Észak-Magyarország, 1992. január (48. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-02 / 1. szám

1992. január 2., csütörtök ÉSZAK-MAOYARORSZÁG 5 Múltról és jelenről Az új év küszöbén A hatvan-nyolcvan évesek, amíg élnek, nem tudják feledni, hogy a „Hatalom” a világ újrafelosztása érdekében öldöklő és „megáldott” fegyvereket adott a kezébe és életükért parancsra ölni kényszerültek. Milliók estek el a harc mezején, váltak rokkanttá, fogollyá. Az életbenmaradottak megmenekülve a pokolból, lélekben meg­törve ugyan, de bíztak a jövőben, utódaik szebb jövőjében. Az óhajtott béke, az ösz- szeölelkezés és viszontlátás öröme sajnos, nem sokáig tartott. A borzalmakat átélt kisemberek — minden háború vesztesei ismét a „hatalomvágytól” elvakult zsarno­kok, üzérek, ügyeskedők, bűnözők, korrupt elemek, és fertőzött „izmusok” hatalmába kerültek. S közben végezték a dolgukat, újjáépítették az országot. A bűn(ös)ök tisztára mosásához nem elégségesek a látványos újratemetések, a frontokon életüket vesztett százezrek emlé­kére emelt hősi emlékművek. A megbéké­léshez, a jobblét eléréséhez nem melldön- getés és nem olcsó frázisok kellenek, ha­nem önfeláldozó magatartás, cselekvő, igaz tettek, fegyelem, teremtő munka és nyuga­lom. Széchenyik kellenek, olyanok, akik a haza felemelkedéséért áldozni készek. A lelkiismeretes munkába már-már be­lerokkant polgárok — a nagy többség napi megélhetésükért küszködnek, a mun­kanélküliség réme befészkelte magát min­dennapjaikba és lassan már érzéketlenek a politika, a pártok és pártocskák hatalmi acsarkodásai iránt. Becsületes munkalehe­tőségekre várnak és áhítoznak az új év kez­detén. Arra, hogy legyen „nyugalom és te­remtő munka e hazában, s nem ármány es örökös félelem”. Illés Endre Miskolc • Ritkán ultazam autóbusz- szál, ám aj mii a Sajóbábony- ból 12 óra 45 perckor Mis­kolcra induló, BIPíR 110-es rendszámú mlenatrendiszerin- 'ti járatán töntónt december elsőjén, mégis megdöbbentő volt számomra. Miután azok közé tartozom., alkiilk csend­ben bosszankodtak a látot­takon, h!att!l«tta!ko.n, úgy ér­zem, annalk a néhány utas­nak a nevében is nyiliatkoz- hiaitom, alkiilk hangosan pró- há'.iláik klinyiiiliváníitJanii sérel­mükét. Ugyanis az autóbusz vezetője a 20 forintos me­netjegy hélyébt 28 forinto­sait adótlt azoknak is, akik csak a Szemtipéteri kapui megállóiig kívántak utazni Miután ez:t rréhányan szóvá Saját zsebre? tették, a sofőr alhellyett, hogy a hibáját beismerte volna, mieg nem engedhető hangnemben lerészegezte egyliiklőijlülketl, sőt veréssel is fenyegette. Ezen incidens után ón is elővettem a je­gyiünket és láttáim, hogy a kélt' felnőtt és az 50 száza­lékos gyermekjegyért 70 fo­rintot fizettem ugyanazon távolságért. Akikor oslaik rna- gambain mérgelődtem, látva a sofőr agresszív vüsedkedé- séit. De úgy érzem, meg kel­lett írnom mlindezit azért a néhány idős emberért, aki szólni ment és rágalmazást kapott helyette. Ha pedig már itt tartok, megemlítem, hogy a buszvezető a mellet­te elhelyezett kis dobozából adta ndkem is az egyik je­gyét, amelyet valószínűleg visszakapott az egyik utas­tól. .Niermiáglilben egy rádiós hiínadásibain azt halMoíttam, hogy Ausztriáiban karácso­nyig ingyen utazhat bárki a töimegközliékiedési eszközö­kön, szombatonként. Ná­lunk pedig, ha tetszik, ha nem, az utasnak végig M kell fizetnie az utat, mégha korábban is akar leszállni. Ügy látszik, nekünk még so­káig kell „közlekednünk”, hogy elérjünk Európába. (Név és cím a szerkesztőségben) Levél a ligáihoz Sokadmagammal vettem kézhez a közel­múltban a Tigáz tájékoztatását az 1992- ben bevezetendő havi gázdíjszámla ki­egyenlítési módjáról. Nos, az abban leírta­kat nem nehéz tudomásul venni, sőt még az előnyét sem vitatom. Az azonban mély­ségesen felháborít, hogy februárban és márciusban két-két havi fogyasztást kell kiegyenlítenünk. De mi lesz azokkal, akik képtelenek kifizetni két egymás utáni hó­napban a 4—5 ezer forintos díjat? Netán kizárják őket az ellátásból? S miközben ez az eshetőség aggodalommal tölt el, azt la­tolgatom: mi lenne, ha ezt a változtatást nem márciusban, hanem csak májusban, ne adj isten, júliusban vezetnék be, ami­kor az egymást követő számlák már nem olyan magasak, mint a csúcs fűtési idény­ben? Jómagam például a középnyugdíjasok közé tartozom, 7700 forinttal. Egyedül élek, s így, amivel csak tudok, spórolok. (Példá­ul enni nem muszáj.) De a hidegben fű­teni kell! Eddig úgy oldottam meg, hogy havonta a nyugdíjamból kétezer forintot félretettem a fűtésre, ezret a villanyra, a televíziódíjra és egyéb kiadásokra. Mivel a gázt most vezették be, havi törlesztő­részletekkel is kell számolnom. A nyugdí­jam nagyobb részét tehát elviszi a rezsi, alig marad az étkezésre, az utazásra, a gyógyszerekre. Nem csoda, ha előre attól rettegek, hogyan fogom kifizetni a négy leghidegebb hónap számláját. Kérem, gon­dolkozzanak el ezen az illetékesek és ta­láljanak valamilyen megoldást arra, hogy ne kényszerüljünk márciusban fűtés nél­kül maradni. K. J.-né Szirmabesenyő Mögöttünk a karácsony és1 most már az újév is, s még mündig szép számmal ér­keznek szerkesztőségünkbe ünnepidéző levelek. S mint-i hogy valamennyi meghitt hangulatú rendezvényről, szólni szeretnénk — mint eddig is — ezért csupán részletek közlésére vállal­kozhatunk. Mert bizonyárai nemcsak Kozma Lajos 90 éves bocsi olvasónk van ve­le úgy, hogy szeretné, ha írása megjelenne, melynek nyugdíjastársai igen örülné­nek. Kezdjük hát rögtön be­számolójával a sort. „Két találkozónak iís ör­vendezhettek decemberben a bocsi nyugdíjasok. 21-én vendég színészek és iskolás' gyermekek léptek fel ja sör­gyár ebédlőjében, majd 22- én Murányi Kis Barna szer­zői estjén vehettünk részt a volt iskolában. Mindkét elő­adás színes és gazdag prog­rammal ajándékozott meg bennünket. A hazatelepüli! nyugdíjas lelkész másfél órás összeállítással lepte meg a megjelenteket. Meg­hallgattuk többek között két évvel ezelőtt írt versét, Üze­net Tőkés Lászlónak cím­mel, majd elénekeltük az er­délyi és a magyar Himnuszt. Sokan könnyeiket törölget- ték a meghatottságtól. Jó érzéssel vettük át az önkor­mányzat ajándékát, a, sze- retetcsomagot is. Bizony jó lenne ilyen szeretetben és békességben tölteni hátrale­vő éveinket is." * Berta József nyugdíjas néptanító írja Kanosairól: „A helyi önkormányzat decem­ber 18-áin rendezte meg aZ öregek napját. A zsúfolásig megtelt kultúrházban Pod- ráczkii János polgármester köszöntötte az idős embere­ket. Majd a