Észak-Magyarország, 1992. május (48. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-04 / 104. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 14 1992. május 4., hétfő Neumam György - emléktűra Az angyali szépségű Angyal-völgyben Vasárnap délelőtt csodálatosan szép ta­vaszi időben, Ómassán rendezte meg, a Miskolci Ifjúsági Szövetség az idei má­sodik Neumann G.vör.gy-emléktúrá.ját. Az útvonal a Száraz-völgyben indult és a Farkasnya’ki-völgyben ’tért vissza, közben azonban, olyan tájon is átvitt, ahol még a vérbeli turisták is csak ritkán fordul­nak meg,: .a vadcegényes szépségű Angyal- völgy az erősen emelkedő kapaszkodó- kért is kárpótolta az indulókat. Összesen 41 .igazolvánnyal, .közel het­venen sétálták végig az eimléiktúráit, s a legszerencsésebb 5 induló ajándékcsoma­got is nyert. A miskolci Pattantyús Áb­rahám Általános Iskola 2 5. osztálya, Hal­mosáé Palumhy Eszter és Varga Lilla tanárnők vezetésével, 28 gyerekkel és szülővel járták végig a .túráit. De volt, aki sokkal messzebbről érkezett: a 21 éves Tyahor Judit Budapestről ruccant le a Bükkbe, s mint mondta, egyáltalán nem bánta meg. A következő emléktúrán, júliusban a Magas-Tátrába látogatnak el a résztve­vők. A részletekről a sajtóban értesítik az érdeklődőket. Forma—1. Mansell negyedszer is Esőáztatta terep várta a Forma—l-es gyorsa­sági autós világbajnokság idei negyedik futa­mának résztvevőit Barcelonában, a katalán fő­város közelében egy év alatt felépített Circuit de Catalunya 4747 méteres körpályáján. A Spanyol Nagydíjért harcba indult mezőnyt az idei bárom pontszerző viadalon győztes brit Nigel Mansell vezette fel, miután a Williams- Renault szupersztárja volt a leggyorsabb a va­sárnapi vetélkedő rajtsorrendjét kialakító ed­zéseken. Mellőle, életében először az első sor­ból, a német Michael Schumacher vághatott neki Benetton-Fordjával a 65 körös távnak. Mögülük rajtolt a világbajnoki címvédő brazil Ayrton Senna, a továbbfejlesztett McLaren- Hondával, oldalán Mansell csapattársával, az olasz Riccardo Patresével. A startot a Spanyol Nagy díj előtt 24 világ- bajnoki futamgyőzelmet szerzett Mansell jó! kapta el, vezető helyen maradt, ám az első kanyarba már Patrcse „esett be” másodikként, s a legnagyszerűbben kezdő, a gépek közt rést találó francia Jean Alcsi foglalta el a harma­dik helyet Ferrarijával. Utóbbi nem sokáig vi­tézkedett: előbb Schumacher, majd a rajtnál a 6. helyre visszacsúszott Senna is megelőzte. Mansell visszafogottabb tempóra váltott, ez­zel együtt is tartotta biztos vezetését hosszú körökön át. A hajrá azonban váratlanul izgal­massá vált: Schumacher egyre közelebb került a brit versenyzőhöz, 15 körrel a leintés előtt kevesebb mint 5 másodpercre szűkült a közöt­tük lévő különbség, miközben Senna is gyor­sítani tudott. A háromszoros világbajnok bra­zil elörébbkapaszkodási esélyei azonban tova­illantak, amikor előbb kicsúszott, majd két körrel a vége előtt — Patreséhez liasonióan —. a fai állította meg. Spanyol Nagydíj, végeredmény: 1. Nigel Man­sell (brit, Williams-Renault) 1 :56:10.674 ó, 2. Mi­chael Schumacher (német, Benetton-Ford) 23.914 mp hátrány, 3. Jean Alesi (francia, Ferrari) 26.462 mp h., 4. Gerhard Berger (osztrák, McLaren-Honda) 1 kör hátrány, 5. Michele Al- boreto (olasz, Footwork-Mügén) 2 kör h., 6. Pierluigi Martini (olasz, Dallara-Ferrari) 3 kör h. A világbajnoki pontverseny állása:'1. Mansell 40 pont, 2. Riccardo Patrese (olasz, Williams- Renault) 18, 3. Schumacher 17, 4. Berger 8, 5. Alesi 7, 6. Ayron Senna (brazil, McLaren-Hon­da) 4. A márkák versenyében: 1. Williams-Renault 58 pont, 2. Benetton-Ford 17, 3. McLaren-Hon­da 12. Motorkerékpáros bemutatót... ... tartottak Miskolcon, a városi sportcsarnok előtti téren. Képünkön: a 4 és fél éves Vin- cze Alex vezeti a „mezőnyt”. Juhász Emese felvétele Kézilabda Döntetlen Őxdon ÓZDI KOHÁSZ—DEB­RECENI DÓZSA 17-17 (9-11). Özd, városi sport­csarnok, 1000 néző. Vezet­te: Marosi, Török. NB I-es férfi találkozó, a 9—16. he­lyért. Özdi Kohász: Grand jean — Jakab, Horváth 1, Hu.j- ber 1, Deák, Koszteckij 10, Bar.nóczk: ,3. Csere: Perek- rosztov, Vitális, Vaskó, Üve­ges 2, iRéti. Edző: Závodsz- ky István. A 20. percben 7 méterest hibáztak a hazai­ak, az ellenitámadásból vi­szont a vendégek szereztek vezetést. Sok volt az el­adott labda. Mindkét gárda idegesen játszott, a debre­cenieknél a kiesés, míg a hazaiak számára a tisztes helytállás volt a tét. A szü­net után feljött az Ózd és egyenlített. Az eredmény igazságos és megfelel a lá­tottaknak. A Kohász elő­ször a 47. percben vezetett. Jók: Perekrosztov, Kosztec­kij, iBarnóczki. !DERECSKE^MISKOLCl VSC 20-15 (8-9). Derecske, N.B II. női. Ld.: Simon (5), Feketéné (3), Dórik (2). Jóik: Tarné, Jónyer, Fake- téné. A durva jelenetekkel tarkított találkozón a. hely­zeteit jobban kihasználó derecskeiek örülhettek a végén. Budapesti Miller—Kazinc­barcikai Sütőipari Kinizsi 25-20 (13-11). Kazincbarcika, NB I B. nő.i. Ld.: Takács, Molnár (7—7). Kovács Ä. (4). Jók: Molnár, Horváth. Ha helyzeteit és hétmétere­seit kihasználja a hazai együttes, a bajnokaspiráns fővárosiakat meglepetés éri. Egri Finommechanika—EL CO Somsály 30-22 (17-9). Eger, NB II. férfi. Ld.: Tóth L. (10). Lezák, Imre (4—4). Jók: Tóth L., Zákányi, Far­kas. Jó kezdés után a gyor­sabb és képzettebb hazaiak vették át az irányítást és biztosan nyertek. Putnok Városi SE—Nyír­egyházi Volán Dózsa 31-14 (17-8). Nyíregyháza, NB II. női. Ld.: Gál (12), Fükő, Németh, Paulovicsné (4—4). Jók: a legjobb dobók és Ko­vács. A fegyelmezetten ját­szó vendégek ilyen arányban is megérdemelten győztek. Labdarúgás, NB III. Tömörülés az élbolyban Vidinczei (jobbról) viszi el a labdát a szerencsiek játékosa mel­lett. (Szombati lapunkban közöltük: BÉV SC-Szerencs Hegyalja SE 4-0.) Fotó: Juhász Emese TISZA CSOPORT Miskolci VSC—Balmazúj­város 1-1 (1-0). Miskolc. 