Észak-Magyarország, 1992. április (48. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-16 / 91. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 8 1992. április 16., csütörtök Titkos szovjet katonai bázis A Magyar Honvédség. kijelölt egységei megkezdték a Nagytevel térségében levő, volt szov­jet föld alatti frontvezetési pont feltárását. A feltehetően több szintes betonbunkerben 400 szov­jet katona teljesített szolgálatot 1990. őszéig. Ezt a lámpát az utolsó orosz katona hagyhatta az ajtó túloldalán. (MTI-fotá) mhnm Mái 18-ban elit: ki lesz ma Szatmárnémeti polgármestere! (Erdélyi tudósítónktól) E gy picit szomorúak vagyunk, mert nem sikerült magyar polgármestert állítanunk Nagyváradon, Szatmárné­metiben és még egy-két jelentősebb erdé­lyi városban. Marosvásárhelyen még nem dőlt el semmi, ott áprilisban ismétlik meg a választásokat. Egy kicsit örül a lelkünk, mert Nagykárolyban, Nagyszalontán, Mar- gittán, Érmihályfalván és még két-három kisebb-nagyobb vegyes lakosságú erdélyi városban, sikerült magyar polgármestert ál­lítanunk. Továbbá feldob bennünket az a tény, hogy sok olyan magyar többségű köz­ségben, mint a szilág'ysági Sarmaság, Ha- raklány, vagy a Szatmár megyei Halmi és Mezőterem, három vagy éppen négy évti­zed után, ismét magyar polgármester vi­heti a közügyeket. Szatmárnémetiben drámainak nevezhető küzdelemben dőlt el a vetélkedés Erdei Li­vi u-sz György tanár, az RMDSZ és a Né­met Demokrata^ Fórum közös jelöltje és loan Samfira közgazdász, a románságot egyesítő pártok koalíciójának képviselője közt. Mindkét részről nagy erővel és sok­féle eszközzel próbálták megdolgozni a vá­lasztókat. Az. előbbi jelölt tábora elsősor­ban ötletes szövegű plakátokkal (például Leszünk, ha mind ott leszünk!) és szóróla­pokkal jeleskedett, az utóbbiak a sajtóban indítottak frontális támadást, nem egyszer dühödt, magyarellenes és minden erkölcsi tartást nélkülöző, rágalmazó cikkekkel igye­keztek híveket szerezni. Jellemző, hogy az ilyen irományokat rendszerint álnéven fir- kantották alá szerzőik, nem vállalták nyíl­tan a város magyarsága előtt nevüket. A romániai demokrácia képlékenységét és za­varosságát pedig jól példázza az a tény, hogy a magyarságot gyalázó kórusba, a kö­vetkezetes ellenzékiségükről ismert lapok is beszálltak, teljesen nemzetiségi jelleget ad­va ezáltal a választásnak, a második for­dulónak különösen. Szatmárnál maradva: a leadott több, mint 71 ezer szavazatból loan Samfira 35 909, Erdei Líviusz György 34 934 voksot kapott. A különbség kevesebb, mint ezer. A ma­gyarság számára kettős tétje volt a meg­méretésnek, hisz azt is bizonyítani akarta, hogy a város összlakosságában még ma sincs kisebbségben (mellesleg, a századelőn Szatmárnémeti lakosságának 90 százaléka magyar volt!). Jóllehet, a szavazatok össz- száma nem ezt látszik igazolni, a magyar­ság mégis bizonyított! Samfira úr ugyanis legalább vagy 1500 olyan ember voksát is megkapta, akiknek az állandó lakhelye nem Szatmár — mint a katonák —, vagy akik tíz kilométerre laknak a várostól. Ennek magyarázatát a sajátos romániai demokrá­ciában találjuk meg. Egyrészt abban, hogy más országokkal ellentétben, a katonák ott járultak az urnák elé, ahol szolgálatot tel­jesítenek, mely ítény elsősorban a magyar többségű településeket érintette érzékenyen. Másrészt továbbra is érvényben van a Ceausescu-féle területi, közigazgatási be- oszitás, mely szerint vegyes lakosságú — de főleg magyar többségű — településekhez csatoltak olyan román falvakat is, amelyek az adott helységtől akár tíz-tizenöt kilomé­terre esnek. Így csapták Szatmárnémetihez a tíz kilométerre levő tiszta román Zsa- dányt, de ugyanakkor nem csatolták a vá­rossal szinte egybenőtt, magyar többségű Pálfalvát vagy Vetést. Most kiderült, hogy a zsaöányiak 925, plusz a katonák itöbb száz szavazata döntő volt Samfira úr meg­választásában. Némi iróniával azt is mondhatnánk te­hát, hogy Samfira úr polgármesterré vá­lasztása már 1968-ban eldőlt, amikor Zsa- dányt a megyeközponthoz csatolták. Egy nemzetiségellenes politika meghozta a na­cionalizmus kívánta gyümölcsét. Ám Szat­márnémeti magyarsága megmutatta, hogy a nacionalizmussal se lehet térdre kénysze­ríteni és a nagypolitika rangjára emelt gyűlölködésben is megőrzi méltóságát, s nem engedi, hogy a padlóra gyűrjék. S a vezetésben se engedi ezt a helyi önkor­mányzatba választott 11 magyar tanácsos, akik köz-tekintélynek örvendő mérnökök, tanárok, orvosok, közgazdászok. Helyi kudarcok miatt hajlamosak vagyunk úgy látni, hogy a romániai helyhatósági vá­lasztások még jobban visszavetették a ma­gyarságot, hisz ugye Szatmárnémetiben, Nagyváradon, Kolozsvárott és még néhány jelentős városban, éppen a vele ellentétes szándékok érvényesültek. Az igazság mégis az — és ezt az RMDSZ országos vezetése is így értékeli! —, az erdélyi magyarság számá- ro sok pozitívumot ‘hozott a mostani, számos településen a kétfordulós szavazás. Elsősor­ban a vegyes lakosságú településeken és a szórvány magyarságnál! A Székelyföldön, ahol a magyarság tömbben él, már előbb könnyebb volt magyar vezetőket állítani (ott most is érvényesült a „papírforma’’), de máshol többnyire nem választott, ha­nem a hatalom által kinevezett polgármes­terek és az általuk „meghívott” személyek álltak a városok, falvak élén. Csak egy pél­da ezek „lojalitására”: a szatmári polgár- mesteri hivatalnál ez ideig 40 személy dol­gozott, közülük mindössze 6 volt magyar! Most ennek vége. A legtöbb helységben arányának megfelelő számú tanácsost jut­tatott be a magyarság a vezetésbe, nem egy esettben a németekkel, vagy a román el­lenzéki pártokkal koalícióra lépve. Erdély- szerte talán százával vannak olyan közsé­gek, ahol az évtizedekkel előbb kiszorított magyarság most visszakerül a helyi hata­lomba. S ahol már közösen gyakorolják a hatalmat, ott nehezebb olyan döntést hoz­ni, ami a lakosság jelentős rétegét károsan érintené. Másrészt, miközben a vad nacionalisták a városokra összpontosítottak a választá­son, iitt vetették be lélekromboló sajtó­tüzérségüket, a falvak többnyire csendben és békében szavaztak. Ennek köszönhető, hogy még a kicsi Szilágyság is 11 község­ben állíthatott magyar polgármestert, Szat­már megye pedig 21-ben, plusz Nagyká­rolyban. A bevezetőben már említettem, nem egy olyan helységben, ahol négy év­tizede nem engedtek bennünket a hatalom közelébe. Jól példázza ezt a közel ötezer lakosú Sarmaság, ahol nem csak a polgár- mester, de helyettese is magyar ember, a szavazást követően. Mert így jött ki az „arány”. Nagy túlzás lenne azt állítani tehát, hogy minden mai választási eredmény 1968-ban dőlt el. Pláne, ha tudjuk, hány nagyváros­ban győzött a magyarságot is tömörítő el­lenzéki koalíció! Sike Lajos Rendőrt harapott Az elmúlt héten, pénte­ken -beleharaptak egy rend­őr bal hüvelykujjába. Az eset nem volna megle­pő, ha a testi sértést egy­kutya követte volna el a rend őrén, a tettes azonban egy 32 éves, arlói férfi volt. P. István a harapós kedvű férfi, semmiképpen -sem -akart -"hallgatni a jó szóra, s kifejezetten vonakodott, amikor a kék-fehér csíkos meseautóba akarták ültetni. Természetesen jobban tette volna, ha zokszó nélkül en­gedelmeskedik, mert akkor könnyebben megúszta volna, mint így: az ózdi rendőrka­pitányság hivatalos személy elleni erőszak bűntette mi­att eljárást kezdeményezett ellene, amelyet az ügyész­ség folytat le. A rendőrök egy bejelen­tésre vonultak ki Arióra. Egy halálra vált asszony ugyanis bepanaszolta P. Ist­vánt, hogy az részegen ha­lállal fenyegette meg őt, mi­közben nagy késével az- or­ra előtt hadonászott. A rab- biátus férfi a rendőrök lát­tán sem csillapodott. Csak testi kényszerrel, gumibot és könnygázspré alkalmazásá­val tudták csak őt megsze­lídíteni, mert rátámadt a hivatalos személyekre, bele­rúgott az egyik rendőr jobb kezébe, majd megharapta a másik bal hüvelykujját. Fe­lesége sem volt -rest, hiába tartotta karján csecsemőjét, ő is a rendőröknek esett. Az eljárást ellene is -megin­dították. Reméljük, az ügyészek és a bírák sértetlenül megúsz- szák. («. ,i.) Derrick meggondolta... Derrick felügyelő mégsem megy nyugdíjba, mint ahogy ijesztgette tv-nyomozásainak hűséges nézőit. Horst Tap- pert, a 68 éves színész — de talán eninél, is többet mond, hogy 1973 óta ő az elsőszá­mú német rendőrnyomozó, legalábbis a képernyőn — határozottan cáfolta egy nem -régi kijelentését, miszerint rövidesen befejezi... A kri­mirajongók megnyugodhat­tak. A producer szívéről le­esett a nagy kő, elvégre 98 országba eladták a vetítés jogát. Lehet, hogy a fáradt­ság, de az -is lehet, hogy a szerep ütött ki rajta, amikor a visszavonulásról beszélt. Végül is több mint 200 al­kalommal kellett belebúj,nia Derrick felügyelő bőrébe. A kíváncsi .saj-tó azonban azt is tudni véli, hogy nem fel­hőtlen a kapcsolat a hűsé­ges társsal, Harry-vel sem, sőt a forgatókönyv írójával már régen összerúgta a port. Mert Horst Tappert a pol­gári életben egyáltalán nem hason,lit a türelmes, már- már flegma Derrick felügye­lőre. Életútja is azt bizonyítja, hogy a sikerhez nagy ka­nyarok vezettek. Megnősült 19 éves korában, pontosab­ban akkor, amikor terhes lett a lány, akivel járt. Az­tán, amikor a lányuk meg­született, gyorsan szem elől is tévesztette a törvényes fe­leséget, bár hivatalosan csak később váltak el. Aztán, újabb nagy szerelem követ­kezett, házassággal, két újabb gyerekkel, ám Tappert 26 évesen már ismét magányos volt. A sima útra egyik szín­házi partnernője zökkentet­te vissza: Ursula asszonnyal 1957 októberében kötött há­zasságot, és a gyengéd kap­csolat azóta is tart. Volta­képpen Ursulának tulajdo­nítják, hogy Tappert varieté- színészből Derrick felügyelő lett. Akitől, mint legutóbbi nyilatkozatából kiderült, mégsem válik meg. Lehet,- hogy a szabadulás vágyánál erősebb volt. a múzsa csőik- \ ja? (MTI-Press) Lakatos Géza Ahogyan én láttam Az utolsó törvényesen kinevezett magyar királyi miniszterelnök Magyar- országon nem publikált, forrásértékű emlékiratá­ból, - mely az Európa Kiadó gondozásában je­lenik meg - részleteket közlünk 1944. őszének tragédiába torkolló ese­ményeiből. 7. Nyilas szervezkedés • Október elején a szélső- jobboldali mozgolódások né­met támogatás mellett épp­oly megdöbbentő, mint fel­háborító méreteket kezdtek ölteni. A Bécsben nyomta­tott és német teherautókon szállított röpcédulák millióit szórták szét Budapest utcá­in, vagy zúdították a fővá­rosra német repülőgépről. A budapesti hadtestparancs­noknak sikerült néhány ál- lamíelíő-rgatás-ra -szervezke- dőt és felbújtót elfogatnia és zár alá helyezni. Válasz­képpen október 8-án, haj­nalban lesben álló némeit Gestapo-emberek rendkívül ügyesen előkészített módon elrabolták Baka-y altábor­nagy hadtestparancsnokot és Ismeretlen helyre hurcolták. Bizonyítani persze nem le­hetett a napnál világosabb tényt; minden vizsgálat, til­takozás eredménytelen ma­radt. A szélsőjobboldal nyílt po­litikai síkon is szervezke­dett. Október 4-én a politi­kai pártként, valójában fel­oszlatott MÉ'P (Magyar Élet Pártja) vezetősége keresett fel (név szerint Bárczay Fe­renc, Lukács Béla, Zsindely Ferenc és Kölcsey István), és valamely bizonytalan hát­terű tömörülésről tájékozta­tott. Ennek lényege az volt, hogy a szélsőjobboldaliak, nyilasok stb., aláírások gyűj­tésével a MÉP zömét ma­gukhoz akarjuk csábítani. Azonnal megérezttem ennek az akciónak kormányzó- és kormányellenes szándékát. Felháborodva kérdeztem, va­jon ők helyesli k-e, ,s támo­gatják-e az akciót. Látoga­tóim hevesen tiltakoztak. Később kiderült, hogy volt közöttük olyan is, aki az alá­írók között szerepelt. ' Másnap hívattam Teleki Mihály grófot, a MÉP elnö­két. A kapott utasítás alap­ján készséggel vállalkozott a mozgalom ellensúlyozására és a lehetőség szerint a MÉP-tagok átállásának meg- gátlására-. Elkéstünk. Meg­alakult a „Nemzeti Szövet­ség”. Azonnal felkerestem Tasmádi Nagy András kép­viselőházi elnököt, aki ma­ga is támogatta a mozgal­mat. Súlyos szemrehányás­sal illettem a hátam mögötit, tudtomon kívül történő szer­vezkedését. Szokatlanul fe­szült légkörben, éles hangon tárgyaltunk. Láttam, Tasná- di Nagy elkötelezte magát. Ne felejtsük, a Magyar— Német Társaság elnöke is volt, s mint ilyen, hű ma­radt elveihez. . Most már nemcsak sejtettem, de tud­tam i-s, hogy a tömörülés valódi célja a háború foly­tatása. Még egy elgondolásomról, s kiviteléről kell megemlé­keznem: a honvédelmi mi­niszter és a csendőrfelügye­lő közreműködésével „kar­hatalmi egységeket” állítot­tam fel. Ez akkor Itörtént, midőn ismétlődtek a szlovák határ mentén a partizánbe­törések, és a nyilas fegyver­kezés német segítséggel fe­nyegetővé vált. Sajnos, a roppant fegyverhiány miatt a karhatalmi egységek fel­fegyverzése igen lassan ment, szervezésük sem haladt a kellő ütemben. így lehetett; hogy október közepén még nem voltak ütőképesek. Pe­dig célom velük az volt, hogy adoltt esetben szánja­nak szembe a szélsőjobbol­dali rendbontókkal. A megszálló német ható­ság teljes támogatását élve­ző nyilasok hatékony jelsza­vakkal tüzelték a- tömeget a további harcra. Röpcédulá­ik és sajtójuk által azt bi­zonygatták, hogy aki nem akarja folytatni a haza meg­mentését célzó háborút, az áruló. Viszont ők, az igazi hazafiak, a kétségtelen né­met győzelem révéin, becsü­letes harccal megmentik az országot a „vörös áradat­tól”. A külső ellenségen kí­vül most már a belső ellen­séggel szemben is fel kel­lett vennünk a küzdelmet. S a belső ellenség harcmódja a tömegek félrevezetése volt, fegyverük meg az országot megszállva tartó német ka- f tonai erő. Az izgató sajtó­termékeket fokozott mérték­ben ellenőriztettem. Magam tiltottam le Milotaynak, a szélsőjobboldali Űj Magyar- ! ság főszerkesztőjének lázító vezércikkét, amely „Nem le­szünk árulók!” címmel je­lent volna meg. S levélben tiltottam le volt bajtársam- - nak, a teljesen szélsőjobbol­dalra tévedt Ruszkay Jenő volt al'tábornagynak az Üj Magyarság-ba szánt cikkét, melyben Bulgáriát akarta támadni szeptember 8-i fegy­verszüneti lépése miatt. Ez a . sajtóhang akkor már nem volt időszerű számunkra, Október első napjaiban személyesen adtam ki az in­tézkedést a belügyminiszter­nek, az Államvédelmi Köz­pont vezetőjének, továbbá a budapesti főkapitánynak, il­letőleg helyettesének a lází- tás-ra szövetkezett nyilas ve­zérek letartóztatására, éspe­dig elsőnek Szálasa Ferenc, továbbá dr. Ney Károly, az ú-n. Keleti Arcvonal Bajtár­si Szövetség vezetője, Ke­mény Gábor báró és Bolhóy Imre ellen. Sajnos, az intéz­kedést nem lehetett végre­hajtani. Az említettek épp­úgy, mint egyéb vezető tár­saik német épületekben — a követségen, a Gestapónál, SS-laktanyákban — húzták meg magukat teljes bizton­ságban. Külön gondot okozott, mi­lyen magatartásra számít­hatunk fordulat esetén a ve­zérkarban, egyéb fontos ka­tonai vezető állásban levő, nagyrészt német származású liszteknél, tábornokoknál. Bár -nem tartozott hatáskö­römbe, mégis intézkedtem. Egyik derék hívemet, And­rás Sándor vezérkari ezre­dest bíztam meg, állítson össze listát az. elmozdítan­dó megbízhatatlanok helyé­ire kerülő, alkalmas katonák­ból. A jegyzéket András el is készítette, Csataynak ad­tam át -intézkedésre. Ezzel is elkéstünk. A mindenre kap­ható németbarát katonai ve­zetők élén természetesen ré­gi ellenfelem, László Dezső altábornagy volt. Nem is maradt el jutalma: hadse­regparancsnok lett Szálasi alatt. Következik: A kormányzó elérkezettnek látja az időt

Next

/
Oldalképek
Tartalom