Észak-Magyarország, 1992. június (48. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-01 / 128. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 1992. június 1., hétfő Metodista konferencia Kisfokaiban Talán a (kis ilétszámükkal, talán a csendes imun'kájuik­„Az SZDSZ-es önkormányzatok beértek” Szabaddemokrata vezetők Miskolcon kai magyarázta-to, 'hogy ke­veset (haltaink a 'metodista egyházról, pediiig már a 18. században megalakultak az első közösségek. A feljegy­zések szerinit a metodíamus szülőatyja az anglikán egy­ház egyik lelkipásztorának fia, Jolhn Wesley. Az ő ve­zetésével alakult meg az el­ső metodista csoport, amely­nek a .legfőbb célja a lélek ápolása vélt. Amikor az anglikán egyház megtiltotta, hogy a templomaikban pré­dikáljanak, John kijelentet­te, neki a hivatása a lel­kek megmentése, parókiája pedig az egész világ. .Nem vesztette 'kedvét, a szabad ég alatt folytatta munkáját. Halálának évében, 1791-'ben 130 ezer felnőtt tagja és 500 vándorprédilkátora volt a mozgalomnak. Ugyanabban az évben elszakadtak az anglikán egyháztól, önálló­sultak, néhány óv múlva pedig az állam -is elismerte őket. Megyénkben mindösszesen öt településen működik me­todista közösség. A miskolci körzethez -három gyülékezat, az alsózsolcai, a kistokaji és a miskolci tartozik, eze­ken ikívüil még Iki'sabfb házi íközösséíg van Sajóivánkán és Csobajon. A legutóbbi statisztika szerint -megyénk­ben 254 me to diéta él. Az éimúlit héten, -május 28-tól 30-ig Kiiistoikajban tar­tották országos konferenciá­jukat. Az egyház legfőbb fórumára a magyarországi metodista gyülekezetek 'lel­készein és vezetőim kívül Kárpátaljáról is érkeztek vendégek, és itt volt -Hein­rich Bo'lleter svájci és dr. (Folytatás az 1. oldalról) A Dimag vezetői nem tud­tak élni azokkal a konkrét lehetőségekkel, amelyeket a kormányzat nyújtott szá­mukra a termelés fenntar­tása érdekében. A kormány április 2. határozatával 1,5 milliárd forintos garanciát vállalt, amennyiben a vál­lalat megfelelő rendelésállo­mányt tud igazolni: ezt nem tudták megtenni. A minisz­tériumok rendre elhárítot­ták azoknak a nagy állami tulajdonban lévő hitelezők­nek (gázszolgáltatók, elekt­romos művek) a fellépését, akiknek a íDimag sok milli­árd forinttal tartozik. A kormányzat tehát min­den szükséges és lehetséges lépést megtett annak érde­kében, hogy ez a magánvál­lalat megfelelő feltételek kö­zött működhessen. A válla­(Folytatás az 1. oldalról) jóval nagyobb a térségben, mint a városi. Király Zoltán (független) azt mondta, hogy nem csupán iparpolitikai, hanem egységes gazdaságpo­litikai koncepciót sem érzé­kel. A kormány állandó ké­sésben van, ezért kapkod, a megkezdett, jó folyamatok végigvitelére is képtelen. A privatizáció, a külföldi mű­ködőtöké bevonása bürokra­tikus, nehéz feltételek kö­zött történik. Rüdiger Minor németorszá­gi -püspök. A konferencia résztvevői az éves munka értékelésén túl megbeszélték a soronikövetikező teendőket, megpróbálták kijelölni az'4 az utat, amelyen 'haladniuk -kell. A metodista . egyház tradíciójához tartozik, hogy az igehirdetésen túl jelentős szociális im-uinikát végeznék az egyház' tagjai. Nemcsak lélkisegély-t, hamern megtar­tó közösséget ,is adnak a rá- szorulókinák. Az országos konferencia május 29-i ünnepi istentisz­teletén búcsúztatták el a nyugállományba vonuló Szu- hánszki János, .miskolci v-e- zetőleillké'szt. Heinrich Bolleter püspök úr iitt-tartózkodásáinaik ide­je alatt felkereste Alsózsol- ca polgármesterét, dr. Oláh Lászlót, ihogy köszönetéit mondjon a helyi önkormány­zat segítőkészisiégéért. A ter­vek szerint már a nyár fo­lyamán -megkezdődik az új imaház és műhely felépítése azon -a 400 -négyszögöles tel­ken, melyet az önkormány­zat ajánlott fel a metodista egyház javára. A község polgármestere rendkívül elismerően nyilat­kozott a közösségről:, minit mondotta eddig egyetlen egyháznak, szervezetnék és intézménynek sem sikerült ilyen mértékben megnyerni, magához láncolni a cigány lakosságot. Aisózsolcán negyven, éve működik metodista gyüleke­zet. Jelenleg körülbelül het­ven, zömében -cigán-yszár- mazású tagja van. Az ige­hirdetéseken, ia közös be­szélgetéseken túl munkát 13 latvezetés kalandorpolitiká­ja 8,5 ezer ember munka­helyét veszélyezteti, így a leállításáról hozott döntés felelőssége is őket terheli. A Dimag munkanélküli­ség felé sodródó dolgozói ér­dekében a kormány újabb intézkedéseket tett illetve tesz. Az Érdekegyeztető Ta­nács munkaerőpiaci' bizott­sága foglalkoztatási társaság felállítását határozta el és e célra 250 millió forintot sza­vazott meg annak 1992. évi működtetéséhez. Miniszteri biztost nevez­tek ki a privatizáció felül­vizsgálatára. A miskolci bí­róság júnus 2-ára tűzte ki a hitelezők Dimag elleni fel- számolási indítványának megtárgyalását.” Eddig a közlemény. Lehet, -már ma, de inkább holnap: Orosz Gábor, a térségi köztársasági megbízotti hi­vatal vezetője a megoldás útját mikrokörzeti, szubre- gionális programokban je­lölte meg. Véleménye sze­rint Magyarország jövője a jól átgondolt és- megvalósít­ható regionális programok­ban, a. -régiók közötti konst­ruktív együttműködésben rej­lik. Bejelentette, hogy a tér­ségi fejlesztési program el­készült és várhatóan au­gusztus végéig a kormány elé kerül. (MTI) Május 30-án a Szabad De­mokraták Szövetsége regio­nális munkaértekezletet, majd azt követően sajtótájé­koztatót tartott Miskolcon. Olyannyira csak az utóbbira voltunk hivatalosak, hogy az ülés megkezdése előtt az egyik kollegát — udvaria­san, és sűrű bocsánatkéré­sek közepette arra hivatkoz­va, hogy az ülés zárt — fel­kérték a távozásra. A sajtó- tájékoztatón Tölgyesi Péter, az SZDSZ elnöke, Juhász Pál, az SZDSZ országos ügy­vivője és Wekler Ferenc, az SZDSZ országgyűlési képvi­selője válaszolt a megjelen­tek kérdéseire. Ezek szerint a, munkaérte­kezleten, amelyen négy me­gyéből (Borsod, Hajdú-Bi- har, Szabolcs. és Heves) ösz- szesen I54-en vettek részt, a párt programjáról, a parla­menti munkáról, az ország jelenlegi állapotáról és a párt helyzetéről folytattak kötetlen beszélgetést. ,A vé­leménycserén volt a hang­súly, ez a fórum nem ho­zott döntéseket. Tölgyesi Pé­ter szerint a jelenlevők úgy ítélték meg, hogy Magyar- országon jelen pillanatban létezik egy kormányképes szabadelvű ellenzék. Juhász Pál kijelentette, az SZDSZ kiváltságos helyzetben van, hiszen talán az egyedüli A Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Tár­saság, ismertebb rövidítés­sel: a MAKIT csütörtök dél­ben kezdte és szombat dél­ben fejezte be XX. vándor- gyűlését a miskolctapolcai Júnó Szállodában, A 24 éve alakult 'társaság azért tartot­ta Miskolcon ezévi találko­zóját, mert megyénk szép eredményeket ért el az im­munológiai, ezen belül az al­lergológiai megbetegedések kivizsgálásában, kezelésében. Mint ismert, az allergiás betegségek közül leggyako­ribbak a bőr- és légúti be­tegségek; a csalánkiütés, az ekcéma, a szénanátha és a légúti asztma. Sokan szen­vednek a virágporok belé­legzésétől is. Megyénk leve­gője erősen szennyezett, így az ipari porszemcsék, füst­gázok által legyengített szer­vezet még hevesebben, rea­gál például a virágporra. Ha nálunk nincs is még nagy veszély, fény, hogy nagy fi­gyelmet érdemei az AIDS, a szerzett immunhiányos be­tegség, korunk pestise. Az említett témákat tár­gyalta "a MAKIT; öt szek­cióban 12 referátum és 40 előadás hangzott el orvos­tudósok, gyakorló orvosok és biológusok tapasztalatairól. Két amerikai gyógyszer­A Korányi Frigyes Tüdő- gyógyász Társaság klinikai, légzésélettani és epidemio­lógiai-gondozási szekciója 'háromnapos tudományos ülést tartott Miskolcon, a Csanyilki Szanatóriumban. A pénteken befejeződött ta­nácskozásról prof. dr. Scwei- ger Ottó (Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Inté­zet), a társaság elnöke nyi­latkozott lapunknak. — A légúti betegek szá­ma ijesztően nő, terjed a hörghurut és az asztma. A legfőbb okok között emlí­tem a dohányzást és a iszeny- nyezett levegőt. 'Feladatunk a betegek felkutatása, ellá­tása. Azért jöttünk össze éppen a Osanyikban, mert itt nagyon szép környezet­ben gyógyítják a betegeket, a tiszta levegő ugyanis 'gyógyhatású, valamint a kö­zelben barlang-terápiát is folytatnak légúti betegeknek. — Az elhangzott előadá­sok végkövetkeztetése az, párt, amelynek folyamato­san gazdagodó, törésmentes programcsomagja van. Mind­amellett a közszolgálati te­rületeken a jelenleginél ha­tározottabb, markánsabb po­litikáit kell kialakítani. Wekler Ferenc véleménye szerint az SZDSZ-es önkor­mányzatok beértek, a párt azonban felkészült arra, hogy a törvényi kereteken javít­son, éppen ezért ősszel tör­vényjavaslatot terjesztenek a parlament elé azzal a cél­lal, hogy vizsgálják felül az önkormányzati törvényt. Az önkormányzatok az eltelt két év alatt megértették, hogy nem lehet már a jó, vagy rossz viszonyokra hivatkoz­ni. Meggyőződése, hogy az SZDSZ a következő válasz­tások alkalmával sokat nyer azzal, hogy jól működő ön- kormányzati , rendszere van az országnak. Ez az önkor­mányzati erősödés talán el­lensúlyozhatja a kormány centralizációs törekvéseit. Arra a kérdésre, hogy mit tesz az SZDSZ a régió vál­ságának megoldása érdeké­ben, Juhász Pál azt felelte, hogy a régió, ,az ágazat em­legetése nem több, mint nagy szavak használata. Em­bercsoportokban kell gon­dolkodni, azoknak kell ka­paszkodót nyújtani. Tölgye­si Péter ehhez még hozzá­gyártó cég, a UCB a Zyrtex nevű, a Schering-Plough pe­dig a Claritine nevű aller­giaellenes. szerét mutatta be. Mint szombati zárszavá­ban dr. Szemere Pál egye­temi tanár, a MAKIT elnö­ke mondta, kettős cél lebe­gett a szemük előtt, amikor a vándorgyűlés szervezésébe fogtak: a molekuláris bioló­gia legújabb (köztük az AIDS) kutatási eredményei­nek megismerése, valamint a saját kutatások, így a be- tegdiag.nosztika, -terápia ta­pasztalatainak a megosztása. Mindez nagyon jól sikerült, többek között két brit és egy dán tudós is részt vett a tanácskozáson. Ez alka­lommal tartotta meg a MAKIT soros közgyűlését, amelyen elhatározták, hogy jövőre nagy — nemzetközi résztvevőket is fogadó — kongresszust tartanak, A három, miskolci napról szólva a professzor úr elé­gedettségét fejezte kii; dr. Molnár Imre, a Sátoraljaúj­helyi Városi Kórház osz­tályvezető belgyógyász főor­vosa, a vándorgyűlés helyi szervezője kitűnően vizsgá­zott, olyan jól peregtek az események, hogy a szervező úgymond „észrevétlen” ma­radt. hogy nagyobb figyelmet kell fordítani a légúti betegsé­gek számának növekedésé­re, azon embercsoportok TBC-szűrésére, akik rossz (körülmények között élnek, s így nagyobb esélyük van a betegségre. A megelőző mun­kát hangsúlyozták ,a kollé­gák, azt, hogy a fiatalok ne szokjanak rá a dohányzás­ra, s ebben nekünk, orvo­soknak lehet példamutató szerepünk. A másik, hogy a társadalomnak kellene az egészséges, tiszta levegőjű környezetet biztosítani, 'saj­nos nem ilyen egyszerű. — Tanácskozásunkon ter­mészetesen új gyógyszereket is bemutattak, továbbá ta­nulmányoztuk a ibarilang- terápiát. A szervezők, dr. Kása Miklós kórházigazgató főorvos és dr. Bíró 'Barna kitűnő munkájának ered­ménye, hogy sikeres ülést zártunk, sokat tanultunk, jól éreztük magunkat Miskol­con. tette, az éhező embereknek nem halat kell adományoz­ni, hanem meg kell őket ta­nítani halászni. Ami a térség jövőjét ille­ti, abban továbbra is döntő lesz az állami szerepválla­lás mértéke. Borsod infra­strukturálisan van. elsősor­ban elmaradott helyzetben, először az út-, vasút- és te­lefonhelyzetet kell a régió­ban tisztességes szintre fej­leszteni, mindaaz, ami ez­után történik, már a helyie­ken múlik. Arra a kérdésre, hogy mi­ért kellett ennyire zárt ülést tartani, két választ is kap­tunk. Egyrészt, mert a fel­szólalók többsége fél attól, hogy ha esetlegesen rosszul fogalmaz, akkor az a sajtó útján túldimenzionálódik, ezért csak zárt körben mond­ják el kötetlenül vélemé­nyüket, másrészt azért, mert ezen a munkaértekezleten a munkán volt a hangsúly, nem. a demonstrativ szerep­lésen. Tölgyesi Péter hang­súlyozta, az SZDSZ kínosan törekszik arra, hogy a poli­tika színpadát ne helyezze ki az utcára, hanem benn­tartsa azokon a helyeken (parlament, tömegkommuni­kációs eszközök), ahol a po­litikának létjogosultsága van. C) A MEASZ miskolci ve­zetősége értesíti a bajtársa­kat, hogy június 2-án 14 órakor (kezdődő gyűlésünket nem a szokott helyen, ha­nem a Corvin u. 9. -szám alatt tartja. Előadó: dr. Sár­közi Sándor, ,a MEASZ el­nöke és Vándorné Sugár Klá- rá, alelnök. Kérik a pontós megjelenést. Névadóünnepség Aisózsolcán Elek apó iskolája Szinte hihetetlen, hogy most, amikor az általános iskolák a semmitmondó „számnevüket” sorra-rendre igazi névre cseré­lik, még senkinek nem jutott eszébe, hogy mindannyiunk „nagyapjáról”, Benedek Elekről nevezzék el iskolájukat. Leg­alábbis a nagy mesegyűjtö, író nem kevésbé közismert unoká­jának, Benedek Istvánnak nincs tudomása erről. így Magyaror­szágon az alsózsolcai — egyko­ri 2-es számú — iskola diák­jai, tanárai gondoltak először arra, hogy így is tisztelegnek Benedek Elek emléke előtt. Szombaton délután az iskola udvarán megtartott ünnepségen Balpataki Béla római katolikus plébános és Tar Sándor refor­mátus lelkész megáldotta az is­kola új zászlóját, és a Balogh- nc Béres Gyöngyi fafaragó ál­tal készített Benedek Elek- dombormüvet. Ezt követően dr. Oláh László, Alsózsolca pol­gármestere, majd Mincsik Pál- né, az iskola igazgatója mon­dott köszöntőt. Az ünnepség vendége volt Benedek István író, elmeszak­orvos, aki visszaemlékezését az­zal kezdte, ha valaha volt oka a meghatottságra, most igazán van. Óriási megnyugvást jelent számára, hogy ez az általános iskola felveszi a „nagyapó” ne­vét. Hiszen nemcsak ő, de az egész Magyarország Benedek Elek unokájaként nőtt fel, az ö szavai visszhangzanak a ma­gyar lélekben. „Amiért ő ha­dakozott — a szépért, a jóért, az igazságért —, én is azért harcolok újságcikkeimben” — mondta Benedek István. Majd így folytatta: „Ti mind az ö unokái legyetek! Ebben látom, a jövendőt, az ifjúságban és a' falu népében a bizodalmát, hogy a mélységből ki tudjunk emelkedni, és egymás kezét megfogva a magyar nemzet dia­dalmas jövőjéért tudjunk élni.” Benedek Elek domborműve- nek megkoszorúzása után a névadóünnepség az iskola tanu­lóinak, tanárainak és a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközép- iskola fúvóskvintettjének műso­rával ért véget. APRÓHIRDETÉSEK iBgaHa* Eladó Halmaj, Sza­badság tér 1. sz. alat­ti 3 szobás, komfor­tos családi ház. Irány­ár: 1,5 millió forint. Egy 1,,5 szobás, saját tulajdonú bérházi la­kást beszámítunk. Ér­deklődni a helyszí­nen, a fenti címen. Mályi, Ady Endre út 24. sz. alatt családi ház eladó. Érdeklődni lehet: Mályi, Dankó Pista 18. sz., Szakácsi László. Kereskedés, fodrá­szat és műhely céljá­ra alkalmas üzlethe­lyiség eladó. Telefon: 46/382-801. ___________ M iskolc, Pacsirta ut­cában egyszoba-kony- hás ház eladó. Víz- és gázvezeték a ház előtt. Érdeklődni a 320-282­es telefonon. _____ ~ ~ Saját tulajdonú gar­zonomat elcserélném tanácsira vagy fél- komfortosra. Cím: Miskolc, Hoffmann Ot­tó 33. 11/3._______ E lcserélném kisker- tes, telefonos, kom­fortos, belvárosi, két­szobás lakásomat, II. emeletig. Avas kizár­va. Tel.: 359-474. Felsőzsolcai 4 szo­bás családi ház el­adó. Pince;, 3 fázis, autószerelésre vagy -fényezésre alkalmas garázs van. Gáz az udvaron. „Lehetőség 323395” jeligére a ki- adóba. _________________ E ladó 2,5 szobás, 64 nm-es, IX. emeleti, tehermentes lakás a Jókai lakótelepen. Te- lefon: 322-547. Eladó gesztelyi, 571 nm-es építési telek alappal, tervekkel. Ára: 350 ezer forint. Ugyanott IFA, bille­nős, üzemképesen. Ara: 70 ezer Ft. Ér­deklődni : Miskolc, Ságvári E. 32., Petri. (fg) Pályázati felhívás A B.-A.-Z. Megyei Munkaügyi Tanács pályázatot hirdet az 1992. évi decentralizált szakképzési alapból elnyerhető támogatásra. PÁLYÁZHATNAK: az 1988. évi XXIII. törvény (valamint módosításai) hatálya alá tartozó szakmunkásképzők, szak- középiskolák, szakiskolák, valamint az iskolarendszerű szak­képzéshez gyakorlati feltételeket biztosító, szakképzési hozzájárulás fizetésére kötelezett vállalatok, vállalkozók, gazdálkodó szervezetek. PÁLYÁZAT CÉLJA: figyelembe véve a szociális piacgaz­daság igényeit az iskolarendszerű képzésnek széles alapú szakmacsoportos képzést kell nyújtania. Ehhez biztosítani kell azoknak a vállalkozó típusú rugalmas képzési formák­nak tárgyi feltételeit, amelyek lehetővé teszik az egyén képességeinek megfelelő szakképzettség megszerzését és esélyt nyújtanak a munkába álláshoz. A pályázat el­bírálásánál előnyben részesülnek azok a pályázók, akik figyelembe veszik a megye sajátságos munkaerőhelyzetét is, és egyéb pénzügyi forrással is rendelkeznek. PÁLYÁZAT KELLÉKEI: (4 példányban) Adatlap, csatolandó mellékletek: ♦ szöveges indoklás, 4- önkormányzati nyilatkozat, ♦ géplista (műszer, gép, vagy egyéb eszköz beszer­zése esetén), ♦ tanulmányterv és költségvetés (építkezés, átalakí­tás, felújítás esetén), ♦ pénzügyi források igazolása/i. A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE ÉS HELYE: 1992. június 30., B.-A.-Z. Megyei Munkaügyi Központ Miskolc, Városház tér 1. A pályázattal kapcsolatos felvilágosítás, valamint adatlap a B.-A.-Z. Megyei Munkaügyi Központban (Miskolc, Város­ház tér 1., B. épület, IV. emelet 404. szoba) igényelhető és átvehető. Felvilágosítást nyújt a B.-A.-Z. Megyei Munkaügyi Köz­pont képzési és pályaválasztási osztályán Erdődyné Di Giovanni Magdolna. Telefon: 322-011/274-es mellék. találnak a közösseigbemi. (filip) fiz Ipari Miniszterin a Dimagról oikosabbaik lehetümk ... Fejlesztésre a nyereséget! bft — Szombaton, Miskolcon Befejezőit az imiinoligiolt váitdargyíilése m. sz. zs. Tüdőiópzoi tudományos ülést

Next

/
Oldalképek
Tartalom