Észak-Magyarország, 1991. december (47. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-13 / 292. szám
ÉSZAKXLVII. évfolyam, 292. szám 1991. december 13. Péntek Ára: 7,30 Ft PLEN FÜGGETLEN NAPILAPJA A figyelmeztető sztrájkhoz Borsodi «I la közősök Megyénkben tovább súlyosbodik a munkavállalók helyzete, a kohászatban, a gépipari vállalatoknál, a szénbányászat területén, s az építőiparban is napokon belül újabb elbocsátások várhatók — közölték tegnap az MSZOSZ-hez tartozó megyei szakmai szakszervezetek képviselői, valamint a megyei sztrájkbizottság tagjai miskolci együttes ülésükön. Ezért a dolgozókkal történt előzetes eszmecsere alapján úgy döntöttek, hogy csatlakoznak az MSZOSZ által jövő hét keddjére meghirdetett kétórás figyelmeztető sztrájkhoz. Az ülést követően Balogh Béla, a megyei sztrájkbizottság elnöke arról tájékoztatta az MTI munkatársát, hogy 17-én, kedden — azoknak a vállalatoknak a kivételével. ahol a sztrájkszabályzat ezt nem teszi lehetővé, vagy ahol a folyamatos melegüzemi technológia miatt jelentős anyagi veszteség érné a munkaadókat —• 10 és 12 óra között megtartják a figyelmeztető sztrájkot. A dolgozók képviselői bejelentették, hogy azok a dolgozók is munkásgyűléseken, röpgyűléseken, aláírásokkal és kék szalag viselésével demonstrálják csatlakozásukat, ahol a munka jellege nem teszi lehetővé a figyelmeztető sztrájkot. (MTI) Hazánk déli határvidéki légterének megerősített rádiólokátoros figyelését végzik a rádió- technikai dandár kitelepített állomásán. (MTI- Telefotó) Kapósabbak a kis fenyők Ez még nem igazi vásár! Az erdőkből és a házi kertekből a napokban útnak indultak a fenyők. A miskolci piacokon a héten megkezdődött a karácsonyfák vására, s tábort vernek lassan a város több pontján is az árusok. A-vásár persze, most még nem az igazi. Hiába járt csilingelő rézcsengőkkel tegnap délelőtt egy ember körbe a Búza téren —. kevesen vették útjukat a nagybani piac felé, fenyőfa-mustrára. Az árusokat is meg tudtam volna számolni a két kezemen, s a felhozatal a különféle fajtájú és méretű fákból egyelőre még meglehetősen szerény volt. Legtöbben a lucfenyőt keresik — ára annak a legolcsóbb —, s abból is a kisebbeket, formásakat. Az Encsiéi érkező Tóth Lajos a saját telepítésű fácskáiból hozott vagy 30—35 darabot. A lucfenyő méterét 200 forintért számolta, ám reggeltől nem sok talált gazdára. — Talán a jövő héten jönnek majd többen, most még inkább nézelődnek az emberek — mondja —, majd egy újabb érdeklődőre lelvén, kínálgatja öt esztendős telepítésű fenyőit. Pár lépésnyire ugyancsak a lucfenyőnek volt keletje: a Kálból érkező, 95 centis, igazán formás fácskáért egy idős hölgy leszurkolta a 190 forintot. Az összekötözésért most még nem kellett fizetni... A douglas métere 350 forint, az ezüstfenyőt pedig méterenként 500-ért adják. Ennyit bizony manapság nem minden család tud áldozni érte. Ottjártunkkor viszont tanúi lehettünk, hogyan választottak ki egy karcsú, szép formájú, 2,80 méteres douglas-fenyőt. Nyékről utazott be a fáért Sárga Lászlóné, s mint mondta: a szentestén lesz kétesztendős két iker-unokája. Zsófi és Fruzsina tavaly még nem méltányolta a fát, most talán majd boldogan nézik, ha kigyulladnak a fények a karácsonyfán ... (gy. k. — f. I.) Mikor kezdik újra a termelést? A Dimag Rt. tájékoztatója A Szanáló Szervezet vezetőjének 1991. december 10-i sajtótájékoztatóján elhangzottakkal összefüggésben a Dimag Rt. vezetése az alábbi tájékoztatást adja: A vállalatcsoport készárugyártó társaságainak (Hengermű Kft., Csavar- és Hú- zottáru Rt., Hámor Rt.) vezetése hónapokkal ezelőtt aláírt szerződésben vállalta, hogy — meglévő rendeléseik teljesítéséhez igazodóan — biztosítja a pénzügyi gondok miatt felszámolás alatt lévő Nyersvas- és Acélgyártó Kft. folyamatos működését. A jelzett társaságok a megállapodásokban vállalt kötelezettségeiket mindeddig teljesítették. (Folytatás a 2. oldalon) Mai számunk 8T225 példányban jelent meg A jugoszláv parlament ismét elhalasztotta a vitát az Ante Markovié miniszterelnök elleni bizalmatlansági indítványról. A parlament szövetségi tanácsa nyilvánvalóan a nemzetközi diplomáciai akciók hatására állt el eredeti szándékától. Csütörtökön Belgrádban hivatalosan is bejelentették, hogy lemondott tisztségéről Dragutin Zelenovic, a szerb kormány elnöke, aki kevesebb mint egy évet töltött hivatalában. Erről Aleksandar Bakocevic, a parlament elnöke tájékoztatta a képviselőket. A lemondás egyúttal az egész kormány leköszönését is jelenti. (MTI) Elbocsátó üzenet karácsonyra Lapátra került harmincegy építőmunkás Kellemes Karácsonyi ünnepeket! Mi több, Boldog Üj Évet! Igaz, az elbocsátó szép üzenet nem tartalmazza eme jókívánságokat, azt mindenki gondolja hozzá. Szóval, karácsonyi „ajándékot” kapott a napokban az Észak-magyarországi Regionális Vízművek harmincegy dolgozója: egy- egy borítékot. Névre szólóan. Béleletlenül ... A felmondólevéllel. A továbbiakban munkájára nem számítunk... A levelet oda lehet tenni a karácsonyfa alá, és a család körbejárhatja. Hogyan tovább? Persze, manapság, ismerve a megye több, mint 43 ezres munkanélküliségét, jóformán csekélységnek tetszik 31 ember utcára tevése. Lesz még több is . . . Sajnos. Ám, minden egyes felmondás fájdalmas, elviselni nehéz, túl lenni, túl tenni rajta még nehezebb. Tegnap „tetemre hívták" a kazincbarcikai székhelyű ÉRV igazgatóját a miskolci üzemigazgatóság elbocsátandó dolgozói. Magyarázatra, nyilvánvalóan tudva azt, a döntést nem vonják vissza; De azért hátha, mégis . . . Nos, nem volt hátha, nem volt mégis, a tény megmásíthatatlan. Kétszeresen is az. Mivel az ÉRV miniszteriális vállalat, vagyis a vízüggyel is foglalkozó minisztérium fennhatósága alá tartozik, nem veheti semmisnek a főnökség utasítását. Amely pediglen kimondja: foglalkozzanak azzal, ami a profiljuk. Vagyis: víztermeléssel és vízszolgáltatással, szennyvízelvezetéssel és szennyvíztisztítással. Minden egyébbel: el! Akiknek útilaput kötnek a talpukra, azok építőmunkások. Kubikosok, kőművesek . . . Tehát nincs rájuk szükség. Túl ezen, az építőipari részleg még veszteséges is. Több milliós mínuszt hoztak össze, ráadásul munka se igen akad, tehát: duplán el! Az igazság keserű is lehet! Most összejöttek, elbocsátott és elbocsátó mondta és hitte a maga igazát. Tény, az ÉRV borzasztó nehéz helyzetben van (ki nem?), nem fizet nekik sem a miskolci, sem pedig a borsodi vízművek, vizet azonban akkor is adniuk kell, ha egy petákot sem kapnak érte. Veszélyben a cég léte, döntés- kényszerbe kerültek. Döntöttek. Ami ráfizetéses, felszámolják. Igaz, az építőknek felajánlották: tömörüljenek kft.-be, a barcikai és a miskolci csapat legyen egy. Munkát is biztosítanának számukra, nyilvánvalóan kevesebb embernek, de biztosnak tetszőt. A miskolci társaság nem élt a lehetőséggel, azért is, mert nem kellően tájékoztatták őket, és azért is, mert a végkielégítés még mindig jobb, mint egy bizonytalan sorsú kft. Az, hogy az elbocsátottak végkielégítést kapnak (átlagban 2-6 hónapot), és a négyhetes felmondási időt sem kell letölteniük (kifizetik számukra), csupán szépségflastrom a munkakönyv mellé. De, legalább az ÉRV az obsit mellé pénzt is ad. A harmincegyek óhaja igen érthető volt: szeretnék, ha március végéig megtartaná őket a vállalat, mondván, télen, építőiparos létükre ugyan hol találhatnának munkát? A válasz azonban: munka nélkül ugyan miből fizetnék őket még egy negyedévig? Érvek, ellenérvek. Az érvek ridegek, támadhatatlanok, az ellenérvek szenvedélytől fűtöttek. A tény sajnos megmásíthatatlan: harmincegy embertől búcsút mond az ÉRV. És vajon mi jön még ezután ...? (illésy) Csökkenti a devizabetétek kamatait az MNB A Magyar Nemzeti Bank a vártnál kedvezőbb októberi termelői és fogyasztói árindex-adatok alapján december 16-ától a devizabetét ellenében nyújtott refinanszírozási hitel kamatlábát újabb 1 százalékkal mérsékli. Ennek megfelelően a devizabetét ellenében nyújtott refinanszírozási hitel kamatlába 33,2 százalékról 32,2 százalékra csökken. Az MNB ezzel az intézíke- désével az infláció mérséklődésével kapcsolatos várakozásait fejezi Iki. Hozzá 'kíván járulni áhhoz, hogy csökkenjenek a kereskedelmi bankok forrásköltségei. * A Magyar Nemzeti Bank a Bankszövetséggel kötött megállapodás óta már két ízben csökkentette egyes refinanszírozási hiteléit kamatait. Az MNB ezzel azt kívánja elősegíteni, hogy a kereskedelmi bankok költségei is osök'kenjenék, s így a pénzintézeteknél is jelentősebb karoatleépíté&re szánják el magukat. Jövőre a hitelpolitikában az egyik legfontosabb prioritássá az inflációellenes harc válik. (MTI) Törökország: Kelet-Anatólián már három napja heves hóvihar vonul keresztül, és a hőmérséklet mínusz 30 fokra süllyedt le december 11-én. (MTI - Telefotó) ■HHBBBIM tii—' wii' mid Lemondott Dragutin Zeleoovic