Észak-Magyarország, 1992. március (48. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-19 / 67. szám

1992. március 19., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 A kormány előtt a lakástörvény terve Budapest (ÍSB/Krecz) A kormány csütörtökön tár­gyalja az önkormányzati tu­lajdonban levő bérlakások és helyiségek bérletét, értékesí­tését szabályozni hivatott törvénytervezetet. A két leg- legfontosabb probléma: mi­lyen. szempontok szerint ál­lapíthatók meg a lakbérek: milyen feltételek mellett le­het majd megvásárolni a bérlakásokat? Munkatársun­kat az MDF parlamenti kép­viselőcsoportjának a lakás- koncepció véleményezésére felkért tagja, Sóvágó László tájékoztatta. Sóvágó László elsőként azt emelte ki, hogy a törvény- tervezet a lakbér megálla­pításának feltételeit írja le, nem sértve az önkormányza­ti testületek bérmegállapító hatáskörét. A lakbérmegál­lapító önkormányzati rende­letek egyik fajtája a követ­kező piaci feltételeken ala­pulna: a lakás komfortja, területe, fekvése, minősége. A másik rendelettípusnak figyelembe kellene majd vennie, hogy sokam képtele­nek a lakbér kifizetésére, ezért rögzíteni kell, hogy milyen feltételied lehet lak­bértámogatáshoz jutni (A lakbértámogatás pénzügyi fedezetének biztosítása össze­hangolt önkormányzati és pénzügyi kormányzati lé­péssorozatot igényel.) A tervezet egyik része ki­tér a túlzott lakbéremelések korlátozására. A képviselő elmondása szerint a szóba jöhető megoldás, hogy a lakbérek 1994 végéig nem haladhatják meg az 1992 év eleji lakbérek kétszeresét. Széles körben vitatott az önkormányzati tulajdonban levő és bérbe adott üzlethe­lyiségek bérleti jogának ér­téke, illetve maga a bérleti díj. A tervezet szerzői a nem lakás célú helyiségek béralkuját szabaddá kíván­ják tenni, de nem vetették el egy maximum-érték meghatározásának gondola­tát sem. Sóvágó László azt valószí­nűsíti, hogy a kormány al­ternatív javaslattal áll elő az önkormányzati lakások és helyiségek eladását illetően. Az egyik változat szerint törvényi előírás érvényesül­ne: a bérlők meghatározott kedvezménnyel vásárolhat­nák meg bérleményüket, amelynek mértéke nem len­ne kevesebb a forgalmi ér­ték felénél, s jelentős rész­letfizetési kedvezmény is maradna. A másik változat az önkormányzatokra bízná minden feltétel megállapítá­sát. A jövőben is lenne lehe­tőség a lakásbérletnek a bér­lő haláda utáni meghosszab­bítására: a túlélő házastárs, a szülő, vagy a gyermek számára. A lakáscseréket az önkormányzatok szabályoz­zák. A kormánypárti képviselő megítélése szerint a javaslat nem kifejezetten „bérlőpár­ti”, elfogadása után inkább a tulajdonos önkormányza­tok helyzetének erősödése várható. A parlamenti vita áprilisban kezdődhet meg. Jótékony cél érdekében Bált szervez az !C(P) ül. Számos híradás jelent már meg az IC(P) Ril. 1992. márc. 28-án rendezendő Jótékony Célú Báljáról, de átfogóan, az ez ügyben illetékesek még nem nyilatkoztak, meg­kerestük Pap Gyulát a szer­vezőbizottság elnökét, az IC(P) Rt. sajtófőnökét, hogy tájékoztatást kérjünk e so­kak által érdeklődéssel várt esemény előkészületeiről. — A mai nehéz gazdasági helyzetben van még ked­vük a miskolciaknak hálóz­ni. egyáltalán hogyan fog­tak hozzá a szervezéshez? — A bálozó kedv még csak- csak meglenne városunk pol­gáraiban, azonban közismert, hogy alig van ilyen célra al­kalmas impozáns, megfelelő befogadóképességgel rendel­kező épület környékünkön. Így a csekély számú szóbajö- hető helyszín adottságait ösz- szevetve a lillafüredi Palota Szálló volt az, amely meg­felelt k ívá nalmai oknak. — A farsangi szezon vé­gén, hogyan illeszkedik a bá­lok sorába az önök rendez­vénye, mit jelent a nevé­ben szereplő jótékony cél? — A jótékony cél kettős. Egyrészt az elmúlt évben az IC(P) Rt. kezdeményezésé­re létrejött Gyermekrehabi- litációs Alapítványt támo­gatjuk a bál bevételéből, másrészt a különleges, a ré­gi bálok hangulatát idéző exkluzív környezetben 29-én vendégül látjuk a Gyermek­város lakóit. — Milyen az érdeklődés, kiket várnák vendégeik közé, és hogyan fogják szórakoz­tatni őket? — Az elmúlt évben rende­zett jól sikerült IC(P) Rt. Bál eleve vonzotta a közön­séget — akkor mintegy 250 fő volt jelen- — az idén is a várható háromszáznyolcvan •—négyszáz fő iszín,vonalas szórakoztatását kell még magasabb szinten megolda­ni. Ezt a célt szolgálja a ne­ves könnyűzenei előadókon kívül (Komiár László, Szandi és Fenyő Miklós, Zoltán Eri­ka és a Dolly Roll szerepéi a műsoron) Ungár Anikó bű­vész, a Szinvavügyi Néptánc­együttes, a kassai VSZ For- mációs Tánc Stúdiója, a Miskoloi Nemzeti Színház tán-ccsoportja és a 20. Sz. Ál­talános Iskola néptáncosai­nak összességében mintegy harminc blokkból álló mű­sora. Ezenkívül lesz lézer- ishow-val egybekötött tűzi­játék, ikamarakiállítás, tom­bola és természetesen szép­ségverseny is. A műsorszá­mok sorát látványos divat­bemutató egészíti ki. — E gazdag program szer­vezésében, lebonyolításában bizonyára sokan közremű­ködnek ... — Az összbáli produkció létrehozásában koreográfu­sok, díszlettervezők, belső- építészek, divatszakértők vesznek részt. A konkrét szervezési munkákat össze­fogja, koordinálja az IC(P) Rt. sajtó osztálya, mely mö­gött a cégen belül mintegy 20 fő és a külső előbb emlí­tett segítőket, szervezőket figyelembe véve a SECAB és a BM biztonsági embere­it is 'beszámítva közel 60 fő, a teljes kiszolgáló személy­zetet -tekintve pedig csaknem 100 közreműködő segíti a méreteiben, kiállításában — nyugodtan mondhatjuk — régiónkban egyedülálló ren­dezvény sikerét. A -szervezési feladatok to­vábbi részét képezi, hogy a bál céljaiban túlmegy a né­hány száz bálozó szórakoz­tatásán, a várhatóan Látvá­nyos tűzijátékra — ami 28-án este 9 órakor veszi kezdetét — várunk minden kedves érdeklődőt, akik a Lillafü­redi Kisvasút igénybevételé­vel ingyen közelíthetik meg a helyszínt. Helyesbítés Az Észak-Magyarország 1992. március 17-i számában újságcikk jelent meg — Bált rendez az Imperial cím­mel, amelyben sajnálatos-mó­dion- tárgyi tévedések for­dultak elő. Az ominózus újságcikk­ben az látott napvilágot, mi­szerint az Imperial Club Business Center szervezi az lO(P) Rt. jótékonysági bál­ját. Ennek a felkérésnek, ha ilyen [elkérést kaptunk vol­na, nagy örömmel eleget tettünk volna, miután egy nemes ügy szolgálatáról van szó. Azonban a valós helyzet az. hogy a magunk részéről csaik az IC(P) Rt. jótékonysá­gi bál estjének a néhány perces divatbemutató mű­sora szervezésére jeleztük vállalkozási készségünket, továbbá a Club tagjainak szíves figyelmébe -ajánljuk a rendezvényt. Az említett újságcikkben előfordult tárgyi tévedésért mind az IC(P) Rt-itől,mind az Észak-Magyarország .szer­kesztőségétől, mind pedig az olvasóktól szíves elnézést -leé­rünk. Imperial Club Business Center Az átalakulási törvény úgy rendelkezik, hogy már­cius 20-tól ikel'l megrendez­ni, megszervezni az úgyne­vezett vagyonnevesí-tő 'köz­gyűléseket. Várható, hogy ezéken a közgyűléséken pa­rázs vitákra is sor kerül majd, ezért a-z egyik fősze­rep .nyilvánva-lóain a jogászo­ké lesz. De vajon hova for­dulhatnak az érintették? Honnan kaphatnák jógii ta­nácsot, védelmet, szolgálta­tást? — kérdezte a Failutévé riportere dr. Sárossy Lász­lót, a Földművelésügyi Mi­nisztérium állLam-titkárát. — A tanácsira szorulók bi­zalommal fordulhatnak a megyei földművelésügyi hi­vatalokhoz, valamint a nyolc köztársasági meghízott iro­dájához, és természetesen a Földművelésügyi Minisztéri­umhoz, valamint a Gazda­körök Országos Szövetségé-. hez is — hangsúlyozta dr, Sárossy László. Tavaszi műszaki vásár zajlik a miskolci Centrum Áruház felújí­tott 2. emeletén. A vevők a legkülönbözőbb típusú márkás háztartási gépekből, televíziós és híradástechnikai cikkekből válogathatnak. A televíziók kö­zött a sláger a 117 cm átmé­rőjű kivetítő, amelyet elsősor­ban üdülőknek, iskoláknak, intézményeknek kínálnak. Az áruház átépítése egyébként jó ütemben halad. A legjelentő­sebb munkák most a lezárt első emeleten és kívül folynak. A centrumosok mindent meg­tesznek azért, hogy a jövő év elejéig elhúzódó átépítési munkák ideje alatt is zavarta­lan legyen a vásárlás. (NY. I. - L. 1.) Küldj egy lapot a természetért! Országos, sőt határainkat is átlépő akciót hirdetett a kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Iskola. Azok az iskolások, akiket aggaszt környezetük állapota, a vi­zek szennyeződése, az er­dők pusztulása, küldjenek egy természeti témájú ké­peslapot április 5-ig az is­kola címére! (6000 Kecske­mét, Szabadság tér 7.) Az így összegyűlt lapok töme­ge, és a belőlük rendezett kiállítás — amelyet a Föld Napján, április 22-én nyit­nak meg az intézményben — mutatja majd: a gyere­kek egészséges környezet­ben akarnak élni! Kérik a lapok feladóit, hogy nevük, címük, életko­ruk és iskolájuk feltünteté­se mellett írják meg azt is, ha rajtuk múlna, mit ten­nének legelőször a környe­zet megóvása érdekében. Az akció meghirdetői a beküldők között jutalmakat sorsolnak ki. Na lám, ide is betört! Már­mint a piacra. A demokráciá­ról van szó, pontosabban an­nak egyik, napjainkban mind több helyen és egyre félelme­tesebb formában „virágzó” formájáról. Amit sokan — s csak ezt! - teljes mértékben azonosítva a demokrácia fo­galmával úgy értelmeznek: azt csinálhatok, amit akarok, sen­kinek semmi köze nincs hozzá. Profánabbul megfogalmazva: - Nem tetszik? Tehetsz egy szívességet. Szóval a piacra is betört. Sőt napjainkban ott virágzik leginkább ez a fajta demokrá­cia. Sajnos. Virágzásának éltetői: a duó tagjai. 1. a tudatlan vá­sárló, 2. az erre építő lelket­len eladó. Mindkettőjük közös vonása: rendkívül mohóak. Aki mór megvette, attól kér­di az, aki majd ezután vásá­rol: — Hogy' vette? Huszon­ötért? S hol? Megyek én isi oda, hiszen emitt nagyon drá­ga. Harminc. Az olcsó huszonöt, meg a drága harminc special a szőlő­oltvány ára, amely telepítésé­nek éppen mostanság van az ideje. Ám a szőlőoltvány nem olyan mindennapos termék, mint a sárgarépa, a krumpli, a tojás, vagy a hordóskáposz­ta. Mert az utóbbiakat többé- kevésbé mindenki pontosan tudja minősíteni, azokhoz min­denki ért. De a facsemeték­hez, szőlöoltványokhoz(?!) Ha azt hallja a vevő „inkro- csó pieri”, azt gondolja, az: anyját szidják. Pedig hát csu-, pán egy jóféle őszibarack- fajta nevét ismertették vele. Már pedig, ha ezt sem tudja, honnan tudná, hogy az a su- háng, vagy koronás fa az-e, amit ő szeretne. Mert ő csak szeretne egy olyan nagyszemű, ízletes korai izét, amit nem kell se permetezni, se metsze­ni, se semmit. S persze, na­gyon olcsón! Ez utóbbihoz, ehhez nagyon ért. Hogy a huszonöt, az ke­vesebb, mint a harminc. Dör­zsöli is a kezét, hogy jó vá­sárt csinált. Tíz szőlőoltvány, (Csabagyöngye, Saszla, Szőlős­kertek királynéja, Cardinal, Hamburgi muskotály — egy egész sorozat, hisz' az eladó is mondta, mind máskor érik) oltványonként nyert öt forintot. Az annyi mint.. . Nos, testvé­rek között is ötven forint. Kis pénz is pénz, meg kell becsül­ni. Ügy bizony! Állok a harmincas, szóval a drága oltványos választékánál. Evek óta tőle vásárolok sza­porítóanyagot, és még soha sem csalódtam. Minden az volt, aminek mondta, s ami legdöntőbb, 99 százalékban minden megeredt. Odajön egy idős asszony. Kezében szőlőoltvány. Arrébb vette. Nézi az ittenit, szótlan. Hallja a mások kérdezgetésé- ből, hogy itt harminc. — Ma­ga mennyiért vette? — kérdem. — Huszonötért. Talán meglepő, hogy spéci­éi ő ezt most nem büszkén mondja. Nem ért a szőlőhöz, de annyit azért meg tud álla­pítani, hogy a kettő között ég és föld . . . mármint a különb­ség. Az övén cérnavékony haj­tások, fonnyadt, száraz gyö­kérzet, emezen . . nos, éppen az ellenkezője. — Visszaviszem! — szaladt ki a száján, hirtelen eltökéltség­gel, s határozottan elindul. Oda vissza, ahonnan vette. Nem is csoda, hiszen az lenne kész csoda, ha abból a tíz oltványból egy is megeredne. Jön vissza később, ám kezé­ben csak ott a csenevész olt­vány. De mintha több lenne*- Hát nem cserélték vissza?— Nem, de tudja, adtak még ingyen öt darabot., S megy. Ügy látom, boldog­ság sugárzik az arcán. Szerencsétlen! Tíz helyett most tizenöt gödröt kell ásnia. De minek!? Ilyen ez a piaci „demokrá­cia" 1992 tavaszán. Szemetet árulnak, árulhatnak legálisan egyesek. Akik nincsenek is ke­vesen! Például kétféle szőlő- oltványra nyugodtan rátehet valaki tizenöt szőlőfajta cím­kéjét. Megteheti, senki nem' ellenőrzi. Az ellenőrzés idegen ettől a „demokráciától”.- Mit szeretne drága asszo­nyom vásárolni? — kérdi egy másik, aki csemetefákat „for­galmaz”.- Egy jóféle ringlófajtát.- Asszonyom, a legjobb helyre jött. Ezt a ringlót — amelyik csak nálam kapható - se permetezni, se metszeni, se semmit nem kell. Ez az asszony el, (termé­szetesen a ringlóval), de jön a másik. Az meg debreceni muskotályost keres. Kiderül, ő is a legjobb helyre tévedt. Mert itt minden van. A ga- rádból kiszedett kökény- és1 szilvasarjak úgy elkelnek ne­mes gyümölcsfacsemeteként, mint a pinty. S a mohó vevő mert mi más? - meg örül, hogy míg a faiskolai lerakóto­kon 130—160 forint egy fa ára, itt 80-90-ért is hozzájuthat. Hogy két-három, vagy öt évi múlva (melyik fa mikor terem) pofára esik? S a ringló helyett esetleg bódiszilvóba, netán kö­kénybe haraphat? Nem vagyok' kárörvendő, de mit nem ad­nék, ha látnám akkor azokat a savanyú ábrázatokat! S végül (ezt felfoghatják a reklám helyének is) íródtak a fentiek a becsületes, tisztessé­ges szaporítóanyag-forgalma­zók védelmében. Mert bármi­lyen furcsa is a mai ügyeske­dő világban, akadnak ilyenek is. Kár lenne őket elveszíte­nünk. Hajdú Imre Gazdálkodás az önkormányzati lakásokkal Mäszaki vásár a Centrum Áruházban Neves! a vagyont Piaci Jemiikráciilialltiideiél

Next

/
Oldalképek
Tartalom