Észak-Magyarország, 1992. május (48. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-26 / 123. szám
NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA Ügyeletes riporter: Fekete Béla Telefonszámunk: 13 órától 17 óráig 341-630 A zsidóság története Kő, karsó és a celluloid A miskolci Herman. Ottó Múzeum papszer! épületében Kő és korsó címmel a magyar zsidóság történetét bemutató dokumentumokból nyílt kiállítás. A rendhagyó tárlat hozzásegíthet ahhoz, hogy jobban megismerjük a zsidóság ünnepeit, hétköznapjait, szokásait, évezredes múltra visszatekintő vallási szertartásait. Bár a véletlen hozta így. de ugyancsak ezekben a napákban, a miskolci Hevesy Iván filmk'tubfoan Az exodus és világa címmel zsidó témájú filmeket vetítenék. Ha a Papszeren megnéztük a páratlan gazdagságú kiállítást, érdemes átfoallagni a moziba, május 28-ig, délután fél öttől Sándor Pál Szerencsés Dániel című alkotását láthatjuk. Fotó: Fojtán László • A Miskolci Vízművek 'karbantartási munkáikat végez május 28-án. A jelzett napon 8 és 12 óra között a vízszolgáltatást szünetelteti Komlóstető egész területén. Ezért a vízművek kéri a fogyasztók szíves megértését és türelmét. Austria Lottó A Lottó Unió Kft. tájékoztatása szerint a 21. játékhéten a lottószelvények száma 2 065 965 darab volt. A lottó fogadási díj 92 720 658 schilling, a nyereményösszeg az első nyerőosztályban 13 908 098 schilling. A lottószámok: 2, 8, 17, 27, 29, 36, a pótszám: 7. A Joker fogadási díj 22 millió 256 ezer 630 schilling. A Joker-nyereményöszszeg első nyerőosztályban 8 629 495 schilling. A Joker-szám: 131853. A Lottó Unió tájékoztatása szerint a 21. heti AustriaLottó nyereményjegyzóke a következő: 6 találatos szelvény ,nem lakadt, a 15 darab 5 tal'áíatos pótszámmal egyenként 247 254 schillinget, az 554 darab 5 találatos szelvényre egyenként 10 042 Schillingen a 24 204 darab 4 itaüáliatos szelvényre egyenként 30G Schillingen a 364 675 darab 3 találatos szelvényre egyenként 25 schililinget fizetnek. A 4 darab telitalálatos jokerre egyenként 1 725 898 schillinget fizetnek. A jövő hétre átvitt nyereményalap 13 908 098 schilling. (MTI) fa» BORSOD-ABAÚJ-ZEMPI.ÉN FÜGGETLEN NAPILAPJA Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettesek: HAJDÚ IMRE, PRISKA TIBOR Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. -3527-Postacím: Miskolc, Pf.: 351. Telefonok: központ: 341-611. Titkárság: 341-888. Gazdaságpolitikai szerkesztőség: 341-601. Belpolitikai szerkesztőség: 341-894. Kulturális rovat: 341-845. Sportrovat: 341-700. Levelezési rovat: 341-866. Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. cm. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezető: GÖRÖMBÖLYI LÁSZLÓ Felelős kiadó: THOMAS KOCH és NAGY JÓZSEF Ügyvezető igazgató: VERES MIHÁLY és HORVÁTH FERENC Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341-817. Telefax: 341-817. Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15-17. - 3532 - Telefon: 341-893. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR), Budapest V., József nádor tér 1. - 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rí. 219-98636, 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 215 forint, egy negyedévre 645 forint, félévre 1290 forint, egy évre 2580 forint. Index: 25 655. ISSN' 0133-0357. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: DUCSAI GYÓRGY J Naptár. 1992. MÁJUS 26., KEDD A Nap kelte 3.55. nyugta 19.27 órakor A Hold Ikeltc 0.41, nyugta 13.18 órakor Névnapok: Aladár, Berengar, Elektra, EVELIN, Evelina, Ervin, FÜLÖP, Godó, Gyöngyvér, Marianna, Szemere, Tihamér. Fülöp nevünk a görög Phi- lipposz rövidüléséből származik, jelentése: lókedvelő. A történelem és a művelődéstörténet sok híres Fülö- pöt tart számon, császárokat, királyokat, szenteket, művészeket, tudósokat. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Északkelet felől többször erősen megnövekszik a felhőzet, de csak néhány helyen valószínű zápor, zivatar. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között alakul. A Borsodi Autójavító Vállalat bővíitive ■eddigi szolgáltatásait, tegnap, május 25-én megnyitotta autósprofil üzLetházát Miskolcon, a Zsolcai kiapu 9—11. szám alatt. Érdeklődésünkre Ambrislkó István igazgató elmondotta, hogy létrehozásában az egyre növekvő igény játszotta a főszerepet. A vállalat egyik szer előcsarnokának átalakítása lehetővé teszi, hogy széles körű szolgáltatást adjanak a haszongép járművek, a teherautók és autóbuszok üzemeltetőinek. A javítások mellett alkatrészek értékesítését is biztosítják, s hiány esetén egy héten belül megszerzik az igényelt termékeket, de ugyanez vonatkozik nyugati személygépkocsikra, s mindezt diszkontáron. A vállalat belső udvarán kialakított széles területű autóparkoló, valamint az elszállítandó, de nagy súlyú berendezések rakodását korszerű gépekkel végzik. Az üzletház megnyitásával lehetőség nyílt IFA, Kamaz, Skoda, Robur, ZIL és Ikarus járművek gyors javítására, szervizelésére. (fb—l.i) Az óvoda - Angliában Dr. Audrey Curtis, az OMEP (Kisgyermeknevelés Világszervezete) Európai Régióért felelős alelnöke, a Londoni Egyetem tanára, a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület és az OMEP Magyar Bizottságának meghívására érkezett Magyarországra. Miskolcon május 27-én, szerdán délelőtt 10 órakor, a Tudomány és Technika Házában tart előadást „A kis- gyermeknevelés helyzete Angliában” címmel. • A miskolci Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola tanulói műsoros délutánt rendeznek május 26-án, .kedden, délután öt órától a miskolci Ady Endre Művelődési Házban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat miskolci csoportja javára. A műsorban fellép az iskola énekkara, zenekara, tánc- és színjátszó csoportja. Belépődíj nincs, de adományokat a jótékony célra köszönettel fogadnak. Katasztrófaelhárítási gyakorlat A Polgári Védelem Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Parancsnokság és a veje együttműködő szervezetek 1992. május 30-án (szombaton) Sajószentpéter térségében „Sajó ’92” néven, egész napos katasztrófaelhárítási polgári védelmi és környezetvédelmi gyakorlat főpróbáját tartja. A B.-A.-Z. Megyei Polgári Védelem parancsnoka, Csibi Károly pv- alezredes, ezúton is kéri a lakosság szíves megértését. Á polgármester fogadóórája Csoba Tamás, Miskolc város polgármestere fogadóórát tart május 27-én, szerdán, 14—ili8 óra között a városházán. Sorszámosztás érkezési sorrendben, 13 órától, 30 fő részére. Megölte a testvérét Miskolcon a rendőrség őrizetbe vette N. S. 47 éves, helyi lakost, mert szombaton késő este közös lakásukban ittasan, szóváltás közben a fején és a nyakán többször is megszúrta testvérét N. Gy. 50 éves férfit, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe. Darnel-tréning Június 6—7—9-én újra lesz Darnel-tréning Miskolcon. A személyiségfejlesztő, ön men edzseiő tréniingpr ogram bemutatója május 28-án, csütörtökön, 18 órai 'kezdettel lesz a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár .nagytermében. Szeretettel várnak mindenkit. (Érdeklődni a 348-418 telefonon, hétköznapokon 16 óra után lehet.) Véradónaptár Megyénkben az alábbi üzemek biztosítják a betegellátáshoz szükséges vérmennyiséget május 26-29-ig: Kedden: Vasgyári Kórház, Miskolc; Sátoraljaújhely város; Pannonglas Rt., Sajószentpéter. Szerdán: BM Határőrség, Miskolc. Csütörtökön: Encs város, Putnok város. Pénteken: Encs város. B.-A.-Z. MEGYEI VÖRÖSKERESZT SZERVEZET A Missionart Galériában Egészen Kis tájak Nem tévedtünk. A címet betűhíven másoltuk le Small Galley meghívójáról. A budapesti és a pécsi bemutató után Miskolcon, a Missionart Galériában (Széchenyi u. 14.) május. 29-ig látható a Bán András és a Lugosi Lugo László koncepciója alapján rendezett fotóművészeti tárlat." A kiállítók névsora (most eltekintünk a meghívó csupa kisbetűjétől): Általai Gábor, Bajkó Anikó, Baricz Katalin, Boglár LaIngyenes jogtanácsadás Május 27-én ismételten ingyenes jogtanácsadás lesz a Kereszténydemokrata. Néppárt irodájában, Miskolc, Áz ezrediket várják A ■ szentgotthárdi Opel- üzem gyártószalagjairól még ebben a hónapban legördül az ezredik magyar Opel. Május 20-ig 982 Astra készült el, amihez a teljes 'körű festékanyagokat az Alkzo- TVK Rt. biztosítja. A tisza- új városi gyárból, eddig 32 tonna vizesbázisú alapozót és aljkid-amin beégető zománcfestéket szállították. Lovak és lovasok Nyékládliázán Nagyszabású amatőr fogat- hajtóverseny színhellyé lesz május 30-án és 31-én a nyékládházi Kapás-tanya. A 'kétnapos program sokféle lehetőséget biztosít e sport kedvelőinek a vetélkedésre. A verseny egyik érdekes színfoltja lesz a 13 kilométeres terepverseny és. akadályhajtás. A 30-án, 9 órakor kezdődő program május 31-én, délután 6 órakor ünnepélyes eredményhirdetéssel ér véget. Postarablás Battonyán Nem hittek a riasztónak jós, Ecsedi Csaba, Egyed László, Franki Aliona, Gelten B. István, Gémes Péter, Hajtmanszky Zoltán, Zbigniew Kamienski, Kerekes Gábor, Kéri Ádám, Lengyel András, Lugosi Lugo László, Rosta József, Somogyi Levente, Szilágyi Lenke, Vékás Magdolna, Zátonyi Tibor, valamint a Hórusz Archívum és Kincses Károly kulturális fotóarchívuma. A kiállítás naponta 10—18 óráig látogatható. Kirabolták a bat'tonyai postahivatalt, összesen 3,2 millió forintot vitték el az ismeretlen rablók — tájékoztatta hétfőin az MTI-t Kiss Éva, az ORFK munkatársa. Elmondta, hogy a hét végén egy alkalommal megszólalt a posta riasztója, az alkalmazottak a helyszínre siettek, ám miután az aijtók és az ablakok sértetlenek voltak, azt hitték, hogy el- i romlott a riasztó. A hétfő reggeli nyitásikor viszont i nagy meglepetés érte a postásokat, ugyanis kiderült, hogy valóban betörtek a postahivatalba, méghozzá a tető felbontásával jutott, vagy jutottak az ismeretlen tettes (ek) a pénzhez. A rendőrség nagy erőikkel nyomoz az ügyiben. (MTI) I Dózsa György u. 7. szám alatt. Az ügyfeleket dr. Toma József fogadja, 15 és 17 óra között.