Észak-Magyarország, 1992. július (48. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-10 / 162. szám

1992. július 10., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Százkilencven milliárdos hiány ISMÉT A KÖLTSÉGVETÉSRŐL Kis szőlőterületen gazdálkodóknak Pénznélkiilieknek - pinceszövetkezetei! A borkombinát is „beszáll” Budapest (1SB) Mint la­punkban már hírül adtuk, a kormány megtárgyalta és jó­váhagyta a jövőévre vonat­kozó költségvetési irányelve­ket. Nincs akadálya tehát annak, hogy az idén az Or­szággyűlés illetékes bizottsá­gai időben hozzákezdjenek a ’93-as irányelvek tárgyalásá­hoz. A bizottsági vitákat kö­vetően a nemrégiben elfoga­dott, az államháztartás vi­teléről szóló törvény értel­mében szeptember harmin­cadikéig kell a kormánynak a T. Ház elé terjesztenie a költségvetési törvény terve­zetét. S mivel jó esélyek vannak arra, hogy ez így is lesz, most, a tavalyi eszten­dővel ellentétben, elegendő idejük lesz a képviselőknek a törvénytervezet tárgyalá­sára és elfogadására. A .nyilvánosságra hozott irányelvek szerint gazdasá­gunk a jövő évben szerény mértékű, de határozott növe­kedésnek indul. A kormány előrejelzése alapján a hagyo­mányos konvertibilis expor­tunk továbbra is dinamiku­san, mintegy 7—Í1 százalék­kal bővül, s jövőre a kelet­európai kivitelünk is emel­kedni fog 1—2 százalékkal. S bár a feltételezések szerint importunk ’93-ban is erőtel­jesen, durván 4—7 százalék­kal emelkedik, azért a kül­kereskedelmi mérlegünk zá­rásakor 1—300 millió dollá­ros bevételtöbbletet számol­hat majd el az ország. A vá­zolt folyamatok eredménye­képpen a kormány arra szá­mít, hogy ’93-ban megáll a bruttó hazai termék (GDP) csökkenése, sőt volumgne is X—3 százalékkal emelkedni fog. Az irányelvek szerint a kormány a privatizációs be­vételekből egyetlen fillért sem kíván a költségvetés fo­lyó finanszírozására fordíta­ni. A hazai cégek eladásából származó pénzeket a vállal­kozások támogatására és a piaci verseny fejlesztésére fordítja. Így például kezde­ményezik a Betétvédelmi Alap, a jelzáloghitel és az átfogó hitelgarancia intéz­mény a létrehozását. Az irányelvek alapján a kormány javaslatot tesz az általános forgalmi adórend­szer korszerűsítésére, s jö­vőre, a parlament hozzájáru­lása után minden bizonnyal bevezetik a kétkulcsos áfát. Ennek megfelelően a mosta­ni nulla százalékos adó he­lyett 10 százalékos forgalmi adó terheli majd többek kö­zött az alapvető élelmisze­rek és az energia árát is. A számítások szerint azonban az infláció mértéke így sem haladja meg a 17 százalékot, óriási lesz viszont a munka- nélküliség. A prognózis sze­rint jövőre 900 ezresre nő a munkát keresők tábora, s valószínűleg az ezt követő években fokozatosan csökken a számuk. Mindent egybevetve jövő­re 190—195 milliárd forintos költségvetési hiánnyal számol a kormány, s ez az összeg durván a GDP 7—íi száza­lékával egyenlő. (Az arány azért fontos, mert az ország általi felvett hitelek jó ré­szét nyújtó Nemzetközi Valu­taalap az így számított 5 százalékos hiányt tartja fi­nanszírozhatónak.) Ennek tükrében a kormány rend­kívül takarékosan tervezi a kiadásokat: fogyasztói ártá­mogatással csak a helyi és a vasúti közlekedés tarifáit mérsékli a kormány. Az irányelvek szerint a kormány a jövő évi költség- vetési hiányt — számítva a háztartások megtakarítására — nyílt piaci műveletekkel fedezi, s a Magyar Nemzeti Banktól egyre kisebb össze­gű hitelt kíván felvenni. R. S. Manapság igen-igen sok gondot okoz Hegyalján a közelgő szüret. Hova kerül­jön az idei must, ha még a tavalyi bor is a pincében szunnyad? De vannak olyan termelők is, akiknek se pin­ce, se hordó, se feldolgozó, szóval semmi, csupán az a fél'holdnyi-holdnyi szőlőte­rület, melyről eddig még csak-csak elvitte a termést a nagy termeltető, a Tokaj- hegyaljai •Borikombinát. Nem kellett eddig a kis­termelőnek foglalkozni pré­seléssel. tárolással, bor,keze­léssel. Elég volt becsülete­sen művelni azt a pár száz négyszögöl szőlőt. A piac beszűkülésével azonban so­kan csak a feldolgozástól, a must kezeléstől menekültek meg ideig-óráig, és a gven- gébb minőségű borok gaz­dái tavasztól már olyan ér­tesítést kaptak a TÁG-tól. hogy boraikat nem sikerült értékesíteni, vigyék vissza, vagy tegyék oda ahová akar­ják, főzzenek borpárlatot, vagy adják el, ahogy tud­ják. De hova vigye az a kistermelő, akinek nincs sem értékesítési, sem táro­lási lehetősége? Tároltatja drága pénzen tovább (ha bírja fizetni). Vagy vesz pincét, ha van egy-kétszázezer forintja. Ha nincs, akkor ...! Akkor nem műveli tovább a szőlőt, el­adja borát 25 forintért lite­renként (sajnos ide süllyedt a „piac”), és többé a tőke felé sem néz. Júliusra azonban válto­zott a helyzet. Méghozzá a pénz nélküli, kis területeken szőlőt művelő gazdák elő­nyére is. Ugyanis a nehe­zen induló privatizáció kö­zepette a borkombinát gon­dolt egyet, és sok pincéjét felajánlotta (most bor nél­kül!) hogy azokra alapozva a hegyaljai falvak kisterme­lői alakítsanak pinceszövet­kezeteket. A pincéhez jutás lényegéről Bacsó András ve­zérigazgató így foglalta ösz- sze elképzeléseit: — A felajánlott pincék tulajdonképpen a privatizá­ció szerves részét képezik. Ez a pinceszövetkezés a leg­jobb lehetőség azoknak, akik nem rendelkeznek pincével, nincs pénzük pincevásárlás- ra. Ők társuljanak, szövet­kezzenek az állami vagyon privatizációja révén. Né­metországban van erre már jó példa a kis szőlőterüle­ten gazdálkodók körében. Különben is egy dimen­zionált decentralizált pri­vatizációt akarunk megva­lósítani — mondta a vezér- igazgató. és így folytatta: — Szeretnénk kis léptékű, kis vagyonértékű, rugalmas, ala­csony költséggazdálkodással rendelkező, önállóan is mű­ködőképes egységeket létre­hozni ebből a mamutválla­latból. Milyenek ezek a mű­ködőképes egységek? Példá­ul olyanok, mint hajdan a pinceszövetkezetek, társulá­sok. Híres történelmi dű­lőkre önálló gazdasági tár­saságokat szeretnének kiala­kítani 60—80 hektár terüle­ten (szőlőterület, pincével és borkészlettel). Pinceszövetkezetek eseté­ben a kistermelők saját te­rületeikkel (akár 10—20 em­ber) alakítanának szövetke­zetét, melyekhez a borkom­binát felajánlott ötvenhét pincét — összesen 96 ezer hektoliter bor tárolására al­kalmasat. Hegyalján összesen mint­egy 15 ezer kisterületen gazdálkodó szőlőtermelő él. de csak töredékük rendel­kezik pincével. Ezért nekik ajánlotta fel a TÁG az 57 pincéjét Módtól egészen Sá­toraljaújhelyig. Bacsó .András azt reméli, hogy a kistermelők egymás­sal szövetkeznek, vállalkoz­nak, és akár 10—20 hek­tárról származó 300—400 hek­tó boruk olyan minőségű lesz, melyet a piac igényei­nek megfelelően lehet azo­nos minőségben, azonos cím­kével megjelentetni á pia­con. Ilyen tételekre már ve­vőt is lehet találni könv- nyebben. A vállalkozás pe­dig „emberi léptékű”, beru­házni lehet rá, a bevitt sző­lőterület és a pince értéké­nek arányában hitelt lehet rá felvenni, mivel erre a vagyonra a finanszírozás megteremthető. A szétszórt területen, de viszonylag közeli gazdák kö­re kölcsönösségi alapon ön­segélyezés útján, de kölcsö­nös támogatással nyereség­teremtő társaság lehet. Mit kér a borkombinát az ilyen kis tárolóképességű pincékért? A vezérigazgató szerint elsősorban — termé­szetesen a készpénzfizetés volna a legjobb. Azonban, mivel e pinceszövetkezetek kistermelő tagjai nem tőke­erős szövetkezők, a borkom­binát is „beszáll” ilyen pin­ceszövetkezetekbe, és aport- ként beviszi a pincét, vala­mint a benne lévő üres tá­rolóhordókat. Meghirdették két országos lapban is. de mi is közreadjuk. hogy •Hegyalja minden falujában alakítsanak pinceszövetkeze­teket, és akár 10—15 ember a szándéknyilatkozat alá­írásával juttassa el jelent­kezését a borkombinát köz­pontjába, Sátoraljaújhelyre, legkésőbb július 31-ig! (Itt jegyezzük meg: nem baj, ha olyan faluban akarnak pinceszövetkezetet alakítani, ahol a borkombinátnak nincs pincéje. Ez esetben a leg­közelebbi pincét ajánlja fel a vállalat. Például a TÁG- nak nincs pincéje sem Le- gyesbényén, sem Szeren­csen, sem Bekecsen, attól még alakíthatnak pinceszö­vetkezetet. ugyanis vagy Tállván, vagy Mádon lehe­tőség lesz a pincéhez jutás­hoz. A lényeg: most mihama­rabb eljuttatni a szándék- nyilatkozatokat, illetve a borkombinát szívesen ad a falvakban tájékoztatót az alakulandó pinceszövetkeze­tekről, csak kérjék például a polgármesteri hivatalok mielőbb, hogy a szakembe­rek elmondják a pinceszövet­kezetek beindításának lehe­tőségeit. (bebecsi) HORTHY ISTVÁN REPÜLŐ FŐHADNAGY HALÁLA ötven éve, 1942. augusztus 20-án, az ilovszkojei repülőtér felett lezuhant Horthy István kormányzóhelyettes. Özvegye közreadta Farkas Gvörgy dokumentum értékű harctéri naplóját, valamint a szemtanúk vissza­emlékezését. A kötetet, melyből részleteket közlünk - az Auktor Kiadó publikálja. Harctéri naplóM 50 év távlatából fÍJ Lapozgatom 1942 nyarán írt naplómat. A kockás, pepita füzetben megőrzött rövid fel­jegyzések segítenek felidézni az akkori eseményeket. Ma is magam előtt látom mindazt, ami történt. Emberek, tárgyak, időpontok jelennek meg és kapcsolódnak láncban egymás­hoz. A napló annak mond a legtöbbet, aki írta, hiszen ben­ne elevenen él minden, ami történt. De sokat ki tud olvas­ni belőle az is, aki utóbb ol­vassa, és magyarázatot keres ilyen vagy olyan részletekre. De még a naplóíró előtt is csak most világosodik meg több olyan összefüggés, amit akkor - fiatal fejjel és az ese­mények forgatagában - nem látott meg, vagy fel sem tudott fogni. Horthy István, 1942. február 19-e óta az ország kormányzó­helyettese, 1942. május 1-jén vonult be Szolnokra az 1. va- dászrepülő-osztályhoz katonai szolgálatra. Bevonultatott en­gem is, az inasát. A vármegye- házán laktunk, a főispán verf- dégeiként, de az ellátást a repülőtéren kaptuk. Szomba­tonként hazamentünk a fővá­rosba, hétfőn mindig vissza Szolnokra. Egy hónap múlva — mint a naplómból látható -, június 5- én a földi részleggel útnak in­dultam a frontra. Vittem ma­gammal minden olyan felsze­relést — a gazdámét is —, amire a tábori életben szük­ség lehetett. A csomagokról, a tárgyakról, az eszközökről kü­lön leltárom volt, hogy mindent gyorsan megtaláljak, amikor kell. A gazdám csak egy hónap­pal később, július 2-án érke­zett ki a repülőkkel a had­színtérre. Már nagyon vártam. Boldog voltam, amikor végre megérkezett. Akkor meg sem fordult a fejemben, hogy mit keres az ország második em­bere a fronton, az állandó életveszélyek között. Egy tar­talékos főhadnagy a sok ezer közül, akik parancsnak enge­delmeskednek, végrehajtják a kapott utasításokat, a közkato­nákkal együtt helyt állnak, ahol kell. Harcolnak, bevetés­re mennek, kockáztatják az életüket. Az életveszély a re­pülőknél szinte állandó. Nem is szólva a ronda fejnehéz Héjákról, amelyek leszálláskor olyan könnyen felborulnak. Hány gép vágódott így át — köztük a gazdámé, Horthy Ist­ván kormányzóhelyettesé is, aki benne ült — a hepehupás, rossz tábori reptereken! Es a bevetésnek, a valóságos harci cselekmények, amikor a szó va­lódi értelmében szembe kell nézni a halállal! Most, fél évszázad múltán sem hagy nyugodni ez a gon­dolat. Miért kellett neki ki­mennie a frontra? Miért kel­lett úgyszólván közkatonaként harcolnia — a nem egészen két hónap alatt több mint hússzor volt bevetésen —, és miért kellett lezuhannia és meghalnia? Mindmáig gyanú­san tisztázatlan körülmények között. Mint kormányzóhelyettes, közjogi méltósága révén, ma­gas katonai — tábornoki — ranggal is tarthatott volna szemlét a keleti fronton har­coló csapatoknál. Hát hiszen értem én őt: tu­dom, hogy milyen szerény volt, és mennyire nem tűrte a kivé­telezést, és tudom, hogy meny­nyire szerette repülőtarsait, és hogy életét eljegyezte a repü­léssel. Ott akart lenni velük a veszélyben is. De a döntés - amelyet bizonyára nem ő ho­zott - akkor is rossz volt. Ho­gyan lehetett Horthy Istvánt, akire az ország sorsát akar­ták rábízni azokban a nehéz időkben, hogyan lehetett őt ilyen helyre engedni? Nagyon megértem Csukás Kálmán őrnagynak, a repülő­osztály parancsnokának a lel­kiállapotát. Valósággal össze­roppant, amikor a szörnyű ha­lálhírt meghallotta augusztus 20-án hajnalban, ott a sátra előtt, félig öltözötten. Ez a ki­váló repülő és emberséges pa­rancsnok, akit mindenki tisz­telt és szeretett, s aki szoros bajtársi közösségben tartotta együtt a fronton is az egykori repülő sporttársakat, talán ma ga is felelősnek érezte nia9° a történtekért. Hiszen ° a ° ki előző este a parancso felszállásra! Hátha meg azt is tudta volna, hogy -l°ny „n, táv vezérezredes, a • ' hadsereg parancsnoka gy naasereg p kormanyzo­aznap közölte a fron(szo|gá. ke'ytettf'repülőknél befejezte! a sors akarata volt, (Tálán a sói* . . . hogy Csukás Kalman meg azon az őszön szintén hősi ha­lált haljon a keleti hadszín­téren.) Együtt mentünk ki vele a baleset színhelyére, a lezuhant géphez, amelyben fogva ma­radt az ország kormányzóhe­lyettese, jobban mondva az, ami megmaradt belőle. A gép még füstölgött. Füstje, mint Káin áldozatáé, hosszú, álnok kígyó gyanánt tekergőzött a föld színén. Néztük, tehetetle­nül. A gondolatok zakatoltak az agyunkban. Ez nem lehet igaz! Néztük, és nem értettük, mi történt. Lezuhant? De ho­gyan? A gép - a roncshalmaz - hason fekszik. Futóműve zár­tan alatta. A felizzott, - defor­málódott fémtömeg még nem hűlt le. Leföldelték. Délutánig nem lehet kibontani. Addig őrizni kellene. De kinek? És kitől? Jönnek-mennek a hiva­talosok, a kíváncsiskodók. Ma­gyarok és németek. Délután kibontás. Vizsgálat. Azonosítás. Jegyzőkönyvezés. Mindenki mást látott, és mindenki más­képp látta és mondja el. Pél­dául Mészáros Rafael tizedes, a huszti ezredtől, úgy látta, hogy a gép égve szállt le. De őt ki se hallgatják. Csak az orvosi jegyzőkönyv megállapí­tásai nem vonhatók kétségbe; az orvos szeme előtt ott a te­tem, egy nem régen még élő ember összeroncsolódott, meq- égett darabjai, és a szörnyű leltárba sorra bekerül minden, ami még fellelhető belőlük. Ez itt a valóság. A többi mind csak képzelet. A pillanat töre­dékei alatt jól-rosszul látott részletek. De mi lehetett a baleset oka? Mitől zuhant le a gép? Ezt a roncsot nem vizsgálta senki. A gép maradványait széjjelhordták. Nem őrizték meg, hogy később egy műsza­ki bizottság még tüzetesebben megvizsgálhassa, alkatrészről alkatrészre, és próbáljon kö­vetkeztetni az okokra. Mint utóbb kiderült, Horthy István a lezuhanása előtt ki­lőtte a világító rakétáit. Va­jon mit akart jelezni? Hogy a uőH? u kormány°zha.tatlanná vált. Vagy a felderitönek akar­!öJtnle?Zni' hogy nem tudia meg? K' mondhatia ezt Farkas György (Folytatjuk) A romániai Kémerből és Bekecsből Egy táborba indulnak a gyerekek Ugye, ismerős egyikünk, másikunk számára a dal (mármint azok számára, akik nem tagadjuk le. hogy valamikor úttörők, netán még úttörő vezetők is vol­tunk), hogy: „Nagy táborba indultam, nem bírja a há­tam. Mindent összepakol­tam, amit csak találtam .. Nos, nagy táborba indul­nak, a füzérradványi ifjú­sági táborba negyvenötén. Harminc gyerek a bekecsi általános iskolából, tizenöt pedig a romániai magyar településről, Kémerről. A „randevú” úgy sikerült, hogy a bekecsiek testvér- kapcsolatot kívántak létesí­teni egy romániai magyar iskolával. A szerencsi refor­mátus egyház közreműködé­sével találtak rá a kémeri- akre. Áprilisban Bekecsen •már fogadták is az ottani tantestület vezetőit, beszél­gettek terveikről, lehetősé­geikről. Most pedig már várják a gyerekeket. Segítségként pénzt kaptak a romániai magyar gyere­kek vendégüllátására a me­gyei Mecénás alapítványtól és, a helyi önkormányzattól. A MÁV megyei igazgatósá­ga a táborozás időtartamá­ra valamennyi gyereknek ingyenjegyet adott. A Bor­sod Volán térítés nélkül szállítja az erdélyi gyereke­ket Sátoraljaújhelytől Fü- zérradványig és vissza. A kémeri gyerekek és kí­sérőik Csengersimára érkez­nek. ahol már a megyaszói nevelőotthon autóbusza vár­ja őket. Az éjszakát a be­kecs! gyerekeik családjánál •töltik, aztán július 10-től 16- ig tőlük lesz hangos a fü- zérradványi ifjúsági tábor. Ellátogatnak Lászlótanyára, megnézik a füzéri várat, el­mennek kisvonattal Kőka­pura . . . Lesznék közös ve­télkedők, sportversenyek.., A bekecsiek tantestülete •egészen hazáig szállítja, kí­séri a kémerieket. Találkoz­nak, tanácskoznak ottani kollégáikkal, majd kirán­dulnak együtt Kolozsvárra és Zilahra. A -kémeri gyerekek pedig megkezdik kipihenni a be­kecsi, füzéri napok fáradal­mait. Remélhetőleg sokáig emlékeznek majd arra, mi­lyen szépen énekelték egvütt a tábortűz mellett — határ­talan egyetértésben, egyszó- lamban bekecsiek és kéme- riek —, hogy: „Nagy tábor­ba indultam, nem bírja a hátam.” faragó Aggódik a Világbank Aggódik a Világbank, amiért Lengyelországban egyre késle­kedik az átfogó privatizációs program végrehajtása — jelen­te tie a francia ÁFP hírügynök­ség a nemzetközi pénzintézmény állandó lengyelországi képvise­lőjét, lan Hume-ot idézve. A Világbank ugyan megérti az ország belpolitikái nehézségeit, ám sajnálatosnak tartja., hogy az átfogó privatizáció törvényter­vezetét — amelyet még a tavaly októberi választások előlit dol­goztak ki — még nv'.ndig nem hagyta jóvá a parlament. Lengyelországban eddig 1200 vállalatot adtak magánkézbe véged*adássál, és alig több. mint egy tucatból létesítették rész­vénytársaságot. Am a teljes la­kosságra kiterjedő privatizáció még nem indult meg.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom