Észak-Magyarország, 1992. május (48. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-25 / 122. szám

1992. május 25., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 A gazdasági fellendülés sült galambjára várva Budapest (ISB) — „A Munkaerőpiaci Bizottság munka- vállalói oldala íelhivja az Érdekegyeztető Tanács figyelmét arra a tényre, hogy nem halasztható a foglalkoztatáspolitika finanszírozási, döntési és eszközrendszerének átalakítása. A jelenlegi rendszer nem ösztönöz megfelelően a munkahelyek ' védelmére, számos eleme pazarló és díszfunkcionális, képte­len aktív eszközökkel a munkanélküliek jelentős részét ki­vonni a segélyezettek közül, nem járul hozzá kellő mérték- 1 ben új munkahelyek keletkezéséhez.” Iilyen súlyos a helyzet, ' ; vagy már megint csak a 1 munkavállalói oldal lát ré­■ meket? A tisztázásra jó al- : kálóm kínálkozott (volna)1 Balatonfüreden, ahol a szo- 1 ciális partnerek — az ÉT . három oldalának — képvi- ' selői háttérbeszélgetésen vet­■ tek részt. A világot itt sem [ sikerült megváltani, ellenben ” végérvényesen kiderült az ' újságírók számára: sem a­| kormánynak, sem a munka- ä vállalóknak, sem a munka­adóknak nincs átfogó elkép- ’ zelése a munlkiaerőpiaci fe­szültségek rövid távú oldá­sára. : Orbán István (Magyar Gazdasági Kamara) szerint az iparpolitika és a munka- nélküliség kezelésének a* '• kérdése szétválaszthatatlan fogalmak. A legfontosabb a ! j munkahelyteremtés és -meg- 1 tartás lenne, az előbbit azon­ban az gátolja, hogy a már ! i meglevő munkahelyek ver- | senyképessé tétele is látszó- ’ ; lag megoldhatatlan gondot jelent az ország gazdasága számára. Károlyi Miklóá (Vállalkozók Országos Szö- 1 ! vétségé) a szakképzés, az át- ‘ képzés fontosságára hívta fel a figyelmet. Azt ugyan ő sem tudta megmondani, mire is kellene képezni ma a jövő szakembereit, azt azonban igen, hogy a tudá­suknak — bármilyen legyen is az — konvertálhatónak, azaz átválthatónak, az igé­nyekhez alkalmazkodónak kell lennie. Sándor László (MSZOSZ) az ágazati válságproblémák: kezeléséneik átfogó koncep­cióját hiányolta, illetve az ■ ezzel kapcsolatos állami sze­repvállalást. Rolek Ferenc munkaügyi államtitkár sze­| rint a foglalkoztatáspolitika aktív eszközeit — ezek közé tartozik többek között a ! munkahelyteremtés is — | időről időre háttérbe szorít­ják a passzív eszközök, azaz a járadékrendszer. A szoli­daritási alap pénze kevés — 30 milliárdos lyuk tátong ezen az amúgy is gyengécs­ke védőhálón — a juttatások csökkentésére azonban nincs lehetőség. Az tehát már világosain látszik, mi az ami rossz, amin változtatni kellene. Arra azonban nem sikerült választ kapni, hogy mi vált­sa fel ezt a „pazarló és disz- funkcionális” rendszert. Az egyetlen dolog, amiben mind a három oldal képviselői megegyeznek: a munkaerő- piaci problémák kezeléséhez csak a gazdasági fellendülés adhat jó alapot. Abban nyilvánvalóan hiá­ba reménykedünk, hogy a várva várt gazdasági fellen­dülés még ebben az év (ez­red?) ben ránk köszön. Ellen­ben joggal elvárhatnánk, hogy az aktív foglalkoztatás­politikai eszközök egyik je­lentős szeletének, a foglal­koztatási alapnak a kezelője, a Munkaerőpiaci Bizottság, legalább információkkal ren­delkezzen arról, mire is használják fél az általa nyújtott pénzügyi segítséget. Legutóbb azért kellett Mis­kolcon kihelyezett ülést tar­taniuk, hogy végre némi képet kápjanak arról, hogyan is hasznosult az a félmilli- árd forint, amit az átképző­központ felállítására biztosí­tottak az elmúlt évben. És ebben az évben újabb há­rom ilyen központ felállí­tását tervezik.. . A. szakképzési törvény koncepciója lassan egy éve készen van, a törvényterve­zet csak arra vár, hogy a közoktatási törvény terveze­te is elkészüljön, hiszen eze­ket csak együtt érdemes a parlament elé terjeszteni. Átfogó gazdasági, ipari stra­tégia nélkül azonban való­ban nehéz megmondani,, milyen szakembereket is ké­pezzünk. Valaki az újságírók közül azt kérdezte: nem lehet, hogy túl gyenge a munka­ügyi tárca lobbyja a kormá­nyon belül? Rolek Ferenc válasza ez volt: talán egyet­len más tárca sem kap any- nyi pénzt, mint amennyit a munkaügyi a munkaerőpiaci gondok enyhítésére. Nos, ahhoz, hogy milliárdokat ki­dobjunk az ablakon, való­ban nem kell erősen lobbyz­ni. Az megy magától is. Ah­hoz kellene igazi tehetség, hogy azt az időt túléljük, amíg a gazdasági fellendülés nevű sült galamb — csak úgy, magától — a szánkba nem repül. Sinka Zoltán Magyarok az Euréka-programban Az Eurí-ka tagországok máju­si taimperei miniszteri konferen­ciája Magyarországom felvette a szervezet tagországai közé. Az Euréka-prognam M85 nyarán in­dult azzal a céllia®, hogy a fej­tett techniikraj-technoilógia terü­letén a nyugat-európai váltaná­tok és kutatóilmtéffletelk szorosaibb kapcsoülata révén növe'llje konlti- nensünik fejtett tőkés áiiamai iparálnak, gazdaságának verseny- képességét a világpiacon, A tag­országok 1987 szeptemberi mád- nidi konferenciájának határozata lehetővé tette, hogy a keleti tömb országainak kutatóintéze­tei is bekapcsolódhassanak egyes kutatási programokba. (MTI) Telefonhoroszkóp 00/1609 490 81+ MINDIG UJI Mi vár Önre? Hívja fel ezt a számot, hozzátéve a saját csillagjegye számát! MAGYARUL! KOS HE« RÁK 46 MÉRLEG BAK 49 BIKA 44 OROSZLÁN m47 SKORPIÓ VÍZÖNTŐ M42 IKREK 45 SZŰZ áá48 nyilas 52 HALAK KÁRTYAJÓSLÁS ® 1-609 490 5760 tyeg, a törlesztést, illetve a kamatot már fizetni kell. Így például nekem az első évben egymillió forintot. S a kezdő váiialkozás eszi a pénzt, s csalt, a hitel segít­het, amit egy újabb hitel követ. Es nem lehet megáll­ni, mert egy félig kész, vagy egy' befejezett, de üres üzem­csarnok még nem jelent mű­ködő üzemet. Ha megállók, mondtam magamban gyakor­ta — ez a csarnok úgy ösz- szeomlik, mint a kártyavár, s vélem együtt eltemeti ezt az egész vállalkozást. Nincs mese, amit elkezdtem, azt be kell fejeznem. — A hatmillió persze, ke­vés volt... — Megpályáztam a Start hitelt, aztan igen feldobott, amikor tavaly kezembe ke­rült a Magyar Közlöny 64. száma, amelyben utalást ta­láltam, a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Munkaügyi Központ által létrehozott tá­mogatási rendszer feltételei­re. Úgy éreztem, mindenben megfelelek a pályázati fel­tételeknek, hiszen 25 ember foglalkoztatását vállaltam hosszú távon. Ha elfogadják a pályázatot, akkor több mint hárommillió forintot kaptam volna. De nem fo­gadták el, bár szakmai okot nem találtak az elutasításra. Csupán azt, hogy pályáztam az Állami Fejlesztési Inté­zethez is. Szerencsére ezt az utóbbit megkaptam, bár őszintén szólva, teljesen re­ménytelenül nyújtottam be a pályázatot. — Más indokot nem mon­dott a megyei munkaügyi központ? — Nem. Csak, azt, hogy „letagadtam” az ÁFI-s pá­lyázatot. És ez az érvelés felháborító, mert figyelmen kívül hagyta a célt, a mun­kahelyteremtést, amiért tu­lajdonképpeni létrejött a pá­lyázati rendszer. Szerintem egy pályázatot csakis szak­mai szempontok alapján kell elbírálni, mert ha nem így teszik, akkor elegendő csu­pán ennyit mondani: csak. Juszt se adunk! Szóval, ha egy vállalkozó valamilyen pályázatot ad be, hitelt kér, mindig ott a rizikó, hogy nem kapja meg. De egyéb­ként is, az ember csak dü­höng, hogy a bankok mit csinálnak a pénzzel, azzal, amit az állam külföldről ka­pott. mondjuk exportbővítő vállalkozások segítésére, bő­vítésére. Ezeket a pénzeket az állam tízéves futamidőre, két-három százalékos kamat­ra kapta, s ugyanezt a pénzt a vállalkozó a Keres­kedelmi Banktól már 38 százalékos kamatra veheti fel. Az adózásról pedig, ami a már működő vállalkozáso­kat sújtja, jobb nem beszél­ni. Akkora a mindenható ál­lam elvonása, hogy művészet talpon maradni. — Ehhez képest egyálta­lán nem búskomor . .. — Igaz, 16 millió forint a tartozásom. Képzelje csak el, csupán a kamatterheket, mert a hitelek, amit a ban­kok adnak, csak látszatra kedvezményesek, valójában nem azok. De működik az üzem. és ez nem kevés! — Megérte? Újrakezdené? — Bírom a gyűrődést. Megszoktam a hajtást, még a zöld gyepen. Szarvas Dezső Nehéz szívvel hagyta abba a focit. Életeleme volt o játék, a küzdelem. Nem lazsált a pályán, hajtott, amig ereje bírta. A szurkolók szerették. Amikor szögre akasztotta a cipőt, s egy fafel­dolgozó építésébe kezdett a városban, akkor is szívből drukkoltak neki. Farkas Tibor: Megszoktam a gyűrődést még a pályán. Focizott Diósgyőrben, Ka­zincbarcikán. Ifjúsági válo­gatottságig vitte, ügy súlyos serülés után labdarúgó pá­lyafutását Hdelényben fejez­te be. A harminc felé köze­ledve egyre többször jutott eszébe a pályán, hogy csak kell kezdeni valamihez, ha szögre akasztja a csukát. Igaz, Edelényben szerették, .segítették rendesen, rossz szó nem érheti sem a szurkoló­kat, sem a csapatot, de azért jobb, ha megáll a saját lá­bán. Alkalmanként még rúgta a bőrgolyót, de né­hány barátjával megvásárolt egy parkettagyártó gépsort, majd amikor 1988-ban. meg­jelent a Társasági Törvény, még meg sem száradt rajta a tinta, a megyében máso­dikként Boldván egy kft.-t alapítottak, faipari termékek gyártására. A 29 esztendős focista, Farkas Tibor itt fi­zette meg a tanulópénzt, il­letve azt megtanulta, hogy vállalkozónak lenni az na­gyon kemény dió, állandó készenlétet igénylő életfor­ma, ami annyi lazítást, la­zsálást nem tűr, mint amennyit a pályán néha-né­ha megengedhet magának az ember. Mert ő nem butikot, boltot akart, amin gyorsan meg lehet gazdagodni, ha­nem üzemet, ahol termelnek, ahol emberek értékeket ál­lítanak elő. — Miért? — őszintén szólva, magam sem tudom, hogyan történt, de kedvet kaptam a faipar­hoz, talán a frissen hántolt fa, a faforgács sajátos illata miatt. De hagyjuk a lírát, mert a vállalkozás olyan valami, mint a beton. Most már tudom, mert hellyel­közzel túl vagyok a nehe­zén. Már áll, működik az üzem Kazincbarcikán. ■És széles e megyében ta­lán az egyetlen olyan üzem, amit egy vállalkozó azért épített, hogy 25 ember va­lóban értéket, terméket ál­lítson elő, s ne pedig ke­reskedjen, közvetítsen. Az út pedig ugyancsak rögös volt. Farkas Tibor minde­nekelőtt rájött arra, hogy az érettségi, és az autószerelő szakmunkás-bizonyítvány nem elegendő ahhoz, hogy vállalkozó legyen. Elvégzett hát egy menedzserképző tan­folyamot, miközben jó né­hány faipari üzemet megné­zett külföldön., hogyan is működik, hogyan is lehet megélni a fafeldolgozásból. — A szivem is belesajdult, olyan gyönyörűek voltak azok az üzemek. Csodás, ám számomra megfizethetetlen gépek, fantasztikus szerve­zés, simán, gördülékenyen működő gyár, biztos üzlet. De hol voltam én még ettől. Nekem csupán ötletem volt, ami viszont szüntelenül ösz­tökélt, hajtott. — És pénz? Mint szoktuk mondani: saját erő? Az volt-e? — Csupán egy mintegy 800 ezer forintot érő gép. Ami szinte a semmivel volt egyenlő, ha összevetettem azzal, hogy mennyi pénz kell az üzemre, az építésre, a gépekre. Mert úgy számí­tottam, hogy egy két mű­szakban működő, 25—30 em­bert foglalkoztató, évenként 10 ezer köbméter faanyagot feldolgozó üzem megélhetne ebben a térségben. Szétnéz­tem hazai pályán a gépek utáni is, s rátaláltam egy üzemre, ahol faipari feldol­gozó gépeket gyártanak. El­mondtam, mit akarok. Azt hiszem, ha nem vezet hoz­zájuk jó sorsom, most nem lennék vállalkozó. Összeál­lítottuk a gépsorokat, s én megmondtam, hogy minden­re vevő vagyok, de előbb kell egy háromezer négyzet­méteres terület, ahová fel­építhetek egy hatszáz négy­zetméter alapterületű üzem­csarnokot. Aztán megkezdő­dött a barangolás a bürok­rácia útvesztőiben, de en­nek is vége lett egyszer, igaz, egy esztendeig tartott. Elkészültek a tervek, is, az­tán utána néztem annak, ami a legfontosabb: a pénz. — De hát vannak vállalko­zásokat támogató hitelek... Szokták mondani, hogy ná­lunk vállalkozásbarát a kör­nyezet ... — Na ne mondja! Igaz, a vízcsapból is az folyik, hogy a vállalkozások korát éljük, hogy a kis- és középvállal­kozások majd megoldják a foglalkoztatás gondjait a nagyipar összeomlása után, különösen itt, a megyében. Vitathatatlan persze, hogy ez igaz. Mármint az, hogy szükség van a kisvállalkozá­sokra. De én aztán elmond­hatom, hogy létrehozásuk, főleg a termelőszférában szinte a lehetetlennel egyen­lő. Mert hiába találom meg azokat a kritériumokat, ame­lyek a rentábilis működés­hez szükségesek, gondolok itt az alapanyagra, telep­helyre, gépekre, feldolgozó technológiára, munkaerőre, környezeti adottságokra, ér­tékesítésre, ha hiányzik a pénz. És ez a legkritikusabb pont. — Mint mondta, saját erő nem volt, az üzem mégis felépült. — ' Keservesem. És még nincs vége. Amikor elkészí­tettem a teljes üzemviteli tervet, kerestem a finanszí­rozás lehetőségeit, újságban, közlönyökben, hirdetésekben. Számításom szerint 21—22 millió forintra lett volna szükségem. Az első menet­ben! megpályáztam a vállal­kozásfejlesztési alapítványt az építkezés megkezdéséhez. Szerencsém volt, mert saját erőként elfogadták a már említett gépet, s így hozzá­jutottam 6 millió forint hi­telhez. Am abban a pillanat­ban, amint az ember a szer­ződést aláírja, az óra ke­Egy kiállítás szponzorai Kötvény. űzte trészj egy. rés z- vény — néhány éve még csak ízlelgettük ezeket a szavakat, s most sorra alakulnak a rész­vénytársaságok. már értékpapír- piac unlk is van. ós persze ked- vünlkre váltogathatunk a bankok között, ha- épt>en hitelt akarunk, vagy a fölösleges pén-zünket szeretnénk jól kamatozó beté­tekre cserélni. Miskolcon' jelenleg tizenhárom bánik működik. Ilyen gazdagok lennénk ? ! — csodálkozunk elő­ször. Aztán 'kiderüli, hogy már hatvan évvel ezelőtt is éppen ennyi pénzintézet volt válro- sunikban. Miskolc első takarék­pénztárát 1045-bon nyitották meg, ez a történeti Magyarország el­ső tíz pénzintézete közé tarto­zott. Aztán szépen’ sorra alakul­tak a takar ékegyűletek hitelin­tézetek. bankok. Az államosítás után mindössze három bankfiók működött Miskolcon. Az egykori intézmények megszűntek, beol­vadtak az új rendszerbe, az ira­tok levéltárakba, a tárgyi do­kumentumok pedig múzeumokba kerültek. S most újra láthatjuk az évtizedekkel ezelőtt kibo­csátott részvény eket, üzletrész- legyeket, betétkönyveket. A Fotó és Disegn Kft. A pénz vi­lága Miskolcon címmel a XIX. é:s XX. század bank- és hitel'- élétének dokumentumaiból' ren­dezett kiállítást a Miskolci Ga­lériában.. A május 25—31-dg látogatható szakmai kiállítás szponzorai kö­zött — természetesen — ott ta­láljuk a mai bankokat. Név sze­rint: IBUSZ Bank, Ipari Fejlesz­tési Bank. Konzumbank, Ma­gyar Nemzeti Bank, Magyar Hitelbank. Mezőbank, postabank. Takarékbank. OTP Bank. Ybl Bank. valamint a Diósgyőri Pa­pírgyár. az Észak-magyarországi Gazdasági Kamara. A kiállítást dokumentumokkal támogatta’ a miskolci Herman Ottó Múzeum, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár, a Nógrád Megyei Mú­zeumok Igazgatósága, a leg­újabb kori Történeti Múzeum, az OTP Érem- és Pénztörténeti Gyűjteménye. Megérte?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom