Észak-Magyarország, 1992. június (48. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-04 / 131. szám

1992. június 4., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Elhanyagolt, szemetes a szép táj Ki itt a g A harag és a szégyenkezés íratja velem e sorokat. A kö­zelmúltban vendégeim érkeztek Ausztráliából. Ügy gondol­tam, megismertetem velük szőkébb pátriánkat, a megye ne­vezetességeit, szép tájait. Jártunk többek között Lillafüreden és Miskolctapolcán. Éghetett az arcom. Mindkét helyen olyan elhanyagolt álla­potban találtuk a kiránduló-pihenőhelyeket, hogy az le sem írható. Látni kell! A kosz, a szemét, a piszok szerteszéjjel. A parkok ápolatlanok. A sétányokon sehol egy virág. Igaz, Tapolcán láttunk, a buszmegálló és a barlangfürdő között, ám azok is herva(dtan, vízre várva, a nagy rögök között szenvedtek, száradtak. Nem különb a csónakázótó, és a Hejő-patak környezete sem. Az az orrfacsaró bűz, amit ott tapasztaltunk, semmi­képpen sem vonzza az idegent! A tavat benőtték a vízinö­vények. Evezni nem lehet tőlük, mert mindig rácsavarod­nak az evezőkre. Nem tudom, mikor tisztították utoljára a tavat — mindenesetre, itt is szégyenkeztünk. Megtörtént itt is a privatizálás, mindent kiadtak bérbe üzemeltetésre. Ám a bérlők, vagy tulajdonosok — úgy látom — nem sokat törődnek semmivel, nem tartják rendben, a jó gazda módjára. A tóból igaz, láttam, amint szedték ki a növényeket, aztán lepakolták szépen a barlangfürdő és az erdő közé hogy ott díszelegjen és bűzölögjön, csúfítsa a sétányt. Kíváncsi vagyok, hogy a város jelenlegi gazdái időnként szétnéznek-e ezen a két kiránduló- és pihenőhelyen? Miért nem tesznek valamit azért, hogy e szép táj ne menjen tönkre, kapja vissza régi rangját, szép külsejét. Vendégeimnek mindenesetre nem győztem magyarázkodni. Nehezen hitték el, hogy nem csak a gyors meggazdagodásra vágyók paradicsoma volt mindig Miskolc környéke, kirán­dulóhelyei. O. P. Miskolc Rendltayyó évzáró a börtönben ta az oktatást. Ezit 'követően Nem .mlimdonnapi esemény színhelye volt a napokban a miskolci Büntetés-végrehaj­tási Intézet II. számú objek­tuma, az úgynevezett „új börtön”. „Cigánynap” cím­mel egész napos programot szervezték a fogva tartottak részére. Előzménye az ese­ménynek az volt, hogy a Pirraliipe Független Cigány- szervezet miislkoilei tagszer­vezete együttműködési szer­ződést kötött a BV Intézet paramcanoikávad még az el­múlt esztendőben. A szer­vezet rendszeresen látogatta a börtönt, s a fogva tartot­taknak — alkiilk nagy száza­lékarányban cigányok — elő­ad ás okát, rendezve nyékét tartottak. Ezielk látogatása soha sem vo'lit kötelező jel­legű, de mindem esetben szép számú hallgatóság gyűlt össze. A kultúra terjesztését, a cigány nyelv alapfokú meg­ismertetését, az etnikum! összetartozás erősítését és az öntudatra ébredést szorgal­mazták az előadóik. Nos, a május végi rendezvény az éves előadássorozat végét jelentette. Nagy várakozás előzte meg, hiszen ritkaság az ilyen esemény a fogva tartottak karóban. Megnyitó szavaikat Havasi Béla nevelő mondott, ki az intézet részéről korábban kezdeményezte és koordinál­A közelmúltban felújították, és megszépülve várja látogctóit Szerencsen a Rákóczi vár. Ódon falai között a jnázeum állandó és időszakos kiállitá­Szegiedi Dezső színművész szólt a jelenlévőkhöz. Törté­nelmi és nyelvészeti adatok­kal alátámasztott élőadásá­ban a cigányság vándorlását mutatta be az őshazától a Kárpát-medencéig. Majd Bari Károly versei­ből szavait. Sokrétűségében, témájában Kata Ernő, a Phralipe miskolci tagszer­vezetének vezetője sem ma­radt el: szemléletesen és tényszerűen mondta ell egy szabaduló visiszaillileszlkedési leh e tőségének m eg lehetős e n csekély voltát. A szervezeti élet kérdéseire világított rá hozzászólásában Római Gyu­la, a szövetség vezetőségi tagja is. Ezután Jón,i Zoltán emődi cigány festő több új alkotásával lepte meg a ren­dezvény résztvevőit, s be­szólt munkájáról, terveiről. Horváth Gyula miskolci köl­tő „Villám-vidék” című ver­sét. adita elő egy fogva tar­tott. gitáirik íiséret tel. A Megyaszói Hagyomány- őrző Falklóregyüttes követ­kezett ezután műsorával, s feloldotta a hangulatot. Rö­vid idő alliaitt kialakult a táncház, mely a délelőtti programot zárta. Délután az intézet udvarán sportverse­nyek zajlottalk. Sz. R. sai, s nyaranta jónéhány kul­turális rendezvény várja a ha­zai és a külföldi turistákat. F. L. felvétele Idén is köszöntjük társadal­munknak egy rendkívül hasz­nos, de talán még mindig nem eléggé megbecsült rétegét, a pedagógusokat. Tevékenységük­nek szinte valamennyien ré­szesei vagyunk. Ök azok, akik a szülőkön kívül a legtöbbet tesznek és fáradoznak az ifjú­ság neveléséért. Ők azok, akik megtanítottak a betűvetésre, az olvasásra, bevezettek ben­nünket a szavak képzése és a mondatok kialakításának ne­héz fortélyába. Persze, e jeles napon nem­csak a hajdani tanítóinkra gondolunk hálával és szeretet­Feleségemmel együtt évék óta tagjai vagyunk a mis­kolci Ady Endre Művelődési Házban működő Kocsis Pál Kertészeti és Szőlészeti Szakkörnek. Nemrég társa­inkkal és vendégeinkkel együtt ellát ogat tűnik az Avas hegyoldalán nemrég meg­nyílt arlborétuntba. Amit ott láttunk, az sokáig emléke­zetes marad számunkra. Amiint azt a helyszínen hallottuk: 1987-töl 1992-:ig tartott az arborétumban levő gyűjtemény telepítése. Je­lenleg 460 fenyőiéi« — jege­nyefenyők, cédrusok, vörös­tel, hanem azokra is, akik az ifjúság nevelésében közép- és felsőfokon szintén becsülettel kivették a részüket. Munkájuk szinte sziszifuszi, hiszen nincs két egyforma ember, az ifjú egyéniségek lelkivilága is elté­rő. A pedagógusoknak minden, gondjaira bízott fiatal lelkivi­lágát meg kell ismernie, hogy a szellemi képesség maximu­mát kihozza belőlük. Soha nem felejtem el, midőn egyik pol­gári iskolai tanárom az egész osztály előtt megdicsért, mert — magamról megfeledkezve ­fenyők, lucfenyőik, tűnyailá'bos fenyők — késztetik csodál­kozásra az embert, de van az arborétumban gyantás céd­rus, áltiszafa, japánciprus, páfrányfenyő, mamutfenyő és több más, nálunk ritka­ságnak számító fenyőfajta. Láthattuk a sziikllakertet, a hamgarózsa-ligetet és a „Szi­várvány” rózisalkertet is. Az arborétumban található a szakkör telepítésében egy gyógymö vénygyűjtemény is, melyben jelenleg 52 féle nö­vény látható, de a cél ennék a megh áromszorozása. karbatett kézzel hallgattam előadását. Attól kezdve szinte „presztízskérdést" csináltam a példás magatartásból. A dicsé­ret kedvezően hatott a tanulá­somra is, rövidesen az osztály legjobbjai közé küzdöttem fel magam. Csak hálával és szere­tettel tudok gondolni azokra a ma még élő, vagy már elhunyt tanítókra, tanárokra - pedagó­gusokra —, akik a betűvetéstől a bonyolult matematikáig az élet megannyi problémájának megoldására felkészítettek. Em­berré neveltek. Tarcsi Lajos Az arborétum létrehozásá­ért sóikat tett dir. Adorján. Imre főorvos, ki Munkácsy Gyula szaikkörveze tővel együtt látogatásunk alkalmá­val is kalauzolt bennünket. Jónak tartjuk azt a kezde­ményezést is, hogy a tele­pítésen levő üres helyeket kiosztották kislkerti haszno­sításra. E helyeken sokféle zöldséget és bőven termő szamócásokat láthattunk, de nem hiányoznak a kertek­ből a szép virágok sem. Kiss József és felesége Miskolc A naiv állampolgár — az országban bekövetkezett vál­tozásokat figyelve — azt gondolná: a szolgáltató vál­lalatok ma már szolgáltat­nak, s nem képzésűik magu­kat hivatalos szervnek. Sze­mélyes tapasztalataim alap­ján állíthatom, hogy e vál­tozástól még messze áll a Magyar Távközlési Vállalat (MATÁV), hiába ment át egy átk ereszt elésen. A telefon- tulajdonosok ma is kiszol­gáltatottak, mert ugyan ki tudná pontosain ellenőrizni, hogy miért volt süket fél napon át a készüléke, vagy, hogy jogosan számlázott-e a cég. Az elmúlt év márciusában szerelitek fél telefonomat — kötvényes! — és az első két hétre igencsak borsos szám­lát sóztak a nyakamba ápri­lisban, amit természetesen megfellebbeztem, majd az el­utasítást is ... Ezt követően „önkritikát gyakorolt” a MATÁV és elismerte: a he­lyi beszélgetéséket egy kissé elszámolták, aminek az oka „természetesen” (?) műszaki hiba volt. Elnézést ugyan nem kértek az 1235 forintos tévedésért, csupán jelezték, hogy az összeget jóváírták a számlámon. .Ez történt szeptember 10- én. .majd jötték sorra a to­Leiektől - lélekig Köszönet j Hernádnémeti- nek! — Így kezdem a leve­lemet, s nem véletlenül te­szem ezt ;jó néhány társam nevében. A közelmúltban műsoros délutánt rendezett Hernádnémetiben az Életet az éveknek helyi vezetősé­ge, a polgármesteri hivatal, valamint a Vöröskereszt az édesanyáknak, a nagyma­máknak. A műsor lélektől a léle­kig szólt, :s érkezett vala­mennyiünkhöz. Az általános iskolások versekkel, dalok­kal, citerakisércttel köszön­töttek bennünket. Az asz- szonykórus tagjai régi szép dalokkal szívet gyönyörköd- tetően foglalták dalba a kö­szöntőjüket. Az ünnepélyt egyébként a körorvos úr és az Életet az éveknek klubve­zetőnője nyitotta meg meleg szavakkal, majd beszédet mondott a polgármester. Sze- í mélyesen én nem ismertem eddig, de olyan simogató és az időseket tisztelő volt min­den szava, hogy a könnyek bizony az anyák szemébe szöktek... Az ünneplést kedves gesz­tus zárta: az iskolások or­gonával köszöntötték vala­mennyi vendéget. Nem hi­ányzott az üdítőital sem, ami családiassá tette a hangu­latot. Binderné Palocsay Erzsébet Berzék S tiszta Sziliért Az Észak-Mapryarország 1992. május 7-i számában egy rövid közlemény jelent meg „Szeny- nyezés a Szinván” címmel, amely elmarasztalva a Diós­győri Papírgyárat, rendkívüli szennyvízbírság kivetését is tar­talmazza. A környezetvédelmi hatóság időközben végzett mérései alap­ján a mintákban található érté­kek jelentősen elmaradtak a megengedhető határértéktől, ezért szennyvízbírság kivetésére nem került sor. A gyár jó híréhez hozzátartozik a környezettel való együttélés megfelelő színvonala is, ezért szakembereink haladék­talanul kivizsgálták a hiba okát és intézkedéseket hoztak annak érdekében, hogy a jelenség ne ismétlődhessen meg. A papírgyár szennyvízkezelé­sét minden eddigi hatósági el­lenőrzés megfelelőnek találta — bár az előírások indokoltan, egyre szigorúbbak. Kötelessé­günknek érezzük, hogy ezt az állapotot fenntartsuk és magunk is hozzájáruljunk ahhoz, hogy a Szinva városunk ékessége le­gyen. Diósgyőri Papírgyár i vábbi számlák (többé-'kevés- bé fedve a valóságot), míg­nem az idén májusban fi­zetendő számlán újra megje­lent az 1235 forint, mintha mi sem történt volna... Amikor betértem a cég Szé­chenyi utca 60. szám alatti irodájába jelezni, hogy itt valami félreértéstről lehet szó, úgy éreztem magam, mint a néző abban, a bizo­nyos színházi kabátlopás- ban ... Érvelhettem, de mindez a számítógépet, s az adminisztrátort sem hatot­ta meg . .. Természetesen, megpróbá­lom még egyszer a reklamá­ciót. Ezzel eigy időben re­mélem, hogy a cég fejlődé­sét nem csupán a számilla emelkedésén tudom majd le­mérni, hanem a szolgáltatá­sok színvonalának emelkedé­sén is. He ez nem követke­zik be, élek majd a lehető­séggel, s áttérők a majdani konkurenciájukhoz. Rémé- 1 lem, ott. nem számláznak majd 741 perccel többért dí­jat (mely egyébként ponto­san 12 óra és 21 perc folya­matos helyi beszélgetés árát jelenti ...). )■ Cs. László ’ Miskolc (Pontos név és telefonszóim a szerkesztőségben) In memóriám Nagy Attila 1957. augusztus 20-án derűs nyári nap virradt Miskolcra. Nyugalom honolt még a Zsolcai kapui rendőrkapitányság zárkáiban is. Ezen a napon nem volt kihallgatás, nem kel­lett tartania senkinek sem a vallatások ezerszer ugyanúgy kezdődő kérdésétől: „Hogy is volt az akkor?” A napirend is a szokás szerint történt. Ébresztő reggel 5-kor (vagy talán 6-kor?). Utána háromszoros beosztás sze­rint: egy zárka takarít, egy a WC-re megy, egy pedig végzi a napi 2—3 perces sétáját a fogda udvarán. Ez mindig így ment. Ügy, hogy a másik zárkában lakók nem láthatták egymást és alig szerezhettünk tudomást arról, kiket tarta­nak őrizetben. A zárkákban csend volt. Egyszer azonban felfigyeltünk. Gyönyörű, mélyzengésű hang szólalt meg. Figyelmesen fü­lelve, hallgattuk a szöveget: „Még tűrhetéin, tűrtem be­csületesen. Most már gazember is lennék, de késő. Ősz fő, kiszáradt kar, hova megyek .............Ö cifra márványos há­z akat épít, mi csaknem megfagyunk kunyhónk sövény falai között... Ő csordaszámra tartja gyiilevész szolgáit,... S aki száz meg száz ezret rabolt, bírája lészen annak, akit a szükség garast rabolni kényszerített.” Lenyűgözve hallgattuk a szomszéd zárkából szétáradó szavakat. Magyar szakos tanár cellatársunk nyomban rá­ismert Tiborc panaszára. A monológot, a szép veretes sza­vakat Nagy Attila színész mondta, mindannyiunk gyönyö­rűségére. Őrzőink sem szóltak. Talán megértették Tiborc pa­naszát, talán megértették ők is a testté lett igét, az elnyo­mottak mindent elsöprő panaszát. Ez történt Miskolcon, 1957. augusztus 20-án, úgy délután 2—3 óra között, a Zsolcai kapui rendőrség zárkaosztályán. Én, ki egyik fültanúja voltam, szerettem volna elmondani mindezt, most, hogy Nagy Attila már nincs közöttünk. V. F. Kazincbarcika-------------------------------------------------------j i A z oldalt összeállította: Gyárfás Katalin Megújultak az ódon faiak Fenyőnemzetségek, rózsakert, gyógynövények Látogatás az arborétumban Halló, MATÁV! 741 perces „tévedés"

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom