mint a számokból is látszik, a nemes cél megvalósítá­sához még 160 ezer forint hiányzik. Ezért kérik a szervezők a magánszemélyeket, az intéz­ményeket, lehetőségeik sze­rint támogassák a táboro­zás megvalósulását. Nyújt­sanak anyagi segítséget ah­hoz, hogy a fiatalok a tar­talmasán eltöltött napok után szép emlékekkel tér­hessenek haza. Az adományok befizethe- tők Nyíregyházán az Evan­gélikus Lelkészi Hivatalban (Luther tér 14. Telefon: (42) 1)1-360, vagy Miskolcon, a Kárpátalja Alapítványon keresztül (OTP Miskolc, Körzeti fiók Széchenyi u. 15—17. Számlaszám: 641­0:36 923-2). A csekk hátuljá­ra szíveskedjenek felírni: ökumenikus tábor, Tisza- dob. Az adományok az adó­alapból leírhatók. A befi­zetésről a szervezők igazo­lást küldenek. ÉSZAK-MAGYARORSZAG 8 Víg kedvünk nyara című néptáncműsorát adja elő a Szinvavölgyi Táncegyüttes július 5-én (vasárnap) este fél hattól a diós' győri várban. Közreműködik az együttes ifjúsági csoportja. rom nap alatt elmondott ne­kem mindent, amit apjával tu­datni akart, s amellett beava­tott titkos tervébe is. A fron­ton tapasztaltak alapján még jobban megerősödött benne az a meggyőződés, hogy a né­metek elvesztették a háborút, és azt is világosan látta, hogy ő sem a fronton, sem odaha­za nem tud az ország helyze­tén változtatni. Ezért úgy dön­tött, hogy hazatérte után el fog menni Angliába, vagy az Egyesült Államokba,' és meg­próbál ott tenni valamit hazá­ja javára. Nekünk azonban, a családnak — mint mondotta - nem szabad tudnunk erről. Ezért nem is fog a részletek­be beavatni bennünket, ne­hogy még jobban nehezítse apja helyzetét. Akár bélyegez­zük is meg, mint árulót, ha más megoldás nem kínálkoz­nék. Azt azonban nagyon ha­tározottan leszögezte, hogy ott­honról már nem lehet Ma­gyarországon segíteni. Annál is kevésbé, mert nagyon so­kan vannak még, kivált a ka­tonai vezetők között, akik hisz­nek a német győzelemben. Megemlítette azt is, hogy mindeddig - szerencsére - semmiféle kitüntetést nem ka­pott a németektől. (Elképzel­hető, hogy mit éreztem a gyász- szertartáson az Országházban, amikor a ravatal elé tett ki­tüntetései között megpillantot­tam azt a két magas, német rendjelet, amelyet Ribbentrop külügyminiszter hozott magá­val a temetésre ,,a hősnek, aki közös ügyünkért esettel"!) Nem nehéz elképzelni, hog« ha a német náci vezetés a fentiekről tudomást szerzett, akkor megpróbált tenni is va­lamit Horthy Istvánnak, e szá­mára kényelmetlen személy­nek a mielőbbi félreállítására. De most hadd kanyarodjam vissza a repülőbalesetre, amely többek állítása szerint a piló­tái hibájából következett be. Sokat beszéltünk ott Kijevben a repülésről is. Mint Farkas György — a „Gyuri” - napló­jából láthatói ekkor már túl volt az első légi győzelmén, és az is megtörtént, hogy vélet­lenül (ki tudja, valóban vélet­len volt-e?) németekkel talál­ta magát szemben, oroszok he­lyett. (Folytatjuk) HORTHY ISTVÁN REPÜLŐ FŐHADNAGY HALÁLA Ötireu éve, 1942. augusztus 20-án, az üovszkujei repülőtér felett lezuhant. Horti látván kormányzóhelyettes, özvegye közreadta Farkas György dokumentum értékű harctéri naplóját, valamint a szemtanuk visszaemlékezését* A kőtetet, melyből részleteket közlünk - az Auktát Kladő publikálja. mint különösen azt, hogy nem átall zsidó körökkel barátkoz­ni. A terhére rótt vádak kö­zött szerepel az is, hogy ami­kor a MAVAG vezérigazgató­helyettese volt, megakadályoz­ta bizonyos német üzleti el­képzelések megvalósulását. Né­metország tehát csak a leg. rosszabbat várhatja tőle a jö­vőben. Mind tudjuk, férjem a saját elhatározásából kiment a ke­leti frontra, hogy ott katona­ként szolgálva — tartalékos re­pülő főhadnagy volt — megis­merkedjék a valóságos hadi helyzettel, és tapasztalatait ké­sőbb hasznosíthassa a politi­kában. Tragikus halála előtt néhány nappal alkalmam volt találkozni vele Kijevben, ahol műtős nővérként szolgáltam a tábori kórházban. Meglepeté­sünkre Kitzinger tábornoknak, Ukrajna német katonai főpa­rancsnokának elegáns kijevi villájában helyeztek el ben­nünket. A személyzeten kívül csak mi magunk laktunk ott, a Gyuri inassal.' Háromnapos együttlétünk alatt a legtelje­sebb nyíltsággal beszéltünk mindenről. A hosszú távoliét után, érthető módon, sok volt a megtárgyalni valónk, és apósom is több mindent üzent velem a férjemnek, egyebek között azt is, hogy a legrövi­debb időn belül haza kell tér­nie Magyarországra. Ma sem tudom megérteni, hogyan le­hettünk olyan könnyelműek, vagy talán inkább gyanútla­nok, hogy nem számoltunk idegen „fülek” jelenlétének a lehetőségével. (Később tudtam meg egy tábornoktól, hogy a lakás rejtett mikrofonokkal volt felszerelve.) A lényeg az, hogy a férjem az alatt a há­I. Horthy Istvánná: Saját elhatározásából ment a frontra Ahogy közeledik férjem, Horthy István tragikus halálá­nak ötvenedik évfordulója, egyre-másra jelennek meg cik­kek, visszaemlékezések, egy­mással vitatkozó írások a vég­zetes repülőbalesetről. A ka­nadai Magyar Szárnyak már 1978-btín közreadta az addigi kutatások összegyűjtött adata­it, legutóbb pedig, 1989-ben, Bujtás László publikált Buda­pesten egy terjedelmes köny­vet - Horthy István repülő fő­hadnagy és kora eltérő meg­közelítésben címmel —, amely sok egyéb mellett ezzel a té­mával is foglalkozik. De em­líthetném Ortutay Tivadar Két világháború sodrában című emlékiratát is, amelyben a szerző — Horthy Istvánnak a keleti fronton segédtisztje és személyi tolmácsa - részlete­sen beszámol a tragikus ese­ményről. Amikor sokak által ismert személlyel történik valamilyen rendkívüli eset, szinte termé­szetes, hogy se szeri, se szá­ma a találgatásoknak, az újabb és újabb verzióknak, amelyek egymást túllicitálva igyekeznek az eseményt „megmagyaráz­ni”. Hadd utaljak itt röviden egy-két összefüggésre, amelye­ket talán nem árt figyelembe venni, ha elfogulatlanul akar­juk mérlegelni a szerencsétlen­ség bekövetkeztének lehetsé­ges okait. Ämikor a férjemet 1942. feb­ruár 19-én a magyar Ország- gyűlés közfelkiáltással kor- mónyzóhelyettessé választotta, bel- és külföldről egyaránt özönföttek a jókívánságok, az üdvözlő táviratok. „Szövetsége­seink" közül csak egyetlen or­szág nem hallatta szavát: a német Harmadik Birodalom, Hitler náci Németországa. Is­meretes ellenben, hogy Goeb­bels propagandaügyi miniszter milyen gúnyos kitételekkel kí­sérte naplójában ezt az ak­tust. Apósom beszámol róla az emlékiratában. Hogy a vezető náci körök hogyan vélekedtek Horthy Ist­vánról, arról ékesen tanúsko­dik Dietrich von Jagow buda­pesti német követ 1942. feb­ruár 23-án kelt terjedelmes je­lentése, amely elsősorban szél­sőjobboldali és nyilas forró­sokból merítve, a leggono­szabb személynek ábrázolja a férjemet, kiemelve angolbarát­ságát, náciellenességét, vala­Hajtat ram

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom