Észak-Magyarország, 1992. március (48. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-25 / 72. szám
1992. március 25., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 Royal Kupa Kétnapos úsz-óverseinyt rendeznek március 28—29- én Miskolcon, a diósgyőri uszodában. A Royal Kupa nemzetközi ifjúsági viadal szombaton 15, vasárnap pedig 10 óraikor kezdődik majd. Érd'ékesség, hogy a sportág népszerűsítése, valamiint kedvcsinálás érdekében a szervezők az amatőrök részére több 50 méteres számot írnak ki. Jelentkezni a helyszínen lehlet. Mai események ATLÉTIKA. A miskolci Repülőtéren 'kerül sor a Borsod megyei középiskolás mezei lulóbajnolóságra. Az érdeklődök 14 óra 30- tól kísérhetik figyelemmel az eseményt. RÖPLABDA. Ugyancsak ma tartják meg a III. kor- csoportos diákolimpia Borsod megyei döntőjét. A szurkolóik és a verseny iránt kíváncsiak Kazincbarcikán, a kertvárosi 1-es és 2-es iskolában egyaránt 10 órától biztathatják a gyerekeiket, a tanulókat. Gimnáziumi teremfoci Immáron ötödik alkalommal rendezik meg a miskolci városi sportcsarnokban március 28-án, szombaton, a gimnáziumok közötti fiú kispályás teremlabdarúgó-tornál, amelynek rendezője a Kossuth és a Herman. A szervezők tót 3-as csoportot .alakítottak ki. Az egyikben, a Földes, a Herman és az Avasi, a másikban a Kilián, a Kossuth és a Zrínyi körmérkőzéses formában küzd a helyezésekért. A csoportmérkőzéseket a helyosztók követik, az azonos .helyezettek egymás között döntik el a végső sorrendet. Az esemény érdekessége, hogy minden csapatban egy tanárnak is szerepelnie kell. A torna szponzorai: Miskolci Likőrgyár, OTP Borsodi Megyei Igazgatósága, Piáit, Pátria-üz- letház. Az érdeklődők 9 órától szurkolhatnak majd. Közgyűlést tartott a He- jőbábai Sporitegyesület — kaptuk a hírt Terhes Mihály isportfelügyelőtől. A beszámolót Fülöp Gyula elnök tartotta. Elmondta, hogy tavaly a polgármesteri hivatalitól 66 ezer .forintot kaptak, az idén viszont csak 15 ezret szavazták meg:, s ebből csupán a játékvezetői díjakat tudják fedezni. Mivel a községben támogató szerv nincs, további működésük teljesen bizonytalanná vált. A közgyűlésen részt vett Asztalos Ferenc jegyző, aki arra kérte a vezetőséget, hogy nyújtsanak be kérelmet és a tartalék- alapiból további segítséget nyújtanak majd a klubnak. Sor került .a vezetőség újjáválasztására is. Az elnök Fülöp Gyula maradt, helyettese Kozák László. Gazdasági vezető: Dobosáé Nagy Julianna. Elnökségi tagok: Kovács József és Ruha István. Népstadion, 19.30: Magyarország-Ausztria Jene* kapitány névjegye Ma este pályára lép a magyar labdarúgó-válogatott. Az együttes hazai környezetben kezdi meg idei szereplését, s az osztrákok elleni találkozónak az ad különös aktualitást, hogy bemutatkozik Jenei Imre szövetségi kapitány. A Romániából „importált” szákember tudásához, felkészültségéhez kétség sem férhet, hiszen BEK-győzelemre vezérelte korábbi csapatát, s ezt bizony egyetlen hazai tréner sem mondhatja el magáról ... Ennek ellenére nem túlzó az a megállapítás, mely szerint igencsak nagy fába vágta a fejszéjét, amikor elvállalta a kispados főszerepet. Alighanem a legkevésbé rajta múlik, mikor és hogyan tápászkodi.k fel a honi labdarúgás. Az osztrákok igen komolyan veszik a mai mérkőzést, tíz napos edzőtáborozásra teremtettek alkalmat Ernst Happel legénységénél A sok sikert elért tréner nyilván nem elégszik meg apró örömökkel, mindig a maximumra tör, így aztán akár élvezetes, jó összecsapást is láthatnak, akik kilátogatnak a Népstadionba. A mieink a világbajnoki selejtezőkre való felkészülés jegyében csapatot keresnek, s nincsenek ezzel másként a sógorok sem. Jenei hazahívott néhány idegenlégióst, jobbára azonban az itthon szereplőkből válogatott. Elválik, milyen mértékben jön be ez a keverési arány, tény ugyanakkor: ez idáig jobbára iá külföldről hazahozott „sztái'ok” okozták ,a legnagyobb csalódásokat ... A dolog azért érdekes, mert a teljesítményükről felsőfokban írnak a lapok, ám amikor ténylegesen produkálni kellene — mindig bejön a gikszer ... Jenei és Happel egyaránt jó taktikus, egyaránt ,azt várják, hog.y válogatottjuk színvonalas csatában felvillant biztató jeleket. Az eredmény ezúttal nem perdöntő, igaz, a szurkolók általában ezen keresztül mérik le, van-e siker... A találkozó ma este fél 8-kor kezdődik a Népstadionban, s a televízió is közvetíti. Tájfutó gimnázium lesz Miskolcon A miskolciakon kívül a megye más helységeiből, így Szerencsről és Tiszaújváros- ból is eljöttek az érdekeltek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tájékozódási Futó Szövetség rendes évi közgyűlésére. Az előző év eredményeit Józsa Imre, főtitkár tekintette át. Részletekbe nem bocsátkozva, a lényeg: kevesebb verseny volt 1991-ben Borsodban a korábbi évekhez képest, csökkent a minősített versenyzők száma is, a színvonal azonban továbbra is magas, a megye a tájfutás egyik legerősebb hazai fellegvára. Zsigmond Tibor elnök az országos értekezleten és közgyűlésen elhangzottak fontosabbjait ismertette. A jövő szempontjából nagy jelentőségűnek látszik, hogy ifjúsági szövetségi kapitánya is lesz hamarosan, a legtehetségesebb magyar tájfutóknak. Bokros István is az utánpótlás és diáksport meghatározó jelentőségét húzta alá. Ezzel kapcsolatos az a bejelentése is, miszerint a Kilián Gimnáziumot a közeljövőben tájfutó gimnáziummá kívánják fejleszteni. A tanulás mellett itt nemcsak szervezetten edz- hetnének a diákok, hanem — az egyetem segítségével — biztosítanák számukra a nyelvtanulás és az egyetemi felvételire való előkészítés lehetőségét. A programban sok külföldi edzőtáborozás is helyet kapna, többek között a svéd tájfutó gimnázium fiataljaival lépnének szoros cserekapcsolatba. Az első közös edzésekre már a tavaszi szünetben szeretnének sor keríteni. Ugyancsak az iskolai sporttal kapcsolatos az is, hogy május közepén a megyei szövetség rendezné meg a Bükkben az országos tájfutó diákolimpia döntőjét, ha ezirányú pályázatát a megyei Mecénás Alap támogatná. Asztalitenisz Serdülő Húszak A fővárosban rendezték meg az országos serdülő asztaliteniszező Húszak- bajnokságát. A leányok a Statisztika, a fiúk a Postás termében vetélkedtek. A Hejőcsabai Cement SC népes küldöttséggel képviseltette magát, hiszen a gyengébbik nem küzdelmeire hárman kvalifikálták magukat, míg a fiúk mezőnyében heten (!) próbálhattak szerencsét. (Az eseményre meghívják a ranglista első 25 helyezettjét, öt darab ötös csoportban körmérkőzésekre kerül sor, majd az elsők és másodikok a legjobb tíz között folytatják a csatározást). Nos, a miskolciak két értékes helyezéssel térhettek haza, s mindkettőt első éves serdülő sportolók érték el. A leányok mezőnyében Herszényi Rita az ötödik helyen végzett, míg a fiúknál Doros Szilárd a hatodik helyet szerezte meg. Orbán Viktória a tizedik helyen zárta a versenyt. Szűcs kísérlete A héten befejeződnek az olimpiai selejtező versenyek ökölvívásban. Olaszországban, a Parma közelében fekvő Pellegrinóban három súlycsoportban folynak a küzdelmek. A magyar színeket a 63.5 kg-ban Szűcs László (Borsodi Bányász), a 67 kg-ban Szabó Lóránt (Paksi SE), a 71 kg-ban pedig Mizsei György (Kiskunfélegyházi Honvéd) képviseli. # A hírügynökségek mostohán kezelték a hét végi Varsói Cselgáncs Nagydíjat, mert még az eredményeket sem közölték. Csak a magyar csapat hazaérkezése után derült ki, hogy a nehéz versenyen szép sikereket értek el Moravetz Ferenc, szövetségi kapitány versenyzői. Illyés Miklós (Miskolci VSC, 65 kg) harmadik lett. Puhl görnyedt testtartása korántsem gerincbántalmakból ered, a partjelző igyekszik közvetlen közelből figyelemmel kísérni a pályán-történteket. Jelen esetben a szombati DFC-Vác mérkőzésen a Szvisztun-Horváth párharcot követi nyomon. Fotó: Mák m m Tippeljen On is! 100 szelvény a tét! Elvitték a különdíjat fa»-«»»® IKSZTOTÓ, 13. HÉT 1. Pécsi MSC-Vác 2. Haladás-FTC 3. ZTE-Veszprém 4. Dortmund-Frankfurt 5. Mönchengladbach-Kaiserslautern 6. Chemnitz-Freiburg 7. Remscheid-BIau Weiss 8. Meppen-Uerdingen 9. Bari-Foggia 10. Sampdoria-Napoli 11. Cosenza-Brescia 12. Palermo-Bologna 13. Venezia-Pisa-f-1. AS Roma-AC Milan Név: ... ■ J Lakcím: i Az Észak -Magyarország és a Szerencsejáték Rt. közös játékára 547 szelvény érkezett be. Az értékelésnél tökéletesen kitöltött bilétát nem találtunk, így tovább nőtt a megnyerhető totószelvények száma. A héten immár 100 szelvényt lehet kiemelni — mindössze jól kell érte tippelni. Játékosainknak az a feladatuk, hogy azokra — és csak azokra! — az ösz- szecsapásokra írjanak ikszet, ahol döntetlent várnak. A hibátlan megfejtők között sorsolással döntünk a 100 szelvény sorsáról. A héten egyébként mindenképpen gazdára találnak a totók, lévén, hogy a hónap utolsó hetét írjuk. Amennyiben nem lenne hibátlan tipp, azok között osztjuk szét a szelvényeket, akik a legtöbb jó megfejtést küldték be hozzánk. Címünk; 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Kérjük, hogy a tippszelvényeket legkésőbb péntek estig tegyék postára, ugyanis a késve érkezőket nem vehetjük figyelembe az értékelésnél. Borítékban és levelezőlapon egyaránt beküldhetők a tipp- szelvények, de személyesen is leadhatók a Sajtóház portáján. Az elmúlt héten különdíj- ra is lehetett pályázni, s ezt a feladatot 13-an oldották meg tökéletesen. Közöttük sorsoltunk, s a szerencse Horváth Istvánnak (3528 Miskolc, Kapos u. 36.) kedvezett, aki dönthet: egy esztendőre szóló DFC-pályabe- lépőt, vágj" pedig egy futball-labdát kér, ezt a diósgyőri labdarúgók aláírása díszíti. Az átadásra a Diósgyőri FC legközelebbi hazai bajnoki mérkőzésén kerül sor. Hidasnémeti Kupa Hidasnémeti Polgármesteri Hivatala — a Favorit büfé, illetve a Vendéglő-Étterem támogatásával — hagyományt teremtő asztalitenisz-versenyt rendez. A vándorserlegért évente szállhatnak csatába a jelentkezők, s a szervezők nem titkolt szándéka, hogy népszerűsítsék a sportágat, valamint kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget teremtsenek a település lakói számára. Az eseményre március 28- án, szombaton 9 órától kerül sor a helyi általános iskola tornatermében. A polgármesteri hivatal mellett a Hidasnémeti Vasutas SC, valamint az ADISZ, Encs is a rendezők táborát gyarapítja. A szervezők négy számban írják ki a versenyt: a férfiak egyéniben, párosban és csapatban vetélkedhetnek, míg a nők egyéniben csatá- rozhatnak. Minden számot kieséses rendszerben bonyolítanak le, a férfi csapat három főből áll. Nevezni a helyszínen lehet 9 óráig, az egyénire 25, a párosra 50, míg a csapatra 100 forint a jelentkezési díj. Borsod területi sportvezetői Hegyaljai József, Szendrö, Hősök tere 1. 3752 Pásztor András, Encs, Városi Sportcsarnok 3861 Zsuga Imre, Kazincbarcika, Rákóczi tér 4. 3702 Nagy Tamás, Mezőkövesd, Béke tér 7. 3400 Ondecs Ferenc, Miskolc, Görgey Artúr u. 19. 3530 Tölgyesi István, Sárospatak. Kossuth u. 44. 3950 Pásztor Imre, ózd. Vörös Hadsereg u. 50. 3600 Vitányi Mihály, Sátoraljaújhely, Pf.: 55. 3980 Takács József, Szerencs, Kossuth u. 4. 3900 Nagyné Majercsák Gizella, Tokaj, Rákóczi u. 52. 3910 Jakkel Péterné, Sajószentpéter, Béke tér 4. 3770 Placskó Lajos, Putnok, Kossuth u. 5. 3630 Berki László, Szikszó, Szabadság tér 1. 3800 Terhes Mihály, Mezőcsát. Hősök tere l. 3450 Közgyűlés Hejübán „Lesen” a partjelző...