Észak-Magyarország, 1991. október (47. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-24 / 249. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 12 1991. október 24., csütörtök Mát akkor szüret Másfél hete, amikor a szüret elkezdődött, még hét­ágra sütött a nyarat idéző nap, a lágyan egymásba si­muló lankákon elterülő gyö­nyörű ültetvényék szinte mozdulatlanul ragyogták a fényiben. Itt-ott népes sere­gélycsapatok szedték a d'ézs- mát, nyugodtan tehették, ment az idén ugyan nem rio­gatta őket senlki és semmi. (De erről majd később.) Az idői termés ugyanis kivéte­lesen bőséges, mind 'minő­ségben, mind mennyiségben szinte rekordnak számít a Rákóczi Tsz., valamint a szalkcsoporti tagok éviköny­vében. A szüret Leánykával kezdődött — természetesen szőlőfajtáról van szó — 13 hektáron, amii 16,2 mus'tát- lagfokot adott; a 19 fokos Zenlittell folytatódott, s ami­kor a nagy ültetvényekre karült volna sor, jött a na­pokig tartó eső. Kárt ugyan tétt, nem is keveset, de azért a termés igen jónak ígérkezik. Lenne tehát ok, alap az őrlőmre, vigasságra, de a szüretelők nem örül­nek, sem a téesz, sem pedig a szakos opor tok szőleiben. Inkább csendes, beletörődő apátiával figyelik a seregé­lyeket, hadd egyék az érett, édes szemeiket, hisz’ termett belőle elegendő, s amit le­szednek, amiért egész évben megdolgozták, lelhet, az is dbek harmlincadjária kerül. Mert az idén nem kell sen­kinek a bülklkailjlai, a daróci, kiácsi szőlő, a bor, ami pe­dig ízét, zamiatát, összetevő­it tekintve a lehető legjobb pezsgőalapanyag. Nem örül hát Dózsa Károly szakcso­porti tag ,sem, akiivel a Ró­zsás dűlőben találkoztunk. A szüretet megelőző határ- szemlére kaptatott fel a lan- kás hegyoldalnak szinte a legtetejére, ahol az ő sző­leje található, s ahonnan jó kilátás esik a túloldali dombhátba, ahol már javá­ban szüretel a téesz. — Elbbőll a szép ültet­vényből én 3900 négyzet- méter művelésére szerződ­tem, úgy a1 ’80-as évek ele­jén, de van még új telepíté­sű szőlőm is, a túloldalon, a Kelemenes dűlőben, amin rajta van imág 50 ezer forint hitel. S most itt ez a gyö­nyörű termés, ennek láttán szinte megfbizserediilk az em­ber szíve, mely bizsergés azo.nnla.1 'álbba marad, ha a jövőre gondolunk. Mert itt, moist már mindenki tudja, hogy nem kell a szőlőnk, a borunk, amli eddig biztos pénzzel fizetett a munká­ért. Most meg nem tudom, mi lesz, pedig már kellene az 50 ezer forlinitoit, meg a mintegy 20 ezer forint ka- mlatot is törleszteni. Csík­osaik kiitaüiszlködöm valahogy, de ha nem történik valami kedvező dolog a szőlővel és a borral, felhagyok a mű­veléssel. Éls így gondolko­dik erről mindenki, csak­hogy a kérdés az: »kikor mi­ből élünk meg? ■ — Miért? Ninos más mun­ka errefelé? — Nines. Aki eddig Pes­ten, Miskolcon, a többi más városban dolgozott, az is ha­zafelé irányítja .szekere rúd- ját. Mert az ő munkája meg Jövök én szüretre, ha lesz ho vá - mondja Margit néni. ott nem kell senkinek. Ami pedig Dtarócot illeti, az itte­ni népék csakis a szőlőhöz értenek igazán, hiszen más, pénat adó kultúra errefelé, ebben a földben nem terem meg. így lőhetett ez a rég­múlt időkben is, hiszen apá­ink, az ón apám például vincellér volt, .nagyapáink, nemzedékeikre visszamenőleg a szőlőben dolgoztak, abból éltek. Most meg szerintem ennek vége. Űgyhogy itt, a Rózsás dűlőben egyáltalán nem rózsás a helyzet. S ahbain, hogy jobbra for­dul a szőlő sorsa, már nincs igazán bizalom. Talán jelzi ezt az is, hogy a Rózsással szembeni dűlőiben, ahonnét egy jókora tagban már ki­vágtáik az öreg tőkéket, he­lyükre már nem szőlőt tele­pítettek, hanem almát. Ez a „csúfság” — mint néhá­nyat mondogatják — nem­igen esett meg errefelé a legutóbbi száz esztendőben. Majd talán az alma ... De mlég itt van ez a szép, szü­retre érett szőlő, amivel szorgoskodni kell, muszáj, ha már .megadta az Isten, mert az rriég nagyobb csúf­ság lenne, ha a termés a tőkéken maradnia. Ezért hát, ha nem is kedvvel, mint fentőbb jeleztük, de megkez­dődött, tart a szüret. Oportóit szüretelnek a té­esz szőlőiben, ami .különösen gyönyörű lett az idén. Di­cséri is a termést Kása Ist­vánná, rögtön hozzátéve persze a gondokat, amelyek igencsak foglalkoztatják az embereiket, mert egyszerűen a megélhetésről van szó: — H.a nem lesz szőlő, ha nem lesz téesz, tessék megmon­dani, akkor miből lesz pénz? Miiből fizetjük, amiért a boltiban fizetni kell? Vagy a fűtést, a Villanyt, a gyerek­nek az óvodát, az iskolát. Máir nem dlyian falun az élet, mlint régebben volt, most már itt is fizetni kell, pénzbe ‘kerüli minden, mint a városban. Hát ez az, ami mliiatt főhet az ember feje. De hát rnlajd osaik lesz va­lahogy . .. — Lehetetlen, hogy Ti- bolddarócom ne legyen sző­lő, — teszi hozzá Hajdú György —, apám, anyám, nagyapám, nagyanyám is a szőlőben dolgozott. Igaz, én a .kohászattól mentem nyug­díjba, de gyerekkoromtól ki- járók a szőlőbe, hiszen nincs ennél gyönyörűbb muinlka. Megerősíti az iméntiaket Margit nónii is, áki ugyan nem itt született, de jó né­hány évtizede már, hogy da­rócinak mondhatja magát. — Sok mindent végeztem már, de ennél nincs kedvel­tebb dolog, hisz’, ha nem így lenne, akkor kijönnék-e 77 éves létemre kora reggel szüretelni? És jövőre is jö­vök, ha Iisten éltet, meglesz hová. S hogy lesz-e hová, arra leginkább Szabó János, ter- mdlésirányító főmérnök ad­hat választ. — Tavaly a szakcsoportok . tagjainak termését felvásá­rolta a téesz, és két hónap után fizetett — mondja.' — Az idén fizetésről szó sincs, sőt felvásárlásról sem, csak a szőlő, illetve a must táro­lására vállalkozhat a szö­vetkezet. Pénz persze ebből csak azután lehet, ha vevő alkiad a tenméisre. De kérdés: lesz-e egyáltalán vevő? Egy­szóval minden bizonytalan:, s ez félelmet, aggodálmat szül. A szőlőtermelés, a leg­fontosabb, a legtöbb jöve­delmet adó ágazat, s ha ez összeomlik, mlaga alá temet­heti az egész szövetkezetét. De nemesik a téeszt. Ti- bolddarócon és Kácson a szőlő- és a bortermelés a szó legszorosabb értelmében az életet jelenti, hiszen évente átlagosan 8—10 mil­lió forintot adott a szőlő, ennyi pénz került a .szakcso­port tagjainak kezébe. Mi lesz, ha elmarad ez a pénz? Hogyan történhetett meg, hogy az Egervin számára sgyosapásra közömbössé vált a tiibolddaróci termelők sor­sa, akiknek munkájából mind ez ideig busás jöve­delemihez jutott, minit egye­düli felvásárló és értékesítő. Hát tisztességről, korrékt- ségrőil már szó sem eshet ebben a felfordult villádban? Szóval, sokasodnak, fogal­mazódnak az aggodalom szülte, nagyon is jogos kér­dések. — Az Egervin .számára úgy tűnik, másodlagos a bük'k- aljiai borvidék sorsa, prob­lémája. Ez tapasztallható a felvásárlási árakban is, me­lyeket diktálnak — mondja a főmérnök. — Külön ár­jegyzéket .adtaik ki ugyanis a saját — az egri és a mát­raaljai, — vafemlint a mi borvidékünkre. De elhang­zott már az is, hogy az Eg­ri Borikombimáit privatizálá­sa után fehéfbonszőilőt a büikiklal.jali termelőiktől nem is vásárolnak. Ezek szerint tehát valló­ban a 'megsemmisülés fe­nyegeti ezt az évszázadokra Visszatekintő szőlőfcuitúrát. Hiiszen ha nem kell az itt termelt szőlő, must és- bor, a termelő nem tehet mást, mint kivágja a tőkéket. Mert jelenleg, mintegy 5000 hektoliter elmúlt évi ter­més tárolódik a fűn c ékben. Az idén 16 ezer mázsa té­esz, illetve szákcso,porti sző­lőt szüretelnék, s hia ezt le­fejtik, ‘kezelik, ez a bor- mennyiség tulajdonképpen