Észak-Magyarország, 1992. január (48. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-02 / 1. szám

1992. január 2., csütörtök

ÉSZAK-MAOYARORSZÁG 5

Múltról és jelenről

Az új év küszöbén

A hatvan-nyolcvan évesek, amíg élnek, nem tudják feledni, hogy a „Hatalom” a világ újrafelosztása érdekében öldöklő és „megáldott” fegyvereket adott a kezébe és életükért parancsra ölni kényszerültek. Milliók estek el a harc mezején, váltak rokkanttá, fogollyá. Az életbenmaradottak megmenekülve a pokolból, lélekben megtörve ugyan, de bíztak a jövőben, utódaik szebb jövőjében. Az óhajtott béke, az ösz- szeölelkezés és viszontlátás öröme sajnos, nem sokáig tartott. A borzalmakat átélt kisemberek — minden háború vesztesei ismét a „hatalomvágytól” elvakult zsarnokok, üzérek, ügyeskedők, bűnözők, korrupt elemek, és fertőzött „izmusok” hatalmába kerültek. S közben végezték a dolgukat, újjáépítették az országot.

A bűn(ös)ök tisztára mosásához nem elégségesek a látványos újratemetések, a frontokon életüket vesztett százezrek emlékére emelt hősi emlékművek. A megbékéléshez, a jobblét eléréséhez nem melldön- getés és nem olcsó frázisok kellenek, hanem önfeláldozó magatartás, cselekvő, igaz tettek, fegyelem, teremtő munka és nyugalom. Széchenyik kellenek, olyanok, akik a haza felemelkedéséért áldozni készek.

A lelkiismeretes munkába már-már belerokkant polgárok — a nagy többség napi megélhetésükért küszködnek, a munkanélküliség réme befészkelte magát mindennapjaikba és lassan már érzéketlenek a politika, a pártok és pártocskák hatalmi acsarkodásai iránt. Becsületes munkalehetőségekre várnak és áhítoznak az új év kezdetén. Arra, hogy legyen „nyugalom és teremtő munka e hazában, s nem ármány es örökös félelem”.

Illés Endre Miskolc

• Ritkán ultazam autóbusz- szál, ám aj mii a Sajóbábony- ból 12 óra 45 perckor Miskolcra induló, BIPíR 110-es rendszámú mlenatrendiszerin- 'ti járatán töntónt december elsőjén, mégis megdöbbentő volt számomra. Miután azok közé tartozom., alkiilk csendben bosszankodtak a látottakon, h!att!l«tta!ko.n, úgy érzem, annalk a néhány utasnak a nevében is nyiliatkoz- hiaitom, alkiilk hangosan pró- há'.iláik klinyiiiliváníitJanii sérelmükét. Ugyanis az autóbusz vezetője a 20 forintos menetjegy hélyébt 28 forintosait adótlt azoknak is, akik csak a Szemtipéteri kapui megállóiig kívántak utazni Miután ez:t rréhányan szóvá

Saját zsebre?

tették, a sofőr alhellyett, hogy a hibáját beismerte volna, mieg nem engedhető hangnemben lerészegezte egyliiklőijlülketl, sőt veréssel is fenyegette. Ezen incidens után ón is elővettem a jegyiünket és láttáim, hogy a kélt' felnőtt és az 50 százalékos gyermekjegyért 70 forintot fizettem ugyanazon távolságért. Akikor oslaik rna- gambain mérgelődtem, látva a sofőr agresszív vüsedkedé- séit. De úgy érzem, meg kellett írnom mlindezit azért a néhány idős emberért, aki szólni ment és rágalmazást kapott helyette. Ha pedig

már itt tartok, megemlítem, hogy a buszvezető a mellette elhelyezett kis dobozából adta ndkem is az egyik jegyét, amelyet valószínűleg visszakapott az egyik utastól.

.Niermiáglilben egy rádiós hiínadásibain azt halMoíttam, hogy Ausztriáiban karácsonyig ingyen utazhat bárki a töimegközliékiedési eszközökön, szombatonként. Nálunk pedig, ha tetszik, ha nem, az utasnak végig M kell fizetnie az utat, mégha korábban is akar leszállni. Ügy látszik, nekünk még sokáig kell „közlekednünk”, hogy elérjünk Európába.

(Név és cím a szerkesztőségben)

Levél a ligáihoz

Sokadmagammal vettem kézhez a közelmúltban a Tigáz tájékoztatását az 1992- ben bevezetendő havi gázdíjszámla kiegyenlítési módjáról. Nos, az abban leírtakat nem nehéz tudomásul venni, sőt még az előnyét sem vitatom. Az azonban mélységesen felháborít, hogy februárban és márciusban két-két havi fogyasztást kell kiegyenlítenünk. De mi lesz azokkal, akik képtelenek kifizetni két egymás utáni hónapban a 4—5 ezer forintos díjat? Netán kizárják őket az ellátásból? S miközben ez az eshetőség aggodalommal tölt el, azt latolgatom: mi lenne, ha ezt a változtatást nem márciusban, hanem csak májusban, ne adj isten, júliusban vezetnék be, amikor az egymást követő számlák már nem olyan magasak, mint a csúcs fűtési idényben?

Jómagam például a középnyugdíjasok közé tartozom, 7700 forinttal. Egyedül élek, s így, amivel csak tudok, spórolok. (Például enni nem muszáj.) De a hidegben fűteni kell! Eddig úgy oldottam meg, hogy havonta a nyugdíjamból kétezer forintot félretettem a fűtésre, ezret a villanyra, a televíziódíjra és egyéb kiadásokra. Mivel a gázt most vezették be, havi törlesztőrészletekkel is kell számolnom. A nyugdíjam nagyobb részét tehát elviszi a rezsi, alig marad az étkezésre, az utazásra, a gyógyszerekre. Nem csoda, ha előre attól rettegek, hogyan fogom kifizetni a négy leghidegebb hónap számláját. Kérem, gondolkozzanak el ezen az illetékesek és találjanak valamilyen megoldást arra, hogy ne kényszerüljünk márciusban fűtés nélkül maradni.

K. J.-né Szirmabesenyő

Mögöttünk a karácsony és1 most már az újév is, s még mündig szép számmal érkeznek szerkesztőségünkbe ünnepidéző levelek. S mint-i hogy valamennyi meghitt hangulatú rendezvényről, szólni szeretnénk — mint eddig is — ezért csupán részletek közlésére vállalkozhatunk. Mert bizonyárai nemcsak Kozma Lajos 90 éves bocsi olvasónk van vele úgy, hogy szeretné, ha írása megjelenne, melynek nyugdíjastársai igen örülnének. Kezdjük hát rögtön beszámolójával a sort.

„Két találkozónak iís örvendezhettek decemberben a bocsi nyugdíjasok. 21-én vendég színészek és iskolás' gyermekek léptek fel ja sörgyár ebédlőjében, majd 22- én Murányi Kis Barna szerzői estjén vehettünk részt a volt iskolában. Mindkét előadás színes és gazdag programmal ajándékozott meg bennünket. A hazatelepüli! nyugdíjas lelkész másfél órás összeállítással lepte meg a megjelenteket. Meghallgattuk többek között két évvel ezelőtt írt versét, Üzenet Tőkés Lászlónak címmel, majd elénekeltük az erdélyi és a magyar Himnuszt. Sokan könnyeiket törölget- ték a meghatottságtól. Jó érzéssel vettük át az önkormányzat ajándékát, a, sze- retetcsomagot is. Bizony jó lenne ilyen szeretetben és békességben tölteni hátralevő éveinket is."

*

Berta József nyugdíjas néptanító írja Kanosairól: „A helyi önkormányzat december 18-áin rendezte meg aZ öregek napját. A zsúfolásig megtelt kultúrházban Pod- ráczkii János polgármester köszöntötte az idős embereket. Majd a megjelenteknek karácsonyi hangulatú műJ sorral kedveskedtek az óvodások, az általános iskolások és a művelődési ház kultúrcsoportja. Az öregek könnyes szemmel köszönték 111 e8 a szereplők kedvessé- get- Az önkormányzat a karácsonyi vásárlás megiköny- nyítésére minden nyugdíjasnak ötszáz forintot adott. Ugyanezen a napon minden 18 éven aluli gyermek ezer forintban részesült.”

*

Rásonysápberencsről küldte sorait Dudás Ferenc református lelkipásztor:

„Vasárnap volt, advent negyedik vasárnapja. Reggel nagy pelyhekben hullt a hó, a gyermekek örömére a tél hangulatát szépítve. Ilyen hangulatos, télies adventi vasárnapon tartották meg az idősek napját Rásony- sápberencsen. Délután i(j órakor került sor az ünnepélyes megnyitóra a művelődési házban, amikor a község polgármestere az ön- kormányzat nevében szeretettel köszöntötte az évtizedek során megfáradt idős egybegyűlteket. Az üdvözlő szavak utáin a gyermekek műsora következett. Verssel és karácsonyi énekekkel dicsérték az Istent, köszöntötték a megjelenteket. A szeretet ünnepe volt ez az alkalom, s egyben a tisztelet és megbecsülés kifejezése. Ezt fejezte ki — többek között — az a szerény klis ajándék is, amelyet az idősek a szeretet és megbecsülés jeléül ez alkalommal átvehettek.”

★

Emlékezetes rendezvényt tartott december 14-én a Miskolci Nagycsaládosok Egyesülete is. Jakab Péter titkár a nyilvánosság előtt szeretne köszönetét mondani mindazoknak, akik szép ünnepségükhöz hozzájárultak. így többek között a Miskolci Sütőipari Vállalatnak, a Miskolci Tejiparnak, a Görömbölyi Művelődési és Közösségi Ház és ia Gárdonyi Művelődési Ház vezetőinek, Debreceni László erdésznek, Orehovszky László taxisnak, a diósgyőri 5. számú öregek napközi otthonának, a Presscoop Nyomdaipari Kft.-nek, valamint a Kossuth Gimnázium Télapójának.

Négyesi Zoltán?

Boldog új évet!

E régi képes jókivánsággol jártak házról házra és kívántak boldog új évet a rozsnyói kéményseprösegédek 1916-ban. A mondás azt tartja: kéményseprőt látni, szerencsét találni. Nos, bizunk benne, hogy ez igy is van. Iglói Gyula miskolci olvasónk által beküldött régi képeslap közlésével kívánunk minden kedves olvasónknak és levelezőnknek békés, sikerekben gazdag, boldog új esztendőt.

Nyugalmunk a tét

Olvasom az MTI közleményét, miszerint lőfegyvert — ikézilőf egy vert, lőszert, gáz- és riasztófegyvert — tartani szándékozó személyek az engedély kiadása iránti kérelem benyújtása előtt; a tartási engedéllyel már rendelkező személyek pedig meghatározott időszakos illetőleg soron kívüli egészségi alkalmassági vizsgálaton köteleseik megjelenni az orvosi alkalmasságot vizsgáló illetékes szervnél. Az előírás szerint az érintett személyeket két (I., TI.) alkalmassági csoportba kell sorolni, attól függően, hogy a lőfegyvert munkaköréből

eredően, vagy sport, illetőleg önvédelmi célból tartja, vagy szándékozik tartani.

Ügy gondolom, ezen intézkedésekkel csak egyetérthetünk. Gond csak az engedély nélküli, illegálisan szerzett és tartott lőr, gáz- és riasztófegyverekkel van, amelyek többszörösen is potenciális veszélyt jelentenek társadalmunk tisztességes polgáraira. Mindany- nyian tudjuk: a közbiztonság katasztrofális. Utcán, aluljárókban, pályaudvaNégyesi Zoltánt — 50 éves, alkalmi munkás, miskolci lakost — a Miskolci Városi Bíróság tíz hónapi börtön- büntetésre ítélte lopásértés sikkasztásért. Halmazati büntetésül, mint többszörös visz- szaesőt.

Az ítélet szerint Négyesi Zoltán nekem 7500, azaz hétezerötszáz forinttal tartozik. Egész nyáron vártam a pénzt, hogy majd’ csak levonják a rab keresményéből. (Az ítélet ugyanis tavaly április 3-án lett jogerős és végrebajitható). Türelmemet vesztve a bírósághoz fordultam, ahonnan július 19-én azt a választ kaptam, hogy az ítélet kihirdetésekor (ahová egyébként előzetes fogvatartottként vitték Né- gyesit), nevezett 3 hónap hálasztást kapott a szabadságvesztés végrehajtásának a megkezdésére ... „A BV Intézetbe 1991. július 4. napján kellett volna bevonulnia, de ezt elmulasztotta, ezért pedig — mivel tartózkodási helye ismeretlen — elfogatóparancsot adtak ki ellene” — hangzik a továbbiakban a bíróság közlése.

Ezután magam is hosszas „nyomozásiba” kezdem, hogy kiderítsem: hová tűnt el Né- gyeisi Zoltán a korábban bejelentett Miskolc, Tetemvár Felsősor 93. sz. alatti címéről, majd a bíróságnak bemondott Batthyány u. 1. sz. alól ?

rokon, különösen az esti órákban biztonságosan nem közlekedhetünk, mert testi épségünket, életünket sem kímélve brutálisan rabolnak :ki, fosztanák meg csekély javainktól. Lakásainkat törik fel, autóinkat tulajdonítják el és még folytathatnám a sort. A rendőrség úgyszólván tehetetlen. A jelenlegi eszköz, és személyi állományával nem tud igazán a helyzet ura lenni. Sokan emiatt kívánnak önvédelmi fegyvert tarMost, november 18-án, a Büntetés-végrehajtási Intézet gazdasági osztályától a következő választ kaptam;

„ ... Nevezett befogadása — büntetése megkezdésének végrehajtása — esetén is csak a Bíróság Gazdasági Hivatalának végzése alapján áll módunkban a fogvatar- tott letéti pénzéből letiltást levonni. A letéti pénz forrása az elítélt fogvaltartása alatti munkálitaitásábál származó rabikeresmény. Azonban intézetünk foglalkoztatási nehézségéi miatt kicsi annak a valószínűsége, hogy nevezettnek letiltható rab- keresmónyie lesz.”

Rokkantnyugdíjas vagyok. A nyugdíjam nem éri el a havi 8000 fariiinitöt. Ráadásul betegen és albérletben élek. Nem közömbös tehát számomra, hogy Négyesi Zoltán miikor vonni be a börtönbe, ahol ugyan a közlés szerint munlkalhiiámy van, de mégis több a reményem arra, hogy csak találnak néki valami munkáit, ami után lesz levonható rabkeresménye . . . Avagy inkább hagyjunk szabadon „futni” egy ilyen bűnözőit, alki rajtam kívül talán még másokat is rászedhetétjt, meglophatott ... ?

Ruttkay Anna Miskolc, Izsó MüMös u. 25. sz.

tani. Így érzik személyüket, családjukat biztonságban. De meg tudjék-e igazán védeni magukat a mindenre elszánt gazfickókkal szemben? Nem .kellene e feladatot mégiscsak inkább a tőlünk sókkal hozzáértőbb és egyre profibb rendőrökre bízni? Akár olyan anyagi áldozatok vállalása árán is, hogy évente adó formájában egy meghatározott összeggel támogatnánk a rendőrséget. Ennek fejében viszont fokozatosan javuló közbiztonságot, nyu- godtabb .körülményeket szeretnénk.

Pásztor György Miskolc