Észak-Magyarország, 1992. március (48. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-25 / 72. szám

1992. március 25., szerda

)

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3

A magyar honvédség második világháborúban

Gosztonyi Peter

a

A Bernben élő magyar hailtörténcsz hatalmas forrásanyagra támaszkodó krónikájának első hazai kiadása elé ezt írta: „A második világháború áldozatainak emlékére, a 2. magyar hadsereg hadbaindulásának 5(1. évfordulóján.” Az Európa kiadásában megjelenő könyvből részleteket közlünk.

III. A 2. magyar hadsereg felvonulása

1942 tavaszán a magyar királyi honvédség 225 525 katonát tartott fegyverben. A tervbe vett, módosított hadrend alapján, a meglevő hadműveleti egységeket 1942 márciusától kezdve, úgynevezett könnyű hadosztályokká szervezték át, egyenként két gyalogezreddel és egy felduzzasztott létszámú tüzérezreddel. Munkácson megalakították a 2. páncéloshadosztály parancsnokságát, Kolozsvárott és Budapesten felállítottak két légvédelmi tüzérdandárt. Műszaki, gyalogos, tüzér, illetve gyorsfegyvernemi hadapródiskolák létesültek az ország különböző vidékein, hogy az átszervezés következtében beálló tiszti hiányt idejében és a kellő minőségben mielőbb pótolni lehessen. Az addigi egyetlen ejtőernyős zászlóalj mellett, még egy ejtőernyős zászlóalj felállítását is tervbe vették.

Eközben állították fel a keleti frontra küldendő 2. hadsereget is. A honvédség vezetői, Bartha és Szombat- helyi vezérezredesek már 1942 februárjában megszerezték a kormányzó jóváhagyását, hogy a 2. hadsereg mozgósításra kerülő, három hadtestének állományát ne a hadtestek területéről — mint különben történnék—, hanem az egész ország területéről egyenletesen állíthassák össze. A behívásoknak ez a módja elsősorban politikai meggondolásból eredetű A tábornokok a kormányzóval egyetemben az egész ország lakosságára arányosan kívánták elosztani a külhoni hadviselés terhét. Másrészt viszont az új módszer arra is jó volt, hogy a honvédség rendelkezésére álló élőerőt és felszerelést az illetékes szervek úgy ősz. szák el, hogy a felállítandó 2. hadsereg minél kisebb mértékben érintse a magyar királyi honvédség legértékesebb emberanyagát, és ne akadályozza a honi hadsereg mozgósíthatóságát, illetve akcióképességét. Ez összefüggött a feszült magyar—román viszonyai is. Horthy nem engedélyezne például a román határ mentén levő VI. és IX. hadtest igénybevételét.

A 2. magyar hadsereg a

III., a IV. és a VII. hadtestből került ki. A három hadtest saját állományából csak két-két könnyű hadosztályt mozgósított. A III. hadtest az otthon maradó II., a IV. hadtest, a szintén visszamaradó V., a VII. hadtest pedig a kassai VIII. hadtest egy-egy könnyű hadosztályát vitte magával a frontra. Így sem a hadosztályok összeszokottságáról, sem egységes csapatszellemről nem lehetett beszélni. 1941 októberében beosztották a 2. hadsereghez a honvédség egyetlen, német anyaggal felszerelt, ad hoc felállított páncélos hadosztályát is, valamint egy ezred erejű repülőcsoportot, amely 1942. október 15-től 2. repülődandár néven szerepelt..

A 2. hadsereg parancsnoka az ötvenkilenc éves Jány Gusztáv vezérezredes volt. Vezérkari főnöke Rakovszky György vezérőrnagy lett. Öt váltotta fel a fronton később Kovács Gyula vezérkari ezredes, aki egyébként Jány tanítványa volt a hadiakadémián.

A 2. hadsereg összlétszá- rna az utolsó kijelölt csapatoknak a frontra való kiérkezése után, szeptember elején meghaladta a 200 000 főt. E szám azonban sem erőben, sem harci, erkölcsi értékben nem mutatta a valóságot. A magyar hadosztályokban — a három ezredre tagozódó német és szovjet hadosztályokkal szemben — egyenként csak két gyalogezred volt. Ezért is hívták őket könnyű hadosztályoknak. Ezt a megkülönböztetést azonban a német felső vezetés az arcvonal méreteinek kijelölésekor nem vette figyelembe: a két ezredből álló, és így csökkentett értékű magyar hadosztályok olyan feladatokat kaptak, amelyek a német felfogás szerint teljes értékű, tehát három ezredes hadosztályokhoz voltak szabva. Mindamellett az elvonuló alakulatok, a magyar királyi honvédségben addig soha inem látott mértékben, igen jól fel voltak szerelve a nem mozgósított .egységektől elvett fegyverekkel. Például egy gyalogezred fegyverzetét 46 géppuska, 18 gránátvető, 20 aknavető, 20 páncéltörő ágyú, 18 nehézpus- ka, 108 golyószóró és körülbelül 160 német géppisztoly all kotta, Ezredközvetlen alakulatok voltak: egy tábori ágyús üteg 4 darab, 8 cm-es löveggel, egy aknavető század, egy kocsizó géppuskás század, egy páncéltörő ágyús század, egy árkászszázad, egy lovas szakasz, egy kerékpáros szakasz, egy távbeszélő szakasz. Persze, ez a magyar viszonylatban jelentősnek mondható felszereltség korántsem volt olyan nagyon erős — sem mennyiségben, sem minőségben — a Vörös Hadsereggel szemben.

De akadtak egyéb problémák is: a Magyar Királyság területén élő nemzetiségek az ország összlakosságában képviselt számarányuknak megfelelően, tehát mintegy 20 százalékos arányban kerültek a 2. hadsereghez. így a csapatoknál elég sokan voltak — igaz, hogy főképpen az ellátó és kiszolgáló részlegeknél — észak-erdélyi románok, délvidéki szlávok, kárpátaljai rutének és Kassa—Eperjes vidéki szlovákok. Vajon miilyen érdekük fűződött ezeknek ahhoz, hogy egy magyar hadseregben, távol otthonuktól, orosz földön, német célokért harcoljanak? Azt hisszük, hogy nem sok! Egyébként a Kárpát-medencéből 1945 után erőszakkal kitelepített németség vezetőd is vizsgálták ezt a kérdéskört, többek között egy hosszabb értekezésben, amelynek ezt a már megfogalmazásával is sokatmondó címet adták: „Nem elvéreztetni akarta Magyar- ország a nemzeti kisebbségeit a Szovjetunió elleni háborúban?”

De a magyar honvédekből is hiányzott az, amit a katonai szakirodalom találóan harci szellemnek mond. A német hadvezetés rendelkezésére bocsátott 2. hadsereg katonái abban a tudatban indáitok a harctérre, hogy bizonyos idő múlva felváltják őket. Amikor aztán a felváltás ideje kitolódott és bizonytalanná vált, úgy érezték, hogy őket a halál mezsgyéjére száműzték. A Nagy Istvánokon és a Balog Jánosokon az a gondolat lett úrrá, hogy őket a Haza, mihelyt átlépték a kárpáti határokat, valamilyen szükséges áldozatként, végérvényesen feláldozta a háború oltárán. Vagyis őket jelölték ki arra, hogy életükkel Magyarország további békés létét megváltsák! Az egyszerű honvéd ilyenfajta érzéseit számos tapasztalat erősítette: például az, hogy milyen sok idősebb — harmincöt évesnél öregebb — bajtársa van, hogy hány nincstelen földműves és szegénypa- raszt szolgál az egységében, vagy hogy a magyarországi szabadsága alatt megbetegedett katonát nem odahaza,

hanem Oroszországban, hadműveleti területen ápolják —, ment ilyen eset is előfordult.

Nem volt jobb a tisztikar harci szelleme sem. A 2. hadsereg tisztikarának elég jelentős részét, főhadnagyig bezárólag, tartalékos tisztek alkották. Őket, érthetően, nem nagyon uralta a kato.- nai szolgálat iránti érdeklődés, vagy a hadsereghez való ragaszkodás. Idejük egy részét, mint Szombathelyi Ferenc vezérezredes, egy későbbi leiratában megállapította, jórészt felelőtlen poli- tizálgatással, az ország leülés belpolitikájának bírálatával, filmmesék, novellák írásával és a hadtáp területén nagyarányú „üzleteskedéssel” töltötték. Közben leszerelésük napját várták, és ha mód volt rá, még sürgették is.

Ezeket a tényezőket még súlyosbította a 2. hadsereg fölszerelése és szegényes anyagi helyzete. A tüzérségi lövegek egy része elég korszerűtlen volt. Különösen sanyarú helyzet mutatkozott a páncélelhárításban. A 2. hadsereg 244 darab 37 mm- es páncéltörő ágyúja 1942- ben nem sokat ért a szovjetek kitűnő T—34-es páncélosai ellen. 47 mm-es, meglehetősen korszerűtlen, belga hadizsákmányból származó páncéltörő ágyúkkal már csak kint, a fronton tudták ellátni a németek a magyar III. hadtestet (a többi alakulat már élvonulása előtt kapott belőlük 245 darabot). Ugyancsak a fronton kapott még a magyar hadsereg 77 darab, 50 mm-es, 38 M német páncéltörő ágyút és mintegy 50 darab francia konstrukciójú, 75 mm-es páncéltörő ágyút kiegészítésül.

Valamivel jobb volt a helyzet a páncélosoknál. Mivel a keleti arcvonalra kiküldött, rögtönzött 1. magyar páncéloshadosztálynak 1942 elején nem állt rendelkezésére megfelelő számú közepes harckocsi, a németektől jött a pótlás: 108 darab cseh eredetű és frissir ben korszerűsített T—38-as és 22 darab német PZ—íves harckocsi került a hadosztály állományába. Ezeket egészítette ki a magyar hadvezetőség saját készletből még 18 Csaba páncélgépko- esival, 19 Nimród páncélvadásszal és 17 Toldi könnyűharckocsival. Az 1. magyar páncéloshadosztály a 2. magyar hadsereg elit alakulatának számított. Ez igaz, ha felszerelését összevetjük a magyar hadsereg többi alakulataiéval. Viszont minőségileg és mennyiségilleg a felszerelése alatta maradt egy 1942-es német, vagy szovjet páncéloshadosztályénak.

Következik:

Sárban, porban menetelnek

A nÉÉIepi akna végnapjai- Ez van!

(Folytatás az 1. oldalról)

Szép ünnepünk előtt jártunk Rudolfte- lepen, dehát a bányászok nem készülitek az ünnepre; kisebb-nagyobb csoportokba verődve inkább a ma történéseiről beszélgettek, mondván.: a szokásos ünnepi szónoklatok nem mentik meg a rudolftelepi aknát, és nem teremtenek errefelé munkahelyet. Készültek viszont arra a megemlékezésre, amelyet a Bükkaljai Bányaüzem vezetése rendezett a rudolfi akna bezárása alkalmából, mely megemlékezésen az akna felolvasó helyiségében a rudolfiak még- egyszer utoljára elénekelték a Bányászhimnuszt. Meglehetősen bánatos-kesernyésre sikeredett a megemlékezés, dehát nem is' történhetett másként. Sokakat .abban erősített meg, hogy a rudolfi akna végül is áldozatul esett a bányászszakszervezet és á kormány tárgyalásainak, az ott született kompromisszum tett végül is lakatot a bányára. Hogyan vélekedik erről Markó István akna-főmérnök?

— A bánya bezárása elkeserítő, szomorú dolog, mert embereket sodor reménytelen helyzetbe. De a bányáról kimondott .határozatról mégsem mondható 'el, too.gy váratlanul született, következett be, hiszen a jelenlegi technológiával, technikával folytatott bányaművelést itt, Rudolfon az esztendő harmadik negyedévében mindenképpen beszüntettük volna. Erről mindenki tudott, de hogy a művelés mégsem, mondjuk októberben fejeződött be, az több, nem elhanyagolható tényező következménye.

... ?

— Az egyik, ihogy egy új frontfejtés olyan körülmények között indult, ami végül is a fejtés „elszerencsétlencdésével” járt. Így ez a front nem érte el a másik, élttől mintegy 50 méterre lévő frontfejtést, amivel a tervek szerint együtt kellett volna leművélmi a még hátralévő előkészített szénterületeit.

— A bányászok mindezt belátják, elfogadják, de mégis szinte egyöntetű a vélemény: Itt Rudolftelepen sokmillió 'tonna művelésre alkalmas szénvagyon van, ezért a .bányászkodásjt nem kellene megszüntetni, sőt...

— Valóban van szén. Mintegy 19 mílliió tonna földtani szénvagyon, de ennek csak 25—30 százaléka alkalmas művelésre. De ez már egy vékonyabb teleprész, amelynek művelésére az egész vállalatnál nincs alkalmas berendezés. Speciális gépek, berendezések kellenének, de a vásárlásra, a beruházásra .nincs pénz. Ismert, hogy a Borsodi Szénbányák Vállalatnál tavaly január óta folyik a felszámolás. Ebben a helyzetben a vállalat pénzügyi helyzete nem javult, a környező bányaüzemek tech- .nplógiá.ia a miénkhez hasonló, közéi azonos vastagságú telepeket művelnek, a berendezések egymáshoz átszállíthatok, dé vékanytelepi művelésre alkalmas berendezés egyetlen bányában sem található.

— Főmérnök úr, a bányászok ikertelés nélküli választ várnak a kérdésre, amelyre Ön eddig „csak” szakmai, bár számomra meggyőző választ adott. Arra nevezetesen, hogy a rudolftelepi aknát feláldozták-e a kormány és a szakszervezet közötti tárgyalások oltárán, vagy sem?

— Feláldozásról szó sem lehet, :ha a dolgok, a történések mélyére tekintünk, hogy megismerjük a döntések hátterét. Tény, hogy az elmúlt évben nagy gondot akozott az egész vállalatnál a megtermelt szén értékesítése, különösen az apró, az úgynevezett erőművi szenekből; tudni kaik ho,gy a bányákból kikerülő szénmennyiség mintegy 50 százaléka — az alkalmazott technológiákból következően. — aprószén. Kedvezőbben értékesíthető darabos szenet a jelenlegi technikával aprószén nélkül nem tudunk termelni. Tavaly mintegy 200 ezer tonnia aiprőszén halmozódott fel, amelynek már a tárolása is gondot okozott. A piaci prognózis pedig azt mutatja, hogy ap- röszénire a jövőben sem .lesz szükség, hiszen a Villamos Erőmű Tröszttel történt megegyezés sem oldotta meg ezt a problémát. A vállalatnak tehát döntenie kéllett: ha imár aprószenet termelünk, tegyük azt olcsóbban, és jobb minőségben; persze keA főmérnök: De mennyiért kapjuk majd a szenet?

rüljön a feliszinre jó minőségű, jó áron. értékesíthető darabos szén is. E követelmények teljesítésére pedig a többi borsodi bánya alkalmasabb, mint a rudolftelepi akna.

— A dolog tehát ilyen egyszerű. Az aknát ezért kellett bezárni. Csakhogy a borsodi bányászok úgy a hatvanas évek .táján megéltek már .néhány bányabezárást, radikális visszafejlesztést, amiről aztán gyorsan kiderült, hogy nem is volt olyan jajde jó ötlet. Mostanában, pedig az ország nagymúltú bányavidékein az aknák egész sorára kerül lakat, ugyanakkor szenet vásárolunk külföldről. És sokasodnak a kérdések,, a kételyek: olcsóbb-e a külföldi szén, van.-e a világon egyáltalán nyereséges szénibányászkodás ..., és .még folytathatnánk tovább .a soijt.

— Kezdjük az utóbbival, a nyereséggel. A világon sehol nincs nyereséges szénbányászat, ugyanakkor a szénbányászat sehol nincs olyan helyzetben, mint Magyarországon., ahol hivatalosan nem kap semmiféle állami támogatást. Kap ugyan, mert kapott a borsodi szénbányászat is, de ezzel a támogatással együtt hozott össze az elmúlt évben nem is kevés veszteséget.

— Igaz, de veszteség mindenütt keletkezik, Franciaországban, Angliában, Belgiumban, szerte a világon, ahol állami támogatást kap a szénbányászait. Ennek ellenére mégis csak bányászkodnak, termelik a szenet, mert ,a hazai energiahordozóról sehol nem mondanak le.

— De .igen. Lemondanak. Nálunk, Magyarországon, De erről egy kicsit bővebben, merthogy mindezekről egyáltalán beszélünk, az sokaknak nem tetszik majd. Mégis megkérdezem: Hogyan mondhat le egy ország a hazai energiahordozóról, annak hasznosításéról hosszú távon, ha nincs közép-, vagi’ hosszútávra szóló elképzelése. Hiszen még azt sem mondhatjuk, hogy lemondott róla, — mármint a szénről —, mert figyelembe se vette. Egyszerűen szólva; nincs 'koncepció. A hetvenes évek közepén mindenki az olajra tette le a szent esküt, most pedig a külföldi szénre, a külföldi energiahordozóra. Ami persze rettentően bizonytalan, különösen pedig az desz egy tiszta piacgazdaság esetében. Nem azért 'lesz bizonytalan, mert nem fognak szállítani nekünk, hiszen, amit megtermelnek, azt igyekeznek eladni. A kérdés csak az: mennyiért? És majd a vásárlás után, ha maj,d idehaza mindenki igyekszik lehúzni belőle a maga hasznát, a fogyasztó észreveszi, hogy az a külföldi szén, amit a kályhába rali, az Ikétszer-háromszor drágább, mint az, amit itthon .ráfizetéssel megtermelünk. Dehát a bányát, a bányákat bezárják. És ezt emberek élik meg. Miként fentebb említettük: ki .így, ki úgy. Van, aki munkát talál máshol, van- aiki nem. A jövő azonban valamennyi rudolftelepi bányászt foglalkoztatja. A hangulatot jelzi a főmérnök szobájában a padlóra került ibá- .niyászjelvény és az ajtón a felirat: „Az egyiik szemünk sír, a másik meg köny- myeis ..A lejtősaknánál bányászok tárgyalják a jelent, és a tétova bizonytalan jövendőt. Ardai László aknásznak .huszonnégy évig adott munkát a rudolfi bánya, és most egyetlen éve hiányzik ahhoz, hogy nyugdíjba .mehessen,

— Hát... a legenyhébb, illetve a legkevesebb, amit mondhatok: a padlóra küldtek minket. És ón. még szerencsésnek mondhatom magam, mert amíg mindent felhozunk lentről és befalazzuk az aknát, az talán-talán csak kitart egy esztendeig. De, ha .nem, hát lesz, ami lesz. Negyvennégy éves vagyok, és ugyan mire lesz elegendő a nyugdíj? És mihez kezdhet egy ember, akiben .még azért van tetterő, energia, csakhogy tulajdonképpen soha .nem csinált egyebet, csupán bányászkodott. Az emberek hangulatáról? Hadd ne mondjak semmit, mert még megsértődnének a politikusok. De van azért valami, aminek örülök: Még soha nem éreztük annyira, mint most., hogy közös a sorsunk, hogy egymáshoz tartozunk.

Szarvas Dezső Fotó: Laczó József