megjelenteknek karácsonyi hangulatú műJ sorral kedveskedtek az óvo­dások, az általános iskolá­sok és a művelődési ház kultúrcsoportja. Az öregek könnyes szemmel köszönték 111 e8 a szereplők kedvessé- get- Az önkormányzat a ka­rácsonyi vásárlás megiköny- nyítésére minden nyugdíjas­nak ötszáz forintot adott. Ugyanezen a napon minden 18 éven aluli gyermek ezer forintban részesült.” * Rásonysápberencsről küld­te sorait Dudás Ferenc re­formátus lelkipásztor: „Vasárnap volt, advent ne­gyedik vasárnapja. Reggel nagy pelyhekben hullt a hó, a gyermekek örömére a tél hangulatát szépítve. Ilyen hangulatos, télies adventi vasárnapon tartották meg az idősek napját Rásony- sápberencsen. Délután i(j órakor került sor az ünne­pélyes megnyitóra a műve­lődési házban, amikor a község polgármestere az ön- kormányzat nevében szere­tettel köszöntötte az évtize­dek során megfáradt idős egybegyűlteket. Az üdvözlő szavak utáin a gyermekek műsora következett. Verssel és karácsonyi énekekkel di­csérték az Istent, köszöntöt­ték a megjelenteket. A sze­retet ünnepe volt ez az al­kalom, s egyben a tisztelet és megbecsülés kifejezése. Ezt fejezte ki — többek kö­zött — az a szerény klis ajándék is, amelyet az idő­sek a szeretet és megbecsü­lés jeléül ez alkalommal át­vehettek.” ★ Emlékezetes rendezvényt tartott december 14-én a Miskolci Nagycsaládosok Egyesülete is. Jakab Péter titkár a nyilvánosság előtt szeretne köszönetét monda­ni mindazoknak, akik szép ünnepségükhöz hozzájárul­tak. így többek között a Miskolci Sütőipari Vállalat­nak, a Miskolci Tejiparnak, a Görömbölyi Művelődési és Közösségi Ház és ia Gárdo­nyi Művelődési Ház vezetői­nek, Debreceni László er­désznek, Orehovszky László taxisnak, a diósgyőri 5. szá­mú öregek napközi otthoná­nak, a Presscoop Nyomda­ipari Kft.-nek, valamint a Kossuth Gimnázium Télapó­jának. Négyesi Zoltán? Boldog új évet! E régi képes jókivánsággol jártak házról házra és kívántak bol­dog új évet a rozsnyói kéményseprösegédek 1916-ban. A mondás azt tartja: kéményseprőt látni, szerencsét találni. Nos, bizunk benne, hogy ez igy is van. Iglói Gyula miskolci olvasónk által be­küldött régi képeslap közlésével kívánunk minden kedves olva­sónknak és levelezőnknek békés, sikerekben gazdag, boldog új esztendőt. Nyugalmunk a tét Olvasom az MTI közle­ményét, miszerint lőfegy­vert — ikézilőf egy vert, lő­szert, gáz- és riasztófegy­vert — tartani szándékozó személyek az engedély ki­adása iránti kérelem be­nyújtása előtt; a tartási en­gedéllyel már rendelkező személyek pedig meghatá­rozott időszakos illetőleg soron kívüli egészségi al­kalmassági vizsgálaton kö­teleseik megjelenni az orvo­si alkalmasságot vizsgáló il­letékes szervnél. Az előírás szerint az érintett szemé­lyeket két (I., TI.) alkal­massági csoportba kell so­rolni, attól függően, hogy a lőfegyvert munkaköréből eredően, vagy sport, illető­leg önvédelmi célból tartja, vagy szándékozik tartani. Ügy gondolom, ezen in­tézkedésekkel csak egyetért­hetünk. Gond csak az en­gedély nélküli, illegálisan szerzett és tartott lőr, gáz- és riasztófegyverekkel van, amelyek többszörösen is potenciális veszélyt jelen­tenek társadalmunk tisztes­séges polgáraira. Mindany- nyian tudjuk: a közbizton­ság katasztrofális. Utcán, aluljárókban, pályaudva­Négyesi Zoltánt — 50 éves, alkalmi munkás, miskolci lakost — a Miskolci Városi Bíróság tíz hónapi börtön- büntetésre ítélte lopásértés sikkasztásért. Halmazati bün­tetésül, mint többszörös visz- szaesőt. Az ítélet szerint Négyesi Zoltán nekem 7500, azaz hét­ezerötszáz forinttal tartozik. Egész nyáron vártam a pénzt, hogy majd’ csak le­vonják a rab keresményéből. (Az ítélet ugyanis tavaly áp­rilis 3-án lett jogerős és végrebajitható). Türelmemet vesztve a bírósághoz fordul­tam, ahonnan július 19-én azt a választ kaptam, hogy az ítélet kihirdetésekor (ahová egyébként előzetes fogvatartottként vitték Né- gyesit), nevezett 3 hónap hálasztást kapott a szabad­ságvesztés végrehajtásának a megkezdésére ... „A BV In­tézetbe 1991. július 4. nap­ján kellett volna bevonul­nia, de ezt elmulasztotta, ezért pedig — mivel tar­tózkodási helye ismeretlen — elfogatóparancsot adtak ki ellene” — hangzik a to­vábbiakban a bíróság közlé­se. Ezután magam is hosszas „nyomozásiba” kezdem, hogy kiderítsem: hová tűnt el Né- gyeisi Zoltán a korábban be­jelentett Miskolc, Tetemvár Felsősor 93. sz. alatti címé­ről, majd a bíróságnak be­mondott Batthyány u. 1. sz. alól ? rokon, különösen az esti órákban biztonságosan nem közlekedhetünk, mert testi épségünket, életünket sem kímélve brutálisan rabol­nak :ki, fosztanák meg cse­kély javainktól. Lakásain­kat törik fel, autóinkat tu­lajdonítják el és még foly­tathatnám a sort. A rend­őrség úgyszólván tehetetlen. A jelenlegi eszköz, és sze­mélyi állományával nem tud igazán a helyzet ura lenni. Sokan emiatt kíván­nak önvédelmi fegyvert tar­Most, november 18-án, a Büntetés-végrehajtási Inté­zet gazdasági osztályától a következő választ kaptam; „ ... Nevezett befogadása — büntetése megkezdésének végrehajtása — esetén is csak a Bíróság Gazdasági Hi­vatalának végzése alapján áll módunkban a fogvatar- tott letéti pénzéből letiltást levonni. A letéti pénz for­rása az elítélt fogvaltartása alatti munkálitaitásábál szár­mazó rabikeresmény. Azon­ban intézetünk foglalkozta­tási nehézségéi miatt kicsi annak a valószínűsége, hogy nevezettnek letiltható rab- keresmónyie lesz.” Rokkantnyugdíjas vagyok. A nyugdíjam nem éri el a havi 8000 fariiinitöt. Ráadásul betegen és albérletben élek. Nem közömbös tehát szá­momra, hogy Négyesi Zol­tán miikor vonni be a bör­tönbe, ahol ugyan a közlés szerint munlkalhiiámy van, de mégis több a reményem ar­ra, hogy csak találnak néki valami munkáit, ami után lesz levonható rabkeresmé­nye . . . Avagy inkább hagy­junk szabadon „futni” egy ilyen bűnözőit, alki rajtam kívül talán még másokat is rászedhetétjt, meglopha­tott ... ? Ruttkay Anna Miskolc, Izsó MüMös u. 25. sz. tani. Így érzik személyüket, családjukat biztonságban. De meg tudjék-e igazán védeni magukat a minden­re elszánt gazfickókkal szemben? Nem .kellene e feladatot mégiscsak inkább a tőlünk sókkal hozzáér­tőbb és egyre profibb rend­őrökre bízni? Akár olyan anyagi áldozatok vállalása árán is, hogy évente adó formájában egy meghatáro­zott összeggel támogatnánk a rendőrséget. Ennek fejé­ben viszont fokozatosan ja­vuló közbiztonságot, nyu- godtabb .körülményeket sze­retnénk. Pásztor György Miskolc

Next

/
Oldalképek
Tartalom