Észak-Magyarország, 1992. július (48. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-01 / 154. szám
1992. július 1., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Július 1-től Új Munka törvénykönyve Az új Munka törvény- könyve július 1-jén lép hatályba. A jogszabály előírja, hogy a munkaviszony során tilos hátrányos megkülönböztetést alkalmazni a munkavállalók között nemük, koruk, nemzetiségük, fajuk, származásuk, vallásuk, politikai meggyőződésük, vagy ezzel ösz- szefüggő tevékenységük miatt. Vita esetén a diszkrimináció-mentességet a munkáltatónak kell bizonyítania. A munkaviszony kérdéseit a törvény mellett a kollektív szerződés is szabályozza. A kollektív szerződés, bármely — munkaviszonyra vonatkozó — kérdésről rendelkezhet, eltérhet a jogszabálytól, de nem lehet azzal ellentétes. Az eltérés is cs-alk úgy lehetséges, ha a törvény minimális követelményeihez képest a munkavállalókra nézve kedvezőbb feltételeket állapít meg a szerződés. A jogszabálytól ilyen eltérés megengedett a munkaszerződésnél ás. , A törvény szabályozza a munkavállalók és a munkáltatók, valamint ezek érdek- védelmi szervezeteinek (kapcsolatrendszerét. Az alkotmánnyal, iHetve a nemzetközi egyezményekkel összhangban a munkavállalók és a munkáltatók számára is biztosított, hogy érdekeik megvédése céljából szervezeteket alakítsanak. A szervezetek megalakítására külön törvény: az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény vonatkozik. A munka- vállalók és a munkáltatók joga az is, hogy tartózkodjon a belépéstől az érdek- képviseleti szervezetbe. A törvény a kormány kötelességévé teszi, hogy a munkaügyi kapcsolatokra és a munkaviszonyra vonatkozó, országos jelentőségű kérdésekben a munkavállalók és :a munkáltatók országos érdekképviseleteivel egyeztessen. A szakszervezet a munkahelyen jogosult többek között kollektív szerződést kötni, a jogellenes munkáltatói intézkedés ellen kifogást, vétót benyújtani. Ha a munkáltató a kifogással nem ért egyet, hét napon belül egyeztetést kell lefolytatni. Amennyiben az egyeztetés nem vezet eredményre, az ettől számított öt napon belül a szak- szervezet munkaügyi bírósághoz fordulhat. A kifogásnak az intézkedés végrehajtására halasztó hatálya van. A munkavállalók a vezetésben az általuk választott üzemű tanács, illetve üzemi megbízott révén vehetnek részt. A törvény szerint üzemi tanácsot kell választani minden olyan munkáltatónál, illetve a munkáltató minden olyan önálló egységénél, ahol a létszám 50-nél nagyobb. Ahol a létszám Sínél kevesebb, de iá 15-öt meghaladja, a dolgozóknak üzemi megbízottat kell választani. Az üzemi tanács választásra jelöltet állíthatnak a szakszervezetek, a választásra jogosult munkavállalók legalább 10 százaléka, vagy legalább 50 munkavállaló. Az üzemi tanácsot együttműködési jog illeti meg a kollektív szerződésben meghatározott jóléti célú pénzeszközök felhasználásánál, illetve az ilyen jellegű intézmények, ingatlanok hasznosításánál. Az üzemi tanács egyetértése szükséges a munkavédelmi szabályzat Jobb félni... Elkerülhetők a vízi tragédiák A nyári forróság idején, amikor hétágra süt a nop, ki ne szeretne megmártózni a közeli