Észak-Magyarország, 1992. január (48. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-02 / 1. szám
1992. január 2., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Erdélyért, a csángókért I Transsylvania Alapítvány és az IC|Pj Rt. Az Észaik-Tnagyiairarszági Innovációs Centrum (Park) Rt. [hagyományos évzáró, .évértékelő vállllialllaitji ünnepségén rendlhaigyó módon vendégeik is volitalk. A rendezvényit a bevezető után Barabás Lászlónak, a Nemzetközi Tina'wssyllviainliia Alapítvány képviiséllőjénelk 'köszön- tqjle tette még em'lókezete- setblbé. — Hogyan ,került ,kapcso- latba az IC(iP) Rt.-vei és milyen alkalomból van jelen a mai ünnepségen? — kérdeztük. — Kapcsdliaihumlk régebbre nyúlllilk vissza. Aiz IC('P) Rt. dolgozója, dr. Éltető Sándor, eirdládyli származású ikoflllégia, — alki a cég erdélyi és gya- líoinlaitiilaig a jélenitősnék mandlhlaitó ramániiali keres- ikedélmi, ikiulltfcuir.álliiis és humán kiaipcisofataiiinialk ápolója — néhány hete a vállaltait képvliiséletiében Csíkszeredán járt; a hélyii, koimmu- nilkáöiós kuitaitiásdklbain nem- zetlközli sziinltű eredményeket, etilént Koirnimiuinlilkiádiós Antro- póliógíiiali Csoport részére számítógépeit adatit át. Az átadás kapásain beszléligettün'k a csángó hagyományokról, ennék a vszályezteltett nemzetiségi csoportnak a sorsáról!, és alklkor vetődött fel, hogy jó lamme, hia az alapítvány képviseletében személyesen is beszélnék erről a cég dolgozói előtt. — Az ünnepségen elmondta, i kérem olvasóinknak is foglalja össze ia Nemzetközi Transsylvania Alapítvány Icéljait! — Az alapítvány hármas célt tűzött ki maga elé. Egyrészt az erdélyi tárgyi történeti emlékek felkutatásait, megőrzését, nyiilván'taír- tiását, másrészt a néprajz, a képzőművészét, az irodalom, a zene, a színház 'támogatásai, értékéinek megőrzése és új érbékék teremtése a célúink ebben a térségben. Hiainmlaidiszor pedig, miivel az erdélyi magyarság kultúrája elsősodbain falvakhoz kötődik, a falviak megtartó erejének növleliése, a kulturális, viallllásíi hiaigyamányoik ápolása, gaizdiaisáigi segítése, aimiiit magunk etilé tűztünk. — Amint ezt beszédében elmondta, a látogatás egyik apropója a moldvai, csángókról szóló könyv megjelenése. — Molldiva Romániának a Kárpátokról keletre eső területe, alhol rendkívül nehéz történelmi és gazdasági körülmények között a századi or dulén mintegy 100 ezer csángó élt. A moldvai csángó falvaikban nemesük a tainiítás, de az egyház nyelve is román. A gyermekek csak nagyobb korukban tanulják meg amyainyélvüket. Magyarságtudatuk kihalóban van. A helyzetet 1991-ben természeti katasztrófa súlyosbította. A júliusi nagy esőzés ék nyomán kiléptek medrükből a patalkók, és mintegy száz hallott, 1500 romiba dőlt és 5000 elárasztott ház, 4000 hektár, teljesen^ tönkrement miezőigazda- sáigii terület lett az árvíz'kövei tlkezmlényie. A könyv a katasztrófa megdöbbentő képsoraival hívja fél a figyelmet erre a segítségre szoruló régióra. Az ünnepség során Sütő Andirá's üdvözletét és dr. Csornai Zoltán vezérigazgató részére agy személyesen dedikált könyvét, valamint a cég miniden egyes dolgozójának a „Cisánigóföldi tragédia” egy névresszölóan dedikált példányát aditia át Biairalbáis László. A figyelmesség elmarad? Leltár miatt — nyitás később Megszoktuk már, hogy az óév végén, az új esztendő első heteiben leltároznak az üzletekben. A műszaki boltok ajtajában már december második felében sokfelé megjelentek a kis táblák és jóllehet, a vásárló elismeri ennek a nélkülözhetetlen műveletnek a szükségességét, bosszúsan fordul meg, ha bármilyen aprósághoz nem jut hozzá az ismerős boltban. Keresgélhet, kopogtathat és rossz esetben még annak is ki van téve, hogy a legközelebbi üzlet ajtaján is ugyanazt a kiírást találja. Hát még ha a megszokott élelmiszerüzletünk bejáratát reteszelték el előlünk ilyen okok miatt. Cipelni kell a napi cikkeket, kenyeret, tejet, felvágottat messzebbről. Ám a leltározás is lehet sokféle. Csöpp kis zugban meghúzódó boltocska ajtaján is látni ilyen táblát heteken át, míg biztos információk alapján állítjuk, a megyeszékhely legnagyobb élelmiszeráruházaiban, ABC- iben a vásárló észre sem veszi a leltározást, mert azt a n.yitvatartás utáni órákban elvégzik. Telj, kenyér pedig mindig van, akkor is, ha a leltározás netán mégis néhány órát, fél napot elhúzódna, belenyúlna a rendes n.yitvatartásba. Igaz, ehhez a teljes személyzet igen aktív jelenlétére, szorgos munkájára van szükség. A leltározás tehát tart még, számolnunk kell vele hetek múlva is, hogy megszokott üzletünkbe nem jutunk be friss pékáruért, szalámiért. Lehet, hogy az olvasó valamilyen leltári menetrendet vár most tőlünk az év elején, ám erre több ok miatt sem tudunk vállalkozni: némelyik nagyobb kereskedelmi vállalatnál közölték, náluk a folyamatos, egész évben (a legkülönbözőbb időpontokban) tartott leltározási gyakorlat van érvényben, már csak azért is, hogy az ellátási terület egy napra se maradjon például alapvető élelmiszerek nélkül. Hasonló a helyzet a húsboltokban is, a vevőt nem éri hátrány a leltározások miatt. Egy apróság azonban több olvasónk figyelmét sem kerülte el, nevezetesen a kis táblácskák tartalma a megváltozott körülményekhez igazodva „racionalizálódott”. Elmaradt a figyelmes elnézéskérés, még olyan esetekben is, ahol a leltárra való hivatkozás, mint utólag kiderült, csak ürügy volt; a műszaki bolt helyén heteken át tartó zárvatartás után italkínálót nyitottak. Mintha az ilyenből nem lenne már így is sokkal több a kelleténél. N. J. December utolsó napja, szilveszter. Csendes a miskolci repülőtér. A hófödte tájból csak az Aerocaritas szitakötője emelkedik ki. A géphez támasztott létra, a guruló alkalmatosságra szerelt akkumulátor becsatlakozva a helikopterbe, indításra készen vár. A szak- személyzet ügyelőszobájából kihallík az éterbe sugárzott kérések, utasítások sora. A személyzet pihen. Ki-ki eldőlve a tábori ágyon olvas, számol, vagy mereng. Édes Imre repülőgépvezető — a szolgálat főpilótája — és Veres Árpád műszaki technikus gondolatai Székes- fehérváron járnak. A kétszáz kilométerre levő otthon, a feleség és a gyerekek körül. Nem ez az első, hogy az ilyen jeles ünnepekben a szolgálatteljesítés nem 'teszi lehetővé számukra az együttlétet szeretteikkel. „Ezt nem lehet megszokni, csak tudomásul venni — mondják szinte egyszerre. — Az otthonmaradottak talán már beletörődtek a mi életrendünkbe. Mi már megemlékeztünk a szilveszterről, az óév búcsúztatásáról — mondja a repülőgépvezető. — 30-án családi körben, a feleségemmel és a két gyerekkel köszöntöttük egymást, s kívántunk boldog új évet. Most, éjfél után, azért csak felhívjuk őket — mondja mosolyogva Veres Árpád. — Megnézzük a televízió műsorát, talán még koccintunk is egyet, de semmi több, mert holnap, január 1-jén 7 órától újra ügyelünk. S aszolA leköszönt esztendő első munkanapja szerdára esett. Akkor, 1991. január 2-án, az Észak-Magyarországban a következőkről olvashattak: Új év hajnalán, az Állami Biztosító székházában ismét kisorsolták az ÁB-bébiket, egy budapesti és négy vidéki újszülött kapott életbiztosítási kötvényt. A vidékiek között volt a mezőkövesdi Majnár Zsolt is, aki ezek szerint most töltötte be az egy évet. Innen is gratulálunk neki. Egy évvel ezelőtt nem volt oly szép a tél, mint mostanság. Azt írtuk; az új év első napján az időjárás hazakergette a Bánkúton sportolni akarókat, hiszen az eső felolvasztotta a havat, sárrá, lucsokká változtatta a sípályákat. Akkor, a bongón a 2 947 990-es sorszám volt a nyerő, és akkor még közöltük, hogy hol mér a traffi- pax. A Magyar Gazdasági Kamara állásfoglaláséit is megjelentettük. A kamara határozottan kimondta: szakítani kell a fiskális politikával. „Olyan átfogó intézkedéssorozatot kell végrehajtani, amely a gazdaságot kimozdítja a jelenlegi holtpontról, és képes a konszolidáció és stabilizáció feltételeinek megteremtésére. A követendő gazdaságpolitika gálát kipihent, friss embereket kíván.” Smalting György mentőtiszt, igaz csak a „szomszédban”, Kazincbarcikán lakik, mégis itt marad. A gyerekeknek, a feleségnek volt ideje az elmúlt tíz év alatt beletörődni a családfő szilveszteri—újévi távollétébe. — Ilyenkor durcás azasz- szony — mondja keserűen Smalting. A szolgálat legidősebbje, Gólya Elemér főápoló döntött: hazautazik. Ö is kazincbarcikai. A kertvárosi családi otthonban várják, ám pár úra múlva, hajnalban ébred, mert 7 órára itt kell lennie. Fekete Béla Fotó: Farkas Maya középpontjába a nemzetközi fizetőképesség fenntartása mellett a kínálat élénkítését, és ez infláció ütemének mérséklését kell állítani”. — Ezek a sorok ma is íródhattak volna. Az 1991-es év egyébként sztrájkkal kezdődött. A mozdonyvezetők szakszervezete úgy döntött, hogy mivel nem teljesítették 29 százalékos béremelési követelésüket, reggel öt órától hét óráig megállnak a vonatokkal. Az 1991 -es év első lapszámában írtuk azt is, hogy Mihály, volt román király országából való kiutasítása miatt, lemondásával tiltakozott a román kulturális miniszter. — A román király azóta sem térhetett vissza országába. Amerika egymilliárd dolláros hitelt szavazott meg a Szovjetuniónak, Irak pedig mozgósítást rendelt el, még 17 éves fiait is hadra hívta. Már akkor készült a kuvaiti háborúra? A pápa újévi üzenetet intézett a magyarokhoz : ^ „Az egész magyar népre kérem Isten bőséges áldását, hogy bizalommal és erős lélekkel nézhessen szembe az új esztendővel.” A pápai üzenet ma időszerűbb, mint egy évvel ezelőtt volt. A huszonegyedik a z év utolsó napján, szilveszterkor fegyvernyugvást remélt a szerb—horvát frontokon a békeszerető világ, ám ezek a remények a folyamatosan érkező háborús hírek alapján szertefoszlottak. A hírek között az is elhangzott, immár 21 újságíró áldozata van déli szomszédaink háborújának. A huszonegyedik a zágrábi televízió operatőre volt, akit munkája közben ért a halál. Fegyver nem volt nála, csak munkaeszköze a kamera, amit nem lehet puskának, géppisztolynak nézni. (Bár sokszor halljuk, hogy az újságírás nagy hatalom, a toll veszélyes fegyver, következésképp a mondanivalót képpé formáló kamera is az, csak másképp.) Ahol lőnek, ott életeket olt ki a golyó, vagy halálig elkísérő súlyos sérüléseket okoz. Az operatőr úgy adhat hiteles tudósítást, beszámolót, ha az események, a történések közélében él, ami ugyanígy vonatkozik az újságok haditudósítóira is. Mégsem vonakodik a sajtó egyetlen katonája sem, ha megbízatása a hadszínterekre szólítja. Sőt, minden öncélú hősködést nélkülözve, megtisztelésnek érzi a mindennaposnál sokkal izgalmasabb és felelősebb feladatot. Az újságírók egyébként is a leghailandóbbak közé tartoznak a világon a gyöngyhalászokkal és az orvosokkal egyetemben. Otthon, munkában, békeidőben. Harcok idején felértékelődik a szakma, hiszen csak a közvetítésükkel énnek el hozzánk a megbízható hírek. Háborúban halandóbbak szakmánk „kiválasztott" képviselői is, akik nem kímélik magukat, akiket nem kímélnek az ellenfelek. De hát ki tekinti ellenfelének az újságírót a hadszíntéren, az utcai lövöldözések áttekinthetetlenségében? A mentőkre, a Vöröskereszt járműveire, kórházakra a háborúzó felek a nemzetközi megállapodások szerint nem irányítanak fegyvert, mint ahogy a jegyzetelő, kamerát tartó újságíróra sem. A megállapodások papírgaranciái gyakran csak ennyit érnek. A sebet tépő, otthont pusztító lövedék azonban gyilkos indulatokat ébreszt és így már az ellenséghez tartozónak vélhető bármelyik kollégára, mint odatartozóra tüzelni lehet. (Innen is, onnan is?) Megrendítő, ahogy a kollégák kezéből kihull a toll, a jegyzetfüzet, ahogy a megölt operatőr görcsbeszoruló ujjai alatt még működik a földreesett kamera, amelyik már csak elködösü- lő, imbolygó képeket közvetít, a halál képeit. A mai háborúkban több újságíró veszíti életét, mint a régiekben, mert korszerűbb a fegyver, nagyobb a világ információéhsége, élesebb a szakmában az egzisztenciális küzdelem és elvakultabbak az indulatok is. — nagy ,j. — Akkor sztrájk volt, és a pápa is üzent Miről írtunk egy eve': Együtt a csapat. Lehet szilveszter, vagy újév, nekik állni kell b vártán.