kitölti- majd a pincéket. S ha nem lesz vevő, ha nem ürülnék ki a tibolddiaróci pincék, hordók, akikor hová teszik a .következő év, vagy évek termését? Szarvas Dezső Vannak hegymászók és vannak barlangá­szok. Van, aki a magasságra törekszik, s van, aki a mélységre. Csúcsot akarnak dön­teni, Lent is, fent is. A szándék közös. Csak az előjelek másak. Illetve az irányok. Ki ehhez ért, Iki ahhoz. Képzettség, vérmér­séklet dolga ez. Le vagy föl? A szerelés ha­sonlatos. Kell egy jó bakancs,, amellyel mászni, rugaszkodni és rúgni lehet, kell egy jó ruha, amely nem piszkolódik, s megóv a hőmérséklet-ingadozástól. S persze kötél is kell. Ez a legfontosabb. A kötél univerzális eszköz. Derékra kötve a zuhanó emberi megmenti, a haláltól. Aki ia nyakában kény­szerül viselni, az az élettől szabadíttatik meg. Hol vagyunk? Merre megyünk? Hová ve­zet ez a taposatlan ösvény? Le? Föl? Mit akarunk elérni? Milyen rekordot akarunk megdömleni? Száll junk-e sólyomként föl, vagy vakond-módra ássuk be magunkat? Mihez van igazán érzékünk? Merre nyit nagyobb lehetőséget a sors? Győzzük-e szárnnyal, ásókarmokkal? Mi lesz velünk, honfitársaim? A kérdés helyénvaló-e, ira- modásnyira az ezredfordulótól, a kétségek­kel teli, rendszertelen rendszerváltástól, mi­közben acsarkodunk egymásra, s egy másik a másikra? Kérdéseim, kétségeim sokasodnak. Igyek­szem ellátni ,a napi dolgot, a rámmért fel­adatot. Fizetem a villanyszámlát, a gyere­ket elviszem az .iskolába, bedobom a lot­tót, ünnepes 'alkalomkor pezsgőt bontok. A szokások abroncsa tartja féken indulatai­mat A Jakás, ,az asszony, a szomszéd, a té­likabát a régi. A folyók futását sem szab­ták át, napra nap jön, az évszakok a régi szabály szerint követik egymást. Délben ha­rangoznak, este a televízióban fogat mos ,a maci. Nem változott a nők menstruációs ciklusa sem,, csakúgy, mint a tízparancso­lat. A rendőr egyenruhát hord, a villamos sárga, az ég kék. Az álom után ébredés kö­vetkezik, az árnyékát senki nem lépheti ah A gyerek nevet, tulajdonságot, fejformát örököl, s átmenti őseit a múltból a jövő­be. Eső esik, hp hull, virágok nyílnak és elhervadnak. Ennyi biztos pont tudatában, mégis, mi­ért izgat és bizonytalanét el a bizonytalan­ság ... A megtartó törvényeket miért kér­dőjelezi meg hagymázos álmok látomása? Por és hamu vagyunk? Megbűnhődite már e nép a múltat, s jövendőt? A Kánaánig foly­vást küszködni kell? " Hiszen annyi minden változott! Magyar- országból, a hatvanas évek szocialista tábo­rának legvidámabb barakkjából a kilencve­nes évekre a béke szigete Jett. Kárpótolják és kártalanítják a kisemmizetteket, s pót- nyugdíj.at kap, akit ok nélkül bűntetteik, megaláztak. Változott az ország neve, régi- új címerünk van, a honiatyák úrnak Szólít­ják egymást a Parlamentben. A demokra­tizmus jegyében az állampolgár szabadon választhat és vállalkozhat, kritizálhat és di­csérhet, külföldre utazhat, vagy onnan visz- szatérhet, étkezhet puccos étteremben és ingyen-konyhán, mehet orvoshoz és termé­szetgyógyászhoz, nézheti a BBC híradóját, vagy hallgathatja a Szabad Európa Rádiót, választhat az Adidas és a Puma sportcipői közül, vehet videót, kerti traktort, Lenin- szobrót. Kívülről nézve minden rendben van. A külföldi liiovat is tarthat Magyaror­szágon. Gyárat, újságot, kastélyt vehet. A magyar munkát vállalhat a németeknél és a franciáknál. A határ ugyan szigorodott, de már nincs vasfüggöny. A magyarság fogy, de a menekültek miatt az itt lakó népes­ség száma nő. Gyarapodásnak is felfoghat­nánk ezt a tényt, ám nagyok a terhek. Egy világtörténelmi ligazságtevés hiányzik. Csak annyit kellene elismerni, hogy mi voltunk a dárdán a hegy, a pajzson a védőborító, a kardon a bojt, a kutyán a farok. Az különösebben nem érdekel, hogy le­galizálták a prostitúciót. Különösebb izgal­mat nem keltett bennem a masszázs-szalo­Bertha Bulcsú mottójai — Mi a foglalkozása? — Ember vagyok. — Ebből él? — Nem. Néha fényképezek. nők toplistája sem. A politikusok népsze­rűsége is tiszavirág életű, vagy még tragi- kusabb. Magas méltóságot viselő köztisztvi­selő az utóbbi ötven évben még nem hagy­ta el emelt fővel a ringet. Minden vezetőnk sáros volt. Ez persze utólag derült ki. Vagy korán végezték ki, vagy későn rehabilitál­ták. Nem irigylem a tankönyvírókat. A ré­gieket sem, az újakat sem. A szabót még' csak megértem, hogy régi kuncsaftjának mindig, méretre igazítja a mellényt. De mi­ből és mit tanulhatnak, tudhatnak meg múl­tunkból azok az ifjak, akik utcáját három­szor keresztelték át? De félre a magasztos eszmékkel. A képes beszéd szóvirágai hamar hervadnak. A szá­raz tények golyózápora veri ablakomat. Fő­iskolát most végzett fiam könyvet árul. Két­diplomás újságíró kollégám munlkanélküli- segélyért folyamodott. Nyugdíjas ismerő­sömnek csak a tömegközlekedés az ingye­nes. Mérnök barátom dohányt és cigaretta- töltőt vett. így olcsóbb a bagó. Persze, le is szokhatna róla. De még ezzel sem nyer­ne annyit, hogy az összkomfort bilincselő „áldásait” fizetni tudja. Mert kényszer ez! A hatósággá vízfejűsödött szolgáltató ké- nye-kedve szerint sanyargatja a kiszolgál­tatott fogyasztót. Nem az autóba való ben­zinről, nem a lábra való tízezer forintos csizmáról, nem a negyedmillióba kerülő külföldi útról van szó. Ezek fakultatív programok. De a melegért, a fényért, a négy falért fizetni kell. Pedig az ember — jobb híján — beéri kisebb villanykörtével, kevésbé forró radiátorral is. Ám a szent egyenlősdi, nevében és jogán iákkor ,is fizet­ni kell, ha üres a buksza, üres a hűtő, üres a szív. Véletlen, de talán jellemző, hogy meny­nyire összecsengenek a számok. Két külön­böző forrásból tudom, hogy a magyarorszá­gi . szegények és munkanélküliek százalék- aránya csaknem egybeesik. Ez a 10—12 szá­zalékos irata azt jelenti, hogy tíz magyar közül egy az amúgy sem magasan megál­lapított létminimum alatt él, továbbá jelen­ti az.t iis, hogy legalább egynegyed millió munkaképes ember keze tétlen. Bezzeg a bankár, a bróker, a bölilér és a boltvezető jól él. S hogy a B-betűnél maradjunk; a bányász, a biológus, a bejáró és a bedolgozó panaszkodik. Ma már nem is elsősorban a semmittevés sokkol, hanem a kilátástalan- ság. Tudom, hogy devizatartalékaink nőt­tek, tudom, hogy az Európa-ház kapuján kopogtatók közül mi látszunk a legszimpia(- tikusabbnak, tudom, hogy súlyunk nagyobb a világban, mint amennyit területünk, né­pességszámunk sejtet. Mégis, sok hosszú meddő év után, ma már nem teremt eufó- riás boldogságot a rendszerváltás, a több­pártrendszer, a valósnak vélt demokrácia. Közvéleménykutatók hangulatjelentései val­lanak erről. Kicsit keserű ez az édes. Ki­csit szomorkás a pettinges hangulat. Az életfeltételek romlanak, a túlélés esélyei egy többismeretlenes egyenlőséghez (egyen­lőtlenséghez?) hasonlíthatóak. Ma már nem­csak okot, hanem magyarázatot is keresünk az életünkre. Túl az előre prognosztizált élettartam fe­lén, életemben most először nem szeret­nék visszafiatalodni. Cipelem éveimet, em­lékeimet, s békére vágyom. Nem alkarok már csúcsot dönteni. Sem fölfelé, sem lefe­lé. Talizmánom fényesre koptatott köveit morzsolgatvia mormolom a régi mondókát, miközben agyamban egymásra fényképeződ- nek ,a képek: Kifelé megy, befelé áll. Be­felé megy, kifelé áll. Fölfelé megy, lefelé áll. Lefelé megy, fölfelé áll. Mi az? Mi? Az! Brackó István Fölfelé megy, lefelé áll...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom