Észak-Magyarország, 1991. november (47. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-05 / 259. szám

1991. november 5., kedd

ESZAK-MAGYARORSZAG 3

Kai lay Miklós

Magyarország miniszterelnöke voltam,

1942 -1944

Leqúiabbkori történelmünk két legs úlyosabb esztendejének történéseit, „személyes számadásként”, két vaskos kötetben - 37 évvel .a megjelenése után - veheti kézbe a magyar olvasó. Az Európa Kiadó és a H.stona emlekirat-sorozatabol részleteket közlünk.

_ _

L

átogatásom

Hitlernél

Amióta Magyarország csatlakozott az anti- komintern paktumhoz, az volt a szokás, hogy a magyar miniszterelnökök mindjárt hivatalba lépésük után látogatást tettek Hitlernél és Mussolininál. Feltűnő volt, hogy engem nem hívtak meg mindaddig, amíg nézeteltérésem nem támadt a románokkal. Hitlernél tett látogatásomon meggyőződhettem róla, hogy meghívásom hátterében csakis a román probléma áll. Berlinben ugyanis ekkor úgy vélekedtek, hogy velem addig nem kell szóba állni, amíg tanújelét nem adom lojalitásomnak.

1942. június 6-án indultam el a lehető legszűkebb kísérettel a kelet-poroszországi Rastenburg közelében levő német főhadiszállásra. Különvonatom Bécsen haladt át, ahol egy kis leckét kaptam, hogy nem vagyok szívesen látott vendég a német birodalomban, ugyanis a gauleiter Arthur Seyss-lnquart nem jött ki a pályaudvarra, hogy mint addig szokásban volt — üdvözöljön. Különben kellemesen utaztam.

Hitler másnap délelőtt tizenegykor fogadott. Egy erdő közepén néhány elszórt, alacsony betonbunker volt a főhadiszállás; az építmények tetejét mohával és fenyőcsemetékkel álcázták, az egész területet drótsövény övezte. Az autó, amely a vonattól odavitt, megállt a kapunál és amint szálltam ki, Hitler is kijött a bunkerjéből és elindult felém, úgy, hogy félúton találkoztunk. Én útiruhában, esőköpeny- ben, ő a szokásos egyszerű uniformisában. Kezet fogtunk, a fényképezőgépek elkattantak; ekkor készült az a fénykép, amelyen jót mulatott aztán egész Európa: én ugyanis véletlenül eléggé mereven nyújtottam kezet, neki, s ő mélyen meghajolva fogadta a kézszorításomat. Ebben persze semmi szándékosság nem volt, de otthon nagyon sokan örültek neki. Hitler bekísért oz irodájába, ahol már várt Ribbentrop és Keitel. Az egyik oldalon íróasztal, a szemközti, sarokban négy-öt kertiszék-féle ülőalkalmatosság egy kerek asztal körül: a legnagyobb egyszerűség és ridegség mindenütt.

Mindig úgy hallottam, hogy Hitlernek rendkívül kellemetlen szokása mindjárt az elején szóáradatot zúdítani a partnerére, aki ilyenformán ki se nyithatja a száját. Most egészen másképp történt. Mihelyt leültünk, ő Hozzám fordult, és megkért, hogy tájékoztassam a magyarországi helyzetről, és mert úgy hallja, hogy o román—magyar viszony kiéleződött, azt kéri, Eogy erre külön is térjek ki.

Én először röviden vázoltam a belpolitikai helyzetet, mondván, hogy nem látok benne semmi nyugtalanítót, és szilárdan a kezemben tartom. Azután rátértem a katonai helyzetre, és kijelentettem, hogy ragaszkodnom kell a németeknek ahhoz az ígéretéhez, hogy a magyar csapatokat nem vetik harcba, hanem csak az 'esz a feladatuk, hogy megszállják az előrenyomuló német hadoszlopok mögött üresen ma- radt területeket, biztosítsák a front és hátország összeköttetését, illetve a német utánpótlást.

amutattam, hogy technikai felszereltségük es kiképzésük nem is teszi őket alkalmassá masra. Különben is abban egyeztünk meg, rn°ncftam, hogy a magyar csapatok a nyári effenzíva után hazatérhetnek. t,

A külpolitikánkról azt mondtam, hogy mi természetesen eleget teszünk vállalt háborús kö- mezettségeinknek, ámde a magyar külpolitika oom adhatja fel a nemzet önállóságát: a németi létünk alapkérdése, hogy önállóságunkat izonyítani tudjuk a világ előtt. Nagyon kérem, z~ri^VeSSZe szem előI» hogy bármiképpen vágódjék Is a háború, a német nép mindig is aropa legnagyobb népcsoportja lesz. Mi el- snben, ha veszítünk, nyomtalanul elveszhe- Unk a szláv-tengerben. Ebben a háborúban a femetek csak vágyaikat veszíthetik el, mi azon- °a mindent. Ezért a magyar népnek létér- v?,e> hogy megőrizze önállóságát és cselekéi szabadságát: nemzeti létünk vagy nemlé- ^nk függ ettől. Diplomáciai tevékenységünk a már csak a semleges országokra terjed I1' de elsőrendű érdekünk és kötelességünk, ,°9y irántunk táplált rokonszenvüket és ér®klődésüket megtartsuk.

. Kitértem természetesen a Németországba ^ranyuló magyar élelmiszer-szállítmányokra is, amutatva, hogy kétévi rossz termés és az ár- .!. árok miatt magunk is nagy nehézségekkel uzdünk, de azért megígérhetem, hogy ameny- ^'t a háború előtti években szállítottunk, any- ebben az évben is küldeni fogunk, bár- ekkora nehézséget jelent is ez számunkra. r...^zután kifejtettem nézeteimet a zsidókérdés- • rámutattam, hogy ez a kérdés egészen - as nálunk, mint Németországban, ahol az Sszlakosságnak csak fél százaléka volt zsidó, '9 nálunk majdnem tíz. Ezeknek kikapcsolá- i?‘ ° nemzet életrendjének a felborítása nél- u • csak lépésről lépésre képzelhető el, és emrniképpen sem erőszakos eszközökkel. (Ek- °,r még fogalmam sem volt róla, de talán e9 magának a zsidóságnak sem, hogy vaniák

megsemmisítőtáborok.)

Ezután tértem ró a román problémára. Ismertettem a helyzetet, utaltam Antonescu marsall beszédére, és leszögeztem, hogy arra más választ nem adhatok, mint hogy Magyarországnak fegyverkeznie kell és minden erejét összeszednie, de nem az oroszok ellen, hanem hogy felkészüljön a román támadásra. A románok nyíltan hirdetik, mondtam - bár én meg vagyok győződve róla, hogy ez nem igaz -, hogy mögöttük áll egész Németország, és hogy nekik ígérték egész Erdélyt, jutalmul, amiért részt vesznek az Oroszország elleni háborúban. Én nem azt kérem tőle, hogy avatkozzék be a magyar-román vitába, csak azt, hogy maradjon meg a szigorúan pártatlan megfigyelő álláspontján, és a látszatát is kerülje annak, hogy a románokat a németek fedezik. Ezzel be is fejeztem mintegy negyedórás tájékoztatómat.

A legnagyobb meglepetésemre, Hitler egyetlen megjegyzés, egyetlen mozdulat nélkül, figyelmesen végighallgatott. Az arcáról se tudtam leolvasni semmit. Halkan kezdett beszélni, de azután is, végig, halkan, társalgási tónusban, nyugodtan folytatta; őszintén szólva az volt az érzésem, hogy az egész ügy nem nagyon érdekli.

Beszédem első részéhez nem fűzött megjegyzést, nem szólt a zsidókérdésről sem, hiába próbáltam később, szándékosan, újra ráterelni a figyelmét. Azzal kezdte, hogy ő természetesen nem avatkozik bele Magyarország bel- ügyeibe, de mindenesetre köszöni a tájékoztatást. Nem hiszem, hogy ezt a katonai kérdésekre is értette, de tény, hogy azokra sem válaszolt, sőt, a szélesebb kitekintésű külpolitikai problémákról sem ejtett szót.

Rögtön rátért a román kérdésre, és azt mondta, hogy ő nem bánja, ha mi fegyverrel intézzük el a nézeteltéréseinket a románokkal, azt azonban nem tűrheti, hogy míg be nem fejeződött az orosz háború, keresztezzük a terveit. Következésképpen - és ő ezt határozottan meg fogja mondani a románoknak is - találnunk kell valamilyen megoldást, hogy az orosz háború befejezéséig ki ne robbanjon közöttünk a konfliktus. Az orosz hadjárat őszre úgyis véget ér, addigra a román, illetve' p magyar katonaság befejezte feladatát. De figyelmeztet engem, hogy a román katona már nem az, ami volt. A román hadsereg német kiképzést kapott, és német vezetéssel, súlyos harcokban edződött meg. A magyar hadsereg ezzel szemben nemcsak hogy elutasította a német kiképzést (tudtommal ilyesmiről szó sem volt soha), de nem szerzett harci tapasztalatot, és a fronton sem akarjuk bevetni. A román ma már nem olyan könnyű ellenfél, nem szabad lebecsülni. „Higgye el nekem — mondta Hitler —, háborút indítani olyan, mintha berúgok egy ajtót: míg be nem mentem, nem tudhatom, mi van a szobában; ezért csak akkor szabad belevágni, ha már felkészültünk minden eshetőségre."

A románok is számtalanszor panaszkodnak a magyarokra; ő bíráskodni nem bíráskodhat, de két dologra hajlandó: egyrészt mivel nem a magyarok kérték a bécsi döntést, hanem a románok, meg fogja mondani nekik, hogy a legszigorúbban ragaszkodjanak a döntés határozataihoz; másrészt utasítani fogja a német hatóságokat és közegeket, hogy tanúsítsák a legszigorúbb semlegességet és tartsák magukat távol a román—magyar vitától, noha bizonyos benne, hogy enélkül is ezt teszik.

Ezzel a beszélgetésünk körülbelül be is fejeződött, és Hitler átkísért egy másik bunkerbe, ahol vezérkari tisztek várakoztak Alfred Jodl és Wilhelm ’Keitl vezetésével. Ott Hitler a térképasztalhoz ment, és hosszú előadásba fogott a hadi helyzetről; rólam lassanként megfeledkezve, inkább csak saját embereinek beszélt. Kérdezett is ezt-azt Jodltól, aki többnyire csak kurta „ja”-val, ,,nein”-nal felelt. Ebben a családi körben láthatólag csak Hitlernek volt joga beszélni, mint ahogy |Rib- bentrop és Keitel sem szólalt meg az előbbi tárgyaláson sem.

Aztán ebédelni mentünk: Hitler, Ribbentrop, Keitel és Dörnberg báró protokollfőnök, az én kíséretemben pedig Szentmiklósy Andor, a külügyminisztérium politikai osztályának vezetője és Vörös János, a Vezérkar hadműveleti csoportfőnöke. Egyszerű ebéd volt: leves, sült, főzelék, gyümölcs. Borral nem kínáltak. Általános témákról folyt a társalgás. Hitler igen érdekes dolgot mondott: „Amíg a háború tart, nem nyúlhatunk hozzá a nagybirtokokhoz, hiszen abból élünk, amit azok termelnek. A junkerek a legjobb gazdák, és a fiaik a legjobb katonák; el nem tudnék képzelni páncélosütközetet nélkülük. A háború után viszont már nem lesz szükségem rájuk. Nem lehet őket fegyelmezni, engedetlenek. Akkorra azonban már nem lesznek sem katonai, sem gazdasági gondjaink. Ennek a háborúnak a terhét a fronton és a hátországban az SS-altisztek viselik; ők alkotják a jövőben a német nép gerincét, legyen majd övék a föld is.”

(Folytatjuk)

November 5—10:

Autószalon *,9Budapest

Nagyobb, mint a bécsi kiállítás

Budapest (ISB) A második világháborút követő időkben három esztendeje írendeztek először önálló autókiállítást hazánkban. Akkor még kissé meglepő volt, hogy a szervezést egy magáncég, a Haris Kereskedőház Kft. vette a kezébe, ám az évről évre megmutatkozó sikerek bebizonyították, üzleti vállalkozásnak sem utolsó egy-egy automobil-kiállítás megrendezése. Igaz, tudtuk meg a szervezőktől, a pénzért előbb meg kell dolgozni: így például az első kiállítás ráfizetéssel zárult, a második csak erkölcsi sikert hozott, míg a tavalyi után már szerény nyereséget is elkönyvelhettek. Az idei negyedik szalon pedig nagy sikernek ígérkezik.

A 35 ezer négyzetméteres kiállítóterületen — ez durván háromszorosa a bécsi hasonló kiállításoknak — a Hunigexpóval közösen ,szer- vezkedinek: így a szokásos tavaszi és őszi nemzetközi vásárokról inár ismert A, B, C, 'C/2, D, F, F/2 pavilonokban, valami’nt a szabad területen is láthatóak lesznek majd a világ autócsodái.

Ahogy mondani szokás, mindenki itt lesz, aki számít. Az európai gyárak mellett a japánok, sőt az észak-amerikaiak is bemutatkoznak. Több, mint százötven forgalmazó cég jelezte érkezését, s így többek között láthatja majd a közönség az Opel Astrát, és a VW Golf 111-es modelljét. A Fiat szákmai riápot rendez, ám a német, a francia és az ázsiai gyártók is 'tartogatnak meglepetéseket.

Az autószalon november ötödikén, tehát ma nyitja meg kapuit a kőbányai vásárvárosban : ám e keddi napon csak a sajtónak mutatják be a kiállítást. Másnap szakmai napot rendeznek, majd hetedikétől, 10-től 19 óráig a nagyközönség is látogathatja a rendezvényt. Az utolsó napon, 10-én este hat órakor zár a kiállítás. A felnőtt belépőjegyek 160 forintba kerülnék, míg a gyerekek 00 forintért nézhetik meg a kiállítást, s 320-ért lehetőség lesz négyszemélyes, úgynevezett családi jegy vásárlására is.

A rendezvényt Bőd Péter Ákos, ipari és kereskedelmi miniszter nyitja meg.

R. S.

Isztambulban koccanni esetleg törvénybe ütközik

Kábítószer-csempészet elleni küzdelem Magyarországon

Budapest (ISB) — Aki csak egy kicsit is tájékozott a körülöttünk zajló vtiiág dolgaiban, az tudja, hogy Magyarországon vezet át a délkelet—északnyugat irányú szárazföldi (közúti) kábítószer-kereskedelmi út, az úgynevezett Balkán-útvonal. A kábítószer-ellenes küzdelem fejlett nyugat-európai technikáitól és eszközeitől egészen a legutóbbi időikig elszigetelt magyar hatóságok éberségét nem volt nehéz kijátszaniuk a jól felkészült és mindenre elszánt drogcsempészeknek, így a tiltott áru eddig könnyen 'talált utat az előállító ázsiai országokból a nyugati államok felhasználóihoz.

Tavaly — a becslések szerint — közel négytonnányi különféle kábítószer „utazott át” hazánkon. A becslések a nyugat-európai államokban lefülelt szállítmányok mennyiségén alapulnak — a szakemberek úgy tartják, hogy 10—90 százalék a felderített és a felderítetlen esetek mennyiségi aránya. Az elmúlt évben Európa nyugati felén 380 kilogramm nyomára sikerült rábukkanni, ám az idei becslések máris rekordmennyiségű áruszállítást sejtetnek — várhatóan 8 tonna fehér por, azaz heroin fordul meg a Balkán-útvonalon. (Az árakról csak nagy vonalakban: a feldolgozatlan heroin- nyersanyag kilója a termelő országokban 50 és 100 márka között mozog. Peldolgozva ugyanennyi már 45 ezer (!) márkát ér. s mire a felhasználókhoz juts 350 ezer márka a tisztes haszon kilóján.)

Az idők során — válaszul a mind rafináltabb felderítési módszerek alkalmazására — '.kifinomult technikái alakultak ki a kábítószer- csempészetnek. A szárazföldi útvonalakon délkelet felől érkező szerek csomagjai általában török kamionok, teherautók. jugoszláv buszok és személygépkocsik legkülönfélébb zugaiban lapulnak. A csempészés legkedveltebb és legbiztonságosabb formája az, amikor 'konzervszállítmány ok közé rejtik az árut —

elvégre a határnál nem lehet az összes konzerves dobozt felnyitni, s mindnek ellenőrizni a tartalmát.

Okos trükk az úgynevezett „koccanásos csempészés”. Az Isztambul szépségeiben gyönyörködő, láthatóan törvénytisztelő magyar turista 'kocsiját „meghúzzák”, lehetőleg akkor, amikor a tulaj is a közelben van. A vétkes török sofőr készségesen felajánlja, hogy saját költségére kijavíttatja a .karosszérián okozott sérülést, még talán bánatpénzt is ad a felé áradó önzetlenségtől és jóságtól meghatott, mit sem sejtő magyarnak. A szervizben ügyes kezek elhelyezik a megfelelő helyre az „anyagot” s lemásolják a kocsi kulcsát. Miután az átlagturista két irhabundával és a török—magyar barátságot példázó szép emlékkel a szívében' visszatér hazájába, már csak egy dolog van hátra: a kulcs másodpéldányával ellopni az autót, karosz- szériáiálban a tiltott áruval.

A légi úton történő csempészésnek is megvan a maga technikája. Mivel hamar gyanút keltene az a nagy bőrönddel utazó arab turista, aki Isztambulból egyenesen Hamburgba váltott repülőjegyet, így kissé hosszadalmasabb, költségesebb, de mindenképpen biztonságosabb utat választanak az áru célba juttatásához. Két, három közvetítőn és mondjuk, Moszkván, valamint Budapesten keresztül vándorolnak át a határokon a loétfe- nekű bőröndök.

A jugoszláviai polgárháború az utóbbi időben némileg módosította a szárazföldi kábítószer-kereskedelmi tranzitút vonalát. A hazánkba érkező feketefuvarokat mostanában Nagylakinál, Részkénéi, Biharkenesztes- nél és Ártándnál próbálják meg bejuttatni az országba. Fontos szerep jut a bűnesetek felderítésében a Nemzetközi Szervezett és Kábítószerbűnözés Elleni Szolgálat (az Országos Rendőrfőkapitányság illetékes osztálya) ez év szeptemberétől működő debreceni és a —

helyzetéből adódóan — már nagyobb tapasztalatokkal rendelkező szegedi kirendeltségének. E két kirendeltségen kívül még Győrben (a Balkán-útvonal kivezető szakaszán) és Pécsett működik .néhány fős alosztálya az ORFK hosszú nevű szolgálatának.

A magyar szakembereknek — a Vám- és Pénzügy- őrség illetékeseivel együttműködve — idén eddig három igazán nagy fogásuk volt, s mintegy 8—9 kilogramm drogot sikerült lefoglalniuk. Munkájukat újabban pénzzel és szellemi tőkével is támogatják a kábítószer- csempészet megfékezésében érdekelt nyugat-európai államok. Az ENSZ kábítószer- alapjából 250 ezer dollárt kapott a magyar szolgálat, a német kormány 150 ezer dollárral, a franciák és az angolok módszerek és technikai eszközök átadásával segítik a magyar hatóságokat a felderítés ben. Szakembereink állandó kapcsolatban állnak az Interpol, az amerikai felderítési Hivatal itteni rezidenseivel, valamint az érintett országok hatóságaival.

Hazánk eddig több nemzetközi konvencióhoz is csatlakozott, amelyek a kábítószer-kereskedelem elleni fellépést szabályozzák. A hazai jog azonban ma még :nem ismeri el törvényesnek az összes, Nyugat-Európában régóta alkalmazott módszert, amellyel az áruk útját figyelik, értékelik. Más országokban ugyanis, ha a nyomozás érdeke úgy kívánjál, akár még egy-két kisebb szállítmány fölött is szemet hunynak a hatóságok, miközben felgöngyölítik a csempészbandát. Magyarországon — az érvényes jogszabályok szerint — minden egyes olyan esetben be kell avatkozni', amely a bűnüldözők tudomására jut, így a szállítót sikerülhet lefülelni, de az ieazán fontos „nagy halak” megússzák. A törvények várható módosításával talán ezek is nehezebb napok elé néznek majd nálunk.

Sinka Zoltán