Észak-Magyarország, 1992. január (48. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-23 / 19. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 1992. január 23., csütörtök Kupa Mihály Kazincbarcikán A Magyar Demokrata Fó­rum és a Kereszténydemok­rata Néppárt lakossági fóru­mot tart holnap, pénteken, 16 órai kezdettel Kazinc­barcikán, az Egressy Béni Művelődési Központban. Az előadó dr. Kupa Mihály or­szággyűlési képviselő, pénz­ügyminiszter lesz. Világpolitika sorokban Moszkva. A népszerűsé­géből erősen veszítő Ge­orge Bush elnöknek újabb iraki győzelemre — azaz Szaddóm Húszéin meg­döntésére — van szüksége, másképp aligha őrizheti meg posztját — véleked­nek moszkvai sajtókörök­ben. A Kraszmaja Zvezdia, a hadsereg lapja ezzel ösz- szefüggésben amerikai, for­rásokat idéz, amelyek sze­rint a Pentagon bármely pillanatban kész megsem­misítő csapást mérni Irak- ra. Párizs. Lehetséges, hogy már szerdán nyilvánosság­ra hozzák iaz első adatokat a 87 halálos áldozatot kö­vetelő hétfői franciaországi légiszerencsétlenség vizs­gálatáról. A légügyi köz­pontban már megkezdték a gép két „fekete doboza" adatainak elemzését. Havanna. Igen éles hangvételű, a belső ellen­zék, az Egyesült Államok és & volt szocialista orszá­gok elleni kitételeket tar­talmazó vezércikk jelent meg a Granma keddi szá­mában. A Kubai Kommu­nista Párt lapja a hétfőn végrehajtott halálos ítélet kapcsán közölte az írást, amely szerint ia három fegyveresnek az országba december végén történt i legális behatolása nem el­szigetelt eset, hanem az ál­talános helyzet egyik tünete. Washington. A Republi­kánus Párt nemzetközi in­tézete beható helyszíni vizsgálatot tartott Romá­niában a februári helyha­tósági választások kapcsán. Az amerikai kormányzó­párt szakemberei hosszú, beható tanulmányokat folytattak, az országot be­járva többek között Ko­lozsvárott is tájékozódtak. Részletes jelentésük hosz- szan sorolja az alapvető hiányosságokat. Moszkva. A volt szovjet hadsereg katonatiszjeinek szinte mindegyike demora- lizáltnak érzi magát a ki­alakult helyzetben — leg­alább is erre mutatnak a tisztek múlt pénteken tar­tott kremli kongresszusá­nak 5000 résztvevője között végzett közvéleménykuta­tás adatai. A felmérés eredményeit a Kraszniaja Zvezda hozta nyilvánosság­ra a lap szerdai számában. Belgrád. A belgrádi Bor­ba és az újvidéki Magyar Szó szerdán részletesen beszámolt arról, hogy a magyar Országgyűlés el­ítélte a fél évszázada tör­tént újvidéki vérengzést. HÍREK # Mile Lajos országgyű­lési képviselő január 23-án, azaz ma, délután 4—6 óráig fogadónapot tart Mályiiban, a régi általános iskolában. • Tiltakoznak a nógrádi kis­gazdák című, tegnapi cikkünk egyik aláírója, Szatoó Elek aiel- nöka, a kisgazdapárt megyei (Borsod-Abaú.i-Zemplén) szer­vezetének. Horn meghívta Gorbacsovot Horn Gyula két héttel ez­előtt magyarországi látoga- gatásra hívta ,meg Mihail Gorbacsovot, s bár válasz még nem érkezett, az MSZP elnöke bízik abban, hogy a tekintélyes politikus, a volt Szovjetunió egykori elnöke eleget tesz a meghívásnak. Horn, Gyula erről tegnap a Magyar írószövetségben be­szélt, ahol abból az alkalom­ból találkozott a sajtó kép­viselőivel, ihogy Cölöpök cí­mű kötete immár a negyedik kiadást érte meg. A könyv a Móra Kiadó gondozásában az elmúlt év szeptemberében került az utcára, s moha a kereskedelem eredetileg csak 800 példányt rendelt, eddig 36 ezer fogyott él belőle. Ilyen fogadtatásra e műfaj­ban a könyvműhely történe­tében. még ne,m volt példa. Horn Gyula felelevenítet­te a könyv születésének kö­rülményeit, az adott törté­nelmi szituációt, s kérdések­re válaszolva újólag beszá­molt — a könyvben egyéb­ként részletesen Ismertetett — 56-os szerepléséről, amely­ből mint mondta: soha sem csinált titkot. Ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy ma 1956-ról bizonyos mérték­ben ugyanolyan, egyoldalú értékelések .látnak napvilá­got, mint annak idején el­lenkező előjellel. (MTI) Arnótra megérkezett a gáz (Folytatás az 1. oldalról) úgynevezett „külső” szaka­szok szerelésének koordiná­lását a falsőzsoloai önkor­mányzat vezetői végeztéik, s a „hazai” beruházás szerve­zését, a kapcsolatokat ,és az információiadást, -cserét a lakossággal a helyi önkor­mányzat három képviselője — dr. Király László, dr. Ig- nácz István és Oláh Gábor — vállalta. Hat kivitelező pályázott a munkálatok elvégzésére, a végül is ,a megbízást a mis­kolci Szignál Építőipari és Szerelőipari Kisszövetkezet kapta ajánlatai elbírálása után az önkormányzattól. Nos, amint azt tegnap Szi- hal.mi László, a kivitelező kisszövetkezet műszaki veze­tője elmondotta: jelenleg mintegy 95 .százalékosnak mondható a kivitelezés mű­szaki állapota. Megépült a 9 kilométeres elosztóvezeték, valamint a gázfogadó-állo­más és a 12 kilométernyi leágazó vezeték ,a több, mini 500 .arnóti portához. A zsol- cai elágazástól az itteni fo­gadóállomásig 1200 méteres nagyközépnyomású vezeték készült. Tegnap Lakos Jánosék há­zában i— a Petőfi utca 2. szám alatt — megtörtént az arnóti gáz jelképes fogadása A további napokban folya­matosan végzik a porták be­kapcsolását, mindezt termé­szetesen a hatósági engedély birtokában, a Kerületi Bá­nyaiműszaki Felügyelőség ál­tal biztosított műszaki be­járás, vizsgálat után. Amint azt a Tigáz jelenlévő kép­viselője elmondta: a továb­biakban a régió .többi tele­pülése következik, s remél­hetően hasonló módon jut-' nak hozzá minél hamarább a vezetékes gázhoz. — gyárfás — farkas Tok aj-Hegy alja szőleje és bora (Folytatás az 1. oldalról) Kiderült tehát, hogy a jó bornak is kell cégér. Mert hiába nevezik még ma is „a •borok királyának — a kirá­lyok borának” a tokaji ne­dűt, ez a dicsőség már a régmúlt időké. Az igen ko­moly gazdasági és társadal­mi értékeket magáénak mondható vidéknek ma szo­rító pénzügyi és piaci prob­lémái vannak. S ez jelzi azt is, hogy az évszázadok so­rán fellendülést és hanyat­lást egyformán megélt, de azért mindvégig dinamiku­san fejlődő borvidék ma vá­laszúihoz érkezett. A válságban lévő szőlé­szetről és borászatról 'Bacsó András, a Tokaj-Hegyalja Állami Gazdaság és Borkom­binát vezérigazgatója beszélt. Elmondta, az évtizedeiken át mostohán .kezelt vidék és an­nak bora elvesztette piacait. S a nemrégiben bekövetke­zett volt szovjet felvevőpiac összeomlása kis híján maga alá temette a gazdaságot is. A nemzetközi tendenciáik egyértelműen jelzik, míg a tömegborok fogyasztása év- rői-évre csökken, addig a minőségi borokból egyre többet adnak el a világon. A tokaji bornak tehát kiváló esélyei lennének a nemzet­közi piacokon, ám ahhoz, hogy ez a gyakorlatban is így legyen, alapvető változásokra van szükség. Ezek közül a legfontosabb az, hogy privatizálni kell az állami gazdaság 1200 hektá­ros szőlőterületét, s a hozzá tartozó pincészeteket és pa­lackozóikat. Már csak azért is, mert az összesen. 