folyók, tavak hús hullámaiban! Aki csak teheti, szinte menekül a házak falai közül, a városból -ki, a szabadba. A vízparthoz érve - mielőtt még számolnának az esetleg szomorú következményekkel - fejest ugrónak .. . Szerencsésebb esetben urai maradnak c helyzetnek, s valahogy ki- evickélnek a vizböl, vagy időben megmenti valaki az életüket, Ilyenkor az ijedelmen kívül más nem történik - s az talán intő és figyelmeztető jel marad egy életre a számukra. De minden nyáron történnek vízi tragédiák. 5 a sta* tisitikák, melyek a halálos végű baleseteket összegzik, egyre riasztóbbak. Az elmúlt esztendőben megyénkben — jobbára a szabad vizeken, fürdésre nem kijelölt helyeken - összesen 21 ember lelte a vízben halálát. Hárommal többen, mint az előző évbon. Közülük talán egy-két emberről tehető fel, hogy önként választotta élete befejezését o hullámsirban. Az Öngyilkos- ságnnk nem a legnépszerűbb módja ugyanis a víz- beugrás. Ami viszont elgondolkodtató: o vizbe fúltak 50 százaléka fürdés közben halt meg, sokszor egyedül, tanúk nélkül. További 25 százaléka a vizi halálos baleseteknek közlekedés - csónakázás, vitorlázás - közben történt, legtöbbjük nem a fürdésre kijelölt helyen merészkedett a nem eléggé ismert vízbe, előzőleg bravú- roskodni akart, bizonyítani vizimádatát. Gyakori halálok volt az is - a múltévi esetek 21 százalékánál jelzi c statisztika hogy ittoson, áthevülten ugrottak fejest emberek a tavak, a folyók vizébe. Talán a legtragikusabb a gyermekek vizhalála. A napközben felügyelet nélküllevő kisiskolások időnként csapatokba verődve mennek c környékbeli vizekhez fürdeni. s nem egy alkalommal e szülő már csak a tragédiáról, gyermeke elvesztéséről értesülhet. Itt a vakáció, s megkezdődött a nvári szabadsáq időszaka. Idén még - szerencsére - egyetlen viziboleset sem történt a borsodi vizeken. Teqyünk mea mindent, hogy ne legyenek újabb vi- zitragódiók!- gyárfás kiadásához. A munkáltató (köteles az üzemi tanács előzetes véleményét kikérni több olyan (kérdésben, amelyek lényegesek a munkavállalók helyzetét tekintve, fey például az átszervezésre, privatizálásra vonatkozó terveknél, az új munkaszervezési i módszerek és teljesítmény-követelmények bevezetésénél. A munkáltató köteles tájékoztatni az üzemi tanácsot legalább félévenként a munkahely alapvető gazdasági kérdéseiről, a béreik, a keresetek alakulásáról, a bérfizetéssel összefüggő likviditásról, ,a foglalkoztatási tervekről. Tájékoztatást kell adnli a tevékenység számottevő módosításáról, jelentős beruházási döntések tervéről. A törvény alapján már nem a munkában eltöltött idő szerint jár az alap- és pótszabadság. Az alapszabadság legalacsonyabb mértéke évi 20 munkanap. A 25. életévtől ez az alapszabadság 21 nap ,a 28. életévtől 22 nap, a 31. életévtől 23. a 33. életévtől 24, a 35. életévtől 25, a 37. életévtőil 26, a 39. életévtől 27, a 41. életévtől 28, •a 43. életévtől 29, a 45. életévtől 30 nap. A munkáltató és az üzemi tanács, vagy a szakszervezet közötti érdekvitában a törvény egyeztetési kötelezettséget ír elő. Az egyeztetés lehetséges közvetlen párbeszéddel, közvetítő segítségével, vagy döntőbíró felkérésével. Amennyiben a munkavállaló, a szakszervezet, az üzemi tanács, vagy a munkáltató munkaügyi vitát kezdeményez, a munkaügyi jogvitában a munkaügyi bíróság jár el. (MTI) A Magyar Nemzeti Bank július elsején kezdi meg a Magyar Köztársaság címerével ellátott 100 forintos címletű bankjegyek forgalomba hozatalát. A bankjegyek 1992. január 15-i keltezésűek. A korábbi címerrel kibocsátott papírpénzek továbbra is forgalomban maradnak. 