Észak-Magyarország, 1992. március (48. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-07 / 57. szám
1992. március 7., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 15 Szurkolóbuszok indulnak Az MTK-DKSK-SeM meccsre A Tábori sportszer ismét szurkolóbu- szokat indít a március 8-án, Budapesten 16 óra 30-kor sorra kerülő MTK—DKSK- SeM NB I-es női bajnoki kosárlabda-találkozóra. Mint köztudott, a párharc jelenleg 2-2-re áll, amelyik csapat megszerzi a harmadik győzelmet, bekerül a bajnoki döntőbe. A szurkolóknak mindössze 200 forintot kell fizetniük, vagyis ez az ár csupán jelképes! Jelentkezni március 7-én, szombaton 12-ig lehet Miskolcon, a Tábori sportszerben. A busz(ok) vasárnap 12 óra 30-kor indulnak. Kikapott a Bányász Dunaferr—Borsodi Bányász 23-21 (10-8). Dunaújváros, 600 néző. Vezette: Brecska, dr. Kiss. NB I-es női bajnoki kézilabda- mérkőzés, a 9—16. helyért. B. Bányász: Pataki — Csenki 3, Tóth I. 4, Hollóné 2, Kovácsné, Derdákné Fürst 3, Prok 4. Csere: Bartus (kapus), Vismegl, Agárdi 3, Kolomec 1, Demeter. Edző: Berzsenyi Mária. Jó teljesítményt Bartus és Prok nyújtott. A Bányász közéi állt a pontszerzéshez. Nagy lelkesedéssel, de csak átlagos játékot produkálva küzdöttek. A hajrában maradtak alul. Torna diákolimpia 8-as iskola: 4 aranyérem A Miskolc Városi Sportcsarnokban rendezték meg a III. korcsoportos diákolimpia tornaversenyének megyei döntőjét. Eredmények, leányok, A-kategória: 1. 8- as iskola (testnevelő: Batykó Gellértné), 2. 5-ös iskola, T.-újváros 3. 40-es iskola. B-kategória: 1. 5-ös iskola T.-újváros (edző: Kopcsó József né), 2. Üj várostéri iskola, Ózd, 3. 8-as iskola. Fiúk: A-kategória: 1. 8-as iskola (testnevelő: Lövei Ferenc), 2. 5-ös iskola, T.-újváros, 3. I-es iskola, Edelény. Fiúk: B-kategória: 1. 5-ös iskola, T.-újváros (edző: Filep Attila, Balogh Tamás), 2. Ádám Jenő Ált. Isk. K.-barcika. 3. 43as iskola. Egyéni, leányok: 1. Oszlánszki (8-as), 2—3. Molnár (Kazinczy Ált. Isk., Felső- zsolca) és Lukács (8-as). Fiúk: 1. Czakó (8-as, itöbb helyezett nem volt). A díjakat Ondecs Ferenc, a Miskolc Városi Sport- központ igazgatója adta át. Újabb két barcelonai résztvevő A hallei ökölvívó olimpiai selejtező torna csütörtöki versenynapján a három magyar versenyző közül ketten. Lakatos Pál és Bognár László győztesen hagyták el a ringet, míg Hart Péter feladta találkozóját. Lakatos és Bognár ezzel „megváltotta” a barcelonai repülőjegyet, részt vehet a nyári olimpián. A 48 kg-osok mezőnyének negyeddöntőjében Lakatos Pál, a Független Államok Közösségének sportolójával, Vlagyimir Gancsenkóval csatázott. A FÁK-beli óklözőt a második menetben sérülés miatt leléptették. Az 54 kg-ban a paksi Bognár László Pontozással, 16:ll-re nyert a román Nico- tae Aliuta ellen. A 91 kilósoknál Hart Péter a második menetben feladta a horvát Zeljko Mavro- vic ellen. Ma délután: Siófok—DFC Ki örül a Balaton partján? A labdarúgó NB I. tavaszi nyitányán a Diósgyőri FC-gárdája a táblázat 2. helyén álló Siófok otthonába látogat. A papírforma nem. ígér túlságosan sikeres fellépést, ám a labda kerek ... — Ez igaz, de mi elsősorban nem erre alapozunk — jegyezte meg a péntek reggeli elutazást megelőzően Vlád László, a piros-fehérek vezető edzője. — Segítőm, Huszák Géza feltérképezte a Magyar Kupa-találkozón mai ellenfelünket. Nos, nem keltettek félelmetes benyomást, iigaz, mi isem büszkélkedhetünk ... Ennek ellenére azt mondom, hogy a mérkőzés nincs lefutva! — Ez jól hangzik, mégis úgy tűnik, hogy az egér cin- cog, a következő pillanatban meg rálép az elefánt... — Nekünk nem elsősorban Siófokon kell szaporítanunk pontjaink számát, de a lehetőséget előre nem szabad feladni sehol. Tisztában vagyok azzal, hogy száz tippelőből 99 gondolkodás nélkül beírja a totószelvényre a fix 1-est. .. Ám hangsúlyozom: ha a mieink elhiszik, hogy lehet keresnivaló, nem ijednek meg a „nagy” Siófoktól, kellemes meglepetést okozhatunk. — Hogyan néz ki a csapat, mi lesz az összeállítás? — A két hónap során mindenkinek lehetőséget adtunk a bizonyításra. A védelem nagyjából stabilnak tűnik, zavarólag hatott viszont Szabó Zsolt kidőlése. így Budai jut szóhoz, akit remélhetőleg feldob a tálcán kapott esély. A középpályán Molnár és Farkas mutatta a legtöbbet, s vitathatatlan az irányító Petcu helye is. A negyedik posztra többen pályáznak. Elöl a két szovjet volt a kiszemeltem, ám az utóbbi időben Gábor és Váczi is csipkedik magukat. Nem kizárt, hogy Gábor kezd. — Nem említette Kiser és Vitelki nevét, pedig a felkészülés során több esetben is biztos csapattagként nyilatkozott róluk... — Eddig képtelenek voltak arra a teljesítményre, amelyet várok tőlük. Csak a csapat érdekeit szem előtt tartó, az általam felállított követelményrendszernek megfelelni tudó futballista kerülhet a kezdő tizenegybe, alibi.zéssel ma már nem lehet megélni. A Diósgyőri FC ma így kezd Siófokon: Knotz — Bém, Leskó, Csizi, Budai — Molnár, Petcu, Kertész. Farkas — Gábor (Szvisztun), Cigankov. Az összecsapás fél 3-kor kezdődik, a sípot Vavika fújja majd. A forduló további mérkőzései : PMSC—VideotonWaltham, Rába E TO—Kispest HFC, Tatabánya— BVSC-Novép, UTE—ZTE, Veszprém—Vasas, FTC—Váci Izzó, MTK—Haladás. Vasárnap: KVSE—Békéscsaba „Érződik az elszántsági" A labdarúgás második vonalában szereplő Kazincbarcikai Vegyész együttese alaposan kifogta: a tavaszi nyitányon a felkerülésért harcoló Békéscsabát fogadja a kék-sárga gárda. Ok van a visszavágásra, hiszen az őszszel a viharsarkiak elporolták a Vegyészt, 5-1-re nyertek. Vajon milyenek most az előjelek? — kérdeztük Vígh Tibor, vezető edzőt. — Hetvenhárom edzésen és 13 előkészületi találkozón van túl az együttes — mondta. — Jó körülmények között dolgozhattunk, megfelelő volt a játékosok munkához való hozzáállása. Az alapozást Kalmár kihagyta, előbb a bokája sérült meg, később a derekában becsí- pődött egy idegszál. örömteli, hogy a nyitányra rend lett a kapusfronton. Májer meggyógyult és Fülöp is felépült. — Történt-e változás a keretben? — Szerződtettük Major Sándort. A 24 éves emberfogó középpályást a Békéscsaba adta kölcsön, a megállapodás értelmében június 30-ig lesz nálunk, ám az egymás elleni összecsapáson nem léphet pályára. — A listavezető elleni helytállás nem ígérkezik könnyűnek... — Ezzel mi is tisztában vagyunk. A csabaiak csapata egységes, ütőképes, gyors támadókkal és indítani tudó középpályásokkal rendelkeznek. Mégsem tartok az ösz- szecsapástól, mert öltözőnkben érződik az elszántság. Szeretnénk sikeresen kezdeni, nekünk minden pontra szükségünk van. A szakvezető nem titkolózott. sorolta a kezdőcsapatot. Igaz, hozzátette, még alszik rá, ezért elképzelhető, hogy néhány helyen módosul a vasárnapi kezdésig. Tehát: Májer — Szabó, Szta- hon, Kondás, Szamosi — Vonyigás, Balogh, Hauber- ger, Lukács — Ternován, Asszony. A találkozó 14.30 órakor kezdődik, a sípot Tóth V. fújja majd. A forduló további mérkőzései: Kaba—Bagi SE, Nyíregyháza—BMTE-Törley, Hatvan-Deko—Kecskeméti SC, Szarvas—Salgglas, Eger SE—Szeged SC, Szolnok— Hajdúnánás, DVSC—Miske. Események a sportvilágból A linaresi sakktorna nyolcadik fordulójában elért győzelmével a világbajnok Garri Kaszparov az élre került. Az állás: Kaszparov 6 pont, Beljavszkij 5,5, Karpov és Timman 5—5, Ivan- csuk 4,5, Juszupov és Gel- fand 4—4, Illescas 3,5 (1), Anand és Salov 3,5—3 5, Short és Barejev 3—3, Speelman 2,5 (1), Ljubojevics 2. * Az MLSZ elnöksége nevében dr. Daczkó Mihály köszöntötte a 10 éves Hidegkúti Nándort, az Aranycsapat, középcsatárát. Az új Sipos étteremben tartották az ünnepséget, amelyre hivatalosak voltak az Aranycsapat) itthon élő tagjai is, így Gro- sits Gyula, Buzánszky Jenő és Cziibor Zoltán, továbbá a régi játszótárs, Sándor Károly. A meghívott vendégelj között volt Baróti Lajos mesteredző, és Szepesi György is, a klubok képviseletében pedig Brünyi Béla. A megyei I. osztályban szereplő mezőcsáti labdarúgók az őszi idényt a második helyen zárták a listavezető Abaúj szántó mögött, 3 pont hátránnyal. A közelgő bajnoki rajt előtt Gyuricskó András, ügyvezető elnökkel beszélgettünk a csapat helyzetéről, felkészüléséről, célkitűzéseiről : — A szakmai munkát továbbra is Pál János irányítja. Az első csapat keretébe négy ifjúsági játékos került fel. Hajdú István, Kocskó István, Sipos József és Szabó József. Katonának nem vonult be senki, még igazolni sem tudtunk, így gyakorlatilag a tavalyi gárdával várjuk a bajnoki rajtot. — Nem is akarnak igazolni? _ Dehogynem! Folyamatban van egy romániai mezőnyjátékos, és egy kapus igazolása, előrehaladott állapotban vannak a tárgyalások. Olyan emberekről van szó, akiknek szereplése tavaszi teljesítményünknek is meghatározója lehet... — Felkészülés? — Január I8-án kezdtük el az alapozást, a teljes őszi keret beállt a sorba. Hetente 5 alkalommal tartottunk edzést, a fiúk nagy lelkesedéssel, odaadással dolgoztak. Nyolc előkészületi mérkőzést játszottunk, s gyakorlatilag a felkészülést szolgálta a Borosi Kupán a részvételünk. Nagyképűség nélkül mondhatom, hogy a személyi feltételek minden vonatkozásban dobogós helyet garantálnak. Sajnos, két sérültünk van, Puskás Tiborra hosszabb ideig nem számíthatunk, Gályász Ferenc talán már a nyitánynál is rendelkezésünkre áll. — Anyagi, tárgyi lehetőségek? — A város sportszerető közönségének jóvoltából hátráltató anyagi gondjaink nincsenek. Sikerült javítani tárgyi feltételeinket, megtörtént az öltözők csempézése. a szerelések pótlása. Ha minden jól megy, sikerül egy busz megszerzése is. Találkozás „Kitari nyárig' A közelmúltban Szőke Barnabás lett a Borsod Megyei Labdarúgó Szövetség utánpótlás-bizottságának vezetője. „Hivatala” egyben elnökségi tagságot is jelent a BLSZ- ben. — Mi a feladata? — Felelős vagyok a hazai és nemzetközi tornákon szereplő Borsod megyei serdülő és ifjúsági válogatottért. Segítenem kell Csongrádi Sándor ifi és Szabó Sándor serdülőedző munkáját. Szóval a keretek, a pályák, az utazások, a kiválasztás, a szervezés . . ., lesz mit csinálnom. — Ügy hallottam, hogy még az MLSZ- szel is tartja a kapcsolatot! — Pontosítanom kell. Munkám közben természetesen összeköttetésben állok Fekete Ferenccel, az MLSZ megyei utánpótlás instruktorával. — Állítólag szerephez jut a szövetség edzöbizottságában is. — A továbbképzések eddig csak a felnőtt vonalat érintették. Mostantól kezdve az utánpótlás-szakemberek képzésére is figyelünk. Ennek kézben tartására ugyancsak engem kéritek fel. — Korábban igen sok gondot okozott egyfajta kicsinyes szemlélet, vagyis az, hogy az edzők, a klubok szó szerint eldugták tehetséges játékosaikat. Annak érdekében, hogy ne vigyék el... ön sokat tehet a. változtatás, a tehetségek gondozása, rossz kifejezéssel élve, a felfelé áramoltatása érdekében. — Nagyon örülök, hogy ezt megkérdezte, tudniillik tiszta vizet önthetek a pohárba. Az úgynevezett szabad rablás megszűnt. Azok a klubok járnak jól, amelyek nevelnek, aztán ügyes sportolóikat magas térítési díjak ellenében átadják. Manapság már érdemes erre odafigyelni, mert a szakosztályok sokszor filléres gondokkal küszködnek. — Végezetül árulja el; nem akar edzös- ködni? — De igen. Most viszont tűzoltónak nem ugróm be sehová. Kitartok a nyárig. Aztán választok. Ha lesz kiből-miből. K. T. Új futball-lap Megjelent, s ha bírja az „iramot”, a jövőben is megjelenik a Pest Megyei Futball című szaklap, amelynek ára 15 forint. A Pest Megyei Labdarúgó Szövetség kiadványa igen hasznos idősnek és fiatalnak, labdarúgónak, játékvezetőnek és szurkolónak egyaránt. A felelős szerkesztő Pongrácz György, a szerkesztői feladatokból kiveszi a részét Szacsky Zoltán. Az első szám ecseteli, miért szerepel olyan jól a Bag; mi a váci futballcsoda oka az NB I-ben: bemutatja a 80 esztendős Pomázt; interjú olvasható égj’ lelkes abonyi tornatanárról, és természetesen sok kép, fotó színesíti az egyébiránt fekete-fehér lapot. Annak oldalairól visz- szaköszönnek a különféle megyei bajnokságok tabellái, így azután aki rendszeresen forgatja majd, pontosan képes tájékozódni, mi történik a Pest megyei labdarúgóéletben. A kiadványt a megyei szövetség árusítja. Sportszerek - nőnapra Mező István rajza Mezicsáti helyzeljeleniés