400 néző. Vezette: Kerezsi. MV- SC: Grolmusz— Mihalovszki, Bukovics, Tábori. Schnek, Kundrák. Reichenbach. Len­gyel, Szlifka M., Bódi (Koj- sza). Kapitány (Hallai). Ed­ző: Fekete László. A gólok története, 16. perc: bal ol­dali támadás végén Kapi­tányt a 10-oson belül lerán­tották, a játékvezető 11-est ítélt. Szlifka M. a jobb sa­rokba helyezett. 1-0. 60. perc: szabadrúgásból Kovács 1. 22 méterről a bal felső sarokba bombázott, 1-1. Kiállítva: Csonka, a 40. percben és Schnek, a 80. percben. Küz­delmes találkozó, igazságos döntetlen. Jók: Kundrák, Tábori. Ifi: 2-0. Edelény—Karcag 0-0. Ede- lény, 600 néző. Vezette: Fi- cze. Edelény: Drótos—Gon- da, Szűcs. Pékár. Göndör, Budai, Goór, Sándor (Ká­das). Nagy Zs„ Bósa, Dőri (Szliíka Cs.). Edző: Németh Attila. Végig a hazaiak irá­nyítottak, állandó nyomás alatt volt a vendégek kapu­ja, de az edelény.iek erejé­ből; csak kapufákra 'tellett. A karcagiak szerencsével szerezték meg az 1 pontot. Jók: Pékár, Göndör. Ifi: 9-0. Tiszavasvári—Olefin SC 3-0 (2-0). Tiszavasvári, 1000 né­ző. Vezette: Mezei. Olefin SC: Bán — Kövesligeti. Kö­rösi, Kovács, Mihalco. Bo- dolai, Márkus (Vigh), Járái, Molnár, Balogh (Vámosi), Mészáros. Edző: Gunics Jó­zsef. A gólok története. 2. perc: Bohács 18 méterről szép gólt lőtt a ba] felső sa­rokba, 1-0. 28. perc: Fecsku 25 méterről futtából nagy gólt lőtt a jobb felső .sarok­ba, 2-0. 52. perc: Zubanics kilépett a védők között és a kapu közepébe gurított, 3-0. A hazaiak minden csapatré­szükben jobb teljesítményt nyújtottak. Jók: Bán Kö­vesligeti, Mészáros. Ifi: 2-2. Ózdi Kohász—Mátészalka 1-0 (0-0). Ózd, 1000 néző. Vezette: Kóródi. Ózd: Erdős — Havelant, Éles. Paulo- vics. Tokár, Pribék, Pie- csorszkij (Tiba), Ágó (Droz- dik). Kornyijenko (Herczeg), Bud, Hanvecz. Edző: Bán­kúti László. A gól. történe­te, 8. perc: Hanyecz vezette fel a labdát, majd 18 méter­ről a jobb felső sarokba bombázott, 1-0. Egy szezon­ra való gólhelyzetet hagytak ki a hazaiak. Sokat könnyel- műsködtek és rendre elad­ták a labdákat. így nehezen nyertek Jók: Erdős, Have­lant, Tokár. Ifi: 0-0. További eredmények: Deb­receni Kinizsi—Rakamaz0-1. (Ifi: nem kaptuk meg.) N.- halász—Hajdúszoboszló 0-6. (Ifi: nem kaptuk meg.) Kis- várda—Levelek 1-1. (Ifi: 2-0). MÁTRA CSOPORT Sajóbábony—Balassagyar­mat 1-1 (1-1). Sajóbábony, 600 néző. Vezette: Kissi L. S.-bábony: Nagy A. — Si­mon, Kobolák, Popovics. Turcsik, Kapitány, Kovács L., Budai, Kovács Z. (Bódi), Szántó, Takács. Edző: Pod- lensi György. A gólok törté­nete, 15. perc: bal oldali szögletet Turcsik végzett, el, a beívelt labdából Simon a kapus megelőzve a jobb sa­rokba fejelt, 1-0. 30. perc: hosszan előre ívelt labdára Nagy A. rossz ütemben moz­dult ki. A 16-oson kívül még kézzel sem tudta elütni a labdát, amely Szalánszki elé került, a vendégek csatára pedig az üres kapuba gurí­tott, 1-1. A 89. percben Bó­di a kiállítás sorsára jutott, mert megrágta1 az ellenfél kapusát. Az első húsz perc­ben nagy iramot diktált a hazai csapat, majd fokoza­tosan visszaesett. A vendé­gek rászolgáltak az egyik pontra. Jók: Simon, Kapi­tány, Budai. Ifi: l-l. További eredmények: Tö- rökszentmiklós—Heréd 0-1. Salgótarjánt BTC—Jászbe­rény 0-0. Salgótarjáni Tűz­helygyár-Szolnoki Cukor 0-3. Dunakeszi—Tarnalelesz 6-3. Bélapátfalva—Rákóczi- i'alva 3-1. Gyöngyös—Salgó­tarjáni Kohász 1-0. Gödöllő —Nagyréde 5-2. Sportújságírók tanácskoztak Záróközlemény kiadásával ért véget szombaton a Ho­tel 'Béke Radisson Orfeum termében ia 'Nemzetközi Sportújságíró Szervezet (AIPS) 55. kongresszusa. A négynapos tanácskozáson több mint 50 ország képvi­selői vettek részt, megvitat­ták a világ .sportújságírásá- nak helyzetét, s iaz AIPS jövőjét is. Az utolsó napon is bőven akadt még miről beszélni, így a kontinentális szerve­zetek tartottak rövid is­mertetést, majd 17 szekció vezetői ismertették tevé­kenységűiket, kapcsolatukat például a nagy világverse­nyek rendezőivel. Ismét szó volt arról, hogy az akkre­ditálásoknál az AIPS-iga- zolvánnyal 'rendelkező új­ságírók mindemképpen el­sőbbséget élvezzenek azok­kal szemben, akik nem tag­jai a világszervezetnek. Akadt, aki azt javasolta, hogy a legközelebbi .kong­resszuson a szekcióknak le­gyen egy szabad délelőttjük vagy délutánjuk, amikor egymás között megbeszél­hetik tapasztalataikat, gond­jaikat. Az lAIIPS vezetősége részéről elhangzott, hogy megpróbálnak valamelyik légitársasággal megállapod­ni, miszerint a tagok ked­vezményt kapnának repülő­járatokra. A feladatok kö­zött szó esett arról, hogy miután az Egyesült Álla­mokban igen elenyésző az AlP'S-'hez tartozó újságírók száma, az 4994-es labdarú­gó világbajnokság és az 1996-os atlantai olimpia re­mek lehetőséget .kínál a szervezet amerikai népsze­rűsítésére, új tagok tobor­zására. Olasz A- és B-osztály Kikapott a Napoli Elvérzett a Napoli... Az olasz A-osztá- ilyú labdarúgó- bajnokságban a stabil bronzérmesnek számító déliek az újonc Foggiához látogattak és pont nélkül ma­radtak. Igaz, az ősszel saját otthonukban is csak 3-3-ra futotta erejükből. A Juven­tus jobban járt, ám a hazai döntetlennek igazából aligha tudtak örülni. A Cagliari megint szerzett két. pontot, ezúttal a már kiesett Cremonese pályáján, s ezzel végle­gesen elhárultak a gondok, adott a négy búcsúzó (Ascoli, Cremonese, Verona, Ba­ri). Az Inter meglepetést okozott genovai sikerével, úgy látszik, harcol a nemzetkö­zi kupaszereplést jelentő helyért. Eredmé­nyek: A-OSZTÁLY: Cremonese—Cagliari 0-1 Ascoli—Verona 1-1. Fiorentina—Torino 0-0. Genoa—Inter 1-2. Juventus—Sampdo- ria 0-0. Foggia—Napoli 1-0. Atalanta—Ba­ri 2-1. Milan—Lazio 2-0. Vezet a Milan 51 ponttal, második a Juventus 45, har­madik a Napoli 39 ponttal. B-OSZTÁLY: Casertana—Modena 0-0 Lucchese—Cosenza 1-1. Pescara—Bologna 5-0. Avellino—Messina 2-1. Cessna—An­cona 1-1. Lecce—Piacenza 2-0. Palermo—- Taranto 1-1. Pisa—Padova 0-1. Reggiana —Udinese 0-0. Venezia—Brescia 1-1. Bundesliga I. „Elszállt” a Dortmund? Bochumban nagy kő esett le Osieck edző szívéről. A gólok sorát Wegmann nyitotta meg, aztán Heinemann 11-esből talált be. a biztosítás Frank Türr nevé­hez fűződött. A Düsseldorf kerge táncol mutatott be, érthető, miért abszolút kieső a társaság . . . Kaiserslauternben Prengel bíró lett a főszereplő. Piros lappal jutal­mazta a hazai Marco Habért, ennek elle­nére a vörösök szereztek előnyt Fűnkéi fejesével. Az öröm nem tartott sokáig, mert Wolter egyenlített. S lön csoda!, Prengel néhány perccel később őt is az. öltözőbe küldte. Parázs csata bontakozott ki a pályán, oroszlánként küzdöttek a felek. Á csereként pályára küldött Klaus Allofs nagyszerűen eltalált lövésével már a Bremen1 vezetett, de a hajrában Uwe Scharr beállította a látottak alapján igaz­ságosnak mondható döntetlent. Zsúfolt nézőtér jött össze a nürnbergi derbire. A hazaiak 'nélkülözték legjobb csatárukat, az argentin Zaratót, akit egy hete „'tettek hidegre”, a Wattenscheid hátsó emberei. Nos. az érdeklődésre jel­lemző, hogy Leo Beenhakker. a Real Madnid holland trénere is a lelátón fog­lalt helyet. Lehet, hogy nem véletlenül'? Az összecsapást Martin Wagner gólja döntötte el, s ez azt jelenti, hogy a Nürn­berg esélyei javultak a nemzetközi ku­pában való részvételt illetően. Gólesőt láthattak a müncheni nézők, akik között Franz Beckenbauer is feltűnt, de a lelá­tón foglalt helyet Boris Becker is. A Waltenseheidnek esélye sem .nyílott a helytállásra, jogosan mondta a szünetben Bongartz edző: „— Ilyen amatőr hibákat nem szabad elkövetni!” Wohlfarth vezető gólját még Fink kiegyenlítette, de aztán Effenberg (kétszer), Labbadia (ugyancsak két esetben) következtek,' s Bach felső- sar’kos szabadrúgása a 'Szépítéshez volt elegendő. Eredmények: BUNDESLIGA: 1.: Bayern München— Wattenscheid 5-2. Bochum—Düsseldorf 3-0. Kaiserslautern— W. Bremen 2-2. Nürnberg—Leverkusen 1-0. Dresden—■ Schalke 2-1. S. Kickers—Stuttgart 1-3. B. Dortmund—Mönchengladhach 2-2. FC Köln—Rostock 3-1. Hamburg—Karlsruhe 0-1. Frankfurt—Duisburg 3-0. Vezet a Frankfurt, második a Stuttgart, egyaránt 47—47 ponttal. Harmadik a. Dortmund, 46 ponttal. A101010. heti eredményei 1. Veszprém-MTK 0-2 2 2. Ferencváros-Üjpest 3-2 1 3. Dresden-Schalke 04 2-1 1 4. Stuttgarter Kickers—VfB Stuttgart 1-3 2 5. Ascoíi-Verona 1-1 X 6. Cremonese-Cagliari !0-1 2 7. Fiorentina-Tori no 0-0 X 8. Foggia-Napoli 1-0 1 9. Genoa-Interncszionale 1-2 2 10. Juventus—Sampdoria 0-0 X 11. Casertana—Modena 0-0 X 12. Lucchese-Cosenza 1-1 X 13. Pescara-Bologna 5-0 1 + 1: Vác—Kispest 3-1 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom