Észak-Magyarország, 1991. október (47. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-12 / 240. szám

1991. október 12., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 13 Ismét kéthetente: Zsibongó! Ettől a számtól kezdve visszaáll a régi rend, ismét kéthetente jelenik meg az Észak-Magyaror- szág gyermekoldala! A hónap második és negyedik szombatján olvashatjátok majd a Zsibon­gót. Mivel gyakrabban jelenünk meg, nagyobb teret tudunk biztosítani írásaitoknak mint ed­dig - ezért várjuk beszámolóitokat egyes érdekes eseményről, verseiteket, meséiteket, a na­gyobbak elbeszéléseit, és természetesen rajzaitokat is. Ez utóbbiak, lehetőleg fekete-fehérek le­gyenek és ne ceruzával készüljenek, mert egyébként a nyomtátás során sokat veszíthet szép­ségéből a mű. Szerkesszétek hát velünk együtt a Zsibongót! A szerkesztők Barátokat keresünk! Legutóbbi Zsibongónkban kö­zöltük Mérten Dóra levelét, amelyben levelezőtársat keresett a fiatal, sajókazai lány. Remél­jük, azóta sikerült már barátot találnia. Ugyanezt kívánjuk azoknak a kedves Zsibongó­olvasóinknak is, akik Dóra pél­dáján felbuzdulva, elküdték ne­künk címüket. Ha tetszik a be­mutatkozásuk, írjatok nekik! Ha más levelezőtársat kerestek, írjatok nekünk! Címünk : Észak- Magyarország — Zsibongó, Mis­kolc, Pf.: 351. Kocsis Judit, Serényfalva, Bé­ke út 8. 3729. „Szeretem a jó zenét, a jó videofilmeket. A New Kids on the Block. Jason Donovan, a Manhattan és az AD-stúdió a kedvencem. Mindenféle fagyit szeretek. Tizennégy éves va­gyok. Fiúkkal és lányokkal is nagyon szeretek levelezni.” Barcsik Csilla, Scmjén, Ady Endre út 12. 3974 „Tizenhét éves vagyok, sze­retnék velem egyidős lányok­kal és fiúkkal levelezni. Szere­tem a zenét, a jó filmeket, a filmek közül is a szerelmeseket és a jó krimit. Szeretek még ol­vasni és moziba járni, de saj­nos itt nálunk nincs mozi. Imá­dom még azonkívül a fagyit, a legjobban a csokit és a vaníli­át. Többet nem írok, ha így elfogadsz levelezőtársadnak, írj! Ha tudsz, küldj magadról fény­képet!” Mogyorósi Beáta és Fodor Éva, Sátoraljaújhely, Zója Le­ánykollégium, Kossuth út 31. 3980. A két lány természetesen kü- lön-külön szeretne levelezni. Be­áta 15 éves, szőkésbarna hajú, kék szemű és szemüveges, 170 centiméter magas és 47 kiló. Éva 15 éves, gesztenyebarna ha­jú, zöld szemű, közepes terme­tű, 52 kiló. A címük is ugyan­az — és a kívánságuk is. Íme: „Olyan fiúval szeretnék leve­lezni, aki 17 év körüli, 170 cen­ti, vagy annál magasabb, feke­te, vagy szőke hajú. Ne legyen se csúnya, se nagyon jóképű. És túl okos sem. Kedvenc té­mám az együttesek. Szeretem a New Kids on the Blockot és Jason Donovant (Bea még a Bros-t is). Szeretek olvasni, de nem a kötelező olvasmányokat. Sátoraljaújhelyre a Közgazdasá­gi Szakközépiskola első osztá­lyába járok.” Dancsó Máriának és Horváth Erzsébetnek Gagybátorba azt üzenjük: A két hazai sztár cí­mét nem ismerjük. De nem fe­ledkezünk meg rólatok. Ha meg­tudjuk, elküldjük nekik a leve­leteket. Addig is leközöljük- a Zsibongóban, ha kedvencetekkel nem is, de egy másik rajongó­val levelezhettek! Dancsó Mária, Gagybátor, Kossuth út 6. 3817 „Százhatvanhét centiméter magas vagyok, sovány testal­katú, barna szemű, fekete ha­jú. Középiskolába járok és fod­rásznak tanulok. Nagyon sze­retem ezt a szakmát. Szabad időmben szeretek zenét hallgat­ni, tévét nézni és táncolni. Na­gyon szeretem a csokit, és a tortát. Szandi a kedvencem!” Horváth Erzsébet, Gagybátor, Tanácsház tér 3. 3817 „Százhatvannyolc centimétei magas, barna szemű, fekete ha­jú, közepes testalkatú, csinos, 17 éves lány vagyok, sportosan-ele- gánsan öltözöm. Szabad időm­ben szeretek sportolni, zenét hallgatni, táncolni, tévét nézni. Kedvenc sportom a kézilabda. Nagyon szeretem nézni a klip- mixet, ha nem is mindig lát­hatom Homonyik Sándort, pe­dig ö a kedvencem!” Keresztrejtvény Előző rejtvényünk helyes megfejtése: Sajtos krémek, vaníliás krémtúró. A • Mis­kolci Tejipari Vállalat 500 forintos ajándékcsomagját ' Sztr-ik Enikő forrói, Rajcsiák Gyula mezőkövesdi és Gu­lyás Gábor mezőkeresztesi olvasónk kapja. Nyeremé- . nyűket a Miskolci Tejipari Vállalatnál (Erdélyi út 1.) vehetik át. Mostani rejtvényünk megfejtését — a tejipar egy szlogenjét és két termékének nevét — a vízszintes 1. és a függőleges 7., 30. sorok­ban rejtettük el. A meg­fejtéseket október 22-ig kell beküldeni. Címünk: Észak - Magyarország Szerkesztősége Miskolc, Pf.: 351. A levele­zőlapra vagy borítékra ra­gasszátok rá a ZSIBONGÓ fejlécében lévő rajzot. A helyes megfejtéit beküldők között a Miskolci Tejipari Vállalat három, egyenként 500 forint értékű ajándék- csomagját sorsoljuk ki. Vízszintes: 1. Beküldendő sor, a tejipar szlogenje. — lil. Felevő bútor. — 12. Fér­finév. — 13. Kor, angolul. (AGE) — 14. Híres zene­szerzőnk (Ferenc, 1810— 1893). — 16. A közelebbi. — 17. A szélein szít! — 19. A felsőfok jele. — 20. Csak félig szabad! — 21. Malac - iák. 23. Megbabonáz. — 25. Névelő. — 26. A főznlivalót már jó előre a fazékba rak­ja. — 31. Állat, amely hálót tud szőni. — 32. Lányok kötik a hajukba. — 33. Zu­hanás. — 35. Tudományos Ismeretterjesztő Társulat. — 36. Panama része! — 37. Kaszás páros betűi. — 38. Sportoló viseli. — 40. Néma kéz! — 41. Római hat. — 42. Papírra vet. — 43. Eszes. — 45. Abban az időben. — 47. Indíték. — 49. Lenti helyre. — 50. Meghatározó forma. — 57. Nehezen érthetően beszél. Függőleges: 1. Szándékozó. — 2. Ez a nap már elmúlt! — 3. Kidolgozott kéz jelző­je. — 4. 2/3 jel! — 5. Ide­gen női név. — 6. Galam­bok. — 7. Beküldendő sor, a tejipar egyik terméke. — 8. Szovjet teherautó márka. — 9. Svéd és máltai autó- jelzés. — 10. Érzékszervével felfog. — 15. Félszeg! — 18. Nem szabad. — 20. Cetek szájában található. — 22. Néma liba! — 24. Csuk és ... (regényeim). — 25. Két né­velő. — 27. Megjegyzés jel­zője lehet. — 28. Szakszer­vezeti Társadalombiztosítási Központ. — 29. Autót ben­zinnel feltöltő. — 30. Bekül­dendő sor, a tejipar egyik terméke. — 34. Sebész dol­gozik vele. — 35. Három oroszul. — 38. ... fere (be­szélgetés). — 39. Azonos be­tűk. — 42. Résziben daloló! — 44. Hogy, hogyan oroszul. — 46. Kiló egynemű betűi. — 48. Ezer méter rövidítve. István György Összeállította: Csörnök Mariann Magyar kutyafajták 4 magyar agár Finom csontozató magyar agár szuka A magyar agár származá­sáról sajnos nincsenek hite­les dokumentumok. Feltehe­tően a népvándorláskor, Ázsiából Európa felé özön­lő nomád pásztoroknak már volt agár típusú kutyájuk, amelyet futó vadak elfogá­sára használtak. Később a törökök Kiis-Ázsiából ma­gukkal hozott hasonló ku­tyáival keveredve alakult ki a mai magyar agár őse. amely nemcsak kitűnő futó, hanem bátor, szívós fajta. A futó nyúl, őz, szarvas, sőt fankas vadászatára is ered­ményesen használták, lóhá­ton kísérték, vagy gyalog agarásztak. A középkori fő­nemesség kedvenc kutyái közé tartozott eleganciájá­val, kecsességével. A XIX. század második felében indult meg Magyar- országon a nagyobb arányú állatnemesítés, vadgazdálko­dás. Ekkor hoztunk lovakat és agarakat Angliából. Az agarászat fennmaradásához hozzájárult a szabadságharc leverését követő Bach-kor- sza'k vadászfegyver haszná­latát korlátozó intézkedés is, mert az agárversenyek nem­csak társadalmi, de politi­kai összejövetelek is voltak. A múlt században agarász- egyletek alakultaik hagyomá­nyos versenyekkel, eleinte a mezőn felugró nyúl nyomá­ban, később mesterséges pályákon vágtázó, szenvedé­lyes vadűző villámgyors agarakkal. Azóta nálunk az agarászat mint sport, szin­te teljesen kiveszett, Az agár a légi karcsúbb va­dászkutya. Egyes testtájai szinte áramvonalasak.. A honfoglaláskori sírokban is fölismerhető hosszú orr- csontja alapján. Nyílt ter­mészetű, hűséges, kedveske­dő. Házőrző feladatra is al­kalmas. Szaglása kutyavi­szonylatban nincs, ez elő­nyös speciális vadászmunká­jában. Hasa üresen teljesen felhúzott „agárhas”. Farka elég hosszú, vékony, szabá­lyosan felkunlkorodó, hirte­len irányváltoztatáskor gyors mozgatással fékezésre is használja. Az agár bőre nagyon finom, szőre rövid, sima, ezért gyakran fázé­kony, egészen a resz'ketésig. Télen szabadon tartva szőr­zete lényegesen hosszabb •lesz. Színe változatos: feke­te, zsemle, cirmos, néha hamvas, ritkán tiszta fehér, vagy tarka. Az agárban testtömege kifejlett korban 27—31 kilogramm, a szukáé 22—26 (kilogramm. Lépésben is ruganyos mozgású, órán­kénti sebessége vágtában a 60 kilométer/órát is megha­ladhatja, és ezt akár 4 per­cig is bírja tartani. Néha végikimerülésig fut, nem egy­szer annyira hajszolja saját magát, hogy a futás végén szívbénulás éri. Az agarak sohasem szi­matra, hanem szemre hajta­nak. Pár mondatban magáról az agarászatról is szólni kell. Egyéves koruk után kezdő­dött a fiatal agarak „behaj­szolása”. E célból először „füzérre”, azután „nyereg­hez” szoktatták az agarakat, oly módon, hogy kettesével- hármasával összefűzve min­dig jobbról járjanak, akár gyalog, akár ló mellett. Idős. tapasztalt agár vezette a füzért. Ha körülbelül 50 lé­pésnyire nyúl ugrott fel, a vadász a füzérnek megmu­tatta, majd az agarakat sza­badon eresztve „hajrá”-val utánaugrasztotta. Amint az első kutya a nyulat beérte, egyet „vágott rajta”, erre a nyúl irányt változtatott. A második kutya „átvette”, és így forgatva valamelyik el­kapta, erős fogaival meg­szorítva kivégezte. Az „egyes agár”, vagy „szóló agár” megjelölés illette azt az aga­rat, amelyik képes volt egyedül is elfogni a nyálat; de volt „védő agár” is — ez védte meg a nyulat a többiektől, nehogy azok széj_ jel tépjék. Reményi Gáborné puli tenyésztő FECSKE CSABA: Gesztenyelevél A parkban, ahol sétálni szoktunk,, van egy hatalmas, öreg gesztenyefa. Annak a fának a legalsó ágán a legalsó levél a ba­rátom. Egyszer megsimogatta az arcomat, amikor elhaladtunk alatta. — Pistike — suttogta halkan. — Én nem Pistike vagyok — mondtam neki. — Pistike, Pistike, Pistike — ismételgette lágyan. Nem szóltam semmit, csak néztem mosolyogva, ahogy integet utánam. Eltű­nődtem. Ha ez a gesztenyelevél azt mondja, hogy Pistike, akkor én az ő számára Pis­tike vagyok! És ezután kezdtem úgy nézni magamra, mint aki valóban Pistike. S bi­zony, Pistikének lenni olyan simogató ér­zés volt, hogy beleremegtem. Ha a parkban jártunk, mündig megláto­gattam a gesztenyéiét, üdvözöltem az én levelemet. Egyszer észrevettem, hogy sár­gulni kezd. „Biztosan beteg” — gondoltam, és nyöngéden megcirógattam. Olyan bána­tosan, olyan sóhajtozva mondta ki gesztenyés nevemet — Pistike! — hogy a szívem elfa_ csarodott. Aztán; úgy ősz felé már egészen megbar- nult, hangja zörgőssé vált, riadtam verde­sett a lombok közt bújkáló szélben. Szomo­rúan bámultam. Jött egy hirtelen szélro­ham: a barátom sikoltott egyet, s zörögve a lábam elé hullott. Halott volt. Már nem mondja nekem többé, hogy Pistike, nem simogatja meg az arcomat sem gyöngéd szeretettel. Hazavittem és beletettem a falevél gyűj­teményembe. Ö a legkedvesebb falevelem, a pistikés gesztenyelevél. II „Könmolc” ajánlata «■ Illyés Gyula: Hetvenhét magyar népme­se (Móra Kiadó, 320 Ft). Immár tizenketted­szer jelent meg a népszerű mesegyűjte­mény. Az általános iskola 2—3. osztályában ajánlott, olvasmányt Szántó Piroska rajzai teszik még élvezetesebbé. Gyermekbiblia (Omega Kiadó, 298 Ft) — A Pat Alexander átiratában eredetileg an­gol nyelven megjelent Ó_ és Üj szövetségi történetek most magyar nyelven kerülnek a közönség, a gyerekek elé. A színes raj­zokkal illusztrált kötet bársonykötésben, ajándékkiadásban is kapható 398 forintért. Kezdők német angol nyelvikönyve. (Hol­nap Kiadó, 339 Ft). — A színes, képes szó­tárak témakörönként gyűjtik össze az alap- szókáncset. A színes kiadvány már az óvo­dások nyelvoktatásában is jól használható, Szemtanú sorozat, 9. kötet.: Kőzetek és ásványok (Park Kiadó, 390 Ft). — A gaz­dagon illusztrált könyv a sorozattól meg­szokott magas színvonalon szól kőzetekről, ásványokról — köztük a drágakövekről —, és ezek felhasználásáról is. Csodálatos világ sorozat: Csodálatos ma­darak, kígyók, pókok, emlősök (Park Ki­adó, 180 Ft). Békák, macskák (190 Ft). — A sorozat hat kötete (a két utolsó sajnos már 10 forinttal drágább a többinél) kevés szöveggel és sok rajzzal szól az állatokról, szokásaikról, életmódjukról. Emanuele Bussolati: Az én világom (Mó­ra Kiadó, 320 Ft). — A szép és hasznos kö­tet érdekes kérdéseket tárgyal. Szó; az em. berek, növények, állatok és a Föld titkairól, például arról, miért hasonlítunk a szü­léinkre. Nézd a Tátikát! Ha ma délután, tíz perccel öt előtt be­kapcsolod a tévét, akkor a Tátika műsor­ban láthatsz egy kisfiút, akivel lehet, hogy. nap mint nap összefutsz az utcán. Koz­ma Richard 11 éves, Miskolcon tanul a Szilágyi Dezső Általános Iskolában. Tévé­szerepléséről a 'következőt írta a Zsibon­gónak: „Ügy kerültem a Tátika című műsorba, hogy láttam a tévében a felhívást. Ez állt benne: »Olyan gyerekek jelentkezését várjuk, akik sztárokat szeretnének utá­nozni-. Rögtön papírt, ceruzát fogtam és írtam a Tátikának: Billy Idolt szeretném utánozni, mert hasonlítóik rá, és úgy ér­zem, tudom utánozni a mozgását. Két hét múlva jött egy távirat, hogy jelenjek meg Budapesten a válogatáson. Körülbelül 50 gyerek közül választották ki a 25 »kis sztárt«, és én .is köztük vol­tam. Azután még sok próba következett. Végül eljutottam a színházba, ahol sok ember előtt kellett fellépnem, és méghoz­zá a tévé is felvette. A színpad mögött még izgultam, de amikor meghallottam a számot és kiléptem a nagy fénybe, már nem. Köszönöm a közönségnek, hogy to­vábbjuttatott a döntőbe! Viszlát!” Viszlát Ricsi, szurkolunk neked a dön­tőben ! r

Next

/
Oldalképek
Tartalom