Észak-Magyarország, 1992. február (48. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-01 / 27. szám

1992. február 1szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 12 Füzes László Rejti életét Afény ollói szabják a sötétet, világosodik lassacskán az ég. Valósággá sűrűinek éji rémek, és igazsággá átkozott mesék. Züllött lidércek imbolyognak, az árnyak lelke mint a hinta száll, ma még feltörnek négy-öt boltot, ■ - hogy lehetne ma bárki boldog, - az utcán csend van, félelem tanyáz. Rejti életét, akifutna. Mert észrevenni semmit nem szabad. Folyik az ember vére, jussa, s észrevétlenné soványodva' nem lát, nem hall. így talán megmarad. Horváth Gyula Juhász József Szorzás Kifosztva Szorozd meg a tönkrement Édesanyákat reménytelenséggel: világelmúlást kapsz. Élők és Holtak Szólnak az Élők: magunk vagyunk, szólnak a Holtak: magunk vagyunk, milyen isteni szerencse, hogy így összetartozunk. Az alkotás örömét is elkoboztad tőlem, adakozásod csak incselkedő volt. És ha most a keserű fájdalomra szám megharapom torz mimikámtól elijedsz és farkast kiáltasz rám. közöttünk hídnak szabályok betonfala áll, rajta még átível illúzióként megküszködött remény és kiérdemelt halál. Füzes László Téli tűnődés Szív-robbanásos vidék Harangszó, imádság. Szűzfehér havon, fátyol-köd uszályos, holt lakodalom. Rigónyom a hóban, sehová se megy, didergő felhők közt fázós nap remeg. Kedves Pilinszky János! ítélet időben írom Önnek e levelet, félelmetesen zuhog a zivatar, szemünk látását eltakarják a sötét nappalok, és vakítóan világosak az éjszakák, az öreg nénik imakönyvükben laknak; Isten előtt sírnak, mert vezérünk nincs, s e szív-robbanásos vidékről egyre többen mennek át a halál földjére s nem jön ránk víg esztendő, csak tolvajhalál. Más rétek virágát perzseli tüze, másfelé készülnek vidám esküre. Itt lesz-e még május? Véget ér a tél? Mit tehet a szegény? Fázik és remél. Tadeusz Olszewski A meghatottság definíciója ...szinte hatalmába kerít minket a szél láthatatlan vászna S ím nézd - meghajolt fák (szebb képzelni - meghajolt zászlórudak) a szél lobogói ily igen lágyak és a fájás ismét legközelebbi ismerős lesz Az éj hóviharában van idő szelídségre és a hómezők egyre nagyobbak közelebbiek a havas mezőkön vérrózsákat gyújtok hát mindkettőnkben vérrózsa villan fel És megosztjuk mágunk közt az emléket - ez a legtöbb mit adni lehet Nádassy József fordítása' Szőke Lajos Egyszerű egyszerű ember voltam mindig az emberrengetegben kétkezű és fáradhatatlan dolgait naponta rendberakó magyar anyanyelvű földlakó Kiválasztás azt az önmagamat szeretem amelyiknek a fejét pártos eszmékkel nem tömhetik degeszre de kinek minden napra kész a kedve tenni dolgát szorgosan Pataki nagyasszonyok Országh Ilona gyűrűje Jó 25 évvel ezelőtt, 1965. április 12-én a sárospataki vártemplom kriptáinak feltá­rása során egy szép kis rene­szánsz aranygyűrű került elő. Kör alakú lapján mindenki ál­tal könnyen értelmezhető szimbólum látható: két egy­más felé nyúló kéz egy szívet tart. A gyűrű belsejébe PG és OE monogrammokat vésték. Vajon kié lehetett ez a gyűrű? A szakemberek szerint Peré- nyi Gábor ajándékozta jegy­gyűrűként feleségének, Or­szágh Ilonának (az OE felol­dása Országh Elena). Perényi Gáborról aránylag sokat tudunk, annál keveseb­bet feleségéről. Gulhi Országh Mihály Má­tyás király idejében emelke­dett az ország főrendjei közé. Nagy tekintélyt élvezett a ki­rály környezetében, birtokai is szép számmal voltak. Az ő dédunokája volt Országh Ilo­na, aki 1537-ben született. Még alig 15 éves, amikor 1552-ben férjhez ment a nagyhírű sárospataki földes­úr, Perényi Péter fiához, Gá­borhoz. Perényi Péter ekkor azonban már régen nem volt pataki várúr, mert 1542-től Ferdinánd fogságban tartotta Bécsben, és ott 1548-ban meghalt. Távollétében a pata­ki vár gazdája - mint oly sok­szor az idők folyamán - egy erőskezű, energikus és dina­mikus asszony volt, Perényi Péter felesége, majd özve­gye: Székely Klára. Egyes kutatók azt állítják, hogy ő volt a legfőbb szorgalmazója an­nak, hogy a pataki egyház lu- teránussá váljon, s ezzel együtt luteránus, vagyis evangélikus szellemű legyen a sárospataki katolikus iskola. (A majdan nagyhírű reformá­tus kollégium elődje.) Perényi Gábor 1532-ben született és már fiatalon ma­gas országos tisztségeket töl­tött be, mert - apjával ellen­tétben - Habsburg Ferdi- nándnak esküdött hűséget. 1552-től, tehát 20 éves korá­ban Felső-Magyarország fő­kapitánya és királyi tárnok- mester, 1554-től királyi taná­csos. 1565-ben nagyszámú csapatával részt vett a Habs- burg-seregek oldalán Tokaj, majd Szerencs ostromában, szemben az erdélyi fejedelem hadaival. De ekkor már sú­lyos beteg volt. Kora fiatalsá­gától kezdve gyötörte a köszvény, s 35 éves korában, 1567-ben halt meg Pozsony­ban , amikor éppen az ország- gyűlésben vett részt. Felesége csupán két esz­tendővel élte túl férjét. Ő 1569. május 2-án, 32 eszten­dős korában hunyt el. A vár­templomban Szikszai Fabri- cius Balázs mondott felette hosszú emlékbeszédet. A ne­ves sárospataki tanár jól is­merte a nehéz sorsú várúrnő életét és gyászbeszédéből - túl a szokásos nekrológ köz­helyeken - kirajzolódik előt­tünk ennek az egykori pataki nagyasszonynak rövidre sza­bott élete. ★★ ★ Kiemelte a szónok őszinte és mély vallásos hitét, buzgó imádságos életét. Feltűnő, hogy a teológiát is nagy ér­deklődéssel tanulmányozta, mégpedig Kopácsi István ve­zetésével. (Tudjuk, hogy ez az egykori Ferenc-rendi szer­zetes terjesztette el Patakon a luteránus hitvallást. 1548- ban özvegy Székely Klára ösztönzésére fia, Perényi Gá­bor első földesúri intézkedé­V ___________________________ sek ént őt tette a sárospataki egyházközség vezetőjévé. Ő lett egyszemélyben a vár­templom papja és az iskola rektora.) Nagy volt a vágyako­zás Országh Ilonában, „hogy a tiszta vallástudományt ala­posan megismerje”, s a gyászbeszéd prédikátora ta­núsítja, hogy „mély buzga­lommal hallgatta tisztelendő Kopácsi István atyát míg élt, ennek az egyháznak és isko­lának kormányzóját, aki föl­desurunknak több éven át papja volt; ezt tőle magától gyakran hallottam”. Az is figyelemre méltó, hogy szorgalmasan tanul­mányozta a Bibliát, mégpedig a magyar nyelvű szentírást, s a szent könyvek olvasásában rendkívül gyönyörködött. Nagy béketűréssel élte nem könnyű családi életét. Házastársi szeretetét különö­sen bizonyította férje „súlyos és huzamos betegségének ideje alatt, melyben földes­urunk az utóbbi években kín­lódott; a beteg ember körüli felszolgálásra, még a szolgai teendőkre nézve is, melyeket mások is elvégezhettek vol­na, a finnyás vonakodás min­den jele nélkül készségesen felajánlotta munkáját”. Azt is kiemelte a prédikátor, hogy sohasem veszekedett férjével, pedig az „a könyörte­len betegség miatt elkesered­ve néha-néha durván s kímé­letlenül bánt vele". Dicséretes volt a szegé­nyek iránti jótékonysága és áldozatkészsége. Gyakran osztott ki köztük élelmet, sok­szor maga is megvendégelte őket és élelmezésükre, ruhá­zatukra ugyancsak gondot fordított. Különleges figye­lemmel fordult a szegény be­teg asszonyok felé, nemcsak élelmezésükről, de ápolásuk­ról is gondoskodott. Nyilvánvalóan hiteles tudó­sítás a gyászbeszéd követke­ző mondata: „Sok kitett cse­csemőt is felvétetett és foga­dott ápolónőkkel neveltetett és eladó korukig női lakosztá­lyában tisztességesen táplált és végül bőkezűen kiházasí­tott”. *** Országh Ilona mindig egy­szerű ruhákban járt: „A hival­kodó, költséges öltözéket, amire pedig a nagy vagyon mellett a kívánságig tellett vol­na neki, emelkedett gondol­kodásánál fogva utálta a mi nagyasszonyunk." ‘'Csakis olyan „illendő, tiszta, egysze­rűen csinos ruhát viselt, amely őt férje előtt - és nem mások előtt! - kedvesebbé tette. Az volt a meggyőződé­se ugyanis, hogy az igazi női dísz és ékesség nem a test pi- perézésében és a ruhabeli szertelén fényűzésben áll, hanem a kegyességben, sze- retetben, engedelmesség­ben, szépségben, erkölcsi tisztaságban és jótékonyság­ban." A gyászbeszédet szerző prédikátor azt is hitelesen ta­núsította, hogy Országh Ilona alig-alig távozott el várbeli ott­honából. A kor gondolkodásá­hoz híven ezért így dicsérte őt: „Mindig és folyamatosan női lakosztályában tartózko­dott, ahol háztartási köteles­ségeit szorgalmasan végez­te, női cselédeinek teendőit kiosztva, azokat szoros és szigorú felügyelet alatt tartva. Az ő női lakosztályát soha­sem érte gyalázat amiatt, hogy női személyzetét sza­badjára eresztette vagy szí gorúan nem fogta volna". Csak a templomba járt el, de akkor az is a várfalakon belül volt; és még egy helyre: „gyönyörű kertjébe, ahol min­denfajta kedvelt virágai pom­páztak". (Nyilván ez volt a mások által is emlegetett Gombos-kert.) „Folytonos és hű őrzője volt az ő házának és nem ártotta magát kíváncsian semmiféle, a női nemre nem tartozó kormányzati ügyek­be". A gyászolóknak ott a vár­templomban, amíg a beszéd e részletét hallgatták, eszébe juthatott valamiféle mende­monda (amit kortársak írás­ban is feljegyeztek). E szerint Perényi Gábor igen-igen fél­tékeny volt szép és ifjú felesé­gére. Ilonának társaságba, mulatságba, szórakozásba nem volt szabad mennie, mert férje még azt sem tűrte, hogy más férfi szeme lássa őt. Ha távozott hazulról, fe­leségét elzárta, s ablakait el- rekesztette. Még egészséges korában megesküdtette fe­leségét, hogy másodszor nem megy férjhez (Takáts Sándor, a neves történetíró kutatta fel e vélekedések for­rásait). Megkeserítette házas­életüket férje betegsége mel­lett még az is, hogy nem született gyermekük. A Peré­nyi családnak ez az ága velük megszakadt. A templomban szorongó gyászolók közül soknak eszébe juthatott Ilona asszony nevelt lánya. „Nővé­rének Kata nevű leánykáját odavette maga mellé Patak várába, ő gondoskodott róla, nevelte, tanítgatta.” Férje ha­lála után azonban szülei visz- szakérték a kislányt, tőle is meg kellett válnia. Ez is fo­kozta szomorúságát, bánatát. 1568 tavaszán azután ő is betegeskedni kezdett. S hogy milyen nagy tiszteletnek és megbecsülésnek örvendett országszerte, az most e szen­vedés időszakában tűnt ki igazán. Áz ország messzi tá­jairól felkeresték őt a főrangú hölgyek, vigasztalni, rajta se­gíteni. Még a nádor felesége, Kanizsai Orsolya sem restell- te a hosszú út fáradalmait. 1568 májusában orvossal és gyógyszerésszel érkezett a pataki várba a nagy beteg­hez. De még egy sok szenve­déssel teli év hátra volt. Ad­dig, amíg 1569 májusában ő is odakerült a vártemplom kriptájába, a Perényiek közé. „Pannónia nagyasszonyai közt, mint a legfényesebb vi­lágosság ragyogott ő!” - hir­dette a sírfelirata. 1568. április 9-én Országh Ilona - már betegen - a Peré- nyiek közeli birtokán, Terebe- sen tartózkodott. A diósgyőri tiszttartó özvegye kereste fel egy bizonyos szőlőhegy bir­tokrészének rendezése ügyé­ben. Ilona asszony teljesítette a kérést. íródeákja magyar nyelven állította ki az okleve­let, amelyet lepecsételt és úr­nőjével aláíratott. „Én Guthi Országh Ilona, néhai tekintetes és nagysá­gos Perényi Gábriel Abaúj Vármegye örök ispánjának meghagyatott felesége... ez levél költTerebes várában, vi­rágvasárnap előtt való pénte­ken, 1568. esztendőben, Krisztus születésének után- na."-szólt az irat. Fáradt kezével írta oda ne­vét az özvegy. Ujján ott volt a kis aranygyűrű, a szívet simo­gató két kéz képével. Dr. Fehér Erzsébet Feledy Gyula: Tűzhely Bozsik István rajza

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom