Észak-Magyarország, 1992. március (48. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-12 / 61. szám
1992. március 12., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Elkeseredettségemben évek óta forr bennem az elhatározás, hogy papírra vetem mondandómat a lyukói szénről, ami bizony nem olyan közkedvelt, mint azt többen állítják. Sajnos, sok család számára egyelőre nincs más lehetőség, mint a széntüzelés, így kénytelenek megmaradni a közelben kifejtett, s emiatt nagyobb szállítási költséggel nem terhelt lyukói mellett. Az Észak-Magyarország március 5-i számát olvasva; felháborodással vettem tudomásul, hogy az igen tisztelt Országgyűlés, döntésével szabadjára engedte a lakossági szénárakat. Ezt követően a Borsodi Szénbányák gazdasági vezérigazgató- helyettese igyekezett nyilvánosságra hozni az amúgy is minőség alatti szén árának 300 forintról 400 forintra emelését. Vajon hányán tudják ezt megfizetni? Különben ahogy vásárláskor velünk legtöbbször elbánnak, ahhoz bizony már bátorság kell. Igaz, nem kötelező lyukóit vásárolni, mint azt az elmúlt évben reklamációm során az egyik illetékes megjegyezte. Amikor a fuvaros leönti a mindennek, csak szénnek nem nevezhető tüzelőt, a torkomban szorítást érzek, s majd újabbat és újabbat a berakodásnál, szinte minden egyes lapátnál. A pénzünkért meddőt, port kapunk — és ami nehezen észlelhető külsőleg —, követ, troszkát — kalória nélkül. Megalázó ez a kiszolgáltatottság, ez az „eszi, nem eszi, nem kap mást” szemlélet. De volna egy javaslatom, ami a kereslet-kínálat törvényeinek nagyon megfelelne, hiszen az üzlethez két fél szükséges. Először is szállítsák ki a szenet, s ha az elfogadható, fizetünk! S végezetül még annyit: akik a legjobbakat hirdetik, próbálják ki egyszer, milyen érzés drága pénzen vett tüzelő mellett fagyoskodni. P. J. Miskolc Már >az úgynevezett 33-ak kőbányai vásárvárosban rendezett „gulyásparti”-járói szóló tudósíit ásóknál 'megfigyelhető volt, hogy a különböző lapok újságírói igen nagy eltéréssel becsülték meg -a demonstráción részt vevő személyek számát. A kormányihoz — nem titkoltan — igen közel álló lap munkatársa 3—4 ezenre taksálta akkor a jelenlevőket, beleértve a két 'kormány- koalíciós párt illusztris és kevésbé illusztris képviselőit is. Az országos napilapok akkor szinte v.alameny- nyiien nagyságrenddel kisebb létszámban határozták meg az 'egybegyűlteket. Kíváncsian vártam ezek után a kisgazdák szegedi nagygyűléséről készített cikkeket. Természetesen ezúttal sem voltak a lapok egységesek a résztvevők számát illetően. Most viszont az előbb említett, kormányhoz közel álló lap tudósítója vélte úgy, hogy mindössze 3000—4000 a gyűlés résztvevőinek száma (a sportcsarnokon beiül és kívül), mig más lapokban 5—6, illetve 7—8 ezres létszámmal találkozhatott az olvasó. A kor- mánylap tudósítója szükségét érezte annak is, hogy megmagyarázza, miért becsülte körülbelül félére a jelenlevőket. Így ír: „Mi azonban inkább a sportrendezvények, rendezőinek hiszünk, akik jól ismerik az építmény befogadóképességét.” (Ahelyett, hogy a saját szemének hinne, vagy átvenné az MTI hivatalos közlésében szereplő számadatot.) E sorok írója, mint volt NB I-es kézilabda-játékvezető, szintén ismeri a szegedi sportcsarnokot és an- nák befogadóképességét. Egy rangos kézilabda-mérkőzésen valóban bezsúfolnak háromezer nézőt, de akkor a küzdőtéren osak a játékosok tartózkodhatnak. Ezúttal viszont a körülbelül 25x50 méteres politikai küzdőtéren is a közönség helyezkedett el. Több ezren pedig kívül rekedték. Gödény Ferenc Miskolc Volt egyszer egy választás Már-már azt hinné az ember, hogy demokratizálódott a rendszerváltás után a szavazás is, és az, aki választ, az valóban választ is. Ez azonban még nem minden területen igazán demokratikus. Így történt ez az encsi áfész részközgyűlésein is, ahol a tagoknak a szövetkezet küldötteit és tisztségviselőit kellett megszavazni. Eddig ez rendben is lenne, üe ahogy ezt az áfész lebonyolította, az sokunkból felháborodást, értetlenséget váltott ki. A választást nyílt szavazással kellett lebonyolítani. Felsorolták a húsz küldött nevét és elhangzott a „kinek van más javaslata?” is. Persze rövid másodpercek alatt esetleg egy-két név merült fej, vagy volt, ahol egy sem. Az emberek egymásra néztek, tiltakoztak, tartózkodtak, ki-ki a maga módján. Egy biztos, az elhangzott neveket egyszerre felsorolva, a tagság megválasztotta. Hogy hol érvényesül itt a tagság akarata? Sehol. Mert bárkit is javasoltak, annak semmi esélye sem volt, hogy megválasztható legyen a „kiválasztottak” helyett. Tudniillik, Encsen három részre borították a tagságot, így ha az egyiken meg is kapta volna a szavazatok többségét a tagság jelöltje, a másik két helyen nevük fel sem vetődött. Ügy éreztük, hogy a vezetés által „kiválasztott” tisztségviselők, így nem a tagság általi lettek megválasztva, tehát legitimitásuk megkérdőjelezhető. Egyes vélemények szerint ügyanazok a „bólogatójánosok” lettek kiválasztva és nem megválasztva, akik az elmúlt időszakban is tisztségviselők Voltak. Igaz, a vezetés szempontjából érthető az óvatosság, ki tudja milyen lesz egy új ember, nem lesz-e izgága, mindenbe belekötő. Megszavazzák-e feltétel nélkül a terveket, a vezetők prémiumát, a közelgő elnökválasztásról nem is beszélve. Meggyőződésem, hogy a szövetkezet vezetésének ilyen demokratikus módszerekre semmi szüksége nincs. Ha engedték Volna a valóban demokratikus, több jelölt közül való választást, lehet, hogy a szövetkezet szempontjából hasznosabb emberek kerültek volna a különböző tisztségekbe. De így, egy •'ovid időre újra visszatér a pártállami rendszer választási hangulata, amit nagyon sokan felejteni szeretnénk. A közelgő elnökválasztással kapcsolatban csak annyit: a „kiválasztottak” természetesen meg fogják erősíteni a jelenlegi elnököt tisztségében, hiszen emberileg, szakmailag megfelel a követelményeknek. De akkor mi szükség volt a — tagság véleményét nélkülöző — „választásra”? Gáspár Pál MDF encsi szervezet elnöke Jogsegélyszolgálat M» délután 1—6 óráig jogsegélyszolgálatot tartunk a sajtóké* I. emeletén, a levelezési rovat irodájában, tanácsot ad; dr. Demeter Lajos ügyvéd. Mire költhetnek? Jótékonyság - szerencsekerékből Nemrégiben egy olyan írásra bukkantam az egyik lapban, amely méltatlannak tartja a hetente felhalmozódó lottópénz gyűjtését a majdani ötös találat elérőjének. Ez lottó! Szerencsejáték, ahol például nincs kikötve, hogy hová költik az rlt.-ire jutó részt. Nincs elkötelezve, mint a totó, ahol a nyereményt :a megfelelő találatot elérőkön kívül a sport általános [fenntartására és fejlesztésére fordítják. Nem olyan régen a televízióban szó esett egy másfél milliós orvosi műszerről, amit keret hiányában nem tudnák beszerezni külföldről. De hetente hallunk, olvasunk olyan felhívásokat, amikor bizonyos nemes célok támogatására csekkszámlát nyitnak. Nem. lehetne megfaragni a döm- pinigimilliókat. ha csák részben is? Ha másra nem, hát legalább az egészségügy, a szociális ellátás finanszírozására? Mert bármennyire fontos a sport, azért az egészség is megérdemelné a nemes célra fordítható forintokat! Nyíri Kálmán Miskolc Bodnár Ildikó rovata Séta a Kossuth utcában Mór nemcsak a szigorúan Miskolc belvárosából tartozó épületek dicsekedhetnek új, megújult külsővel, hanem a kicsit távolabb eső utcák házai is. Szemet gyönyörködtetőek, nosztalgiát ébresztőek o Kossuth utca ódon épületei, szinte sétára csábítva az embert, Fotó: F. L. Adalék a Petőfi-kutatáshoz Telef onon ikeresebt meg O bennünket rokkantnyugdíjas miskolci olvasónk, s mondta el :az alábbiakat, mely véleménye, bite szerint .segítségül szolgálhat a Petőfi-kutatáshoz. A tavaszi budapesti vásáron 1940 tavaszán nyílt meg Bőcsről származásom miatt különös érdeklődéssel, figyelemmel olvasom a szülőfalumról szóló híreket a sajtóban, ligy volt ez február 25-én este is, hazaérve 83 éves, öreg szüleim meglátogatásából, íbiszen megyénk napilápjának első oldalán szembetűnő cím hívta fel a figyelmemet a „Bocsi napraforgó Svájcnak” írásra. Ám a „Továbbra is vadásznak diófáinkra” alcím elszomorított. Csak ne lett volna még egy kép is; a külországba szállítandó rönkökről, a kedves-kegyetlen cikk befejezőjéként. Ez ugyanis bennem nemcsak azt a gondolatot vetette fel, amii't a cikk írójában, miszerint: marad-e még termő diófa a megye falusi portáin, avagy ilyen-olyan áron megveszik a megszorult háziaktól, s kivágva jó pénzért eladják külföldre , hanem olyanokat is, amelyeket 'le sem merek, lesem tudóik írni. Miért? íme. Bocsi gyümöícsöskertünk- ben egyebek mellett hét darab, emlékezetem óta (59 éves vagyok) meglevő termő diófa volt. (Szörnyű, hogy ez már mind múlt idő!) Drága öreg szüleim éppen azon a napon siratták el azokat. Szinte ágyba fektette mind- keltőjüket elvesztésük fájdalma. És ezek nem nagy szavak. Még csak nem is tulajdonosi bosszúból eredő- ek. Ez tény! Amit csak az ért meg és érez. aki ismeri a diófát (diót) ültető öregember történetét, aki az élet megpróbáltatásait és örömeit úgy élte meg 83 éves koráig, hogy minden körülmények között ember maradt. Dolgos, szorgalmas, tisztességes, törvényt, _ s másokat is mindenkor tisztelő. És most e 7 diófát nem megvették tőlük ilyen-olyan áron, — kisnyugdíjuk méláz első szovjet .pavilon, ahol többek között bemutatták az 1848-as szabadságharcos lett sem tudták volna a termőfáktól így megválni (.na és hányszor voltak sokkal szorultabb helyzetben) — hanem kérdezésük, tudtuk nélkül -kivágták, elvitték. 83 éves gyenge életüket még ezzel is erőtlen ítélték. Ugyan milyen vigasztaló szavakkal tudtam volna teljesen visz- sza-adni a 'kegyetlenség miatt vesztett életerejüket?! Azt hiszem, nem sikerült tökéletes megnyugvásban hagynom őket, de engem fullasztották, fulLasztanak azóta is kérdések. — Hogyan tehet 7 darab (több évtizedes) fát úgy „kitermelni” egy gyümölcsösből, hogy ahová e kert adóKeserű napot nyugtáztak a közelmúltban a felső-bódvai kisközségek lakói a Borsod Volán és az önkormányzati, képviselők Komjátiban lezajlott tárgyalása után. A Borsod Volán a maga érveit hangoztatva, kimondta a szentenciát az ország legészakibb kistelepülései fölött: gazdaságtalan, azaz nem éri meg autóbuszjáratokat indítani a gyér utasforgalom miatt. Ennek megfelelően, három-négy autóbuszjáratot törölt Tornabarakony. Torna- szentandrás, Bódvalenke, Komjáti, Bódvaszilas, Torna- nádaska és Bódvarákó térségében. Néhányat pedig csak a vásáros napokon (szerda, péntek) engedélyezett, vagy éppenséggel ünnepnapokon és hivatalos munkaszüneti napokon szüntetett meg. A Volán ormosbányai és miskolci képviselőinek távoztával pánikhangulatban maradtak együtt a zászlókat, amelyeket Rákosi Mátyásért cserélt ki a magyar kormány. Olvasónk ott ja befolyik, ott, onnan ezt nem .veszik észre? — S hogy lehet úgy kiszállítani a községből (s még mennyit ezen kívül!), hogy nem tűnik fel a beszerzés .módja, helye senkinek? — Mi ez? Demokrácia vagy szabadság? S lesz ez után kárpótlás? Déhet, hogy ezek csak nekem — nekünk — kérdések, gondok, de hogy unokáink (szüleim dédunokái) még ,a fákat sem fogják látni, azt hiszem, az másoknak is elszomorító lehet. Sári Lászlóné Szerencs kisközségek polgármesterei, ök a tényeknek megfelelően jól1 tudják, hogy az országgal való kapcsolatát ezeknek az apró, 100 lelket sem számláló kistelepüléseknek az autóbusz biztosította. Az eluralkodó munkanélküliség mellett, az alig egytucatnyi ingázó Barcikára, Edelény- be, Miskolcra járt dolgozni. Az iskolásokat szállító autóbuszok ugyan megmaradtak, de azzal nem érhet be a dolgozó munkahelyére. Így két lehetősége marad: vagy állását veszíti el, vagy élköltözik a falvakból. A már amúgy is nyugdíjasokból álló faluközösségnek ez az utolsó érvágás volna. Nem véletlen, hogy a komjáti jegyzőnő a tárgyalások folyamán a román diktátor falupusztító politikáját emlegette fel. Vajon, hasonló vár a Felső- Bódva-menti kisfalvakra is? S vajon mindazok a települések, ahol bezártak már az sorakozott a több ezer érdeklődő között a pavilon előtt, is amikor rákerült a sor, neki is átnyújtottak vagy ötikiiónyi brosúrát. Ezek között volt az a kiadvány is, amelyikben ismertették a csapatzászló történetét, mint például azt; ki volt az ladbtt zászló parancsnoka, kik tartoztak kötelékébe, kiket vitték el munkáira Oroszországba. Ez a felsorolás — névsor —telefonálónk szerint hasznos adalékul szolgálhatna,-amennyiben erre a brosúrára — ,s ábban a Bem tábornok által vezetett csapat zászlajára — rátalálnának valamelyik (Honvédelmi Múzeum?) múzeumban a kutatók. üzletek, nincsenek kultúrhá- zak, iskolák, orvosi rendelők, óvodák, postahivatalok ..., most, 1992-ben megkapják kegyelemdöfésüket? Mert mi mást jelenthetne az, hogy embereket fosztanak meg az orvosi ellátás, a munkába járás lehetőségétől, attól, hogy kórházi napokon beteglátogatásra induljanak. Sovány vigasz a Borsod Volánnak azon ajánlata, hogy visszaállítja a megritkított járatokat, ha az önkormányzatok megfizetik. Ez azonban a kistelepülések költségvetésébe nem fór bele. Hiszen például Tornabara- konyba már a zacskós ivóvíz kiszállítása is megszűnt pénzszűke miatt. Tényleg nem lehetne ezekre az életbevágóan fontos kérdésekre humánus megoldást találni? György Horváth László Diófákat sirató öreg szülék Ahová (lassan) a busz sem jár * \ ' ■' -- -v - s- s" - ' -- N V X , "N s Már a matematika sem politikamentes?