Észak-Magyarország, 1992. április (48. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-11 / 87. szám
f . i’.. • É SZAK-MAGYARORSZÁG 8 1992. április 11., szombat Tollad nem érdemes felemelni, egy csöpp tintát nem érdemes papírra ejteni, egy negyedórát nem érdemes életedből arra vesztegetni, hogy olyasmit írjál, ami a tömegnek és félmüveiteknek tetszik, aminek olvastára felkiáltanak: „Ó! Igen! Mi is így gondoltuk!.. .’’-amiért érdemrendet akaszt melledre a hivatalos világ, sok pénzt fizet neked valamilyen irodalmi üzem, s a pénzen szép házat építhetsz, melyet aztán megtömhetsz ritka tárgyakkal és nemes bútorokkal! Mert ami nekik tetszik, a tömegnek, az mindig félreértés részükről vagy árulás a te részedről. Ami kitüntetés, az aranyfüst, gyermekes játékszer. S a sok pénz, melyet a világnak tetsző munkáért kaphatsz, a szép ház, melyet e pénzen építhetsz, mindez köd csak, a világerők lehelete elfújja egy napon. Te ne törődj mással, csak a hanggal, melyet az angyal kiált feléd, mikor munkádra biztat. Márai Sándor Feledy Gyula rajza Horváth Gyula József Attilának Nem osztok kártyát a HAZAÁRULÓKNAK! sazoknak sem, akiknek ízlett a húsod, a véred, te árvák árvája: MAGYARORSZÁG JÓZSEF ATTILKÁJA felzokogom a világot érted, üzentem már neked hányszor... hogy jöjj el hozzánk még egyszer, és összeomlott életünknek adj jártányi erőt, s lüktető nyakerünktől egy mozdulattal vedd el a borotvaidőt. Szomorú a késmadár, ablakomat telesírja könnyel, József Attila lázasan forog odalenn a földben. Szomorú a késmadár, eljön hegyen-völgyön, József Attila sebe fáj! átüt a gézföldön. Üzentem már neked hányszor... mert nélküled kegyetlen átél, tüdőgyulladásban fekszik a nyár, és szüntelenül zokognak a csontjaidról beszélő tehervonatok, szeretném tudni, hogy vagy? meleg-e a földtakaró? tudod, örökre nyugtalan a Mama, mert éhen mentél ki az állomásra, de hiába mondanád... tudom, akit a sír szája megcsókol: csontig lehányja ruháját, összefekszik a földdel, és halál fogan tőle a föld koporsóméhében. Szomorú a késmadár, ablakomat telesírja könnyel, József Attila lázasan forog odalenn a földben.Szomorú a késmadár, eljön hegyen-völgyön, József Attila sebe fáj! átüt a gézföldön. Mennék hozzád Attila, de nem tudok, mert tele vagyok földdel, és annyi halált főz még számunkra a jövőnk fáradhatatlan asszonya, hogy hányingert kapnak a temetők, és kriptatorkukból visszajönnek a vérrel megkent deszkafalatok, és tudom, hogy az édesanya-fák ágkarján ülő gyermeklevelek sírásukkal nekem üzennek, hogy nemsokára eljön a késmadár, és átszúrja a szívem. Csoóri Sándor: Egyszer majd ez is elmúlik Kása Ferencnek Egyszer majd ez is elmúlik, ez a zűrzavar: nyugodtan nyílnak rám az ajtók, hetekig hintáztat majd a szél s nem ütköznek össze az órák, mint a vonatok. Se bedült szemek, se vérdarabok, se mocorgó béka-árnyak a könyvespolc alatt nem riasztanak. Aki enni kér belőlem, enni kap, aki világot akar látni, azzal elutazom. A visszahódított test mint háborút átvészelt cimbalom szól majd mindenkinek. Erősebb leszek, mint a vértanúk, s a földből megszökő szerelmesek. Elszéledt barátaim is visszatérnek; egyikük arca nyugtalan külváros lesz, a másiké tanya-rom, vagy éppen Európa. Lesz egy napunk, amikor meggyűlöljük a bukásunkat s ami velünk veszett, velünk támad föl újra. Egy háznak, egy utcának, egy gyereknek, egy nőnek ezt a nevet adom: világ. S egy könyörtelen kőre ezt írom: hazám, földrenyomó súlyom, Dózsa-koronám. E. Kovács Kálmán A teremtés negyedik napja Mózes első könyve alapján És látná az Teremtő Isten, hogy az nappal meg éjtszaka között nem vonódik állandó, biztos határ, mely különválasztaná őket. Ez miatt mondá:- Legyenek világító korongok az Ég Mennyezetén, hogy elrekesszék az nappalt az éjtszakától! Törvényt szabott, hogy ezek szolgáljanak majdan esztendőknek, napoknak elkülönítésére, ünnepeknek mutatására. így rendele az Alkotó fényes eszközöket az Föld világítására, szolgálatra híván két nagy világosítót: az nagyobbikat, az Napot, hogy uralja nappal az Eget, az kisebbet, az Holdat, hogy az csillagokkal együtt * ragyogjon, világoljon éjtszaka. Meghagyó, hogy mindannyian tudják felkelésük és nyugvásuk idejét, mindenkorra, örökétig szétszakítván az világosságot és az setétséget. Ezek után lön este, majd lön reggel, és eljára a Teremtés negyedik napja. Nádassy József te kis megmosoiyqó fuvallat rám te kéjes halacska csíkozol bennem lepke csat kékes iram te mező nő te illat liliom Laboda Kálmán Emlékező az ég felé fordítva arcom hunyt szemmel emlékezem visszahulló könnyeim az eső Alekszandr MakarovKrotkov (orosz) K. Te és én nappal te az éj tükörképe vagy éjjel én: tested másolata Csók csók közben élünk — a többi: visszaemlékezés lilátok illatokat gyűjtök: ürömét szurokfűét kakukkfűét tamariszkuszét tearózsáét tested illata nélkül megfulladok Távlat vonatok húznak kifelé a déli városból tüzes indulók közepett virágzik a jázmin és a hegyek is oly közeliek hogy hallható a gyíkok szapora szívverése egyszerre fordulok arccal feléd és a tenger felé élni és megérteni szeretni és gyötrődni milyen isteni távlat Cseh Károly fordítása Fecske Csaba: Pára Néha szeretnék nem itt lenni,— de úgy, hogy el nem kéne menni Lehetne lakhelyem a Semmi, csak megadatna, benne lenni! Köztes állapot volna a nemlét, két történet közt derengő emlék Mielőtt a világot fölégetnéd magad mögött, evakuálja elméd,- s egy tükörlapra lehelt foltban fölfedezhető, a nincs ahol van... Akác István: Húsvét A házak kertje: egy-egy sziklatemplom virágok sírnak, barkák intenek - a szív is ünneplőbe öltözött s ím, meghatódva támaszt és-temet! Füzes László Széf Először csak a rügyeket csókolgatta, aztán kiment a rétre. Ott koslatott a bokrok körül szereleméhes csevegésre. Az erdőszéli fák tövében félénk kis fények botladoztak, és mikor rájuk nevetett vígan, engedelmesen meghajoltak. S hogy űzekedő kedve támadt, addig forgott, kellette magát, egy bőszoknyájú laza petrence végül is kötélnek állt. Kalász László Szél lép a jégre- s jég reped rohannak kristályos erek világba lelkemből is tán a szelek tapossák ki az éneket? ki látja! ki bánja: ahány repedés ki érzi: annyi szenvedés ajégnek kinek fáj ennyi fájdalom hogy jaj helyett dől szájamon az ének Juhász József Csorba pohár Formáját sem módozatát ne keresd ha már menekülni akarsz majd csak elérsz valahová vakon süketen biztató hangok nélkül mintha jönnél vissza épp az öröklétből. ! 1 I I lánc virágszáj állad kibillenő rózsa lávácska szegfű húscica barna (barka) gesztenye gömb szem világító kék te szilva januári fagykehely
