Észak-Magyarország, 1992. június (48. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-25 / 149. szám

1992. június 25., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 9 Az Otthon új számában: Bio-szolár építészet Alapítvány a nyugdíjasokért A Nyugdíjasok Országos Kamarája és a Hcli Hírho­zó szerkesztősége a közel­múltban életre hívott a rá­szoruló nyugdíjasok meg­segítésére egy alapítványt. Mint az köztudott: hazánk­ban a 2,5 millió nyugdíjas ember mintegy kétharmada ma a létminimum körüli összegből, vagy annál is kevesebből tengődik. A Hírhozó Alapítvány a társadalom lelkiismeretére és megértésére apellál. Összefogásra szólít fel an­nak érdekében,, hogy meg­előzzük e széles társadalmi réteg szellemi beszűkülését is. Némi anyagi segítség is kell ugyanis ahhoz, hogy a?, idősödő és nehéz körül­mények között élő korosz­tályok lelki értékeit is meg­őrizzük’. Az alapítvány célja, hogy a szerény nyugdíjból élők tájékoztatását, pihené­si és szórakozási lehetősé­gét támogassa, hiszen nem egyszer ezek hiánya okoz­za társadalmi elszigeteltsé­güket. Segítséget jelent te­hát. ha térítik számukra a tévé előfizetési díját, ha in­gyen hozzájutnak lapok­hoz, ha időnként kapnak színház- és mozijegyet. Ha­zánk tájainak megismerése is sokuk számára elérhetet­len, kirándulásokat szer­veznek tehát számukra. A rászorulók körének felderí­tésében az alapítvány első­sorban a nyugdíjas klubok, valamint az Idősek „Életet az éveknek” Országos Szö­vetsége, valamint a helyi önkormányzatok segítségé­re számít. Az alapítvány nyilvános. A meghirdetett támogatá­sok elnyerésére beérkező igényeket a Hírhozó Ala­pítvány kuratóriuma dönti el. Érdemes megemlíteni, hogy a kuratórium elnöki tisztét Knoll István, a Nyugdíjasok Országos Ka­marájának elnöke tölti be. s tiszteletbeli elnök Palotás János, a VOSZ elnöke. Az alapítvány támogatói az idősek részére átutalt összegeket leírhatják adó­alapjukból. A nyugdíjasok megsegí­tésére létrehozott Hírhozó Alapítvány számlaszáma: OTP 510-72006-7. Buda­pest, Andrássy út 83-85. 1378. Szokásához híven, a júniusi számában is igazi szenzációval le­pi meg olvasóit a népszerű havi magazin, az Otthon. A lap tudato­san vállalja a bio-szemlélet nép­szerűsítését. Ez alkalommal a ha­zai bio-szolár építészet nemzetkö­zileg, is elismert tekintélyének, Kuba Gellértnek egyik házát mu­tatja be a „Kozmikus távfűtés” cí­mű írás. Az Otthonosan című ro­vatban althoz kapunk ajánlatot, hogyan termeljünk a biokertből az asztalunkra - már aki persze fog­lalkozik a biokertészettel. Olvasóink emlékeznek rá, júni­us 13-án vasúti baleset következ­tében katasztrófahelyzet alakult ki Százhalombatta térségében. A mentési munkálatokban a kazinc­barcikai székhelyű BORSOD- CHEM Rt. három dolgozója is részt vett, akiket a kialakult hely­zet súlyossága miatt katonai heli­kopterrel szállítottak a szerencsét­lenség helyszínére. A mentésnél dolgozók tapasz- talalái. gyorsaságuk és áldozat- készségük jelentős gazdasági és környezeti károsodástól mentették meg a térséget. Örömmel közöl­jük azt a levelet, melyet Százha­lombattáról a város önkormányza­tának polgármestere küldött Ka­zincbarcikára: Az .építkezők e lapszámból is megismerkedhetnek a tetőtér-be­építés egy újabb variációjával, a „Pompás padlás” című írásban, melynek egyébként az érdekessé­ge, hogy a dúcoszlopokat, geren­dákat meghagyták téralkotó elem­ként, sőt: hangsúlyos szerepet szántak azoknak. A „Klasszicista térelválasztó” című írás azt bi­zonygatja, hogy a kis alapterületű, az átlagos panel-méretnél nem sokkal tágasabb lakásokban is al­kalmazhatunk stílbútort, mely így a térelválasztó szerepen kívül Tisztelt Uram! Százhalombatta város nevében köszönetemet és elismerésemet fejezem ki azért a nagyszerű helytállásért, amit az 1992. június 13-i százhalombattai vasúti bal­eset következményeinek felszá­molása, a súlyosabb kár bekövet­kezésének megakadályozása érde­kében Ön és az irányítása alá tar­tozó szervezet munkatársai tanú­sítottak. További jó erőt és egészségei kívánva, köszönti: Vezér Mihály, polgármester” * A BORSODCHEM Rt. segítsé­gét mi is megköszönjük! Köszön­jük a mentésben résztvevő három dolgozónak: Farkas Lajos üzem­vezetőnek, Fehér László és Bede Ernő művezetőknek. szellős és jó ízléssel berendezett otthon kialakítását segíti. Vendégségben ez alkalommal a Bán Teodóra - Keveházi Gábor házaspárnál járt, s otthonukat, szokásaikat, hobbijaikat mutatja be a lap. A kertészkedők fáradsá­gos, ám eredményes kedvtelését kívánja segíteni két írás is: a „Kerti térformálás”, valamint az „Ismerjük meg kertjeinket!” A lakásművészet nagy korsza­kai közül júniusi számában az an­tik bútor hétköznapjait, továbbá a Napóleon korszakában népszerű empire stílust ismerhetik meg az olvasók... Üj privatizációs technikák Hazánkban eddig még nem alkal­mazott, a privatizációs kereslet javítá­sát szolgáló technikák (opciós lízing, menedzser kivásárlás stb.) magyaror­szági meghonosítását készíti elő az Állami Vagyonügynökség. Erről ín alá szerződést az Arent and Fox neves amerikai jogi tanácsadó céggel, vala­mim a Castellunt Kft.-vel Csuhaj V. Imre. a privatizációért felelős tárca nélküli miniszter kabinetfőnöke és Csépi Lajos, az Állami Vagyonügy­nökség ügyvezető igazgatója - tájé­koztatta az MTI-t az ÁVÜ. A privatizáció felgyorsítását segítő eljárások alkalmazásának teljes rend­szerét, egészen a bevezetésig az Arent and Fox dolgozza ki. A Castellunt kft. pedig vállalta, hogy szakértői stábot és szolgáltatást szervez a privatizációs döntéshozatal segítségére, amely tevé­kenységbe külső szakértők széles kö­rét vonja be. A megállapodás új elemekkel gaz­dagíthatja a privatizációs kereslet-, il­letve kínálatteremtést és a keltő közöt­ti összhang folyamatos biztosítását. Az új privatizációs technikák első ele­mei 1992 augusztusától jelennek meg. (MTI) Borsodchem Rt. igazgatója Kazincbarcika ■ faragó ­Profik és tehetségek Az egyik varrónő tizenhat ezret keres, a másik hat és felet, ám ezen senki sem csodálkozik, mert mind a két fi­zetés mögött mérhető, kézzelfogható teljesítmények áll­nak. Az már inkább okot ad a meglepetésre, hogy az egyik szakmát tanult varrónő, a másik meg csak amolyan betanított munkás és előfordul, hogy a munkahelyen a jobb megélhetésért folytatott versenyben a szakmunkás marad alul a betanítottal szemben. Persze mindig, minden szakmában van ilyen, hogy akinek az adottságai jobbak, akinek van egy kis tehetsé­ge bizonyos foglalatossághoz, már az indulásnál jobban boldogul a másiknál. Olyan időszakot élünk, amikor a magánvállalkozások sora bizonyos kényszerhatások terhe alatt születik. Mert megszűnt a munkahely, mert közben felnőttek a gyerekek és nekik sincs garantált munkájuk. Ilyenkor gyakori, hogy összefog a család és mozgósítják a meglévő kis pénzü­ket, kölcsönökkel toldják meg a meglévőt és nekivágnak. Az elhatározás a, szakma kiválasztásában a legnehe­zebb, hiszen ezen állhat, vagy bukhat a vállalkozás egé­szének sikere. Márpedig milyen gyakran halljuk a kívülről érkezett ötletek között a legbiztosabb tippet, ital, cigaret­ta, lángos a biztos üzlet, mert enni és inni muszáj, a do­hányos meg úgy is megveszi amit kíván. Pedig ha az eddig csődbe ment, visszaadott engedé­lyek mögött vizsgálódnánk, hamar rájönnénk, az ilymó- don született döntések bosszulják meg magukat legjob­ban. Ha a vállalkozó mást sem lát, hall, csak a megsze­rezhető pénzre figyel, ha legyint az adóhivatal igényeire, ha a teljesen idegen tőle az amit csinál. Kell a hozzáér­tés, a hozzáértéssel végzett munka öröme, mit ne mond­jak, a sorstól kapott adottság, netán tehetség nyújtotta igazi előny másokkal szemben. Mert valójában azt tudjuk csak megbízhatóan kamatoztatni a napi munkában. Azonban a tehetség önmagában csak egy csillogó ajándék a sorstól, amire vigyázni kell, ismeretek, tapasz­talatok sokaságával gyarapítani áldásait. Szakmai felké­szüléssel, továbbképzéssel, hogy ne maradjunk örök te­hetségek, hogy Istentől kapott adottságunkat a sokkal többet érő és az igazi magabiztosságot nyújtó profizmus­ra válthassuk.- nagy j. ­Barcikai katasztrófa-elhárítók Százhalombattán Köszönet a segítségért! A legtöbb ember azt tartja, ha valakivel pszichológus foglalko­zik annál bizony nyakon felül va­lami gond lehel. Ettől kezdve nem csoda, hogy aki valami oknál fog­va pszichológiai vizsgálaton esik át, nem szívesen beszél róla. A tá­jékozatlanságból máris kész a tév­hitek remek táptalaja. Mint autós körökben közismert az utánképzés kapcsán a vezetők­nek lélektani feltáráson is részt kell venniük, és a híresztelések szerint be kell ismerniük; alkal­matlanok arra, hogy volán mögé üljenek, hogy felelősen közleked­jenek. Hogy kiderítsük, valóban van-e ilyen „én vétkem” színezete a dolognak, a legilletékesebbhez, Z. Kovács Jánosnéhoz, a B.-A.-Z. megyei Közlekedésfelügyelet szakpszichológusához fordultunk.- Miből áll tulajdonképpen ez a vizsgálat?- Az utánképzés első fázisát je­lentő feltáró foglalkozáson nem a hagyományos pszichológiai ké­pesség- és alkalmassági vizsgála­ton esik át az egyén. Az úgyneve­zett cxplorációs lap kitöltése - mely élettörténeti áttekintést ad - mindenki számára kötelező és hozzásegít minket a helytelen közlekedési magatartás okainak kiderítéséhez.- Mire kérdez rá ez a teszt?- Valamennyi szempontot fel­sorolni nehéz lenne, de többek között a személy egészségi álla­potára, életkörülményeire, problé­maérzékenységére, önismeretére. De sokoldalúan elemzésre kerül az utánképzés alapjául szolgáló cselekmény is.- Nem túlságosan személyes jellegűek ezek a kérdések? Mi kö­ze például az életkörülményeknek az országúti magatartáshoz?- Ez az egész tulajdonképen egy szociológiai esettanulmány, hiszen a válaszokból sorra vissza­köszönnek társadalmunk jelenlegi problémái, szokásrendszerünk. Ha abból a tényből indulunk ki, hogy egy járművezetőnek optimá­lis esetben kipihentnek, kiegyen­súlyozottnak, alkoholmentesnek kell lennie, máris kibújik a szög a zsákból. Az első két feltétellel azonnal baj van. Manapság min­denki rengeteget dolgozik, túlórá­zik, hajt, természetesen a szabad­idő, sőt az alvásidő rovására. A nálunk megjelenők közül a vállal­kozói réteg, az egyéni gazdálko­dók és azok akik szabadidejükben plusz keresetén güriznek vala­mennyien hajnalban kelnek és ké­ső este fekszenek le. Olyan, hogy kedvenc időtöltés szinté egyálta­lán nem létezik. Az a bizonyos aktív pihenés minimális, vagy nincs is meg. A halmozódó gon­dok. problémák kedvelt oldószere pedig sajnos az ital. Hajtás, fá­radtság a mindennapokban, ag­resszivitás, figyelmetlenség az or­szágutakon. Ugye milyen szépen követi egymást ok és okozat? Erre próbáljuk ráébreszteni az ide kerülő embereket, és igyek­szünk meggyőzni őket az élet­módváltoztatás elkerülhetetlensé­géről.- Ez elég nehéz lehet, hiszen az ember sok esetben a körülmények kényszerítő hatása alatt cselek­szik.- Természetesen a változtatás csak a lehetőségekhez képest tör­ténhet meg. Mert osztogathatjuk mi a jótanácsokat amikor a körül­mények. a lehetőségek teljesen el­térnek a normálisnak nevezhető- től. Ennek ellenére nagyon sok függ az egyéntől. Vegyük példá­nak a szokásrendszerünket. Kezd­jük talán az étkezéssel. Köztudott, hogy a tele gyomor álmosság ér­zést okoz, ami lassítja a reflexein­ket, nem tanácsos hát közvetlenül egy bőséges ebéd után elindulni. Ügyel erre valaki? Mi magyarok imádunk nagyokat vacsorázni, amitől aztán rosszul alszunk. Máris kész a másnapi szórtság, fi­gyelmetlenség oka. Késztetett éz valakit is arra, hogy ne vezessen aznap? De mehetünk tovább az italozá­st kultúránkhoz. Nálunk egy üveg sör nem sör. Visszautasítani a há­zigazda szíves kínálását - különö­sen falun - sértésszámba megy. A fiatalok kinézik maguk közül azt a legényt, aki teszem azt a diszkóban nem iszik meg egv-két üveg sört annak ellenére, hogy kocsival érkezett. Igen itt lép be az önfegyelem, önismeret, akarat. A foglalkozáson erre próbáljuk rá­döbbenteni azt. akinek szüksége van rá. Marczin Eszter év végén, az Országos Város­védő és Szépítő Egyesület el­nökségének felkérésére a „Ki­sebb műemléki tárgyak re­konstrukciója” című tanul­mányban képet adott a város műemlékvédelmi helyzetéről. A beszámolót, képekkel il­lusztrálva eljuttatta az elnök­ségi tagokhoz. A visszhang kedvező, s egyfajta ingyen­reklámhoz is juttatta Újhely városát. Az egyesületek orszá­gos szövetségének elnöksége úgy döntött: soron következő ülését idén ősszel Sátoraljaúj­helyen rendezik meg. A városvédők Híradója be­számol továbbá az eltelt idő­szak eseményeiről, a fonto­sabb évfordulók alkalmából tartott megemlékezésekről, valamint az egyesület további terveiről, elképzeléseiről. A kiadvány szerkesztői egy új sorozatot is indítottak, mely­ben sóira bemutatják a város műemlékeit. Ez alkalommal a Rákóczi utcai kerek kápolna történetével ismerkedhetnek meg az olvasók. (8.V-) A közelmúltban a Bükk egyik festői táján, a Rókafar­mon táborozott egy héten ál huszonnégy miskolci középis­kolás. Nem pihenni, nyaralni mentek - bár a szép környe­zetben, s a tiszta levegőjű fennsíkon arra is volt lehető­ségük... Szakmai gyakorlatát tartotta a miskolci Gábor Áron Műszaki Középiskola másodéves osztályának ipari környezetvédelemre szakoso­dó csoportja. A tábor „főhadiszállása" a Dimag Rt. pihenőházában volt. Innen indultak minden reggel a környezetvédelmi gyakorlattal kapcsolatos tú­rákra, tájékozódó futásra, tér­képismeretre, a Bükk növény- és állatvilágának megismeré­sére a fiatalok. Négy csoport­ban rótták a fiúk és a lányok a II pszklwlMiii u utóvizsgáról Környezetvédő diákok napi penzumot, melyet gon­dosan összeállított a táborozás előtt Balogh Ákos szaktanár, aki a laborvezetői tisztet is el­látta. A miskolci műszaki közép­iskola történetében egyébként ez az osztály lesz az első év­folyam, amely a napjainkban oly fontos környezetvédelmi szakot elvégzi, s majdan érett­ségizett szaktechnikusként te­vékenykedik. Ahhoz, hogy az idei szakmai gyakorlatot sike­resen elvégezhessék, pályáza­ti úton szereztek anyagi támo­gatást. Az Ipar a környezetért alapítvány, valamint a Zöld Párt miskolci csoportja, to­vábbá a Holocén B.-A.-Z. megyei Természetvédelmi Egyesület járult hozzá a kör­nyezetvédő diákok táborozá­sához. A gyakorlat alkalmával négy csoportban tevékeny­kedtek a diákok. A túrákról visszatérve értékelték a gyűj­tött anyagot, vezették a mun­kanaplót. Naponta más-más csoport feladata volt a tábor­hely rendbentartása, az étke­zéshez a nyersanyag előkészí­tése, a főzés és a felszolgálás, valamint a mosogatás. Ez utóbbi munkán kívül a fiúk is kaphatók voltak a házimun­kákra. A gyakorlat végén sikeres vetélkedőt rendeztek: vala­mennyien bebizonyították, szeretik és ismerik is mind­azokat. amelyek leendő hiva­tásukhoz oly fontosak... (gyárfás-laczó) Uj köntösben, új tartalommal Városvédő Híradó Úihelvben Korábban Zempléni Híradó néven jelentkezett időszakos kiadvánnyal a sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egye­sület. A város történelmi múltja, hagyományai megőr­zése érdekében tett javasla­tokról. s azok nyomán szüle­tett intézkedésekről, az embe­ribb környezet megteremtésé­ért való munkálkodásukról, s az egyesület tevékenységével kapcsolatos eseményekről szólt ilyenkor a krónika. A közelmúlt napokban új - bár szerény - köntösben és új tartalommal jelentkezett a Híradó. A városvédők öröm­mel adhatták hírül az egyre szélesebb körben fellelhető olvasóknak: eseménydús volt az elmúlt időszak, eredmé­nyesnek bizonyult a városszé- pítési tevékenység. Sőt: bizonyos kezdeménye­zésük nyomán országos hír­névre is szert tett az egyesü­let, s ilymódon természetesen a város. Amint arról Brőszt Gyula, az egyesület ügyveze­tő titkára beszámolt: az elmúlt

Next

/
Oldalképek
Tartalom