Észak-Magyarország, 1992. április (48. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-16 / 91. szám
1992. április 16., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Fa.: Az Olvasó Pf.: 351 Bodnár Ildikó rovata Tornaszentjakab reménykedik Ritka a jó hangulatú falugyűlés, hiszen e forumokait inkább a panasz, az elégedetlenség jellemzi. Nos, a ritka kivétel Tonnaszentja- kab. E kis csereháti település, amelyik az elmúlt esztendőkben a sorvadás, sőt az elnéptelenedés minden; keserűségével találkozott, mintha újjászületne a megváltozott körülményeik adta lehetőségekben. Az itt élő kisgazdák sohasem mondtak le tevékenységükről, föld- és állaitsze re tét ükkel nemcsak a környék, hanem a távoli vidékeik kisgazdái számára is példaként szolgálnak. Kapcsolatban vannak többek között a csepregi tejgazdasággal és majdnem minden: •helyi szervvel, amelyik a földműveléshez é's állattartáshoz kapcsolódik. A kisgazdakezek ma ismét biztonsággal vezetik a faluit, amely környezetét tekintve is megváltozott. Elsőként a falu központja tisztult meg a szeméttől, a gaztól, majd megszépültek a templomud- varoik, a kertek ,is. A polgármesteri hivatal erőgépeket vásárolt a község pénzén, melyeket: a lakosság: hasznosít. Születnék a tervek a jövő reménységében. Erről 'beszélni keli, mert több tucat Felső-Bódva-men- ti és csereháti falu közül mi nd vég ig Tornászén!jakab- ról szállították, vásárolták a legtöbb tejet, gabonát. Pedig a körzetesítéskor megszűnt a falu iskolája, óvodája és elköltöztek a tanítók, a papok. Es most mintha új lendületet vett volna a falu: terveznek és dolgoznak. Kevés településen látszik any- nyi.ra a rendszerváltás külsőleg is, mint itt. Tartalmában is megváltozott az élet. Elsőiként kapott a falu külföldi támogatást (holland barátság), falugondnokot, mikrobusz!. A tervek között szerepel a vezetékes ivóvíz, a falusi 'turizmus, a szennyvízelvezetés, az erdő visszaszerzése, az iskola visszaépítése és természetesen az infrastruktúra fejlesztése. Tornaszentjakab ismét reménykedik. György Horváth László Bábel és az éhkommunizmus Az emberek elhatározták, hogy — az újabb vízözön kivédésére — „zifckuratot” építenek. Erre Jáhve így 'Szólt: „Nézzétek, egy népet alkotnak és egy nyelvet beszélnek ... Ezután: semmi sem lesz nekik lehetetlen ... Ezért leszállunk és összezavarjuk a nyelvüket.” A nyelvzavar megakadályozta a zdikkurat felépítését. Ma sincs ez másképpen. Eredményes itömegisizolgála- tot csak. közös nyelven lehet működővé tenni, akikor is, ha más-más anyanyelvűek vagyunk. Megosztottam az embercsoport tehetetleni. Ezt szenvedi a naplemente népe is, a nyugdíjasok. Nincs közös szószólójuk, annál több útvesztő van, ahová könnyen betévedhetnek. Ilyen révkalauz az „óhikom- munista” teória is. A nyugdíjasok évtizedeken át fizették jövedelmük arányában a nyugdíjjárulékot. Az idő és nagyság szerinti ösz- szag mindenkinél más tőkére akkumulálódott. Most mégis — mint a közöst — egymás pénzét osztják szét közöttük. A nyugdíjasok 60 s zúza lék a a lét min i műm alatt, vagy közelében él és 40 százaléka csak némileg a létminimum felett. (Jelentős nyugdíja kb. 3000 főnek van.) Az elértéktelenedő nyugdíjak úgy követik az inflációt, hogy az éhezőknek a még nem éhezők keretéből vesznek el, vagyis az éhség •osztódik tovább. Ezt nevezhetjük „éhkommunizmusnak”. Az éhségosztás pedig fel van, pántlikázva a szolidaritás bűvös jelszavával. Ha a nyugdíjasok megtanulnák a közös nyelvet, ha a parlamentben két és léi milliós tömegüknek saját — választott — .képviselőik lennének, iha olyan önkormányzati szervük lenne, mely a felhalmozott értékeket tőkéként aktivizálja, akkor a vagyonúikból élve nem függnének a kincstár adakozó kedvétől, mely gyakran magának is oszt, -akkor nyugodtan nézhetnék a naplementét. Nemcsak bábeli nyelvzavart lehet teremteni, mert az írásban ezt is olvashatjuk: És ímegitelónek Szent Lélekkel... mindegy ik a maga nyelvén halló őket szól ami. Ezt. akarja a Magyar Nyugdíjas Egyesületek Országos Szövetsége. Önvédelmet a kiszolgáltatottaknak. Név és cím, a .szerkesztőségben IDEOLÓGIAI INTOLERANCIA? A szovjet katonák sírhelyének talapzatára — mert a mezőkövesdi főtéren álló emlékművet már régen ledöntötték — vörös szegfűvel díszített koszorú került április 4-én, amely másnapra virradóra eltűnt. Nem kell ahhoz valakinek ideológiailag elkötelezettnek lenni, hogy egy ilyen kegyeletsértő aktuson felháborodjék. Nem az itt, és a környéken elhunyt katonák bűne az, hogy itt estek el. haltak meg. Gyalázat azt a politikát kell, hogy illesse, amely végül is az országnak hatszázezer halottjába került. Mindezt csak ezért említem meg, mert azok a személyek, — vagy akár egyetlen ember is, — akik a koszorút eltávolították, elfelejtették a történelmet, s aligha rendelkeznek politikai, ideológiai toleranciával. Ugyanakkor minden bizonnyal fájó szívvel vennék azt tudomásul, ha az elesett magyar katonák emlékére felállítandó doni emlékművet gyaláznák meg hasonlóképpen. A haza felemelkedése nem valósulhat meg addig, amíg a gyűlöletnek és az ideológiai in- toleranciának ilyen iskolapéldái vannak . . . Gáspár István Mezőkövesd NÉPKERT HELYETT ÁLLATKERT Ü.ira itt a tavasz és mi, Miskolcon élő gyerekek szeretnénk ismét a Népkertben játszani. De nem lehet, mert helyettünk kutyák és motorozó fiúk foglalják el a területet. A homokozót az ebek fertőzték cl, a játékokat a nagyok tették tönkre. Csak épp mi, gyerekek szorultunk ki a nekünk épített helyről. Jó lenne, ha a Ncpkerl tényleg népkert lenne, ele ha ez nem lehetséges, akkor legalább a nevét írják át Allatkertre. Kovács Gabriella 1: b. osztályos tanuló Miskolc Életkép MOTTO: „E FIÚKÉRT VALAKI FELELŐS!" (MÉCS LÁSZLÓ) Kora tavaszi vasárnap délelőtt. A tapolcai buszban alig néhány utas. A megállókban felszálló egykét ember kényelmesen helyezkedik el az üléseken, így az a hattagú vidám fiúcsapat is. akik az elágazásnál szálltak fel A 12—14 éves „srácok” teljes lázzal folytatták minden bizonnyal igen fontos vitájukat arról, bogy „Koncz” lesen volt-e, amikor berúgta a gólt az ő csapatuk kapujába, vagy nem. Ez a vita nem volt éppen csendes, de bántóan zajos sem. Inkább szívet melengető, derűt szerző. Hiszen egy durva szó sem hagyta el ajkukat, még a vita hevében sem. A következő megállóban egy elegánsan öltözött hölgy szállt fel. S bár az autóbuszban előre és hátra nézvést egyaránt akadtak helyek, ő tüntetőén megállt a középső ajtóval szemben ülő gyerekcsoport mellett. Arcáról lerítt a megvetés. Elsőnek a kis duci „kreol” fiúcska fogta fel az idegenkedésnek megfoghatatlan és mégis érzékelhető hullámait. Mint aki „élete” során inár sokszor találkozott hasonlóval. Riadtan ugrott fel, és átadta a helyét a hölgynek, aki rá se nézett a gyerekre, kesztyűs kezével előbb végigsimította az ülést, majd dölyfös kifejezést öltve foglalta el a helyet. Szinte sugallta, hogy ez őt illeti meg. A többi gyerek is felállt. Valahogy elment a kedvük a gól történetének elemzésétől: elcsendesedtek. A kis „kreol” mellém sodródott. IKomikus ágaskodással akarta elérni a felső kapaszkodót, de sehogy se sikerült. Arrébb toltam kezemet az egyik ülés támlájának fogódzkodóján. — Itt fogd meg, kisfiam! Fekete szemének fénye az én tekintetembe villant, hálásan mosolyogva nézett rám. — Köszönöm néni — fe- lelte. A Gyermekvárosnál szálltak le. „Hazaértek"... Gáspár Sándorné Színházról az iskolában Janiik László és Honti György, a Miskolci Nemzeti Színház fiatal művészei voltak vendégeink a közelmúltban a miskolci 12. Sz. Általános Iskolában. A, gyerekek nagy örömére elfogadták az irodalomszakkör meghívását. Kellemes hangulatú órát töltöttünk együtt. Érdeklődő kérdéseinkre mesélték a színészi munka szépségéről, a szereptam u 1 ásról, a színházi élet humoráról. A beszélgetést követően intenzív figyelmet, fantáziát fejlesztő szituációs játékokat tanítottak nekünk. Nagyon jól éreztük magunkat, köszönjük, hogy eljöttek hozzánk, hogy játszottak velünk. A 12. iSz. Alt. Iskola irodalmi szakköre Mindennek m határa Hónapok óta balkáni állapotok uralkodnak a tornyosnémeti határátkelőhely magyar oldalán levő parkolóhelyen. Mivel gyanítom, az ottani higiéniás körülményekről mit sem tudnak az illetékesek, ezúton hívom fel a sürgős intézkedésre figyelmüket. Furcsállom egyébként. hogy a vállalkozások szellője oda még nem jutott el, különben már működne ott is — és nem is rosszul — egy olyan nyilvános, fizetéses mosdóhelyiség, amely nélkül egy frekventált parkolót nem is lenne szabad dlképzelni, nemhogy fenntartani. Deme Dezső Miskolc Szép környezetben megpihenni A kirándulókat minden bizonnyal már nemcsak a szép környezet csábítja Szendétekre, hanem a szépen felújított turistaház is. Fotó: F. L. Nálunk a szuper is normál Nem Vagyok reklámszakember, de föltételezem, igaz lehet az a mondás, mely szerint egy reklám akkor etikus, hia van igazságtartalma. Több miskolci villamoson — még ma is — olvashatjuk a Shell hirdetését: Nálunk a normál js szuper! Sokat gondolkodom mostanában ezen a szlogenen és egyre inkább megerősödik bennem, hogy sajnos, ennek a fordítottja is igaz. Kis hazánkban, ahol az utóbbi kőit évben a gazdaság minden szférájában ugrásszerű visszaesés következett be, joggal fogalmazhatjuk meg az új jelmondatot: nálunk a szuper is normál. Mint szakember —■ közel harminc évet dolgoztam az autós szakmában — helytelennek tartom, hogy 1992. január 1-től megszüntették a 86-os oktánszámú (normál) benzin forgalmazását, holott még' igen sokan közlekedünk olyan gépkocsival, amelynek az oktánszámigénye nem éri el a 92-:t. Sajnos a normálbenzin megszüntetésével sem műszaki, sem pedig környezetvédelmi szempontok nem érvényesültek. Csodálkozom, hoigy ebben a témában a „zöldek” még nem hallatták a szavukat, annál az egyszerű óknál fogva, hogy •a kisebb oktánszámú benzin kevesebb úgynevezett oktánszámnövelő adalékot (ólom- tetraetilt) tartalmaz. A közelmúltban Ausztriában kizárólag csak a 98-as oktánszámú (inálunk extraszuper) benzin árát emelték, bevallottan azért, mert ennék a benzinfajtának a használatakor történik a legnagyobb környezetszennyezés. Néhány éve sokan, ha csak tehették, a Shell-kútnál tankoltak. mondván: ott biztosan megvan az öktánszám. Ezt az — Áfor-kutakra hitelrontó — állítást használta fel a Shell az említett valótlan reklámszövegében. Én magam nem éreztem különbséget az Áfor-, illetve a Sheű-benziin között, de szubjektív véleményem az, hogy a jelenlegi szuper (92-es) benzin használatával ugyanúgy „csörög” a motorom, minit korábban a normálnál (86). Megjegyezni kívánom, hogy a gépkocsim gyújtása a gyári előírásoknak megfelelően jól van beállítva. Persze nincs új a nap alatt! A módszert a sütőipar évekkel korábban kitalálta, amikor a bamake- nyér árát változatlanul hagyva, csak ia fehér kenyérárát emelték. Nem sokkal ezután beszüntették a barnakenyér gyártását. Tekintettel a fentiekre, javaslom a szlogen megváltoztatását, mely szerint: nálunk a szuper is normál. Sajnos! Gödény Ferenc Miskolc Az 1856-ban Mezőkeresztesen megalakított „éneklőtársulat" az idén 136 éves. A két világháború zaklatott éveit kivéve, megalakulása óta folyamatosan működik, és jelenleg az ország legrégibb amatőrkórusa. Karnagyai, kórusvezetői Engi István, a megye jólismert ének-zene szakértője, volt megyei KOTA-titkára, mindannyiunk szeretett Pista bácsija, és leánya, Homródiné Engi Zsuzsa ének-zene tanár. Az elmúlt év utolsó próbáján váratlanul bejelentették - gondoljuk — nehéz szívvel, hogy a kórus irányítását a továbbiakban vállalni nem tudják. Az elhatározást némán lehorgasz- tott fejjel, megdöbbenten vettük tudomásul. Visszatekintve a Pista bácsival együtt töltött 32 évre megállapíthatjuk, hony a kórus következetes, sok munkával igen nagy léptekkel haladt az elismertség felé. A sok fel lépes a megyében, az országban és határainkon túl is megbecsülést, hírnevet adott a „dalosszívű keresztesieknek”. Az 1970. évi Röpülj páva tévés vetélkedő nagydíja, az 1976-os franciaországi turné, az 1980-as lengyel—német hangversenykörút, több rádiós és filmfelvétel, itthoni szereplések, kórustalálkozók fémjelezték ezt az időszakot. Homródiné Engi Zsuzsa 1982- től édesapja utódaként lett vezető karnagyunk. Irányításával eljutott a mezőkeresztesi kórus arra az elismertségi szintre, ahová egy amatőr együttes, az 1980-as évek Magyarországán elérkezhetett. A többszöri aranyfokozatú elismerés után a Fesztivál kórus fokozat, majd a Kiváló Együttes és a véglegesen Kiváló Együttes címek odaítélése, mind a kórustagság, mind szakvezetőik hozzáértő, szorgos munkáját és a dalos kultúra mérhetetlen szeretetét tükrözik. Szeretett és nagyrabecsült volt szakvezetőinktől nyilvánosan is elköszönve, lehetetlen nem megköszönni munkájukat, mindkettőjüknek jó egészséget kívánva. Éljenek és tevékenykedjenek még nagyon sokáig az eddigi fáradhatatlansággal, a daloskultúra, a kórusmozgalom javára. Okos János, Mezőkeresztes