5-visszaeses Átlagosan 12 százalékkal esik vissza a kelet-európai országok termelése az idén, mii.után tavaly átlagosan 15,9 százalékkal csökkent a térség országainak bruttó nemzeti terméke — írja az ENSZ éves jelentése a világgazdaságról. A jóslat szerint a visszaesés jövőre is folytatódik majd, habár jóval lassúbb ütemben. A dokumentum szerzői úgy vélik, hogy á növekedés kilátásai ezen országokban mindenekelőtt a költségvetési egyensúly megteremtésében, az (infláció kézben tartásában, a privatizálásban és a megfelelő pénzügyi intézmények létrehozásában elért sikerektől függenek. A Gondozó Ház szervezi---------------------------—-----------WP-----------N yaralás barcikai nyugdíjasoknak A korábbi évűkben jól bevált gyakorlat szerint, az idén is szervez egy kis nyaralást a városban élő nyugdíjasoknak a kazincbarcikai Családsegítő Központ, valamint a Gondozó Ház. A tíz napos pihenés, ki- kapcsolódás helyéül most is a balatonszepezdi idősek táborát szemelték ki, hiszen a tapasztalatok szerint kellemesen érzik ott magukat az idős, kisjövedelmű nyugdíjasok. Vannak, akik egyedül, mások házastársukkal együtt kelnek útra, s a Balaton partján nyaralnak — még ha az idén ez szeptember első napjaiban is történik. A Gondozó Ház várja mindazoknak a kazincbarcikai, valamint a városkörnyéki településeken élő nyugdíjasoknak a jelentkezését, akik (augusztus 31. és szeptember 9. között szeretnének részt venni a nyári táborban. A részvétel egyébként személyenként 3500 forintba kerül. A nyaralással kapcsolatos kérdésekben bővebb felvilágosítást Takács- né Haszon Jolán, a Gondozó Ház vezetője ad. Emlékmű terve A két nagy világégés éveiben sok sátoraljaújhelyi család veszített el férjet, az apát, a (katonaiakat. Emlékükre méltó (környezetben szeretne a város egy új kegyeleti helyet kialakítani, s felállítani egy új obeliszket. A közelmúltban elkészültek a háborús hősök emlékművének tervei. A nehéz gazdasági helyzet közepette a város saját erőforrásai kevésnek bizonyulnak ahhoz, hogy elkészülhessen belőle az új létesítmény. Ezért a Városvédő és Szépítő Egyesület felhívással fordult a sátoraijaúj helyli polgárokhoz: a lehetőségeikhez képest adományaikkal járuljanak hozzá a háborús emlékmű létesítéséhez, hogy ilymódon is méltó emléket állíthasson Sátoraljaújhely a háború halottainak — a magyaroknak és más népek, nemzetiségek fiainak egyaránt. Az egyesület azt is szeretné, ha a város polgárai véleményt nyilvánítanának arról, megfelelőnek tartják-e az emlékmű tervezett helyét. Szívesen várnak ezzel kapcsolatban javaslatokat, hiszen előfordulhat, hogy közösségi akarattal végül is szebb és méltóbb környezetre lelnek a városban. ^olcsóbban?... Center Shop Műszaki Kereskedés (Széchenyi u., Pátria-ház, emelet): LBTV ,102 Midi hifitorony 36 400 Ft helyett CDíP M 39 CD lemezjátszó íl-V 800 Ft helyett KV 2184 MT Sony tv, 53 cm 65 900 Ft helyett Spór Áruház (Pátria-ház, emelet): Minden ing 30—100 Ft'dto, amíg a készlet tort. Miskolci Centrum Áruház: A héten: egyes szörpök 20 százalékos, egyes gombok százalékos árengedménnyel (kaphatóik. Belvárosi Kerékpár Centrum (Miskolc, Erzsébet tér, az uszoda udvarán): Pioner, 18 seb., tornádóvörös 2il 400 Ft helyett Pioner, 18 seb., grafitszürke 18 600 Ft helyett Mongoose Sw. 12 .seb., piros 19 800 Fit helyett Borsod Domus (Nagyváthy u. 2. sz.): 23 900 Ft 14 800 Ft 59 990 Ft 40 19 500 Ft ,17 400 Ft 1(8 500 Ft 72 990 Ft helyett 222 200 Ft helyett 18 000 Ft helyett 114 680 Ft helyett 236 320 Ft helyett 71. sz., az üveg-porcelán üz27 Ft helyett 99 Ft helyett 29 Ft helyett 35 Ft helyett 74 49 290 Ft helyett Ft helyett Ft helyett 24,20 Ft helyett Capri bársarok (jugoszláv) Dariella bőrgarnitúra (olasz) Dalliime .könyvespolc Gyula kolóniái ebédlő Bull bár (olasz) Prémium Shop (Széchenyi u. lettel szemközti közben): Borsodi világos sör Pepsi Cola 2,25 1 Prémium sör Literes üdítőik Pátria ABC: Étolaj Kristálycukor Trappista sajt Tejföl, 2 dl Libamájlkróm Natúr lecsó, 5/4-es Paradicsompüré, 420 gr Csemegekukorica, dobozos Mini Kuncsaft (Zsolcai kapu 22. sz., Steffi vatta, reklámáron Bounty 6 csoki, reklámár Milky Way 5 csoki, reklámár Ponds testápoló, 500 ml, reklámár Sertésmájkrém, 65 grammos Colaszörp, 1 1. reklámáron 211-es Csemege-Francia Pékség (Széchenyi u. 19.): Mars csokoládé, 3 dlb-os 165 Ft helyett Biopon 1/1 -es 130 Ft helyett Biomix 1/1 -es 1:32 Ft helyett Flóraszept 1 1-es 125 Ft helyett Sertésmájkrém 1/10-es 2,1,80 Ft helvett 58 990 Ft 199 900 Ft 8 820 Ft 94 990 Ft 192 990 Ft 25 Ft 9*5 Ft 27 Ft 33 Ft 69 Ft 44,50 Ft 270 Ft 21,80 Ft 35 61 68 49 Ft helyett 21 Ft Ft helyett 42 Ft Ft helyett 43 Ft Ft helyett 32 Ft a Katalin-közben): 81 Ft 140 Ft 140 Ft 410 Ft 16 Ft 99 Ft 130 Ft 116 Ft 118 Ft 11,1 Ft 16,80 Ft 74 Ft hélyett 69 Ft 19 Ft helyett 16,50 Ft 19 Ft helyett 16 Ft 19,80 Ft helyett 16 Ft 24,20 Ft helyett 21 Ft 4 X Diszkont (14-es, 12-es, 24-es, 8-as buszvégállomás, Cor- so-cipő (udvar): Csemegeuborika 5/2-es 138 Ft helyett 86 Ft Maggi-levesporolk, -kockáik reklámáron. Marhamájkrém, 65 gr 18 Ft helyett 15 Ft Fa-tusfürdők, hatféle illatban 169 Ft helyett 152 Ft Sillan öblítő 139 Ft helyett 123 Ft Női szandál *1420 Ft helyett 851 Ft He jő ABC (Futó U.): Étolaj Sertésmáj Ikrám M arbamájtoréim Szárnyasmájkrém Tejföl Sajó Cipőbolt (Miskolc, Széchenyi u., a Centrum Áruházzal szemben): Nagy ínyári cipövásár, jelentős árengedménnyel, Zöldért-diszkont Élelmiszer-raktár (Fonoda u. mellett, a Sa jó-partnál): Cukor 42 Ft helyett 39 Ft Cukor lédig. (50 kg) 40 Ft helyett 38 Ft Sertésmájkrém, 65 gr, reklámáron 15 Ft Savanyúságok 5/4-es üveggel 30—40 Ft Babfőzelék kolbásszal 40 Ft. Queen üdítők, 2 literes , 85 Ft Maiggi-flievesipordk 30 Ft A Csabai kapu 26. szám (a Semmelweis Kórház-Rendelőintézetével szemben) alatti fűszer-csemege boltban kristálycukor 41 Ft./kg, (tejföl 24,20 helyett 22 Ft/darab áron kapható. 10D forintos bankjegy - köztársasági címerrel