Észak-Magyarország, 1992. február (48. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-22 / 45. szám
1992. február 22., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 „flics addig Jövőnk, mii a pusztulásnak iátat vetünkT Születésnapi beszélgetés a 70 éves Fekete Gyulával A magyar írók — zömmel politikusok is. A történelem szabta ezt meg számuk- ra feladatként. Nem szükségképpen párt-, de nemzet- politikusok. Ha ez szerepkör, feladat, vállalás, akkor Fekete Gyula az elsősorban 'menetel. Évtizedek óta. A ma élők közül egyetlen írót sem foglalkoztattak a magyarság alapvetően döntő fontosságú sorskérdései anyaira, mint Téged. Okítottéi, neveltél, dorgáltál, mikor mi kellett. S amikor a nemzet eme eufórikus han- dülatú átrendeződés színte- rére lépett, Te elhallgattál. — Először iß: nem hallgattam el — „én nem fogom be pörös számat”. Soha any- hyit 1945—46 óta, a borsodi földosztás, parasztpárti szer- Yeakedés óta nem beszéltem, ágáltam, vitatkoztam, szónokoltam, mint 89—90-ben. Abban viszont igazad van: a szépíró eközben, nagyokat “fölgat, inter arma silent musae. Éspedig, nemcsak a a folyamatos csatározások jhiatt. Regényt, de még elbeszélést sem lehet apróra fölporciózva írni— van egy szabad órám, írom tovább a fegényt? —, én legalábbis ®rre képtelen vágyóik, meg kell merülnöm az újjáterem- fött világban napokig, hetekig. — Maga az „eufórikus hangulatú átrendeződés” sem ugy szakadt ránk, mint az égi manna, jó egy évti- Zed szívós munkája ikészí- tette elő. A sokat emlegetett előzményeiknek is — Monor, bakitelek — bőséggel voltak Szárnontartásra érdemes előzményei. Talán a kérdéshez tartóik még: az MDF egyik alapítója voltam, de közvetlenül a választások előtt elfo- Sadtam a Nemzeti Paraszt- Párt utódjának, a .Magyar Néppártnak a felkérését az ülnöki tisztre. Némelyek eb- ben politikai ambíciót véltek fölfedezni, halott épp az ellenkezője igaz, végképp hiányzik betelem a politikai becsvágy. Már az MDF-ben í^egkezdtem a visszavonu- ;ast_ a politikai frontvonalból eredeti hivatásomhoz. A Néppárt felkérését éppen ®5ért vállaltam el, hogy tPentsem, gondozzam azt a ®zellemi-irodailimi örökséget, a humán közéletiségnék azt elixírjét, amelyet a Nem- Zeti Parasztpárt vezérkara hnak idején történelmünk- Példátlan töménységben képviselt. Egyébként már . ben lemondtam .az elnök- ^Sről, és azóta tiszteletbeli föö'k.ként” Illyés, Veres Fé- , Németh László, Bibó stván és a többiék öröksé- §et igyekszem ápolni, ébesztgetni . . . Jól látjátok: ’>vi.sszakapcsolódva” az ere- eti hivatásomhoz egyre több a°t szakítva az írásnak. p Milyennek látja-sejti ekete Gyula a jövőt? Mind- hek előtt és fölött a nemzetet? , Jó tíz évvel ezélőtt iram egy tanulmányt, melyet .Pártközpontnak, .a közpon- ’ bizottsági tagoknak, s ,me- ®5ei Pártbizottságoknak cí- éi.6Zve iilyós Gyulával az 6n. _a magyar szellem hu -ónkét _ neves alkotója írt 5ar ^záz év. — Sarkcsillag bep~605' °idalb A tanulmány jaAeÍezésében olyan fordu- u, Art. kiáltok, „mely megáil- j natja s viisszafor'díthat- am r!épünket iazon a lejtőn, tain .ma mar nom Prófé- szá ^bércnyomásos álom — aj, ^tógépen,, tudományos fi, P0s,ság.gal kitűzött kopja- he|, 1 .. va>i kikar ózva.” A ótayze®nlk csak romlott az- zah-uleg^irtüik közben a fel- bo,, , Ikizsá'kmányolt, kira- Hit i í°v°t. Nemrégiben a l6i.f. b.en fejtettem ki, kol- lv öngyilkosság fenyegeti a magyarságot. Eluralkodtak az önsorsrontó, életellenes károk a társadalomban: 34 év óta sorvad az utánpótlás, a világ leggyorsabban elvénülő népe lettünk. Hosszú idő óta szilárdan vezetünk az öngyilkosság világstatisztikájában, bomlanak a családok, terjed a bűnözés, a narkó, szökik a légkörből az oxigén, szabad .az út a határokon át. Azt nem mondanám, hogy szándékolt, tudatos ez .az ön- pusztítás, de abban igenis jelen van a bűnös tudatosság, hogy sem a közvélemény, .sem a politika nem fordít kellő figyelmet az évtizedek óta egzakt módon mérhető, tudományosan bizonyított veszedelmekre. A nemzet jövőjéről kérdezel?! Nevetséges volna a demokrácia, a gazdaság fejlődéséről ábrándoznom, amikor minden értek forrását, politika, gazdaság, kultúra vivőanyagát, hordozóját, a népközösség életét 'kóros pusztulás roncsolja, évről évre nagyobb arányban. Pitiáner ügy az élet értékéhez mérve a termelés, az élet- színvonal, a modernizálás ügye-gondja is. Tudom, tudom. ezek mind összefüggenek, de végképp nem mindegy, hogyan határozza meg évtizedeken keresztül a politika a kiemelt hangsúlyokat. Jövő? Nincs addig jövőnk, míg a pusztulásnak gátat nem vetünk. Járod-e mostanság az országot? Mikor voltál szülőföldeden, Mezőkeresztesen, egyáltalán a „szűkebb hazában”? Ha igen, mik ia benyomásaid? Változás? ... Változások? . .. — Legjellemzőbb az átmeneti állapot. Ami rendben is volna, ha nem szőné át minden részletében a bizonytalanság. Határozottabb, korszerű jövőkép kellene, ha .azt megcélozná milliónyi akarat, érvényre jutna egy rendező elv a társadalomban. Meggyőződésem, a világ számára társadalmi—gazdasági építkezésben is adhatnánk újat, ahogyan újat adtunk 1956- ban s 1989 politikájában. Ehelyett mi újra csal? má- salunlk-másolgatunk, ezúttal egy lecsengett nyugati formációt, egy avíttas kapitalizmust építgetünk újjá, bontott téglákból. Ami engem illet, én a .közérdek és a magánérdek egyensúlyának a híve vagyok — ha úgy tetszik a „harmadik út” híve, mint Németh László, Bibó István annak idején — vagy mint napjainkban Kohl kancellár, II. János Pál pápa. 1966-ban Mezőkövesden egy gimnazista fiú meginterjúvolta az ott tartózkodó Veres Pétert. Többek között megkérdezte tőle: „Dolgozik-e jelenleg valami nagyobb szabású művén?” Péter bácsi ezt felelte: „Hetvenéves korában az ember már ne csináljon túlságosan nagy programokat." De nyomban hozzátette ezt is: „Még van egész csomó mondanivalóm.” Ha én most ugyanezt kérdem tőled. Te mit válaszolsz? — Még? — Mi az, hogy: még? Most volna csak igazán! Pataki diákkoromtól fogva, jó ötven év óta mindig a tűz körül forgolódom, noha sohasem a fazékhoz közel. Nem mintha nem kínálkozott volna mód a közelítéshez, több az elégnél, de irtózom a hatalomtól — pontosabban: mindig is az ütközést kerestem vele. A hatalommal, a százszor, ezerszer erősebbel. Józan fejjel ítélve ez esztelen ség, tudom. De engem mindig az hozott igazán 'lázba, ha valami nagy dologban elkezdhettem a Lehetetlen ostromát. Dehogy is dicsekvés ez, mit dicsekednék számolatlan kudarcaimmal. Sikerként könyvelhetem el már azlt is, hogy lábon maradtam, hogy pehelysúlyú létemre akárhányszor ólamsúlyúval szálltam a ringbe, hogy legalábbis elkerültem a kiütést. Olykor-olykor történelmet csinálni is sikerült. Mármost nyilvánvaló, hogy fél évszázadnyi folyamatos közéleti verekedés után, annyi megélt politikai fordulat, front- átvonulás. rendszerváltás után, annyi személyesen ismert közéleti nagyság feltűnése és enyészete után igencsak felgyűrt az élettapasztalat, a „nyersanyag” bennem írónak, közírónak való. Negyvenhárom kötetem jelent meg idáig, százvalaihány hazai és külföldi kiadásban, mégis olyan érzés fog el, mintha a patyát most kezdeném. Tudom, ltudom, sem a tömérdek kiadó nem kíváncsi rám, nyilván, mert az olvasók sem igen kíváncsiak, de helyben vagyok, s ez megint a megszokott pozíció: a Lehetetlen ostroma. A Gondolat kiadónál például jó másfél év óta asza- lódiik egy elfogadott kötetem, a Magvetőnél közel harmadfél évig aszalódotlt, most jelenik meg — ez utóbbiban három évtized népesedési vitáinak tapasztalatait ösz- szegező könyvem, az okokat, a megoldás lehetőségeit az immár pusztulásnak indult Európára is kiterjedő érvénnyel. Noha az ÁKV null- példányt rendelt belőle, szik- rányit sem kételkedem abban, hogy szükség van erre az írásra, tárgyilagos, bőven dokumentált rajzára annak a történelmi—társadalmi folyamatnak, amelyet — ENSZ dokumentumok, alapján — népirtásnak is nevezhetnénk. A civilizált világban nincs ennél fontosabb kérdés, s felelőtlenül elhanyagöltabb sincs. De vannak drámáim nyersben, van tíz kötetre való naplóm, emlékezésem, ugyancsak nyersben. Évtizedeik óta felgyűlt annyi szépírói téma, vázlat, feljegyzés, hogy bőven adna munkát több hosszú életre. Egy-egy beleszólás a közéleti vitákba — ennyit láthattok mindezekből. A többi a jelek szerint az asztalfióké lesz — dehogyis politikai okból. Inkább érlelődjék nálam a kézirat, mint a kiadóknál. Érlelődik közben az idő is. — Kívánoki, kívánunk további számos esztendőket, kedvben, egészségben, hogy „nyers" írásaidat ,— is köntösbe öltöztetve az olvasó, az ország javára ismertté s — ne féljünk a szótól — közkinccsé íehesd. — Köszönöm a beszélgetést. Kiss Gyula Király uram, adj katonát - Autóvill-mdia Munkásgyűlés résztvevői a mezőkövesdi Autóvill .egyik üzemcsarnokában. Csendesek, de már nem hisznek az ide érkező szavaknak. (Folytatás az 1. oldalról) Sorsukról ez év január 8- án döntött az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsa, miszerint: „e naptól állami felügyelet alá vonta az Autóvillt. A döntést azzal indokolták, hogy a vállalat termelése nagyon visz- szaesett, a céget korábban átvilágították, és válságkezelő programot dolgoztak ki. Ennek egyik fontos eleme, hogy a több telephelyű vállalat működési területét Budapest helyett Mezőkövesdre koncentrálják. Ezt a programot azonban a vállalati tanács nem valósította meg”. A döntés nyilvánosságra hozatalát követően elindult egy ádáz küzdelem, aminek csak vesztesei lehetnek, s a győző is elvérezhet. A döntés nyilvánosságra hozatalát követően több esetben jártam Mezőkövesden, tudakoltam az élmérgesedett helyzet okát. De sem az igazgató, sem a főmérnök, sem a két helyi érdekvédelmi szervezet vezetője nem kommentálta a folyamatot. Any- nyit azonban megtudtam, hogy a budapestiek féltik munkahelyüket, eddig felépített egzisztenciájukat, sa programkidolgozó Szakállas Csaba igazgató menesztését követeli. Az idő gyorsan múlik, a két egység közötti emberi kapcsolat veszített értékéből, s a legfontosabb feladat a Budapesten dolgozó 265 ember számára, hogy aláírásokat gyűjtsön az igazgató elmozdítására. A mezőkövesdiek váltig hangoztatják: szükség van a másik gyáregység munkájára, hiszen nélkülük nem lehet sem generátorokat, sem indítómotorokat gyártani. E termékek előállításának befejező fázisát ők végezték, végzik, miért kellene ezen változtatni?! A már említett válságprogram — szerintük — megalapozott, s ebben nincs szó a budapesti munkahelyek teljes megszüntetéséről. Mindössze racionálisabb tendenciákat hordoz. Az elszabadult indulatok újabb állomása február 14- én volt. Ekkorra hirdettek munkásgyűlést a fővárosiak, s mint utóbb kiderült: szinte forgatókönyv szerint történt a kiszorítósdii, s a helyi érdekvédelmi vezetők ebben partnerként működtek közre. Csak ezután született döntés Mezőkövesden egy munkásgyűlés megtartására. A február 18-án, kora délA játékok általában az eredményhirdetéssel fejeződnek be. A IV. forduló helyes megfejtésének közlése után minden játékosunk láthatja nyerési esélyeit. utánra meghirdetett mezőkövesdi munkásgyűlésen szinte mind a 385 dolgozó megjelent, közöttük az 5 tagú budapesti érdekvédelmi delegáció. Szép László, a gyűlés elnöke ismertette a fővárosi munkásgyűlés eseményeit, nem rejtve véka alá az ott tapasztalt, mesterségesen felszított hangulatot, a tények és az elhangzott gazdasági adatok tudatos csúsztatását, amiben a mezőkövesdiek véleménye szerint a jelenlevő érdekvédelmi vezetők egy része partnerként viselkedett. Tisztességre, mértéktartásra intette munkatársait. Ezt követően adott számot a két gazdasági vezető, Szabó Ferenc gyáregységi igazgató és Derekas Lajos főmérnök, az Autóvill helyzetéről, lehetőségeiről, esetleges lépéskényszeréről. Tényeket, számításokat, átgondolt prognózisokat vázoltak fel. Megszólaltak a helyi érdek- képviselők is. Szavaikból keserűség, érthetetlenség csengett ki, az egész vállalatot érintő kérdések egyoldalú, budapesti megítélését illetően. A jelenlevő fővárosi delegáció valamennyi felszólalója a közös érdekeket, de a mezőkövesdiek kihagyásának az általuk megtett, eddigi lépéseiről számolt be. „Mi válságkezelő programot készítettünk. Mi elmentünk az ÁVÜ-höz, IKM-hez, országgyűlési képviselőhöz. Mi minden fórumot, lehetőséget kihasználunk sorsunk jobbítása érdekében.” Szavaikat néha heves, indulatos közbeszölások kísérték. Mezőkövesden miért nem tudtunk ezekről a lépésekről? Közülünk kikkel, ki* Vetélkedőnkben igyekeztünk felmérni a számítás- technika legkülönbözőbb területeiről érdeklődő olvasóink felkészültségét. Kérdéseinket a számítástechnikai lapok legfrissebb számaiból vei konzultáltak? Egyáltalán, hogyan létezik, hogy nélkülünk döntenek ezekben a kérdésekben ? A vezetők higgadt mértéktartása csillapítóan hatott, de nem oszlatta el a helyiekben az egyoldalú lépések megtételéből eredő gondokat. De ellenséges megnyilvánulást a fővárosiakkal szemben, ezúttal sem lehetett tapasztalni. A munkásgyűlést követően megkértem a budapesti és a helyi érdekvédelmi képviselőket, egy közös beszélgetésre. Vállalták. Kérdésemre — amelyet többször feltettem —, miért maradtak ki a mezőkövesdiek mindebből? — nem kaptam egyértelmű választ. Azaz, egyre igen! A Munkások Érdekvédelmi Szervezete és a Liga Vas- és Fémipari Szövetség jelenlevő képviselője kérdéseimre kérdéssel feleltek, ön — mint újságíró — segíteni akar írásával az ügynek, vagy még egy lapáttal rátenni..?! Szóval: nem lettem okosabb Autóvill-ügyben. Azaz: már a gépkocsiban ültem, amikor az inkognitóban levő egyik budapesti vendég utánamszaladt és azt tudakolta; hol jelenik meg írásom? Előtte látni szeretné, mert ehhez joga van! Ha a nevét leírom, és tőle kívánok idézni, azt neki is el kell — megjelenés előtt — olvasnia. Személyiségi jogaira hivatkozott. Én pedig megígértem: nem élek nevének közlésével (mint ahogyan most sem teszem), hogy ezt kommentáljam. Azaz, csak annyit: 1992-t írunk, itt, Magyarországon is. Ez is egy helyzet! — fekete — — laczó — állítottuk össze. Egy másik részét a számítástechnikai alapirodalom szolgáltatta. A totó formában megjelenít kérdéseinkben hétről hétre benne voltak a szerencse lehetőségei is. Reméljük, sokan játszottak olyanok is, akik csak megfejtették kérdéseinket, de esetleg nem küldték el válaszaikat. Biztosan voltak olyan családok is, akik együtt oldották meg a feladatokat, és most együtt izgulnak a főnyereményért folyó vetélkedésben. A megfejtéseket áttekintve, találkoztunk profi számító- gépes szakemberekkel is. Olyanokkal, akik nem, vagy csak alig hibáztak. A legnagyobb örömet számunkra a gyerekek „meg-megbi- csakló” válaszai jelentették. Minden levélnek és minden megoldásnak örülünk. Meggyőződésünk, egy játék, egy szakmai folyóirat, az első szakkönyvek, az első kiállítások jelentenek találkozást egy igazi jó baráttal — a számítógéppel! Bízunk abban, hogy a vetélkedő révén egy kicsit kollégákká váltunk. A Computer Praxis Kft. és az Észak-Magyarország szerkesztősége várja önöket — a vetélkedő résztvevőit, és az érdeklődőket — a sorsolásra: a MicroCAD kiállításon. a Miskolci Egyetem aulájában, március 25-én, délután 3 órakor. Várjuk Önöket a kiállítás többi napján is. SZÁMÍTÓGÉPES VETÉLKEDŐ - SZÁMÍTÓGÉPÉRT! A Computer Praxis Q) és az ÍSUK-IM»IiIl§2® vetélkedője A IV. forduló helyes megfejtése: 1. 2. 3. 4. 5. 2 2 X í X