6 ezer hektáros termőterülettel ren­delkező vidék bortermésének 75—80 százaléka a mai álla­mi gazdaságon keresztül ke­rül a piacra, s így most nincs esélyük a magántermelőknek sem az áttörésre. A centrali­záció oldása, s a különleges adottságú történelmi dűlők magánkézbe adása remélhe­tően meghozza a várt fellen­dülést, ám ahhoz hogy ez meg is történjen, befektetők kellenek. A nagy gond az, hogy egyelőre nem versen­genek a pénztulajdonosok az itteni területekért, holott van fantázia a megvásárlásukban. Bizonyítja azt az a francia tőkecsoport is, amely már áldozott 300 millió forintot arra, hogy részben megvásá­rolja a 17 hektáros Hétszőlő- uradalmat. S így létrehozzon egy kisebb, önálló és minta­értékű szőlőművelő és bor- forgalmazó vállalkozást. Űj piacok szerzéséhez azonban nemcsak pénz, és külföldi tő­iké, hanem igen határozott minőség- és eredetvédelem is szükséges. Éppen ezért na­gyon fontos, hogy mielőbb megalakuljanak a hegyköz­ségek, s ezek érdekvédelmi hálózattá szerveződjenek. Az állami gazdaság jelen­leg 16 történelmi dűlőt kínál ■részbeni, vagy egészbeni meg­vételre, míg a nagyobb egy­ségnek számító vagyonré­szeit, mint például a tolcsvai palackozót, részvénytársasá­gokban kívánja működtetni. Az említett dűlők közül egy et, a Szarvas-dűlőt hosszú távon is száz százalékos állami tu­lajdonban akarnak tartani, míg a többi földrésszel együtt pincéket, termelési esz­közöket és bort is eladnának. Nincs akadálya annak sem, hogy pinceszövetkezetek, vagy -magángazdák vegyék meg a felkínált területeket, s nem gátolják a külföldi tu­lajdonszerzést sem. A híres borvidék értékei­nek megőrzésére pedig lét­rehozták a Tokaj-Hegy alj a Alapítványt, amelynek első­sorban az eredetvédelem, a kutatás és a tájvidék egysé­ges reklámozásában lesz fon­tos szerepe. Ráthy Sándor Tanulni kell a megbecsülést is Sajtótájékoztató a Pofosznál A Magyar Politikai Fog­lyok Szövetsége Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete új elnökséget vá­lasztott. Az új elnök, Bán István, tegnap sajtótájékoz­tatón ismertette a szervezet helyzetét és az új vezetőség programját. Elmondta: — A Pofosz az 1939-ytől J989-ig terjedő időszakban politikai elnyomást szenve­dettek érdekvédelmi szövet­sége, és ebből fakadóan nagy az ügyfélforgalmunk. Becs­lésünk szeriint a megyében mintegy százezer kárt szen­vedett, illetve annak hozzá­tartozója él. Az 1956-tól el­ítéltek száma megközelíti a 6 ezer főt. Ezzel szembein a szövetség taglétszáma csak 500 fő. Szeretnénk a megye 12 városában, nagyközségé­ben alszervezeteiket kialakí­tani az önkormányzatok se­gítségével. így eredménye­sebben dolgozhatnánk. Az ál-szervezetekben nemcsak a tagjaink, hanem az egyéb politikai kárt szenvedettek és elítéltek is megtalálhatnak bennünket. Elmondta, szeretnék, ha 1956 szabadságtörekvése, an­nak emléke a legkisebb fal­vakban sem felejtődne el. Márványtáblát kívánnak emlékűikre állítani. Törekvéseik második ré­szét „gazdasági” tényezők jelentik. Akik az ’56-os, vagy azelőtti politikai eseményeik­ben részt vettek, amikor visszatérhettek a társadalom­ba, annak a legaljára kerül­tek a káderpolitika miatt. Ma, amikor ők .annyira meg­öregedtek, könnyű elmonda­ni, hogy ezeknek az embe­reknek az intelligenoiaihá- nyadosa nagyon alacsony. Csakhogy, ezeket felemel­kedni soha nem engedték. A Pofosz tagságának 90 százaiéba az életszínvonal alatti nyugdíjból él. Egyelőre ígéretektől men­tes, erkölcsi megbecsülést kívánnak nyújtani. Kérik, akik megkapták az ’56-os emlékérmet, jelentkezzenek. Akik méltatlannak ítélik magukat az -emlékóremire, küldjék vissza. Jó volna az is, ha alkiknök ebből több példány jutott, a feleslege­seket visszajuttatnák. Mit csinál a Környezetgazdálkodási Intézet? Budapest (1SB) A Környe­zetgazdálkodási Intézet je­lentős szerepet vállal a kör­nyezetvédelmi tárca döntés- előikészítéseiből — mondta Tarján Lászlóné államtitkár az intézetben tartott szerdai sajtótájékoztatón. — Az ő megbízható adatbázisuk ala­pozza meg tudományosan és műszakilag az ökológiai dön­téseket. A környezetvédelmi termékdíjat követően most sorozatban kerülnek majd a parlament elé a tárca által előkészített törvényeik. Ezek elfogadása nélkülözhetetlen az ökoszociális piacgazdaság megteremtéséhez. Bndrédy István, a Kör­nyezetgazdálkodási Intézet főigazgatója mindenek előtt a környezetvédelem szere­péről szólt. „A természet erőforrásainak terhelhetősé­gét figyeljük annak érdeké­ben, hogy az ember és kör­nyezetének kapcsolata har­monikusabb legyen. A mi etikai szempontunk a határ­talanságig felfokozott fele­lősség minden iránt, ami élő.” Az intézet struktúráját felvázolva, a főigazgató ar­ról is szólt, hogy egy kör­nyezetvédelmi információs központot is működtetnék. Céljuk a lakosság informá­cióigényének kielégítése. Az elmúlt évben 650 bejelentést vizsgáltak. A közelmúltban alakult a nemzetközi project iroda. Itt foglalkoznak a nemzetközi támogatásokkal. A Magyar- országot érintő legismertebb külföldi segélyprogram a Phare, amelynek környe­zetvédelmi szektorprogramja 1992 végéig 25 millió ECU-s támogatást élvez. Az állami segítség nélkül gazdálkodó intézet készítet­te el a világkiállítás hely­színeinek, illetve az M 0-ás körgyűrűnek hatástanulmá­nyát. Az ő koordinálásukkal folyt a volt szovjet lakta­nyák környezeti kárainak felmérése is. (D. Á.) A választásra gyertek haza! (Folytatás az 1. oldalról) alapján később olyan váro­sokba is magyar polgár- mestert kellett volna kine­vezni, mint Marosvásárhely és Szatmárnémeti, nem be­szélve Nagykárolyról vagy Nagyszalontáról. Ám a már említett sajátos demokrácia vívmányaként, Bihar és Szatmár megye vezetésének 11—11 tagú testületében egyetlen magyar sem kapott helyet, holott a magyar la­kosság aránya mindkét he­lyen megközelíti a 40 szá­zalékot —, még Ceausescu statisztikája szerint is. Akkor azt mondták, hogy a parlamenti választás ered­ménye nem lehet hatással a helyi hatalom képviselőinek összetételére. Most már nem lehet azt mondani, hisz’ minden párt — akár egyedül, akár másokkal koalícióban — külön jelöl­teket állított. Itt az alka­lom: február 9-én megmu­tathatjuk, hány szavazati joggal rendelkező magyar él Marosvásárhelyen, Ko­lozsvárott, Brassóban, Szat­márnémetiben, Nagysza­lontán (a Székelyföldet ne is említsük) a lehetőséggel, hogy valóban számará­nyunknak megfelelő taná­csosokat, esetleg polgármes­tert állítsunk sorainkból! Szatmárnémeti, Nagyvá­rad, Marosvásárhely ma­gyarsága például polgármes­tert is jelölt. Minden szavazat fontos, a végelszámolásnál akár egy- kettő is döntő lehet. Ezért szólunk innen is az anya­országban, így Borsod-Aba- új-Zemplén megyében tar­tózkodó, tanuló, dolgozó er­délyiekhez, elsősorban azok­hoz, akik megtartották ro­mán állampolgárságukat: február 9-re gyertek haza és szavazzatok velünk, mel­lettünk! Mert leszünk, ha mind ott leszünk! Lennünk kell, ezért ott kell lennünk! Sike Lajos Romániai Magyar Szó Nőhet a minimálbér mértéhe (Folytatás az 1. oldalról) bérmegállapodások rend­szere a vállalkozási szférá­ra terjed ki, ahol is 1992 márciusának végéig kell a kollektív szerződéseket meg­kötni. A minimálbér mértéke — ugyancsak a decemberi ÉT- megállapodás alapján — 8000 forint lesz. Ágazati, vagy re­gionális szinten is köthető minimálbér-megállapodás, de csak kedvezőbb feltételekkel, azaz a felek 8000 forintnál magasabb minimálbért is ki­köthetnek az egyes ágaza­tokban dolgozók számára,. Tekintettel arra, hogy az ÉT-megáillapodás 1992. június 31-iig van érvényben, az év második felében tovább nő­het a minimálbér mértéke. Ezzel együtt a munkaválla­lók fenntartják az, igényüket a háromszintű minimálbér bevezetésére. (Ebben külön állapítanák meg az országos minimálbért, illetve azt a minimumot, amely a kezdő szakmunkásnak, valamint a kezdő diplomásnak járna.) A minisztérium által elké­szített tájékoztató tartalmaz­za a besorolási rendszer ka­tegóriáihoz rendelt bértételek (-tarifák) meghatározásával kapcsolatos kérdéseket is. A bizottsági ülésen elhangzott: a tarifák megállapítása csak a középszintű minimálbér- megállapodások megkötése után kívánatos. Az egyes bértételek csak ajánlottak lesznek, és nem kötelező ér­vényűek. Azt a garantált alapbér-minimumot rögzíti majd, amelynél kevesebb az adott besorolási kategóriába tartozó munkákra, munkakö­rökre, illetve a foglalkozta­tott munkavállalók számára nem állapítható meg. A tájékoztató anyagát mindhárom oldal elfogadhat tónak ítélte a bizottság ülé­sén. S. Z. Botos Katalin felmentése Göncz Árpád köztársasági elnök — a miniszterelnök ja­vaslatára — 1992. január 23-i hatállyal, érdemei elismerése mellett, más megbízatása miatt, felmentette tisztségéből Bo­tos Katalin tárca nélküli minisztert. Az erről szóló doku­mentumot Göncz Árpád 1992. január 21-én írta alá. (MTI) Dohányzás vagy egészség WHO-tanácskozás Budapesten Hazánk Európában a legked­vezőtlenebb helyzetű országok közé tartozik a dohányzás te­kintetében. Minden magyar ál­lampolgárt számításba véve, a csecsemőktől az öregekig, éven­te fejemként 2700 darab cigaret­tát füstölünk el — mutatja a teljes lakosságra vetített keres­kedelmi statisztika. Ezt a rneny- nyiséget azonban „mindössze” a lakosság 33 százaléka szívja el. Nem véletlen tehát, hogy éppen Budapest ad otthont ,az Egész­ségügyi Világszervezet (WHO) Európai Irodája II. szemináriu­mának, amelynek megnyitása alkalmából szerdán sajtótájékoz­tatód rendeztek a Népjóléti Mi­nisztériumban. A Dohányzás vagy egészség címet viselő háromnapos tanács­kozás feladata, hogy kidolgozza a szervezet dohányzással kapcso­latos második akciótervét, amely az elkövetkezendő 5 évre szól. A programban — elsősorban a dohányzással kapcsolatom rek­lámtevékenység ellenőrzésére, a dohánytermékekkel összefüggő árpolitika ikidolgozására, illetve a dohányzásról leszokni kívá­nók támogatására fognak össz­pontosítani. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom