Észak-Magyarország, 1992. március (48. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-05 / 55. szám

1992. március 5., csütörtök BST—F ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 9 Kossuth­kohászat Őzdon? Az, hogy a kormány a közelmúltban csak mintegy harmadát ígérte meg annak, amit az ózdiak a kohászatból elbocsátandó dolgozók végkielégítésére szántak, csak olaj volt a tűz­re. Még inkább megfogalmazódott bennük: saját kézbe kell venni sorsuk alakítását. Ezt talán legvilágosabban Nagy Miklós, nyugdí­jas kohómérnök jelentette ki: engedtessék meg nekik, hogy megalapítsák a Kossuth Ko­hászati Művek Részvénytársaságot. Tehát ismét és újból: visszatér a régi jel­szó? Miénk a gyár?... Az mindenesetre biz­tató: az ipari és a privatizációs ügyekkel fog­lalkozó tárca vezetője, elvileg nem tartja ki­zártnak az első pillantásban abszurdnak tűnő ötlet megvalósítását. Ha korábban nem ment az államnak, később a német tulajdonosok­nak, és most megint az államnak: hát próbál­ják meg az emberek. A finomhengerműben hónapok óta prosperál a Munkás Kft., miért ne működne akkor az egesz gyár? Az a gyár, amely már hosszú-hosszú hetek óta agonizál, s amelynek senki sem meri „lefogni” a sze­mét, senki sem meri kimondani: így ahogy van, nincs tovább. Szóval, próbálkozhatnak a dolgozók, az persze, más kérdés, hogy banki hitelt az újra­indításhoz nemigen kapnak. De az ötlet igen­is elgondolkodtató, és talán továbbfejleszt­hető. Talán mégis lehet, lehetne valami a ko­hászatból. Mit is állít Nagy Miklós? A gyár jövője érdekében először is el kell dönteni a tulaj­donjogot. Épp’ ezért vagy megvásárolni, vagy pedig legalább tíz évre bérbe kívánnák venni a gyárat, a nyersvasgyártó kapacitással egyetemben. A kohászati üzemek és az acélmű részvénytársaság fúziójából így jö­hetne létre az Ózdi Kossuth Kohászati Mű­vek Részvénytársaság. Hogy miért pont Kos­suth Lajos a névadó? Nos, az 1848-as szabad­ságharc idején az ország első embere arra kérte az ózdi gyár dolgozóit, hogy ne vonulja­nak be katonának, hanem dolgozzanak, és gyártsák a vasat a fegyverekhez. És azért is lenne ez a név, mert az ötvenes években, ami­kor a diósgyőri kohászat felvette a Lenin ne­vet, Ózd kérvényezte a Kossuth név haszná­latát, de akkor nacionalizmusra hivatkozva, elutasították a kérést... A nyugdíjas kohómérnök egyébiránt ki­dolgozta koncepcióját is, amelyet elküldött a köztársasági elnöknek, a miniszterelnöknek, három miniszternek, több országgyűlési kép­viselőnek , és másoknak is. Ebben - többek közölt - azt írja: „Olyan vállalatot szeret­nénk, amelynek minden tagja részvényes len­ne. Mi nem kérünk az államtól jelentős anyagi hozzájárulást, csupán a harmincas évekbeli, a Rimamurányi-Salgótarjáni Vas­mű Rt.-hez hasonló vállalati működési en­gedélyt.” Továbbá: a város polgársága ál­tal privatizált gyárvezetését végző szakembe­rek részére az alapanyag-beszerzéshez, a pi­ackutatáshoz, a készáru-értékesítéshez segít­séget, a vállalat irányításához önállóságot, a részvények eladásának törvényes szabadsá­gát, a gyár korábbi adósságának mérsékelt ütemű visszafizetését kérik. És még valami: a privatizált gyárban a Kossuth Rt. tagjai azon munkálkodnának, hogy csak piacképes terméket gyártsanak, bartel-üzlctkötések- kel, nagy és kis tételű hengereltáru gyártásá­val nyereségessé tegyék a gyárat, s ezáltal megélhetést adjanak Ózdnak. Nyilvánvaló: az országban még nincs kol­lektiven privatizált vállalat, ezért az ózdi öt­letemberek kísérleti vállalkozásnak is szán­ják elképzelésüket. Vallják: a szabaddá tett nép tesz csuda dolgokat, csak a szabadságot meg kell adni részükre. „Mi be fogjuk bizo­nyítani - mondja Nagy Miklós, hogy a mun­kánkkal gyárunkat életben lehet tartani...” Ózdon sokan, sokszor próbáltak már bizo­nyítani. Ez, ezidáig nem nagyon sikerült sen­kinek... Ezen az egy kísérleten már igazán nem múlhat sok. Hagyni kellene: próbálják meg ők is! A maguk és a város boldogulásá­ra. Hiszen a mostani helyzettől rosszabb már nem lehet... I. S. Hajléktalanul a paksi Duna-parton Az 57 éves Strumperger István - kisebb megszakításokkal - 1979 óta tengeti életét a Duna partján, a Paks és Dunaföldvár közötti szakaszon. Ez idő alatt még egy viskót sem épített magának, a szabad ég alatt éjszakázik télen-nyáron. A megélhetéshez szükséges pénzt üvegpalackok és fémhulladékok gyűjtésével teremti elő. Elmondása szerint nem részesül szociális segélyben és nyugdíjat sem kap. Ezekre nem is tartott soha igényt. Egyetlen vágya, hogy továbbra is zavartalanul vegetálhasson az ártéri erdőkben. (MTI-FOTO) Munkavállalói résztulajdonlás: nem csodaszere a privatizációnak „A vállalatoknak csak a két-három százaléka jöhet számításba” Angliában és Amerikában nagy sikert aratott, míg ha­zánkban egyelőre csak számítgatások és kételkedő kije­lentések láttak napvilágot a munkavállalói résztulajdon­lás jövendő eredményeit illetően. A pénzügyminiszter által beterjesztett törvényjavaslat ugyanis nemcsak részletes szabályozásában, hanem filozófiájában is eltér a külföldi gyakorlattól. Míg Nyugat-Európában és a tengeren túlon egy-egy magánvállalkozás a jól dolgozó munkások béren kívüli kötöttségét valósítja meg e programmal, addig ha­zánkban a privatizáció gyorsítását várja tőle a kormány. A Munkavállalói Résztulajdo­nosi Program (MRP) azonban nem csodaszer - szűrhetjük le a szakértők és a képviselők véle­ményéből. „Nem vetjük el ezt a privatizációs technikát sem, de nem szabadkzt hinni, hogy a maj­dani törvény által bárki olcsón juthat állami tulajdonhoz. Való­színűsíthető az is, hogy a dolgo­zók és a vállalatok többsége nem tud részt venni a programban” - elemezte a tervezetet Pál László. A szocialista párti képviselő sze­rint ez a program csak az állami vállalatok 2-3 százalékában való­sítható meg. A törvényjavaslat egyébként nemcsak az állami, hanem a ma­gántulajdonú cégek esetében is lehetségesnek tartja a munkavál­lalói programot. Sőt, a szakértők szerint a tervezet kifejezetten ez utóbbi körben kecsegtet egyér­telműbb sikerrel. Meg akkor is, ha a teljes egészében magánkéz­ben lévő vállalkozásoknak a tör­vény nem írhatja elő az MRP megindítását - hangzott el a par­lament gazdasági bizottságában lefolytatott vitában. Az állítás mellett szólva elsősorban külföldi tapasztalatokat soroltak fel. Az ottani gyakorlat szerint a tulajdo­nosok elsősorban nem a részvé­nyek eladását tartják fontosnak, hanem azt. hogy megosszák a vál­lalkozás kockázatát a dolgozók­kal, s ezáltal a munkásaikat szo­rosabban kössék a cégükhöz. A társtulajdonlás és az érdekeltség megváltozása különösen a szol­gáltatói és a termelői szférában teszi hatékonyabbá a munkát. Nem beszélve arról, hogy az osz­talék révén a dolgozók nagyobb jövedelemre tehetnek szert. Más a helyzet a hazai állami tulajdon esetében. „Az állam ugyanis különleges tulajdonos­nak minősül, ezért különleges szabályok kellenek az ilyen jel­legű vagyon lebontásához” — szö­gezte le Lotz Károly. A szabad- demokrata képviselő szerint azonban erre nemigen alkalmas a tervezet. Hiszen a javaslat csak egy egész gyár vagy vállalat eseté­ben tartja megvalósíthatónak a résztulajdonosi programot. Rá­adásul csak akkor, ha a dolgozók­nak a fele és még egy fő kezdemé­nyezi az MRP-t. S ez meglehető­sen nehézkessé teszi a folyama­tot. „Gyorsabbá akkor válhatna, ha az önállóan működtethető vál­lalatrészeket is be lehetne vonni a programba, s nem kellene fel­tétlenül többségi résztulajdon­lásra törekedni” - adott hangot véleményének Lotz Károly. He­lyes lenne az is, ha az állami válla­latok kapcsán az „ötven plusz egy fő" akarata kötelezővé tenné a program megindítását - fűzte to­vább frakciótársa gondolatmene­tét Juhász Pál. Kivéve akkor - tette hozzá, ha stratégiai vállala­tokról. hadiipari cégekről, atom­erőműről van szó. A törvényjavaslat és a program alapvető célja, hogy tulajdonhoz juttassa a vagyon felhalmozásá­ban részt vevő munkásokat. Ez az egyébként helyes elképzelés azonban könnyen zátonyi a fut­hat. Egyrészt a vegyes tulajdonú és részben külföldi érdekeltségű vállalatokat nem vonhatja hatás­körébe a törvény. Másrészt a rogram jórészt csak a jól mű- ödő állami vállalatok esetében alkalmazható sikerrel. Ezek után azonban a tőkeerős beíektetők is érdeklődnek, ezért a munkások valószínűleg esélytelenek lesz­nek velük szemben. Helyes lenne tehát, ha a szövetkezetekre vo­natkozó törvények alapján, eb­ben az esetben is elismernék tu­lajdonként a munkások „vagyoni hozzájárulását - fogalmazta meg Pál László: A törvényjavaslat szerint a tu­lajdon megvásárlására két lehe­tőség van. Kedvezményes kama­tozású banki hitelt vehetnek fel a munkások, illetve nyereségükből törleszthetik a birtokba vett va­gyon értékének megfelelő ka­matmentes „kölcsönt”. Az előbbi azonban túlságosan nagy teherrel jár. hiszen a mostani számítások szerint egy munkás négyszer ak­kora összeget fizetne vissza tíz év alatt, mint amennyit a tulajdon- része ér. A törlesztés - s a képvi­selők szerint-<t törvényben ezt a lehetőséget kellene előnyben ré­szesíteni - már jóval könnyebb helyzetbe hozná őket. Igaz. eb­ben az esetben a vagyon, s az azt kifejező értékpapír csak a tör­lesztéssel arányosan lenne az egyes dolgozóké. Később azon­ban helytelen lenne gátolni az ér­tékpapír forgalmazását, s lehe­tővé kellene tenni azt is, hogy egy munkás akár több gyárban is ré­szesedést szerezhessen - fogal­mazta meg az ellenzék. A kormánypárti képviselők vi­szonylag komoly reményeket fűznek a privatizáció és a dolgo­zói tulajdonlás kiteljesedéséhez. Indokolják ezt többek között az­zal, hogy a dolgozók munkahe­lyük védelmében olyan gyárak esetében is megindítják a résztu­lajdonosi programot, amelyek egyébként a tönk szélén állnak. „Az új tulajdonosoknak sokkal nagyobb esélyük lesz a nyeresé­ges gazdálkodásra” - mondta Szűcs István. A demokrata fórum képviselője szerint ugyanis a munkások kényszerítve lesznek arra, hogy racionális és nyeresé­ges gazdálkodást folytassanak, s új piacképes termékeket gyártsa­nak. S ezt akár a rövid távú, bér­növelésre vonatkozó érdekeik háttérbe szorításával is megte­szik. Arra a kérdésre azonban, hogy az újsütetű tulajdonosok­nak honnan lesz pénzük verseny- képes technológiák vásárlására, ma még senki sem tudja a választ. Éppen ezért valószínűleg azo­kat a cégeket fogják kivásárolni a munkások, amelyek viszonylag kiesik, s nagy szellemi tőkével dolgoznak. Ezt támasztja alá. hogy az elképzelések szerint a va­gyon mellett annak esetleges ter­heit is vállalniuk kell a tulajdo­nosi program résztvevőinek. Ráthy Sándor Hogy vagytok charolaisok? Meglátogattam kedvenc marháimat. Szerettem volna feltenni nekik a kérdést, hogy vannak mosta­nában itt a Szikszói Állami Gazdaság törzstenyé­szetében. Mikor nem tudni, mit hoz a holnap, med­dig lesz „tető” a fejük fölött? (Persze nem az ég kékjére gondolok). De nem kérdeztem inkább semmit, mert úgy éreztem, nem foglalkoztatja őket a dolog, csak kizökkenteném marha nagy nyugal­mukból, felidegesíteném őket kérdéseimmel. S még vörös posztóvá (ez itt nem a politika helye!) lennék a szemükben, tán mégis kergetnének. Vagy csak néznének bambán, esetleg bődülnének egyet, ami jelenthetné amit akarok. Tiszta marhaság. Nem kell ez nekem. Biztosabb amit látok. Egyelőre jól megvannak, sorra születnek a kisborjak - ám az igazi „szezon" márciusban lesz. Az állomány azonban kissé meg­fogyatkozott. A tehénlétszám 1100-ről 990-re, a hí­zómarhalétszám pedig 1000-ről 500-ra csökkent. Pedig a gazdaság tavalyi 2 millió 107 ezer forint nyereségéhez a húsmarhaágazat is hozzájárult. A jövőben privatizálni kell a gazdaságot. Hogy mi lesz a törzsállomány sorsa, azt pontosan nem tudni. Ám mivel nagy,kincs, meg kell maradjon. Szép lenne - felvetődött - egy francia-magyar kft., hiszen itt is régóta a francia törzskönyv alapján dolgoznak. Nagy lehetősége van most a charolais értékesítésének. Egyre jobbak lesznek a fajta pa­raméterei. már nemcsak a húsminőség szempont­jából, de például a nehéz elles is - mely eleinte jellemző volt rá egyre kevésbé fordul elő. S hogy a legelők el tudják tartani az ágazatot, ahhoz komoly gyepgazdálkodás szükséges. Amíg a műtrágya olcsóbb volt. a terméstöbblet nagyobb eredményt hozott. Ám most érdemes ismét vissza­térni a szerves trágyához. Szikszón - kísérleti szin­ten - eddig is próbálkoztak vele, ám most már száz hektár területen szórtak ki szerves trágyát a gazda­ságban. Talán a zöld füvet hozó tavasz már igazi bizton­ságban találja a tejfölsárga jószágokat, s fel sem merül, hogy a törzstenyészethez méltatlan véget érve, mindannyian élettelen hússá legyenek... (dobos) A TIB egy napja A Történelmi Igazságtétel Bizottság Észak-Magyaror­szági Területi Szervezetének néhány hete van önálló iro­dája Miskolcon. Azóta közel százan-százötvenen keresték fel ügyes-bajos dolgaikkal, néhánvan kis ügyekkel, több­ségéi ien azonban nagyon is valós, bizonyíthatóan tragikus emlékű napok, hónapok, évek igen szomorú történései­vel. Ki tudja miért, de az ide betérő emberek többsége kissé félénken kopogtat be az irodába. Korosak, öregek, a taná­csot, reményt várók. Arcukon, testtartásukon látni: vala­mikor sok szenvedésen mehettek keresztül, megtaposta őket a történelem, a hatalom emberek százezreit lebun- kózó ökle. Mindezekről Csorba István, a TIB Borsod és Heves megye területi szervezetének elnökével ejtünk szót. aki többek között elmondta:- A TIB nyitott szervezet, minden magyar állampolgárt szeretettel várunk. Nem kérdezzük, hogy milyen pártnak a tagja volt, vagy jelenleg melyik pártnak a tagja. Akin tudunk, segítünk, akkor is. ha nem TIB tag. akkor is ha nem lépett be a szervezetünkbe.- Tulajdonképpen kik fordulnak Önökhöz?- Többségében volt hadifoglyok, azután az “56-os forra­dalom kárvallottjai, börtönt szenvedetlek, akik ma sincse­nek tisztában az őket megillető, már törvénybe iktatott jogaikkal. Sokan még nem tudják, milyen iratokat kell beszerezniök, hogy jogos igényüket legalizálják. Többen hiányolják, hogy nem kapták meg a Magyar Köztársaság elnöke rendeletére kiadott 1956-os emlékérmet és az azt tanúsító okmányt, amit a múlt év október 23-án adtak át az arra érdemeseknek. Továbbra is várjuk mindazok jelentkezését, akiket ilyenfajta sérelem ért az emlékéremügyben, természete­sen hitelt érdemlő bizonyítékokkal.- Milyen ügyeik vannak?- Őszintén szólva akadnak néhánvan. akik semmilyen okmánnyal nem tudják bizonyítani talán valós, vagy vélt sérelmeiket. Ezeknek a honfitársainknak az ügye a legne­hezebb. Sajnos, nemcsak aző ügyeik elintézése hosszadal­mas. hanem azokéi is. akik megfelelő okmányok birtoká­ban keresik az igazságukat. Többeket nem az esetleges anyagi kárpótlás érdekel, hanem az emberi méltóságukon, becsületükön esett sérelem tisztázása. Ahogy említettem, az ügyek, sérelmek elintézése időt vesz igénybe és ez a késedelem nem a mi hibánk. Különösen "nem, ha olyan emberek segítségét keli igénybe vennünk, akik már feles­legesnek tartják a TIB működését, de hát ez már más téma. Ismételten szeretettel várunk minden hozzánk for­dulót, vallásra, pártállásra, világnézetre való tekintet nél­kül. Mi tesszük a dolgunkat... Az irodába idős ember lép. Sajnos ez az iroda eléggé kiesik a forgalomból, a Szentpétcri kapu egy tízemeletes bérházának 5. emeletén van. Néhány szék. íróasztal, tele­lőn - ennyi! Kissé „sivárnak" is nevezhető, bár az itt el­hangzó emberi sorsokhoz, tragédiákhoz talán ez a miliő is megteszi. Igaz. az önkormányzat biztosíthatott volna meg­felelőbb. könnyebben megközelíthető helyet, természete­sen megfelelő díjazásért, mint ahogy ezéil a lakásból át­alakított irodáért is busás albérleti díjat fizet a TIB. Nem méltó ez a helyiség a Történelmi Igazságtétel Bizottság névhez, még ha egyesek szerint ez a szervezet már betöl­tötte volt a hivatását. Még sok a panasz, az elintézetlen wgy.- amiket még ma is kissé félve, olykor megbicsakló hangon, elhomályosuló szemekkel mondanak el. Vagy el sem mernek mondani!.., *'• Holdi János

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom