Észak-Magyarország, 1992. január (48. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-13 / 10. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1992. január 13., hétfő Szinte minden vonatkozásban csök­ken a felhasználható pénz. Kicentizett összegek jutnak egészségügyre, oktatás­ra, művelődésre, s az önkormányzatok­nak, mint minden más gazdálkodó in­tézménynek, szervezetnek ugyancsak meg kell gondolniuk, mire adják ki pén­zeiket. így van ez a nagy értéket kép­viselő történeti-építészeti értékeinknél, a megyében sokfelé fellelhető műem­lékeknél is. Ám a nehézségek ellenére a már korábban megkezdett műemlék­mentés eredményeként a múlt évben sikerült több értékes műemlék helyre- állítását befejezni, s azt célszerűen fel­használni. Többéves helyreállítás után befeje­ződött a kékedi, egykori Melczer-kas- tély helyreállítása. Nemcsak az egy­emeletes épület nyerte vissza eredeti alakját, idézte vissza hajdani építésze­ti megjelenését, de környezetét, a kas­télyt övező parkot is helyreállították. Igaz, nem eredeti céljának megfelelő hasznosítást kapott, de hasznosítása így is megoldódott. Múzeumi gyűjtemé­nyeknek adott helyet. Ugyancsak befejeződött „Hegyalja ka­pujában”, Szerencsen, az egykori Rákó- czi-vár épülettömbjének helyreállítása is. Az úgynevezett Huszárvár, valamint a hajdani magtárból átalakított közös­ségi nagyterem után fejezték be a zárt udvaros, emeletes épület helyreállítá­sát. Ebben a könyvtár, a házasságkötő terem, a nagy értékű levelezőlap-gyűj­teményt is magában foglaló múzeum és negyedik felhasználásként a városi mű­velődési központ kapott helyet. Érdekes műemlék a Fáj községben levő egykori Fáy-kastély, amelynek te­tőszerkezetét hozták helyre, hogy ele­jét vegyék további romlásának. Az épü­letben értékes freskók kerültek elő. Át­alakítása azonban abbamaradt, mert felhasználásának lehetőségében válto­zás állott be. Amíg ezt nem döntik el, addig nem végeznek átalakításokat. Ugyancsak állagmegóvást végeztek a tokaji egykori zsinagógán, amelynek befedését, ezzel az épület állagának megóvását elvégezték. Hasznosítására több elgondolás is van. Hogy melyik valósul meg, az attól függ, mire sike­rül vállalkozókat találni. Nemcsak megyénkben, de országo­san is egyik igen jelentős műemlék az edelényi kastély, amelynek sorsa még mindig bizonytalan. Fenntartása, meg­óvása éppen ezért nem kis gondot je­lent — s félő, hogy ennek hiányában romlásával kell számolni. A kevésnél mégiscsak több MIÉRT SZAVAZHATTA MEG A KÖLTSÉGVETÉST A MŰVELŐDÉSI MINISZTER? Budapest (ISB) Emlékezetes, hogy az idei költségvetési irányelveket, legalábbis a kul­turális tárcára vonatkozó szá­mokat annak idején András- falvy Bertalan miniszter nem volt hajlandó aláírni. Ugyanő 1991. december 31-én ,,igen”- nel szavazott a költségvetésre. Érdekes tehát áttekinteni, mi­lyen különbség van a két do­kumentum számadatai között. Mint Havasi János szóvivőtől megtudtuk, az irányelvek meg­jelenését követő pénzügymi­nisztériumi egyeztetések során a kulturális tárcának egymil- liárd forintot sikerült vissza­szereznie, ám a parlament elé kerülő tervezet még így sem tükrözte a tárca elképzeléseit. A képviselők azonban komo­lyan vették a közoktatás-művelő­dés sokat hangoztatott ,,stra­tégiai ágazat” jellegét. Ennek köszönhetően a pluszigények kielégítésére felhasználható 8,3 milliárd forintból 4,5 milliárd a művelődésügynek jutott. Íme ezen belül néhány rész­let: a helyi önkormányzatok feladataihoz nyújtott állami hozzájárulás keretében a ta­valyi 30 ezerről 36 ezerre nőtt az általános iskolai tanulók fejkvótája. A tervezet pedig csak 35 ezret irányzott elő. A gimnazisták kvótája 44 ezerről a tervezett 49 helyett 51 ezer forintra nőtt. A fogyatékos gyermekek oktatásáho nyúj­tott támogatás 65 c / lesz, azaz 56 ezerről ennyi:e emel­kedik a tervben szereplő 61 ezer helyett. Kétszeresére nőtt az egy állandó lakosra számí­tott közművelődési hozzájáru­lás. Az intenzív továbbképzésben részt vevő pedagógusok bér­javítására 34 millió forintot szavaztak meg a költségvetést elfogadó képviselők. A 100 ta­nulónál kisebb létszámú isko­lák támogatására 0,3 milliárd forintot kapnak az önkormány­zatok. A községi, városi ama­tőr zenekaroknak 80 millió fo­rint állami támogatás jut. A művelődési tárcához tarto­zó központi támogatások növe­kedése a. tervezetthez képest így aJ/akult a parlamenti sza­vazás után: 45 millióval ka­pott többet az Állami Opera­ház, 46 millióval a Szépirodal­mi és a Magvdtő Könyvkiadó. Történelmi dokumentumfilmek készítésére ii00 millió forintot szavaztak meg a képviselők. Az egyházak és a hitélet tá­mogatását 300 millióval emel­ték, a hitoktatók díjazására 96 millióval jut több. A színházak az idén már új finanszírozási rendszerben mű­ködnek. Központi céltámogatás­ként 2046 milliárd forintot kapnak. Az ideihez képest két­szeresére : r-Ott millióról 208 millióra nőtt az az összeg, melyet egyedi bemutatókra meg lehet pályázni. A pedagógusok, művészeti és közművelődési dolgozók szep­tember 1-jei 2000 forintos bér­emelésére szánt összeget a Pénzügyminisztérium biztosít­ja — az A992. évre szánt 10 szán zalékos bérautomatizmuson fe­lül. D. A. Hagyományos és új típusú nyelvtanfolyamok a TiT-ben Véget éritek a legszebb, a legbensőségesebb családi ün­nepek, s a közfigyelem most újra a tanulás, az önkép­zés, a továbbképzés felé for­dul. Egyre nagyobb tért hó­dít nálunk is a „life long learning”, azaz az egész életre szóló tanulás elve és •gyakorlattá, amelyet a nyelv- tanulásra és .a nyelvoktatás­ra is ki kell terjesztenünk. Köztudomású, hogy korsze­rűsítési tötrékvéseiin!kben, a Közös Európához való fel­zárkózásunk és csatlakozá­sunk folyamatában még mindig az egyik legnagyobb akadály az, hogy értelmisé­günk és polgáraink jelentős része nem rendelkezik a fel- adtaitainák végzéséhez és az önképzés biztosításához szük­séges szintű idegennyelv-tu- d ássál. A Tudományos Ismeret­terjesztő Társulat Borsod - Abaúj-Zemplén Megyei Szer­vezete különböző célú és rendeltetésű nyolvtanfolya- miaival már évtizedek óta arra törekszik, hogy csök­kentse azokat a hátrányo­kat, amelyek gazdasági, po­litikai , tudományos-műszaki, kulturális-művészeti, sport- és egyéb területeken többek között azért is jelentkeznek, mert tárgyalóképes idegen- nyélv-tudással rendelkező szakembereink és polgáraink száma messze mögötte ma­rad a nyugat-európai átlag­nak. A TIT megyénfebeli ide­gennyelvi szakosztálya lépést tart a hatékony nyelvokta­tás nyelvészetig lélektani, módszertani és oktatástech­nikai követelményeivel, per­sze szubjektív és öbjektív lehetőségeihez mérten. A ha­gyományos és az intenzív nyelvtanfolyamokon kívül új típusú képzési formákkal is az érdeklődőik rendelkezésé­re állunk. A továbbiakban a TIT keretében folyó nyelv- oktatás néhány új formájá­ról nyújtunk rövid tájékoz­tatást. Még januárban indulnak állami nyelvvizsgára előké­szítő, korrekciós nyelvtanfo­lyamaink alap-, közép- és felsőfokú szinten. Ezeknek a tanfolyamoknak a résztvevői a „C”-itípusú állami nyelv­vizsga bonyolult, sokrétű fel­adatrendszereit gyakorolják és ismétlik az érdeklődéstől függően mindhárom foko­zaton, angol, francia, német és orosz nyelvből. Szakosztályunk a korrek­ciós tanfolyamok hallgatói részére február végén írás­beli, március második félé­ben pedig szóbeli vizsgát rendez az EILTE ITK-val-kö­tött megállapodás szerint. Ezekre a vizsgáikra azok az érdeklődők is jelentkezhet­nek, akik különböző okok­nál fogva nem tudtak részt venni a Miskolci Egyetem Nyelvi Intézete által 1992 január végére, illetve feb­ruár elejére kiírt vizsgákon. Természetesen ez a február és március végi külön vizs­gaidőszak a vizsgadíjon kí­vül plusz anyagi terheléssel jár mert a vizsgák szerve­zésével és lebonyolításával kapcsolatos összes költséget a TIT-nek kell vállalnia. Egyébként az ME 'Nyelvi In­tézetében a január végin, illetve február elejein kívül legközelebb június végén le­het állami nyelvvizsgát ten­ni, melyre a jelentkezési határidő: 1992. május 10. A legutóbbi két-három év­ben népszerűvé váltak az individuális és kiscsoportos nyelvtanfolyamaink. Ezek rendkívül hatékonyak. Raj­tuk többnyire 1—6 fő vesz részit. A résztvevők speciá­lis, a hallgatókkal közösen összeállított tanterv szerint tanulnak. Ezt a nyelvokta­tási formát szeretnénk to­vább finomítani egy- új tí­pusú levelező tanfolyammal. Ennek az lenne a lényege, hogy évente 2x5 hónapos keretben, például februártól júniusig és szeptembertől január végéig egyéni vagy kiscsoportos formában szer­veznénk meg a jelentkezők számára a többnyire önálló nyelvtanulásit bármilyen színvonalon és lakhelyen. Ennek az oktatási formának a résztvevői az egyéni vagy kiscsoportos tanuláshoz meg­kapnák a felkészülésükhöz alkalmazható tananyagot, hanganyagot, teszteket, ame­lyeket speciálisan összeállított tanterv szerint, önmaguknak kellene feldolgozniuk. Egyé­ni vagy kiscsoportos tanu­lásukat ellenőriznénk havi 2x3, összesen félévi 30 órá­ban. Ezeken a foglalkozáso­kon számolnának be előme­netelükről és kapnának ta­nácsokat továbbtanulásuk­hoz. A konzultációs központ Miskolcon a TIT-székházban lenne, azonban kellő számú jelentkező esetén biztosíta­nánk kihelyezett alközpon­tokban is szaktanácsadói inspekciót. Bizonyára foko­zódik majd az érdeklődés a „Lingvártium” nevű könyves­boltban árusított nyelvköny­vek és hanganyagok iránt. A felsoroltakon kívüli válto­zatos nyelvi szolgáltatásokat is szervezünk majd az ér­deklődőknek: egyéni foglal­kozásokat, korrepetálást, ki­sebb volumenben biztosí­tunk nyelvi közvetítést (for­dítást, tolmácsolást), taná­csot adunk külföldi, vala­mennyi országban érvényes nyelvvizsgákra való felké­szülésre. Reméljük, hogy újszerű próbálkozásaink előbb-utóbb megnyerik majd a nyelvta­nulás iránt mélyebben ér­deklődők tetszését megyénk­ben is. Gárdus János, az idegennyélívi szakosztály elnöke MŰSOROK RÁDIÓ KOSSUTH: 8.30: Hangszemle. — 9.05: Napközben. — 11.05: Válogatott perceink. — 11.35: Iskola a határon. — URH-n: 11.00: Szavak csapdájában. — 11.30: Szonda. — 13.20: A nép­zene hagyományőrzői. — 14.05: Klasszikusok mindenkinek. — 15.05: Kossuth-klub. — URH-n: 14.00: Nemzetiségeink népzené­jéből. — 14.30: A Nyitniikék postája. — 16.20: Pop-regiszter. — 17.05: Magyarországról jö­vök ... — 18.00: Esti Krónika. — 18.20: Ráadás. — 19.35: ösz­szeállította: Lengyel Péter. — 20.05: Zenefórum. — URH-n: 19.00: Szlovák nyelvű nemzeti­ségi műsor. — 19.30: Román nyelvű nemzetiségi műsor. — 20.00: Német nyelvű nemzetisé­gi műsor. — 20.30: Horvát és szerb nyelvű nemzetiségi mű­sor. — 20.30: Határok nélkül. —• 21.05: Kossuth-klub. — 22.00: Késő esti Krónika. — 22.30: Fó­rum. PETŐFI: 8.15: Rivaldafény­ben. — 9.05: Zene-szó. — 11.05: Napóra. — 13.30: Operettpará­dé. — 14.00—17.00: Kettőtől ötig. — 17.05: Napóra. — 18.30: Ka­paszkodó. — 19.05: .Táncházi muzsika. — 19.30: Köíyökrádió. — 21.05: D zsess zmiaga.zin. — 22.00: Magyar lemezbemutató. BARTÓK: 9.05: Nyitány. — 10.05: Régi híres előadóművé­szek Brahms-lemezeiből. — 12.05: Hangverseny délidőben. — 14.05: Háború és béke. Lev Tolsztoj regénye. — 15.05: Kó­ruspódium. — 16.35: Magyar­szerzők műveiből. — 17.00: Üj Hangoló. — 17.35: Labirintus. — 18.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. — 19.05: Az emberiség nagy ka­landja. — 19.35: A Budapesti Filharmóniai Társaság Zeneka­rának hangversenye. — 21.30: Operarészletek. — 22.05: Új Ze­nei Újság. — 22.50: Fúvós nyi­tányok. MISKOLCI RÁDIÓ a 268 m közép-, valamint a 66,8 és a 71,2 MHz URH-adókon 6.55: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 7.15: Észak-magyar­országi krónika. (Svéd kórházi ágyakat adnak át ma á Vörös- keresztnél. — A devizarendel­kezésekről.) A stúdió vendége . . . Telefonszám: 45-510. Reklám. Szerkesztő: Tolnai Attila. — 15.00—17.00: A mi sk o', lei stúdió kereskedelmi, információs, ze­nés műsora, a Rádemis Kft. menedzselésében. TELEVÍZIÓ — * 1 2 1. MŰSOR: 5.45: Jó reggelt, Magyarország! — 5.47: Faluté­vé. — 6.00: A Reggel. — 8.30: Közjáték. — 8.35: Deutschland­spiegel. Német nyelvű műsor. — 8.50: Boulevard. Francia film. — 10.20: Képújság. — 16.00: Dél­utáni egyenleg. — 16.10: A hő­sök kora. Olasz film. — 16.35: Katolikus krónika. — 16.45: Mo­zart útja. — 17.30: Szextetthely. Francia filmsorozat. — 18.00: Pénzvilág. — 18.10: Átmenet. — 19.00: Játék. — 18.15: Cimbora. — 19.35: Esti mese. — 19.45: Muzzy comes back. — 20.00: Híradó. — 20.25: Telesport. — 20.35: Horváth Péter: Csao Bam­bino. Családi revü 'tót részben. József Attila Színház (élő). — 23.00: Az én hetem. Házigazda: Vásárhelyi Miklós. — 23.20: Ké­ső esti Híradó. — 23.-25: BBC- híradló. 2. MŰSOR: Jó reggelt 1 — 6.00— 9.00: Nap-kelte. Kellemes dél­utánt! — 15.55: Műsorelőzetes — időjárás. — 16.05: Nas ekran. Horvát és szerb nyelvű nemze­tiségi magazin. — 16.30: ötről hatra. — .17.30: Gyerekeknek. — 18.00: Híradó. — 18.13: Pop­reál. Jó estét! — 18.34: Hatos­lottó-sorsolás. — 18.40: Dominó. — 19.00: A legvidámabb barakk. Dokumentumfilm. — 20.00: Te­lesport. 22.10: Stúdió '91. — 22.00: Esti egyenleg. — 22.25: Napzárta előtt ... — 22.45: A bohócokkal együtt sírtunk. NSZK tévéfilmsorozat. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ ^ 1. MŰSOR: 8.35: Objektív. — 9.05: Az elmúlt évek tévémű­sorából. — 10.20: Dalok vissz­hanggal. — 13.00: Szatellit Olüm­posz France. Francia nyelvű magazin. — 15.30: Dalok vissz­hanggal. — 16.10: Hófehér ing. Mesefilm. — 17.15: A nap per­cei. — 17.25: Sportvisszhangok. — 18.25: önök döntsenek! — 19.10: Esti mese. — 19.30: Tv- napló. — 20.05: Házi előadás. — Tévékomédia. — 21.05: Doron. Dokumentumfilm. — 21.55: Pub­licisztikai műsor. — 22.30: Ese­mények, kommentárok. — 23.05: A Screensport műsorából. Sport- események. 2. MŰSOR: 9.00: Szemek tele hóval. Tévéfilm. — 16.35: Szö­kőkút Zsuzsannának. Szlovák zenés film. — 18.00: Esti mese. — 18.10: Angol nyelvtanfolyam. — 18.20: A hegy alatt. Üj-zé­landi sci-fi. — 18.55: Területi közvetítés. — 19.30: Tv-napló. — 20.05: Japán természetfilm. — 20.35: Hogyan tovább... — 21.40: Híradó. — 22.08: Sport. — 22.20: Kulturális magazin. TELEVÍZIÓS MŰHOLDAK ADASAI: SAT1: 6.00: Jó reggelt a SAT1- gyel! —8.30: Varázslatos Jeannic. — 9.00: Hfrek rövtlöen. — 9.05: Utazás a semmibe. — 10.50: Klip-klub. — 11.20: Csodás ké­pek az állatvilágból. — 11.55: Szerencsekerék. — 12.45: Tévé­tőzsde. — 13.00: Hírek röviden. — 13.05: Tévétőzsde. — 13.35: Kalifornia napja alatt. Család­sorozat. — 14.30: Varázslatos Jeannle. Vígjátéksorozat. — 15.00: Hírek röviden. — 15.05: Falcon Crest. Családsorozat. — 16.00: MacGyver. Kalandfilm­sorozat. — 17.00: Hírek röviden. — 17.05: Menj az egészre! Nye­reményes póker. — 18.15: Bin- go. — 18.45: Jó estét, Német­ország! Híradó. — 19.20: Sze­rencsekerék. — 20.15: Sógun. Űj amerikai kalandfilmsorozat. — 21.15: Love Story. Amerikai játékfilm. — 23.15: Hírek és sztorik. Magazinműsor. — 24.00: A 4-es csatorna jelenti. — 0.55: MacGyver. — 2.00: Műsorkez­désig SAT1 képújság. RTL: 6.00: Az RTL reggeli magazinja. — 6.05: Pénzvilág. — 6.30: Jó reggelt, Németor­szág ! — 8.30: Hírek. — 8.35: A kalapács. Amerikai krimisoro­zat. — 9.00: Ausztrál nyilt -te­niszbajnokság '92. — 13.00: Egy apával több. Családsorozat. — 13.30: A kaliforniai klán. Csa- ládsorozat. — 14.20: A spring- fieldi történet. — 15.05: Dallas. Családsorozat. — 15.55: CHiPs. Amerikai krimisorozat. — 16.45: Kockázatos! — 17.10: Játékshow. — 17.45: RTL videoshow. — 17.55: Hírek. — 18.00: Dallas. — 18.45: Híradó. — 19.15: Az A-csapat. Krimisorozat. — 20.15: Gyilkos­ság a hobbija. Krimisorozat. — 21.15: Búd Spencer-sorozat. Akit Buldózernek hívtak. NSZK— olasz filmvígjáték. — 23.05: Kul­turális magazin. — 23.50 : Hír­adó. — 24.00: Szolgálat Vietnam­ban. Amerikai sorozat. — 1.00: Ausztrál nyílt teniszbajnokság '02. MOZI MISKOLC BÉKE: Tigristánc. Szí. amerikai film. Kezdés: f4 órakor. — Top Gun. Mb. szí. amerikai film. Kezdés: hn6 óra­kor. — Osztálytalálkozó. Szi. olasz vígjáték. Kezdés: 8 óra­kor. — MISKOLC BÉKE KA­MARA: Irány Coloradó. Szí. amerikai film. Kezdés: 4 és 6 órakor. — BÉKE VIDEOMOZI: Cindy megrontása. Mb. szí. amerikai erotikus film. Csak felnőtteknek! Kezdés: 2, 4, 6, 8 órakor. — MISKOLC KOS­SUTH: Osztálytalálkozó. Szi. olasz vígjáték. Kezdés: 9, 11,. £3, f5 órakor. — A halászkirály legendája. Szí. amerikai film. Kezdés: f7, f9 órakor. — MIS­KOLC HEVESY IVAN FILM­KLUB: Heves jeges. Mb. szí. francia vígjáték. Kezdés: 3 óra­kor. — ök is a fejükre estek. Szí. amerikai vígjáték. Kezdés: 5 és 7 órakor. - HEVESY IVAN VIDEOMOZI: Folytassa Dick. Szí. angol vígjáték. Kezdés: flO, fl2, este hn9 órakor. — MISKOLC TÁNCSICS: Szerel­mes szivek. Szf. magyar zenés film. Kiemelt helyár! Kezdés: 15 és f7 órakor. — TÁNCSICS VIDEOMOZI: Botrány a szex­klubban. Szí. német erotikus film. Csak felnőtteknek! Kez­dés: £10, fl2, f2, f7 órakor. — Ütközetben eltűnt II. Mb. szí. amerikai akciófilm. Kezdés: f5 órakor. - MISKOLCI EGYE­TEM: Hamis a baba. Szí. ma­gyar krimi. Kiemelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — ADY MŰVELŐDÉSI HÁZ: Robin Hood, a tolvaiok- fejedelme. Szi. ame­ár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — KAZINCBARCIKA BÉKE: Ki­purcant a bébicsősz, Anyának egy szót sem. Mb. szí. ameri­kai vígjáték. Kiemelt helyár! Kezdés: 4 és 6 órakor. — ÓZD BÉKE: Kilenc és fél hét. Szí. amerikai erotikus film. Ki­emelt helyár! Kezdés: 5 és 7 Órakor. — MEZŐKÖVESD: Ka­lapácsfejű. Szí. olasz film. Ki­emelt helyári Kezdés: 5 és 7 órakor. — SZERENCS: Spion- fióka. Szí. amerikai vígjáték. Kiemelt helyár! Kezdés: 6 óra­kor. — SÁROSPATAK: Szár­nyát vagy a combját. Szí. fran­cia vígjáték. Kiemelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — SA­TORALJAÜJHELY: Kickboxer. Szí. amerikai film. Kiemelt helyár! Kezdés: 4, 6, 8 órakor. — TISZAÜJVÄROS: Nindzsák aranya. Szí. japán kalandfilm. Kiemelt^ helyár! Kezdés: f6, fB órakor. " — KAZINCBARCIKA BVK RADNÓTI: Érzelmes cso­dabogarak. Szí. olasz film. Ki­emelt helyár! Kezdés: 7 órakor. A műsorváltoztatás Jogát fenn tartjuk! SZÍNHÁZ 13., hétfő A MISKOLCI SZIMFONIKUS ZENEKAR ÚJÉVI KONCERTJE Bérletszünet Este fél 8 órakor Az edelényi kastély míves bejárata. Annyi elképzelés, terv még egyik kastélyra sem született, mint erre. Még ma sem tudható, mi célt szolgál a jövőben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom