Észak-Magyarország, 1992. március (48. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-14 / 63. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 1992. március 14., szombat Ünnepi megemlékezés a rendőrkapitányságon Bensőséges ünnepségen em­lékeztek meg megyénk rend­őrei tegnap délután 1848. már­cius 15-ről. Az ünnepségen megjelent dr. Orosz Gábor ál­lamtitkár-helyettes, a B.-A.-Z. Megyei Köztársasági Megbízotti Hivatal miskolci hivatalának vezetője, Csoba Tamás Miskolc város polgármestere, Forgács László B.-A.-Z. megye rendőr- főkapitánya és két helyettese, dr. Ignácz István és dr. Sár­közi Ferenc, valamint dr. Tu- za László, Miskolc város rend­őrkapitánya. Köszöntőjében dr. Tímári Mik­lós rendőr alezredes, a mis­kolci kapitányság vezetőhelyet­tese többek között elmondta, hogy a nemzeti megbecsülé­sünk és identitástudatunk a mai modern kor igényeivel ösz- szehangolt megőrzésének szük­ségessége, késztet bennünket a megemlékezésre azért, hogy emelt fővel léphessünk Euró­pába. Ezt követően felolvasták dr. Boross Péter belügyminiszter ünnepi köszöntőjét, majd egy rövid műsor után — melyet a Miskolci Nemzeti Színház mű­vészei adtak elő — a jelenlévő magas rangú rendőrtisztek ju­talmakat osztottak ki a polgári állomány körében. Az ünnep alkalmából több soros és so­ron kívüli előléptetésre is sor került. Kormányszóvivői tájékoztató (Folytatás az 1. oldalról) alapítvány célja az 56-os forradalom és szabadság- harcban résztvevők és sé­relmet szenvedettek támo­gatása, szociális ellátásának javítása, továhbá a forrada­lom és szabadságharc tárgyi emlékeinek felkutatása, ösz- szegyűjtése és bemutatása. Az előkészítésébe bevonják az 56-os szervezeteket, a Belügy-, a Pénzügy-, a Hon­védelmi és a Népjóléti Mi­nisztériumot. (MTI) A költségvetés új - a pénz kevés (Folytatás az 1. oldalról) járt Miskolcon, s alku során új árajánlatok is elhangzot­tak. így remény van rá, hogy a város az idén mégis képes lesz megvásárolni a várt 10 darab Tátra villamost. Ezek nem lesznek újak (1 új sze­relvény 650 000 dollárba ke­rülne!), de felújítva, újszerű állapotban kerülnek hozzánk —, ha létrejön az üzlet. Mi lesz Tapolcával, a strandokkal és a Bodóitető- vel? — kérdezték az újság­írók. Tapolca „karbantartása” több lépcsőben történik. Az első lépcső a volt Anna- szálló felépítése, erre keres majd elsősorban vállalkozót az önkormányzat. Szó van — a tulajdonviszonyok rende­zése után — a Barlangfürdő bővítéséről is, de ezit nem adja el a város. A strandot „Légy ékesség az igazság or­cáján, korona a hűség homlo­kán, pillér az őszinteség temp­lomában, az emberiség testét éltető lélek, bárka a tudás óce­ánján, nap a jóság égboltozat­ján, ékkő a bölcsesség diadém- jában, sugárzó fény nemzedé­kek egén, gyümölcs a szerény­ség fáján.” Ezt hirdeti a baha’i vallás, amely a világ legfiata­labb független vallása. A baha’i közösségnek mintegy hatmillió tagja van, a világ minden tá­ján — bár itt-ott csak marok­nyion. A baha’i hit követői gyakran járják az országokat, hirdetik Bahá’u’lláh tanításait, hogy a Föld egy ország és az emberek az állampolgárai. Ezért jött Miskolcra a bophuthatswanai születésű Tahirih Senne Linton, s Bill Linton Washingtonból. Nem töltenek túl sok időt egy helyen, de mint mondják, va­lamit így is sikerül megérezni viszont később szeretnék vál­lalkozók kezébe adni, a töb­bi stranddal együtt. Kivéve a diósgyőri uszodát. Ennek medencéjéből ugyanis elfo­lyik a víz, az épület állaga is rossz, ezért lehet, hogy végleg bezárják. Ez esetben Itarnaterem, de lehet, hogy diszkontáruház (!) lesz belő­le... Az úszásoktatást pedig átirányítják az Augusztus 20. strandfürdőre. Ami Bodótetőt illeti, a már folyamatban levő épít­kezések befejeződnek, ám a városrészt áttervezteti az ön- kormányzat, s családi házas kertvárosként folytatódik to­vább a fejlesztés. S végül két jó hír a köz- biztonság szempontjából. Már április második felében meg­kezdi működését az avasi rendőrőrs, a diósgyőri pedig körülbelül két hónap múlva. Ny. I. az országok lakóinak minden­napjaiból. Az afrikai hölgy húsz éve tagja a közösségnek, az ame­rikai fiatalember 12 éve a Yale Egyetemen ismerkedett meg a vallással. Tahirih szülei keresz­tények voltak, ám úgy érzi, a baha’i hit erősebb kézfogást je­lent fehérek és feketék között. Bilinek is „megfordult” a szí­ve, az anglikán egyházat hagy­ta el azzal a gondolattal, hogy a baha’i vallás talán közelebb hozhatja egymáshoz a népeket, s így naggyá, igazán közössé épülhet a világ lelke. De talán nem is olyan igazi áttérés ez, hiszen Isten csak egy van. Miskolcon is van közössége a baha’i-oknak, a következő elő­adás március 14-én (szomba­ton), délután öt órától lesz a Miskolci Egyetem E/7-es kollé­giumában. (dk) Közlemények A Kolumbusz ajánlatái: Isz­tambul 5 nap, 4500 Ft -f 45 DM. Március 18., 25., április 1., 8. Spanyolország 11 nap, 19 900 Ft- tól 26 900 Ft-ig. Autóbusszal, teljes ellátással. Görögország, Paralia 10 nap, 5900 Ft -b 140 DM-tőI 220 DM-ig. Olaszország, Jesolo 10 nap, 4900 Ft -f 280 DM. Minden héten: Kassa 350 Ft. Nagyvárad 690 Ft. Érdeklődni, jelentkezni: Széchenyi út 107. Telefon: 46/34-44-54. TERMÉSZETGYÓGYÁSZATI komplex szakképzés indul' 200 órában Miskolcon. Jelentkezési feltétel: felsőfokú, vagy közép­iskolai végzettség, de egészség­ügyben való jártasság előnyt je­lent. A foglalkozások kétheten­te szombat, vasárnap kerülnek megtartásra. Sikeres vizsga ese­tén a hallgatók oklevelet kap­nak. Jelentkezni: 1992. március 28-ig írásban vagy telefonon, pontos név és lakcím közlésé­vel a „Lektor” /Kft. B.-A.-Z. Pvlegyei Oktatási Stúdiója, Mis­kolc 23, Pf. 16 3523, tel.: 46 362- 205 (üzenetrögzítő) lehet. A je­lentkezőknek részletes tájékoz­tatót küldünk! AZ ÜJ SZÁMVITELI TÖR­VÉNYT feldolgozó 30 órás tan­folyam — szakemberek részére — hamarosan a Vasas Művelő­dési Központban. Jelentkezés a helyszínen, ill. a (46) 347-618-as telefonon. SZTAV-Progress Kft. NYARALJON A GÖRÖG TEN­GERPARTON, telepített, felsze­relt lakósátrakban, I. osztályú kempingben. 12 napos utazás autóbusszal: 5300 Ft -f 90 DM. Érdeklődni: GLÓRIA TOURS, Miskolc, Centrum Aruház. Tel.: 46/345-711(43). Kedvezményes gyors- és gép­író tanfolyam indul kedd, csü­törtöki napokon, a délelőtti órákban, ügyintézői ismeretek­kel, munkanélküliek és gyesen lévők részére. Megnyitó: már­cius 17-én, de. 9 órakor, Mis­kolc, Rákóczi u. 12. II. cm. 203. tanterem. Telefon: 346-022/32 mellék. Csontkovács és radiesztéta, a televízióból is jól ismert, orszá­gos hírű Kovács András Nyír­egyházáról, az Energia klinika vezetője és Hcrczegné Sz. Kata­lin bioenergetikus, szerdánként a Marx téri Vasas Műv. Ház­ban (tel.: 370-220) folytatja ren­delését. Előjegyzés a 324-172-cs telefonon esténként, ill. a hely­színen szerdánként. Gyógyíta­nak: gerincsérv, gerincferdülés, lumbágó, meszesedések, lúdtalp, pajzsmirigy, ciszta, hallás, látás, szklerózis-, PCP-problémákat. BIOENERGIA, valamint Reiki univerzális életenergia Szent Ist­ván út 23. 1/2. sz. alatt (volt Hoffmann). A legkülönfélébb egészségügyi panaszok megoldá­sa. Erősíti a szervezet védekező és öngyógyító erőit. A lecsök­kent cnergiaszint emelése, koz­mikus energiaátadás útján. Te­lefon : 368-428, este. Elismerés határőröknek Az 1848—49-es polgári for­radalom és szabadságharc év­fordulója alkalmából tegnap megemlékezést tartottak a Belügyminisztérium Határ­őrség Miskolci Igazgatóságán. A jeles esemény alkalmából dr. Prókai Béla ezredes, -az igazgatóság igazgatója elis­meréseket adott át. Soron kí­vül őrnaggyá léptették elő Pálmai Gyula századost, szá­zadossá Farkas Tibor fő­hadnagyot, főhadnaggyá Bártíai György hadnagyot. Az országos parancsnok és he­lyettesei jutalomban részesí­tették — többek között —: Nagy József alezredest, Tö­möri István alezredest, Nagy­laki András őrnagyot, Par- zignáth Gábor törzsőrmestert és Molnár Gábor polgári al­kalmazottat. Kossuth Lajosról nevezik el Nyékládházán március 15- én. vasárnap, 15 órakor em­lékeznek meg az 1848—49- es forradalom és szabadság- harc kirobbanásának évfor­dulójáról. Az iskola tanulói és a község lakói az iskola tornatermében majd udva­rán tartják az ünnepséget. Most. március 15-én veszi fel az általános iskola Kos­suth Lajos nevét. Az ebből az alkalomból elkészített domborművet Mile Lajos országgyűlési képviselő lep­lezi le. Ünnepi beszédet Hő- gye István, a sátoraljaújhe­lyi levéltár vezetője mond. A kereskedelem, a vendég­látás, a fogyasztói szolgálta­tás területén jelentős átala­kulások mentek végbe az utóbbi időben. Ennek során olyan fogalom is elvesztette értelmét, mint a tisztesség­telen ár, hiszen az ár nagy­ságát a piacnak kell szabá­lyoznia. Ki védi meg tehát a fogyasztók érdekeit? Mi lesz a minőségi kifogások­kal? Hogyan alakul át a tár­sadalmi ellenőrzés? Milye­nek a próbavásárlások ta­pasztalatai? Ilyen és hasonló kérdésekre válaszol a Mis­kolci Rádió hétfői vendége, Stefán Mihály, a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Fo­gyasztóvédelmi Felügyelet vezetője. A hallgatók is kér­dezhetnek a miskolci 345-510- es telefomszámon az adás ideje alatt. A műsor 6 óra 15 perctől 9 óráig hallható a miskolci, a kékesi és a toka­ji URH-adók vételkörzeté­ben. Diákszínjátszó-találhozó Tegnap délután ünnepélyes külsőségek közepette megnyitot­ták a II. kazincbarcikai diák- színjátszó-találkozót. Az Egrcs- sy Béni Művelődési Központban elsőként a helyi Irinyi Diák­színpad mutatta be produkció­ját, a Csokoládéháború című musicalt. Ezután a fővárosi Vö­rösmarty Gimnázium Weber: Macskák táncrríusicaljét adta elő nagy sikerrel. Az országos diákszínjátszó ta­lálkozó ma délelőtt 9.30 órától folytatódik. Délelőtt négy, dél­után újabb hat bemutató kö­vetkezik, budapesti, pápai, eg­ri, kazincbarcikai és miskolci diákszín játszó-körök fellépésé­vel. A találkozó március 15-én, holnap 11 órakor zárul. A hol­napi nap eseményei közé tar­tozik a szomszédos Szlovákiá­ból érkezett dunaszerdahelyi diákok fellépése, akik műsoru­kat 10 órától mutatják be né­zőiknek. HÍREK £ Az Ifjú Szocialistáik Társulása értesíti Miskolc város ifjúságát és polgárait, hogy alternatív ifjúsági meg- emléikezés-t tartan a'.k .-m árci - us 15-én, 18 órakor az Er­zsébet-téren. A résztvevők elhelyezhettek égő gyertyái­kat a márciusi .ifjak emlé­kére a Kossuth-szobornál. • Bálásru'ha akciót szer­vez a Magyar Szocialista Párt március 16-án és 17-én Miskolcon, a Corvin u. 9. sz. alatt 11-től ;1i8 óráig. • Szabó Tamás, a mis- fkoilci Városüzemeltetési -Bi­zottság lag ja március 16-án (hétfőn) 16—18 óra között fogadóórát tart a Városház tér 2. sz. alatti SZDSZ-iro­dában. 0 Az MiDiF miskolci szer­vezete értesíti tagságát, hogy március 15-ét az önkor­mányzattal és a város ösz- ,szes polgárával közösen kí­vánják megünnepelni. Az MDF-tagokat és családjukat vasárnap 9 óra 30-ra várják az Erzsébet-téren a.Kossuth- szobornál. Dolgozókat alkalmaznak Hosszú távú munkákra kere­sünk kőműves, ács-állványozó, vasbetonszerelő, hidegburkoló, lakatos, asztalos, tetőfedő-bádo­gos szakmunkásokat. Feltétel: 5 éves szakmai gyakorlat. Telje­sítménybérezés. Tel.: 252-3096, vagy személyesen Bp. XIV., Cse­rei u. 1/b. 16 és 18 óra között. A Magyar Gazdasági Cégmu­tató szerkesztősége felvesz a megye területén önállóan dol­gozni tudó hirdetésszervezőket. Magas kereseti lehetőség, juta­lékos rendszerben. Jelentkezni levélben: PMS Kft. Budapest, 1519. Pf.: 248. Személyesen: Bp., III., Kaszásdűlő u. 1—3. Telefon: 180-5565, 180-5180. Kereskedelmi kft. főkönyvi könyvelésben jártas könyvelőt keres napi 6 órás munkaidőben, legalább 3 éves szakmai gyakor­lattal. Nyugdíjas munkavállalók is jelentkezhetnek. Bérezés megegyezés szerint. Tel.: 349- 645, 384-523. Az Állami Biztosító Rt. Mis­kolc 3. Sz. Fiókja üzletkötőket alkalmaz jó kereseti lehetőség­gel. Felvételi követelmény; kö­zépiskolai végzettség és 40 éves korhatár. Jelentkezni lehet: Mis­kolc, Rózsa F. u. 2. sz. alatt, a fiókvezetőnél és az üzleti veze­tőnél1. A Hernádnémeti Sütőüzem Kft. számviteli vezetőt alkalmaz. Feltételek: mérlegképes köny­velői oklevél, könyvviteli és számítógépes gyakorlat. Fizetés: megegyezés szerint. Az önélet­rajzzal ellátott pályázatokat a sütőüzem irodájában (Hernád- némoti, Rákóczi u. 36. /sz.) kér­jük leadni. Sajtónapi ünnepségünk Tegnap délután, a miskolci Vadászklub Diana éttermé­ben ünnepelte a Szabad saj­tó napját az Észak-magyar- ország Osztrák—Magyar Lap­kiadó Kft. kollektívája. Nagy József felelős kiadó köszön­tötte a megjelenteket, közöt­tük dr. Orosz Gábort, a Köz- társasági Megbízotti Hivatal B.-A.-Z. megyei vezetőjét, dr. Sárközi Ferenc alezredest, a Borsod-Abaúj-Zemplén Me­gyei Rendőrfőkapitányság ve­zetőhelyettesét, Halász Ró­zsát, Miskolc város alpolgár­mesterét, Ducsai Györgyöt, a Borsodi Nyomda igazgatóját. Veres Mihály ügyvezető igazgató és Nagy Zoltán fő- szerkesztő az ünnepség ke­retében adták át — ezúttal már harmadszor — az Észak- Magyarország-díjat. Szer­kesztőségünk kollektívájának titkos szavazata alapján a díjat Laczó József fotóripor­ter, a fotórovat vezetője nyerte el. * A Szabad sajtó napja al­kalmából Budapesten, a Pil­vax kávéházban adták át a Magyar Üjságirók Országos Szövetsége legrangosabb ki­tüntetését, az Aranytollat. A kitüntetettek között van Onodvári Miklós, lapunk nyugdíjas főszerkesztő-he­lyettese is, aki közel négy évtizedes, magas színvonalon művelt újságírói munkássá­gával érdemelte ki a szak­ma e rangos elismerését. Gratulálunk kollégáinknak! * A sajtónap alkalmából több helyről kaptunk üdvözlő táv­iratot, levelet. Ezek közül hadd mutassunk be egyet, amely valamennyi köszöntés lényegét tükrözi. „Tisztelt Főszerkesztő Űr! Miskolc Megyei Jogú Város képviselő-testülete nevében tisztelettel köszöntőm önt és kollégáit a Szabad sajtó napja alkalmából. Ügy érzem, hogy egymás munkáját figyelemmel kísérve, építő jellegű vitákkal, alkalman­ként kritikával, de együtt­működve sikerült hiteles ké­pet nyújtani munkánkról, gondjainkról és örömeinkről. További munkájukhoz kí­vánok sok sikert és jó egész­séget ! Csoba Tamás Miskolc város polgármestere” Kik nyertek pályázatainkon? Tegnap délután Miskolcon, a Rákóczi út 12. szám alatt levő, volt MHSZ-székház második emeletén működő Fáraó Utazási Irodában sor­soltuk Idéző irodalmi rejt­vénypályázatunk e heti nyer­teseit. A helyes megfejtések ezek voltak: Berecz Károly- folytatás: „Az asszony inga­tag!”; Tompa Mihály-folyta- tás: „Melyet nagykorában tesznek más földbe át.” A Fáraó Utazási Iroda tavaszi útjainál felihasználható, egyenként 1000 forint értékű utazási utalványt nyertek: Birkás Imrémé (Miskolc), Reeger Magdolna (Miskolc), T'huróczy Krisztina (Hidas­németi), Kitéri András (Mis­kolc), ifjabb Thuróczy Ti­bor (Miskolc). Idegenforgalmi rejtvény- pályázatunk képfetadványá- nak helyes megfejtése egyet­len név volt: Munkácsy Mi­hály. A helyes megfejtést beküldők között tegnap dél­után a Pátria-házban a Ní-i vő Tours Utazási Irodánál: további 5 személyt sorsol-; tunk ki a májusban An­dorrába induló autóbuszra, akiknek a 7 ezer forintot nem kéll befizetniük. Nyer­tek: Csohány Istvánná (Mis­kolc), Lengyel Tiborné (Mis­kolc), Gál Gyuláné (Mis­kolc), Csohány István (Mis­kolc), Zakar . Lajosné (Sajó- bábony). A Miskolci Mélyépítő Vállalat ÉRTÉKESÍTÉSRE AJÁNLJA FEL az átalakulás miatt feleslegessé váló eszközeit Főbb típusok: autóbusz IKARUS—211, ROBUR, tehergépjármű: IFA, ZIL, BARKAS. Építőipari gépek: T—174 rakodó, T—100 dózer, autódaru: AD 070, szivattyú, tömörítőeszközök. További információ: 347-230 telefonon, vagy személyesen Miskolc, Vásárhelyi u. 6. sz. (MASINTER KFT.) r Régi ár Üj ár és számtalan egyéb árucikket kínálunk Akai video lejátszó 27 200 Ft 23 000 Ft NAGYKERESKEDELMI ÁRON, MTC videolejátszó 20 900 Ft 19 500 Ft Marker videomagnó 31 000 Ft 28 000 Ft amíg a készlet tart. Audioton videomagnó 35 000 Ft 30 800 Ft MTC videomagnó 36 600 Ft 33 000 Ft ÉRDEMES MEGTEKINTENI VÁLASZTÉKUNKAT Sharp videomagnó 35 700 Ft 33 000 Ft Akai videomagnó 54 000 Ft 46 800 Ft az Uitz B. u. 7. sz., és a Vörösmarty u. 5—7. sz. Philips videomagnó 40 300 Ft 36 400 Ft V Silva videomagnó 34 000 Ft 27 600 Ft alatti üzleteinkben. J A fogyasztói érdekvédelemről a Miskolci Rádióban A baha’i hitről az egyetemen

Next

/
Oldalképek
Tartalom